2. Elynordhya, az Elf Úrnő palotája

Tárgy: 2. Elynordhya, az Elf Úrnő palotája Hétf. Jan. 12 2009, 19:02

ELYNORDHYA, AZ ELF ÚRNŐ PALOTÁJA

Morilindë közepén, évszázados bükkök és tölgyek magasában áll az Elf nép úrnőjének palotája, Elynordhya.

A Palota a három hatalmas tölgy lombkoronájában épült. A Palota fő részét az Úrnő magánlakosztálya, fürdőháza és fogadóterme foglalja el. Itt tölti idejének nagy részét, ha a városban tartózkodik.

A kisebbik palota rész, egy másik tölgy koronái közt, az Úrnő mágus-terme, ahol az elf varázslatokról szóló feljegyzéseket, könyveket, ősi pergameneket őriz. E termet minden időben és minden korban két kiválasztott elf varázsló őrzi, akik csak az Úrnőt engedik a terem közelébe.

A harmadik tölgy lomjai között húzódik meg az elf kovácsok keze munkáját dicsérő kovácsoltvas terasz, ahonnét az Úrnő belátja az egész várost.

A három palota részt függőhidak kötik össze, melyek a nemes tölgy rugalmas, fiatal hajtásaiból készültek, s méltósággal hajlanak meg az Úrnő és látogatói alatt.

*Lassú léptekkel haladt az úton. Egy kis ösvény volt ez, ami az erdő fáinak sűrűjében kanyargott. Itt általában kereskedők vagy egyéb vándorok szoktak közlekedni. De most Amara is erre tartott. Ugyanis hallott a tünde úrnő palotájáról, ami úgy hallik, nagyon csodálatos látvány. Meg hát azt is hozzá kell tenni, hogy az úrnővel is szeretett volna találkozni. Így hát lelkesedve ment arra az irányba, amerre terelték. Ugyanis szüksége volt egy kis segítségre. Mert a térkép, amit kapott.....no, az nem volt a legeslegjobb állapotban. És még csak nem is volt pontos. Tehát el is lehetett volna dobni. Persze ezt nem tette meg a tünde, hiszen tudta, hogy nem szabad szennyezni a természetet. Így hát óvatosan belecsúsztatta a térképet tatyójába, majd tovább haladt.
Hamarosan még sűrább lett az erdő és ő egyre csak haladt befelé. Tudta, hogy közel jár. Ahogy elmondták neki, három nagy tölgyet kell keressen. Ott megtalálja a palotát, mivel a tölgyekre lett építve, három részre tagolva. Eltelt még néhány perc, míg megpillantotta azokat a bizonyos tölgyeket. Nagyon megörült ennek. Még íját is majdnem leejttette a hátáról. Miután kiörömködte magát, leült az egyik közeli fa tövébe és onnan kezdte el csodűálni az épületet. El sem hitte, hogy most itt lehet és hogy megtalálta a palotát. Csodászép volt...szinte leírhatatlan élmény. Amara csak legeltette rajta a szép szemeit. Alig bírt betelni a látvánnyal. Miközben lázasan figyelte az épületet, elővett egy kis gyümölcsöt, amit eleszegetett a nézelődés közben.*

*Formenya aggódó tekintettel pislogott időnként a mellette botorkáló ló nyergében ülőre. A mágusnő kezében erős kötél vége rejlett, minek végén egy kobold kullogott. Korábban megpróbálkozott a szökéssel, de a boszorkány párszor megfuttatta lova mögött, s így mostanra már teljesen felhagyott a szökési kísérletekkel. Már csak azért is, mert nem volt se kedve, se ereje egy újabb lóversenyhez, amit persze a koboldnak ló nélkül kellene végig csinálni. Hát morcos képpel baktatott a ló tomporától biztos távolságban. Mert ugye egy patkó lenyomatát sem szerette volna a képére nyomatni a hátassal. Így betartotta a tisztes távolságot. Már amennyire ezt lehetővé tette a csuklóján szoruló kötél. De a következő húsz méter megtétele után a lovas megállította barna hátasát, és leszállt a nyeregből. Kezében továbbra is ott szorongatta a kötél végét, miközben elsétált a fáradtan ácsorgó koboldhoz. Rövidre fogta kötelékét, és elvezette a palota előtt strázsáló tündékig.*
- Egy rablófajzat koboldot hoztam, hogy gondjaitokra bízzam... A Tolmen erdőnél garázdálkodott. *a tünde, amelyik épp átvette foglyát, csodálkozva pillantott a mágusnőre.*
- A Tolmen erdő? Az nem mondhatni, hogy közel esik földünkhöz... Vagy okod volt nem a sokkal közelebbi Chattalba vinni foglyodat? *Kérdezte a férfi, gyanakvón méregetve a nőt, és foglyát.*
- Tisztában vagyok a területetek távolságával tünde uram! Az okom meg, bár csöppet sem tartozna rád, csupán annyi, hogy utam nem Chattalba vezetett, és nem engedhetek meg magamnak késlekedést. Ezen kívül egy beteg lány is várja visszatérésemet a városotokhoz közeli fogadóban. Szóval, ha megengeded... Akkor távoznék is, mert nincs se időm, se kedvem magyarázkodni azok után, hogy segédkezek egy tolvaj kézre kerítésében.
*Aztán elhallgatott, és felháborodott tekintetét le nem vette az őrökről. Szerencsére a tünde hamarjában útnak eresztette őt, miután nem volt kedve egy mágussal összeakaszkodni, így Formenya nyugodt léptekkel ment vissza lovához. Nyeregbe szállt, és lépésben indult el.*

*Amint onnan lentről nézelődött felfelé, megpillantott nem messze tőle egy lovast. Ez felkeltette a figyelmét. Látta, hogy az a valaki ott a lovon nem egy tünde. Ahhoz túl sötét volt a haja...és az öltözéke sem volt olyan, mint a tündéké. Amara tehát szemeivel végigkísérte a nő útját egészen a palota kaoujáig, s az ott lejátszódó kis jelenetet is végignézte. Miután ennek vége volt sé a nő elindult visszafeklé, Amara úgy döntött, hogy megszólítja. Mert igazán tetszett neki, hogy ez a nő idehozta azt az elfogott kis koboldot. Akár meg is ölhette volna, mégsem tette. És ráadásul még a nő külleme is szimpatikus volt számára. Így hát felállt helyéről, s elindult a lovas nő irányába. Közelebb érve rádöbbent, hogy ez Formenya, aki elég sokat segített neki, hogy idetalálhasson a Birodalomba. Mosolyogva közelített hát felé, majd illedelmesen meghajolt.*
-Szia Formenya!
*Szándékosan nem említette az előbbi esetet. ~Talán nem vette észre..~ Gondolta, s mosolyogva egyenesedett ki a ló előtt állva. Felnézett a vele szemben lévő szemeibe, s mosolyogva várta a választ. Eközben nem állhatta azért meg, hogy meg ne jegyezze.*
-Tudod, először nem ismertelek fel olyan messziről....mintha egy kicsit megváltoztál volna. Vagy csak én vagyok ily feledékeny, hogy nem ismertelek fel rögtön?
*Kezeit karba tette, s úgy nézett fel a boszorkányra. Közben egy bocsánatkérő pillantás után meg is simogatta az állatot, aki tűrte a kényeztetést. Amara ennek még jobban megörült. ~Nos, te megvagy..de a gazdid még mindig nem szólt semmit sem..Pedig ismerrjük egymást...~ Azzal eltávolodott az állattól, s tovább mosolygott.*

*Formenya annyira el volt merülve saját gondolataiban, hogy egy pillanatra meg is rémült a hirtelen megszólítástól. Tekintete a lova előtt álló tündére esett, akit azonnal felismerve mosolyra húzta száját.*
- Micsoda meglepetés... Azt hittem, Evolyranban maradsz Amara.
*Azonnal le is szállt lováról, és már nagyjából azonos magasságban folytathatta mondandóját.*
- Bocsáss meg, hogy nem vettelek észre korábban, de lefoglalt ez az ostoba kobold, aki volt olyan balfék, hogy velem kezdett ki... *Ravaszkás vigyorral ajkán pillantott az őr biztos kezei közt távozó koboldra, majd újra a lányra nézett.*
- Mi járatban vagy a tündék földjén? *közben eszébe is jutott, hogy ez meglehetősen bagatel kérdés volt, hiszen épp egy tündétől kérdezte ezt, aki ide tartozik...* - Bocs... Ostobaságot kérdeztem, hiszen magad is tünde vagy. Na, de mesélj, mi történt azóta veled, hogy a fogadónál elváltak útjaink?

*Mosolyogva bólintott, s szórakozottan oldalba lökte a közben mellé kerülő boszorkányt.*
-Hát igen, tény, hogy kissé bugyuta kérdés volt. De neked elnézem! Ennyivel csak tartozok..ha nem többel. De ami az azóta történt dolgokat illeti...nos, nincs sok mesélnivalóm. Csupán egy igazán érdekes dolog történt velem azóta. Találkoztam egy sárkánnyal. A fránya meg akarta enni a lovamat! De nem hagytam neki! Sőt, még el is menekült előlem...furcsa volt, de menekült. Bár abban nem vagyok biztos, hogy előlem...nem tudom.
*Ismét felnézett, mert a rövid kis beszámolója közben már lefelé kezdett nézelődni, s lábát forgatta ide-oda. Ezután csak mosolygott, s figyelte Formenya arcán a vátozást. Meg is előzte.*
-Azt a sárkányt keresed, igaz? Hogy ez nekem nem jutott előbb eszembe!
*Csapott homlokára, majd nevetve indult meg a földön hagyott táskájáért. Felvette, majd kihalászott belőle két darab almát. Aztán odafordult Formenyához, s kacsintott, majd odadobta az almát.*
-Edd meg! Finom! És ne aggódj, nem mérgeztem meg!
*Azzal ő is beleharapott a sajátjába. Visszasétált a boszorkány mellé, s jóízűen elfogyasztotta a gyümölcsöt. A csutkáját pedig odaadta Formenya lovának, aki egy szempillantás alatt el is ropogtatta azt. Amara mosolyogva fordította oldalra a fejét, s így szólt társához.*
-Azt hiszem, hogy te is mesélhetnél nekem egy kicsit. Gonodlom, veled sokkal több dolog történt, mint velem...

*A sárkány említésekor arca szinte megnyúlt a koncentrálástól. Szinte itta a lány szavait. Érezte, hogy szíve is hevesebben dobog arra a gondolatra, hogy talán épp a sörényes sárkánykölyökhöz volt szerencséje a tündének.*
- Mikor, és hol láttad azt a sárkányt? Volt sörénye? és egyáltalán hogy a csudába akadhattál össze vele? Hiszen nem mondhatni, hogy olyan típus lennél, aki keresi a veszélyt...
*Elmélázva pislogott Amarára.*
- Velem bezzeg nem történtek ilyen izgalmas dolgok... leszámítva ezt a nyomorult koboldot. Amúgy épp Orod Ingorba tartok, hogy eleget tegyek egy régi barátom meghívásának. Bár nem egyedül indultam útnak, de sajnos a myrtelány, aki társam ezen az úton, szegény nincs valami jó bőrben. Ezért úgy döntöttem, hogy elhozom a Tündék birtokaira, hiszen itt szinte hemzsegnek a gyógyítók, és talán jót fog tenni neki egy kis pihenés. Bár nem is tudom... Ami az ő baja, arra nem teljes gyógyír egy utazás.
*Több részletet nem ismertetett a tündével. Lassan oldalra nézve győződött meg arról, hogy már elvitték a koboldot.*
- Az igazság az, hogy van is bennem egy kis félsz ettől az úttól, hiszen a mesterem nélkül még nem jártam azon a hegyen, és tartok attól, hogy talán rosszul fogok emlékezni az útra...
- Egyébként ma még itt leszünk a városotokban, mert csak holnap reggel indulunk tovább. Vagy lehet, hogy csak magam fogok menni. Mert ha a myrte nem lesz jobban, akkor őt itt hagyom, míg meg nem erősödik annyira, hogy haza tudjon menni a földjükre.

*Elgondolkozott, hiszen nem igazán jutott eszébe hogy pontosan hogyn is nézett ki az a sárkány. De lassan sikerült előhoznia az emlékképeket, méghozzá elég erősen. Mosolyogva mondta.*
-Nos, volt sörénye....és hát mondhatjuk azt, hogy véletlenül akadtam rá. Vagy ő rám. Ez olyan kétes dolog. Ugyanis a Minaräll-vízesésnél fürödtem, ő meg bent volt a vízesés mögött. Aztán előjött, s jól megijesztett a vízben. Én kiúsztam, s próbáltam visszatartani attól, hogy elfogyassza a lovamat. De végül nem tett semmi rosszat...mint mondtam, elmenekült.
*Nagyot sóhajtot, majd hallgatta Formenya beszámolóját. ~Hm...Orod Ingor. Hallottam már róla. Az veszélyes hely. Bár Formenya is az, ha ellenségeskedő alakról van szó...~ Mosolyogva bólintott a végénél, s így szólt.*
-A myrtét sajnálom! Remélem, hamar rendbe jön. Aztán te meg ne aggódj amgad miatt! Ismerlek már elég jól ahhoz, hogy tudjam, nem vagy gyenge és elég lenyűgöző dolgokra vagy képes. Szerintem nincs miért félned. Főleg, ha egy myrte is veled tart.Tudod, hogy milyen erős az illúziómágia! Szóval nyugalom. Csak semmi pánik....És ha már így említed, hogy itt lesztek, akkor akár el is mehetnénk valahova beszélgetni. Mármint nekem itt is megfelel. Csak ha esetéeg olyanról beszélnénk, ami csak kettőnkre tartozna...
*Közelebb hajolt Formenyához, s úgy suttogott tovább.*
-...itt még a fáknak is fülük van.
*Azzal elhúzódott , s megsimogatta a lovat. Mosoly terült el az arcán annak láttán, hogy a ló hozzábújik. Mindig is szerették őt az állatok. Nagy állatbarát volt. Mint általában a tündék.*

*Vidám nevetésére kapta fejét felé az az egy őr, amely továbbra is ott maradt a palota előtt. Aztán Formenya elcsendesítette magát, de továbbra is nevető szemeivel a tündelányra nézett.*
- Hát ez aranyos volt... De, ha bárki azon mesterkedne, hogy kihallgasson minket, azt rég észre vettem volna, vagy már magától is rájött volna, hogy nincs semmi titkolnivalónk.
*Aztán arca komolyabbá változott.*
- Sajnálom Amara, de most nincs időm beülni valahova egy kis beszélgetésre. Pedig hidd el, nagyon szívesen diskurálnék veled egy kicsit, ha már sikerült így összefutnunk. De, egy igencsak alúlhangolt myrte várja, hogy visszatérjek hozzá. Bocsáss meg Amara.... Majd legközelebb. Most szorít engem az idő.
*Bocsánatkérő pillantást küldve nézett Amarára.*
- Remélem, hamarosan újra találkozunk valahol... Az istenek óvjanak Amara!
*Kissé meghajolt előtte, majd vissza szállt lovára, s egy "vigyázz magadra" felszólítás kíséretében elhaladt mellette, hogy a fogadóba vegye az irányt.*

//Köszike a játékot... Smile

//

*Ő is nevetni kezdett a boszorkány kacagását hallva. Aztán az őrre pillantott, aki láthatólag nem nagyon örült a kis csivitelésüknek. De Amarát ez egyáltalán nem érdekelte. Ő most csak jól akarta magát érezni Formenyával. De hamar le kellett mondania erről, ugyanis a boszorkány éppen "könnyes búcsút" vett tőle. A tünde kicsit lehangolódva vette ezt tudomásul, de mosolyogva kötötte Formenya orrára.*
-Megértelek. A myrte lány fontosabb. Nehogy valami komoly baja essen! Aztán majd gyere erre legközelebb is! Biztosan megtaláljuk egymást!...Már alig várom!
*Még egyszer, utoljára megsimogatta a lovat, majd Formenyának kezdett integetni.*
-Az ég áljon! És várlak ám...
*Boldog integetése egészen odáig tartott, míg Formenya el nem tűnt a láthatáron. ~Na, akkor most bemegyek a palotába. Hátha találok egy jóképű fickót, aki szívesen diskurálgatna velem egy kis étkezés közben.~ Azzal mosolyogva megindult az őr felé, aki rá sem nézett, s úgy hajolt meg. Amara viszonozta a meghajlást, s még egy aprócska mosolyt is elejtett az őrnek. Aztán szép lassan belépett a pompás épület ajtaján...*

//Én is köszönöm! Smile

//

*Sietős léptekkel tart a mágusterem felé, köpenye csak úgy szál mögötte, mi köszönhető volt a nagy siettségnek. Nem is volt sok ideje téblábolni, mióta Dyora úrnő pergament küldött neki, ismét harci lázban ég s szíve oly szomorú, mint egy sebzett gyermeki szív. Nem is sejtette hogy ily hamar ostoromálják a peremvidéket, hisz éppen hogy csak beilleszkedett népével s elfoglalták területeiket, a vészt jelző hangja elérte Morlindë városát is. Napok óta seregeket toboroz mit anno Melcis végzett tisztességesen s lelekesen, de ő nem tatott hajójukkal vérét ontotta hazájáért, s így eme feladat most Elyanor vállát terheli. De megbírkózott vele, ó hogy is ne tette volna meg, kemény fából faragták a tündét, ki ugyan úgy értett a seregek kiképzéshez s előállításához mint egy növényekkel foglalkozó varázslathoz, mágiaághoz.
Biccentett a két őrnek kik éjt nappallá téve őrzik eme terem bejáratát hova csak és kizárólag ő teheti be lábát. Hisz fontos információkat rejtenek a pergamentek és tervrajzok, mik illetéktelenek kezébe nem kerülhetnek! Tudatosan lépett Evolyrant ábrázoló hatalmas térkép elé mi egy falón lógott ősidők óta. Egy mágia védte eme térképet hogy évszázadok, sőt évezredek múlva is ugyan ilyen állapotba légyen mint most. Újjával a várostól a perem széléig végigvezette a lehető legrövidebb útvonalat, majd jól eszébe véste. Emlékezőképességével még nem volt gond, így máris tovább lépett egy roskadozó szekrényhez hol pár percik kutakodott a könyvek között. Mikor megtalálta a számára szükséges könyköteget a középen lévő kerek asztalhoz lépett vele s felütötte. Por szállt a levegőbe, látszott rajta hogy évek óta nem ért hozzá kéz. Lassan,óvatosan lapozta, hogy egyben tartsa a fennmaradt könyvet, majd mikor elért a számára keresendő részhez, lágy mosoly terült szét fehér acán s végigolvasta a számára érdekes részt, mit keresett. Amikor végzett becsukta a könyvet és visszatette a helyére. A kör kiegészült, a kellő információja megvolt, így sietős léptekkel távozott a teremből. Tartogat valamit tarsolyában, de egyenlőre nem osztja meg senkivel....
Visszatér a Tündevárosba s a hamarosan induló seregekkel váltott néhány szót.*

Tárgy: Re: 2. Elynordhya, az Elf Úrnő palotája Kedd Aug. 25 2009, 22:12

* E kései órában az úrnő fehér köpenyében sétál ki a hatalmas teraszra, léptei lassúk s kecsesek akár csak ő maga. Mélyet szippant az esti tücsököktől ciripelő éjszakából s behunyja pilláit. Mostanság igen sokszor teszi ezt meg, hisz oly sok átgondolni valója akadt. Népe otthonra talált s akapott területet hamar jelenlegi pompájába állították. Házak, kunyhók jelentek meg a földön s a lombok között egyaránt, otthont s nyugalmat adva tündéinek. Minden jóra fordult....itteni életük oly jó s szép mint a faluban, honnan menekülniük kellett. Minden este elrebeg egy imát az égiek felé, mint most is, vékony hosszú ujjait összekulcsolja maga előtt s tündenyelven mormolja e áldott szavakat.
Kinyitva pilláit nem látott mást mint az éjszaka csöndjét. Olykor járőröző tündéinek halk neszeire lesz figyelmes de már megszokta. Biztonságuk érdekében mindent elkövetnek - akárcsak társaik területein - éjjel-nappal őrség váltja egymást s járják a földeket. A csillagok halovány fénye éppen hogy áthatol a sűrű lomkoronák között, de az úrnő eltudja képzelni hogy sugaraik miként borítanák be otthonukat. Kedves népe nyugovóra tért, cserfes beszédüket magukkal vitték álmaik mezejére.
Egy lágy mosoly, egy utolsó körbenéző pillantás s az úrnő visszavonul lakosztályába, hogy maga is álomra hajtsa fejét.
Sok elintéznivalója van s ezekhez üdén s frissen szeretne nekivágni....*

//Eddig moderálva!//

Tárgy: Re: 2. Elynordhya, az Elf Úrnő palotája Pént. Dec. 26 2014, 22:37

Hosszú út állt mögötte de, végre újra ott állhatott Elyanor Paladyr úrnő fogadóterme előtt. Már csak az volt hátra, hogy beinvitálják. Erre nem is kellett sokat várnia. Néhány perc múltán a nehéznek tűnű, ám meglepően könnyen mozdítható ajtószárnyak kitárultak, így engedve utat befelé az elfnek.
Hiswa besétált, egészen az úrnő székéig ment előre, s csak attól talán tíz lépésnyire állt meg csupán.
- Légy üdvözölve újra a kastélyomban Hiswa. *az úrnő kellemesen lágy hangja szinte beterítette a helyiséget a kiváló akkusztikának köszönhetően* - Ulca-tól már minden részletet ismerek... A hallottak alapján jó döntés volt téged küldenem a hótündék földjére.
Azért erről nyithatnának vitát, mert nem ártott volna erről a bizonyos tervezett dologról netán a küldöttet is tájékoztatnia. Jelen esetben Hiswát. Viszont az elf lány csak illendő némaságban hallgat, míg engedélyt nem fog kapni a megszólalásra.
- Úgy tudom, hogy sikeresen vissza állítottál mindent Orod Ingorban a megszokott formájába.
Hiswára pillantott de, nem adott jelzést, hogy netán hozzá fűzhetne valamit is. Utána ismét megszólalt, csak közben fekelt székéről és a lányhoz sétált.
- Tudtam, hogy nem csalódom az adottságaidban... De ha már adottságoknál tartunk...
Némi elgondolkodást vélt Hiswa felfedezni a szőke hajzuhataggal koronázott arculaton, mintha azon agyalt volna, hogyan is adagolja be neki a következő feladatát. Hát nem tévedett, s erre azonnal rájött, amint előadta az elkövetkezendő napokra vonatkozó terveit az úrnő.
- Gondolom hallottál már a közelgő évbúcsúztató bálról. *választ nem várva folytatta* - Úgy döntöttem, hogy egyetlen diplomáciai küldöttet viszek csupán magammal.
Hatásszünet jött de, Hiswának egy porcikája sem kívánta a választ.
- Te leszel a kíséretem és természetesen egyuttal szükség esetén a testőröm is, ha nincs ellenedre.
Na most erre mégis hogyan mondhatna nemet? Főtt is a feje az elgondolástól. Most esett le neki teljesen, hogy végülis nem pusztán szórakozás lesz az a pár nap, hanem sokkal inkább fejvadászi ismereteinek megfordítása, hogy kiszűrje az esetleges támadókat a bál idején. Csak remélni tudta, hogy nem lesz semmi efféle elfoglaltsága ott, na meg azt, hogy minél hamarabb rá fog únni a bálra az úrnő. Akkor legalább hazajöhetnek és nyugis napjai lesznek még pár napig.
- Ha ez az óhajod, hát megtisztelő a gondolat, hogy a személyes védelmedért is tehetek.
Ezt mondta de, mást gondolt. Igazság szerint a sötét tófenékre kívánta volna ezt az egész abszurd ötletet. Megint csak játékszernek érezheti magát azon az ostoba bálon. Pedig mennyire szeretett volna kicsit kikapcsolódni végre. Hát idén ez a vágya nem fog teljesülni. Talán majd jövőre.
- Hálával tartozok neked már több dolog miatt is Hiswa. *kis hallgatás után mondta tovább* - Szavamat adom, hogy a bál után felmentelek a nekem tett ígéreted alól és szabadon mehetsz ahová csak szíved húzna.
- Ha így teszel, azért örökre hálás leszek Paladyr úrnő. Viszont előtte még ott az a bál, amire nem árt felkészülnünk. Engedelmeddel végezném hát a rám rótt feladatot.
- Rendben... Végezd mivel megbíztalak Hiswa.
A fehér hajú elf meghajolt és távozott a helyiségből.

» 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája