4. Csipkefátyol-tisztás

*Bizony a kis tűzgömb nem jön létre, de Edward sem támad. Valahogy mindketten nem igazán figyelnek, talán eltereli a figyelmüket egymás megismerése és a terep felmérése. Hiszen a terep felmérése igen fontos dolog egy varázs párbajban. Caius eközben már vigan üti le a katonákat és Gurdan-t is fogságba tartja kardjával, aki úgy néz ki, csak mágusában bizhat. Hiszen ha varázs párbajban legyőzi Edwardot, akkor Caius nem ölheti meg Gurdant és nem menthetik meg a hercegnőt. Igy most minden Edwardon múlik. De persze Barden is fel van készülve minden féle varázslattal, habár ő inkább a gonoszabb, feketébb varázslatokhoz ért, mint vérmágia, árnymágia és társai. Úgy tűnik, hogy Edward is ért egy picit az alkimiához és a földvarázslathoz. De persze Barden-t sem most szalajtották valahonnan, igy egy földpajzsot emel maga elé. Kezeivel leir egy agy kört maga körül, majd mintha tolná a levegőt, egyik lábával hátrébb lép, megtámasztva testét, kezét Edward felé emeli és ha a pajzs létrejön, akkor az ököl csak a pajzsot apritja darabokra, nem Barden bordáit.
De sajnos a védekező bűbájba valami bezavart, vagy csak Edward volt túl gyors, nem tudni, minden esetre a pajzs csak félig jön létre és Edward ökle bizony eltalálja Barden bordáit, aki hátra esik és oldalát fogva köhögési rohama lesz. Egy utolsó csapás tökéletes lenne a csata befejezéséhez. Kérdés, hogy Barden harcképes-e még.*

//Edward támadása:
Edward: 9
Barden: 8
A támadás létre jön!

Barden védekezése:
Edward: 11
Barden: 7
A védekezés nem jön létre!

Edward támadhat!//

*A mágus bűvészkedik, lóbálja kezét lábát, és egy pajzsot készít sebtien, de úgy néz ki Ednek szerencséje lesz. Gyorsabb volt mint ellenfele, így Barden megkapta a neki szánt ütést. Ed felegyensedik és újabb mosolyra húzódik a szája. Közben Caius is végez a maga feladatával, már csak Barden tartja magát. Edward közelebb lép.*
-Add fel, most már vége van!
-Nem akarlak bántani...
*Szenvtelenül nézi a mágus kínlódását. Az jár a fejében, hogy ha Barden nem enged talán meg kell ölnie, de azt nem fogja megtenni. Valahogy harcképtelenné kell tennie, de talán nem kell ennél drasztikusabb tettekre vetemednie. Talán...reméli.*

*Úgy tűnik, hogy Barden pajzsa valóban nem fogta fel az erős szikla kezeket, igy hamarosan a földön találja magát, Edward alatt. Összehúzza magát, mint egy szánalmas kisgyerek, és a feje fölé teszi kezeit.*
-Ne bánts, kérlek. Nem vagyok rossz ember, csak szolgálatot teljesitettem. Nem tudtam, hogy mire kell a hercegnő, az volt a dolgom, hogy megvédjen Gurdan Urat! *vinnyogja a mágus. Közben Gurdan a kocsiban felnyög, majd Caiusra néz. Lassan felemeli a kezét, jelezve, hogy megadta magát, vigyék a hercegnőt oda, ahova akarják. Most már mindegy. A katonák is kezdenek éledezni a leütésből, de mikor látják, hogy uruk feltartva kezeit jelzi, hogy megadja magát, a katonák is eldobják a fegyvert, meg sem próbálva megmenteni uruk becsületét. A hercegnő végre szabad és boldogan ugrik Caius nyakába és csókolja körbe a fiút.*

*Mikor a varázsló válaszát hallja, undor fogja el. Hát ennyi lenne egy mágus becsülete? Mérgében megragadja a gallérjánál fogva és magáhozz húzza, hosszan szórja rá mérgét szemeiből Bardenre, de nem tud mit mondani, aztán elengedi.*
-Kotródj, gyávaság!
*Nem is törődött többet a férfival. Elindúlt a kocsi felé ő is.*

//ehh ez gyenge volt, de nem tudok többet írni, írj kérlek.//

*Míg én a hercegnőt mentettem és Gurdannal foglalkoztam, Edward igen szépen legyőzte a varázslót, aki el is tűnik hamarosan. Edwardhoz fordulok, majd elvigyorodom.*
- Király vagy, de most szerezz magadnak egy lovat. A hercegnő velem jön! *rántom ki a lányt a kocsiból, miután egy gyenge ütéssel leütöm Gurdan-t. A katonái is elkotródnak, egyedül hagyva urukat, és lovaikat. Elkapok egy fehér lovat és Edwardhoz vezetem.*
-Nesze. Most pedig menjünk, kezdem unni ezt az egészet... *morgom magamban. Szinte felhajítom a leányzót Jason-re, majd vágtába ugratom és el is vágtázok a hrcegnő kastélyához és nagyon remélem, hogy Edward szorosan a nyomomban van és követ.*

*Legyőzte.*
~Ezt az embert tartottuk erősnek? Ehh, szégyen a mágusolra az ilyen!
*Megfordúl, mert Caius végre vele is foglalkozik. A dícséretre megrántotta a vállát.*
-Még bele se melegedtem.
*Majd a durci máguskánk kifejtette, hogy unja a dolgot, szal fogja a csajt és huss. Még jó, hogy kapott Ed egy lovat. A férfi mellé ügetet.*
-Héy, azért viselkedhetnél tisztelettudóbban is! Nem egy zsákot szállítunk le a megrendelőjének.
*Meghajolt a lánynak és bocsánatot kért "társa" illetlenségéért.*
-Üdvözlet. A nevem Edward Elric. Mágusok vagyunk és az apádtól jövünk. Kérlek nézd el a társam gorombatlanságát. Nehezen viseli, hogy osztoznia kell a jutalomban.
*Ezt már csak azért is betette, hogy legyen mivel bosszantani a tűzlobbantót. Mégegyszer meghajolt a hercegnő elött, majd előrrébb ügetett.*

*A harcot megnyertük, ami azért nem volt valami eget rengető, nyilván megtalálni volt nehezebb a hintót, nem legyőzni. Persze volt egy pár katona is, akiket lenyiszáltam, vagy épp leütöttem, és a mágus sem volt valami gyenge, de a nő a miénk, és fel is pattanok a lóra, magam elé húzva a hölgyet is. A hölgy néha sikkant és egy "Eresszen már el" kiáltás közepette felkerül a lovamra, majd hamarosan neki is indulok, hogy végre visszatérjünk az emberek birodalmába. Edward próbál jópofizni a hölggyel, amire csak sóhajtok egyet.*
- Leszállítjuk, megkapjuk a lövés és kész. Ennyi. Nem kell ismerkedni vele, vagy épp jó pofizni. Inkább ő tartozik nekünk hálával, hogy megmentettünk. Ugye, Kisasszony? *válaszolok Edwardnak undok, unott hangon, majd megbököm a hölgyet, aki csak durcásan előre fordul és várja, mikor is érkezünk meg. Hamarosan meg is érkezünk a városba és leszállok a lóról és Edward felé fordulok:*
- Vidd be a nőt, a pénzt meg hozd ki! * jelentem ki mogorván, majd az egyik házfalnak dőlök és várok.*

*Fájdalom, de előre látható volt, hogy fog reagálni Caius. Még a csajszival is undokoskodik.*
~Höhh, vagy mindig akkor botlok bele, amikor rossz napja van vagy nem is ember....pff, inkább csak érzéketlen tuskó!
*Kihúzza magát, és szép csöndben folytatja az utat. A lány ha késve is,de azért megköszöni, hogy megmentették, valahogy így.*
-Köszönöm kis mágus.
*Erre összébb húzza magát. Nincs mit tenni, nem ordíthatja le a fejét a csajnak, de azért jól esett. Mikor odaértek Caius szokásához híven parancsolgatni kezdett. Ed meg már annyira torkig volt vele, hogy legszívesebben behúzott volna neki. Na de azért nem teszünk ilyet, még egy tuskóval sem. Megragadja tűzlobbantónk grabancát, és behúzza a kastélyba.*
-Fenét! Jösz te is vagy nincs pénz.
-Nem fogok komornyikosat játszani.
Belül örömmel üdvözölték lányukat, és megmentőiket. A kisasszony elmagyarázta milyen hősiesen szálltal szembe az ellennel. Persze addig vigyázállásban kellett lenie a két mágusnak.*
-Öhh, már értem miért akartál kint maradni...és rám sózni a nehéz melót!
~"Politikusok."
*De végül csak végéhez közeledett a nagy beszámoló, kicsit kiszínezve, Caius is olyan tündérinek hatott az elbészélésből, mint egy ma született bárány. Egy igazi lovag! Megkapták a pénzt és mehettek. Ed kezet nyújtott Caiusnak, majd elköszönt.*
-Isten veled.
*Majd kilépet a kastélyból.*

//Javítottam a hsz-ed. Evolyran időszámításában még nincsenek UFO-k. A gondolat nem, de a szóhasználat rossz. Caius//

//jah, vettem -.- ...//

*Úgy tűnik, hogy mégsem úszom meg a dolgot, hiszen Edward ragaszkodik hozzá, hogy én is bemenjek, valamint a hölgy is rám villantja mosolyát és kérlel, hogy menjek be, hiszen én is megmentettem, én is a megmentő közé tartozok. Sóhajtok egyet, majd megpaskolom Jason hátát, hogy maradjon itt és besomfordálok a hercegnő lakhelyére. Az államat a földről kapargatom, hogy milyen gyönyörű ez a hely, de igyekszem nem kimutatni és az érzéketlen, unott arckifejezésemet magamon tartani. Hamarosan meg is érkezünk és örömmel köszöntik a lányt és minket, majd megkapjuk méltó jutalmunkat. Örömmel veszem el a pénzt, majd Edwardra pislogok. Gyorsan el is köszönünk és kirohanunk a várból, hiszen ott akarnak minket vendégelni mindenféle vacsorára és bálra, amihez nekem semmi kedvem és úgy tűnik, Edward sem akar belekerülni egyedül a mély vízbe, így hamarosan már kint állunk. Edward kezet nyújt, amit persze viszonozok.*
- Vigyázz magadra! *köszönök el a kis mágustól, majd felpattanok Jason-re és meg sem állok az egyik híres fogadóik, hogy jól bevacsorázzunk.*

//Köszönjük Blazer a hasznos kutakodást, nyilván nem konkrétan ennyi aranyat kapunk, szólás-mondás, népmesékben is olvashatsz ilyet. Nézz utána! //

A fegyverraktárban álltam. Rajtam a szokásos szürke egyenruha volt, rajta csak egy láncing, az éjjeli őrséghez sosem öltöztünk teljes páncélba, meglehetősen nehéz úgy elrohanni felverni a riadót. Egykezes hosszúkardot közöttem az oldalamra, jobban szerettem a másfél vagy kétkezes kardokat, de az erdőben valószínűleg nem lett volna elég helyem használni. Meghúztam az övemet a láncing körül, hogy biztos ne mozogjon, majd ellenőriztem, hogy a kard könnyen jár-e ki a hüvelyéből.
~Kötszer. Majdnem kiment a fejemből.~
Sosem volt szem előtt, de mióta csak a sárkánylovas mentett meg, hogy elvérezzek az erdőben, mert nem volt nálam, azóta különös figyelmez szentelek neki, hogy még egyszer ne fordulhasson elő. Az övemen hordtam apró kis bőr erszényeket, egy ilyenbe került egy vodkás üveg, fertőtlenítőként, egy nagyobba pedig frissen kifőzött fehér vászon. A fehér porból is raktam el, valamint kovát is, acélnak ott volt a kardom. Egy tűzbombát is elraktam, ez egy könnyen begyújtható, olajjal teli agyag golyó volt, a földhöz vágva meggyulladt és a kifolyó égő olaj bevilágította a területet, csak óvatosan kellett használni, nehogy tűzvész legyen a vége. Még egyszer körülnéztem, majd elindultam.

Fáklya nélkül léptem ki a falba épített ajtón. Ezt csak a városi őrség használta, tucatnyi rács volt belül, melyek bármikor leereszthetők, valamint még legalább ennyi csapda, ha az ellenség akarná használni. Sokkal inkább volt egy jól kigondolt kelepce, mint gyenge pont. A hold és a csillagok fénye elég volt, hogy megvilágítsa az utat, így, hogy nem vittem magammal fényt nehezebben fedezhetnek fel és ha jelzek Diego is könnyebben észreveszi.
~ Na keressük meg azt a furcsa fényt~
Lassan haladtam az erdőben, vigyázva, hogy ne csapjak nagy zajt. Egy ideig jól láttam magam mögött a bástyát, melynek a tetején Diego várja, hogy jelzek-e, de egy idő után a fák szinte teljese eltakarták előlem. Nem jutottam messzire, amikor lápnyomokat találtam, ám nem a katonák által viselt csizmától, vagy a parasztok olcsó bocskorától származott. Sokkal inkább hasonlított a nemesek által viselt cipőkre, főleg a keskeny és hosszú orr volt az árulkodó. Nem tudom mit fogok találni, de itt valami nagyon bűzlik.

Nagyjából egy fertályórája haladhattam az erdőben, amikor újra megláttam a fényeket. Kísérteties kéked, zöldes láng, nem hasonlított semmire, amit valaha láttam. Lassan kihúztam a kardomat a hüvelyéből, figyelve, hogy nehogy zajt csapjak vele, majd a meztelen pengével a kezemben közelebb óvakodtam. Az éjszaka elég sötét és az erdő elég sűrű volt, hogy észrevétlen maradjak.
A tisztáson egy mágus állt, könnyen felismerhető volt éjfekete köpenyéről és a kezében tartott varázsbotról. Előtte egy holttest feküdt, itt-ott még földes, valószínűleg nem rég kaparták ki a föld alól. Az orrfacsaró bűz már ilyen távolságból is szinte letaglózott. A lángok a holttest körül táncoltak, majd a mágus kántálása abbamaradt és a hulla megelevenedett. Hallottam már ilyesmiről, láttam már csontvázakat és zombikat, melyek a dagorladi seregben szolgáltak, de ez váratlanul ért. A táncoló fényeken kívül, melyek hamarosan elhaltak nem volt más fényforrás a tisztáson. Megszorítottam a kardom markolatát, a másik kezemmel pedig előkotortam a tűzbombát az erszényemből. Nem engedhettem hogy egy ilyen mágus szabadon sétáljon és volt egy olyan érzésem, hogy nem fogja békésen megadni magát. Mégis, a hadsereg szabályai szerint köteles voltam felszólítani a megadásra, ha valahogyan utólag kiderül, hogy csak egyszerűen rátámadtam könnyen lehet hogy rajtam fognak példát statuálni és másnap már néhány láb kötélen lógó dísz lehetek a kaszárnya udvarán. Kiléptem a tisztásra és fennhangon megszólaltam.
- A Fehértoronyi hadsereg nevében tegye le a varázsbotot és adja meg magát!

A jóhiszem és az ártatlanság vélelme az esetek többségében egy felesleges kör, de valamiért mégis ragaszkodnak hozzá az emberek. Most sem volt ez másképp. Amikor kiléptem az árnyékból és megadásra szólítottam fel az idegen mágust egy pillanatig meglepetten nézett rám, majd olyan gúnyosan vigyorodott el, hogy talán az is jobb lett volna ha egyszerűen kinevet.
- Öljétek meg.
Jelentette ki a zombinak címezve, én pedig most vettem észre hogy még egy, széteső kezeiben ásót tartó élőhalott áll a háta mögött.
~ Ügyes húzás Blazer, szereztél magadnak egy háromszoros túlerőt~
A zombik, igaz nem túl gyorsan, de mozgásba lendültek én pedig elhajítottam a kezemben tartott agyagfiolát. Az egyikük fején csattant és tört darabokra, de az olaj nem gyulladt meg.
~A pokolba, hogy ez is mond adja be a kulcsot~
Oldalra cseleztem, de a közelebb lévő élőhalott semmit nem reagált, viszont még így is elég gyors voltam, hogy az oldalába vágjak. Egy kicsit megbillent, de folytatta az útját, alig bírtam elkapni a fejem az ütés elől. Egy embernek ez a vágás a bordája alatt a belső szerveibe mart volna és pokoli fájdalmat okoz, valamit szinte biztos halállal járó vérveszteséget, de őt nem különösebben zavarta. Csak átkozni tudtam magam, hogy nem gondolkoztam előbb. Oldalt léptem, hogy az ellenfelem eltakarjon a másik elől és ne támadhassanak együtt, majd újra támadtam. A fejét vettem célba és a csapás talált is, a gerinc hátborzongató hanggal adott utat a pengének, a koponya pedig messzire gurult. Ellenfelem ettől sem állt meg, azonban amikor mindkét kézzel felém kapott kibillent és elterült a földön. A másik mintha csak erre várt volna, az ásóval felém húzott, miközben a mágus kezét is fényleni láttam és egy pillanattal később egy világoskék nyíl repült felém. Az utolsó pillanatban hajoltam el, azonban a földön fekvő zombi elkapta a lábam. Elestem, a kova pedig kiesett az erszényemből. Ez adott egy ötletet. Felkaptam és mielőtt reagálhattak volna ráütöttem a kardomra és szikrát csiholtam. Az olajtól nedves élőholtak egy pillanat alatt lángra kaptak és ez mintha megállította volna őket. A mágus felüvöltött és újra felfénylett a keze. Felpattantam és két hatalmas kéz jelent meg mellettem, hogy mire készültek nem tudtam, de elég nagynak tűntek, hogy széttépjenek. Elhajítottam a kardom a varázsló felé és pont akkor találta fejbe a kard gomba, amikor a kezek megragadtak. Hanyatt esett, én pedig felkaptam a zombi eldobott ásóját és felé rohantam. Lassan tápászkodott fel, mire még egyszer arcon ütöttem az ásóval, majd fektében a szeméhez illesztettem. Hatalmas reccsenéssel szakította át a koponyát, az idegen pedig nem mozdult többet. Hátranéztem, ahol a zombijai csinos kis tábortüzet alkottak, de csak most vettem észre, hogy a szagon ez se javított. Csak remélem, hogy Diego észrevette hogy a tűz nem fehér hanem sárga és nem ver fel mindenkit az éjszaka közepén. Gyorsan átkutattam a holttestet, egy amulettet, némi pénzt és egy könyvet találtam nála, melybe több levél volt belerakva az oldalak közé. Elraktam, hogy majd később átnézem, elraktam a mágus tőrét, az ásót, valamint a mögötte talált sátrat. Az egészet egy nagy kötegbe raktam és összeközöztem a sátort feszítő kötelekkel. Feldobtam a hátamra és így indultam vissza.