6. Otthon - Ared háza

OTTHON - ARED HÁZA

Aredhel Narmolanya háza a valdák földjén, a Ragyogó tölgyes és Alcarinqë határán van, éppen a két nép, a valdák és a seldék világának találkozásánál.
A földet és a házat a lány a valdáktól kapta, s e kegyért egész életén kereszül hálás lesz, s mindent megtesz azért, hogy a belé vetett bizalmat megszolgálja.
Az Otthont a szürke valda úrnő, Flow kísérőinek segítségével építette fel, régi álomfalvi házának mintájára. Ahol a tölgyes és a Kristálycsengő-patak találkozik, az egyik tölgyfa tetején található a kis faház. Ared nagy gonddal építgeti-szépítgeti a környékét, hogy megjelenése méltó legyen a helyhez és a boldogságához, amit az Otthon léte biztosít.

[You must be registered and logged in to see this image.]

A ház, mivel az egyik legöregebb, s így a legnagyobb fára épült, folyamatosan bővíthető, tehát a lakójának nem kell félnie attól, hogy esetleg kinövi. Jelenleg egy nappali szobából áll, melyhez csatlakozik a konyha és a kamra, két vendégszoba és Ared hálója és fürdője. A lány és a valdák nagyon sok növényt hoztak be a házba, így a levegő itt mindig friss és illatos.
A házat kecses és biztos kis fahíd köti össze a földdel, mindenki számára könnyen megközelíthetően. A kis hidacska a ház szintjére érve kiszélesedik, és körben egy teraszt alkot, ahová a nappaliból és Ared hálójából is ki lehet lépni; a lány minden este innen szemlélheti a napnyugtát a Kristálycsengő-patak és Alcarinqë felett.

*Ared boldogan rendezgette az új házát. A napot azzal kezdte, hogy a seldék egy közeli városából beszerzett pár szükséges holmit. Lassan poroszkálva vezette hazafelé az alaposan megrakott kis kordé elé fogott lovat.*
~Hmm, még szerencse, hogy volt nálam elég arany és gyógyfű, így aztán mindent be tudtam szerezni... Bár kell még pár dolog, főleg a konyhába... Hallottam egy tehetséges üvegfestőről, majd őt is fölkeresem.~
*Jókedvűen énekelve vezette a lovacskát a Kristálycsengő-patak partján, s már alig pár száz méterre volt az Otthontól, amikor ismerős alakot pillantott meg, aki a parton heverészett.*
~Nini, itt van Ivan! Elhívom magammal, hátha segít.~
*Ared két ujját a szájába dugva hatalmasat füttyentett és hangosan nevetett, amikor az addig békésen pihengető alak egy pillanat alatt felugrott.*

*Az éles hangra Ivan hirtelen feleszmélt az álmodozásból és harcra készen előkapta a kardját. Aztán égnek emelt karokkal forgatta a szemét, amikor meglátta, hogy Aredhel érkezik egy ló vontatta kiskocsit vezetve. Odaszaladt a nőhöz.* -Nicsak, nicsak! Látom végre beszereztél egy kocsit, hogy ne magadnak kelljen cipelni a cókmókodat.- *Körbejárta az alkalmatosságot, és alaposan megszemlélte, milyen dolgokat pakolt rá a lány.* -Hé, te felcsaptál vándorkereskedőnek, hercegnőm?-*Körbejárta a nőt is, és tetőtől-talpig végigmérte. Valami nagyon furcsát érzett rajta.*-Mi történt?-

-Húúú, Ivan, képzeld, kaptam egy helyet itt nem messze a valdák földjén, és tegnap felépítettem Flow úrnő kísérőinek segítségével az Új Otthonomat, és annyira szép, éppen olyan, mint amilyennek szerettem volna, és olyan boldog vagyok-
*Hadarta a lány, majd egy hirtele ötlettől vezérelve a férfi nyakába ugrott. Kacagva forgott vele körbe, körbe, és elkezdte rángatni a patak partján a ház felé. Amikor a lombok között már megpillantotta a házat, Ared elkezdett rohanni felé, húzta magával a férfit, és futás közben kiabált.*
-Nézd, Ivan, ugye gyönyörű? gyere be, megmutatom!-

*Semmit nem értve hallgatta végig Aredhel beszédét valami házról meg a valdákról, meg hogy menjenek gyorsan. Aztán a nő egyszerre csak a nyakába ugrott, elkezdte forgatni és Ivan azon kapta magát, hogy rohannak kézen fogva a patak partján. Elképedten követte Aredhelt, és utolsó ép gondolatával még gyorsan a ló kantárja után nyúlt, úgy futottak tovább.* ~Szép látvány lehetünk, mondhatom. Elöl szalad ez a kerge nőszemély, én utána és rángatom magammal szegény párát.~*Visszanézett a lóra, aki kedélyesen kocogva követte őket. A nő egyszerre csak megtorpant és kiabálni kezdett, hogy menjenek be a házba.* ~Milyen házba? Azt hiszem, igazam volt, bármennyire is királyi vérből származik a kicsike, azért egy cseppet flúgos lehet.~*Nagy nehezen kivette Aredhel szavaiból, hogy a ház a lányé és hogy tegnap épült, valami úrnő segédeinek a segítségével.*-Jól van, vanima ninya, de milyen ház?-~Remélem, ez csak pillanatnyi kihagyás nála, mert ha teljesen becsavarodott, akkor viselhetem a gondját véglegesen~

*Ared Ivan értetlen szavain egy pillanatra meghökkent, aztán kacagásban tört ki.*
-Jajj, Blackheart uram, ne a földön keresd! Nézz egy kicsit magasabbra!-
* Hatalmas szökkenésekkel indult a kis hidacska felé és integetve hívta magával a mágust.*
-Gyere, nézd meg belülről is! Te vagy az első vendégem! Jaj, úgy örülök annak, hogy ráadásul éppen egy hazámbélivel oszthatom meg először ezt a nagy örömöt. Gyere, Ivan!
*Amikor látta a férfi habozását, Ared visszaszaladt hozzá.*
-Mit nézel?-

*Csodálkozva nézte a kis faházat a fa lombjai között.*~Ismerős! Ezt a házat láttam Álomfalván. Meg is néztem alaposan annak idején, mert annyira kedves volt, és egy szép nő ült a teraszon. Este volt, gyertyák égtek, a nő meg egy vékony selyemholniban üldögélt egy nagy karosszékben.~*Nagyokat pislogva nézett Aredhelre. A kérdésre, hogy mit néz, egyszerűen nem tudott rögtön felelni.*-Öhm. Honnan olyan ismerős nekem ez a ház? Te is láttad az eredetijét Álomfalván? Nem szép dolog ám az utánzás!-*Lehajtotta a fejét és komolyan nézett a nő szemébe.*~nagyon remélem, hogy tényleg csak utánozta, mert ha az övé volt, akkor magyarázkodhatok, amennyiben észrevette annak idején, hogy kukkoltam.~

*Ared boldog mosollyal nyugtázta Ivan meglepett tekintetét. Valami furcsát érzett a férfi viselkedésében, de az most nem érdekelte, hiszen minél előbb szerette volna teljesen birtokba venni az új Otthonát. Ivan megemlítette, hogy látott már egy ugyanilyen házat Álomfalván, s erre Ared szemét elfutották a könnyek, majd boldogan felnevetett.*
-Jaj, Ivan, az az én házam volt, az Otthon. Azért is építettem ugyanilyenre ezt a házat, mert nagyon sok boldog órát töltöttem ott. És az új házamnak is az Otthon nevet adtam... Bejössz? Szívesen megmutatnám.-
*A mágus komoly arcát figyelte és nem értette a habozása okát. Inkább felkapott egy fehér rongyszőnyeget és elindult vele a kis hidacskán. Hátranézett.*
-Ugye nem vagy tériszonyos?-

*Aredhel meséjéből rádöbbent, hogy bizony az a ház és a gazdája egy és ugyanaz a mostanival. A fejét csóválva ballagott a nő után, kezében egy hatalmas batyuval.*~Na ez az a dolog, amiről nem fogok beszélni soha, senkinek. Főleg nem neki. Az én dolgom, hogy támogassam és megvédjem. Meg hogy segítsek neki cipekedni.~*Felvidulva lépegetett a hídon egyre feljebb és feljebb. Nagy kíváncsisággal szemlélte a házat, ami egyre inkább elnyerte a tetszését. A kis teraszról beléptek a nappali helyiségbe, ahol a sok növényen kívül semmi nem volt. Letette a batyut a padlóra és körbejárta a házat.*-Gratulálok, vanima, használd egészséggel és légy benne nagyon boldog. Gyere, hordjuk be a többi motyót is.-

*A lány boldogan mutogatta a házat Ivannak, és amikor a férfi azt indítványozta, hogy hozzák fel a többi cuccot is, táncos léptekkel szökkent utána.*
~Milyen jó, hogy itt van! Legalább megoszthatom valakivel az örömömet. Azt hiszem, meg kell hálálnom valamivel a segítségét...~
*Még vagy négyet fordultak, mire minden holmi, amit a lány összevásárolt, felkerült a házba. Ivan segítségével elrendezte a szőnyegeket, függönyöket és az edényeket.*
-Most már minden itt van. Még egy ágyra lesz szükségem, és pár székre-

*Áldotta magában a sorsot, hogy a vándorévei alatt tönn szakma mesterfogásait is kitanulta, mert egyszerre csak a következő mondat bukott ki a száján.*-Én csinálnék neked egy ágyat, ha szeretnéd.-*Aztán legszívesebben befogta volna mindkét kezével a száját.*~Na, itt van, most mehetek kopácsolni. Legalább addig is elvonom a figyelmemet erről a házról és rendezni tudom a gondolataimat.~*Megállt a nappali közepén és lenézett Aredhelre.*-Na, mi legyen? Akarod azt az ágyat? Mekkora legyen? Amíg megcsinálom, főzhetnél valami vacsorát, lassan beesteledik.-

*Ared szinte alig kapott levegőt a nagy meglepetéstől, amikor a férfi megemlítette, hogy csinűálna neki egy ágyat.*
-Tényleg megtennéd? de jó! Akkor nem kellene a földön aludnom! Bár van jó sok kényelmes párnám...-
*Csodálattal nézte, amint szakavatott mozdulatokkal Ivan nekifog a munkának, majd beszaladt a konyhába, és először elpakolta a beszerzett élelmet és edényeket. A Kis kőtűzhelyen, amit ma reggel vásárolt, tüzet gyújtott, és Vizet forralt a vacsorához. Tevékenykedés közben kilesett az ablakon.*
~Milyen jó így! Én főzök, Ivan pedig összerakja az ágyamat. Mintha itt lenne velem az egyik bátyám..~
*Párás szemekkel mondott hálát a sorsnak az új Otthonért és az új barátért.*

*Nem sokáig tartott megtalálni a megfelelő faanyagot, mert nem messze volt egy elhagyatott falu, és a szélső ház előtt nagy rakás fa várta. Elvett pár lécet, és visszasietett a házikóhoz. Jó nagyra tervezte az ágyat, hogy a lány kényelmesen elférjen benne. Mielőtt nekifogott volna az ácsolásnak, eszébe jutott, hogy a legjobb lenne fenn összerakni a bútort, mert egy kész ággyal, főleg akkorával nem biztos, hogy fel tud lavírozni a kis hídon. Felszedte a fadarabokat és bevitte őket a házba. Út közben megcsapta a készülő étel illata.*~Szinte olyan, mintha én is otthon lennék. Azért nevezte el Aredhel a házat Otthonnak, hogy mindenki jól érezze magát benne. Különös ez a nő.~*A hálóban lepakolta a léceket és a kordéról származó szögek és kalapács segítségével, na meg pár jól megválasztott bűbájjal hamar összerakta az ágyat.*~Már csak egy kényelmes matrac kell vagy valami derékalj és vígan alhat benne a gazdája.~*A munka végeztével elégedetten megszemlélte a kis szobát.*~Az ágy kész, kellene ide még egy szekrény, bár nem hinném, hogy túl sok ruhája lenne. Furcsa. Az ember fia azt hinné, hogy egy olyan nőnek, mint Aredhel, nagyobb igényei vannak.~* Összedörzsölte a kezeit és elhatározta, hogy lemegy a patakhoz mosdani. Út közben felvett egy vizescsöbröt.*-Kész vagyok, elmegyek lecsutakolni magam, na és a lónak is kellene valami kis vizet adni. Nemsoká jövök.-

*Amíg Ivan a pataknál mosdott, Ared beszaladt a hálóba. könnyes szemmel nézte az ágyat.*
~Nem gondoltam volna, hogy ennyire rendes... Úgy látszik, tényleg komolyan veszi, amit mondott. A segítséget illetően.~
*Visszament a konyhába és befejezte a vacsorát. Egyszerű ételt készített: húst sütött, mellé pedig friss kenyeret vágott. Mivel egy kicsit hűvös volt, kibontott egy lepecsételt palackot. A vendéglős szerint ez volt a legjobb boruk. Ared ünnepelni akart, így a rézüstjébe öntötte a bort, egy kevés forrásvizet és fűszereket tett bele, felforralta, s a végén mézzel ízesítette.*
-Gyere, Ivan, közben én is elkészültem. Üljünk ki a teraszra.-
*Gyorsan megterített: szerencsére előrelátó volt és a faluban beszerzett egy kisebb asztalt és két karosszéket.*

*Kinn üldögéltek a teraszon, miután megették az egyszerű vacsorát.*-Nagyon jól esett az étel, köszönöm-*Mondta Ivan szűkszavúan, majd jelentőségteljesen a nőre nézett.*-Hogy tetszik az új ágyad? Úgyis tudom, hogy megnézted.-*Ránevetett Aredhelre, majd öntött mindkettőjüknek a forralt borból. Kényelmesen elhelyezkedett a karosszékben és a bort kortyolgatva figyelte a naplementét.*~Ezt egészen meg tudnám szokni. Nekem is meg kellene állapodnom végre.~

*Ared elnyomott egy ásítást*
-Hát, igen, fárasztó nap után vagyunk.-
*Leült Ivan mellé a másik székbe és békésen bámulták a naplementét.*
-Tudod, Ivan... ha gondolod, ez a ház mindig nyitva áll előtted... a barátaimat mindig szívesen látom-
*Piros arccal bökte ki ezt a lány.*
-És az ágy fantasztikus, már alig várom, hogy kipróbáljam.-
*Ivott egy kis forralt bort, és tovább nézelődött, hallgatta az erdő neszeit.*

-Köszönöm, majd élek is a lehetőséggel. De most mennem kell, várnak a fogadóba.-*Felállt, kinyújtóztatta a tagjait és elindult lefelé.*-Visszaviszem a városba a lovat a kordéval, Aredhel. A jövő héten pedig megint meglátogatlak, megnézem, hogy vagy. Köszönöm a vacsorát.-*Intett egyet a lánynak, Lement a lóhoz, felült a kordéra és elindult a szürkületben a város felé.*

*Miután a férfi elment, Ared elrakodta az edényeket és a maradékot, majd eligazgatta a takarókat a vadonatúj ágyán. Lement a patakhoz fürdeni, majd birtokba vette a hálószobát, az új ággyal együtt. Boldogan és jólesően nyúlt ki az ágyon, s szinte pillanatok alatt merült le az Álmok Tengerébe.*

Ared holtfáradtan érkezett meg a Kristálycsengő patak partjára. Ámulva nézte a virágba borult tájat, hiszen hosszú útja során kibomlott az illatos tavasz, s még nem látta eddig a virágba borult patakpart megejtő szépségét. Szíve egyre hevesebben dobogott, míg az Otthon felé közeledett.*
~Tényleg hazatértem. Mintha mindig is engem várt volna ez a kis szeglete a nagyvilágnak.~
*Könnyű, táncos léptekkel haladt egyre feljebb a kecses kis fahídon, s elégedetten vette észre, hogy az útra kelése előtt kibocsátott védőbűbájok még mindig őrzik a házat. A verandát és az oszlopokat illatos, fehér virágú lonc futotta be, s amikor Ared a késő délutáni aranyló napfényben fürdő verandán lehunyta a szemét, határtalan békét érzett.
Belépve a házba szinte nyomát sem látta a távollétének, bár lélekben felkészült a hatalmas porcicákra. Aztán persze rájött, hogy a védőbűbájok semmit és senkit nem engednek be, így por sem kerülhetett be.*

*A konyhában Ared kipakolta a tarisznyáját, majd megterített a verandán. Gyertyát gyújtott, egy kis üvegbúrás lámpásba tette, és elégedetten szemlélte az eredményt. Mielőtt azonban nekikezdett volna a falatozásnak, nekiállt lemosni magáról a hosszú út porát. A fürdő felé vette az irányt, ahol gyanakodva szemlélte a hatalmas kádat. Ilatos víz volt benne. Kissé közelebb lépett és belemártotta a kezét a vízbe. Éppen olyan meleg volt, amilyet a lány szeret... elgondolkodva ráncolta a homlokát, majd megkönnyebbülten felsóhajtott.*
~Ó, hogy az a ... ezek szerint sikerült az, amit szerettem volna... most már mindig lesz tiszta, meleg fürdővizem...~
*Megnyugodva dobta le ruháit a fürdő ablaka melletti kényelmes karosszékbe, és óvatosan beleereszkedett a vízbe. Jólesően nyújtóztatta ki magát, és a víz melegét és simogatását élvezve végiggondolta az elmúlt napok eseményeit.*

*Ared egy vidám hangulatú nap után békésen üldögélt Otthonának erkélyén. A nap utolsó sugarai ferdén világították meg a nagy tölgyfák leveleit, így a barátságos fényben szinte mesebelinek tűnt a tájék. A lány gyönyörködött: a patak vize vidáman csobogott tova, míg a szomszéd fán egy gyönyörű, türkiz tollú madár illegette magát. Ami azt illeti nem volt túl szép hangja, egyáltalán nem illett a megjelenéséhez.*
~Ez a szalakóta... az ember azt hinné a bámulatos színei láttán, hogy a hangja a tündérhegedűre hasonlít, erre elkezd nyekeregni.~
*Halkan, elégedetten felnevetett, majd nagyot sóhajtott. Jól érezte magát itthon. Az előző este majdnem elaludt a fürdőkádban heverészve, nagy békességében. Végül az éjszaka közepén kiült a kényelmes karosszékbe, merengett kicsit az erdő neszein, majd nyugovóra tért. Reggel frissen ébredt, s bejárta a közvetlen környéket. Mi tagadás, alaposan megtizedelte az elhagyott falu termő gyümölcsfáit, s nagy örömére egy elhanyagoltnak tűnő kertben ráakadt pár konyhakerti zöldségre is. Amikor pedig bement a közeli faluba, hogy pár vég anyagot és egy kis húst vegyen magának, jól esően nyugtázta, hogy kedves ismerősként, barátságosan köszöntik őt.*

*Most a könnyű vacsora után békés csöndben üldögélt tehát Ared fenn, a magasban, a susogó lombok között. Meggyújtotta a gyertyáit a szokásos varázsigével, és lángokba bámulva mélázott. Lassan kortyolgatta a friss gyümölcsök levéből készített italát, és megpróbálta kitalálni, mi okozza azt a különös hiányérzetét, ami már napok óta kínozza. Nagyot sóhajtva felnézett a csillagokra, a messze fenn pislákoló fények közé emelte a lelkét, és elkezdte keresni a választ. A lénye a pillantásával együtt úszott a csillagok között, s ismerősként üdvözölte azokat. Isthar lévén alaposan megismerte történetüket és csodálattal adózott ki nem húnyó fényességük előtt. A déli égbolton aztán meglátta, amit keresett. Két apró fénypont, szinte egymáshoz kapcsolódva keringett a sok nagy között.*
~Az ikercsillagok... úgy is hívják őket, hogy a Boldogok... régen hallottam a történetet, anyám mesélte még el nekem. Egy szerelmespárról szól, akik annyira szerették egymást, hogy amikor a férfi egy csata során szerzett seb miatt megalt, a lány átölelte, és vele együtt lehelte ki a lelkét. Együtt temették el őket, met még a halálban sem tudták szétválasztani a két testet. A lelkük pedig csillagként került fel az égboltra, hogy örök emléket állítson ennek a nagy szerelemnek...~
*Ared szemében visszatükröződött a gyertya lángjának fénye, s a lány átszellemült arcán komoly kis mosoly derengett. Lassan felállt, majd egy intéssel magához hívott egy szentjánosbogarat, ami megpihent az egyik levél szélén. Halkan súgta neki:*
-Kicsi bogár, menj hozzá, vidd el neki a szavaim. Mondd meg neki, hogy a szívemben sajog a vágy utána... vidd el neki a csókom, lehelj a szemére könnyű és boldog álmot... súgd Zothar fülébe, hogy mennyire vágyakozom...-

*Egy kecses kis mozdulattal útjára bocsátotta a kis bogarat, s addig nézett utána, míg pislákoló fénye el nem tűnt a lombok között. Visszaült a székbe, betakarózott, és ajkain boldog mosollyal gondolt a férfira. Könnyű álomba szenderült, lelkében hordozva Zothar szemeinek csillogását.*

*Aredhel Narmolanya behunyt szemmel élvezte a délutáni nap simogató sugarait. Békésen heverészett a réten, hallgatta a Kristálycsengő-patak csobogását és teljes nyugalomban falatozgatott. A lány ma is megdézsmálta az elhagyott falucska gyümölcsfáit, bár nem kifejezetten gyümölcsszedési célzattal látogatott el oda. Előző éjjel kinn aludt el a verandán, és félálomban egy bús dalt hallott. Mintha egy férfi hangján szólt volna az ének. Ared fel is tápászkodott és bement a hálójába, de bizony még az álma is a reménytelenségről és az ürességről szólt. Reggel aztán az volt az első dolga, hogy alaposan körülnézett a faluban, hátha mégis lakik ott valaki; de nem talált senkit. A körtefákon kívül, s mivel a lányigazi ínyenc, nem is tudott ellenállni az illatos gyümölcsöknek.
Békésen telt a nap, a lány megvizsgálta a környező erdőt, s ahol kellett, metszette vagy gyógyította a növényeket. Most pedig hasra fordulva bámult, gyönyörködött.*
[You must be registered and logged in to see this image.]

*Zothar ült lován, miközben szép lassan léptetett vele. Úgy gondolta, már régen mozdult ki és jó lenne meglátogatni kedvesét. Persze tudta, hogy ez nem lesz egyszerű, hiszen Ared mindig is nehezen megtalálható, révén, hogy szereti a természetet és szeret csak úgy céltalanul barangolni. ~Remélem, hogy valóban itt építette meg házát, ahogy mondta. Bár tudom, hogy a Tündérek földje sem kicsi. Talán em kell majd sokáig keresgéljek, hogy megleljem szerelmem!~ Erősen koncentrált és Aredre gondolt, hátha így könnyebben a nyomára akad. Buta egy gondolat volt ez, mégis úgy tűnt, hogy bejön. Ahogy szép lassan egy patakot pillantott meg a férfi, mintha lett volna ott valaki a partján. Zothar jobban szemügyre vette az alakot, de ilyen messiről nemigen tudta megállapítani, hoyg egyáltalán férfi vagy nő-e az illető. Persze kíváncsisága, és reménye, hogy Ared lehet az, ara késztette, hogy menjen el arrafelé lovával. Meg is sakrazta a barna kancát, s kicsit gyorsabb tempóval, mint eddig, odaügetett az alak mellé. Letekintett rá, s egyből mosolyra húzófott a szája. Aredhel volt az, a szerelme. A férfi nem is habozott. Miközben leugrott a lóról, köszöntötte kedvesét.*
-Szia szívem! Oly rég láttalak már!
*Midpn sikeresen földet ért, gondolkodás nélkül lehajolt és nagy nehezen felkapta a lányt. Egy darabig csak forgatta és csókolta, majd aztán percek múltával letette és mosolyogva ölelte Aredet. Miutána z ölelésnek is vége szakadt, így szólt.*
-Tudod, elég nehéz téged megtalálni, de a szívem útkát követve sikerült rád lelnem! Jaj, annyira örülök neked!
*Majd' kiugrott a bőréből. Ismét megcsókolta a lányt.*

*Lódobogást hallott, ismerős hangot, majd arra eszmélt csak, hogy két erős kar felkapja, és forgatja körbe-körbe. A lélegzete is elakadt, és amikor Zothar csillogó szemeibe nézett, szinte beleszédült az ölelésbe és a csókokba.*
~Hűha, ezek szerint működik a telepátia... itt van, velem... Zothar...~
*Lelkesen viszonozta a férfi csókjait, és boldogan simult a mellkasára. Amikor egy pillanatra levegőhöz jutott a nagy örömtől, mosolyogva nézett fel.*
-Te aztán tudod, hogyan kell fantasztikus meglepetést okozni. Már éppen azon gondolkodtam, hogy elindulok a mágusok városába, hogy felkeresselek. De így jobb. Láthatod az Otthont.-
*Nem titkolt büszkeséggel ejtette kis a házáról a szavakat, és persze nagyon kíváncsi volt arra, hogy mit szól a szerelme a hajlékhoz.*
~Megviccelem... Nem mondom neki, hol keresse. Vajon felnéz a fákra? ~
*A férfihoz simult, mintha nem akarna kiszakadni az ölelésből soha többé. Aztán egy pillanatra meghökkent, amikor egy nedves valami nyomódott a nyakához. Óvatosan hátranyúlt és egy bársonyos orrot érintett. Kérdően a férfira nézett, majd szembe fordult az érdeklődő lóval, aki minden bizonnyal kiszagolta Ared ócska köpenyének zsebében a körtét. A lány tehát rövid turkálás után megkínálta a lovat, aki vígan ropogtatva a friss gyümölcsöt elindult az Otthont rejtő tölgyfa felé.*
-Okos egy jószág, tudja merre induljon-

*Mosolyogva hallgatta Aredet, majd kissé rtetlenül nézett rá.*
-Igen, láthatom. Csak azt nem tudom, hogy hol. Mert itt nem nagyon látom.
*Közben szorosan ölelte a lányt. Ezt a kis idilli hangulatot a férfi lova törte meg, mikor is Ared körtéjét kunyerálta el. Zothar meg is rázta fejét, s mutatóujját is rázta, de persze közben végig mosolygott. Ezután ami elhangzott, csak még jobban összezavarta a férfit. ~Hogy érti azt, hogy tudja, merre induljon? Én ott nem látok egy fia épületet sem, nemhogy Ared házát!~ Mérgelődött kicsit, de nem akarta, hogy kínos helyzetbe kerüljön ekdvese előtt, így megerőltette agytekervényeit, s próbálta kitalálni, hol is lehet a ház. Mivel a ló biztosan jó irányba tartott, Zothar is arrafelé kereste szemeivel az épületet. De egyenlőre még semmit sem talált. De aztán valamiféle okból kifolyólag felfelé nézett. Ki tudja? Talán a megérzés, vagy csupána véletlen műve-e, de megpillantotta a házat, az Otthont, ahogy Ared nevezte. Ravaszul elmosolyodott és Aredre tekintve így szólt.*
-Nocsak, a kis furfangos! Nem is gondoltam volna, hogy...hogy ...szóval hogy ilyen magasra építed majd a házadat. Nem úgy ismerlek, mint aki szereti a magasságot. Bár, ha úgy vesszük,a kkor te mindig is a fellegekben jársz, így kicsit érthetőbb a választásod....No, de akkor vviccet félretéve: Nagyon tetszik. Ne is. Egysezerűen csodálatos a házad, Ared! Gratulálok hozzá! Megleptél vele, nem kicsit! Nagyon ügyes vagy! Az én kis ügyesem...
*Azzal egy hosszabb csókot adott kedvesének, majd szakállát megdörzsölve szólt nevetve.*
-Nos akkor? Nem szeretnéd megmutatni nekem közelebbről is?
*Kinyújtotta a nyelvét, majd lova kantárához nyúlt, amit sikeresen el is kapott.*

*A lány büszkén pillantott Zotharra*
~Okos, nagyon okos. Másoknak eszébe sem jutna, hol keressék... úgy látszik már ismer.~
-Persze, mindent megmutatok neked, csak előbb még találjunk helyet a lovadnak. Ott a fa mögött van egy kis fedett rész, még az elutazásom előtt építettem. Persze meg is sínylette a kezem a kalapácsot, de hát megérte.-
*Boldog mosollyal vezette a tető alá a lovat, ahol egy jászol-félében még szalma is volt.*
-Egyébként a házat nem egyedül csináltam ám. Flow úrnő ajándéka, a kísérői segítettek... Voltaképpen én leginkább csak elmondtam, milyet szeretnék.-
*Kézen fogva vezette Zothart fel a kecses fahídon. Az ajtó előtt megállt egy pillanatra, lehunyta a szemét és élvezettel szívta be a veranda oszlopain futó lonc illatát.*
-Érzed? Ha nyitva hagyom az ablakot, éjjel is érezni az illatát.-
* Beléptek a házba, s Ared kíváncsian sandított a férfi arcára. Nem tudta, hogy hat Zotharra a berendezés, illetve annak részleges hiánya, hiszen egyrészt még nem volt ideje teljesen felszerelni a házat bútorokkal, másrészt pedig ha jobban belegondolt, nem is nagyon akarta túlzsúfolni. Hiszen Ared nem volt túl tehetséges a lakberendezést illetően, a szükséges dolgokkal pedig már rendelkezett. És persze inkább a tágas tereket szerette.*
-Hát, ez az Otthonom. Próbáltam mindent kényelmesre formálni, de látod, még nem vagyok teljesen kész vele. Akarod látni a szobákat, vagy előbb innál velem egy teát? Esetleg vacsoráznál? Nagy utat tehettél meg.-

*Mosolyogva vette szemügyre Ared említettt kezeit. Miután a mondat elhangzott, Zothar megcsókolta mindkét kezét, s ezeket a szavakat mondta.*
-Hidd el, hogy én enyhítem minden fájdalmadat, bajodat. Csak mondd meg, hol fáj és én azon nyomban segítek...
*Kacsintott kedvesére. Megvárta, míg kedvese elvezeti a lovat, s visszatér hozzá ~Nos, lovacskám! Most aztán ehetsz a kedvedre!~Mosolygott magában, majd csodálkozó arcot vágva nézett vissza Aredre.*
-Hogy a tündérek segítetettek neked? Ez nagyszerű! Bár tudom, hogy képes lettél volna magad is a megépítésére. De így legalább nem sebesítetted meg magad még jobban.
*Varázslatos volt ez az egész. Kettesben a szerelmével, egy gyönyörű helyen. Méghozzá a lány otthonában. Nagyon kellemesnek vélte ezt a férfi. Ennek jeléül nagyot szipantott a levegőből, majd így szólt.*
-Igen, érzem. Nagyon kellemes. Úgy mint az is, hogy most itt lehetek veled. Szeretlek!
*Megcsókolta Aredet, majd lassan beléptek a házba. Zothar körülnézett kétszer is, s mosolyogva vette tudomásul, hogy a bár kissé hiányos berendezés mégis mily praktikus tud lenni. Azt sem tudta, mit mondjon, annyira boldog volt, hogy itt lehet és láthatja mindezt. Ared kérdése szinte fellélegzés volt a számára. Széles moosllyal fordult a lány felé.*
-Nos, azt hiszem, hogy nem lényeges az, mekkora utat tettem meg. Érted akár a világ végére is elmennék! De ennek ellenére inkább lepihennék és teáznék. Hiszen egy teát tőled sosem utasítanék vissza! Tudom, hogy mennyire fionomakat tudsz készíteni!
*Mosolyogva követte kedvesét, aki bevezette a konyhába, ahol hamarosan mindketten helyet is foglaltak. Zothar mosolyogva nézte a lányt egy darabig, majd halkan, gyengéden így szólt.*
-Ared Ared....drága Ared. El sem tudom hinni, mennyire megszelidítesz engem. Tudod, hogy én milyen vagyok amúgy. De a közeledben...mintha kicserélnének engem. De ezt egyáltalán nem bánom. Sőt! Nagyon is kedvemre való. Ugyanúgy, mint a tekinteted és magad látványa. Oly gynyörű vagy...
*Eme bókokkal bombázta szerelmét, ki valószínűleg nagyon is örül eme szavaknak. Főleg, hogy mindez igaz volt, amit a mágus elmondott.*

*Ared teljesen elgyengült a bókok és Zothar kedvessége miatt. Úgy érezte magát, mint egy mesebeli hercegnő.*
-Annyira jó vagy hozzám, és ez számomra kissé szokatlan.-*nézett komolyan a férfi szemébe.*-Tudod, soha senki nem volt még ennyire gyengéd és kedves velem.-
* A kamrából előszedte a füveit és nagy műgonddal válogatta őket.*
-Van még igazi tealevelem, csak egy kis citromfüvet és rózsát teszek hozzá.-
*Óvatosan beleszórta a leveleket a már forró vízbe, levette a tűzről a régi kis rézüstjét és lefedte egy cserépfedővel.*
-Majd még beszerzek pár dolgot, van itt a közelben egy falu, onnan hoztam a bútorok nagy részét. Gyere, üljünk ki a verandára, van két kényelmes karosszékem-* kacsintott Zotharra.*
~ Nem hiszem el... a tökéletes boldogság... itthon vagyunk, a szerelmemmel...~
*Hívóan nézett a férfira, hiszen lassan beesteledett és szerette volna neki megmutatni a gyertyái fényében fürdő erkélyt. *
-Luminalle-
*Színes lángok lobbantak, és vígan táncoltak a szürkületben.*

*Csak megrázta a fejét, s így szólt.*
-Ared, hidd el, hogy szívemből szólnak eme mondatok. És ez természetes, hogy így veiselkedek veled. Hiszen szeretlek. Most gondolj bele abba, hogyha mondjuk kiabálnék veled folytonosan. Azzal nem igazán tudnám kifejezni irántad érzett szerelmemet.
*Kacsintott kedvesére, majd mosolyogva nézett utána, mikor felállt az asztaltól, hogy a kamrába lépve füveket hozzon ki. Aztán végignézte, ahogy Ared beleszórja azokat a már forró teába.*
-Nos, szívesen megyek veled!
*Azzal további süketelés nélkül Ared után indult. Lassan kiértek a verandára, ahol a lány meggyújtotta gyetyáit. Zothar csak ámult. A félhomály és a gyertyák fénye tökéletesen kiegészítették egymást. Csodálatos látványt nyújtott az egész.*
-Ez nagyon gyönyörű! Sosem tudtam megérteni, miért is nem inkább Isthar-nak tanultam. De most már mindegy. Tűzlobbantó vagyok és kész. Ennek a "mesterségnek" is sok hazsnát veszem. Bár a te közeledben nincs is szükségem a varázserőmre. Ilyenkor te itt vagy nekem. És nem is kell semmi más, csakis te. Szeretlek.
*Közelebb hajolt Aredhez, majd szenvedélyes csókváltásuk közepette előhúzott egy kis csomagocskát a tarisznyájából, amit egészen idáig magával hurcolt. Mosolyogva kedvese felé nyújtotta azt a bizonyos csomagot. ~Remélem, örülni fog neki!~ Abban a kis csomagocskában egy nyaklánc lapult, ami arabyból és ezüstből készült. Úgy, hoyg az egyik szem arany, a szomszédjai pedig ezüstök és fordítva.*
-Tőlem, neked.
*Figyelmesen várta, hogy a lány kibontja-e már az ajándékát, és hogy mit szól hozzá.*

» 02. Vezérek Háza