2. Drabúr patak

Tárgy: 2. Drabúr patak Pént. Jan. 30 2009, 23:13

DRABUR PATAK

A vöröslő fűtengerrel szegélyezett patak, a Mágusok honának egyik legszebb helye, mely kikapcsolódásra és meditálásra, bölcselkedésre egyaránt alkalmas. A Mágusok általában ezért járnak ide, illetve ünnepeiket is itt tartják.

A patak vize kristálytiszta így inni lehet belőle bármikor, viszont télvíz idején nagyon hideg. A patak, a Näcres hegység gleccsereiből táplálja magát, s, ha az erre vándorló felnéz északi irányba, láthatja is annak ormait, melyek csúcsai állandóan ködbe burkolódznak. A hegység különös és egyben félelmetes hely is.

A patak és a körülötte elterülő rész, viszont melegséget, s barátságos látványt nyújt. A patak már közel van a Mágusok városához. Innen egy-két órányi nyugodt járás és megérkezhet a vándor, de itt elidőzni sem időpazarlás, hiszen a táj nagyon szép.

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 19:35

*Ivan Blackheart érkezett a patak partjára. nagyon rossz kedve volt még mindig. Egyszerűen nem tudta, nihez is kezdjen ezen a helyen. Próbálta megtalálni a helyét, de nem ment. Morcosan ült a patak partján, a vöröslő füvet tépkedte, és magában dühöngött.* ~ Persze, itt mindn szép és jó. Sehol egy megfelelő fogadó, nincs semmi szórakozás, és a nők sem túl készségesek.~*A nagy morgás közepette észrevett egy közeledő alakot.*~Na végre, legalább egy kis változatosság akad.~

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 19:44

*Ared nagyon szerencsétlenül érezte magát. Egész nap szinte megállás nélkül gyalogolt idáig. Jól tudta, hogy innen már nincs messze a város, de majd' meghalt a szomjúságtól, és a vizestömlője mostanra kiürült. Amint megpillantotta a patakot, nagy vehemenciával a partjára rohant, de hiába feszegette, nem bírta kinyitni a tömlőjét.*
- Beleszorult ez a szerencsétlen dugó, hogy a morgothi sárkány vitte volna el még kiskorában... Hogy fogom én ezt kinyitni?-* dohogott magában. Elővette a tőrét is, de sajnos azzal sem jutott eredményre, leszámítva a csúnya vágást a hüvelykujján. Mérgesen toppantott egyet a lábával, és földhöz vágta a tömlőt.*

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 19:51

*Érdeklődve figyelte a nőt. Mivel az nem látszott észrevenni őt, felállt, leporolta a nagdrágját és közelebb sétált. Furcsa egy szerzet volt. Valamit nagy harciasan feszegetett, aztán rikoltott egyet, a földhöz vágta a tárgyat és toporzékolt.*- Jó napot, kedves hölgy, talán segíthetek neked, ha megengeded.-*kezdte. Aztán megállt, mint a kibe villám csapott.* ~ Ez nem lehet igaz, hogy minden itteni közül ezt a félőrült fákbolondja nőt hozza elém a sors! Miért vernek engem az istenek?! Egyáltalán, hogy kerül ide? Úgy látszik az őrülteknek őrült a szerencséjük is.~*védekező mozdulattal maga elé tartotta a kezét, mert meglátta a nő kezében a tőrt.*~Te jó ég, ezt meg miért nem vették el tőle? még a végén rájön az ötperc és megszurkál itt pár embert.~*gondolta, majd békítően, megnyugtató hangon megszólalt.*-nahát nahát, micsoda szerencse! Örvendek, hogy ismét találkozunk, hölgyem.-

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 20:01

*A legmélyebb hangot hallotta, egész eddigi életében. Valahogy ismerősnek tűnt, ezért gyorsan megfordult, megfeledkezve a tömlőről. Egy pillanat alatt őrült öröm töltötte el a szívét.*
~Végre, itt egy ismerős. Igaz, nem rá számítottam, de hát ha nincs más... Nem túl jó viszonyban váltunk el annak idején, de talán most jóvátehetem a sértegetést. Végül is valószínűleg ugyanolyan egyedül van ő is, mint én.~
*Fürge léptekkel a férfi felé szaladt, kezében a késsel. Azt azonban nem vette számításba, hogy a fű eléggé nedves volt, így kopott bőrcsizmájának a talpa eléggé csúszott. Nem messzire Ivantól el is veszítette az egyensúlyát, és nem éppen kecsesnek mondható mozdulattal elhasalt. Nagy igyekezetében pedig, hogy valami kapaszkodót találjon, elengedte a kést, ami nagy lendületet véve elrepült, majd becsapódott a férfi csizmájának orra mellett. Rezegve állt a földbe.*
~Na, ebből még baj lesz~
*Ared úgy gondolta, hogy inkább nem vesz tudomást a kis balesetről, gyorsan felállt és sugárzó mosollyal közeledett a férfi felé.*
-Kedves Ivan, örülök, hogy találkozunk. Hogy jöttél ide? A hajókon? Kik voltak veled?-

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 20:14

*Egy pillanatra elöntötte a halálfélelem. A nő nekiindult, elkezdett futni felé, majd eldobta a kést és hasra vetette magát. Szerencsére a tőr nem túl nagy erővel csapódott be, és nem találta el. Bár nem sokon múlott. Ráadásul ezután Aredhel Narmolanya szépen felállt és valami kísérteties, földöntúli vicsorral az arcán még volt képe odamenni hozzá. A kedves szavakat pedig, amiket a szája mondott, Ivan egyszerűen nem hitte el.* ~ Nagyon megsérthettem, ha az első adandó alkalommal ki akar nyírni. Jobb lesz inkább, ha szívélyesen viselkedem vele, mit lehet tudni, hol van nála még egy tőr.~
*gondolta, de valahogy más csúszott ki a száján.*-Kedves Ivan neked a törött térdű nénikéd, mit képzelsz magadról, csak úgy dobálózni egy késsel? Még jó, hogy nem tudsz célozni.-

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 20:21

*Ared ijedten húzta be a nyakát a nem túl kedves köszöntés hallatán. Aztán gyorsan magához tért, és kezdte elönteni a pulykaméreg.*
~Na jó, hogy megdobtam a tőrrel, de az véletlen volt, ő is láthatta. Ezen kívül hogy merészel ilyen hangon beszélni velem?~
*Megeresztett egy ravaszkás mosolyt, majd Ivan felé fordult.*
-Látom, a modorod még mindig a régi. Ha adhatok egy jó tanácsot, mostanában fák közé ne menj, mert még összetéveszt egy-két favágó az ágakkal. Tudod, az olyan bunkós végűekkel...-
*Kezdte, s folytatta mézédes mosollyal.*
~Lássuk, erre mit mondasz, barátocskám.~

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 20:30

*Egy időre elakadt a lélegzete ekkora szemtelenség hallatán. Égnek emelte a tekintetét.*~Valami nagyon rosszat tehettem, ha ez az elmebeteg nőszemély a jutalma. Hogy ennek midig fel kell bukkannia. És most még ráadásul kötekszik is. Egy rendes bolond húzza meg magát valami sarokban, gügyögjön, vagy csináljon bármit, de könyörgöm, békésen~* Előrébb lépett egyet, majd fenyegető testtartást felvéve megpróbálta leállítani a nőt.*-Látom, te sem változtál sokat "szép hölgyem", de nyugodj meg, nem foglak bántani. Majd inkább figyelmen kívül hagylak, ahogy ezt a veszett kutyával teszik- ~Ezt nem hiszem, a szépen kigondolt terveim egyszerűen dugába dőlnek, ahogy ránézek erre a nőre. Mindig kihoz a béketűrésből!˘~

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 20:36

*Ared mérgében prüszkölt, mint egy dühös macska.*
~Azt mondtad, hogy veszett kutya? Azt merted mondani, hogy veszett kutyaaaa? na most aztán véga a jóindulatomnak.~
*Ökölbe szorította a kezét és a férfi mellé lépett, egészen közel. Már nekilendült a keze, hogy lekeverjen neki egy jókora pofont, amikor eszébe jutott valami.*
~ Ha én most megütöm, ez képes visszaütni, és akkor nekem végem van. Amekkora nagy lapát keze van neki, nem biztos, hogy olyan könnyen megúszom. Inkább megpróbálom szép szóval.~

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 20:39

~Hűha, ez már támad is. Azt hiszem, itt az ideje egy kis erő alkalmazásának.~*Egy hirtelen mozdulattal elkapta a nő csuklóját, erősen megszorította és rántott egyet rajta.*-Nyugodj már le, egy hölgyhöz igazán méltatlanul viselkedsz. És mellesleg csinálhatnál valamit a hajaddal is. Teli van fűvel.-

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 20:45

*A férfi elkapta a csuklóját, és olyan erősen megszorította, hogy a lélegzete is elállt és könnyek szöktek a szemébe.*
-Persze, hogy teli van, az előbb estem el, ha nem vetted volna észre. De én legalább néha megfésülöm.-
*Mézédesen mosolyogva mondta ezt a lány, mivel amikor Ivan megrántotta a karját, ő nem állt ellen, sőt, egy kis lendülettel fokozta a mozgást, így meglepő erővel csapódott Ivan mellkasának. Erre a férfi nyilvánvalóan nem számított, ugyanis elvesztette az egyensúlyát és Areddel együtt elvágódott. Csak úgy döngött a föld alattuk. A lényeg viszont az volt, hogy a lány volt fölül és puhára esett. A térdével is. ivan gyomrára.*

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 20:50

-Aúúú, te féleszű boszorka, inkább hagyjuk abba ezt az egészet, még mielőtt teljesen leépülök.-*Dühösen ledobva magáról a nőt felállt és a fájós gyomrát tapogatta.*-Mellesleg azért nem fésülködtem, mert jó pár napja egyedül bolyongok ezen az átokverte helyen és nem találtam megfelelő fogadót. Már kezd beszűkülni a tudatom a sok erdőtől. -

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 20:56

*Aredet végre észre térítette a férfi fájdalmas hangja, és nagyon elszégyellte magát.*
-Jól van, kezdjük elölről. Éppen kitörő örömmel akartalak üdvözölni téged, mert a tiéd az első ismerős arc, akit látok, amióta erre a földre tettem a lábam. Meg akartalak kérdezni, hogy hogy vagy, hogy sikerült túlélned a csatát, és hogy tudsz-e valamit a többiekről. Esetleg a barátaimról. Nagyon aggódom miattuk.-
*A mondat végére a lány arca nagyon elkomolyodott, és reménykedve nézett fel a férfira.*
~Ha szerencsém van, együtt jött a többiekkel.~

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 21:01

~Egészen normálisnak tűnik így közelről. És lehetnek benne normális emberi érzések is, ha már a barátai felől kérdezősködik. De talán rossz embert választott, tőlem aztán nem fog sokat megtudni.~-Egyedül jöttem. És nem tudom mi lett a harc vége. És igen, nekem is te vagy az első ismerős arc, akit látok itt.-~Valószínűleg azért, mert a faluban sem volt sok időm ismerkedni. Alighogy odaértem és feltérképeztem a helyet, kitört a háború és mehettem verekedni.~*Fáradtan leült a fűbe és jólesően kortyolt egyet a kulacsából.*

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 21:11

*Ared szeme szorosan tapadt az élvezettel kortyoló férfira. Most már tényleg nagyon szomjas volt, mert a nagy veszekedésben elfelejtett tömlőt, vizet, mindent. Odasétált tehát a patak partjára és hosszú kortyokkal ivott a friss vízből. Felszedte az elhajított tömlőjét, majd a földbe állt tőrét is.*
-Ne haragudj, Ivan, hogy ilyen csúnyán neked estem. Egyáltalán nem így akartam. Áldás kísérje az utad és kívánom, hogy mihamarabb találd meg itt a helyed. A viszontlátásra.-
*Egy utolsó búcsúpillantást vetett a férfira, majd elindult a mágusok városa felé.*
~Ha még pár percig itt maradok, egészen biztosan kitör belőlem az állat. Egyszerűen nem bírom elviselni ezt a pökhendi fickót. A soha viszontnemlátásra, te beképzelt ficsúr. Még csak arra sem voltál képes, hogy megkínálj a kulacsodból. Remélem, mire legközelebb találkozunk, leszállsz a földre és képes leszel normális emberként viselkedni.~
*Csüggedten intett még egyet a férfinak, majd megfordult és ment tovább.*

/köszi a játékot/

Tárgy: Re: 2. Drabúr patak Szer. Feb. 18 2009, 21:14

*Teljesen elképedbe nézte, amint a nő összeszedi az elhajigált dolgait és elmegy.*
~Hát ez gyönyörű. Ő támad rám késsel és még ő sértődik meg. Azt hiszem, tényleg nem épeszű.~
*Gúnyosan mosolyogva visszaintegetett a nőnek, és utána küldött egy köszönést.*
-Viszlát, szép hölgy. Már alig várom, hogy legközelebb mivel próbálsz meg eltenni láb alól.-

/jó volt/

*Már rég leszállt lováról, s most nyugodt lépésekkel sétált el a patakig, hátasát száron vezetve. A mágusnő korábban már sokszor járt erre, de valahogy sosem bírt betelni a hely különlegességével. Főleg a legszembetűnőbb különlegességgel: a fű szinével. Mert a kristálytisztán csordogáló patak mindkét oldalát vöröslőn borítja a fű. Formenya eleresztette lovát, hagy tudjon kicsit legelészni, ő maga pedig töprengve hajolt le, s tépett pár fűszálat, amit aztán elmélázva forgatott újjai között.*
- Érdekes... Sosem fogom megérteni... Muszáj lesz keresnem egy botanikust, aki megtudja mondani, mi okozza ezt a színt.
*Aztán odébb somfordált, és lehuppant a vízpart sűrű, puha füvébe. Lábait szabaddá téve lógatta bele a patak hűs vizébe. Végül sóhajtva terült el a fűben, s tekintetével az égen magasan vándorló bárányfelhőket kezdte tanulmányozni.*

*A mágusok városából érkezik egy kölcsönözött paripával. Nem szívesen szakadt el Sephtől, így az éjszakát vele töltötte ismét. Lassú tempóban haladt a nemrég felkelt nap irányába. Sosem tudott és nem is szokott délig aludni, ő a nappal kellt de nem azzal búcsúzott. Ahogy elérte a vöröslő füvet mi a patak mellett nőt s egész nagy területet borított be, felszaladtak a szemöldökei.*
- Nahát, ez nagyon fura....-*mélázott el lefelé tekintgetve. Nem sokáig maradt a nyeregtelen ló hátán megálljra ösztökélte s lecsússzant róla. Meg kellett érintine. Muszály volt, ilyet még nem látott s mivel növényekkel foglalkozott, elengedhetetlen volt hogy közelebbről is szemügyre vegye. Lehajolt s egy gyors mozudlattal letépett egy fűszálat, nem is sejtve hogy nem is olyan régen egy másik nő is ezt tette. Érdeklődőn forgatta kezében.*
- Menj csak tömd meg magad....de ne hagyj itt.-*pillantott a fejér kancára, s lassú léptekkel sétálni kezdett a patak mellett, óriási érdeklőést mutatva a szál iránt. Ezért történhetett az, hogy egy eiadt sikkantás kíséretében botlott meg s mivel nem számított rá, átesett azoin a valamin.*
- Annny...-*fogta meg alkarját, hol felhorzsolódott a bőr. Megpróbált felülni s szemrevételezni miben esett ekkorát.
Meg is döbbet mikor egy nőt pillantott meg.*
- Ne haragudjon...nem láttam....nem figyeltem...-*szorongatja tovább a fűszálat majd egy pillantást vet felhorzsolt kezére, kicsit vérzik de túléli.*
- Nem esett baja?-*kérdezi, hist valahogy érintkezniük kellett ha felesett benne.*

/És máris egy fagypont/

//Olvad...//

*Az égen úszkáló fura figuráknak tűnő felhőcskék között próbált fel-fel ismerni néhány állatalakzatot, de nem igazán akarództak ismerős képpé összeállni szemei előtt. Már éppen felismerni kezdett egy nyúrga, sárkányszerű alakzatot, amikor valami iszonyatosan fájón a kezére nehezedett, s egy jókora ütést is érzett oldalában. A kettő együtt olyan hirtelen fájdalommal járt, hogy a boszorkány akaratlanul is felszisszent. Aztán már csak egy sötét, gyorsan vetődő sziluettet látott, ami fölötte vágódott keresztül. Riadtan ült föl, és fejét oldalra fordítva meg is pillantott egy tündét, aki már fel is ült, és fájón fogdosta vérző karját. Formenya hirtelen talpra tornázta magát, de közben újra felsisszent, amikor érezte az oldalába hasító szúró érzést.*
~Ez holnapra tuti bekékül...~
- Nekem semmi komoly bajom nem esett... De te vérzel! *sebtiben nyúlt vörös köpenye belsejébe, s elő húzott egy kis tekercs, fehéres kötöző anyagot* - Vészhelyzetekre mindig hordok magamnál... *magyarázkodott a lány, s rutinos mozdulatokkal tisztította ki a sebet, majd kötözte be a sérült kart.*
- Egyébként Formenya vagyok... Benned kit tisztelhetek, fekvőkön járó tünde? *A mondat végén pajkosan mosolygott a tündére.*

*A szisszenésből bizony hallotta hogy némi fájdalmat okozott a lánynak s átkozta magát amiért ennyire figyelmetlen volt egy érdekes fűszál miatt. Nem szeretett másnak fájdalmat okozni, ezért kissé rosszul is érzi magát. Ahogy látja hogy a nő előkap egy sebkötöző anyagot felpillant rá.*
- Ugyan semmiség...nem fogok elvérezni...-*feleli mosolyogve de azért hagyja hogy a nő bekötözze. Nézi a munkálatokat, egészen jól csinálta, ezt megtudta állapítani, hisz munkája során számtalanszor hajtott véghez ehhez s más sebesülésekből eredő sebeket.*
- Selly vagyok...ne hidd hogy így szokásom ismerkedni.-*pajkos mosolyra pajkos mosoly a válasz.*
- Csupán azon fűszálak egyikét tanulmányoztam mi e földből sarjad. Sosem láttam még ehhez foghatót...-*bök fejével a körülöttük lévő vörös területre.*
- Mágus vagy?-*teszi fel a kérdést, bár nem mágus területen nem feltétlenül mágusok járnak, mint ahogy ő maga sem az. De megvolt az oka amiért itt volt.*

*Csupán futó pillantást vetett a körülöttük burjánzó fűre, aztán újra a tündére figyelt.*
- Semmi baj... Én sem úgy szoktam ismerkedni, hogy kifekszem az erre járók elé... *kuncogott kicsit majd tovább beszélt* - Tudod, én is épp ezt a furcsa pázsitfélét nézegettem, mielőtt az utadba nem feküdtem...
*Egy újabb vigyor után azért próbált erőt venni magán, és normálisan viselkedni, főleg beszélni.*
- És igen... Az vagyok. Egy elemi mágus.
*Ahogy ezt mondta szemei azonnal lovát kezdték el keresni, ami időközben átballaghatott a patakon, mert most a túlpartról nézett gazdájára nagy, csodálkozó szemekkel. Egy halk horkantás után azonban folytatta eddigi tevékenységét, s tovább tizedelte a vöröslő fűállományt. Formenya viszont ösztönösen botját kereste lova nyergénél, s megnyugodva állapodott meg rajta tekintete. Hiába no, mégis csak fontos része varázslatainak koncentrálásában az a bot.*
- Te viszont láthatóan lombtünde vagy. Különös... A te néped nem igazán járja a mágusok földjét. Nem veszed tolakodásnak, ha megkérdezem, mi járatban vagy itt? *tudakolta Sellytől*

- Ez megnyugtató.-*mosolyodott el szélesen.*
- Hisz akkor tele lennél zöld s lila foltokkal. Ugye nem okoztam nagy fájdalmat?-*kérdezi kissé aggodalmasan, na igen ez volt Selly, szokása volt aggódni de talán ez munkájának is köszönhető volt. Meg az elmúlt hónapok okozta fájdalom s elmúlás is talán közrejátszott.*
- Akkor jól tippeltem.-*mosolyodott el lágyan, valamiért érezte hogy egy mágussal áll szemben azaz ül a földön. Figyelemmel kísérte a nő pillantását a patakon túlra, hol lova ritkította meg a burjánzó vörösséget. Ez arra késztette hogy ő is kölcsönvett lova utánnézzen, ki a part eme oldalán egy fa széles lombkoronája alatt végezte ugyan azt a tevékenységet.*
- Úgy látszik nem érdeklik egymás...nyugodtak.-*legalább is így gondolta, mert annyira még nem ismerte azt fehér patást mivel érkezett. A kérdésre a nőre pillantott, huncutul elmosolyodott.*
- Igen az vagyok. Hogy ki s miért nem jár erre az nem tudom,talán a területüket és házaikat építik, fejleszik. Nekem azonban van miért itt lennem...a kedvesem mágus.-*feleli lágyan ahogy a férfire gondolt,még a karjai is libabőrösek lettek. A kötés hamarosan elkészült.*
- Köszönöm...

*Erre a kijelentésre felszökött szemöldöke, s csodálkozó pillantást vetett a lányra.*
- Egy tünde és egy mágus? Már megérte eljönnöm ide. Hogy miket nem tudhat meg az ember, ha kicsit kifekszik a napra... Na, meg a lábad alá... *ezt ugye most sem hagyhatta ki* - Megjegyzem egyre több furcsa dolgot látni manapság, így ez már nem is tud annyira meglepni. Egy barátom a minap ment el testvére esküvőjére, aki myrte, de az ara egy éjtünde. Ki érti manapság már ezt a kavalkádot? Bár... Meg kell hagyni, hogy a myrte férfiak tényleg jóképűek. Igaz, hogy személyesen még csak eggyel találkoztam, így nem nagy a viszonyítási alapom.
*Kicsit elhallgatott, majd szemei kíváncsin felcsillantak.*
- És mondd csak, melyik az a szerencsés mágus, aki a párjának tudhat téged?

*Nem gobdolta volna, hogy a lány elcsodálkozik azon, hogy párjául egy mágust választott.*
- Manapság már nincsennek korlátok e téren. Hál'istennek...-*kacagott fel, bár számára, akkor sem lenne akadály.*
- Igen, ama esküvőn én is jelen voltam. Kedves barátaim....csodálatos eskövőjük volt. Bántam volna ha nem ér utol a híre...-*feleli lágy mosollyal.*
- Valójában sosem volt tünde párom...-*halkul el a hangja s avatta be a mágust ebbe a kis apróságba.*
- Ahonnan én jöttem ott a vérfarkasok voltak a toppon. Legalább is számomra.-*kuncogott tovább, ahogy felidézi lelki szemei előtt azt a két férfit, kivel azt hitte élete végéig fogják egymást nyüstölni. De tévedett...szerencsére, mert akkor nem mélyült volna el jelenlegi kapcsolata, mi szinte tökéletesen harmonikus volt.*
- Azok a párok nevezhetők furcsának...mi tündék évszázadok óta kivételt teszünk a mágusokkal....hogy miért azt nem tudom ne is kérdezd....-*nevet fel újfent, bizony így volt a tündék s a mágusok között nem ritka a házasság.
A kérdés nem érte váratlanul, sejtette hogy a nő nem elégszik meg egy fantom képpel. Ő is megkérdezte volna.*
- Sephrio....még Álomfalván alakul ki kapcsolatunk.-*mosolyodott el.*
- S neked? Van e ki elrabolta szíved?-*kérdezi kíváncsian.*

*Formenya meglepve pislogott a lombtündére kedvese neve hallatán. Aztán kaján mosoly kúszott arcára.*
- Sephrio? Mármint a nagyúr? *a tünde heves bólogatása egyértelműen jelezte a választ, s ettől Formenya jókedvűen felnevetett* - Jó választás... Már volt szerencsém Sephriohoz, és mondhatni, le a kalappal előtte, és azon teljesítménye előtt, hogy ilyen erős népet kovácsolt itt össze a mágusok földjén. Persze az sem elhanyagolható szempont, hogy kivételesen szemnyugtató a megjelenése...
*Kacsintott a lányra, majd áttért más témára.*
- Na, de ami az én szívügyeimet illeti... Hát, eddig még senkit nem találtam, akit akár csak a közelébe is engednék szívemnek... nemhogy elrabolhassa.
*Maga a gondolat is murisnak tűnt számára, hiszen eleddig még csak nem is foglalkozott afféle dolgokkal, mint a szerelem. De ez nem csoda, hisz rövidke életében többnyire csak utazgattak mesterével, s idős tanítója még csak az esélyt sem adta meg neki arra, hogy ellenkező neműekkel barátkozzon. Első, második, no meg a harmadik helyen is Formenya tanulása volt. És ő ezt örömmel fogadta. Egyébként sem volt az a kapkodó fajta, hát szófogadón élt mestere mellett. Ettől függetlenül elkerülhetetlen volt, hogy időnként, utazásaikból adódóan férfiakkal is megismerkedjenek. De a máguslány tartotta magát mestere elvárásaihoz, s élete minden pillanatát tanulására fordította. Egészen ugye a mester haláláig. Ez megváltoztatta, sőt teljesen más mederbe irányította a lány életét.*
- Egyébként sem igazán foglalkoztatnak még az efféle dolgok, mivel sok az új, és izgalmas dolog az életemben. Tudod, én alig fél éve vagyok mesterem nélkül, így most igyekszem megismerni, milyen is az élet, ha magam irányíthatom.

- Igen....-*bólogatott hevesen, bár csak a kereszt nevét árulta el,mi talán ugyan olyan vakablak, de a lány úgy hallik már találkozott is vele.*
- Valóban, nagyon erős személyiség....igazi vezéregyéniség....-*bár tudta hogy vannak s voltak hullámvölgyek a férfi életében, de ezt nem osztotta meg a mágussal. Nehéz idők jártak flettük akkor.*
- Az...nagyon is...de nem csak a külseje fogott meg benne....rég ismertem már frigyünk előtt is.-*na azt azért nem kötötte a lány orrára hogy egy barátnője férfje volt. Persze ez hosszú mese lenne el is mesélén ha érdekelné a lányt,de magűtól nem fog bele ebbe.
Érdeklődve hallghatja a lányt, azt az apró mozzanatokat életéből mit elárult. Sajnálta hogy nem kerítette még hatalmába a szerelem s szenvedély lángjai, persze a szenvedélye lehet bármi. De Selly nem is ere gondolt.*
- Mi történt a mesterrel?-*kérdezi, mivel azt nem tudta meg a lány szavaiból.*
- Az élet párban is izgalmas és szép is. Na de nem tisztem rábeszélni téged erre, nem is szándékom félre ne érts....csak néha előnyös ha van mellettünk valaki...hideg téli estéken...-*vigyorodott el huncutul.*
- Régóta élsz Evolyranban?

*Formenya érdeklődve hallgatta a tündét. Mesterének említésénél fokozatosan hervadt le arcáról mosolya.*
- Sajnos mesterem már távozott az élők sorából... Én pedig azért érkeztem ide, hogy eleget tegyek tanítóm végakaratának, s minden megszerzett tudásommal segítsem a seldék népét egy esztendőn át. Hogy utána mihez kezdek, nem tudom... Bár Sephrio nagyúr felajánlotta, hogy telepedjek le enyéim földjén, de valahogy nem akaródzik menni nekem ez a helyhezkötöttség dolog. Eddig folyton utaztam, a világ minden táját bejártam. Olyan népeket is megismerhettem, amikről az Evolyraniak nagy többsége még csak nem is hallhatott. A sárkányok gigászi területű földjét, és a hótündék birodalmát is megjártam mesterem jóvoltából. Hát ezért, és a sok izgalmas emlék miatt nem tudom elkötelezni magam egyetlen föld mellett. Ha érted, miről beszélek...
*Kicsit elhallgatott, s csak némi hezitálás után szólalt meg.*
- Párom még soha nem volt, és egyelőre nem is érzem szükségét. A hideg téltől pedig nem félek... Legfeljebb keresek egy tűzlobbantó mágust, alaposan felhúzom, és majd ő felmelegít... Persze egy hatásos tűzvarázslattal, a bosszantásáért.*egy kacsintás közepette mondta ezt* - Egyébként már találkoztam egy tűzlobbantóval. Kis híján ki is kapartuk egymás szemét... Egy tuskó volt a fickó... Bár meg kell hagyni, hogy jóképű is... De a modora... Na, inkább egy sárkánnyal elegyednék szóba, mint vele...

*Ha tudta volna hogy fájó emlékeket kellt a nőben kérdésével inkább mellőzi. De az ismerkedéshez kérdésekre van szükség még ha fájó pontot találunk is el.*
- Sajnálom a mestered....bizonyára nehéz most neked.egyedül a nagyvilágban, mikor eddig mindig voltki pátyolgasson. De elég határozottnak lásztol, biztosan megállod a helyed.-*feleli lágy mosoly kíséretében. Karcsú ujjaival beletúr hosszú szőke hajába, egészen kellemes napsütötte időjük volt ma is, érződött hogy ez már a tavasz.
Hallgatta a nő szavait s egyre mosolygósabb lett ahogy szavai végére érkezett.*
- Na látod nem is unalmas az életed, még ha egyedül is vagy. Ki az a tűzlobbantó? Bár alig ismerek itt egy két mágust hátha....-*harapott piros ajkaiba.*
- Kedveled a sárkányokat? Még alig ismerlek de bánnám ha elmennél Evolyranból...akkora sziget ez mit talán évekig sem vagyunk képesek bejárni és felfedezni...nem hiszem hogy hamar végeznél vele.-*Seph is azon az állásponton volt hogy talán felderíthetetlen az egész birodalom. ő még nem tudja, alig érintett egy két helyszínt, de szeretné minnél jobban megismerni otthonát.*

*Hallgatta Selly sajnálkozását, de amikor oda ért, hogy mennyire is rossz lehet Formenyanak, hogy nem pátyolgatják, hát erre kitört belőle a nevetés. Egy ideig még csak abba se bírta hagyni, s csak kezével integette elfelé, hogy nincs semmi baj. Aztán csak sikerált valahogy komolyságot erőltetnie magára mielőtt megszólalt volna.*
- Bocsáss meg, de az a pátyolgatásos dolog... *újabb apró kacaj* - Öhömmm... Na szóval a helyzet az, hogy a legkevésbé sem voltam pátyolgatva. Mesterem jóvoltából szinte minden egyes napon, pirkadattól naplementéig testet, s leket egyaránt megkínzó feladatok voltak kitűzve elém. Ezeket most inkább nem részletezném... A lényeg az, hogy tanítóm azon volt, hogy teljesen kiaknázzam képességeim legeldugodtabb részeit is. És mielőtt újra sajnálni kezdenél, had mondjam el, hogy szívvel-lélekkel csináltam mindig minden feladatot. Nem éreztem erőszaknak, hiszen mesterem minden egyes nézetét magaménak éreztem. Ő volt apám, s anyám egy személyben. Ő volt a testvérem, a barátom... Életem egyetlen stabil pontja, ki mindig ott volt mellettem, ha szükségem volt rá. Ez volt az én mesterem, akinek míg élek hálával tartozok, mit úgy tudok csak kimutatni, hogy a tőle szerzett tudást hasznosítva élem életemet, s segítek másokat. Ahogy arra mesterem is tanított.
*Aztán szívében békével idézte föl mestere arcának finom vonásait, s bazsalyogva nézett föl a tündére.*
- Kérdezted, hogy ki volt az a tűzlobbantó, akivel megismerkedtem... Bár a megismerekedés szó használata kis túlzás... Zothar Dragon a neve... Helyes, banditaképű fickó, tapló modorral... Talán így jobban felismered... És sárkányokat is ismerek... Nem is keveset, lévén, hogy sokat jártam földjükön. Persze szerencsére nem ismerkedtem meg közelebbről a nagyobb monstrumokkal, akiki csak táplálékot látnának bennem... De már többször is találkoztam személyesen egy sörényes sárkány kölyökkel. Mai napig is az ő nyomában vagyok, és próbálom rábírni, hogy ne fosztogassa a seldék állatállományát, ha kedves az élete. De eddig nem mondhatnám, hogy hallgatott rám... De keresem őt, és ha megtaláltam, akkor ráveszem a távozásra... Bármi áron mostmár...

*Ferde szemmel nézte ahogy a nőből kitört a röhögő görcs. Persze nem rossz indulatból s mosolygott is mellé, lehet hogy hülyeségete beszélt s most próbálta visszaidézni szavait. De nem talált bennünk ily könnyfakasztó nevetésre utaló szót, mondatot.*
- Upsz akkor félre értettem valamit. Minden esetre azt akartam mondani amit te. hogy egy stabil pont az életebe...de akkor helyzet tisztázva.-*legyintett egy mosoly kíséretében. A leírás alapján elég sok mágusra illik a nő szavai.*
- Őszintén kíváncsivá tettél...talán egyszer összeakadok vele...-*vonta meg a vállát, keresni bíz nem fogja, de áll elébe eme találkozásnak.
Neki a sárkányokról sokkal hajmeresztőbb emlékei vannak...nem is szívleli őket, inkább kerüli ama területeket, hol felbukkanhatnak.*
- Még gyerek voltam szinte mikor egy küldetésre válallkoztam annó....már majdnem ifjú felnőtt voltam de mégsem. Szóval a tiltott földre mentünk információt szerezni, s bíz akkor a sárkányokkal nem lehetett bírni. Majdnem otthagytam fogam a barátnőmmel együtt. Én nem szívlelem őket...nem éppen keresem azokat a helyeket hol megfordulnak.Sőt inkább kerülöm.-*feleli komoly hangnemben, kicsit felelőtlenek voltak akkor, de hát sok múlott azon a küldetésen....nagyon sok.*