03. Központi piactér

Tárgy: Re: 03. Központi piactér Hétf. Feb. 01 2010, 15:03

*Mondhatni jutányos áron szerezte meg, ezt a számára felbecsülhetetlen értéket. Végre van saját íjja! Neki felbecsülhetetlen, az másnak félelmetes lesz a kezében. Átadja a pénzt, közben észreveszi hova kacsingat a férfi.*
~Rivalizálás...férfiak!
*Habár ilyenkor nem jut eszébe mennyiyt rivalizált a férfiakkal! Mégegyszer köszön azal odébb áll.*

//Köszönöm, akkor immár enyém az elíxir, meg a z íj és 140 arany minusz! ^^//

Tárgy: Re: 03. Központi piactér Hétf. Feb. 01 2010, 16:45

Evolyran vezetőinek utasítására, a heti fegyvervásárt ezennel lezárom.

A vásárolt fegyverek bekerülnek az adatlapjaitokra, s az ellenértéküket levonjuk a vagyonotokból.

Mindenkinek köszönjük a részvételt!

Tárgy: Nézelődés. Pént. Feb. 12 2010, 18:11

*Tamas egyedül sétálgatott a piacon. Gondolataiban innen-onnan elemelt valamit, de most nem lopni jött. Fegyvert keresett. Járta a kereskedők sátrait és és nézte a különböző állványokon, asztalokon elhelyezett fegyvereket. Hosszú, kétélű ,egykezes pengét keresett magának. Majd meglátott egyet. Odalépett a sátorhoz és megszólította a mestert.*
-Üdvöz. Mester. Ez igazán tetszetős penge. Azt hiszem bizony, megéri azt a harmincöt aranyat.-
*Felvette és megtapogatta, meghajlítgatta a pengét, majd suhintott párat vele.*
-Elviszem!-
*Reccsent rá a kovácsra és előkészítette a pénzt*

*Egész nap a piactéren volt. Igaz, hogy a meghirdetett nagy fegyvervásár már véget ért, de testvérével fenntartanak egy kis sátrat, ahol egyéb időszakban is hozzá lehet jutni nem csak a szokásos fegyverekhez, hanem lehet náluk rendelni egyedi készítésű, akár varázserejű, akár trükkös, akár csak kimondottan erőteljes fegyvereket.
Lassan beesteledett és már zárni készül. Mentremorn már bizonyára várja, hogy hazainduljon, de van még egy lezáratlan üzlete.
Egy hölgyemény, ki csak éjjel mutatkozik (magunk között szólva, kevesen, szinte senki sem tud róluk, de egy vámpír, ki mások vérén kénytelen élni, a megrendelő) jön valószínűleg valahol.
A feje már kissé megfájdul a nagy zsivajban. Nem a tömeg, a vásárlók moraja az, ami ilyen hatással van rá, hiszen hosszú élete során ezt már megszokta.
Rövid ideje utcazenészek telepedtek meg a közvetlen közelében. Kezdetben ez kimondottan jól esik, valahogy feldobja még az olyan idősebb kereskedők (bár Gdalenaeth maga is mesterkovács, de ezt nem mindig veri nagy dobra) kedvét is, mint ő, de képzeljük el, milyen naphosszat hallgatni!
Időközben komótos lassúsággal pakolgatja be a sátorba a különböző mesteri mívű fegyvereket.
A tér megvilágítása továbbra is kellemes, nem túl erős fénybe borítja a piacteret, de a napközben megszokott tömeg lassan ritkulni látszik.
Minden tisztelete a zenészeknek, hiszen egész nap művelték művészetüket.
Kitekint a térre és meglátja az érkezőt. Tudja a fegyver, amit rendelt nincs kitéve közszemlére. Az ilyen különlegességeket a sátor egy rejtett zugában tárolják.
Az ideiglenes asztalnál állva várja meg, hogy a vásárló odaérjen hozzá.*

*Magabiztosan haladok végig a macskakővel kirakott útszakaszon, még azt sem bánom, ha hébe-hóba elvétek egy ütemet. Nem mondtam még, hogy szól a zene? Pedig szól, és nem csak ez én fejembe. Valamely városi "fejes" kitalálta (és szerintem nem hülye az illető), hogy engedjék be a városba az utcai zenészeket. Így most akárhányszor elhaladok a fő úton, tánclépésben teszem. Élőzene van, és nem is rossz! Nekem is jár egy kis kikapcsolódás, nem kell mindig olyan komornak lenni. Mostanában nem sok örömem volt az életben, és hogy mit ne mondjak... jól esik a zene, na. (Főleg, ha ilyen helyes kiscsávó játssza...)
Hová is tartok? A piactérre. Azt én drága, legkedvesebb fegyverkereskedőmhöz. Igazából a kovács az igazi nagyágyú, de ha az árus nem lenne, akkor nekem kellene a seggemet valahová az isten háta mögötti helyre tolnom. Bevallom, lusta vagyok. Még anno, jó pár hónapja rendeltem meg a kardokat, és most jött a papír, hogy kész. Nem csak a penge, a tok is hozzá. Muszáj volt csináltatnom azt is, mert 1, az én méretemben csoda, ha bármi akad 2, egyedi fegyverekhez nincs külön bőrtok. Soha, sehol. Ergo, szórhatom a pénzt. Oké, előre tudtam, hogy nem lesz egy olcsó mulatság, de ha olyan az egész, amilyennek gondolom, akkor már megérte.
Ugyanis, kardot csináltatok magamnak. Vagy tőrt? Fene tudja a definícióját. A lényege, hogy szét lehet szedni, és egy hosszú, két pengéjű kardként és kettő rövidebb kard-gyilokként is használható. A tokban, hátra véve meg majdnem úgy néz ki, mint egy íj. Most mondjátok, hogy nem zseniális! Az alap- kétkezes-penge ötletét egy "nomád" vámpírtól csentem el. Ügyes egy csajszi volt....
Már lassan odaérek a piactérre, úgyhogy abbahagyom az ugrándozást. Nem szeretnék a kelleténél nagyobb feltűnést kelteni. Így is tisztára be vagyok zsongva.
Á, igen. Már látom is azt, akit keresek.*

*A nő ruganyosan jár, látható, hogy a zene ritmusát próbálja követni. Gdalenaeth előzékenyen üdvözli az érkezőt.*
- Jó estét a kedves vásárlónak. Ha jól sejtem, azért jött, amit megrendelt a hölgy. Csak egy pillanat és máris hozom!
*Mozgása már nem a régi, megfontoltabb lett az évek múlásával és most is úgy battyog be a sátorba.
Legbelül van egy nehéz, fémveretes láda. Itt tartják testvérével a legértékesebb mestermunkákat és itt tartják azoknak befolyt ellenértékét is.
Trükkös zár fedi, melyet csak ők ketten tudnak kinyitni. A szerkezet egyik nehézsége, hogy minél inkább igyekszik megtalálni valaki a nyitját, annál inkább belekavarodik, pedig szem előtt van a nyitja és egészen egyszerű.
Kicsit matat vele, majd a láda tetejét óvatos mozdulattal fel is tárja. Szarvasbőrbe göngyölve legfelül van a dupla fegyver.
Kiveszi a ládából, majd ugyanolyan komótosan vissza is zárja.
Két kezébe véve a bőrcsomagot megjelenik a sátor kijáratában.
Odalépked a standhoz és ott teszi le a hosszúkás csomagot.
Szinte szertartásosan teszi le az asztalra és ott hajtogatja ki a szarvasbőrt, míg feltűnik a fegyvernek előbb a bőrtokja, majd az egész mű is.
Büszkén lép hátra, hogy a vámpír megcsodálhassa a munkát. Mentremornnal közösen készítették el. A munkafolyamat bizonyos részeit bátyja, míg más részeit ő maga végezte.
Nem mondhatni, hogy könnyű ujjgyakorlat volt a munka, de az ő tudásukkal és tapasztalatukkal nem volt gond az elkészítésével.
Szemét a nőre emeli, úgy próbálva olvasni arcában.*
- Csak bátran! Remélem ilyenre gondolt. Azt hiszem, ez kegyedhez igazán passzoló eszköz lesz.

- Szép jó estét!
* Egy pillantás elég, és mind a ketten tudják, mit akarnak. Én személy szerint a kardomat, bármibe kerüljön. Nem azért, mert annyira odavagyok a fegyverekért hanem... francokat nem! Egyszerűen imádom őket! A különleges kidolgozást, a markolatot, a penge érintését.... na jó, abbahagyom a gondolatmenetet, mielőtt rossz helyre lyukadnánk ki.
Szóval igen, szenvedélyes gyűjtő vagyok. És most már megengedhetem magamnak, hogy olyanom legyen, amilyet én szeretnék. Minden szempontból kiválót. Nagyon remélem, hogy jó emberekhez fordultam. És ahogy elnézem a kovács büszke tekintetét, ahogy szarvasbőrbe bugyolálva kihozza nekem a sátorból a "szüleményét", lesz okom az örömre. Le sem titkolhatnám milyen izgatott vagyok. Örülök, ha meg tudok állni egy helyben. Mégis, alig merek hozzáérni a csomaghoz. A férfi buzdító szavai segítenek. Komolyan.
Óvatosan, mintha törékeny lenne, hajtom szét a bőrt. Vigyázok. Nem akarok még egy "elefánt a porcelánboltban" megjegyzést, attól bepipulok. (Idefele jövet elbotlottam egy dinnyében...)
Ahogy napvilágra kerül a markolat, a tok, már tudom: jó lóra tettem. A fogás kidolgozottsága, ez a precíz stílus.... igen. Ez kell nekem. Nem felejtem el becsukni a számat.
Óvatosan kezembe veszem, és vasmarokkal tartom. Nem lenne szükséges... szinte alig érzem, annyira jó a súlyeloszlása. Mondhatni, hogy nekem pihekönnyű. Oké, szép a látvány, de most már kíváncsi lettem az egész látványra, csupaszon. Centiről centire csúsztatom le a tok egyik felét, majd a másikat is, s éjvilágra kerülnek a pengék is.*
- Ó, igen!
* Ahogy kértem. A markolatot körbefutó kígyó egy picit rátekeredik a fémre, és a mozgása vonalában tisztán kivehető a bevésett írás, egy elfeledett nyelven, elfeledett jelekkel, és tündéül. Jó munkát végzett a művész, a rajzot pontosan másolta. Az egyik pengén a "fény", a penge két oldalán más-más nyelven, a másik pengén pedig a "sötétség"m szintén két oldal-két nyelv. Ahogy jobban megnézem, észreveszem, hogy valójában egy kígyó tekeredik a markolat(ok)ra, csak két feje van. Az egyiknek valamilyen áttetsző kő a szeme, a másiknak viszont majdnem fekete. Világéletben hülye voltam a kőtanhoz, szóval rákérdezek. Tudniillik a kövek jól tárolják a mágikus energiákat.*
- Milyen kristályok ezek?
* Megpróbálkozok a szétszedésével. Ugyanis olyan kardot készíttettem, aminek két pengéje van, a markolat ellentétes oldalain. De nemcsak ez benne a furcsa. Ha minden igaz, szét tudom szedni két önálló (bár kicsit rövid) kardra. És...voilá! Sikerül is! Varázslatosan megadja magát a kezemnek. (Bár egy kis csavarás és emberfeletti erő szükségeltetik hozzá.) Ránézek (vigyorogva) a kovácsra.*
- Ennél már csak az lenne nagyszerűbb, ha valóban fel tudom venni, és úgy is el tudom játszani ugyanezt.
* Ha már eszembe jutott, ki is próbálom. Összeteszem a kardokat egy hosszú izévé, és rátolom két oldalról a tokokat. Az összekötő szíj segítségével a hátamra vetem, akárcsak egy íjat. Csöppet mozgok benne, majd jobb karommal a vállam felett hátrafelé nyúlok, a ballal pedig alulról fogom meg a kardot.
És itt elakadok.
Ha két oldalról fogja közre a kardot a tartója, akkor hogyan veszem én ki onnan? Főleg, ha a hátamon van? Csak kell lennie egy pofonegyszerű megoldásnak. Mert én ítéletnapig rángathatom a hátamon, onnan bizony így nem fog kijönni.*

*Gdalenaeth figyeli egy kis ideig a vámpírt, aki épp a kardot próbálgatja. Szemmel láthatóan elégedett vele.
Sőt, kimondottan tetszik neki. Ez az öreg kovácsot örömmel tölti el. Minden egyes munkája, mintha egy gyermeke lenne, ez ráadásul testvérével közösen készült.
A nő közli, hogy el is próbálja a fegyvert.*
- Hát persze, csak rajta.
*Mosolyog a kovács.
Közben a vámpír nagy lendülettel fel is próbálja a fegyvert és úgy tűnik, megakad a kivételnél.
A kovács vár egy kicsit, majd mikor látja, hogy a hölgyemény nem boldogul, megfontoltan mögé sétál.
Közben szükségét látja, hogy válaszoljon a vásárló korábbi kérdésére is.
Miközben egyik kezével a nő jobb kezét, másikkal a bal kezét fogja meg, halkan, hogy csak ők ketten hallják, megadja a választ. *
- Az áttetsző kristály neve Danburit. Az ősi írások szerint megtanít önmagad ismeretére, segít tested megbecsülésében, megvilágítja magad állította korlátaidat, félelmeidet és segít felszámolni őket.
A fekete kő neve Ónix. Az éjszakák kövének is nevezik. Megvéd a rossz szellemektől, és aki vágyik rá, annak meghozza az igaz szerelmet….
*Miközben magyaráz, két kezével finoman mozdít a vámpír mindkét csuklóján, vele együtt a pengéken is.
Inkább csak érezni lehet a kattanást, hallani nem, mikor az elmés bőrtok enged, a mozdulatra és a fegyver akadály nélkül kihúzható. A kovács egyik remeke a tok, mely nem újab rést nyit, hanem a megszokott helyen engedi ki a kardot. Csupán a zár, mely a fegyvert is tartja engedi kicsusszanni hüvelyéből a pengét.
Gdalenaeth hátralép, hogy a nő szabadon mozoghasson a fegyverekkel, majd visszasétál a sátra elé és onnan figyeli vásárlóját.*

* Ahogy előre gondoltam. Pofonegyszerű. Csak jó helyen kell megnyomni az egészet. Hálás (és gátlástalanul boldog) mosolyt villantok a büszke kovácsra, és már a kezemben is tartom a két pengét. Bámulatos, milyen könnyű! Külön-külön, majd együtt is suhintok velük párat, forgatom magam előtt, mögött. Próbálgatom az elejét, súlyát. Mit nem adnék, ha most lenne előttem pár dinnye!
Szeme sarkából látja a két kristály tompa felvillanásait maga körül. Léteznek dolgok, amelyeket nem veszünk észre, ha teljes figyelmünket rá fordítjuk. Csak lopva szabad odanézni. Legegyszerűbb példa az erre, amikor sétálsz a fűben (vagy lóherésben), és megpillantasz egy négy négy levelű lóherét... teljesen véletlenül, és már mész is tovább. Aztán amikor visszanézel, visszalépsz, már nincs ott. Pedig meg mertél volna rá esküdni, hogy láttad. Na, ez a kövekkel is így van: az energiájukat csak lopva lehet látni.
Azt hiszem, valahogy meg kell majd erősítenem őket, energiát beletölteni. Mert nem valami fényesen ragyognak. Kár. De nem lehet minden perfect.
Megállok, és megnézem a két kard markolatát. Azt hiszem, látom az összeillesztés helyét. Felpillantok az árusra, majd vissza. Megpróbálom összeilleszteni a kettőt. Biztos ami biztos, elsőre nem sietem el. Nem akarok megint bénázni. Másrészt pedig kigyönyörködöm magam a díszítésbe rejtett illesztésen. Halk kattanás: már egységes fegyverként is használhatom.
Középen fogom, és mint a botot, párszor megforgatom a levegőben. Leszúrok pár képzelt ellenséget... és úgy gondolom, mára végeztünk is. Szétveszem, a pengéket, és hátracsúsztatom őket a tokjába. Némi szöszmötölés után sikerül is. Ahogy a nagykönyvben az meg van írva.
Leveszem a hátamról a tokkal együtt, és mosolyogva az árus pultjához lépek, amire gyengéden leteszem a fegyvert. Szóra nyitom a számat... amíg meg nem pillantok valamit a sátor belsejében.
Azt hiszem, menten elolvadok. Ismét.
Egy gyönyörű tőr fekszik félig letakarva egy kupac tetején, de a markolata.. a markolata lenyűgöz. Mintha sárkány mászna rajta, és van ott valamilyen kő is... uramisten... de hiszen ez opál...*

*Tapasztalt kereskedő, nem csak mesterkovács. Szeme sem rebben, ahogy a nő forgatja a fegyvert. Erre a használatra készült, s jómaga is hasonlóan jól használja.
Nem lenne jó kovács, ha forgatni nem tudná a maga által készített fegyvereket.
Kevesen tudják, hogy akik ilyen szinten készítik a pengéket, nem csak a gyártás, a használat mesterei is. Sok apró trükknek, technikának szakavatott ismerői.
Ennek megfelelően nem csak, hogy nem lepődik meg a lány ügyességén, hanem elismerően bólint s figyelmesen követi minden mozdulatát, így a szeme villanását is.
Meglepően éles pillantásai vannak a lánynak.
A sátorba is villan egyet a tekintete.
Így, háttal a sátornak nem tudja, mit látott meg a vevő, de majd mondja, mit szeretne.*
- Ha jól sejtem, a kövek energiája az, ami feltűnt. Nem véletlenül alacsony. A használó kedvére töltheti fel azzal, amivel kívánja.
Ám ha öreg szemeim nem csalnak, más is megragadta a hölgy ragyogó ízlését.
Árulja el nekem, miben segíthet még az öreg Gdalenaeth!

* Zavartan megköszörülöm a torkát, de azért elismerően pillantok a fegyverkészítőre. Szóval észrevette...*
- Ami azt illeti, az a markolat vonta magára a figyelmem. Gyönyörű... -*hal el a hangom, ahogy rámutatok a szóban forgó tárgyra.*
- És ha már itt tartunk -*fordul ismét a férfi felé*- szükségem lenne dobótőrökre. Khm... ami azt illeti a múltkoriak eltűntek, magam sem értem ám, hogyan...
* Szabadkozom, bár az én károm, hogy néhány kellemetlenkedő vadállatban maradtak a fegyvereim.*
- Szóval, szükségem lesz még pár tőrre, és ha már itt van, kell néhány tartalék kés is. Szerintem tisztában van az ízlésemmel, tudja milyeneket választanék. Nekem minőségi munka kell, és eddig nem csalódtam.
* Nem dicsérem, csak kijelentek valamit, keményen. Többek között az is érződik, hogy ezentúl is tőle választok kellékeket, de ahhoz hoznia kell a színvonalat.*
- És... *mosolyodom el cinkosan* ... talán mégis megvenném azt a combtokot, amit a múltkor mutatott.
* Nem bírom megállni, amíg beszélek, szemem vissza-vissza kalandozik arra a bizonyos opálra.*
- Oké, ez elkapott. -*jelentem ki, csak úgy magamnak, majd tényleg a kovácshoz fordulok segítségért, nem bírván legyőzni a kísértést.*
- Kérem, megmutatná, mi az? Ha a szemeim nem csalnak, egy gyilok lesz...

*Gdalenaeth követi a lány ujjának vonalát. No igen. Valamiért rákerült egy darab anyag a gyilokra. Visszanéz a nőre, hiszen tudja, fontos a vásárlóval a szemkontaktus, ez a bizalom egyik alapja. Mindentudón elmosolyodik. Neki csak jó, ha mások elhagyják a fegyvereiket, nála lehet pótolni őket.*
- Igan, a dobótőrök sokaknál fogyóeszközök….
*A ténymegállapításra csak bólint. A minőségre mindig is adnak. Mesterkovácsként a hírüket tennék kockára bátyjával, ha selejtet adnának ki a kezükből.
Az öreg egy pillanatra rápillant a vásárló elővillanó combjára. Mintegy felmérve azt, ám szemmel láthatóan az említett kiegészítő passzolni fog mind méretre, mint stílusra.
A lány szavaira nem is felel, ami azt illeti, az opál sokakat meg tud babonázni. Az a mélység, ami benne van, vonzza a szemet és vonzza az arra nyitott lelkeket is.*
- Egy pillanat türelmet kérek, máris hozom!
*Kényelmesen hátrabandukol, ám hogy tovább csigázza az érdeklődést, előbb a hátul elhelyezett dobótőrökből választ ki néhány készletet, mellőlük kikeresi az említett tokot, majd visszafelé az anyaggal megfogja a díszes markolatú fegyvert is és ezzel áll Seyla elé.
Kiteregeti a dobótőröket. Van közöttük teljesen sima, egyszerű markolattal, van díszített, varagásokkal, szépen belemart mintázattal, szemet gyönyörködtetően, van szolidabb, drágább, nemesfémekkel, kristályokkal, még drágakövekkel díszítve is.
Átnyújtja a tokot is a tőrök túloldalára, és végül, már a tenyerén kihajtogatott anyagon a nő elé tartja a díszes markolatot, mely szép, stílusos, ám kétség sem férhet hozzá, hogy igényes és tökéletes kivitelű pengében végződik.*

* Illedelmesen kivárom, amíg előhozzák nekem az említett tárgyakat. Hát, a jó dolgokra érdemes várni, de csak és kizárólag a tárgyak esetében. Már alig várom, hogy az opálra simíthassam a kezem...
Szó nélkül nyújtom ki a kezem a markolat felé, és óvatosan átveszem a fegyverkészítőtől... ohh. Dehogy törődöm először a többi dologgal,a mikor ilyen mestermű van a kezemben. Valóban, különleges. De egyedüli. Ez így nem jó. A gyiloknak párban kell lennie. És mint ilyennek, a markolat végébe, gombként foglalt követ két apró sárkány mássza körbe, gyémánt(?) szemeikkel, összehajtott szárnyakkal, és a farkuk végig tekeredik a markolaton, mintegy egyszerűen megalkotva a keresztvasat is. De így nem volt teljes, valami hiányzott.*
- Hol van a párja?
* Nagyon remélem, hogy az árus csupán elfeledte odaadni, vagy csak elégnek érezte ezt az egyet, mutatóba. Az ő érdekében. Mohó vagyok? Ó, igen.*
Közben megszemléli az elé rakott dolgokat. A tok okés lesz, tömegcikk, nem is kell neki más. A tőröket rövid ideig nézegeti, pár másodperc alatt leszűkíti a kört az ezüstökre. Neki az kell, több mindenre használható. Végül egy viszonylag egyszerű, de "indákkal" különlegessé tett kés mellett teszi le a voksát. Amikor felkapja, és a szemközti falának hajítja már tudja, hogy ezt fogja megvenni. A tőr remegve áll meg a kemény anyagban.*
- Azt hiszem, két pár elég lesz. Ja, és abból a töksima ezüstből is kell egy.
* Hát igen, a személyre szabott különlegességek jók, de ha az lesz a cél, hogy megtévesszük az ellenfelet, inkább használjunk olcsó tömegeszközöket.*

*Ravasz tekintettel figyeli, ahogy Seyla tanulmányozza a fegyvereket. Tipikus nő, gondolja az öreg mester. A mutatósra, szépre figyel előbb. Jól is van ez így, de tudja már, hogy amint kigyönyörködte magát, neki is szegezi első kérdését.
Nem véletlen, hogy csak egyetlen darabot nyújtott át a gyilokból. Nem szívesen hagyja kint szem előtt mindkettőt, mert bár fegyverkovács, Evolyran pedig nem épp bűnözéséről híres, de az ilyen egyedi, szépen megmunkált fegyverek, s természetesen a már eladottak árai szép prédát nyújtanak, ha el tudják venni őket. A másik darab szépen elrejtve a sátor mélyén hever, távol az avatatlan szemektől.
Ha komoly vásárló jelenik meg, előveszi, de nem sieti el. Mentermorn most nincs a közelben, egyéb elintézni valója akadt, így jobb a biztonság.
No igen, nem kis csalogató a sárkányok szeme sem. Gyémántnak tűnik, pedig valójában csak ügyesen csiszolt szilícium kristály.
Nem is kell sokat várnia, a vásárló neki szegezi a kérdést. Gdalenaeth gyorsan dönt, hiszen úgy fest, komoly az érdeklődés.
A nő gyakorlott szemmel és kézzel mustrálgatja a dobótőröket. Kézzel, mert nem messze a kovácstól száll el és áll bele a falba az egyik, amelyet Seyla dobott.
A mesterkovács nem rezzen rá, szépen ellépeget, majd kirántja a falból.
Amikor visszalép a vásárlóhoz, szépen kiteszi elég a kért dolgokat, de a gyilok másik példányát még mindig nem veszi elő.*
- Gondolom, megérti, hogy egy ilyen fegyvernek mindkét példányát nem tartom szem előtt.
*Egy pillanatra körbepillant, majd a sátor mélyéből néhány egyszerű mozdulattal felfedi a legközönségesebb áruk közül a párját a pengének.*
- Nem lehet elég óvatos az ember.
*Várakozón tekint a vevőre. Gondolatban számba veszi a lehetséges áruk listáját. Tehát: volt egy egyedi rendelésű dupla penge, saját tokban, lehet, hogy a díszes gyilokpár is a listán lesz, s hozzá jön a combtok, két pár díszített dobótőr és díszítés nélküli ezüstből egy. Szép kis mennyiség.*

* Bólintok, megértem, miért nem tartja szem előtt az értékes dolgokat a fegyverkovács. Azok a piszkos tolvajok... még a végén koszosak lesznek az eladnivaló dolgok. Aztán villámgyorsan végigfutom fejben a "mai termést". Khm... hát, nem voltam valami spórolós. Hiába, a nő az csak nő marad. Valaki a ruhákat kajtatja, nos, nekem csak fegyver-mánia maradt. Ahogy Gdalenaeth mondta: Nem lehet elég óvatos az ember. Még ha vámpír, sem.*
- Kard, két tok, két pár tőr, plusz a ráadás. És a két gyilokot se felejtse ki, legyen szíves.
* Édes-gyönyörűen az árusra mosolygok. Illene indulni. Így is sokat szöszmötöltem itt. A vásárlást mégsem lehet elkapkodni. Még jó, hogy a vállamra vetettem elindulás előtt a táskámat, legalább lesz miben elrejtenem a késeket. Hiába, soha nem gondolom, hogy ennyit fogok vásárolni.*

*Gdalenaeth biccent a vevő kérésére. Látja, hogy vége a mustrának, így is szép mennyiség kel el és hát valamiből élni kell a fegyverkovácsoknak és kereskedőknek is, hát számol, ahogy Seyla kérte.*
- A dupla kard tokkal 100 arany, a combtok 20, az öt tőr 23, és a két gyilok, az még egy százas lenne….
*A mester itt közelebb hajol egy pillanatra a vásárlóhoz.*
- Ám mivel kegyed visszatérő vásárlóm, és ráadásul igen szépen vásárolt most is, ezért engedményt adok és 100 arany helyett odaadom 60-ért a két gyilokot.
*Fél szemmel a nőre sandít, hiszen a míves kivitelő gyilokok valójában lehet, hogy többet is megérnének.*
- Úgy hiszem, méltányos ajánlat egy törzsvásárlónak…összesen kettőszázhárom arany lesz.

* Feszülten figyelek. Még csak el sem kerekedik a szemem a kiszabott ár hallatán. ugye, milyen jó dolog tud lenni a pókerarc? Amint bizalmasan hajol felém Gdalenaeth, először nem is érti, mit akar. Csak nem még több arany?
Mázlimra, nem. Sőt, még árengedményt is ad! Na, ez megérdemel egy szemkápráztató mosolyt tőlem.
Minimum. Ugyan az eredeti árat is veszteség és szívfájdalom nélkül leperkálnám, de az én szívem sincs kőből. Szeretem a kedves embereket.
Szó nélkül a hátamra vetem az egyedi, megálmodott és végre, végre megkaparintott pengét. Még mielőtt a többit is elpakolnám, kabátomba nyúlok, és két szép kis bőr tasakot nyújtok át a kereskedőnek. Mielőtt elkezdené számolni (megsértve ezzel engem), a farzsebembe markolok, és a teljes tartalmát az árus tenyerébe helyezem., egy röpke, ámde őszinte mosoly kíséretében.*
- Nagyon szépen köszönök mindent. Ezúttal sem kellett csalódnom.
* Búcsúzóul a fegyverkovácsra kacsintok, majd villámgyorsan elnyel a piactér forgataga. A többi fegyvert már a fizetés alatt a táskámba csúsztattam észrevétlenül. Magamban még egyszer hálát mondok a magasságosoknak, hogy ilyen ügyes embereket is teremtettek a földre, akik megérdemlik a pénzüket. Pontosan száz plusz száz plusz tíz aranyat perkáltam le neki.*

*A mester örömmel veszi a kedves vevő örömét. Bár minden vásárlója ilyen lenne. A kis bőr tasakokat átveszi, enyhén meghajolva a nőtől, majd nem akarván a vásárló szeme láttára megszámolni a tartalmukat, övére is akasztja őket. Ekkor nyújtja át neki a zsebéből a maradékot, s a mesterkovács gyakorlott kereskedő révén már súlyra tudja, hogy a kapott mennyiség valamivel felette van a tényleges árnak. Ismét meghajol és eközben vissza is mosolyog a távozóban lévő nőre.*
- Öröm az ilyen vásárló, kérem, tiszteljen meg máskor is!
*Több szóra már nincs ideje neki. Mert a hölgy eltűnik a vásárosok között. Megfordul, hogy a keresetet betegye a többi mellé a sátor mélyén.
Mentremorn örülni fog, hiszen a mesterművek felét ő készítette, így a bevétel egy része is őt illeti majd, ha visszatér.*

*Az egész éjjel tartó úton Emaline kimerült. Szekere lassan elérte a város kapuját. Az őrök nem méltatták figyelemre, pedig jól ismerték. A piactéren látszott, hogy kora reggel van. 1-2 kofa, se több se kevesebb. Emaline a városfal közelében állította meg Faladát.*
- Hó. Itt jó lesz. -le szált a szekérről, megveregette lova nyakát és nekilátott az előkészületekhez. Levett egy nagy összerakható asztalt a szekérről. Leterítette egy terítővel és arra pakolta ki portékáját:

- 2 kard,
- 2 pajzs,
- 3 tőr,
- 1 íj,
- 21 nyílvessző,
- 2 dárda.

- sajt,
- kenyér,
- pogácsa,
- tehén-kecske tej,
- zöldségek,
- gyümölcsök,
- tojás.

- 2 ló, (egyik harci lónak is kiváló, erős, gyors, bátor; másik igás- és hátasló egyaránt, nem csatába való, de megbízható)
- 3 kecske, (2 nőstény, 1 hím; a nőstények finom tejet adnak)
- 2 nyereg-kantár,
- lasszó.

- selyem ruhák, (női, férfi)
- bőr ruhák, (férfi)
- gyapjú ruhák, (női, férfi)
- kabát. (meleg, vastag irhából készült kabát; női, férfi)

*Miután szépen kirakosgatta az asztalra és a köré portékáját, Emaline elővette reggelire szánt szendvicsét és enni kezdett. Miután befejezte a reggelit magával hozott állatainak is adott szénát, meg vizet. Levette Faladáról a szíjakat és a szekér hátuljához kötötte a többi állatmellé. Leült egy székre és várta a vásárlókat.*

*Pár órával később a piactér megtelt árusokkal és vásárlókkal. Sokan megfordultak Emaline -nál. Törzsvásárlók, barátok, és ismeretlenek.*
Megmaradt áruk:

- 1 pajzs,
- 3 tőr,
- 1 íj,
- 21 nyílvessző,
- 1 dárda.

- sajt,
- kenyér,
- pogácsa,
- tehén-kecske tej,
- zöldségek,
- gyümölcsök,
- tojás.

- 1 kecske. (hím)

- selyem ruhák, (női, férfi)
- bőr ruhák, (férfi)
- gyapjú ruhák. (női, férfi)

Összesen ennyi aranyat gyűjtött: 964 arany

A nap megkezdte útján nyugat fele.
~Ideje szép lassan összepakolni és haza menni.~
*Emaline megpaskolta Falada nyakát, majd tovább hallgatta a piacon lévő kofák kiabálásait.*

//következő nap, a piacon. Emailne
időntúli//

*Rég nem járt errefelé. Őszintén szólva most sem a piac volt az úticélja, azonban mára már "szabad" emberként közlekedett Evolyranban. Sajnos vagy nem sajnos, elszakadt a társaitól. Eltévedt. Oriási zűrzavart élt át az elmúlt egy hónap leforgása alatt, és még őket már csak a csata szele érte el. A Ragyogó tölgyes megmenekült, Lyllen azonban nem. Nincs tisztában az utakkal, a helyekkel, de megy, töretlenül előrre, és megtalálja mi folyik itt. Mi volt az a hatalmas sötét energia, ami egy pillanatra ellepte talán egész Evolyrant. Addig is, úgy döntött vesz magának valami tűrheő ruhát, ruhaanyagot, vagy valamit amibe beburkolózhat, mert ez a mi most van, már nem nevezhető semminek, annyira rongyos... és éhes is... Az aranyait meg nem eheti meg, de hála Ednek megtanulta az összezsugorító varázslatot, és nem kell groteszk módon egy nálla háromszor nagyobb zsákkal közlekednie. Íme itt is van egy "mindenes". Egy helyben ruha étel, ital. Ez kell neki, legalább nem kell húrcolkodnia az egész piac területén. Bele is veti magát egy köteg ruhaanyagba. Szinte el is merül a nagy kazalban, alig látszik ki a szárnya, épphogy csak annyira, hogy betündérporozza az anyagok széleit. Talált egy élénk fűzöld színűt, és most azt próbálja kihúzni a többi alól. Apró termete ellenére, harciasan viseli a nagy ruhaanyag terhét.*

/Emaline - Lyllen időntúli/

~Azt hiszem, ideje lenne összepakolni.~
*Gondolta Emaline, amikor egy újabb vevő tűnt fel.*
- Segíthetek? *kérdezte a tündértől, és közelebb ment.*

//Emailne//

*Már ott tartott, hogy a levegőben húzogatta az anyagot, mikor megszólította az árus. Egy kedves női hang csengett meg fölötte, mire megdermett és félszeg mosollyal a képén nézett fel a nagy emberre. Aztán tényleg elmosolyodott szokása szerint és úgy is beszélt tovább. Fülig érő szájjal, vidáman.*
-Igen, ebből...-*S rántott a fűzöld anyagon valamicskét.*- szeretnék a méretemre egy darabot.
Meg aztán...
*Ennél a mondatnál, még mindig szorongatva a kis ruhának valót hátrapillantott az ételek felé, tágra nyílt sóvárgó szemekkel.*
~Éhes is vagyok...
-Illetve...
~Naaagyon szomjas...
-Szóval ételt is vennék.
*Fordúlt végül az árus felé újfent mosolygósan.*

//hmm, izé kitalálhatom én a tőrök kinézetét?//

/Emaline - Lyllen időntúli/

*Emaline csak mosolygott.*
- Várj csak. *Fordult a szekérhez. Levett onnan egy kis kosarat, és megmutatta a tündérnek. Televolt tündérekre szabott ruhákkal: sálakkal, sapkákkal, felsőkkel, nadrágokkal, kesztyűkkel. A ruhadarabok mindenféle színben voltak. Emaline keresett belőlük egy fűzöld színű felsőt, nadrágot, sapkát, sálat, kesztyűt és egy másik dobozból egy cipőt.*
- Nos? Tetszik, vagy inkább választanál másik színben? *Mosolygott Emaline a tündérre.*
- Látom éhes is vagy. Mit szeretnél? *Mutatott Emaline az ételekre.
Választék:

- sajt,
- kenyér,
- pogácsa,
- tehén-kecske tej,
- zöldségek,
- gyümölcsök,
- tojás.*

/persze, olyanok a tőrök amilyennek te szeretnéd. Very Happy

/

//Köszi, akkor hozom is a keresgélésem gyümölcsét. ^^//

*A "Várj csak" szóra elengedte az anyagot, amúgy sem tudta kihúzni teljesen. Illedelmesen várt azon helyen, ahol a lány találta. Kevéssel a föld fölött lebegett, szárnyai követhetetlen gyorsasággal rezegtek hogy egy helyben maradjon, persze ez a fiúnak a legkevésbé sem okozott gondot. Olyan ez a tündéreknek mint az embernek egy helyben állni. Mosolygósan nézett oda ahol a lányt eltűnt, és mikor kihozta a kosár ruhát elámult. Odaröppent és beledugta a fejét, hogy jobban szemügyre vehesse, amíg a lány neki válogatott ruhadarabokat.*
-Nahát!-*Lelkendezett a fiú.*-Nem is reméltem volna, hogy az én méretemre is van.
*Örömében összecsapta a kezét és egyelőre nem foglalkozva a kiválogatott ruhákkal, belement a kosárba. Persze illedelmes tündér lévén nem lépett rájuk, felettük lebegett, és úgy túrt bele a kis kazalba. Felcsillant a szeme egy zöldes-barna kabátka láttán. Kihúzta és az árus elé repülve örömmel mutatta be a szerzeményét.*
-Ezt kérem.
*Aztán megnézte a többit is. Még csak meg sem hallotta a lány szavait, annyira belemélyedt a "munkába. Még az asztalon állva is rezgett a szárnya. Végre új ruhát vehet fel, nem azt az agyon nyűtt túlmosott ruhát amit most hord. Csillámló szemmel nézte meg őket és egyenként vette kézbe mindet. Az inget elsőre elvetette. Úgy nézett ki benne, mint egy manó. A nadrág viszont jó volt, aztán belevetette magát a kosár tartalmába. Kihalászott egy piros kendőt, meg egy sapkát a fejére, és fehér inget, aztán magához vette a zöld kis csizmát, és a lányhoz fordult.*
-Felpróbálhatom valahol?
*Csak most vette észre a sok finomságot. Rábámulva a sajtra meg pogácsára, és tejre lassan bólogatni kezdett.*
-Ohh, igen, igen... kenyeret, meg sajtot szeretnék, meg tejet, meg pogácsát, és gyümölcsöt is.
*Most mosolyodott el újra. Annyi mindent akart hírtelen és olyan gyorsan hadarta el, hogy félő talán a lány nem is értette.*

/Emaline - Lyllen időntúli/

*Emaline mosolyogva nézte a tündért. Nem igazán értette mit is hadart el, de szinte biztosra vette hogy az étellel kapcsolatos.*
- Nézd. *mutatott a szekér melletti kis sátorra, amely akkora volt hogy egy kisebb, vékonyabb ember is szűkösen fér el. Ám egy tündér kényelmesen elfér benne. Esős időben ott szokta magát meghúzni Emaline.*
- Ott felpróbálhatod. Akár az összes ruhát. Addig amíg öltözködsz összepakolok neked egy kis enni valót. Rendben? *Azzal oda fordult az ennivalóhoz és egy tündér méretű kis tarisznyába kezdte belepakolni.
Tett bele:
- 1 kisebb kenyeret,
- 1 sajtot,
- 10 pogácsát,
- 2 almát,
- 2 liter tejet.*

//Emailne, amúgy Lyll az egyedüli fiú Evoban, szóval nem is kéne, hogy fiú ruháid legyenek, de nem baj, köszi Very Happy

fő a széles választék, mindent a vevőért ^^ Hmm, de amúgy tényleg, kis curiózum. Very Happy

//

-Köszönöm.
*Buggyant ki belőlle sietve és már cipelte is magával a lehetséges ruhadarbokat. Sokat felpróbált különböző formában, öszeállításban, míg megtalálta az igazit. Végül egy barna csizma, zöldes nadrág, fehér ing, a bőrkabát, és a sapi illetve kendő mellett döntött. Ahogy elnézte magát elégedetten repdesett a picinyke, azonban neki bőven elegendő tükör előtt. Férfiasnak, erősnek és legfőképpen nagyon menőnek érezte magát. Az is volt, tündér távlatban rendkívülien. Még a sapka is rajta volt amikor kijött. Letette a nem kivánatos holmit a kosárba, külön helyre a volt sajátjait, majd magához vette a nadrág színével azonos sálat és kesztűt, és a lánykához repült.*
-Ez lesz.-*Széles mosoly terült el vidám arcocskáján és mivel most közel repült a lányhoz biztosan láthata, mennyire kicserélték.*
-Milyen?
//de persze a csíkok nincsenek ott az arcán ^^//

Spoiler:

*Aztán a batyura pillantott. Izgalomal telve repült az asztalra és nézte végig mit is kapott.*
-Ó, kecske sajtott is szeretnék! Az a kedvencem, hihi!
*Aztán*
-Ennyi tejet el se bírnék. Szerintem elég lesz csak egy liter.
Majd úgyis megiszom a felét.
*Azzal leült ott helyben törökülésben. Fáradt volt és éhes, evett is volna már, dehát nem illik csak úgy. Aztán eszébe jutott még valami.*
-Hmm, van még valami?
Izé, szóval árul ... fegyvereket?
*Tette fel a váratlan kérdést teljesen váratlanul.*

//Öhm, nem kell aggódnod a tündér méret miatt, nem is gyártanak fegyvereket tündéreknek, akár meg is lepődhet a kari, mert hát tündérek nem is szoktak harcolni, de meg van az oka, hogy Lyll miért akar. Majd meglátod, megoldja a méretproblémákat is magának Very Happy

//

/Emaline - Lyllen időntúli/

*Emaline mosolygott, nem szokott hozzá a tündérekhez.*
- Illik hozzád ez a ruha összeállítás, jól nézel ki. *állapította meg. A tündér kérésére kivett egy liter tejet a tarisznyából. A kecske sajtok közül az egyikből vágott egy kis darabot, és oda nyújtotta a tündérnek.*
- Kóstold meg. Nem fogsz csalódni. Fegyver? *lepődött meg Emaline.*
- Hmm.. Milyet szeretnél? Tudok adni tőrt, íjat, dárdát. Bár szerintem neked elég lenne egy tőr. *kedvesen mosolygott Emaline, nem sértésnek szánta utóbbi mondatát.*

//Emailne//

*Elveszi a kis darabka sajtot és jóízűen bele harap. Csukott szemmel ízlelgeti majd jókedvűen jelenti ki két harapás közben, hogy mennyire finom.*
-Ez nagyon finom. Hmmm!
*Azzal betömte az utolsó falatott is. Felröppent, és kinyújtózott a levegőben, Emailne előtt. Vidáman csengő hangján újra csak elégedettségének adott hangot.*
-Újjászülettem!
Akkor nézzük meg a tőröket.
*Jelentette ki kis úrfias kiálásal, peckesen repkedve a lány előtt. Ahogy megmutatták neki, mindhármat szemügyre vette ami elé lett téve. Élénk bólogatásba kezdett, mikor felemelte a nálánál kétszer nagyobb fegyvert. Mindhárom egyforma kialakítású volt. Majd letette, és egymás mellé húzogatta őket. Becsukta a szemét és fogva a hozzá legközelebb esőt mély koncentrálásba kezdett. Aztán hangosan, taglalt kiejtéssel ejtett ki két idegen szót.*
-Papula minor.
*S az amelyiket fogta akkorává zsugorodott össze, hogy pont az ő kezébe illjen. Ezt megismételte a másik kettőnél is, majd felkapva őket odarepült Emailne elé, és rámosolygott.*
-Ezt a hármat szeretném.
*Jelentette ki ártatlan hangon.*
-Mennyivel tartozom?

Spoiler: