5. Alcarinqë

*Elégedetten szedte a málnát egy, a zsebéből előhalászott kis kosárkába. Óvatosan helyezte el a szemeket. Egyet a kosárba, egyet a szájába.*
-Mmmm, mennyei érzés. A málnának egyszerűen nem lehet ellenállni. Igaz is, tudod már, merre fogsz lakni? Egy fiatal lánynak nem célszerű az erdő mélyén élni, hidd el, saját tapasztalatból tudom.-
*Cinkos mosollyal fordult Casve felé.*
-Kell egy hely, ahol meghúzódhatsz, ahol magadban lehetsz, és ahol fogadni tudod néha a barátaidat is. Én ezért is költöztem ide az erdő mellé. Itt kényelmesen elvagyok, de azért nincs túl messze a falutól sem.... tényleg, a falu... voltál már ott? Kellene nekem pár ruha.-
*Vallotta be elpirulva.*
-Szeretnék egy kicsit csinosabb lenni, tudod. Bár nem nagyon értek az ilyesmihez. De hiszen épp jónak mondom! neked sem az ilyen hívságokon járhat az eszed!-
*Csengő kacajt hallatott, majd csillogó szemekkel nézett Casra.*
-Bejönnél velem valamikor a faluba? Izgalmasabb lenne a ruhavásárlás, ha nem mennék egyedül. Először gyűjtünk mézet és gyümölcsöt, eladjuk, aztán pedig elköltjük a pénzt.-

*Tetszett az ötlet Casvének.*
-Szívesen bemegyek veled venni ruhákat.-
*Viszont azon még nem gondolkodott, hogy itt hagyná a az erdőt és, hogy emberek közelébe költözzön. Az erdő volt az otthona mindig is. Nem akarja elhagyni. Viszont ezt nem akarja megmondani Arednek, nem akarja, hogy túl akaratosnak vagy gyerekesnek gondolja őt ezért. Még nem készült fel arra, hogy elmenjen. Egyáltalán még most döntötte el, hogy többet barátkozik a lakosokkal. Ez túl gyors lenne neki egyszerre. Nem is válaszolt azokra a kérdésekre. Viszont minden elhalkult. A madarak jóéjszakát csipognak egymásnak és a nyuszik sem szaladgálnak bokorról bokorra. És Casve is elfáradt. Besötétedett.*
~Talán menni kéne aludni. Cseppet elfáradtam. De jó, hogy találkoztam Areddel! Boldog vagyok.~
-Ared! Menjünk szerintem haza. Kicsit elfáradtam. Nagyon örülök, hogy találkoztam veled!-

- Persze, persze. Ne haragudj, hogy így lerohantalak, de nagyon örülök neked. Akkor majd elmegyünk együtt a faluba. Ha úgy gondolod, hogy itt az ideje, keress fel nyugodtan.-
*Elindult Casvéval kifelé a faluból. Amikor kiértek, Ared a patakra mutatott.*
Ha a folyás irányában mész, akkor a tölgyes kezdeténél megtalálod az Otthont. A fákon keresd.-
*Kacsintott egyet a lányra, majd gyors mozdulatokkal előkeresett egy kis zsákocskát, és megrakta őszibarackkal.*
-Ezt vidd magaddal, jó lesz holnap is még. Vigyázz magadra, és majd látogass meg! Várlak!-
*Integetett a lánynak, majd sietős léptekkel hazafelé vette az irányt.*

//Köszönöm szépen a játékot!//

*Casve átvette a csomagocskát, és mosolyogva integetett újdonsült barátnőjének.*
-Viszlát Ared! Örülök, hogy találkoztunk! Kellemes éjszakát!-
*Belepillantott a zsákba, majd elmosolyodott. Mint aki barackot csent, úgy mosolygott, majd hazament az erdőbe nyugovóra térni...*

//Én is köszönöm a játékot!!//

//Szintlépő küldetés: 1. szint, 2. feladat - A patak partján//

*Zothar, miközben hazafelé tartott, úgy döntött, hogy kerül egy kicsit s felkeresi a híres Alcarinqë-t, ahol állítólag a tündérfiúcskák éltek, kiket kitagadott a tündér nép. A férfi úgy döntött, ha már ilyen jó a kedve és ideje is van, ezért utánajár a dolgoknak. Remélte, hogy valóban ráakad valami érdekesre, mert csak úgy, a semmiért nem szívesen tett volna ilyen nagy kitérőt. Lassan haladt, nem sietett. A kis házak mindenhol ott voltak. A patak partján, a fákon, mindenütt. Zothar csodálkozva vette szemügyre a kis házikókat. Mindegyiket jó közelről megnézte. ~Mily gyönyörű ez a hely...és mégis lakatlan! Szegény flótások...nem irigylem őket, ha valóban itt élnek.~ Azzal tovább haladt a városkában, s nézelődött. Varázsbotja a kezében volt, kristálya ott pihent a tetején. Zothar megállt, hogy igyon egyet a patakból. Botját nekitámasztotta hát az egyik kis házikónak, majd lehajolt és ivott. Aztán felállt, s épp a botját fogta meg, mikor elé került egy kis, szárnyas valami. Annyira hirtelen bukkant fel, hogy Zothar szabályosan megijedt. Ennek következménye az lett, hogy hátrébb lépett, ezért megbotlott az egyik házikóban, ami mögötte állt, majd bal lábával épp támaszkodott volna, meg de sáros részre lépett, ennek következtében akkorát zakózott, hogy a patakban landolt.*
-Hogy a fene vinné el! Mi volt ez?
*Kérdezte mérgesen, majd nagy nehezen feltápászkodott és körülnézett. Sehol nem látott semmit sem. Közben ruhájára tekintett, ami csurom víz volt. Elmosolyodott, majd így szólt.*
-Nos, ezen könnyen tudok segíteni.
*Azzal nyúlt volna varázsbotjához, hogy tűzfallal vegye körbe magát. Viszont a bot sehol sem volt. A férfi kétségbeesetten kezdte el keresgélni, hova lehetett.*

*Az a fránya bot még mindig nem került elő. Zothar nagyon mérges lett. ~Remélem, úgy elhagytam, hogy meg sem találom!~ De azért tovább kereste. Minden kis zugot megnézett, minden kis szük utcaszerűséget, ahova a bot beférhetett, de sehol sem lelte. Már épp kezdett felhagyni a kereséssel, mikor egy vékonyka hang szóallt meg a közelében.*
-A varázsbotodat keresed? Amelyiken az a szép kristály van? Nos, az beleesett a patakocskába!
*Vékonyka nevetés, inkább cincogás hallatszott a házak közül. Zothar mérgesen fordult a hang irányába, de nem látott semmit sem. Mérgelődve forgolódott, hogy végre megláthassa, ki szólt hozzá, de nem járt sikerrel. Mérgesen nézett mindenhova, s mérgesen is szólt.*
-Ki vagy te? Válaszolj, különben felaprítalak! Csak kerülj a kezeim közé!
*ismét nevetés. Zothar már elkezdett gondolkodni. ~Talán......á, nem hinném! Vagy mégis?~ Kérdezte magától. Ekkor egy apró, szárnyas lény reppent el pontosan az orra előtt. De most már nem tévesztette szem elől a kis lurkót. Elmosolyodott a mágus. Ugyanis felismerte a kis alakot. Egy tündér volt az, méghozzá egy fiúcska. Zothar ravasz mosolyt varázsolt arcára, majd így szólt.*
-Szervusz, kicsi tündérfi! Gondolom, nem sokan járnak erre, s ha mégis, szívesen játszadoztok vele. Csak tudod, ez számunkra kevsbé vicces dolog. Tehát gyere elő azonnal! Mutasd magad!
*Persze mindvégig tudta ő, hogy hol a fiúcska, de élvezte, hogy most egy kicsit elhitetheti a tündérrel, hogy nem látják. ~Most vagy veszi a bátorságot és idejön, vagy megbúvik ott, ahol van. Csakhogy én tudom, hol van!~ Ekkor már meg is pillantotta a közeledő tündért. A fiúcska megállt másfél méterre a mágustól, s úgy bámulta tovább. Nem szólt semmit sem.*

*Zothar mereven a tündérfi szemébe nézett, de ő sem szólt semmit sem. Jó pár percig voltak ebben a helyzetben, majd a tündér végül megszólalt.*
-Na idefigyelj! Nehogy megmondd nekem, hogy mit csináljak meg mit ne! Nem vagy se az apám...se az anyám. Nem vagy senkim se! Úgyhogy csend legyen! És ami azt illeti, nem játszadozok veled. Csak nevetgéltem. Mert egész vicces volt, mikor elrepültem előtted, s te beleestél a patakba. A botod meg elmerült. Az aljára. Hahahahaha!
*Nevetett tovább. Párszor meg is forgott a levegőben, úgy nevetett. Hasát fogta már a fájdalomtól, annyira nevethetnékje támadt. Zothar eközben megsértve nézett a tündérre. ~Mi az, hogy kioktat engem ez a kis mitugrász? Majd adok én neki!~ De ekkor eszébe jutott, hogy a fiú megmondta, hová lett a varázsbot, még ha nem is szánt szándékkal. Így hát Zothar kénytelen volt inkább arra koncentrálni, hogyan hozza ki a vízből a botot.*
-Na idefigyelj! Most az egyszer elnézem pimaszságod, de ha kihalásztam valahogy a botomat, akkor még elbeszélgetnék veled az illemről! De most akkor nekilátok kihozni a botomat....
*A tündérfi nem szólt semmit sem, csak magában nevetett, s követte a férfit. Zothar nagy gondban volt. Ugyanis ki nem állhatta a vizet. Hiszen ő Tűzlobbantó, a víz a legnagyobb ellensége! ~Most mi a fenét fogok csinálni? Pedig muszáj lesz lemerülnöm. De hogy bírom ki levegő nélkül ennyi ideig? Ezt valahogy meg kell oldanom.~ Morgolódva ment a patakhoz, majd lehuppant a házak mellé, s úgy nézte a csordogáló vizet. Közben a tündérfi is leszállt, s a mágus mellé telepedett. Ott ültek ketten, csendben a patak mellett.*

*Nem jutott még mindig semmire sem. Tanácstalanul üldögélt ott, mint aki fél a víztől. Persze ez így is volt. De hát hogy néz már ki az, hogy egy férfi fél a víztől? Még hogyha gyermek lenne, akkor érthető lenne...de ő egy FÉRFI! ~Ez nem fog menni....~ Nagyot sóhajtott, majd lehajtotta fejét. Közben a kis tündér felreppent, s a férfi elé repült. Mosolygott egyet, majd így szólt.*
-Idefigyelj, nem tudom, mi a bajod a vízzel, de elárulok neked valamit. A botod ott van a közepén. Ott a legmélyebb a patak. Viszont az sem olyan mély, hogy belefulladhass! Körülbelül két-három méter mély. Nem hiszem, hoyg olyan nagy ördöngösség lenne, ha lemerülnél, s fél perc múlva fel is jönnél, kezedben a botoddal...
*Zothar csodálkozva nézett fel. Nem gondolta volna, hogy majd pont ez a tündér fogja rávenni, hogy a vízbe merüljön. És mégis. Olyan meggyőzően beszélt, hogy Zothar felbátorodott, s levette köpenyét, s csak pár ruhadarabot hagyott magán. ~Majd megszárítom magamat, ah már nálam lesz a bot!~ Gondolta, majd a tündérre nézett, s csak ennyit mondott.*
-Mindjárt itt vagyok....
*Azzal belemászott a patakba, nagy levegőt vett, s szép lassan elmerült. Alig látott valamit a vízben. Kellett neki pár másodperc, míg hozzászokott a látási viszonyokhoz. De utána már jól látott mindent. A víz tiszta volt, így könnyen az aljára láthatott. Ott volt a botja. Ott pihent a patak medrének alján. Zothar erőt vett magán, majd elkezdett efelé úszni. Pillanatok alatt ott volt a bot a kezében, s már felfelé úszott. Egy pillanattal később már a felszínen volt, s nagy levegőt vett. Arca csurom víz volt, mint mindene. De megvolt a bot. Lassan kimászott a patakból, s lehuppant a földre, hogy pihenjen egy kicsit.*

*Miután kellően kipihente magát, felemelte botját, s rá támaszkodva felállt. Nagy levegőt vett, majd kimondta a varázsigét. A kristályból hatalmas tűzcsóva jött ki, s körülölelte Zothar-t. A férfi, s a ruhája pillanatokon belül száraz volt. A mágus eloltotta a tüzet, majd visszaült a földre, s közben felvette a köpenyét is. A tündérfire tekintett, aki csodálkozva nézte az előbbi mutatványt,s meg is tapsolta. Zothar elmosolyodott, majd így szólt.*
-Köszönöm szépen a segítséget és a biztatást! Nélküled nem sikerült volna megmentenem a botomat! Köszönöm! Ígérem, hogy még meghálálom egyszer kedvességed! Viszont most mennem kell. Otthon várnak. Még egyszer köszönök mindent. A legközelebbi viszontlátásra!
*Azzal intett egyet, felállt, s elindult otthona felé. Nagyon örült, hogy túlélte ezt az egészet, s megfogadta, hogy többet nem tesz kitérőket sehova se! Közben a kis tündérfiú nem tudott szóhoz jutni a csodálkozástól. Miután már Zothar elment, csak utána tudott ennyit kinyögni.*
-Nincs mit! Viszlát!
*Aztán hirtelen tovareppent, hogy testvérének beszámolhasson minderről. Zothar pedig boldogan tartott hazafelé a könyvvel és a botjával....*

//2. küldetés vége//

//Szintlépő feladat második része is elfogadva!
Zothar egy szinttel föntebb lép
Flow úrnő//

*Aysha repdes az otthonától elég távol. EGg pillangóval kergetőzött és hát igen csak elkeveredett otthonról. Egy kis patakocska folyik mellette. A pillangó ebből a patakból kiálló sziklára száll le. A hullámok elég nagyok, igy Aysha inkább nem kockáztatja, hogy vizes legyen. Pukkadozva, mérgesen méregeti a pillangót, majd tovaszáll. Nézi, hogy merre is lehet, de nem nagyon tudja bemérni. Pár elhagyatott házat pillant meg.*
~hűű de izgi~*vigyorodik el a kislány, majd az egyik házhoz repül. Elég pici házikók, igy felmerül benne a gyanú, hogy tündérek laknak vagy inkább laktak bennük. Aysha hevesen dobogó szivvel repül az ajtóhoz. Majd lenyomja a kilincset, ami megnyikordul és kinyilik. Bent egy kis előszobába jut. Mjad egy kis ágyat pillant meg. Fából van kifaragva és benne elszáradt levelek vannak. Nyilván ezek lehettek a takarók és a párna. Ahogy tovább sétál egy kis konyhába jut. A konyha tele van szekrénnyel. Aysha egyenként kinyitogatja az összeset és leesik az álla. Mindegyik szekrényben üvegcsék állnak, melyekben gyógyfüvek és egyéb fontos varázskellékek vannak.*
~hogy örülne ennek Sylvia~*gondolja Aysha és megjelenik fejében a gyógyfüves kis tündér arca. Elmosolyodik, majd úgy dönt, hogy elhozza majd ide a tündért. Bár nem tudja, hogy visszatalál-e ide még valaha. De talán az öreg tündérek tudják, hogy hol is van ez a hely. Mindent jól megfigyel, majd elrepül arra, amerre otthonát sejti.*

*Seyla értetlenül áll az események felett. Csak arra van ideje, hogy ide-oda kapkodja a fejét. Na ez megint egy olyan eset, ami nem rajta múlott. Vagyis de, rajta, de becsszóra véletlenül történt! Közben tovább mereszti a szemét a kavargó - nem is, sokkal inkább tovahömpölygő patak medrére. Pontosabban meresztené, mert a hullámoktól és halak sokaságától (igen, halak! Hogy ezek mennyire elszaporodtak… Mint a nyulak…) nem látja az alját. Márpedig okvetlenül látnia kellene. Már-már azon gondolkodik, varázslatot használhatna… De ekkor mindig eszébe jut, hogy pont azt nem tud. Na, és itt kezdődnek a problémák….*
- Csigabiga csere kííí….!

*Na, de kezdjük a legelejéről. Az eset úgy történet, hogy igazából már nem is emlékszik hova igyekezett olyan sietősen, de egy a lényeg: Eltévedt!
Ti mit tennétek, ha egyszer csak azon kapnátok magatokat, hogy ott áltok a sűrű kerekerdő közepén valahol a Kukutyinban, és még azt se tudjátok, hogy mi volt eredetileg az úti célotok? Mindegy is, a lényeget azért kapizsgáljátok…?!
Na, ő erre előkapta a varázsbotját, hogy elővarázsoljon magának egy térképet. (Az mellékes, hogy halvány lila gőze sincs a térképolvasásról…) Hirtelen nem jutottak eszébe az ideillő szavak, de azt könnyen lehet korrigálni. Csak össze kell hozni pár parancsszót, és hip-hop már késsz is a bűbáj!*

* Ahogy lennie kell, meg is jelent előtte a kívánt térkép. Ezt aztán mosolyogva vette kézbe. (Majd csak kihámoz belőle valamit) Viszont, akárhogy forgatja, sehogy sem akar jó lenni. Ha minden igaz, akkor ő most seholsincs erdőben álldogál, egy térképpel a kezében.
Ez az… erdőben! És nem egy sivatag kellős közepén! (Hozzá kell tenni, hogy a varázslatba belefűzte, hogy az ő jelenlegi helyzetét is mutassa) A térkép ugyanis nagy betűkkel hirdeti:
„NAMARRE”
És ez ugyebár nem jó. Nagyon nem. Olyannyira, hogy dühében egyszerűen összegyűri a papírt és elégeti. Egyszerűen, könnyen. Ott, a kezében. *

* Csak ez után jön rá, hogy ezt mégse kellett volna tennie.
Elégetni. A térképet.*
- Áúúú! Teee…úúú…
* A tűz alaposan megégette a kezét. Igaz, ez már tényleg az ő hibája volt… Reflexből elejti a papírt, azonnal el is alszik, s hűtés céljából rázza a kezét.
Vészhelyzet van, ilyenkor különösen kiélesednek az érzékszervei. Így hallja meg a közelben a vízcsobogást a vízpartok jellegzetes szagával.
Lóhalálában odasiet, s addig tarja a patak sodrásában (ugyanis egy patak az, ráadásul nem is olyan kicsi…) a megégett bőrfelületet, amíg nem csillapodik a fájdalom. Akkor érzékeli csak, hogy nincs is olyan egyedül…
Ezer meg ezer hal úszkál a keze körül. Hirtelen meglepetésében csak bámulni tud. Aztán felpattan.
Ez az a pillanat, amikor észreveszi, hogy nincs már a másik kezében a varázsbot.
Épp akkor merül alá a patak aljára…*

* Ez az a pillanat, amikor Seyla csak bénultan néz a defektes botja után a vízre.*
- Ne már! Nenene…lécci ne…
* Utána kap, de már csak a levegőt markolja. De utána már a vizet. Ugyanis beleesik. A patakba. Ruhástól, cakk-pakk. Először csak idegesen kapálózik, ugyanis az összes hal őrá veti magát. Tényleg. Lehet, hogy nem veti, de igenis hozzáér. Márpedig, nincs annál visszataszítóbb, mint amikor azok a nyálkás pikkelyek hozzáérnek. Gyorsan kivonszolja magát a biztonságot jelentő szárazföldre, s úgy elterül, mint ahogy egy partra vetett hal tenné. Megnyugodva kapkodja a levegőt.*
- Ez meleg volt!
* Mégse nyugodhatott meg teljesen, mert amikor kinyitja a szemét, egyenesen egy hal képével nézett farkasszemet.*
- Ááááááá!!!!

* Felpattan, de megcsúszik, s már ismét a patakban találja magát. Ismét elordítja magát, szitokszavak áradatával elöntve a halakat. Persze rájön, hogy ez nem megoldás. De nem is mondja tovább, s leginkább azért, mert a kezébe akad valami. (nem, nem egy hal) Az a valami meg nem más…
(itt felemeli a kezében tartott hosszúkás izébigyót, ami továbbra sem hal tapintású)
A varázsbotja!
Annyira megörül neki, hogy már nem is foglalkozik azokkal a hülye halakkal. Amint kiért a partra, első dolga, hogy alaposan megszárítsa magát, persze varázslattal. A vizet el-elnézve felötlik benne a gondolat, hogy pár száz halat kiirthatna a patakból, ami inkább hasonlít folyóra. Mondhatná vadászatnak…
De végül elveti az ötletet. Itt még a fáknak is szeme van...
Hazamegy. Egyszer csak ki kell keverednie ebből az erdőből…*

//Szintlépő feladat elfogadva!
Seyla egy szinttel feljebb lép!
Orin nagyúr//

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Hétf. Aug. 17 2009, 13:57

A Varázslók és Boszorkányok 1. szintű feladatai:

2. részfeladat – A patak partján

*Dreamien meglepődve áll meg. A késő délutáni nap fényében egy nagy tölgyfát pillantott meg, körülötte fel-felrebbenő madarak, a földet pedig benőtte a fű. Magas, kövér fű volt. Távolról igen dallamos, de nagyon szomorú éneket hall. Az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy varázskönyvét tanulmányozza. Folyton úton volt, de bármerre is járt, amikor meg-megpihent, a varázskönyv volt az első. Felelevenítette a gyermekkorában tanultakat, és tanulgatott néhány új varázslatot is. Sokszor enni is elfelejtett és ez bizony meg is látszik rajta. Most, ahogy itt áll botjára támaszkodva és el-elbűvöli az ének, lassan eszébe jut, mire is emlékezteti.
Édesanyja, Liana mesélt neki sokat a birodalom népeiről. Alcaringë. Ez a hely neve. Valamikor tündérfalu volt. Most csak ketten lakják összesen. Nem tűnik a hely átkozottnak. Már jól emlékszik a történetre, a tündéről, aki a törvényt megszegve két fiúgyermeknek adott életet és akit emiatt népe átokkal és kiközösítéssel sújtott. Már tudja, hogy a két fiú énekét hallja. A magas fűben régi házak lehetnek. Vigyáznia kell, hogy ne rombolja le őket véletlenül.*

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Hétf. Aug. 17 2009, 13:57

~ Nem akarom zavarni őket gyászukban.~
*Régóta nem szólt már hozzá senki. Mióta eljött Evolyran városából, kerülte az népeket, éjszakáit árnyas erdőkben, barlangokban töltötte. Társa csak varázskönyve és botja volt.
Óvatosan indul el keresve a kis házakat, hogy ki tudja kerülni őket. Így eshet meg, hogy nem figyel, elfeledkezik az ott folyó patakról. Partjára érve hirtelen megcsúszik, hátára vágódik a csúszós parton és csak az utolsó pillanatban tud megkapaszkodni, hogy ne csússzon bele teljesen. A lába így is megmerül a hideg vízben. Óvatosan feláll, tarisznyája vállára vetve,…de a bot! Az nincs sehol. Csak a vízbe eshetett! Ez komoly gond. Nem tud úszni.*
~ Csak én lehetek ilyen ügyetlen! Most mihez kezdjek?~

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Hétf. Aug. 17 2009, 13:58

*Körbepillant, látta-e valaki? A táj elcsendesedett, senki nincs a közelében, még a tündék éneke is elnémult. Neki kell megoldania a helyzetet. Belenéz a patak vizébe, de nem látja sehol a botot, a víz csillogása sem segít neki, így a kristályt sem fogja meglátni.*
~ Nem olyan erős a sodrás. Valahol itt kell lennie. Nincs más választásom. Ha nem veszítem el a lélekjelenlétem, sikerülhet. Bár megtanultam volna úszni!~

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Hétf. Aug. 17 2009, 13:58

*Mély sóhajjal kezdi levetni ruháit, hogy legalább azok ne legyenek vizesek. Alig marad rajta valami, többi ruháját, tarisznyáját elrejti egy nagyobb fűcsomó tövébe. Óvatosan leereszkedik a partfalon. Lassan lábával belegázol a vízbe. Minden tagja lúdbőrözik, ahogy egyre mélyebbre merül a hideg vízben.*
~ Talán mégsem volt olyan jó ötlet.~
*Mély lélegzetet vesz és alámerül. Lassan, küzdve az áramlással a halad a kavicsos folyóágyban. Az áramlás erősebb, mint gondolta. Levegője gyorsan fogy és egyre kevesebbet lát, lassan csillagok kezdenek ugrálni szemei előtt.*

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Hétf. Aug. 17 2009, 13:58

~ Valahol itt kell lennie. ~
*Gondolja. Bal kezét vakon kinyújtja, gondolatban nagyon fohászkodik, és koncentrál, hogy a botja csúcsán lévő hegyikristály érezze hívó szavát. Kezébe akad valami. Megragadja két kézzel. Érzi, hogy a kristály az. Levegője már nincs, botjával löki fel magát a felszínre. Az a pár pillanat, amit fenn tölt, elég egy újabb légvételre. Lassan, végtelenül lassan ér ki a partra. Remegő tagokkal, összekoccanó fogakkal lép ruhái felé. Köpenyébe törölközik, majd gyorsan magára kapkodja ruháit. Keze határozottan markolja botját. A távolból újra felhangzik a tündék melankolikus éneke, Dreamien mégis megkönnyebbülten megy tovább, el, minél távolabb a pataktól.*

//Szintlépő 2. részfeladat elfogadva: Flow úrnő
Dreamien Tifar szintet lép!//

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Csüt. Aug. 27 2009, 19:02

// Elf boszorkányok 1. szint lépő feladat //
Részfeladat. - A patak partján

*Nem minden út viszi ismeretlen helyekre. De ez a mostani különös volt. Ilyen helyen még nem járt. Apró lakások feküdtek minden felé. Ned'rila számára furcsa látványt nyújtottak, hiszen egész életében hatalmas fák tölgyeibe építették lakásaikat. De hát a tündérek apró népség. Egy tölgy elég lehet akár egy egész népnek is.A kis házaknak volt ajtajuk, kis ablakok, melyek egy hatalmas tölgy gyökereibe voltak beépítve. Minden ablakból zöld és sárga fény szűrődött ki, s egyik sem volt zárva. A tündérek virágainak illata mámorosan terjengett az erdei lakban. Már egy napja annak, hogy elérkezett erre a földre. Fogalma sincs tulajdonképpen, melyik városkában jár. De abban biztos volt: tündérek lakta tanya ez. S mikor épp erre gondolt, pont bereppent egy kis tündérke egy világos odúba. Maga után csillámos port szórt, ami lassan elenyészett, minél távolabb került a tündétől. Elmosolyodott, s csodálgatta a környezetet. Ezeket mind női tündérek csinálták? Ez annyira különös. Nem mintha, az elf nők nem vennék ki ugyan annyira a részüket a munkából. De még is érdekes volt, ráadásul akkor hogy lehet ennyi tünde? Talán a virágok gyermekei. Ha egyszer találkozik újra egy tündérrel, biztosan megkérdezi. De most már mennie kell, s a lova is várja a tó part közelében. Elindult hát, maga mögött hagyva a kis falvat.*

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Csüt. Aug. 27 2009, 19:03

*Mikor meglátta a lovát, nem tudta, nevessen, vagy haragosan menjen oda hozzá. A kanca ott állt a sekély vízben, s a vízi növényeket tépkedte a nádasból. De mikor meghallotta Ned’rilát, ahogy a bokrok közül kilép, rögtön felé kapta a fejét, s üdvözlően nyerített felé.*
- Vedui… - *Mondta a tünde, s elmosolyodva sietett a kanca felé, aki mindeközben nyugodtan állt. Lábai egészen a hasáig vizesek voltak, és néhol teljesen iszapos volt.*
- Tán nem meghemperegtél? - *Kicsit nevetett, miközben kezével lágyan simítgatta a kanca szőrét. Majd megrázta a fejét, s összefogta a ló szájánál a szárakat, s oldalra próbálta húzni.*
- Na gyere… Épp elege fürdőztél mára. - *Ahogy mindketten a lábaikat emelgették, miközben mentek kifelé, a víz hangosan csobogott utánuk.*

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Csüt. Aug. 27 2009, 19:03

*Épp elhaladtak a sűrű nádas mellett, amikor kiugrott a vízi növények közül egy hosszú csőrű madár. Repkedve próbált elmenekülni. Igen, menekülni, ugyan is Vedui élesen felnyerített, s felágaskodott, amint elkezdtek zizegni a száraz levelek. Ned’rila nehezen tudta vissza fogni, de próbálta. Azonban a kanca egy rántással kitépte a tünde kezéből a szárakat, ami eddig tartotta. Elvesztette egyensúlyát, s a vízbe esett, pont a hátára. Mindene csurom vizes lett, a ruhájától, egészen a hajáig. Kivéve a feje tetején volt néhol szárazabb terület.*
- A fenébe! - *Rögtön eszébe jutott a táskája, amit a hátán felejtett. Mindenképpen magával akarta vinni, mikor eljött Veduitól, de most ez hiba volt. A táska fedő anyagát betűrte a háta felé, hogy nyitva legyen, ha bármikor szüksége lenne rá gyorsan. Felült, még mindig a vízben csücsülve, s leakasztotta a vállán lévő batyut.*

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Csüt. Aug. 27 2009, 19:04

*Miközben tartotta, folyamatosan csurgott kifelé a víz belőle. Ned’rila a partra hajította, hogy ha lehet, ne legyen ennél már vizesebb. Felállt, s mindenéről folyt a víz. Haja olyan egyenes volt, akár egy kard pengéje.*
- Köszönöm Vedui. - *Nézett a kancára, mire az nyerített egyet. Kivezette a vízből mindkettőjüket, majd ráütött egyet a ló farára, mire az egy kicsit megindult, s rá tért a parton lévő fűcsomókra. Ned’rila megrázta a fejét, majd oda ment a táskájához, s gyorsan kipakolt mindent belőle. Majdnem mindent megtalált, kivéve egyetlen egy dolgot nem.*
- A bot… - *Mágikus botját, melyet néha segítségül hív, mikor varázsolnia kell, beleejtette a vízbe. Szerencsére ilyenkor egy fadarab, így elfér a táskájában. Azonban ez most egyáltalán nem jött jól, hiszen egy olyan kis tárgyat hogy fog megtalálni?*

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Csüt. Aug. 27 2009, 19:04

*Nincs más választása, vissza kell mennie a vízbe, és valahogy meg kell találnia. Ez a tárgy mégis csak fontos, akárcsak a könyve, melyet megkellett javítatnia. Sóhajtott egyet, majd elindult befelé a vízbe, pont oda, ahol az imént feküdt. Leguggolt, lassan, hogy ne kavarja fel nagyon a vizet. Már leülepedett az iszap, melyet felkavartak lábaikkal. A nap is remekül sütött, így nem aggódott annyira, hogy nem fogja megtalálni. Azonban akárhogy kereste, nem lelte nyomát. Tapogatózott, belemarkolt az iszapba. Legalább tíz perce ezt csinálta, mikor valamin végig húzta a tenyerét. Kissé érdes volt, ami felhorzsolta a bőrét. Lenyúlt mélyebbre, aztán bele az iszapba, átfogva markával a bot tövét, majd elkezdte húzni, s az lassan kijött a helyéről. Teljesen iszapos volt a kis bot, melynek végébe egy kék kristály kő volt beleépítve. Vissza mártotta a vízbe, mire a legtöbb mocsok le jött róla, majd felállt. Ruháját felhajtotta, s elkezdte törölgetni vele a botot. Mikor már úgy érezte, elég száraz, ki rakta egy lapos sziklára, ahova a többi vizes tárgyat is tette. Mindent elrendezett, majd leült a partra, s levette köpenyét, majd kiterítette egy ágra, ő pedig próbálta megszárítani magát a nap segítségével. Vedui halkan a háta mögé osont, s a fejét a tünde vállára hajtotta, mire az sóhajtott egyet, majd elmosolyodott.*
- Nem hiszem el, hogy egy kacsától megijedtél. Megspórolhattál volna nekem egy varázsbot keresést…- *Elnevette magát, majd megpuszilta a kanca puha orrát.*

//Szintlépő elfogadva! Ned'rila 1 szintet lépett!
Orin nagyúr//

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Hétf. Aug. 31 2009, 19:16

A Varázslók és Boszorkányok 1. szintű feladatai:

2. részfeladat – A patak partján

*Maya Alcarinqë felé tartott. Hosszú út volt idáig, de megérte. Mikor megérkezett lenyűgözte a látvány. Hallani lehetett a két fiú énekét. Igen, akikről az a hír járja, hogy nem mehetnek el innen soha. Hosszú történet és szomorú. Maya találkozni szeretett volna a fiúkkal. Részben ezért jött ide. A másik, hátha itt megleli édesanyját. De már lassan elveszik a remény. Miközben hallgatja a két fiú énekét, már megérkezik egy patakhoz. Gondolja, iszik egyet, mert már szomjas. A patak lassú folyású volt. Mikor oda lépett, megcsúszott és a patakba esett. Hirtelen történt. A víz is hideg volt. Talá nem is lett volna annyira hideg, ha nem ily hirtelen történik.*

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Hétf. Aug. 31 2009, 19:19

*Ráadásul olyan ügyetlen, hogy még a varázsbotja is beesik a patakba. Mire Maya feljött a víz felszínére és észbekapott a bot lesüllyedt a patak aljára. * ~Ekkora pechem is csak nekem lehet.~ * Mérgelődik magában. Valahogy mostanság elég szerencsétlen szegényke és akkor még ez is itt van. De valahogy mégis csak vissza kell szereznie a botot. Ki megy a partra és leveszi tarisznyáját. Azon gondolkodik, hogy mégis, hogyan szerezze vissza a varázsbotot. A legegyszerűbb, ha lemerül. . Bemegy a vízbe, s lemerül. Reméli szerencsével, jár. Mert már igen ráférne. Nem a legjobb úszó, így elsőre még az aljára se tud leúszni igazán. Csak kalimpál és kalimpál, de nem jön össze neki.*

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Hétf. Aug. 31 2009, 19:20

~Hát ez nem igaz! Pfff! Akkor még egyszer. ~ *Nekiesett másodszorra is. Most már leúszott az aljáig, de nem találta sehol a botot. Mert, hogy tapogatózott. Csukott szemmel keresgélte. Nem csoda, hogy nem találja. Ez olyan lehetett számára, mintha vakon keresett volna valamit. Felúszott a víz felszínére, hogy levegőt tudjon venni. Már elég ideges volt. De valahogy akkor is vissza kell szereznie a varázsbotját. Rájött, hogy esetleg ki kéne nyitnia a szemét. De nem akarta. Félt tőle. Hogy mért? Szerintem ő maga se tudja. Végülis elszánta magát és ismét lemerült most már nyitott szemmel. Valahogy sokkal könnyebb volt. Érdekes volt, így látni a patakot. *

Tárgy: Re: 5. Alcarinqë Hétf. Aug. 31 2009, 19:26

*Eleinte nem találta. Már kezdte feladni. A víz felszínére kezdett már visszaúszni., de akkor a kristály része csillogni kezdett és megpillantotta. Igen szép volt a kristály. Hamar oda úszott és megragadta a varázsbotot. Figyelt, hogy nehogy kicsússzon a kezéből. Szorosan fogta. Felúszott a víz felszínére ismét de most már a botjával együtt. Ennek nagyon örült. Ki ballagott a partra, s megpuszilta a varázsbotját. Még jó, hogy nem volt más ott. Lehet, hogy idiótának tartotta volna. Viszont itt nem igazán lehetett találkozni senkivel. A fiúk már nem énekeltek. Csend volt. Maya lassan, úgy gondolta, hogy illene tovább mennie. Ruhájából kifacsarta a vizet. Az már biztos, hogy felfrissült. Felvette a tarisznyáját, de óvatos volt nehogy vizes legyen. Hiszen könyvek vannak benne. *