2. Drabúr patak

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Nov. 18 2009, 20:49

*A férfi rémülten próbált elmenekülni, de a sárkány egy röpke pillanat alatt a mancsával a földnek nyomta.*
~Itt a vég! Legalább enne meg, vagy valami, csak ne palacsinta legyek.~
*A férfi érezte a fájdalmat, de nem reagált rá semmit. Hozzászokott a fájdalomhoz és már belenyugodott, hogy megfog halni. Közben Ned'rilara gondolt. Egy pillant alatt a sárkány levette a lábát a fiúról, aki hangosan krákogott.*
~Mégis csak megesz.~
*Lucionak fájt mindene, de egy röpke mozdulattal felpattant és kardot rántott, amit a sárkány felé szegezett. Már nem látszott rajta félelem. Sőt, a szemében a bosszúvágy tükröződött. Igyekezett lassú léptekkel hátrálni, úgy, hogy a szemét le sem vette a sárkányról.*

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Nov. 18 2009, 21:03

*Még mielőtt teljesen lehiggadt volna, az ifjú egy fényes dolgot rántott elő valahonnan. Egy halvány fény csóva megcsillantotta ezüst pengéjét, s most már kétség sem fért hozzá, hogy egy kardot szegeznek felé. Pár pillanatig csak azt nézegette, felmérte, miféle penge is ez, s rá jött, hogy megölni nem lenne képes vele a fiú, talán csak meg sebezné, de a halálához nem elég egy ilyen kard. Kár érte, futott át a gondolat hirtelen a fejében.
Az iménti döbbenet, s a hirtelen jött hallucináció, mely megmentette a fiú életét, most egy szempillantás alatt eltűnt arcáról, s helyette bosszús tekintettel feszítette meg minden izmát. Felháborodott, amiért kardot emeltek rá. Ezzel kihívta magának egy sárkány türelmét. Ám emlékeznie kell, ő volt az, aki először támadott, így talán még is jogosan szegeznek felé pengét. Mély lélegzetet vett, majd lágy, kissé visszhangzó hangján megszólalt a fiú tudatában, melybe könnyű szerrel sikerült betörnie, ugyan is azt védtelen falak vették körül. Kétség sem fér hozzá, a mágia messze állhat tőle.*
~ Üdv, Néked, ifjú! ~ *Kis szünetet tartott, kereste a megfelelő szavakat, nem tudja, hogy tulajdonképpen mit is mondjon.*
~ Megtennéd, hogy el teszed éles kardod, vissza a helyére? Csupán felesleges dologként tartod a kezedben. Ennél erősebb pengére lenne szükséged. ~ *Mindezt teljesen nyersen mondta, mert tudta, hogy ez a penge télleg nem megfelelő egy sárkánnyal szemben.*

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Nov. 18 2009, 21:22

*Lucio hallotta elméjében a szavakat és egyből felismert a sárkány személyére.*
~Na ez remek. Most bele lát a fejembe? Hallja a gondolataimat?~
- Mit akarsz tőlem? -mordul rá hangosan a fiú.
*A fiú a kardját leengette, de nem tette el. Figyelmesen várt a sárkány cselekvéseire.*
- Ki vagy te? -kiált oda neki.

*Vágtában halad. Csak nemrég érkezett meg a térkapun és máris sietve távozik tova onnan. Messziről észreveszi a vöröslő fűtengert, melyen a Drabúr patak vág keresztül.
A vörös fűszálak, mint egy hullámzó tenger az enyhe szélben lengedeznek előtte. Odin és ő is megszomjazott már a vágtában, megállásra készteti hát lovát.
Leszáll Odin hátáról, majd odavezeti a patakhoz.
Megitatja a lovat, majd hagyja kicsit pihenni, és ő maga is féltérdre ereszkedik a parton.
Jóleső érzéssel meríti tenyerét a hűs vízbe, majd nyakára, tarkójára locsolja a kristálytiszta vizet.
Ezután merít még és hangos szusszanások közepette jókat kortyol az üdítő folyadékból.
Lassan feláll a térdelésből, kinyújtóztatja elgémberedett tagjait. Ropogva ugranak helyükre az ízületei. Odalépdel Odin mellé. Az felnéz, bár tudja, csak gazdája közelít hozzá.
Megigazgatja a lószerszámot, majd újra felül a csődör hátára.
Nem akar sok időt elvesztegetni. Ideje végre hazatérni. Odin is érzi, hogy közelednek az otthonhoz, pedig még jókora út vár rájuk.
Átvágnak a patakon és tovább indulnak észak felé.
Az ishtar úgy tervezi, hogy elhaladnak Minäril Calath mellett, el a Näcres-hegység lábainál és onnan már nincs messze az Alceron-fennsík és annak elfek felőli oldalán a fák közé rejtett kis faház, ahol szeretett Ninquëje és a kis Níra várja már.
Ez hajtja előre, hogy minél hamarabb újra karjaiba zárhassa őket. Hiányoznak neki. Mindennél jobban.
Lova szügyig gázol a magas fűben, miközben a feltámadó szél cibálja Dreamien köpenyét. Megigazgatja a zsákot, melyben Apró tanya lakóinak hálaajándékai vannak és melyet érintetlenül visz haza kis családjának.*

//Időntúli Lyllenel//

*Fut amíg csak bírja lóhalálában. Lassan felkell a Nap, így megnyugodhat. Át akar érni minnél elöbb a Drabúr patakon a fővároshoz. Viszont elöbb még ki kell pihennie magát. Megáll és a kezét a térdére támasztja*
-Huh, ezt megúsztuk...szerencsére van nállam még némi étel. Úgyhogy nem halunk éhen!
*Határtalan boldogsággal kiálltott föl, mintha valami új, az emberiség javát szolgáló dolgot fedezett volna föl. Asztán eszébe jutott a kis tündérke. Leüllt a vöröslő fűben, majd kivette a zsebéből a piciny lényt. Ájult volt szegény, de nem is csoda. Több sebből vérzett. A legsúlyosabb a fején lévő volt, de egyáltalán nem elhanyagolandó a szárny állapota sem. Ed jobbnak látta a dolgot, ha elöbb felméri a bajt, és csak utánna lát hozzá a gyógyításnak.*
-Még jó, hogy a mester gyógyító varázslatokat is tanított...
~habár nagyon nem fájt rá a fogam~
*Elmosolyodott a dolgon, örült, hogy saját tanára van, aki mindig új dolgokkal rukkol elő, és aki tényleg mindent megtanít, ha beledöglik akkor is...szó szerint. Sajnálta, hogy így váltak el.*
~Volnus providi. //bocsesz, remélem nem baj, hogy nem innen vettem, de nincs ilyen bűbáj... //
*Erre a tündérfiú felemelkedett ájultában Edward pedig mint egy tükrön át láthatta a sérüélseit.*
-Na jó kisöreg,...-*Jelentette ki mikor újra a kezében volt az áldozat.*- hát így állunk. Akkor elősször is a törést kell begyógyítani.
*Kiderült ugyanis, hogy csigolya törése van, ezt pedig csak varázslattal lehet úgy helyre hozni, hogy utánna lábra is álljon a páciens.*
~Koncentráljunk a legfontosabbakra, nem tudom, menyi erőm van véghez vinni.
*Letette a beteget maga elé, és öszecsapta a kezét. Mindkét kezével megérintette a piciny testet, és egyfolytában ősi szavakat mormolt hozzá. Fény jelent meg köztük és három hosszú percig tartott. Végül kimerülten húzta vissza a kezét. Elnézte egy darabig a tündért.*
-Ehh, a szárnyad! Azt még nem hagyhatom így...
~Csak milyen varázslattal simítsam ki? Beleillik a "kisebb sérülések kategóriába", ha magamhoz mérem, de talán bűbáj is lehetett. Kombimáljuk mindkettőt!
*Megint öszecsapta a kezét és kiejtette a varázsigét*
- Vividus et Stromeror.
*Mikor a kis szárny szépen kisimult, boldog mosolyra húzódott a szája. Annak a mosolya aki megoldott egy különesn nehéz problémát. *
-Jóéjt tündérke... el ne felejtsem megkérdezni tőlled, hogy miért vagy fiú...
*Hátrahanyatlott, majd elaludt. Annak ellenére, hogy ezidőtájt már hétágra sütött a Nap jót aludt, de nem is csoda. Egséz este ébren volt.*

//Lyll, dehogy baj, egész jól leírtad a varázslatom Magam sem írnám jobban ^^ Figy a gyorsaság kedvéért mire felébredsz én is fent leszek ok? Nyugodtan kérdezgess//

*Mikor felnyitja a szemét, meglepődve látja, hogy semmi baja!*
-Meggyógyultam!-*Suttog maga elé, miközben a kezét bámúlja, majd hírtelen a fejéhez kap. Az sem vérzik többé. Izgatottan körbenéz.*
~Hol van? Hol van aki megmentett?
*No lám, nem ment el. Biztos megvárta míg a tündér magához tér. Lyllen hálásan feláll, és ekkor veszi észre milyen könnyű lett újra.*
~Hogy?!
*Kerekedik ki a szeme. Hátra pillant. Újra ép a szárnya. Felrepül, hogy kipróbálja, és voalá mintha semmi sem történt volna. Határtalan boldogsággal kiállt föl.*
-Ez csodálatos! Te egy varázsló vagy ugye?... Köszönöm, az adósod vagyok!
*Odarepül a fiúhoz, ás amennyire csak lehet átöleli a vállát. Repes a szíve boldogságtól. Meghallgatta az ő istene, megtartotta a mágust sőt, még ő is sokkal jobban van. Szárnya izgalmában ide-oda rezeg, jobban mint kéne a repüléshez. Csillogó szemekkel néz a fiúra.*
-Te biztos nagyon erős varázsló lehetsz, ha legyőzted azokat a szörnyeket! Már azt hittem mind meghalunk! És mond csak honnan jöttél? Hova tartasz? Mi a neved? Hány éves is vagy? És-és hogy, hogy pont akkor ott voltál? Mintha Heiłtässe istennő vezetett volna oda! Pont a segítségemre.
*Örömujjongásba kezdett miközben a fiú elött kacsázott a levegőben, de ekkor rájött a köhögés. Nem nagyon csak megakasztotta a beszédben. Ám ne is figyelt fel rá.*
-Krhm, olyan boldog vagyok!...Óó, a vállad! Még mindig vérzik!
*Odarepült és megnézte közelebbről, de óvatosan nehogy fájdalmat okozzon megmentőjének.*
-Ugye meg fog gyógyulni?
*Ez volt az első eset, hogy hagyta az ifjú mágust is beszélni. Nagy, kedves szemeit rámeresztette. Sugárzott belőlle a mérhetetlen együttérzés és sajnálat.*

*A "Te egy varázsló vagy" kifejezésre elmosolyodott, majd nagy meglepétésére a kis tündér egy pillanat alatt mellette termett, és átölelte. Meglegség öntötte el a szívét.*
~Igazi tündér...
*És már meg sem lepődött azon ahogy a másik faggatta, meg sem várva a választ kilétéről. Párszor megpróbált válaszolni, de mind hiába, végül felnevetett.*
-Egyszerre nem tudok mindegyik kérdésedre válaszolni!
*Ekkor kezdett köhögésbe a tündérke, Edward gyorsan elhallgatott.*
~Erről nem volt szó, nem tetszik ez nekem.
*Aggódva figyelte a további fejleményeket, el is felejtette, hogy megválaszolandó kérdései vannak. Csak a tündért figyelte, vajon mi az amit nem gyógyított meg? Mi lehet a gond? De a tündér észre sem vette, folytatta tovább a diskurálást, mintha mi sem történne, és végül észre is veszi véres vállát. Odarepül és jól szemügyre veszi. Ed flegmán válaszol, ahogy szokta, ám próbált megnyugtató is lenni.*
-Persze, csak azért nem gyógyítottam be eddig, mert alvásra volt szükségem. Figyelj csak!
*A kezébe vette a tündért, érdekes módon könnyen hagyta magát. Letette a fűbe újfent és ő is lecsücsült.Öszecspta a kezét és kiejteette a varászszót*
-Vividus!
*Hát... nem lett a legszebb heg, ahhoz képest, hogy el kellett volna tűnnie, de sebaj a vérzés elállt, nem volt olyan nagy szúrás, majd valahonnan szerez némi gyógyfűvet, na meg egy orvost sem árt meglátogatni. Sokminden lejátszódott a fejében, miközben szinte kitekeredett nyakkal a sebes vállát mustrálta. Majd megrántotta a vállát, és eltakarta a kabáttal.*
-Eb csont befor!-*Fordult a tündérhez.*-Kérdéseid néhányára válaszolva...üdv a nevem Edward Elric, és igen mágus vagyok. Haza megyek épp, és Ameriloh erdejét választottam, nem hinném, hogy istennők játszottak volna közre, még azt sem tudom milyen isten az a...
*"-Heiłtässe istennő kíséri a te utad mindenkoron, míg lelked tiszta és szívedet óvod a gonosztól." Tágra nyilt a szeme. Hírtelen se nem látott, se nem hallott. Apja szavai csengtek a fülében. *
- ... Heiłtässe... honnan ismered?

*Habár jól hallotta Edward kijelentését nem sokkalta a kérdéseket, majd válaszol rájuk a fiú szép lassan, aztán ugye jött a köhi, meg a mágus válla. Ed egész könnyen beforrasztotta a sebet. Lyll újra újjongásban tört ki örömében. Olyan jó volt most itt. Gyönyörű a táj és minden klappol.*
-Te tényleg nagyon erős vagy!
*Mikor a fiú beszélni kezdett türelemesen végighallgatta, akkora figyelemmel amit kevesek tudnak tanusítani, ha kellene. Jó hallgatóság volt, ám mikor az istennőre tért rá Ed, elősszőr kissé elmosolyodott. Azt akarta mondani, hogy "Nem is ketten voltak, csak Ő egyedül...", de a fiú furcsán kezdett viselkeedni, és utánna egy egész hihetetlen kérdést tett fel. Nem hökkent meg, eldöntötte, hogy elmeséli neki ki is Heiłtässe istennő.*
-Ő tudod nagyon erős, és szeret minket, Ő a Szeretet Istene! Az országom messze van, onnan ahonan jöttem, minden tündér választ magának egy istent akiben bízhat és aki majd védeni fogja egész életében, mikor betölti a 15-öt a Fénytündérek napján. Én Őt választottam, mert szerintem a szeretett a legontosabb a világon. De be se mutatkoztam, ...* Hírtelen felrepült, majd meghajolt a mágus elött*-Lyllen vagyok Evolyran déli szomszédjából, Chameshiből. Gondolom furcsáltad, hogy fiú vagyok...*Ekkor nézett újra fel kedves kis mosollyal az arcán*-Ott csak fiúk élnek, itt úgy látszik csak lányok...mármint tündér lányok, habár még eggyel sem találkozta, de mindenki furcsálta a nemem...
*Nem törődött tovább Edward nagy meghökkentségén, elmagyarázta amit kért, azt túllépett a témán.*
-Na de nem válaszoltál még a kérdéseimre...-*Repült közelebb izgatottan a fiúhoz. Szárnyai ide oda rezegtek sűrűn ontva magukból a tündérport. Ám történt mégvalami, amire egyikük sem számított. Mondat közben jött rá a roham, már másodszor, mindig akkor amikor a legizgatottab. Köhögni kezdett, és hosszú percekig nem is tudta abbahagyni, végül megkínzott arcal emelte fel a kezét.*
~Hogy, .... lehet...ez, ez ... v-vér!
*A tenyere csupa vér lett.*

~Szeretet...hm jól hangzik, de ...
-Nem hiszek az istenek létezésében...egyében sem, Há, lehetnek valami túlvilági szellemek, démonok, vagy valamiféle varázslények, de olyan nem létezik, hogy Isten! Senkinek és semminek nem lehet olyan nagy ereje, még ha többen is próbálkoznak, hogy megteremtsék a Világegyetemet. Ez...olyan titok, amit mi, tudósok kutatunk. Az egész világ beleértve élettelent és élőt körülbelül 100-110 elemből áll jelenlegi tudásunk alapján. Lyll, én nem csak varázsló vagyok, többet akarok tudni annál...ahh minden ami felépít bennünket itt van a természetben, .... mégsem... tudjuk öszerakni ...úgy nem, ahogy kéne...*Ökölbe szorúlt a keze, maga elé meredve bámúlta apuszta földet. Lyllen folytatta volna a társlágást, de Edward belefolytotta a szót.*
-Szeretett? ...Láttad te valaha is ezt az úgynevezett Istennőt?-*Üvöltött ahogy csak a torkán kifért, teljesen feldúlt volt, majd mégis halkan folytatta. Olyan halkan, hogy az már fájdalmasan hangzott.*
-Mert én soha...soha...
*Egy darabig csönd telepedett közéjük, a tündér biztos nem erre várt. Hallani lehetett ahogy szóra nyitja a száját, de nem hang jött ki rajta. Ed feszülten felkapta a fejét.*
~Mi?! Miért?
*A kezébe vette szegény párát, de nem tudott segíteni. Meg kellett várnia amíg elmúlik a roham. Szinte egyszerre vették észre a vért.*
~Neee, ~*Megrémült, nem jutott eszébe semmi, de hiszen már mindent megpróbált. Mindent megtett, miért nem gyógyult meg?
-Ilyen nincs, mutasd magad.
*Anélkül, hogy a tündér fiú bármit is tehett volna, a tenyerére fektette és óvatosan megnyomta a hasát. Majd mondott két varázsszót, és erre fény jelent meg a kezében. Azzal is művelt valamit, de nem jutott dűlőre.*
~Nem ér semmit a tudásom!... Nem tudom mi a baja... Mi? Miiii?!
*Szörnyű képet vághatott, azon járt az agya, hogy ha nem is hall bele, egész életét így kell leélnie.*
~Ez...borzalmas...
*Letette a tündérfiút a földre, és lehajtott fejjel szólallt meg. Nem akarta, hogy lássa az arcát.*
-Nem tudom mi okozhatja ezt...szz, sajnálom...

*Beléfolytották a szót, ilyen nincs... na de mi ez az érzés?! A roham csak lassan szűnt meg, és a vér láttán elborzadt. Nem tudott mit tenni. Lemeredt és csak a kezét bámúlta iszonyattal. Végül a fiú közbe lépése rázta vissza az életbe. Ed tenyerén találta magát, és hírtelen varázslatott hajtottak végbe rajta. Elősször szzörnyen megilyedt. Ki akart szabadúlni, de végül megnyugodott... eldöntötte, hogy bízik a fiúban. Majd lassan, nagyon lassan letették a földre. Edward bocsánatott kért. Lyll újra a véres kezére nézett. Egy darabig csöndben bámúlták a földet, majd egy mozdulattal beletörölte a vért a nadrágjába. Úgy hogy ne lássák.*
-Szóval akkor egyedül kell megbírkóznom vele...
*Felnézett a fiúra, de amaz nem láthatta őt. Lyll felrepült, ám nem tolakodásból.*
-Edward...lehet ma még nem tudsz meggyógyítani, de biztos vagyok benne egyszer képes leszel rá. Elég ügyes és elszánt is vagy hozzá!...*Boldogan ejtette ki e szavakat. Nem érdekelte hogy mi lesz a jövőben, most a legfontosabb Edward megnyugtatása. Bátorítani, lelkesíteni...és visszatér belé az önbizalom!*-Ne add fel!... és talán rájösz arra is amit keresel, kívánom neked.
*Őszintén beszélt. Teljes szívéből azt kívánta, hogy a fiú boldog legyen.*

*Indulatok kavarogtak benne, gyilkos szándék amit nem tudott mire vélni. Nem volt célpont egyszerüen mindenre haragudott. Annyira kegyetlen a világ...nem is. Nem csak úgy kegyetlen...igazságtalan. Öszeszorult a szíve. Mikor a tündérfiú válaszolt sem nézett fel. Csöndben végighallgatta amit mondott.*
~"Egyedül"... milyen bátor. Pedig nem tudja mi elé néz...én se tudtam.
*A karjára gondolt, és arra a napra.*
~Al, az én hibám...
*A lelkesítő beszéd csak addig hatott amíg bele nem gondolt kapcsolatuk mivoltába.*
-Hmm, nem ismersz. Nem tudod mire vagyok elszánva...*Ekkor nézett fel*
-A célom sem ismered...könnyen meglehet, hogy te nem férsz bele.
*Visszás akart lenni, azt akarta, hogy meggyűlöljék. Hírtelen az jutott az eszébe, hogy csalódást okozni rosszabb, mint ha az ember már felkészült rá, de a szeme. A szeme elárulta. Arra gondolt, hogy nem hazudik, hiszen ki tudja mibe keveredik bele, miközben Anyut akarja visszahozni, de nem hagyta nyugodni a tény, hogy ennek a kis lénynek segítségre van szüksége. Lassan a tenyerébe vette.*
-Nincs választásom igaz?! Bármerre járjak, a kiutat fogom keresni, hogyan gyógyulj meg...
*Egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Egy fáradt halovány mosoly.*

*Mikor oly fájdalmasan válaszolt a fiú, megállt a levegőben és csak a szemét nézte... milyen szomorú szemek.*
~Sok mindent megjárhatott...
*Elfancsalodott ő is. Maga elé meredt, de nem sokáig, végig hallgatta fiút. Minden szót elraktározott és azt a következtetést vonta le, hogy egy nagy titok rejtőzik ezen két szem mögött. Tudni akarta a titkát, ám erre csak belül elmosolyodott.*
~Ilyet gondolni is rossz...egy titok okkal az.
*Egy nagy mély levegőt vett, azon járt az agya vajon most mivel oldhatná a feszültséget....Hogy megsértődjön?! Pont ö? Nem, Lyllen egy csupa szív tündér, és esze ágában sincs merre szívni Edward szavait. Érzi, hogy jó ember, és ez neki elég. Valami hasonló fordult meg a fejében, mikor a mágus újra a tenyerébe vette. Lenézett rá.*
~Nem olyan meleg mint egy emberi kéz...még a dagorladiaiakénál is hidegebb...hmm.
*Ám a szavak mellyeket Ed ekkor mondott, fontosabbak lettek. Viszamosolygott. Viszont beszéd helyett felrepült és megérintette a fiú homlokát. Lehajtotta a fejét szemét becsukva, majd újra kinyitva Edward szemébe nézett.*
-Még sosem találkoztam ateistával...-*Ez aztán banális egy kijelentés volt, ám el kell nézni szegénynek ő ilyen. Kissé hátrébb repült.*
-Pedig megnyugtató ha tudjuk, hogy van aki vigyáz ránk...de...lehet "mi" (hívők) vagyunk az ostobák. Nem bújhatunk egy istennek nevezett valami mögé... még ha létezik sem. Tragédiák vannak ...mindenütt.*Úgy mondta mint aki tisztában van azzal amin a fiú keresztül ment, de nem ez a helyzet. Valójában sejtette, hogy történt Eddel valami, és ezért beszélt így. Annyi mindent akart egyszerre mondani, hogy nem tudott egy darabig megszólalni sem, végül hogy ne legyen kínos a helyzet, előrukkolt egy mentőötlettel. Letépett az ottani füvekből pár szálat, a mellettük lévő folyócska és némi sár segítségével összetapasztotta, majd a fiú felé nyújtotta.*
-Mond kiiiiii... Azt a szzót amivel tűzet csiholtál...*Csillogó szemekkel nézett a letört mágusra.*

*Olyan gyengének, tehetettlennek érezte magát, de nem volt mit tenni. Csak ült ott egy helyben és nem mozdúlt. Lyllen hírtelen felröppent és valami furcsa dolgot művelt. Megfogta a homlokát és percekig meg sem szólalt.*
~Haa, mit csinál?
*De nem csinált semmit. Az ateitsa kifejezésre gúnyos mosoly húzódott a szájára. A többi viszont élesen komoly volt, annyira komoly, hogy vágott. Megint fájdalmas lett az arckifejezése.*
~Igen vannak...*Rájött arra is mit ért a fiú azon amit mondott. " Nem bújhatunk egy istennek nevezett valami mögé... még ha létezik sem"*~Ha van isten is mi magunk vagyunk sorsunk kovácsa...ha van, akkor sem véd meg mindentől... ha nincs akkor is ugyanez a helyzet.*Eközben észre se vette, hogy Lyllen eltünt.*...Tudnom kell, hogy vannak-e istenek...
*A tündérfiú hírtelen a semmiből felbukkanva egy nagy csomag sáros cuccot tartott felé. Elősszőr meghökkent, mégis mit akarhat ezzel?! De aztán rájött.*
-Jó..ahogy akarod.-*Öszecsapta a kezét és megérintve a kis gombócot, kimondta a varázsszót*-Flamma pila!
*Erre lángra lobbant a kis gömb. Ednek tágra nyilt a szeme az örömtől.*
-Nahát! Ez a Nap!
*Biztos a fiú is megmahinálta elötte. Pont olyan volt mint maga a Nap.*

~Megcsinálta!
*Boldog volt, hogy Edward nem elutasítja gyerekes kérésvel, hanem megtette. Szépen kitartotta kettejük köze a parányi kis napocskát. Olyan volt, mint egy nagy vulkán ami itt-ott minduntalan kitörni készül. Az egész a fiú keze felett lebegett, majd mikor eléggé megcsodálták Lyll a gömböt nézve megszólalt.*
-Látod, ezt mi csináltuk...-*Most a fiúra nézett, hogy láthassa a reakcióit, de utánna újra a gömbre.*-Miből gondolod, hogy a nagyot nem készíttete valaki?
*Ezzenel eleresztette a gömböcskét, amaz meg szállt egyre feljebb.*
-Azt mondtad tudós is vagy. Mesélj valamit arról. Milyen tudósnak lenni?

*Elmosolydodott, a dolgon. A kezébe vette a parányi kis gömböt, és megfigyelte minden kis részletét.*
-Igazán szeretnéd tudni? Akkor jó...mondjuk itt van ez a kis Napocska. Nagyon hasonlít arra amit a fejünk fölött látunk, de valójában sokkal melegebb, forróbb, és ezáltal vörösebb is. Ezért sem tudunk tartósan belenézni.
*Beszéd közben öszecsapta a kezét és varázsszó nélkül érintette meg a kis gömböt, majd annak megfelelően alakította, amilyennek mondta. *
-Az egész anyag Héliumból és hidrogénből áll, de szinte az összes elem megtalálható benne, örökös ízzását a Hidrogének egyesülése Héliummá, teszi lehetővé. Azonban még sok kérdés maradt. Például, hogy mi lesz ha egyszer kimerül a Hidrogén forrás.
-Ehh, szinte mindenről úgy tanulunk, hogy mi alkotja, mitől él vagy miért nem. Mindennek az okát, az alapját kell keresni...ez kell ahhoz, hogy megérthessük az alkímiát. A tudománynak azon részét, melyben már nemcsak feltérképezzük, de magunk is átalakítjuk a környezetünket. Számos mágus ösztönből cselekszik, és a legtöbb tanúlt is, de ha értded, hogy mi zajlik le miközben kimondod a varázsszót hatékonyabb lesz. Ráadásul az alkímiához nem feltétlen fontos a varázsszó kimondása, hiszen ez tudomány!
*Büszkén mondta ki szavait. Majd elengedték a kis csillagocskát. Ed lassan felállt és nyújtózott egyet.*
-Nekem van egy kis elintéznivalóm az Iskolában. Ha van kedved velem tarthatsz.

*A mágusfiú hosszú ismertetésbe kezdett. Lelkesedése Lyllent is magával ragadta, ám at ami a szeme elött zajlott le, mégjobban megragadta. Az ember már csak ilye, még ha picike akkor is. A szemléltetés mindeig hatákonyabb, mintha csak úgy szárazon elmondanák a lényeget. Viszont amit Ed mondott nem egy száraz anyag, legalább is a tündérfiú így gondolta. Majd a kis csillagocska elhagyta a Drabur patak közelét. Talán fent csatlakozott nagyobb társához, és most együtt alakulnak át Héliummá, bármi is legyen az...*
-Szivesen megyek, úgy sincs hol megszállnom...Edward, nem bánod a válladra ülök?
*Felrepült a fiú fejével egymagasságba és olyan képet vágott mint aki megtette Ettele síkságát keresztbe. Amint a mágus megengedi vidáman rácsücsül a jobb vállára. A bal még sebes, arra vigyázni kell. Majd szép lassan elindúltak.*

Doat visszarántotta a kezét kicsit Bimbó nyakáról, aki hátrakapta a fejét. Csodálkozva nézett, mintha azt kérdezte volna, mégsem szállunk le?
- Majd ott fenn, a pataknál. a tisztás szélén! Látod? Ott neked is tetszeni fog.- válaszolt a ki nem mondott kérdésre.
Azzal leszálltak. Bimbó fenekével súrolta a vöröslő gyepszőnyeget.
A víz rögtön csábította.
-Igyál nyugodtan,- mondta Doat. Fáradt volt, és leült a gyepre egy kicsit. a tarisznyájába nyúlt, amikor zajt hallott a bozót felől, az erdőből. A keze megállt. A sárkány nem vet semmit észre, boldogan ivott, és a közeli gyümölcsfát szaglászta, fel-felemelve a fejét.

//Időn túli játék Doattal - a játék illeszkedik a Tifarék házánál történtekhez//

*Nem veri fel túl sok zaj Amerälioh erdejének mélyét, pedig lényeges dolgok zajlanak ott.
Egy osztagnyi mágus, a mágusok seregéből fésüli át az erdőt a város felől haladva.
Nem Dreamien vezeti, mert nem kíván részt venni a kutatásban. Elhúzódó vadászatra számít, ha egyáltalán sikerül kézre keríteni a darthart és van épp elég teendője, mint Minäril Calathban, mind pedig otthon, a fennsíkon.
Mégis abban reménykedik, hogy még időben sikerül elfogni.
Az osztagot vegyesen alkotják az elemek mágusai, de többségében csatamágus van köztük és előfordul egy-egy megbízható darthar is.
Tifar csupán azért jött ki velük, mert nyugtalan szívére keres nyugodalmat.
Ha Etele kézre kerülne, komoly súly gördülne le a szívéről.
A mágusvezér reménykedve figyeli a térképen mozgó pontokat és ez alapján a darthar már megneszelte érkezését a rá vadászóknak és igyekszi eltűnni belőlük.
Hálás Orinnak, hogy megajándékozta ezzel a varázstekerccsel, mert ezen bármikor láthatja, merre is jár ellensége.
Dreamien Odin hátán ül, s onnan figyeli, ahogy az osztag vezetője irányítja embereit.
A harcosok gyakran nesztelenül haladnak a sűrűn benőtt területeken is. Jól képzettek, s erre, bár nem az ő érdeme, az isthar büszke is.
Zajt hall azonban nem messze, az erdő szélétől és bár a térkép nem arra jelzi Etelét, inkább arra fordítja lovát, hogy megnézze a forrását.
Ahogy még a fák takarásából szemügyre veszi, egy sárkánylovas landolt ott. Ez felettébb furcsa számára, mert ritkán járnak erre Elroan lakói.
Lábaival megszorítja a fekete deres csődör oldalát és laza ügetésben közelíti meg a patak partján pihenő párost.
A vörös fűtenger közepén csillogó friss vizű patak régi emlékeket idéz fel előtte. Akkoriban még épp Etelét üldözte, aki feleségét és születendő gyermekét fogva tartva menekült előle.
Régen volt, jó, hogy véget ért.
Dreamien egyáltalán nem akarja újra kezdeni ez a tortúrát.
Most azonban nem lehet merengeni. A mágusvezér lovát megállítva áll meg kellő távolságra a lovastól és sárkányától.*
- Üdvözletem Elroan képviselőjének! Dreamien Tifar vagyok. Hadd kérdezzem meg, mi járatban ily ritka vendég a mágusok földjén?

Doat idegrendszere megfeszül a mágus láttán. A tarisznyában forgatni kezdi hosszú ujjai közt a hengert, ami titkát rejti. Tudja, a férfi nincs egyedül. Maga sem tudja, hogy a harcos váltja ezt ki, avagy az idegen mágus volta. Miközben szája kis sóhajjal válaszra nyílik, agya lázasan keresi, mit is mondjon. Mellé beszéljen-e, vagy egyenesen elhallgassa jövetelének valós célját. Mágus apja zavaros múltjáról szól a szabad idejének nagy része. Ám éppen népe árulója lehetett, ami miatt súlyos terhet cipelt a lány. Titkon persze, ahogy a kutatásait titokban végezi. Nyomoz. Mivel máig nincs egyenes bizonyíték rá, mit tett apja, amikor megfenyegették, ha egyáltalán így történt.
Végre is egy Ishtar mágus áll előtte, akár rokonok is lehetnének, oly megnyerő számára a férfi erőt sugárzó külleme, egyenes tartása, kellemes arca. Szigorú, de nyitott tekintete pedig egyenesen zavarba ejtő volt. A lány számára csupán egy érzéki fuvallat ez, egy játékos dallam, amivel korát meghazudtolva nem tud mit kezdeni. Átvillant az agyán, hogy akár belé is tudna szeretni, a látható korkülönbség ellenére is.
Önuralmat gyakorolt. Ezek a gyengeségek bizonyára betekintést engednek a belsőjében zajló harcokra. Jellemére, tapasztalataira, sőt akár gondolataira, és érzelmeire is. Ezt nem engedheti meg!
Nincs abban semmi, ha egy ennyire szimpatikus embert lát esetleges ellenfelében. Ezzel próbálja nyugtatni az idegrendszerét, becsapni az elméjét. Összeszedi a gondolatait. Végül úgy dönt, semleges témát választ, de nyitva hagyja a lehetőséget, hátha később még segítségre invitálhatja ezt a harcost, akiről lerí, hogy tapasztalt vezető is lehet. Ki tudja, miben állhatnak még egymás rendelkezésére?
- A nevem Doat a 'tünékeny'. Nos, felderítő, és világjáró vagyok. Úgy gondoltam, ideje megnézni a Dilbúrnak ezt a felső szakaszát,, s keresni jó társaságot, akivel szorosabbra fonnám kötelékeimet.
Nem is hazudtam. - gondolja. A társaságról meg még inkább nem. Az már való igaz, hogy szüksége lehet segítőkre, bárhol is jár. Bármit derít is fel éppen.
Azért a tarisznyában átkúsznak hosszú ujjai a keskeny, rugalmas pengéjű tör tokjára, és minden esetre kikapcsolják. Mindezt igyekszik úgy, hogy a mágus ne fogjon gyanút.
- Mond, érdemes-e erre még feljebb repülnünk? Akad-e Olyan hely , ahol Bimbó is jól érezheti magát? - biccent a fejével a Sárkány felé, aki épp befejezi a gyümölcs szüretel , s mint ki jól végezte dolgát, lehuppan a fűbe.Tarka alakja máris elnyúlva fekszik.

*Szemügyre veszi az előtte lévő nőt. Rövid idő alatt tudatosul benne, hogy tündék vére is csörgedezik ereiben, s nem csak az. Felismeri a mágiát, mely testében csörgedezik vérével együtt, ez pedig kimondottan felkelti érdeklődését.
Ha nem lenne a háta mögött hajtóvadászat Evolyran egyik legveszélyesebb gyilkosa ellen, ki történetesen családjára vadászik, bizonyára szívesen feltenne néhány kérdést, hiszen Alceron és nemrég megszületett kislánya, Níra óta nem hallott olyanról, hogy egy mágusnak és egy tündének gyermeke szülessen.
Íme az élő példa, itt van vele szemben, hogy mégis.
A mágusvezér éles tekintetét nem kerüli el a lány tarisznyában matató keze sem. Arcán pedig, hiszen egyenesen szemébe néz, jól látható a vívódás, s a villám sebességével száguldó gondolatok tömkelege.
Egészen addig, amíg észre nem veszi magát és el nem rejti előle igazi érzéseit.
Két vörös varkocsa alatt világító fehér bőre talán egy pillanatra még sápadtabbá is válik, mint máskor, s a keze továbbra is tarisznyájában matat.
A mágus mély, határozott hangon szólal meg e gyors szemlélődés után. Minden esetre keze egyenlőre nem kardja markolatán pihen, nem készül a lovassal harcra, hiszen a szövetség, mely a lovasok és a mágusok között van, él.
Ha mégis védeni kellene magát, a ló bal oldalán lévő tartóban ott nyújtózik varázsbotja, mely régóta hűségesen kíséri útját.*
- Örülök a találkozásnak és milyen figyelmetlen vagyok.
*Fordul az imént említett sárkány felé. Jól tudja, hogy ezek a lények milyen intelligensek, s néha még saját lovasaikon is képesek túltenni.*
- Örülök neked is, Bimbó, a mágusok földje nyitva áll a szövetségesek felé, ám ki kell javítanom egy kissé, mert a folyó, mely mellett tanyáztok, a Drabúr.
*Elmosolyodik, nem szokása kijavítani mások szavait, ám eme folyó népének egyik legjelentősebb élő vize, így érdemes figyelni rá.
Nem vár választ Bimbótól, hiszen tudja, csak lovasával kommunikál valószínűleg. Hallott eleget a lovasok és a sárkányok legendás telepatikus kapcsolatáról.
Mivel a lány keze továbbra is tarisznyájában van, tekintetét ismét Doatéba irányítja.*
- Szükségtelen varázsszerre, vagy fegyverre gondolnod, ezen a földön biztonságban vagy, a mágusok többségétől. Akit pedig embereim űznek az erdőben, erre nem fog tévedni….
Helyet keresel sárkányodnak….magasabb és jórészt lakatlan vidéknek, hol bőven van hely le- és felszállásra is, az Alceron fennsíkot tudom ajánlani. Valamivel északabbra magasodik Minäril Calathtól, a mágusok városától és nem lehet eltéveszteni, mert egy folyó szeli ketté kettős síkját.
~Nem is lenne baj, ha egy sárkánylovas is azt a területet választaná táborhelyének, magasan megnőnének a ház védelmének esélyei.~
*Gondolja, miközben várja Doat reakcióját.*

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szomb. Feb. 12 2011, 00:05

//Arya időn túli játék//

*Odin, a vasderes csődör csendben léptet a vörös fűtengerben. Minäril Calathból érkezik, egyre lassuló tempóban és gazdáját hozza.
Dreamien ismeri a terepet, s azt is jól tudja, hogy ha a lány itt van, már messziről észre fogja venni.
Így is van, hiszen a vöröslő pusztán és a kanyargó ezüstös-kékes szalagon, a Drabúr-patakon kívül nemigen van más ezen a síkon.
A lány fehér ruhája messziről világít már, így arra veszi az irányt.
Lovára szokás szerint fel van rögzítve varázsbotja, s oldalán is ott van Calassë.
Indulás előtt bevette magát a szobájába Manun Lyrät tornyában, s bizony elmélkedett is nem keveset.
Amire jutott, nem sok jóval kecsegtette. A bűn, mellyel házasságát szennyezte be, s önnönmagát is, immár visszafordíthatatlan.
Hogy megbocsájtható-e, az idő eldönti majd, de vérző szívét, ahogy kedveséét is, ha meg is bocsát, s visszafogadja a mágust, még az idő sem gyógyíthatja meg teljesen.
Ezeket tudja már, de fel nem adhatja, mert életének értelmét adná fel akkor.
Így marad az egyetlen megoldás. Harcolni azért, amit ő dobott el saját magától egy még most is elborult és érthetetlen pillanatában.
Most pedig épp annak a nőnek adott szavát igyekszik betartani, akivel elkövette az egészet.
A térkép szerint Etele még menekülőben van, távolodik a fennsíktól, de jól tudja, hogy nem lesz ez mindig így.
Vajon a darthar miben mesterkedik?
Ilyesféle gondolatok járnak a mágusvezér fejében, midőn megérkezik a patak partjára, ahol a fehér ruhás lány várja.
Megállítja tisztes távolban lovát, s lecsatolja varázsbotját a nyeregről. Gyalog érkezik Arya mellé.
Meghajtja fejét, jelezve üdvözletét a lány felé. Komoly szemei figyelik Arya mozdulatait.*
- Kezdhetjük. Feltételezem, hogy az alap varázslatokkal, támadó és védő varázslatokkal, gyógyítókkal tisztában vagy, ahogy az ajtózáró és nyitó varázslatokkal és a hétköznapi kis varázslatokkal is. Ám szólj, ha ezekkel nem!

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Hétf. Feb. 14 2011, 13:40

*Már jó ideje itt ücsörgött az egyik fa tövében. Már nem szívott füvet. Hátát a törzsnek támasztotta, botja mellette volt, köpenyén ült, s tarisznyája az ölében feküdt. Enyhe szellő fújdogált, ő meg csak elmerengve leste az előtte futó patakot. Néha el-elmozdult az ajka, mintha mosolyogni akarna, de úgy tűnik, nem is a vizet csodálja. Gondolatai teljesen máshol járnak. Túl sokat gondolkodik mostanában. Pedig tudja, hogy az öli a lelket. Elgyengíti valamelyest az embert. Legalábbis mindenkinél másképp van, de nála így. Lova a közelben legelészik, egy ágra van fektetve a nyereg. Lassan lódobogásra ébred fel, s felnéz szálló haja mögül.*
~Hát itt van.~
*Feláll, kezébe veszi a botot,de különben nem mozdul. Megvárja, hogy az isthar odasétáljon hozzá. Mikor az meghajol előtte, ő is így tesz. A mester és tanítványa. Ez így szokás, ezt diktálja az illem. De most valahogy a lánynak nem esik nehezére ez illemet tartani. Semmi felesleges szó nem hangzik el. Így a lány sem kezd bele a fecsegésbe, hanem elkezd gondolkodni.*
-Ha a gyógyítón a vividust érted, akkor azt ismerem. De mást nem. Ajtó nyitó-záró, fény gyújtó-oltó varázslatokat ismerem. Víz és tűzgömb, solo bona varázslatokat is ismerem. A többiről majd kiderül, hogy ismerem-e, nem tudom.-
*Felel komolyan, majd várja, hogy következzék valami.*

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Kedd Feb. 15 2011, 23:40

*Dreamien komoly arccal hallgatja végig Arya felsorolását a tanult varázslatokról.
Csendesen bólint, majd lehajol, s tenyerét a föld felé tolja.*
- Tene borus! Lássuk, mekkora fényt tudsz csinálni!
*Időközben félre is lép eredeti helyéről, nehogy esetleg a lány támadásnak vélje a hirtelen rájuk borult sötétséget, mert bizony sötétségbe borul a környék, s látni is vajmi keveset lehet.
Az isthar kíváncsi rá, vajon csak a Lucis-varázslatot ismeri a darthar, vagy tud komolyabbat is.
Ő fényhozóként nagyon is jól tudja, mekkora segítség lehet eme erőteljes fényvarázslat, mikor a sötét éjszaka borul rá. Nem sok komolyabb meglepetés érheti az ellenfelet.
De most Aryán a sor, vajon mire is jut egyből.
A mágusvezér összébb húzza szemhéjait, s hosszú szempillái rejtekéből várja a felvillanó fényt.*

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szomb. Feb. 19 2011, 09:20

*Nem ismerős varázsszó hagyja el a mágus ajkát, de ismerős sötétség terebélyesedik ki a környékre. Arya szereti a sötétet, de ez már nyomasztó volt.*
~Most erre kíváncsi? Hmm... Még jó, hogy elválásunk előtt Etele még elmondta, amit tud. Ennyit azért megérdemeltem.~
*Várt egy kicsit, hogy Dreamien is ácsorogjon egy kicsit a sötétben, majd a lány elmosolyodott, és botjával rajzolni kezdett egy kört, amit ugye nem láthatott Dreamien, mert totál sötét volt, majd megszólalt csendesen, de határozottan.*
- Lumora tilus!-
*Majd 50 méteres körzetben újra világosság termett. Arya arca komoly volt, de ha a férfi ránéz, elégedetten elmosolyodik.*
-Érdekelne, hogy van ennél erősebb fényhozó varázslat?-
*Kérdezi rögtön.*

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szomb. Feb. 19 2011, 21:16

*A varázslat sikeres volt, a sötétség belepte a vidéket, s Tifar várt is kissé, hogy mit produkál a lány.
Igen, tudnia kellett, meddig tud elmenni a lány.
A lány kérdésére komolyan válaszol.*
- Van még ettől erősebb varázslat, de erősebbnek kell lenni hozzá, mint az általad használhoz.
Hold parázs a neve és körülbelül hatszor ekkora fényt tud csinálni.
*Közben az isthar tenyerébe rajzol egy kis kört, majd miközben kimondja az igét, kezét már az ég felé löki.*
- Fruteluna!
*Az égbe szökő tűzgömb hatalmas területet borít nappali világosságba, miközben Tifar a lány arcát figyeli.
Nem sokáig hagyja így a dolgokat, hamarosan megszünteti a sötétséget és a tűzgömböt is.*
- Természetesen egy fényhozó, ettől sokkal nagyobb és érdekesebb dolgokat is tud tenni a fénnyel, de ez már más terület.
A te speciális képességeidben mennyire tettél szert jártasságra, Igyekeztél kísérletezni, esetleg könyved is van róla?

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Vas. Feb. 20 2011, 14:37

*Csak bólint egyet a férfi válaszára, majd figyeli a folytatást. Követi fejével a tűzgömböt, ahogy az égbe száll, majd figyeli annak ragyogását, s látja, milyen nagy területet világított be. Majd végül megszűnnek a varázslatok. Majd a mágus folytatja és kérdez is.*
- Nos... könyvem az nincs. -
*Mondja komolyan a lány, majd látszik, hogy elgondolkodik.*
~Vajon meséljem el neki a képességemet? Ha akarom, hogy tanítson, tudnia kell. De ki tudja, mit hoz az élet, és előnyömre válna, ha nem ismerné az én specialitásomat. Mit tegyek?~
*Végül mégis megszólal.*
- Nem vagyok biztos a képességemben. Annyit tudok, hogy darthar vagyok. De amilyen speciális képességekről hallottam, egyikre sem vagyok képes. Lehet, hogy nekem valami egyedi van? Amire felfigyeltem, hogy sokszor vannak álmaim, amik a jövőre utalnak. Illetve, ha valami életveszélyes helyzetbe kerülök én, vagy valaki más a közelemben, én azt pár pillanattal előbb meglátom, és el tudom kerülni a bajt. Vajon ez mit jelent?-
*Kérdezte komolyan a darthar. Habár bizonyos válaszokat már ismert, attól még őszintén kíváncsi volt Dreamien véleményére. Hisz ő a mágusok vezére. Talán konyít ehhez a dologhoz valamit.*

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Kedd Feb. 22 2011, 09:44

*Dreamien csendben figyeli, ahogy Arya eldönti, hogy mit is válaszoljon neki.
Egy pillanatra felmerül benne, hogy talán a darthar többet tud, mint amit végül elárul neki a feltételezett speciális képességéről, de nem tudhatja biztosra, s mivel nincs más bizonyítéka, csak a lány szava, abból kell kiindulnia.
Kénytelen az információmorzsák alapján saját fejében kutatni, hiszen éveket olvasott, mielőtt Ninquëvel találkozott volna, s a történelem-legendák-művészet hármasa mellett a legerősebb terület maga a mágia volt, hiszen mágus ő maga is.
Érdekes, ritka képességek is voltak ugyan széljegyzetben, de nehéz őket felidézni.
Hosszasan elgondolkodik.
Végül tekintetét felemeli és a lány szemein nyugtatva adja meg, amire jutott.*
- Van egy speciális képesség, s ha álmaidat nem említetted volna, csupán Látónak gondolnálak, még ki nem forrott képességekkel, de így inkább a látók egy még szűkebb köréhez sorolnálak…az álomlátókéhoz.
Persze ez mindaddig találgatás, míg igazán felszínre nem bukkannak a képességeid.
Ehhez pedig vagy egy téged nagyon mélyen érintő esemény kellhet, vagy pedig rendszeres próbálkozás, gyakorlás….
Ha esetleg úgy gondolod, bemehetünk a Vezéri könyvtárba. Ott találhatunk könyvet róla.
*Végignéz a vörös fűtengeren, s az azon keresztül kígyózó patak kék-ezüst ívein. Mit nem adna érte, ha felesége lehetne most itt Arya helyett… *

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Kedd Feb. 22 2011, 11:50

*Úgy tűnik, érdekes kérdést tehetett fel, mert a mágus nagyon elgondolkodik. Arya szinte látni vélte, ahogy Dreamien kutat az emlékeiben, felidézi tapasztalatait, s gyűjtögeti az emlékmorzsákat. És ez valahogy szórakoztatta a nőt. De csak egy kicsit elmosolyodott, nem volt több reakciója. Majd megkapja a választ.*
~Álomlátó? Hát... igen... valami nagy képesség. De az lehetetlen, hogy korlátlan legyen. Hisz ha apámat csak egy szavammal el tudnám altatni, akkor képes volnék az egész világot megsemmisíteni. Kell lennie valami buktatónak. Vagy kell, hogy számítson a siker az ellenfél erejétől.~
*Végül csak komoly tekintettel biccentett. Felkeltette az érdeklődését a könyvtár, de ő nem rohan sehova.*
-Rendben. Jó ötlet. A következő óránk ott legyen megtartva. Azonban... most nem kezdünk bele valami akcióba?-
*Majd gonoszan elvigyorodott.*
-Szívesen kipróbálnám magam ellened. Bár... ha simán legyőzted a támadóimat, nem igazán van esélyem, de a gyakorlat teszi a mestert, nem igaz?-
*Mondta kacéran, mint aki igenis párbajozni akar a mágussal. És mintha lenne is esélye. Pedig tudta, hogy az egyenlő a nullával.*

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szomb. Feb. 26 2011, 23:03

*Dreamien látja, amint a lány szeme felcsillan a könyvtár említésére. Bizony a vezérek már egy ideje szívesen teszik be a saját könytárukba a kuriózumnak számító írásokat, így könnyen lehet, hogy valóban ott lehet olyan, amit máshol nem is találhat meg a lány.
Most rajta a sor, hogy biccentsen. A következő óra valóban lehet a toronyban is, ahol a könyvtár is helyet foglal.*
- Rendben!
*Jobb kezével kikapcsolja a biztosítását kardjának, így Calassë egyetlen mozdulattal előránthatóvá válik hüvelyéből, de mégsem húzza még ki onnan.
Az isthar botját markolja el szilárdabban, ahogy Aryára veti tekintetét.
A mágusvezér szemeiben most elszántság csillan.*
- Mutasd, mi tudsz! Támadj!
*Laza kis terpeszben áll meg, ez az állás már stabil, de még elég könnyű ahhoz, hogy könnyed mozdulattal oldalt is tudjon lépni, ha a szükség úgy hozza.
Fejében már védő és támadó varázslatok sorakoznak.
Ellenfeleit sosem szereti alábecsülni, így most is úgy várja a támadást, mintha maga Etele indulna meg, azzal a különbséggel, hogy Etele esetében jóval idegesebb lenne.*

*Vidáman elmosolyodott, amikor a férfi biccentett arra, hogy a következő óra a könyvtárban legyen. Majd ugye jött a felhívás a párbajra, s Dreamien elő is készült. Arya kezében már régen ott volt a bot. Legszívesebben botharcolna, de valószínűleg a mágusok vezére ellen, most nem ez volna a megoldás. A botra néz, nem a mágusra, látszik, hogy várakozik, de közben nagyban gondolkodik.*
~El kell terelnem a figyelmét, és akkor mehetek. Remélem nem sérül meg.~
*E gondolat kíséretében eleresztett egy gonosz vigyort is, amit az isthar maga is láthatott. Egy pillanat volt csak az egész, hogy hirtelen Arya a férfira nézett, és a mögötte lévő nagyobb kőre mutatott.*
-Solo bona!
*Parancsolta a nő, és a kő engedelmesen repült felé úgy, hogy a kő útjában ott volt a férfi feje. Ha Dreamien kikerüli, akkor is vigyáznia kell, mert a darthar lány,a hogy kiejtette a szolo bonát, már mondta is a tűzgömböt a férfi baloldala felé hajítva a víz gömböt meg a jobb oldala felé. Így akármerre fut, beleakad egy támadásba, vagy ha azt is kikerüli, akkor is nehéz mindenre koncentrálni. Közben Arya már futott is a férfi felé, és a botjával egy nagyot ütött a fejére. Ha csak ki nem védte a mágus*