4. Éjmély-odú

Tárgy: Re: 4. Éjmély-odú Vas. Aug. 02 2009, 09:00

*Flow elgondolkodva repült néhány kört a teremben. Aztán kíváncsiságtól csillogó szemeket meresztve a nagyúrra, megtorpant előtte a levegőben, és édes, csilingelő hangján megszólalt.*
- Lesz sok-sok izgalom? És... És félelmetes lények is?
*Közben már annyira beleélte magát a lehetséges kalandokba, hogy a nagyúr kezeit szorongatva egyre föntebb kezdett emelkedni, s szárnyai őrületes sebességgel verdestek. De aztán hirtelen észbe kapott, és elengedte Orin kezét, akinek a lábai még éppen csak érintették a padlót.*
- Bocsika....
*Csivitelte kuncogva a túláradó jókedvtől. Majd kis ideig némán vigyorgott ott a nagyúr előtt a levegőben. Végül ismét megragadta kezeit, és kiszaladt vele az Éjmély-odú elé. Ott sebtiben behintette tündérporral, majd nyomott egy cuppanós puszit az arcára. Azután a nagyúrra hulló aranyló por felfénylett, s pillanatokon belül az eredeti méretben állt már Orin a tölgyes fái között.*
- Indulhatunk?
*Szólt a vidám hangú kérdés, s Flow izgága mocorgással várta a beleegyezést.*

Tárgy: Re: 4. Éjmély-odú Vas. Aug. 02 2009, 09:14

*Mosolyogva hallgatta az úrnőt. Tetszett neki, hogy őt ennyire izgatja a dolog és nem riad vissza holmi "félelemetes lényektől". Közben Flow emelkedni kezdett, úgy verdesett a szárnyával. De mivel fogták egymás kezét, Orin is emelkedni kezdett vele eggyütt. A nagyúr lassan kezdte azt hinni, hogy valóban fel fog emelkedni az úrnővel a magasba, de ekkor Flow eleresztette kezét, s a nagyúr kis huppanással földet ért, hiszen még nem volt messze a talajtól.*
-Semmi gond, úrnőm!
*Kacsintott Flow-ra, majd ő is mosolyogva nézte az úrnőt, mint az úrnő őt. Így álltak egy darabig, míg Flow ki nem ráncigálta őt az Éjmély-odú elé. Olyan hirtelen történtek a dolgok, hogy a nagyúr fel sem fogta hirtelen, mi is történt. Csak azt vette észre, hogy kapott egy puszit,s talán tündérpor is landuolt rajta, majd hirtelen kisebb lett a világ, s az úrnő is. Ő pedig egy óriás lett. Megrázta a fejét, majd Flow úrnőre mosolygott.*
-Nos, pedig kezdtem már megszokni azt a méretet...de így is megfelel. Bár így lényegesen nehezebb veled foglalkoznom. Mikor kisebb voltam, valahogy sokkal jobb volt veled...de természetesen így is megfelel, az eredeti méretemben. Viszont azt előre elmondom, hogyha ennek vége, szeretnék újból eljönni, s apró Orin lenni.
*Nevetett fel, majd az úrnő izgága kérdését hallva mosoly húzódott a szájára.*
-Drága úrnőm! Indulhatunk, viszont akkor útközben kell ismertessem a dolgokat. Mert van miről meséljek, az már szent. De ráér az út közben is. Hosszú idő lesz, míg elérünk következő úticélunkhoz.
*Azzal felült lovára, majd az úrnőt a vállára engedte, aki ott helyet foglalt. Orin mosolygott egyet, majd így szólt.*
-Nos, akkor kezdetét veszi a Nagy Kaland. Úrnő, készülj fel életed legnagyobb kalandjára!

//Köszönöm szépen úrnő! Very Happy

//

Tárgy: Re: 4. Éjmély-odú Vas. Aug. 02 2009, 09:25

*Flow kalandvágyó mosolya egy pillanatra se hervadt le tündéri arcáról. Egy szempillantás alatt repült a nagyúr vállára. Előbb csak alaposan szemügyre vette a tölgyesben rejlő odúkat és föld alatti barlangocskákat, aztán mutató ujját ajkai elé kapta.*
- Pszt... A tündérek nem szeretik a lármát.
*Azzal kacagva röppent el a férfi válláról, s befészkelte magát a ló fülei közé. Vidáman súgott valamit a hátas egyik fülébe, mire az állat hosszan felnyerített, s türelmetlen kapálásba kezdett jobb mellső lábával.*
- Kalandra fel! Rettegjetek dagorladiak, mert Flow és Orin újra felétek kalandozik!
*S ezt úgy mondta, hogy magkapaszkodott a ló fülében, s kacagva élvezte, ahogy föl-le mozog vele a hatalmas állatfej, ahogy a nagyúr megsarkazta lovát, s az vágtába kezdett.*

//Köszönöm a játékot nagyúr Very Happy

//

//Lyllen és Aysha//

*Mint valami őrült fúria, vagy inkább egy hiszti roham közepén leledző lányka, úgy toporzékolt az évtizedek óta lak-ként használt odúban. Hisztire emlékeztető viselkedésének egyszerű oka volt. Ez az ok pedig egy nagy darab tollas jószág, mely ott gubbasztott az ajtó kellős közepén, s büszként felvetett fejjel trónolt az úrnő útjában.
S a tollas, mely az a galamb volt, mely pár hete kis híján kilapította az egyik fa odvában, amikor mindketten landoltak annak alján... Nos ez a galamb most úgy döntött, befészkeli magát a számára igen csak bosszantó aprólék odvába.
Flow pedig sosem volt híres a végtelenített türelméről.*
- El az utamból te dagadt tollas! *hangsúlya hűen tükrözte felpaprikázódott hangulatát, miközben úgy tett, mintha karjain felgyűrné "láthatatlan" ingujját, hogy nekigyűrkőzve kezdje meg vonulását túlméretezett ellenfele felé* - Véged van gülü szemű!
*Ez utóbbi megnevezése eléggé találónak minősíthető, ha figyelembe vesszük, mennyire kidülledt a meghökkent madár szeme (ami egyébként is eléggé nagy, már alapból is), amint az apró kis tündér amolyan hadjáratot imitálva, elszánt léptekkel indult el hozzá.
A galamb dühös búgásba kezdett, a közelgő és igen csak vörösödő fejű tündérke láttán.
Ám Flow részéről nem létezett más lehetőség, mint puszta kezeivel nekifeszülni a méretes tollas, még méretesebb hátsó fertályának, s teljes erőbedobással elkezdeni kituszkolni a küszöbön át.
A madár - a tiltakozó rikácsolás mellet - tüntetőleg tolta magát visszafelé, lábaival megkapaszkodva a küszöbben, miközben szárnyai kitárásával segítette magát a bennmaradásban.
Flow erőlködött még egy darabig, majd hasztalan próbálkozásával felhagyva, a teljes idegösszeomlás jeleit produkálva dühös sikítozás kíséretében kezdett tombolni. Tombolása nem másból állt mint, hogy idegbajos szöcskézéssel ugrált ide-oda a szobában.
Végül - talán ráeszmélve a hiszti haszontalanságára - a szoba végében felröppent és teljes sebességgel szállt a bosszantó tollas hátsóját célbavéve.
A galamb riadtan búgott párszor, majd hirtelen - épp mikor Flow telibe kaphatta volna - felreppent, s a tündér hangos robajjal érkezett meg a könyvtár polcaihoz, melyek sikeresen megállítoták röptét. A feje körül szálldosó csillagokat épp csak megpróbálta elhessegetni, amikor a polc egy hangos nyekkenést hallatva megadta magát, s jókora halom könyv zúdult Flow nyakába.
Bele is telt majd' fél percbe, mire kikecmergett a könyvrakás alól, s összekócolódott hajával arcában bámult a bejáratra, mely mostanra totál üresen kongott. Még hallani lehetett, amint a galamb némi kárörvendő hanggal egyetemben kibaktatott az Éjmély-odúból, hogy hagyja főni tündérünket a saját kis levében.

*A kis mókus boldogan csapkodtta a farkincáját ide oda. Lyllék az újjabb városnézésről diskurálnak, majd Aysha beleegyezik, hgy megjárják az utat mégegyszer, de a mókuska nélkül. Le is szállnak a állatkáról, de a mókust nem lehet lerázni. Követi őket mindenhová. Ugrándozik,örül az új társnak. Ő legalább nem foglalkozik olyanokkal, hogy fiú-e vagy lány. Lyllen szívesen simogatja meg mikor felé dörgölődzik. Most nem érdeklik a bámuló, helyenként rosszalló fejek. Végül elérnek az Éjmély-odu elé. Flow úrnő szállásához. Aysha mindent világosan elmagyaráz a fiúnak, de a galambot ő sem tudja mire vélni az odu bejárata elött. Lyll határozottan hallani vél egy elnyomott szitkozódást, majd a galamb hátrálni kezd, és egy vörösre idegesített tündér viharzik ki a helyből.*
-Ő kicsida?
*Súgja a lány felé, nehogy meghallja a tündér, de eléggé kiváncsian ahhoz, hogy feltegye a kérdést. Vajon ki lehet ez a hisztérikus csöppség itt elötte? Mivel közben kiderült, hogy szinte minden lánytündértől magasabb egy fejjel. A mókus vidáman ugrik a madár után.*

//jöhetsz Aysha, remélem nem baj, hogy ilyen pici lett a reag//

//Lyllen és Flow//

*Aysha és Lyllen jót játszanak és Aysha meg is mutatja a fiúnak még egyszer a kis falut. Nem valami nagy, de a körút végén Flow úrnő odújához is ellátogatnak, hiszen Lyllen beszélni akar a nővel. Aysha még nem sokszor beszélt Flow úrnővel, csak mikor megszületett. A galambot ő is észreveszi és mikor meghallja az apró kis szitkozódást, halkan kuncogni kezd.*
-Ő Flow, a tündér nép vezetője *suttogja Aysha vigyorogva, majd a nőhöz repül.*
-Szervusz Flow!*köszönti a nőt és meg is hajol. Tudja, hogy Flow tudja, hogy kicsoda ő, hiszen az a hir járja, hogy a tündér nép vezetője minden egyes tündérre emlékszik, akit létre hozott. Igy Aysha nem is mutatkozik be, inkább Lyllen felé fordul és a kezét nyújtja, hogy a fiút közelebb húzza a nőhöz.*
-Hoztam valakit, aki szeretne veled beszélni *jelenti ki Aysha komoly hangon, de a szeme mosolyog. Lassan maga mellé húzza Lyllent és bemutatja:*
-Ő Lyllen, egy férfi tündér*jelenti ki büszkén Ayhsa, majd mintha nem is lenne jelentősége Flowra pillant.*
-Mit akart az a galamb?

Tárgy: Re: 4. Éjmély-odú Csüt. Aug. 12 2010, 19:18

*Paprika vörös fejjel pislogott az érkező tündérekre.
Aztán már nem is látott mást pár másodpercig, csak az elé röppenő Aysha-t. Szeme sarkából még most is azt a lufinak való galambot kereste, ám sehol nem látta. Bezzeg a búgását még idáig lehetett hallani még most is.
A kis tündér hangja visszarángatta jelen világukba gondolatai fogságából.*
- Aysha képzeld, az a buta tollas... *szája azonnal széles vigyorra keskenyedett, ám a szavak megértése nyomán értetlen pillantott Lyllenre.*
- Fiú... tündér?...
*Tekintete, hol az egyikre, hol a másikra vándorolt. Aztán bőre lassan visszanyerte eredeti színét, s ekkor Flow egy szempillantás alatt odaröppent Lyllenhez.
Alaposan szemügyre vette. Párszor körbe libbent a jövevény körül. Ujjaival finoman megcsippentette a selymes szárnyakat, megérintette a fiú haját, majd legutolsó sorban de, nem utolsó dologként újra az orra elé röppent, s a lehető legközelebb hajolva nézett a tündér szemeibe.*
- Tényleg fiú.
*Azt se tudta, örüljön vagy inkább megrémüljön. Igazából nem volt számára szokatlan egy fiú tündér látványa, ám Evolyranba pottyanásuk óta nem volt szerencséje hozzájuk. Tündérvölgyben... Ott igen... Ott megszámlálhatatlan fiú és lány tündér röpköd mindenfelé. De itt... Evolyranban egyszerűen nem léteztek ellenkező nemű fajtársaik. S ez kifejezetten kétségeket ültető gondolat volt, mely kérdéseket halmozott föl agyában. S lássuk be, Flow sosem ismerte azt a fogalmat, hogy nyelvünk fékentartása, mint ahogy azt sem, hogy tegyünk lakatot a szánkra és nem kell minden gondolatunkat megosztani másokkal. Pláne, ha a legcsekélyebb mértékben sem hozza lázba őket a mi gondolatunk.*
- Honnan jössz? Mit keresel a tündéreim között? Hogy találtál ránk? És... És... És ami a legfontosabb! Mi a csudát keres itt egy fiú tündér?
*Az utolsó mondat kimondásakor már csaknem olyan látványt nyújthatott, mintha felrobbanni készülne. Na nem az idegességtől.... Nem. Sokkal inkább a kérdések kifogyhatatlanságától, melyek elöntötték elméjét egy szempillantás alatt.
Persze a jelenet egykettőre felhívta a fiúra a figyelmét a tölgyes szinte minden tündérének. Lett is szép gyülekezet körülöttük néhány másodperc leforgása alatt.
Flow vett egy mély levegőt, majd nyugodt arcot vágva megszólalt.*
- Bocsánat... Kissé elhamarkodottan zúdítottam rád a kérdéseimet... *kissé pironkodva folytatta* - Flow vagyok... A tölgyes tündéreinek pillanatnyi vezetője.
- Jééé... Ez egy fiú... *hallatszott a kisebb tömegből, aztán egyre több tündér pusmogni kezdett ilyesmiket:* - Honnan jött? Lehet, hogy rossz szándékkal jött... Valaki ideküldte?
*Kis hatásszünet jött, na meg megvárta, hogy a környezetükbe tömörültek hangjai elhalkuljanak.*
- Amint hallod mindenki tűkön ülve várja a történetedet. *szólt halkan Lyllenhez*
*S mindeközben az úrnő egyfolytában azon agyalt, hogy vajon honnan is olyan ismerős neki ez a tündér, akit elméletileg most először lát életében.*

Tárgy: Re: 4. Éjmély-odú Csüt. Aug. 12 2010, 20:10

*Pár perce még boldog volt, szinte teljesen elfelejtette azt a sok problémát ami ittléte okoz, de az úrnő viselkedése enyhén szolva meghökkentette. Gyorsan eszébe jutatta, hogy fiú ott ahol nem lehetne az. Elősször csak furcsa, sőt mind inkább vicces volt ami a lány művelt. Körbe röpülte, meghúzgálta a szárnyát, ami azért nem járt teljesen fájdalom nélkül, majd egyszerűen a képébe mászott az úrnő. Lyll el sem tudna képzelni ilyen vezetőt, de visszatartotta a jókedvét, mert hát az nem ide való. Flow többször is rákérdezett a nemére, amit csak bólogatással tudott megerősíteni, nem hagyták szóhoz jutni. Az a sok kérdés áradat nálla mindinkább a riadalom, a visszásság éreztetését sugalta, nem a kiváncsiságét. Hírtelen annyira elkedvtelened az egésztől, hogy megmakacsolta magát s nem beszélt. Lefelé görbített szájjal, karba font kézzel meredt a lányra, s ezzel egyidőben a többiekre. Azt akarta mutatni, hogy nem fél tőllük, de ez az acrkifejezés inkább egy megilyedt kisfiú ackifejezése volt. Aztán meghallotta a rosszalló megjegyzéseket.*
-Nem jöttem rossz szándékkal! Miért... miért jöttem volna?!
*Ennyi. Kitőrt belőlle a keserűség. Egész idő alatt ettől rettegett, s most voalá, meg is van. De miért kéne lenyelnie a sértegetést? Hírtelen Flow került a szeme elé. Hallkabban folytatta.*
-Ha valakinek félnie kellene valakitől az én vagyok. Ti, vagyis te...-*Nem tudta biztosan, hogy igaz-e, de kisebb korában mesélték, hogy meszi földről jött ő is, mint mindenki. Majd mikor egyszer látta, hogy egy csecsemőt csak úgy otthagynak a földön, utánna ment az elkövetőnek. Kis tündér volt még, nem bíra az iramot, ám azt észrevette, hogy az idegen erős virágszagot áraszt. Soha azóta nem érezte ezt, de itt, az erdőben mindnütt érezni.-..te is itt vagy ugye?-*Körbenézett.*-Van édesanyám... aki eldobott.-*Mély levegőt vett, majd hallkan, hogy csak az úrnő hallhasa, belekezdett a monológjába.*
-A mostani világ legveszélyesebb heylén élünk. Én és többi fiú, Dagorlad peremén. Nem mi választottuk a helyet, arra lettünk kényszerítve, hogy a sívatag közepén, rettegve az ellnségtől éljük le az életünk. Eddig is több tündértársunk esett már áldozatául a sötét seregnek, ám a varázsgyöngyünk, ami a védőpajzsunk volt, kezd merülni. Abban a reményben kelltem útra, hogy talán az idő megenyhítette a szíveteket. ...de látom már, nincs esélyem. -*Meghajolt a vezér elött, s úgy folytatta*-Azt hallottam, hogy te bölcsebb vagy az összes tündér közül. Bátran vállalom akár a halált is, ha a barátaim megmenekülhetnek.
*Csak remélni merte, hogy Flow olyan kedves és megértő, mint ahogy azt Aysha mondta. Kővé merevenedve várta az ítéletet.*

Tárgy: Re: 4. Éjmély-odú Vas. Aug. 15 2010, 09:24

*Ujját ajkára téve gondolta végig gyorsan a hallottakat. Aztán vidám pillantása újra a fiúra esett. Tekintetében nyoma sem volt rémületnek vagy akár csak egy szemernyi előítéletnek. A tündérek legtöbbje csendben nézegették az új látványosságot, mit Lyllen személye jelentett. A halk sutyorgó szavakból is le lehetett most már szűrnie, hogy csupán váratlan megjelenése okozta a pillanatnyi riadalmat, ami sokkal inkább volt betudható a tündérek előbb csacsogj, aztán használd eszed szokásának, mint az előítéletnek vagy gyanakvásnak.*
- Már emlékszem! *és amolyan extra megvilágosodott arcot vágva megragadta Lyllen és Aysha kezét* - Gyertek velem!
*Reakciót meg nem várva röppent velük a magasba és vette az irányt egy olyan helyre, mely az utóbbi időben egyre gyakrabban volt barangolásai színhelye. Ez pedig nem más volt, mint az a vénséges vén tölgy, mely alatt oly sokszor választották meg az istenségek Flowt népe vezetőjévé.*
- Ez a tölgy az erdőnk legöregebb fája, mely szerintem csaknem olyan vén, mint maga Evolyran. *kezdett magyarázni Flow, miután a magával citált tündérekkel leszállt a gigászi méretekkel büszkélkedhető fa tövében, s lehuppant az egyik gyökérre melynek egy része a föld fölött ívelve bukott újra föld alá. Flow vidáman lóbálta lábait miközben a két tündért nézte.
Megnyugtatta az a tudat, hogy hat szem közt folytathatják a beszélgetést. Nem szerette volna, ha Lyllen neki keseredik itt a sok kis cserfes szájú tündér miatt.*
- Bizonyos időközönként itt gyűlik össze Evolyran minden tündére, hogy eleget tegyenek az istenek akaratának. Az istenek minden alkalommal eljönnek ehhez a fához, hogy népem vezetőjét kiválasszák.
*Egy kis szünetet tartott, s magáb mélyedve gondolt arra, hogy mostanában milyen sokszor is járt már ennél a tölgynél, s még hozzá mennyit hívogatta az isteneket, és milyen de milyen sokat fohászkodott hozzájuk, hogy végre ők is tudassák vele: változásra számíthat.
Olykor még dühbe is gurult, amikor kifogyhatatlan fohászára nem jött válasz. S ez így ment már hetek óta. Egészen az elmúlt hétvégéig. Mert akkor végre történt valami. Hírnők szólította meg a fa körül repdeső, fohászkodó tündért, ki már csaknem lehullott a fa gyökereire a fáradtságtól. A Hírnök az istenek küldötteként állt az úrnő elé, s kedves mosollyal arcán nyújtotta kezét Flownak, ki engedelmesen adta kezét.
Aztán a Hírnök keze megfogta Flow apró ujjait, s a következő pillanatban már egy sötét, koszos, és rideg helyen álltak. Flow rengeteg harcost, elfet, mágust és embert látott. S még valamit: egy címeres zászlót, mely egy borzalmas hangokat ontó vár tornyára volt kitűzve. Dagorlad véres földjeinek zászlaját.
Egy kicsit meg is rémült, hogy a körülötte lévők nyakon csípik őket de, aztán a Hírnök megnyugtatta mondván, hogy aggodalomra semmi oka, mert bár ők mindent és mindenkit látnak, amazok mégsem láthatják őket.
Aztán az istenek küldötte mesélt neki egy aprócska varázsgyöngyről, mely a tölgyesben élő tündérekhez hasonlókat védi, s ami mára elhasználta szinte összes energiáját, s pusztulásában magával rántja majd az ottani apró, szárnyas népséget is, kik ennek a sötét, gyűlölettel fertőzött birodalomnak a területén kénytelenek élni.
Majd ejtett néhány szót egy tündérről, kihez hamarosan neki is szerencséje lesz, s akinek megjelenése kisebb felfordulást fog okozni. És azt is tudatta vele, hogy az isteneknek tervei vannak azzal a jövevénnyel, méghozzá nagy tervei. Ugyanakkor kérte Flowt, hogy bármilyen megrázó is lesz az érkezése, kezelje őt úgy, mint a tölgyes tündéreit szokás.
Aztán újra a tölgyfa alatt voltak, s Hírnök hálásan megköszönte a kis tündér eddigi szolgálatait, melyeket az istenek jókora súlyként helyeztek vállaira minden alkalommal, amikor csak megválasztották. De rá volt szükség, s most arra van szükség, hogy az istenek új utat nyissanak meg előtte, s népének megtalálásában keresse végzetét.
Örült is, meg nem is. Örült, mert a Hírnök szavai arra utaltak, hogy módjában lesz megkeresni a Tündér völgybe vezető utat. De kicsit rossz közérzete is lett, hiszen a szavaiból ítélve többé nem lesz már népe vezetője. De ez az érzés azért megnyugvással is eltöltötte, hiszen oly sokszor rimánkodott már az isteneknek azért, hogy többé ne tegyék az ő nyakába a tölgyes tündéreinek vezetési nehézségeit.
Volt azonban egy nagyon izgalmas oldala is a dolognak: ha nem lesz úrnő, akkor.... akkor oly szabadon csatangolhat, mint a madár.
Ettől a gondolattól egyből eszébe is jutott az a buta galamb, mely hetek óta megnehezíti életét. Ajkaira ki is ült csínytevő mosolya, s már előre örült annak, hogy milyen ravasz módon fogja megleckéztetni azt a dagadt tollast.
Végül a faleveleket megrezegtető szélroham rángatta ki gondolataiból.*
- Valaki említette nekem, hogy egy hozzád hasonló személy el fog jönni hozzám. Bár, azt nem hittem volna, hogy éppen egy fiú tündér lesz az illető. *elnéző mosollyal folytatta* - Hallottam már a dagorladi tündérek szorongattatott életéről mint, ahogy a varázsgyöngyről is. De az igazság az, hogy én nem igazán tudok semmit a gyöngyötökről.
*Hatás szünet, azután somolyogva folytatta.*
- De nekem, mint a tölgyes tündéreinek vezetőjeként jogomban áll azt mondanom, hogy engédelyt kapsz magad és néped számára arra, hogy belépjetek az erdőnkbe. *komolyabbá vált az arca, hiszen azért nem olyan szép a helyzet, ahogyan azt gondolnák* - Azonban a tölgyes tündérei között nem engedhetem meg a letelepedést, mert abba minden tündérnek bele kell egyezni. Amíg megvitatom ezt a tündéreimmel, addig élhettek Alcarinqë tündér házaiban, ahol már így is van két fiú tündér...
*Róluk azonban nem kezdett mesébe, hiszen elméletileg ő maga sem mehetett volna csak úgy oda, és pláne nem csinytalankodhattak volna együtt ő és az a két tündér, mert a tölgyes lakóinak tilos velük szóba állni.*

//Remélem, nem gond, hogy korábban reagáltam, de most már mindkettőtök reagját megvárom. Smile

//

Tárgy: Re: 4. Éjmély-odú Vas. Aug. 15 2010, 10:55

//Bocsánat a késői válaszért//

*Aysha és Lyllen megérkeznek Flow odújába. A kis tündér látja, hogy Flow mennyire izgatottan vizsgálgatja végig Lyllen-t. Hogy a fiú ne féljen, Aysha lágyan megfogja a kezét és meg is szorítja, majd egy apró kis mosolyt küld a fiú felé, hogyha szemük találkozik, és Lyll ránéz. Flow körbe repkedni Lyllen-t, megvizsgálja minden egyes végtagját és szőrszálát, majd kijelenti, hogy Lyllen valóban fiú. Aysha elneveti magát.*
-Találkoztam már fiúkkal - habár azok nem tündérek voltak. Biztos voltam benne *jelenti ki büszkén a kislány, majd vigyorogva várja, hogy Flow vajon mit is fog tenni. Nem engedi el Lyllen kezét, csak mikor a fiú kicsit kijjebb sétál a néphez. Flow-nak rengeteg kérdése van, ami fel is hívja a tündérek figyelmét Lyll-re.*
-Had kapjon levegőt is *neveti el magát Aysha a kérdésözönre, de igazat ad Flow-nak abban, hogy Lyll-nek el kell mesélnie, hogy miért is jött ide, honnan tette ezt és mit szeretne itt. Aysha kíváncsiságtól csillogó szemmel figyeli a fiút, majd ő is meghallja a csúfolódó hangokat. Mérgesen összefonja a szemöldökét és kiszól:*
-Azt hiszitek, hogy ami ismeretlen, az rossz? Hát ez nem így van! Lyllen egy rettentő aranyos, kedves és bátor tündér, hiszen ide mert jönni *védi meg a kislány Lyll-t, majd rávillantja hatalmas, gesztenyebarna szemét és nyugtatóan rámosolyog a fiúra, majd egy puszit nyom az arcára és ismét megfogja a kezét.*
-Ne aggódj, én megvédelek. Akár az egész falu ellen is! *húzza ki magát büszkén a kislány vigyorogva, majd végül Flow-ra néz, aki felkapja őket és repülni kezdenek.*
-Hova megyünk? *kérdezi a kislány pár másodperc múlva, de hamarosan láthatóvá válik a hatalmas tölgyfa, mire Aysha egy halk "Áhh!"-t hallat és kíváncsian Lyllenre pillant, hogy ő mit is szól ehhez a fához.*
~Biztos tetszeni fog neki, hiszen gyönyörű~*gondolja magában jól esően a lány és meg is szemléli a fát és mosolyogva nézegeti a bordáit és leveleit, melyeket fúj a szél. Hamarosan e is szállnak, és Aysha nem mozdul el Lyllen mellől, támogatást és vigaszt nyújtva neki. Habár érzi, hogy Flow szíve meglágyul és nem gonoszsággal és félelemmel fogadta a fiút, mégis úgy érzi, hogy bármikor valami baj lehet. A felkiáltásra, miszerint Flow emlékszik Lyllenre, Aysha összevonja a szemöldökét és a fiúra néz, majd ismét a lányra és hallgatja a kis történetet, miszerint Flow-t figyelmeztették, hogy egy hasonló tündér el fog jönni és segítséget fog kérni. Mikor Flow kijelenti, hogy Lyllen és népe az Alcarinqë tündér házban élhetnek, Aysha tekintete felcsillan és örömmel néz Lyllenre.*
-A két fiú tündér, akikről meséltem *jegyzi meg lelkesen a lány, majd csak néz a fiúra, hogy ő hogyan is reagál ezekre a dolgokra.*

Tárgy: Re: 4. Éjmély-odú Vas. Aug. 15 2010, 18:43

*Arra számított, hogy kinevetik, vagy valami ilyesmi. Így visszagondolva lett is volna miért, elég össze-vissza beszélt. Talán nem is értették. De szó ami szó, nem ez történt, sőt. Mind elnémultak, s Asyha egyszerre megvédte őt. Olyan kedves volt a fiúval, hogy amaz azt sem tudta hova legyen, mit tegyen pirulásában. Aztán az úrnő megragadja mindkettőjüket és elviszi egy messzebb helyre. Megérkezvén a fiú elámul. Még a száját is nyitva felejti a tölgyoriás láttán. Otthon nem látott csak cserjéket és kisnövésű, a szárasságot is tűrő fákat, de ez....ez egy külön világ! Addig a pillanatig álltában bámult felfelé, amíg Flow meg nem szólallt. A kis beszámoló éppoly furcsa volt, mint minden amit eddig tapasztalt Evolyranban. Habár otthon is hittek az istenekben, akárhogy hívták őket, nem jelentek meg, itt pedig mindenhol ennek az ellenkezője tapasztalható. Lyll ámulva kérdezte meg a következő egyáltalán nem ide való kérdést.*
-És hogy nézett ki?-*Nem szabad félreérteni szegény fiút, teljesen elkápráztatta ez a varázslatos világ. Tényleg tudni akarta milyen az a Hírnök, legalább elmondásból tudhassa milyen is a varázsvilág. Majd eljutott hozzá is amit a tündérek vezére mondott. Elkomorodva, kicsit bosszúsan szólt.*
-Öhm, szóval tudtál róllunk?
~Akkor miért nem segítetél? Ha már egy Hirnők is szólt róllunk, legalább felkészíthetted volna a tündéreket, vagy felkészülhettél volna a mentésre!
*De nem jelezte a gondolatait, vagy legalábbis nem akarta.*
-Köszönöm...dee messze lakunk, nem tudom mi lehet ott, hosszú idő telt el mióta útra kelltem. Hogy fogjuk,...hogy lehetne kimenekíteni a társaimat?
*Majd Aysha is közbeszólt miután rájött hova is mennek Lyllék. A fiú kérdőn nézett a lányra.*
-Ők is kitaszítottak?-*Ayshára nézve tette fel igencsak együgyü, ám annál komolyabb és élesebb kérdését, de Flownak is ugyanúgy szólt. Egyáltalán nem látszott boldognak. Lázasan dolgozott az agya az odamenetelen, a lehetséges körülményeken és egyáltalán mindenen. Hogyan tudhatna mindent könnyebbé tenni, de nem teheti. Sajnos idealista elképzeléseit gyorsan lerombolta a könyörtelen valóság.*

Tárgy: Re: 4. Éjmély-odú Pént. Aug. 20 2010, 19:11

*Meglepetten pislogott a fiúra, annak éles kérdését hallván.*
- Senki nem akar kitaszítottá tenni téged és a népedet Lyllen! Egyszerűen arról van szó, hogy mindennek megvan a maga megszokott folyamata, még nálunk is.
*Közelebb libbent a fiúhoz, majd leszállt elé, s úgy folytatta.*
- Való igaz, én volnék népem vezetője, ám ilyen döntésekben mindig ki kell kérnem a többi tündér véleményét is.
*Nem volt tovább ínyére a további szócséplés, inkább felröppent a tölgy lombkoronájába. De rögvest eztán újra előbukkant felsőteste a zizegő levelek között, s intett a lent lévőknek.*
- Gyertek utánam! Mutatok valami nagyon trükköset!
*Azután újra eltűnt a lombozat sűrűjében. A fa magasságának kb a felénél leszállt egy széles ágra, s erőteljes szárnycsapásokkal tuszkolta át magát a makacs levélseregleten, mely a fatörzstől megpróbálta távoltartani. Gyanította, a többiek is hozzá hasonlóan cselekednek, s a törzshöz küzdik magukat. Flow széles mosollyal várta meg őket.*
- Azt mondod, fogalmad sincs arról, hogy távozásod óta mi történt társaiddal? Ezen könnyen segíthetek...
*Megfordult, tenyereit párszor finoman összecsapta. Végül halkan elsuttogot néhány szót, s láss csodát a törzsön megjelent egy méretes odú. Egy szempillantás alatt röppent be a nyíláson az úrnő, s társai. Odabenn sötétség honolt, de Flow szétszórt némi tündérport, minek köszönhetően a fa belseje aranyló fényárba borult. A fényesség csillapodott, majd derengő fényként maradt körülöttük. Ez éppen elég is volt ahhoz, hogy a fa gyökereiig hatolók észlelhessék a mélyen alattuk csillámló, tükröződő felszínt.
A tölgyest tápláló föld alatti folyó ragyogott rájuk. A tündérek finoman landoltak az ősrégi gyökereken.*
- Az öreg tölgynek nem az az egyetlen titka, hogy korban messze túlszárnyalja Evolyran bármely növényét... Nem... Alatta egy folyó rejtőzik, mely könnyedén, és igen nagy erőszeretettel mesél dolgokról. Dolgokról, mik megtörténtek, dolgokról, mik akár meg is történhettek volna, és azokról is, melyekre még csak eztán kerül sor. Hogy éppen melyikről fog beszélni, azt sosem tudjuk előre.
*Pillanatnyi hallgatás következett.*
- Kérdezd meg tőle Lyllen! Kérdezd meg, amit szíved tudni szeretne! Ha a kérdés bensőből fakad, a folyó megmutatja, amit kell.
*Várakozón nézett a tündérekre.*

Tárgy: Re: 4. Éjmély-odú Kedd Aug. 24 2010, 18:52

*Ayshának most már nem sok feladata van, hiszen elhozta Lyllen-t az Úrnőhöz és meg is mutatta a fiúnak a falut. Persze kíváncsi - hogyne lenne az - de legbelül érzi, hogy eljutottak arra a szintre, amikor neki már nem sok köze van a dologhoz. A tölgyről Flow egy újabb helyre viszi a két kis tündért és Aysha szíve hevesen kezd dobogni, hiszen oda, ahova most mennek, nem sok tündér nyerhetett bebocsájtást. Aysha is megküzd a lombkorona szoros ágaival és hatalmas leveleivel, majd hamarosan meg is érkeznek oda ,ahova Flow vezette őket. Aysha tátott szájjal mered, majd lágyan megszorítja Lyllen kezét, de hamarosan el is engedi, lelket és bátorságot öntve a fiúba. Majd mielőtt Lyllen a fához megy, Aysha elkapja a kezét.*
-Azt hiszem, nekem itt már nincs dolgom. Tudod, hol van az odúm. Szívesen várlak majd, ha itt végeztél! *jelenti ki mosolyogva a lány, majd egy puszit nyom Lyllen arcára, majd Flow-ra néz.*
-Köszönjük, hogy segítesz, Úrnő! *küld egy hatalmas, szeretetteljes mosolyt a nőnek Aysha, majd hamarosan eltűnik a lombkorona levelei és ágai között.*

Tárgy: Re: 4. Éjmély-odú Kedd Aug. 24 2010, 20:02

~Könnyen, segíteni? Mégis hogy?
*De kimondani nem volt ideje eme szavakat. Az úrnő hihetetlen gyorsasággal illant el a szemük elöl, majd fentről lehetett érezni a szárnysuhogását. Lyll felnéz, ám akkor már Aysha is a levegőben röpködött. Így, hogy szépen otthagyták, nem tehetett mást mint, hogy utánnuk megy. Nehezen, de átfurakodott ő is a fa ágai, s levelei között. Odabenn sötétség honolt, de Flow szétszórt némi tündérport, minek köszönhetően a fa belseje aranyló fényárba borult. A fényesség csillapodott, majd derengő fényként maradt körülöttük. Ez éppen elég is volt ahhoz, hogy a fa gyökereiig hatolók észlelhessék a mélyen alattuk csillámló, tükröződő felszínt. Lyll érzi, ahogy barátja megszorítja a kezét, de elköszönését, s távozását már csak zakatoló szíve zaja mellett érzékelte valamennyire. Előrre bámult, s olyan kérdőn nézett Flowra, amilyen kérdőn csak lehet. Nemsokára azonban rá kellett jönnie, hogy komolyan beszél az úrnő, így lélegzetét szegve előrrébb rebbent. Félénken körbenézett, közben érezte, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről.*
~Mit kívánjak?
*Még egyszer hátrapillant, úgy érzi, hogy ez egy egyszerri alkalom. Nem szabad bbadarságot kívánni, valami olyat ami igazán fontos.*
-Én...én...-*Zakatol az agya, barátai arca jelenik meg elötte. Az otthon. Mi lehet ott?-*...Én azt szeretném tudni, mi...mi....
*A fa gyökerei alatt meghúzódó kis patak hallkan csörgedezett közben, s valamilyen misztikus fény derengett a helységeben. Az otthona állapotát akarta megtudakolni, de hírtelen egy egész más dolog ugrott be, s kis szíve nem hagyta nyugottan amíg ki nem mondta. Gyorsan hadarta el, szinte önkívületben mondta.*
-Mi történt azzal a kedves mágussal és nejével akinél vendégeskedtem egy napig?
*A víz megfodrozódott a kimondott szótol, és egyre világosabb lett, majd kivetített a levegőbe két arcott. Dreamien Tifarét, amint megöleli imádott Ninquejét. Az asszony pedig felemeli férfjének kislányukat Nírát. Lyllen szíve zakatolt az örömtől. Azt hitte nem bír el ennyi boldogsáhot. Félve érintette meg őket, és újra Flowra tekintett, talán bizonyosságért.*
-Nem halltak meg, nem ölték meg őket! Életben vannak! Életben!
*Egyszeriben hajlongani kezdett, és öszecsapta a kezeit.*
-Köszönöm, köszönöm Heiltassä istennő, Köszönöm uram!...nem öltem meg őket....
*Majd jött a keserű roham. Egész testében remegni kezdett, kiverte a víz. Aztán rájött a köhögés is, mire észbe kapott, már sós ízű lett a szája. Elő akarta venni a kendőjét, de a keze remegése miatt kiesett a kezéből. Aztán egy adag vér is a folyócskába zuhant. Lyllen mérhetetlen fájdalmat érzett, majd mintha zuhanna, s miután ő maga is belecsobant a vízbe elsötétült minden.*

//Időn túli Lyllennel//

*Flow örökké vidáman csillogó szemeibe egy pillanatra a megértés meglepettségének csillámai költöztek, amikor Lyllen kérésének eleget téve, a víz tükrében a mágust megpillantotta.*
- Óóó... Már emlékszem!
*Szemeiben örömtüzek szikrái pattogtak, hiszen rájött, miért volt olyan ismerős neki ez a fiú tündér.*
~Buta, buta Flow...~
*Gondolatban alaposan megdorgálta magát, amiért nem jutott eszébe azonnal az a buta kis papír, amin a mellette álló fiú ábráját látta.
Hiszen Dreamien-ék házában hosszú percekig volt az orra előtt Lyllen rajzolt mása. De végtére is mindegy... Lényeg, hogy legalább valamikor eszébe jutott a dolog. Azt meg már úgyis megszokta, hogy a maga szétszórtságának köszönhetően nem könnyű lépést tartania a történésekkel. Hisz' annyi más, és felettébb izgalmas dolog köti le figyelmét pillanatok alatt.
De most túl hamar rángatta ki gondolataiból a valóság. Flow tekintete a víztükör felszínén a mellette álló tükörképére siklott.
Aztán Lyllen köhögési rohamot kapott. Ez megrémítette, és meg is döbbentette Flowt. Még sosem látott beteg tündért. Ami azt illeti, a tündérek nem is betegednek meg. De a mellette lévő tündérfiú mégis fuldokolt a görcsös köhögéstől, majd végül magatehetetlenül zuhant a vízbe.*
- Neeem! *Flow szinte sikította ezt* - Lyllen! Lyllen!
*Pánikszerű repdesésbe kezdett a víz fölött, de a fiút elnyelte a vénséges tölgy varázslatos patakja.*
- Add vissza! Nem tett semmi rosszat! *próbált pörölni a vízzel, mely monoton csobogással vonult tova alatta*
*A víztükör fodrozódni, kavarogni kezdett, míg végül egy szépséges arc formája emelkedett ki belőle. A vízarc kinyitotta kékséges szemeit, s végül még szépen domborodó ajkai körvonalai is megrezegtek mielőtt szólásra nyitotta volna őket.*
- Menj úrnő! Hagyd a tündért! *földöntúli szépségű hang csendült fel a arcból, mely hosszú, nyúlánk vízsugárként emelkedett föl Flow magasságáig, hogy az úrnő szemeibe nézhessen* - Add nekem, és kiérdemelten teszlek minden idők legnagyobb királynőjévé! Néped legendáiban az időn túl is fönnmaradsz Flow!
*Flow a méregtől paprika vörös fejjel libbent közelebb a vízarchoz.*
- Flow... a legendás?... *keze észrevétlen óvatossággal surrant tündérporáért, s markába zárva rejtette háta mögé* - Miért is ne... Flow.. a legendás... aki megmenti a Merenhyk utódját!
*Tüdérek bájos kacajával szórta szét markából a tündérport, mely szikrái sercegve égették bele magukat a vízarcba.
Majd újabb adag tündérpor, de ez most magára Flowra, aki egy szempillantás alatt öltötte ki rózsaszín nyelvecskéjét a keservesen sipítozó arcra, a rögvest bele is vetette magát a vízbe.
Szárnyai sebes csapásokkal hajtották előre testét az egyre sötétebb víztömegben. Már-már ujjai hegyét sem látta, amikor szemhélyait lecsukva elmotyogott pár szót, melyek végül édes dalammá finomultak, s Flow teste fénnyel telt meg. Mire a tündér dala elhalt, a régi úrnő helyett csupán egy aprócska, de annál inkább lüktetve sziporkázó fény maradt, mely apró fényszárnyacskáival egyre elszántabban hajtotta magát előre.
És akkor, végre meglátta a süllyedő tündérfit. Lyll testét körülölelte a vakítóan hófehér fényesség, s Flow hangja fényének vibrálásával kelt életre.*
- Lyllen! Te buta fiú! Ébredj... *A fény eközben emelkedni kezdett az apró tündér testével egyetemben.* - Valakinek szüksége van rád!... A tündéreknek szüksége van rád! Ébredj hát te buta tündér!
*A patak szellemarcán halovány, derűs mosoly suhant át, amikor a fénytől ölelt tündér teste villámgyors sebességgel kivágódott a vízből, és elillant a víz szellemének materializációja mellett. A szellem göndör kacagása kísérte ki a tündéreket a fa odvából.*
- Vidd hát a fiút! Vidd, és mentsd meg vele népeiteket... és önmagadat Flow... fénytündérek első sarja! *kiáltotta utánuk a vízarc, majd nagy csobbanás kíséretében szétoszlatta magát víztükrében*
- Lyllen! *szólongatta a fiút, s közben fényteste fizikai formát kezdett ölteni, s mire másodjára is szólította a fiút, és annak szemei kinyílva rápillantottak, már újra jól ismert alakjában hajolt a magához térő fölé* - Lyllen! Hahóóó!

*Mikor újra kinyitja a szemeit, a tündérek feje bámul az arcába közvetlen közelről. Elősszőr nem érti a lány ijedt tekintetét. Valami nedves tapadt a bőréhez, és lassan felüllt, ekkor látta, hogy a ruhája az. A fejéhez kapott hírtelen, egyszerre minden eszébe jutott.*
-Elájultam...-*motyogta maga elé, majd rámeredt Flowra.*-Nagyon sajnálom.
*Bánta a dolgot és röstelte is. Nem is értette miért történt meg, azaz, hogy nem akarta, váratlanul érte és nem védekezhetett a roham ellen. Most kissé vöröses arccal nézett a tündérlány szemeibe.*

*Amint kinyíltak a tündérfiú szemei, úgy húzta hátrébb fejét a még most is idegennek tetsző arctól.*
- Igen, elájultál. De nincs okod sajnálkozni. Az a buta vízi szellem a hibás... *mélyebb értelmű hozzá fűzni valót azonban nem mellékelt* - Ő okozta az ájulásodat... Csak próbára akart tenni téged...
~És engem...~
*Talpra szökkenve vigyorgott aztán a felülő fiúra, miközben vidáman nyújtotta kezét segítségül.*
- De már minden rendben... A buta szellem megtudta, amit akart és elengedett minket. Épségben... És csak ez számít...
*Várt, hogy segítségét igénybe veszi-e Lyllen, aztán már vele szemben állva szélesedett ki mosolya mielőtt egy szempillantás alatt felröppent volna a földről. De nem repült távol, csak a föld fölött lebbent hol ide, hol oda a tündérfi szemei előtt.*
- Amikor újra kikerekedik az ezüst fényű hold arca, akkor jöjj el ismét a vén tölgyhöz, és magad is megismered az istenek reád vonatkozó akaratát, s egy aprócska résnyire megnyílik majd előtted is jövőd fontossága Lyllen.
*Apró tenyereit épp csak finoman összecsapta, s máris ott repdestek körülötte tündér kísérői, kiknek jelenléte mindaddig titokban marad még saját népük tagjai előtt is míg úrnőjük elő nem paprancsolja őket. Hat kerge módon szárnyaló, apró csillámlásnak tetsző tündérek aranylón sziporkázva verdeső szárnyai közt reppent előrébb Flow.*
- Az istenek legbölcsebbike óvja utadat! *tündéri kacaj, aztán egy pillanattal később már csak az aranylón aláhulló tündérpor maradt Flowból és kíséretéből, de tündéri kacajuk továbbra is ott kergetőzött a tölgyes varázslatos fái között* - Hamarosan találkozunk Lyllen!

- Megoldottuk a problémát. Egy szag megzavarta a méheket, amit felerősített egy amulett. Blokkoltam a búbájt és mostanra valószínűleg a szag is szertefoszlott.

/Veron, Az elf osztag/

Zaphyra írta:: A tölgyesbe visszaérve Zaphyra az Éjmély-odú előtt állva várta őket. Már hallotta a többiektől, hogy hazatértek és már alig várta, hogy izgalmas beszámolót hallgasson. Elődjével, Flow úrnővel szemben minden lehetőséget megragad, hogy az unalmas papírmunkát egészséges távolságba tartsa magától.
-Nos? Nos? Nos? Mondjátok már!

-Hihetetlen! -mondta a kék szárnyas lény- Aggasztó, hogy a természet ellenségei ma már legalább annyira ismerik a természetet, mint a barátai. De vajon ki lehetett az?
*Gondolkodott elmélyülten, miközben körmét rágcsálta. Nem jutott sokra, hiszen elég gyorsan megzavarta az arany valda egy új hírrel.
-Valamilyen naduri mágus. Képzeld! Egy kereskedőhöz dugták el, rászedve őt. Nagyon erős eszköznek tűnik. -felelte kikapva a köpenyében eleddig rejtegetett tárgyat, amit az utolsó pillanatban kilopott a gyógyfüves kezéből- Sikerült semlegesíteni, már nem veszélyes. Az úton hazafelé pedig járőröző tündékkel találkoztunk, akik a határszélre készülődtek.
*Elbűvölve nézte a medált, nem sok volt az a pillanat, amit a háborúnak szentelt. De mint a legtöbb fajtársát, rabul ejtette bármilyen ékszer. Ha mágia van a dologban, akkor meg hogy is ne!
-Tudom. Pár bátorító nővérünk már útnak indult vagy két napja.
*Csingilingit nem lepte meg a színlelt közöny. Jól tudta, hogy a vezetőjük már jó néhányszor kifejtette azon meggyőződését, hogy a szembenállás csak a problémák megbeszélésének hiányából adódik és a már mindent eluraló gyanakvás hajtja előre az egyre véresebb drámákba.

A medálért nyúlok, és lassan elhúzom. Nem tudom, hogy meg akarta e tartani de nem is érdekel. Különben is. Valószínűleg én nagyobb hasznát látom. Amúgy meg ennyi pluszba még jár a szolgálataimért.
- Szóval. Akkor hogyan tovább?

/Veron, Az elf osztag/

A szőke valda még mindig elbűvölve nézte a talizmánt, miközben csak egy szó fogalmazódott meg benne. „Sehogy!”
Nem kívánt a háborúban még nagyobb szerepet vállalni. És sokkal szívesebben játszadozott volna az új szerzeménnyel, melyet a fagysárkány ismét magához vett.
-Ha gondolod, utánuk mehetsz, mint a tölgyes hőse. -mondta elmerengő, oda nem figyelő hangon, mikor nem lehetett már tovább halogatni a ki nem kívánkozó szavakat.- Addig én oda adom egy vésőnek, hogy alakítsa át a fegyver erejét tündér védő amuletté. Keveset tudok a dartharok szisztémájáról, mi nem igazán mélyedünk el az ő fekete mágiájukba. De biztosra veszem, hogy meg lehet oldani.
*Ha a lanuriai úgy dönt, hogy ígéretéhez híven a Tűz-sivatag széle felé veszi az irányt egy épp hozzá csatlakozó szürke valdával (bátorító), a merenhy visszamegy a lak ajtaja mögé, hogy fél perc múlva kivágódjon mégis.
-Várjatok meg! -kiabál utánuk- Várjatok meg! Várjatok meg! Az eszeteket meg itt hagynátok.
*Fejére egy olyan hajóskapitány sapkája került rejtélyes úton, ami az előbbi beszélgetés során nem volt rajta.

/Történet folytatása: Tűzsivatag (mindjárt oda is írok, addig írj ide egy zárót!)

[You must be registered and logged in to see this link.]
/