07. Ispotály

* Verőfényes napsütésre ébredl. Fejét fogva jut arra a következtetésre, hogy nem volt jó ötlet a tegnap este... Ha egyáltalán tegnap történt. Hiszen ahhoz is egy percre van szüksége... na jó, nem egy perc lehetett. Lehet, hogy egy óra. Vagy kettő. De kit érdekel? Frissen ébredve nem lehet elvárni, hogy az embernek rögtön időérzéke legyen...
A lényeg, hogy az ágyban fekszik, hófehér falakkal körülvéve, süt a nap, és ő még mindig nem tudja rávenni magát, hogy felkeljen.
Aztán kezd fázni. Ekkor azt fedezi fel, hogy csak a szellő süvít be a picike, nyitott ablakon, de ez pont elég, hogy egy meztelen embert... na álljon meg a menet! Miért nincs rajta a ruha?! Hol vannak a fegyverei??
A hirtelen felülés olyan erős látáskiesést eredményez, hogy azonnal visszahanyatlik az ágyba, és derékig magára dobja a lepedőt.
Akkor most gondolkozzunk.
Milyen nap van? Oldalra néz: egy bögre gőzölgő... valami, kis asztalon. Mellette naptár! Ez az! Jobban mondva... ajaj. 3 napot aludt át, egyhuzamban.
Tudta ő, hogy ez lesz, ha átadja az összes energiáját. Akira is kapott egy jó löketet...
Érte nem aggódik, kora reggel volt, mikor behozta az ispotályba. Délre már stabilizálták az állapotát, azt mondták, már csak aludnia kell. Gyakorlatilag megmentette az életét, azzal, hogy rásegített a gyógyulásra... A felköhögött vér csak kiürült a tüdőből. Frandor gyorsan lelépett, csak aludni akart a barlangjában.
Frandort már a felébredés pillanatában érzékelte, mint háttérszemélyt. Vele tudja, hogy minden oké.
Már az is rémlik Alexnek, hogy vele mi történt. Először is, délig a folyosón várakozott és beszélgetett a nővérekkel, amíg nem jelentették a gyógyítók, hogy Akirának már csak egy nap alvás szükséges. És hogy ügyes volt, amennyiben ő forrasztotta össze a bordákat. (A gyógyítók pedig a kezét)
De köszönte szépen, ő nem kért a kezelésből (mint utólag kiderült, a sejtjei lelassultak, hogy tudják raktározni a maradék energiát). Végül mégis bedugták egy ocsmány, zöld szobába és valami Dr. Bubó-kinézetü figura leszondázta, hogy van-e valami baja. Volt. Kezelés: valami speciális lötty-kúra. Na, ez olyan borzalmas minősítést kapott tőle, hogy inkább a szobanövényt tisztelte meg vele, ő maga pedig inkább (este lévén) a személyzetet a jelenlétével.
Jó, nem szépíti tovább, nem kell a rizsa: a sárga földig leitta magát, a fél estére csak egy-egy benyomásként emlékezve. Arra emlékszik, hogy jól szórakozott. Meg a nővérek is. Mindenki. Ajaj. Fáj a feje, már megint.
Pedig Frandor mindig mondogatja, hogy ne hagyja magát meghívni "egy" italra, mert az elfek nem bírják a mézsört. Persze, hogy nem hisz neki. Még hogy nem bírja?!
De minden másnapra ( khm... azaz negyednapra) mindig bebizonyosodik, hogy igaza van. Mindig.

*Négy teljes nap. Az ötödik hajnalán kelt. Persze hogy akkor, amikor nincs épp senki fent. Vagy ha mégis, hát nem a kórtermekben töltik az idejüket. Az egész testét kötések borítják. Az finom fehér fajta, amivel olyan érzése van az embernek, mintha mumifikálni akarnák, csak épp előkészítik a másik szobában a szereket....vagy fordítva. Elképzelhető, de mint tudjuk, a művelet az orron keresztül...
Megálljt parancsolt furcsa gondolatainak, és jobb híján a plafont bámulva próbálta össze szedni amit lehetett, még elájulása előtt. Lassan a mellette lévő kis asztal felé fordította a fejét. Lennie kell ott egy naptárnak.
Igen. Ha minden igaz, Elroanban vannak.... Alex is.
Egy nagy sóhaj. Nem mozdul meg. Tudja....sejti, hogy az olyasmit váltana ki amit nem akar. A sérüléseit ugyan egyértelműen varázslattal gyógyították be, de a testnek, a szervezetének utol kell érnie a gyógyulás folyamatát.
Ezt mondták a kapitánynak is valamennyien, ha rá kérdezett.
Valószínűleg sokáig marad még ágyhoz kötve. Egy hétig biztos, ha nem több.
... és ő is érzi. Gyenge.
És így ment ez a következő nap is. Aztán a következőn.... valami kimaradt.
Jah igen. Egy nővérke lepte meg az első nap délelőttjén, ép mikor aludt volna egy kicsit.
Valami szőrnyű rossz italt nyomott le a torkán, aztán eltűnt.
A legnagyobb problémája az volt, hogy egy dolog az, hogy nem állhat fel, a másik meg az, hogy alig alig mozognak a végtagjai. Se fogni se emelni egyelőre.
Unta magát de rendesen.
Az ikszedik napon megelégelte. .... hogy melyiken, azt nem tudni. Ő se számolta.
Majd a nővérkének kerek perec kimondta, ami a szívén volt.*
-Első. Felelhetne a kérdéseimre.
Második. Hogy van Alex?
*Ezt a pár mondatot úgy tette fel, mintha nem is épp szívességet akarna kérni, sőt...
A lány meghökkent, de magához térve elmosolyodott.*
-Eddig csak motyogtál magad elé.
Nem tudtam, hogy az kérdés volt.
*Ezért járt neki egy gonosz pillantás.*
-A kérdésedre pedig, jól. Kicsit pihenget.
Mindketten elég rossz állapotban értetek ide.
-Elroanban vagyunk ugye?
*A nővér bólintott.*
-Vigyen hozzá. Látni akarom.
-Attól tartok azt későbbre kell halasztanod.
*Akira nem vette a lapot. Pipa lett a "kislányra".*
-Ne kezeljen gyámoltalanként.
Nekem mindegy hogy, de látni akarom!

* Feküdt, feküdt, feküdt... aztán talán vissza is aludt egy pillanatra. Ezt onnan sejtette, hogy már nem sütött rá a nap, hanem valahova a szoba közepére. Amúgy a helyiség berendezése a letisztult formákat követi... semmi csicsa, semmi felesleges tárgy. Egy ablak az ajtóval szemben, a bal falon egy felismerhetetlenségig szétmállott festmény, a jobbon az ágy, (praktikusan egy ispotályhoz képest) hogy kevés ajtónyikorgással, a beteg felébresztése nélkül rá lehessen nézni. És egy szék. Nem lehet kihagyni a felsorolásból a felismerhetetlenségig leamortizálódott szobanövényt sem. Nyilván a beteg lelki-szellemi felépülését segítő szándékkal került ide, Alex momentán inkább sajnálja az organizmust.
De nem volt kedve megmozdulni. Visszaaludt.
Sötét volt, mikor felébredt. Körülnézett, de ruhái és fegyverei eltűntek. A fegyverei nélkül már nem csak az volt, tényleg pucérnak érezte magát.
A széket nekitámasztotta az ajtónak. Önmagát is, mert elszédült.
Alighogy hassal ráesett az ágyra, eszmélete elhagyta.
Mikor legközelebb kinyitotta a szemét, valami nagy szőrös dolog volt az arcába nyomva. Csak ezután érezte meg a nedvessége a párnáján és a hátán... meg a kezén meg az arcán. Nem, a képében már határozottan egy nyálas nyelv volt odatolva, ami valami iszonyatos bűzt árasztott magából.

*Addig addig nyafogott, erőszakoskodott, befenyegette a nővért, nah meg megmakacsolta magát a gyógyszert illetően, hogy nem kellett sok hozzá, megjelent az orvos is, meg még egy nővérke. Kettő.
Ezek után elhangzott az orvos felől félig neki szánva de a nővéreknek mondva ki, hogy elaltatja mágiával, amire megijedt. Azt nem tehetik.*
-Jó jó...megiszom a löttyöt.
*Altató volt.
Ezzel le volt tudva még két nap. Addig szunyált. Amikor újra kinyitotta a szemét nem volt a szobában senki. A fejében azonban kopogtatni kezdtek.
Kisé bizsergő érzés volt, és nem is igazán tetszett neki, de valamiért ismerős.
Engedett.*
~Narwyn?
~Kicsim, eljöttem érted.
Vigyáztak rád?
*Bólintott. Valójában egész jól érezte magát. Mondjuk még mindig nem tudja teljesen magáénak a végtagjait, de már fel is tud ülni. Elégedetten konstatálta ezta sárkánynak is.*
~Jól vagyok, szóval rá is foghatjuk.
*Aztán csönd.*
~Hé, Narwyn.
Gondolod, hogy majd repülhetek rajtad?
Az első repülésem nem sikerült olyanra, mint szerettem volna....
*Csönd.*
~Sajnálom... ha nem akkor ....
*Érezte, hogy a sárkány elmereng, és a fejét rázza, de azt nem tudta levonni, hogy mire. Hiába, még nem szoktak eléggé egymáshoz.*
~Már akkor eldöntöttem, mikor ott hagytál.
Sokáig azt hittem egyedül is el leszek, de megőrülök, ha nem vagyok melletted.
Én sem értem miért...
*Akira elmosolyodott.*
~Tudnál nekem segíteni?
~Csak mondjad.
~Megtalálnád nekem Alexet?
*Úgy egy jó óra múlva úgyszólván kirántotta az ajtót Alex szobáján.....remélhetőleg bent volt....és nem pucéron, mert akkor a sárkányához hasonló színt fog felvenni, pillanatok alatt.
Máskülönben meg, ez a "kis" séta is fárasztó volt még, így az ajtó támlájának dőlve állt meg, ha még nem tudna leülni.*

* A szőrcsomóról kiderült, hogy egy fajváltozat. Ezzel a névvel szokta illetni Frandor azokat az állatokat, melyek két külön fajból állnak... vagy valami hasonló. Igazán soha nem értette meg a lényüket, sem az eredetüket. Amelyekkel eddig találkozott, mind "házi" állat volt, gazdával, természetesen. Értelmesek és barátságosak.
Most, hogy eltolta az orra elől, azt is meglátta, mi ez.
Furcsa... ahogy megfordult az ágyban, a felhúzott térdeire szállt rá. Repült, ugyanis denevér-szárnya volt, ránézésre úgy egy méter fesztávolsággal. A farka vastag, szőrös, mint egy... mosómedve.
Azzal a sunyi, fekete-fehér betörő pofával.
Alexet aztán nem téveszti meg a cuki kinézettel! Elé nyújtja a tenyerét, és kérdőn ránéz, a bitang erre meglepetten visszahőköl (atyaég, Meglepetten!!!) majd villámgyorsan kivitorlázik az ablakon. Biztos, hogy ez csente el a cuccait.
Erre már talpon is van, egy kézzel a derekára kapva a lepedőt az ajtótól elkapja a széket, rááll és kinéz a ablakon...

*Nagy szerencsére nem látta meg a kis patkány képű szőrmókot, mert ki tudja mi lett volna akkor.....sok jó nem! Azonban a látvány ami elé tárult, még sem volt olyan rózsás mint kellett volna. Kellett volna? Azért felírhatjuk jó pontként Alexnek, hogy nem Ádám kosztümben óhajtott kifelé nézelődni az ablakon.... most miért? Sokan megteszik. Azok aztán kaptak volna, de nem.
Az ajtó könnyeden nyílt ki, azaz szinte csapódott ki, és neki a falnak, ahogy bevágódott a lány.
Egy lélegzetvételnyi időre lesokkolva nézte a "tájat", majd megfordult. Belevörösödött. Olyan szép hevesen ahogy kell. A haja is robogott utána, sietve, hogy utolérje a fejét. Rajta a szokásos hosszú, derék aljáig érő hálóing féleség, és egy kisnadrág volt, aminek a vége alig-alig kandikált ki a felső mögül. Mindkettő halványzöld színben "pompázott".
Ez az együttes megmutatta a lány szintén bekötözött lábait, és a felső rövid ujjú lévén, a bekötözött kezeket, csuklókat. Egészen a nyakáig csupa kötés volt.
A nyakán is.
Az arcán pedig egy elnyúlt, már szépen gyógyuló heg éktelenkedett, de ezt a fiú még nem láthatja.
Mogorván szólalt meg.*
-Én itt halálra aggódom magam miattad, hogy mi lehet veled, erre mit ad isten, épp csak sziesztázol az ablak előtt.
*Azért a hangjában megbújt a megkönnyebbülés is, de ilyen nyíltan nem adná ki.
Örült, hogy látszólag nincs nagy baja a fiúnak.*

* Kivágódik az ajtó, Alex odakapja a fejét. Mellesleg lemarad arról a pillanatról, hogy a mosómaci az ablak előtti utca végén a virágüzlet ajtaján tűnt el.
Így viszont elkapta a pillanatot, ahogy az ajtóban megjelenő (tetőtől talpig befáslizott) lány Hátat fordít neki. Pontosabban, ahogy már háttal áll neki, csak a hajzuhatag röptéből következtet a hirtelen fordulatra. Magán végignézve, van is ötlete, hogy miért.
Elvigyorodik.*
- Kirara, hát te élsz? -* kezdi meglepett hanggal*- Kedves tőled, hogy aggódtál értem.
* A következő pillanatban elszédül és kis híján a paplón köt ki, ahogy a szék megmoccan alatta. Inkább a biztonságos landolás mellett dönt, és a szemét le nem véve a lányról lelép a padlóra, látszólag lezseren. Bár még mindig csillagok táncolnak a szeme előtt, odasétál az ajtóhoz, és könyökkel nekitámaszkodik az ajtófélfának, és a karjával beletúr a hajába. Ideje lenne mosakodni. Ha már ott a keze, ujjbegyeivel meg is támassza a fejét, hogy nehogy leessen a törzséről, mert momentán erős késztetést érez rá. Le kellene ülni.*
- Mi szél hozott errefelé?

*Azaz érzése támad a szék megmoccanására, hogy visszafordul, de nem. Épp, hogy csak a válla megrezdülése és kissé összehúzódása jelzi a félbemaradt mozdulatot. Hallja ahogy a másik közeledik.*
-Hát ngh, nah....
Kedves, hogy temetnél, de még nem patkoltam el.
*Teszi hozzá sértődötten.
Az a mozdulat amit a falnak dőlve tesz meg a férfi arra készteti, hogy felé forduljon.
Pont akkor amikor beletúr a hajába.
És nem azt veszi észre amit a férfi, pedig másnak azt jegyezné meg elsőre.*
~Wah, lehet ennél jóképűbb valaki?
*A gondolat hirtelen rohanja meg és már ne tud ellene mit kezdeni.
Újfent elvörösödik, és megint csak egy semleges területet próbál meg kipécézni magának, amit nézhet.
Csak ne őt.
A lány is támasztja az ajtófélfát, de bemenni nem mer.
Le kéne ülni.
A kérdés is úgy érinti, amire nem tud mit válaszolni.
Azaz de tudna, ha hagyná.*
-Hát, már mondtam...
semmi különös.
El is....
*De nem fejezte be. Megindult volna, azonban nem vitte a lába, így csak előre görnyedt halványan. Alig, de érezhetően.
Felegyenesedett, és megrázva a fejét, megint olyan kicsi lett, amilyen akkor szokott lenni, amikor nem tudja mit tegyen.*
-Talán nem kellett volna ide jönnöm.
*Mondja egyre vörösebben, ahogy helyzetre gondol.
Ki ne tenné, mikor épp csak egy lepedővel takarja magát a hozzá túl közel álló férfi egyén? Ő meg alig bír járni.*

* Már a nézőtéren is csak hangyák ülnek... legalább is ami a férfi látását illeti. Csak úgy özönlenek a fekete rohadékok. Mindenhol fekete foltok... Igazából még a válasz is alig jut el az agyáig. Megdörzsöli a szemét. Jobb nem lesz, de az álmot legalább kidörzsölte belőle. Ahogy a kezét elhúzza az arcán, végigsercegteti a borostát, amit a napokban növesztett. Még szerencse, hogy a tünde vére megmaradt, máskülönben méteres szakállat növesztett volna a napokban.
Magában eldönti, hogy nem lenne szerencsés azt mondani a lánynak: Mivan? Ne szólj szám, nem fáj fejem.
Azaz dehogynem. Marad az udvarias viselkedés, mint lehetséges opció.*
- Talán fáradj beljebb! -*löki el magát a faltól és támasztja meg háttal az ajtókeretet, széles karmozdulattal invitálva beljebb a jövevényt. Arra nem is gondol, hogy így csak feleannyi helye marad a lánynak a bejutásra, de most neki fontosabbnak tűnik, hogy megálljon két lábon, megőrizve a maradék kis méltóságát, ha már ilyen nyomorult állapotában rátörtek.
Hol van már az a rohadt nővér, valamivel, ami csillapítja ezt az eszeveszett fejfájást?!*

*A felkérésre, megint rá figyel, de most már tisztább fejjel. Észre veszi a kis borostát, de valamiért mégis az aranyos jelző ugrik be. Pedig alapjáraton nem szereti a szakállas férfiakat. Most hosszabban időzik el a fiún, és észre is veszi azt is, amit félénkségében nem. Ugyanolyan fáradt. Tényleg? Lehet, még jobban is. Hiszen Alex elment érte a világ végére mondhatni, és kihalászta a zavarosból, majd életet lehelt belé, szó szerint.
Elmosolyodik, de a megrázza rá a fejét. Egyszer, de jól kivehetőn, ha a fiú is látja.
Nem megy be.
Jéé, már a lábán is megáll. Igen, most érez is benne erőt.
Nem támasztja már az ajtó félfát.
Azonban más érzések uralják le hirtelen.
Nem lát és nem hall. Mosolyog.
Azon kapja magát, hogy a fiú arcához nyúl, és megfogja.
Ha nem nézne rá Alex, hát most fog, de nem goromba, dehogy az.
Kicsit hevesen és rögtönözve adja a puszit. Csak egy kis puszi az arcára, de ez neki most sokat jelent.*
-Pihenj csak.
*Kisiet. Tud ilyet is. Nem sokáig de tud. Úgy a kanyarnál megtalál egy padot.
Azon pihen tovább. Erőt gyűjtve a szobájáig.
Ha aznap nem találkoznának Akira a szobájában tölti a drága időt.
Észre vették ám a kisurranást, és le is szidták érte, de nem kapott ezennel sem altatót, sem pedig nem kötözték az ágyhoz.
Hogy miért? Mert jó kislány volt, és bűnbánó viselkedést tanúsított.
Eldöntötte, hogy minél előbb fel fog gyógyulni.
Úgy biza, és vesz egy új ruhát is.*

* Alighogy egy kicsit kitisztul a látása, kiegyenesedik. Segítség azért kellett hozzá, mert jól megdörzsölte a szemét és nem pislogott, amitől viszont a szeme száradt ki.
Nembaj. Így legalább látta Akira válaszát... nem jön be. Oké. De most mi baja van? Az előbb még ráront. Fel sincs öltözve! Az egyéb mellékhatásokkal nem is számolva, amit az ugrálás váltott ki. Nem kellett volna felkelni.
De ahol a maci, ott a ruhája, ahol a ruha, ott fegyverek, és ahol az ő fegyverei vannak, ott van eldugva közé a lány kardja is. Nem idióta, el tudja képzelni, mi lesz Akira reakciója, mikor először eszébe jut a drágalátos kardja.
Már megint rémeket lát.
A következő pillanatban már egyenesen Akira (gyengéd?) arcába tekint (éles a kép) és... lefagy a rendszer. Vagy ő a hülye és lázálmában Angyalkát lát (ez a valószínűbb), vagy Akira tényleg... CSAK egy puszit adott?
Akkor ez a valóság. Ja, ez a lehetőség megerősítést nyer, mivel a lány rögtön el is fut.
Jellemző.
Na, ideje hívni egy gyógyítót.*
-HÉ, DOKI! -*ordít ki a folyosóra, és egy nővér rögtön meg is jelenik. Nem várja meg a pátyolgatást, visszalép a szobába és elterül az ágyon.*
~ Frandor, kelts fel, ha már nem fáj a fejem. Ja, és ha a nővérkék meztelenül táncolnak körülöttem!
~ Oké, arra én is kíváncsi vagyok!
*Elaludt.*

*Már a harmadik nap reggeli virrad rá, mióta ott hagyta azzal a puszival Alexet. Most persze tud pirulni, utólag, és ha felhozná a fiú.....nah abba ne is menjünk bele.
Azonban már másnap, sőt, egész végig hiányolt valamit.
A ruháit, de gondolta mosásban vannak meg valami ilyesmi.
Narwynt azóta a beszélgetése óta nem érzékeli.
Furcsa is, és nem tetszik neki a dolog, de nem tud mihez kezdeni.
A nővérkék azt mondták, hogy pihenjen sokat, de most már kimehet sétálni.
Hát. Az jól is esik neki....
Nem megy Alexhez. Még az kéne, hogy kérdéseket, vagy ami még várhatóbb, élceket kapjon. Az utcán sétál, pont a fiú ablaka alatt. Micsoda öröm, hogy ő ezt nem tudja.
Habár meg van az esély rá, hogy nincs is bent a szobában.
A hiányérzete, ahogy kezd elmúlni, (úgy bő egy hét elmúltával) a fájdalom és a zsibbadás már már a tetőfokára kezd hágni.
Muszáj rájönnie, mi az ami ennyire hiányzik neki.... De tényleg mi?
A kórházi ruhájában van, és még mindig talpig bekötözve, (persze újabb kötésekkel) és ekkor rohan el mellette pár kis gyerek. Mindegyik kezében fakard és nagy önfeledten játszanak is valamit. Lovagosat, és egymás kardját csépelik.
Elmosolyodik a látványra, majd egy beidegződött mozdulattal az oldalához nyúl, ahol a kardja van. Nincs ott.
Ohóóó, lejött, és ezt mutatja elnyúló fakó arca is.
De hová tűnhetett?*
~Nem maradt ott, nem maradt ugye nem?
*De nem emlékszik arról az időről jóformán semmire....*

Tárgy: Re: 07. Ispotály Szer. Dec. 31 2014, 20:59

Az ispotály fölötti égen jelent meg a negyedik szirom, hogy halál ellen is hasson.
Az éjhez közeledvén egyre sötétebb égen még izzóbban világította be mindent.
A lángszirom izzása elenyészett, s nyomán jár már az élet. Halál most innen el lett űzve, hogy ki idelent van hagy éljen.
Ezen az estén sok gyermek van az épületben, s mind közülük halálos beteg éppen. Kit már csaknem elért a halál jeges marka, most élet felé fordulva fogadja újra testébe a létet. Betegségek illannak el itten, hogy gyermeki mosoly maradjon csak ezen az éjen.