1. Ragyogó Tölgyes

//Tikina//

*Caius és Tikina lassan sétálni kezdenek. Jason mögöttük megy, a fiú kantáron vezeti a lovat, aki úgy tűnik hogy jól elvan, mert csendben lépked mögöttük. Caius ezt kissé furcsának véli és ismét észrevétlenül végigméri a lányt.*
~Biztos miatta van. Valami hihetetlen nyugalom áradhat belőle. Még én is megnyugodtam, pedig az nagy szó~*gondolja a fiú és végignéz Tikinán. Nem is olyan csúnya ez az elf, habár Caius soha nem volt oda az elfekért. A nőkért sem. Az elf nőkért meg pláne nem. Ahogy Tikina a földet nézi, Caius nyugodtan végignézheti a lányt a lábától az arcáig. Szivesen belenézne a szemébe, hiszen az sok mindent elárul. És hamarosan kap is rá esélyt, mert a lány felnéz és Caiusra mosolyog. A fiú egy pillanatra megijed és felvonja a szemöldökét. Nem mosolyog vissza, de mélyen belenéz a lány szemébe.*
~Valóban nem akar ártani nekem. Talán egy légynek se tudna...~*gondolja a fiú és most már teljesen átadja magát a nyugodt érzésnek, hiszen tudja, érzi hogy nincs mitől tartania. Persze ja lenne, akkor is gyorsan megidézne egy tűzgolyót vagy éppen egy pajzsbűbájt. Ennyi jártassága azért még van egy mágiában. A kinos csendet Caius töri meg, érdeklődik hogy a lány honnan is való. Habár nem igazán érdekli a válasz, inkább beszélgessenek lényegtelen, unalmas dolgokról, minthogy csendben sétáljanak egymás mellett. A lány persze készségesen, szinte örömmel válaszol a kérdésre. Arra, hogy a szülei meghaltak, Caius nem reagál. És? Igy járt. Megesik az ilyen. Caius nem valami érzelemközpontú ember, de ezért nem kell utálni. Megpróbál nem bunkó lenni az emberekkel - na meg az elfekkel, de azt nem lehet tőle elvárni, hogy érzelmeket is mutasson, hiszen nem sok van neki. Vagy ha van is, jól eldugva.*
-Fresyllaból. Elég messze van innen. De küldetésem van *jelenti ki komolyan Caius. Nem néz a lányra, csak egyenesen előre mered. Élvezi, hogy fontos ember és fontos, hogy az, amit magával hordoz, fontos egy ember számára.*
~Már ha Casve egy ember. Lehet ő is egy elf~*gondolkozik el a fiú és elfojt egy fintort, ami megjelenik az arcán. Mjad ismét Tikinára néz, de most nem szólal meg.*

*Jason és én lovagolunk a Ragyogó tölgyes felé. Jason már igen nyugtalan volt és én is utáltam már bent ülni a fogadó szobájában. Büdös, kényelmetlen és egy pici lyuk, ahol nem sok minden történik. Sőt! Tegnap láttam egy egeret is átvágni a szobán. Undoritó. Szóval elhatároztam - Jason örömére - hogy kijövünk egy kicsit levegőzni. Az idő igen kellemes, süt a Nap és már szinte meleg van, habár azért még érződik az időjáráson, hogy nem nyár, hanem csak tavasz van. Egy fehér ing van rajtam és azon egy fekete mellény. A kis tőröm a csizmámban foglal helyet. Már sokszor elgondolkoztam azon, hogy kellene egy kard és elhatároztam, hogyha Evolyranba érek, veszek is egyet, hiszen nem árt, ha van nálam. Nem mindig használhatom a mágiámat. Na meg jó kondiban vagyok, a kardozás nem fáraszt ki annyira, mint a mágia. Szóval kell majd egy kard. Felirom a listámra. Jason lassan megáll és az erdő szélén lévő hatalmas, zöld legelő felé pislongat. Elnevetem magam, leszállok róla, majd rávágok a fenekére.*
-Nyomás, zabáld tele magad te Haspók!*kiáltok utána és a ló már el is száguld egy közeli fűcsomó felé. Én körbenézek és a legelő szélén meglátok egy nagyobb fűzfát, ami mellett egy szikla van. A szikla egyik része belóg a fűzfa alá. Lassan odasétálok, leül a sziklára, majd el is dőlök úgy, hogy cska a lábam látszik ki a szikla szélén, a derekamtól a fűzfa takarásában vagyok. Érdekes látvány lehetek annak, aki esetleg erre téved. HAbár úgy vettem észre, hogy ez az út nem valami forgalmas. De persze ki tudja...*

*Edward nem ma érkezett. Előző nap este tévedt erre a helyre. Azt mondják a Ragyogó tölgyes csodás látványt nyújt az oda látogatóknak. A mágusoktól nincs túl messze, és ha már a könyvekben tanúlt rólla, ideje megnézni. Épp azt a fát szemelte ki előző nap amit az ide tévedő idegen is. Ő a fa egyik magasabb ágán aludt mikor a ló nyerítése verte fel. Nem is bánta, egy rémálmot megszakítani nem szívfájdalom. Kicsit kócosan és bónásan támolygott le a a ágáról, hogy megnézze a lovet. Elősszőr észre se vette a fiatal férfit. Ám lehetetlen figyelmen kívűl hagyni egy olyan személyt akire majdnem rázuhantunk.*
~Hupsz ez kis híjján itt maradt.
*Közelebb hajolt. Felderült az arca.*
~Bingó, megint mágus, csak úgy árasztja magából, hogy tűzlobbanó.
-Üdvözlet!
*Szólalt meg, és miközben a másik úgy dönt kinyitja a szemét, öszefonta a haját.*

*Bizony Jason felnyerit, mikor meglátja a friss legelőt. Érdekes, hogy múltkor ezt nem vette észre. És én sem ezt a fát, szóval lehet, hogy mégsem itt jártunk múltkor. De végül is most már mindegy. Eszembe sem jut, hogy valakit esetleg felébreszthet Jason nyeritése, igy csak jól esően nevetek és elengedem a lovat legelni. Had élvezze ki a dolgot, hiszen ki tudja, hogy Evolyranba menet mikor tudnak majd megállni enni és lesz-e ilyen szép zöld füvű legelő. Közben én ledőlök egy sziklára. Igen kelleme, habár kicsit kemény, de mit várok egy sziklától? De végül is a derekam szinte üvölt köszönetében, mert a fogadói ágyak meg olyan hihetetlen puhák, hogy már a derekam fájdult meg tőle. Lehet, hogy bevitetek egy sziklát és azon fogok aludni. Mondjuk ezt itt. Habár ezt innen nem vinném el, hiszen jól is néz ki és egy vándornak is kellemes pihenőhelyet adhat. Mint most nekem. Na meg mit szólna a fogadós? Kitérne a hitéből. Nem mintha egy parányit is érdekelne, de lehet rossz hiremet keltené. Végül is mindegy, majd lassan elmegyünk Chattalból. Aztán remélem valami normális fogadóban szállunk meg útközben. Persze csak ha Seyla méltóztatik megérkezni. Valamiért bizom a lányban. És ezt az érzést gyorsan el kell nyomnom magamban. Ahogy ezen gondolkozom, hangokat hallok a fejem felül. Kinyitom a szemem ,felülök és egy szőke fiút látok magam előtt. Vélhetőleg ő is mágus, legalábbis mágiát érzek körülötte. Felvonom az egyik szemöldököm és bizalmatlanul méregetem. Végigmérem, majd a szeménél állapodok meg.*
-Üdv! *köszöntöm én is az idegent, majd leszállok a szikláról és megállok előtte. Ahogy múltkor is Xerio-nál, Jason egyből felkapja a fejét, megfeszül és ugrásra készen vár. A ló felé fordulok, lassan felemelem a kezem, majd tenyérrel lefelé lehúzom magam mellett. A ló vet egy pillantást az ismeretlenre, majd megbizva bennem tovább folytatja az evést. Én is elforditom a fejem Jason-ról és a fiúra nézek. várok, hogy bemutatkozik vagy mit szeretne. Abban biztos vagyok, hogy nem támadni akar. Akkor nem köszönne...*

*A lónak tehát gazdája van. Még a hajával babrál mikor a férfiú is köszön, majd lecsendesíti lovát. Látszik, hogy most is neki kell kezdenie. Befejezi a fonást és kezet nyújt.*
-Edward Elric.-*Van benne egy kis remény hátha hallott rólla a mágus. A mágusok felszoktal figyelni a nevére. Legalább annyit, hogy új dolgokban jártas, talán még az alkímia is elhangzik, de most már anyiszor nézték "csak" egy fiúnak, hogy nem lepődik meg.*
-Mi járatban erre?

//írj a szín utólag//

*Valóban lecsendesitem Jasont, habár én inkább megnyugtatásnak nevezném. Jason-nel már elég régóta együtt vagyunk, igy vannak ilyen kis jeleink, amikből mindketten értjük, hogy valami nem jó vagy épp baj van. Jason is egyből felfigyelt az idegenre, de jeleztem neki, hogy nincs veszély, igy nyugodtan evett tovább, habár a fél szemét azért rajtam tartotta, hogyha esetleg kellene, akkor egyből tudjon ugrani. De ahogy végignéztem a fiún, nem érzetem veszélyesnek, habár mágus volt, erről nem volt kétségem. De úgy tűnik, valóban nem akar támadni, igy a szemöldököm lassan visszacsúszik eredeti helyére és most már normálisan nézek rá. Látom, hogy az idegen a hajával foglalatoskodik. Vágok egy fintort. Utálom, ha egy férfinek hosszú haja van és úgy néz ki, mint egy nő. Undoritó, igy el is forditom a fejem. Mikor a fiú megszólal, csak akkor nézek rá vissza. A kezére pillantok, majd vissza az arcára. Biccentek egyet, de kezet nem fogok.*
-Caius Alec Snarknit *mutatkozom be. Az én nevemről is hallhatott volna a fiú, hiszen a mienk a legnagyobb elemi mágus család. De úgy tűnik, hogy kölcsönösen tudatlanok vagyunk egymással szemben, hiszen én sem ismerem őt.*
-Mágus vagy *ez nem kérdés, hanem kijelentés volt, hiszen érzem a mágiáját. Végig is mérem, ismét, majd a szemén állapodok meg.*
-Milyen fajtáját űzöd? *jön a következő kérdés. Illetve csak az első, de ez lényegtelen. Várok a válaszra remélve, hogy meg is kapom.*

/Caius/

*Tikina szelíden néz vissza a férfira.És érzi,hogy Caius most tényleg már nem annyira gondol róla..hátsó szándékot.Oly annyira,hogy simán válaszol,a kérdésekre.Persze,ezt Tikina sem hanyagolja.Caius lova nyugodtan sétál mögöttük,mit sem törődve kettejük beszélgetésével.Bár Tikina is nyugodtan feltételezhetne Caius-ról bármit,de ő nem az az aggódós fajta,ezért inkább hagyja,hogy a dolgok maguktól menjenek.Caius is elárulta,hogy hol lakik.Így már Tikina is tud valamit róla.Persze,nem mintha rányomulós lenne vagy ilyesmi,és semmi hátsó szándék se gondolta.Nincs és nem is lesz.Majd amikor Caius tipikus férfi formáját mutatja ,akkor nem veszi észre,hogy Tikina a szeme sarkából érzékelte,hogy végig méri őt.De egy kicsit sem zavarta.Tikina nem az a fajta elf,vagyis nő,aki zavarba jönne bármi ilyesmitől.Élvezi,ahogy a férfi végig néz rajta,majd Caius még elmereng valamin.Tikina valahogy úgy érzi,hogy Caius bármennyire is mutatja magáról,hogy milyen kemény,és harcias.De lehet,hogy inkább merész,és kissé kőszívűnek mutatja magát.De ez csupán csak látszat lehet.~Vajon,min agyalhat ennyit Caius?..*Gondolkozik Tiki magában.De ahogy sétálnak az erdőben
Tikinában felvetődik egy kérdés~Vajon van társa/nő/ Caius-nak?*De erre csak ő adhat választ,viszont Tikina nem akar tiszteletlen lenni,hanem ezért inkább csak lazán épp a kellő pillanatban.Amikor Caius a földet bámulja,Tikina beletúr a hajába/sajátjába/és akarva-akaratlanul:megfogja Caius kezét.És megállítja:
-Caius!Lenne egy fontos,kérdésem..izé.....*megvakarja a fejét,és lenéz a földre,majd gyorsan elkapja kezét a férfiétól*-bocsánat..nem akartam ilyen...*Nem is fejezi be a mondatot,elfordul és kezeit maga előtt összekulcsolja..~Milyen idióta vagyok....most elszúrtam...*Mérgelődött Tikina magában.*

//Caius, ..másképp! ^^//

*Elfordúl a srác. Egy gyors fintor, de nem baj, ilyen a világ. Ami az egyiknek tetszik az a másiknak nem. Majd a másik is bemutatkozott. Ednek viszont ismerős a név. Olyan fintort vág, mint aki az emlékeiben kutat.*
~Snarknit. Hallottam már rólla valahol...
*Ám nem fogadják el a kezét, csalódottan húzza vissza és azzal a lendülettel zsebre is vágja. A fiú arról kérdez, hogy milyen mágus. Felfelé néz, elgondolkozva válaszol, mint aki nincs tisztában a posztjával, vagy még nincs is neki.*
-Igen, mágus vagyok, ám, hogy milyen?-*Megrántja a vállát*-Egyenlőre mindenbe belekostolok.
*Egy tétova mosoly, majd hírtelen beugrik valami.*
-Megvan! Tanított itt egy Snarknit nevű, ...ki is?... ejj, viszont az biztos, hogy egy Robert Snarknit nevű volt a tanítóm mentora! A mester beszélt rólla, nagyon jó elemi mágus. Nem ismersz véletlenül egy Izumi nevü elfet?
*Úgy látszik a kezdeti ismeretlenség és homály után végül mégis talált köztük kapcsolatot.*

//remélem nem bajj, hogy mégis ismerlek! ^^

//Tikina - Hoppá, tumultus? //

*Észreveszem a szelid és érdeklődő, nyugodt pillantásokat, amiket Tikina villant felém. Kezdek félni. Nem attól, hogy a lány rám támad. Épp ellenkezőleg. Nagyon is úgy tűnik, hogy tetszem neki, vagy legalábbis kedvel. Furcsa, hiszen alig ismerjük egymást épp hogy pár szót váltottunk. Habár valóban romantikus este az erdőben sétálni egy Hold által megvilágitott ösvényen, de azért én ezt nem sorolnám a 10 legromantikusabb ismerkedési mód közé. Mondjuk én alapból nem vagyok romantikus alkat és alapból nem érdekelnek a nők. Igy jobban megijedek, mintha Tikina kardot rántott volna. Az izmaimat kicsit megfeszitem és bal kezem, amelyikkel fogom a kantárt szinte fáj a merev izmaimtól. Sóhajtok egyet, néha Tikinára nézek és elkapom a tekintetem, mikor épp találkozik az övével. Oké, ez kezd kinos lenni. Gondolatban sóhajtok egyet és lecsendesitem magam. Kár, hogy Jason nem tud engem lenyugtatni. Illetve letud, de most jelen pillanatban ez nem menne. Jason csak nyugodtan sétál mögöttük, nem is figyelve a kis párocskára, hogy miről is beszélgetünk vagy épp mit csinálunk. A ló csak nyugodtan sétálgat, nézelődik, habár néha rám néz, de úgy tűnik Tikina annyira megnyugtatta a lovat, hogy cseppet sem aggódik, hogy harcra kerül a sor, lazán sétálgat mögöttem. Ez igen érdekes és nyugodtabb lennék, ha Jason legalább egy apró jelét mutatná, hogy készenlétben van és bármikor felpattanhatok rá és elvágtathatunk. Ismét végigmérem a lányt, majd elmerengek Casve-n. Nem igazán szeretem az elfeket, és főleg nem az elf nőket, de hát nincs mit tenni. Mégsem vághatom Tikina képébe, hogy nem szeretem az elf nőket, hagyjon békén. És nem is olyan kibirhatatlan ez a lány. Nem kérdez sokat, beszélni sem beszél sokat. Habár a kinos csend kezd nagyon kinos lenni. Visszatérek Casve elterelte gondolataim közül és már éppen nyitnám a számat, mikor Tikina szólal meg. És megfogja a kezemet! Az ütő is megáll bennem és érzem, hogy elvörösödök. Reflexből kirántom a kezemet az ő kezéből, mire Tikina is kapcsol. Úgy tűnik, hogy baromira megbántotta. Ajajj...Tikina elfordul és kezeit összefonja maga előtt. Nem tudok mit mondani, viszont a kérdés érdekelne. Persze nem feltétlen kap rá választ a lány, mégis lassan, kissé vigyázva szólalok meg:*
-Mit akartál kérdezni?

//Edward//

*Úgy tűnik, hogy ez a fejforditás nem volt a legjobb dolog, hiszen biztos vagyok benne, hogy Edward észrevette a dolgot. Kicsit kinosan érzem magam, de hát ez van. Végül is csak a saját véleményemet védtem meg. Saját véleménye mindenkinek lehet, habár nem biztos, hogy ez egyezik a köz véleményével. De ez engem soha nem is érdekelt és ez után sem fog, igy nem is izgatom magam tovább rajta. A fiú bemutatkozik, megtudom a nevét. Persze ezzel nem igazán jutok közelebb a sráchoz, mert nem hallottam még erről a családról. Ami azért nem fura, mert nem sok helyen jártam, igy nem csoda, hogy van olyan család - főleg ilyen messze Fresyllától - amelyikről nem hallottam. Viszont azért érdekes, mert olvasni meg rengeteget olvastam különböző családokról és klánokról, akik hiresek lehetnek. Szóval egyszóval furcsa a dolog, hogy nem hallottunk még egymásról. Merthogy a bemutatkozásom után kiderül, hogy Edward sem hallott az én családomról. A kezét nem fogadom el, ez nálam egy régi szokás, hogy senkivel nem fogok kezet. Lehet, hogy sértő, de engem ez nem érdekel. Ez van és kész. Úgy tűnik, hogy Edwardot is kicsit rosszul érintette, hiszen egyből a zsebébe süllyeszti a kezét. A kérdésemre Edward kicsit elgondolkozik, mire kissé lenézően nézek rá és válom a választ. Furcsának találom, hogy valaki ne tudja, hogy milyen mágus is valójában. De azért várok. Kezemet keresztbe fonom a mellkason előtt, és kisebb terpeszbe állok. Szeretem ezt a férfias állást, igy gyakran állok igy. Könnyű belőle megmozdulni és kényelmes is. Persze nem egész álló nap, de talán a legkényelmesebb állásforma. Felvonom a szemöldököm, majd végül Edward válaszol. Furcsának tartom, hogy ilyen korba, amilyen idős a fiú - kb. egy idősnek tartom magammal - még nem szakosodott mágiaágra. Persze, végül is az ember holtáig tanul, könnyen lehet, hogy 50 évesen fedez fel egy olyan mágiaágat, ami neki szimpatikus. Mégis, nálunk ez már furcsa. A fiú felkiált, mire értetlenül meredek rá. Mit kell itt kiabálni? Kiabálni az szokott, aki fél, vagy ha veszély fenyegeti. Gyorsan körbekémlelek, majd mikor Edward kijelenti, milyen felfedezést tett, elmosolyodom. Persze ebben a mosolyban nincs semmi érzelem és inkább csak arcrezzenésnek mondható, de kifejezetten megmozdul valami az arcomon.*
-Robert bácsi. Na igen. Ő volt az egyetlen ember, akit szinte kitagadott a családunk, mert szétkürtölte a titkainkat. A tanitási módszerünkre. Majd megpróbált bejutni Dagorladba. Meg is ölték... *mesélem unottan, de közben elvigyorodom. Mindig is szerettem olvasni Robert bácsi leveleit és könyveit. Viccesen és élménydúsan mesélte el a történeteit. A fele sem volt igaz belőle, de azért esti mesének nagyszerű olvasmány volt. Ezt persze nem osztom meg Edwarddal, hiszen igy is jócskán lealacsonyitottam a családunkat. Nem kell tudnia, hogy ez az ember még hazudott is, mint a vizfolyás. Végül egy kérdést is kapott. Elf. Kiráz a hideg.*
-Hát olyan pont nem *morgom és válaszomból kiderül, hogy a)nem sok elf ismerősöm van és b) nem igazán kedvelem ezt a fajcsoportot.

*Tikina eléggé megbánta amit tett.~Meghülyültem?vagy mi?egy idegen srácnak a kezét....áááhhhh.ez kiborító!*Dühöngött magában,látszólag kissé elvörösödött,de inkább felrobbant volna a dühtől.Miért is csinálta ezt?Erre csak ő adhat választ,no meg Caius kérdésére:
-Csak annyit,hogy szerinted az elfek tudnak hatni az érzelmekre?*Kérdezte kicsit saját magán is meglepődve,de aztán megfordult.Még mindig nem nézett Caiusra.Nem akart ilyen helyzet után a szemébe nézni.Hiszen ez számára is kínos volt...sőőt,hülyeség!De hát már meg történt,így Tikina talán már nem ronthat tovább a helyzeten...nem is akar.Aztán végül mégis Caiusra vetődött a tekintete.A férfi most megdöbbentnek látszott,és kicsit zavarba jött.De azonnal "kitért",és témát váltott ,Tikina szerencséjére is.~Nos választ adtam neked..de még mindig kínosan érzem magam,asszem bocsánatot kéne kérnem....*Morfondírozott magában Tikina.És végül igen,meg tette a lépést,afelé,hogy ne ássa el magát teljesen a sárga földig:
-Figyelj Caius!*belenéz a férfi csillogóan kíváncsi szemébe*-bocsánat az előbbi miatt.*khmm...köszörüli meg a torkát*-Tényleg sajnálom!Nagyon.*szemét hirtelen elkapta Caius tekintetéből,és lenézett a földre.*

//Caius//

*Ed nem fordít különösebb figyelmet sem a fejfordításra, sem a terpeszállásra. Elmélyed a gondolataiban, és mikor felkiállt, azt sem veszi észre, hogy Caius elöbb segélykérésnek vélte a hírtelen kitörő örömét. Kérdésének hatására azonban minden reakciót észrevesz. Tehát Caius nem szereti az elfeket. Úgy látszik nincs sok közös bennük, egyenlőre. Ed egy pillanatra elgondolkozik, vajon ő milyen viszonyban van ezzel a fajjal. Nap mint nap látott tündéket és myrtéket maga körül. Mondahtni már megszokta a jelenlétüket. Nem szereti jobban mint az embereket, de az embereket sem jobban nálluk. Sosem tett szociális különbséget köztük. Alig észrevehetőn megvonta a vállát, a fel nem tett kérdésére, és egyben jelezve, hogy tőlle aztán gyűlölheti is őket a másik. Mindeközben elhaladt a tűzlobbató elött. Most látszódott meg igazán, hogy mekkora is valójában a diák. Eddig ugyanis egy domb féleségen voltak és Caius volt lentebb. Mikor egyszintre értek, Ed alig ért föl a válláig Caiusnak. Gondolkozásában, beszédmodorában túlérett, simán lehet gondolni 22-nek is, ám nézni(!) nem, ugyanis termetileg látszik 10 évesnek, és talán ezel sokat is mondtam. Hogy miért nem ismeri a Snarknit fiú Edet? Sok lehetséges magyarázata van. Elsősorban lehetséges, hogy a távolság miatt, de a háttérben talán az húzódik, hogy ballépése miatt kicsapták az Egyesületből. Majd megszakítottak minden kommunkikációt az összes iskolával vele kapcsolatban. Addig sokan akarták, hogy egy vagy két évet nálluk töltsön a "csodagyerek" ám ez keresztbe tett iskolai pályafutásának.*
-Szép ló! Hogy hívják?-fordúlt a fiú felé.

//Tikina//

*Zavarban vagyok? Nos, az nem kifejezés. Tényleg. Nagyon. És a legszörnyűbb, hogy én sem értem, hogy miért. Hiszen csak egy idegen lány fogta meg a kezem. Hopp! A kulcsszó! Lány! Még soha nem volt dolgom lánnyal és nem is akarom, hogy dolgom legyen. Engem nem érdekel az ellenkező nem és nem is fog egy darabig. Élem az életem, tanulgatok és teljesen el vagyok foglalva. Nekem nincs időm holmi lányokra.És valljuk be, nem is esett jól. Mert ha nem tapasztaltam volna ilyesmit és jól esne... Nos. Akkor azt hiszem még jobban össze lennék zavarodva. De így, hogy még élvezni sem volt időm és hangulatom se, nem igazán értem miért érzem magam ennyire kínosan. De végül is ahogy nézem Tikina kínosabban érzi magát Szeretném megkérdezni tőle, hogy mi vezérelte erre a cselekedetre, miért is fogta meg a kezem. De aztán belegondolok, hogy mit is mondana a lány és valószínű én érezném magam kínosan. Így a kérdést inkább félredobom, talán majd később és egy másikat teszek fel. Tikina válaszol is, habár nem néz rám. Motyog, amiből leveszem, hogy neki is kínos ez az egész helyzet A kérdése meglep és észre sem veszem, hogy megálltunk.*
-Nos igen. Szerintem biztosan valami hatása az elfeknek a növényekre és állatokra. Mintha valami nyugtató természetbarát mágia áradna belőletek *mondom elgondolkozva és egy virágot nézek Tikina lába mellett. Majd végül felnézek a lány szemébe, aki hamar elkapja a tekintetét. Elgondolkozom és rájövök, hogy a szívem már megnyugodott, nem száguld 150-nel és a légzésem is lelassult. Megnyugodtam. De úgy tűnik Tikina még nem. Lassan tovább indulunk, mire a lány ismét megáll. Kérdőn nézek rá és Tikina elkezd hebegni-habogni és valami bocsánatkérés-félét mutat be. Csak biccentek és legyintek egyet, majd tovább indulok. Kezd érdekelni, hogy miért is történt az a bizonyos kézfogás,de nem akarom a lányt zavarba hozni, így csendben baktatok mellette.*

//Edward//

*Ahogy lassan figyelem a fiút, bizony terpeszállásba helyezkedek. Kényelmesen zsebre dugom a kezem és úgy figyelem a fiút. Kifejti, hogy bizony ismert egy Snarknit nevű elemi mágust, mire elmesélem neki Robert bácsi történetét. Egy apró kis mosollyal kísérve, habár szívem szerint röhögnék. Bár ahogy belegondolok mégis igen szomorú Robert bácsi és a családunk viszonya. Hiszen Robert bácsit mindenki őrültnek és aljas hazudozónak tartotta. Mert hogy az is volt. Ahogy végig nézek az arcán, rájövök, hogy bizony sokkal fiatalabbnak látszik, mint én. Eddig a kiengedett haja idősítette, de most hogy felkötötte, csak tátott szájjal bámulok az előttem álló...Kisfiúra. Merthogy Edward kb. 12-13nak néz ki. Viszont a korához képest igen magasnak tűnik, hiszen egyforma magasak vagyunk... Addig, míg Edward le nem sétál a kisebb emelkedőről, amin állt. Lenézek rá, hiszen alig ér a vállamig és láthatja, mennyire meglepődtem. Azért igen érdekes, hogy ennyire megváltozik egy srác.ha felköti a hát s lesétál a dombról. Végigmérem és elvigyorodom. Habár a vigyor gyorsan mosollyá, majd semleges ajakállássá fakul. Remélem, hogy Edward nem vett ebből észre semmit. Látom, hogy ő elvan az elfekkel és azt is, hogy észrevette, én nem szeretem annyira őket. De hát ez van, mindenkinek ehet véleménye - természetesen. Habár nem szoktam hangoztatni, hogy nem szeretem az elfeket, nem is istenítem őket mások előtt. Elgondolkozom és gondolataimból Edward hangja repít vissza a jelenbe.*
-Jason a neve. Már 10 éves korom óta együtt vagyunk. Ezért értjük meg egymást *mesélem mosolyogva. És mintha Jason ezt be akarná bizonyítani,a nevére felkapja a fejét, meleg barna szemével rám, majd Edwardra néz. Nyerít egyet, majd folytatja tovább a fűevést.*

*Nagy szerencse, hogy Ed épp háttal állt és nem látta a gúnyos vigyort. Húhúú, mit produkált volna ellenkezőleg! Miután megkapta a választ a ló nevére, amaz boldogan felnyerített. Elmosolyodott.*
~Egy társ aki mindenben veled van...jól hangzik.
*Ekkor fordúlt meg teljesen. Beszédre nyitotta a száját ám megtorpant. Egy halk reccsenés Caius háta mögött. Nem kéne sokat törődni ezzel, ugyan mi lehet az? De Ed nem így véli. Mindennek meg van az oka. Ennek, mivel a fa irányából jött, nem elkerülendő oka kell, hogy legyen. Ezt a gondolatmenetett azonban nem tudta így kifejteni magában, mivel az egész villámgyorsan zajlott le. Egy halk reccsenés, és a fa hozzájuk eső fele, rohamoasan dőlni kezdett.*
-Vigyázz!-*Egy ugrás, közben arrébb löki a Snarknit fiút. Meglepően könyen megy jobb vas karjával. Öszecsapja a két kezét, és ugyanazzal a vaskarral megállítja a zuhanó fát. Egy több méter magas, szép szál fa feléről van szó. Nem csoda ha a súllya alatt fél térdre kényszerült. A lombkorona Jason orráig ért.*
~Le kell tennem, különben itt szakadok meg!~*Nem nézett Caiusra. Hála az automailjének meg tudta tartani a fatömböt, de letenni már nem volt ereje hozzá varázslat nélkül. Ám azt is meg kellett kétszer gondolnia hogyan használja.*
~Ha a benne lévő vizet próbálom meg ellökni, ugyanazt kapom végeredményül, és könnyebb dolgom lesz. Meg már úgyis elindítottam a varázslatot.
*Lehajtotta a fejét és szinte suttogva ejtette ki a szót. Hangosabban nem is ment volna az erőlködéstől.*
-Redditum.-*Ez kisebb tárgyak elmozdítására szolgál, így latba kellett vetnie minden erejét, hogy működjön. Kék izzás tűnt fel a keze körül, és mintha vizes kezdene lenni a fa törzse. Egy nagy kiálltás kíséretében taszította arrébb. Bele a volt fűzfa melletti kis patakocskába, de ez a hajítás sem volt annak nevezhető, mivel a fa gyökerével még ösze volt kötve a leszakadt rész, így egy félkör ívet tett meg. A baj okozója, egy termetes husos szú, épp ekkor fejezte be lakomáját, és jól végezvén a dolgát célba vette a legközelebbi élőlényt... Edet. A fiú láthatólag teljesen kimerült. Percek alatt kellett cselekednie, gyorsan és nehezet. Jobb karja szikrákat vert. Szuszogott párat, majd játszva a keményfiút megpróbált felállni. Hát nem ment...viszazuhant féltérdre. Mivel az automailje varázslattal lett hozzákötve és ezt a saját erejéből tartja fent, ha túl sok energiát használ el, félő, hogy szétesik, hiszen nem tudja fentartani a varázslatot. Becsukta a szemét, és várt. Csak reménykedhet.*

//Edward//

*Nagyban elbeszélgetünk. Egyikünk sem vesz észre semmi különöset, mig csak a fa nem kezd el recsegni. Hirtelen hátrafordulok és a vigyázz kiáltás már jön is és Edward arrébb lök, mig őrá ráesik a fa. Egy pillanatig elfog a rémület, majd felpattanok és kezemet összeérintve egy nagyobb tűzgömböt hozok létre. Aztán eszembe jut, hogy bizony itt a tűz nem feltétlen segit, igy kissé tanácstalanul állok egy pillanatig. Mjad végül összecsapom a kezem, a tűzgömb eltűnik és egy bűbáájt motyogok, kezemet a fa felé forditom, mire a fa elkezd felemelkedni. Edward varázslatával a fát arrébb lökjük, de nem sokkal, hiszen még azért összetartja a gyökere a két részt. Végól Edward felé fordulok, aki nem igazán tud felállni. Leguggolok mellé és odaadom neki a kulacsom.*
-Kössz. Minden oké? *nyújtom felé a kis kulacsot, amiben viz van. Végül felpillantok a fára és egy jól megtermett szúra leszek figyelmes. Egy apró tűzgömböt lövök felé, ami pár másodperc alatt elégeti a szút, de a fában nem tesz kárt - szerencsére. Jason közben odasietett hozzánk, de megsimitom a nyakát és közlöm vele, hogy nincs semmi baj, max Edwardot kell innen elvinni. Lenézek a fiúra és várok, hogy mondjon valamit: jól van, vagy épp nincs jól, eltört-e valamije vagy még él.*

*Teljesen kiszáradt a szája. Némán vette át a kulacsot, azt is bal kézzel. Miután ivott, nagy nehezen feltápászkodott. Hálásan fordúlt a Snarknit fiúhoz. Túl terhelte magát, és ebből egyedül aligha mászik ki. Hála Caius varázslatának, talán a karja is megmarad.*
-Köszönöm, az elöbbit is.-*Itt a kidőlt fára nézett, majd a szúra tévedt a tekintete.*
-Hm, mekkora bajt tud okozni egy ilyen kis bogár. Majdnem itt maradtunk mindketten...
*Furcsán álmos hangon beszélt, habár ő ebből nem észlelt semmit. Majd újra Caius felé fordúlt, hogy visszaadja a kulacsot, ám megtorpant.*
~Upsz, ketten van...hihi, most melyiknek adjam oda?
*Elmosolyodott, palástolva meglepődöttségét. Végül úgy döntött a két Caius közé tartja a kulacsot. Azután, ha elvette a másik ha nem, egyszerüen minden átmenet nélkül öszecsukott a lába. Megszédült, sajgott a feje piszkosul. Lassan a halántékához nyúlt bal karjával. A jobb lógott mintha el lenne törve. Nem is csoda, az a keze átmenetileg nem üzemel. Ha leveszik róllla a köpeny újját, feltűnik a szikrákat szóró fém művégtag.*

//Edward//

*Edward átvette tőlem a kulacsot, mig én a szúval voltam elfoglalva. Igen hamar megégett szerencsétlen, és el is porlad. Kissé aggódva fordulok vissza Edwardhoz, aki bizony csak issza a vizet igen mohón.*
~Oké. Remélem minden rendben van vele~*gondolom kissé félve és úgy vizsgálom a fiút, hogy vajon mi baja lehet. Szemem a karjára esik, ami úgy néz ki, mintha el lenne törve.*
-Jól van a karod? *kérdezem és lassan megfogom. Hideg fémes érzés járja át a testem és felhajtom a fiú ruhaujját. Egy fém kezet látok meg. Hátrálok és meredten nézem a kezet.*
-Istenem! Ez micsoda? *kiáltok fel, majd Edwardra nézek. A fiú tekintete igen fátyolos és mellettem nyújtja valakinek a kulacsot. Nagy mozdulattal a kulacsért nyúlok és figyelem a fiú tekintetét.*
-Hé minden oké?*kérdezem kissé furcsán, majd megcsóválom a fejem.*
-Megtöltöm a kulacsot. Maradj itt! *parancsolok rá a fiúra, majd a patakhoz sétálok. Lassan belekóstolok a vizébe és érzem, hogy tiszta és hideg. Remek, ilyen kell nekem. Gyorsan megtöltöm a kulacsot, majd visszasietek a fiúhoz és ismét a kezébe adom, hogyha szomjas, ihasson még.*

*Távolról hallja Caius mondatát. Máskor komolyabb választ adott volna, de ilyen helyzetben nem várható el tőlle, így csak ennyit mond, miután jól megbámúlta saját karját.*
-Hogy?...A kezem.-*Bum, ekkor esett a földre. Nincs jól, mondani sem kell. Caius elsiet vízért, ő pedig próbálja öszeszedni magát. Felhúzza a kabátújját.*
~Ahogy sejtettem.~*Nehéz gondolkozni, furcsa érzés. Mintha minden gondolata távolról integetne felé. Abszolút kimerűlt. Ám az még eszébe jutott, hogy lekéne vennie a kabátot, hátha így megtudja mi a baj. Azonnal ki is derült. A vállán lévő rész belefúródott a húsba. Vastag vércsík csordogált lefelé a seb felöl. Az automailen nem vollt sem csavar, sem illeszték. Az egészet varázslat tartotta, és néha még most is fel-fel csapott egy szikra.*
-Ezt kijebb kell venni...-*megpróbálta kézzel, de nem ment. Mikor varázslatra nyitotta a száját, megszédült. Majdnem hátra bukott.*
~Nem megy!
*Ekkor ér oda Caius az immár teli kulacsal. Könyörgő szemekkel néz rá, majd az automailjére. A vastag, megszólalásig kar formájú fém szerkezet, láthatólag belefúródott a vállába. Ki kéne venni belőlle, ám az a veszély fenyegetheti a tűzlobbantót, hogy megrázza. Vajon belevág?

//Edward//

*Bizony Edward cseppet sem néz ki túl jól. Mintha a gondolatai és a hangja is messze szállt volna az előbbi kis ügyeskedésétől. El nem tudom képzelni, hogy mi baja lehet, hiszen csak pár másodpercig megtartott egy fát. Nem is tudom és nem is éreztem, hogy mágiát is használt hozzá Na és hogy vaskarja van asrácnak. bizony kissé kótyagos Edward,így elszaladok egy kis vízért. Mikor visszaérek, látom, hogy a köpeny már nincs a fiún, viszont a vaskarra emlékeztető izé bizony frankón bele van fúródva a bőrébe,a húsába és igengusztustalan.*
-Jézus mi csináltál? *ámulok el egy pillanatra, majd megcsóválom a fejem.*
-Fájni fog... *motyogom, majd fintorogva megfogom a kis vasizét és megpróbálom kihúzni a bőrből. Nem is gondolom, hogy a "Fájni fog" kijelentés bizony mindkettőnkre vonatkozik. Erős áram fut végig a testemen, összerántja az izmomat De ez a rándulás épp elég erős ahhoz, hogy kihúzzam a húsból azt az izét. Majd elengedem és hátravetődöm a fűbe. Jason ijedten hozzám üget és megszagolja a kissé megégett kezemet, ami hamarosan begyógyul, hiszen a tűzlobbantókon az égési sérülések nem igazán maradnak meg sokáig. Jason ijedten figyel, majd lassan, kótyagosan felülök.*
-Mi a fene volt ez? *kérdezem suttogva, haraggal a hangomba, minden szót megnyomva, Edwardra nézve.*

*Belevág a srác. Mikor kihúzza a vasat, némán állja. Egy arcizma sem rándul, ám belül üvölteni szeretne. Miután Alec végez, feltesz egy jogos kérdést. Ed azonban csak percekre rá tud válaszolni. Fátyolos szemmel néz rá, majd fúj egy nagyot.*
-A karom, mint látod vasból van... és varázslat tartja össze... Sajnos nem vagyok olyan erős mint gondoltam.
*Nem olyan erős? Egy vastag fűzfát tartott meg percekig! Szomorú volt. Nehéz ilyet "beismerni". Lassan könyebb lesz a légzése, és már nem is olyan szapora. Törökülésbe ült, majd a karját kezdte próbálgatni. Elszántság tükröződött az arcán, látszott, hogy még fáj a karja, de szégyelte, hogy ilyen szánalmasan leszerepelt. Amint meggyőződött arról, hogy nem fog szétesni a karja, lassan felállt, és a bal lábát kocogtatta a földhöz próbaképp. Jó, ez is megmarad. Ránézett a tűzlobbantóra.*
-Remélem nem esett semmi bajod. A viszont látásra.
*Biccentett egyett, majd elindúl a Hullámvirág felé.*

//Ha marasztalni akarna Caius csak arjta! ^^ , de ha nem azért még írj, én köszönöm a játékot Very Happy

//

//Edward//

*Még mindig a földön ücsörögve meredek a fiúra. Még érzem a kezemben az apró kis rázást. Ed igen ratyin néz ki, így lassan felállok és közelebb sétálok hozzá, közben megsimítva Jason nyakát, aki még mindig kissé idegesen figyel és fülel. Leguggolok Edward elé, aki lassan törökülésbe tornássza magát. Az arcán látszik, hogy még mindig baromira fáj a karja.*
-Nem vagy normális... *suttogom és megcsóválom a fejem. Mikor a fiú feláll és távozni készül, csak biccentek egyet.*
-Üdv! *köszönök el, de belül ennyit mondok: ~A viszont nem látásra~*gondolom fintorogva. Megfordulok, a fűzfára nézek, majd magamhoz intem Jason-t.*
-Elég volt ebből a napból...*motyogom, majd felugrok rá és visszavágtázunk Chattalba.*

//Köszi a játékot!//

//Caius//
*Tikinát már egyre kezdte meg nyugtatni Caius lénye.Szinte már nem is izgult,és nem is igazán érezte magát olyan kínosan az előbb.
Viszont Caius bizonyára azt fogja várni,hogy a nő megmagyarázza az előbb történteket....mint például,azt a bizonyos "kézfogást."....
Nos Tikina nem az a fajta volt,aki csak úgy el kezd majd magyarázkodni,aztán meg.....ott van az is,hogy Caius hogyan fogná fel azt a magyarázkodást.De aztán mintha Tikinát nem érdekelnék a gondolatai,így szólt:
-Figyelj Caius!Tudom,hogy ez......*Tikina tekintetét a férfiéhoz szegezte.....kivételesen és meglepően,belenézett Caius barna szemébe*
kicsit gáázz.....*na most kezdett el mentegetőzni Tikina*tudom,amit tettem,de hidd el..én....én nem akartam...vagyis igazából azért tettem mert,*kis szünet*mert arra gondoltam..hátha akkor jobban meg tudlak nyugtatni!*Nyögte ki végül,és ez a válasz elég hihetőnek is hangzott,főleg,hogy nem igazán volt igaz!De Tikina még nem akarta elárulni a teljes igazságot...még nem.....Belenézett hosszan,Caius igéző szemébe,és azonnal megnyugodott.Pillantásuk összeért.Tikina most nem kapta el tekintetét,inkább kíváncsi volt,mit reagál Caius a válaszára.Közben észrevétlenül,de meg álltak.A ló is,Jason.A friss füvet majszolgatta.*

//Tikina - Már épp irni akartam, hogy mikor válaszolsz, de látom én várattalak meg sokáig, ne haragudj!! //

*Bizony a kézfogás kissé furcsán érintett, de hát ez van. Biztosan volt valami oka, de úgy érzem, hogy nem is érdekel az ok és Tikina is kinosan érezné magát, ha rákérdeznék. Tovább sétálunk, kissé csendben, de végül is ez nem is baj. Én kifejezetten szeretem a csendet, habár ha van beszélgetőtársam, akkor azért szeretem ha beszél. De csak ő. Én nem szeretek beszélni, mert a végén még olyat árulok el magamról, amit nem kellene. Nem vagyok egy "hamar megbizok valakiben" fajta. Ez lehet, hogy rossz, de én igy szoktam meg, igy tanitottak, úgyhogy ez bennem marad életem végéig. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki egyből elnyerte a bizalmamat. Ahhoz nagyon sokat kell tenni. Habár Xerio igazán érdekes és kellemes társaság volt, benne sem bizom meg annyira, hogy esetleg fegyvertelenül beszélgessek vele. Jason még mindig jön mögöttem, a kantáránál fogva vezetem. De amikor Tikina megfogja a kezem, majd el is rántja, megtorpanok. De nem csak én, a lány is. Furcsán nézek rá, de végül is annyira nem rázott meg a dolog. Jason a megállásunkat kihasználva ropogtatni kezdi a friss füvet. Nem kérdezek rá a kézfogás okára, de úgy tűnik, hogy Tikina önként magyarázkodni kezd. Felvont szemöldökkel hallgatom a lányt, aki mélyen a szemembe néz. Úgy tűnik, hogy nincs zavarba és nem is kinos neki a dolog, habár azért nekem kicsit hevesebben dobog a szivem. Váratlan volt ez a cselekedet és meg is ijesztett, hiszen még soha nem voltam ilyen közel egy lányhoz. És nem is szándékozom. Tikina mélyen a szemembe néz és úgy magyarázkodik. A magyarázatot meghallgatom, de nem igazán tudok rá mit mondani.*
-Öhm. Oké *mondom egy kis hatásszünet után, majd Jason-re pillantok, aki vidáman rágcsálja a füvet.*
-Nem ülünk le egy kicsit? *bökök fejemmel a közeli tisztásra, ahol még több fű van.*
-Úgy tűnik Jason megéhezett... *morgom kissé haragosan a ló felé, majd sóhajtok egyet és mint aki nem tud mit tenni, megvonom a vállam.*
-Jössz? *kérdezem a lánytól és meg sem várva a választ Jason-t a tisztás felé húzom.*
-Gyere Haver, ott több is van! *nézek a tisztás irányába és mintha Jason értené, vidáman felnyerit és gyorsan szedve a lábát jön utánam. Majd a tisztás közepén megáll és ismét enni kezd. Én pedig az egyik sziklának dőlve figyelem a lovat.*

//Semmi gond Caius Smile

//

*Tikina mi mást felelhetett volna Caius-nak,aki éppenséggel nem tudott jobbat ki találni,mit hogy üljenek le egy kicsit...:
-Oké.Menjünk.*Tikina mosolyogva és most már nyugodtabban ment Caius mellett.Ránézett a lóra,aki vígan eszegette a friss füvet.*
-Azt hiszem*néz rá Tikina Caius-ra*Jason élvezi ezt a friss füvet,és a környezet is elég kellemes.*ránéz Caius-ra,aki egy sziklának dőlve nézi a lovát.*
-Szerinted is Caius?*Kérdezi a férfit,habár ennek a kérdésnek,csak annyi haszna van,hogy legyen valami téma...hogy ne üljenek itt
kínos csöndben...*
-Olyan nyugodt,és meghitt ez a hely...*Véli Tikina elábrándozva.No meg most legalább Tikina szóval tartja Caius-,akin eléggé
látszik,hogy kissé kínosan érzi magát,ebben a csendben...de most Tikina feldobott végre egy témát,így nem kell síri csöndben ülniük tovább.*

//Tikina//

*A kérdésemre - miszerint üljünk le egy kicsit a rétre - Tikina természetesen igennel felel és örömmel követ engem és Jason-t is, aki már alig várja, hogy egy jó nagyot haraphasson a fűből. Mikor beérünk a kis tisztásra, Jason nekilát enni, én pedig egy sziklának dőlve figyelem. Végül Tikina is megérkezik és odasétál mellém. Ránézek a lányra, aki meg is szólal. Úgy tűnik, hogy nem szereti a kinos csendet. Nagyszerű, mert én sem. Habár elnéztem volna még egy pár percig csöndben Jason-t, de Tikina megjegyzi, hogy milyen kellemes ez a hely, mire csak bólintok egyet. Aztán mivel a lány próbálkozik, sóhajtok egyet és megszólalok:*
-Igen. Valóban kellemes ez a hely. A fák árnyékától nincs is olyan meleg, de a fény mégis ideér, gondolom azért ilyen dús a fű. Jason nagyon élvezi *magyarázom keresztbe font karokkal és az utolsó mondatnál elmosolyodva, szeretetteljesen a lóra nézek. Majd ismét Tikinára.*
-Gyakran jársz ide? *teszek fel egy kérdést, amire remélem a lány jó hosszan válaszol. Addig is agyalhatok egy újabb témán, mert az időjárás és ez a hely nyugodtsága nem tűnt valami jó témának. *

*Tikina egy mosoly kíséretében válaszol a srácnak.
-Hmm,nézzük csak-gondolkozik el-igen elég gyakran megfordultam már itt.Persze voltak olyan esetek,amikor rákényszerültem.Na igen.Gondolom kíváncsi vagy az ilyen esetekre Caius.*Tikina ,mint aki magának beszél folytatta történetét.*-Egyszer -kétszer voltam olyan helyzetben ,amikor segítség kellett volna,de magam voltam,és így hát egyedül "birkóztam"meg az ellenségekkel.Jah,de nem akár milyen ellenségek voltak-Tikina belelendült a mesélésbe-hatalmas,és ronda,undorító szörnyetegek....-és csak ömlött Tikinából a szó.Egészen addig,míg Caius-ra nézett és észre vette,hogy mennyire elmerült a gondolataiban.*
-Hé,ilyen uncsi vagyok!-majd oldalba löki a fiút-nyugi,csak vicceltem ,Caius...ha érdekel mesélek tovább!Na?*Kérdezi Tikina,és közben Caiust és Jasont figyeli.~Remélem nem untatom itt szegényt...az elég szánalmas lenne...főleg nekem.*Jártak Tikina gondolatai.*

//Tikina//

*A sziklának dőlve nézelődök a kis réten. Igen kellemes hely és úgy tűnik, hogy Jason-nek is tetszik, hiszen nyammogva ropogtatja a finom, friss füvet. Elmosolyodom és arra gondolok, hogy lehet, hogy nem is kellene itt hagyni ezt a helyet. Talán letelepedhetnék itt valahol. Mondjuk Evolyranba. Jason is biztosan élvezné. Ehhez nem fér semmi kétség, hiszen Jason sokkal kedvesebb, virgoncabb és energikusabb lett, mióta útra keltünk Fresyllából. Talán ő is ugyanúgy vágyott egy kis friss levegőre, egy kis kalandra, mint a gazdája. És ez persze nem kizárt, hiszen együtt nőttünk fel, 5 éves korom óta együtt vagyok Jason-nel. Már szinte egymás gondolatát is ismerjük, így biztos vagyok benne, hogy amire én vágyok, arra ő is. A gondolkozás után felteszek egy kérdést Tikinának, miszerint gyakran jár-e ide. És mikor a lány elkezd mesélni, tovább folytatom a gondolatmenetemet. Nem igazán érdekel a lány, a jelenléte nélkülözhető, viszont nem akarom, hogy esetleg feleslegesnek érezze magát, így hagyom, had beszéljen egy kicsit. Mikor oldalba bök, felpillantok rá.*
-Mi? Persze, figyelek. *nézek a lány szemébe és bólintok egyet, mintha csak biztatnám, hogy folytassa a mondandóját. Érdekes, mert az első mondatára sem emlékszem, nem hogy az egész történetre. De nem is baj, hiszen teljes az életem a lány történetei nélkül is. Mikor Tikina megkérdezi, hogy meséljen-e tovább, felsóhajtok.*
-Sajnos itt az ideje, hogy visszamenjünk Chattalba, hiszen megyünk Evolyranba és még össze kell szednem pár dolgot... *magyarázom a lánynak, majd biccentek felé egyet.*
-Örültem a találkozásnak! A viszont látásra! *köszönöm el Tikinától, majd felpattanok Jasonre és elvágtatunk Chattal faluja felé.*

//Köszönöm a játékot!//

*Tikina mesélés közben ránéz Caiusra,aki úgy tett mintha figyelne,de ezzel csak Tikit akarta megtisztelni.
Aztán hirtelen elköszön,és Tikina ezt kissé furcsálja . ~Azt hittem ...hogy ......talán..hogy szóval.lehet még köztünk
valami......áh mindegy..miről fecsegek itt?!*Tikina gondolataiba merült,de még épp időben kapcsolt.*
-Viszlát,Caius,én is örültem!!*Visszhangzott az erdő,miközben Caius elvágtatott Jasonnel.Tikina intett még,aztán sarkon fordult volna,ha lett volna sarok,de most csak elsétált az erdőből kifelé.*

//Köszi én is a játékot,Caius!! Very Happy

//

*Lyllen sokat utazik állatokon. Gyorsabb és mókásabb is így közlekedni, tehát otthonosan helyezkedik el, majd felsegíti Ayshát is. A lányka felkacag kis közbeszólására a gyorsaságot illetően. Nem találkozott eddig túl sok lánnyal, de Aysha az első akivel szeret is együtt lenni. Talán a méret miatt, hiszen Casve is nagyon aranyos volt, sőt! Ha ő nem lett volna akkor....vagy a mágus kedvese. Ő is olyan szerető volt.... volt. Vág egy fancsali képet a fájó emlékekre, és megerősíti magában, hogy amint lehet el kell oda mennie..., de mégis Aysha más. Nem csak tündér mivoltában más, hanem egész lényében. Azon töpreng vajon van-e még egy ilyen lény a világon mint ő.*
~Majd ha odaérünk megtudom...~*Mosolyodik el a gondolatra, miközben a térképet bámúlta. Aysha kérdései rángatták visza a való életbe. Felkapja a fejét, mit tudni miért de mielött válaszolt volna, még átvizsgálta a térképet. Nem tartott soká, épp csak egy levegővételnyi szünetet tartott. Aztán befejezve a mondókáját várta a választ, közben persze rájött, hogy kissé elragadtatta magát, és nem hagyta szóhoz jutni az utitársát, de mit lehet tenni ilyen vérmérséklettel. Majd legközelebb. Aysha közben elkezd mesélni magáról is.*
-Gyönyörű lehet...-*Suttogja közben. Arra, hogy kapaszkodjon, a lány már rég válaszolt, egy szoros átöleléssel, most azonban kihúzta magát ültében, ezzel is jelezve, hogy ő milyen büszke a dallmágiájára, majd megkérdi, hogy segítsen-e a gyorsaságot illetően.*
-Jah, épp kérni akartam egy bemutatót.-*neveti el magát. Aztán jön a bemutató. Lágy, dallamos hangon éneklésbe fog a kis tündérke, mellyre a madár csicseregni kezd. Pillanatokra rá kétszer olyan gyorsan szágúldanak. Még Lyllnek is jobban meg kell fogódzkodnia, de élvezi. De még mennyire, hogy élvezi.*
-Juhúúúú, ezt nevezem....-*Kicsit oldalra fordúl, hogy jobban hallhassa a lány a szavait.*-..és mindezt egy ilyen gyönyörű dalocskával. Minden elismerésem.
*Nem telt bele néhány órába, és megtették a több napi utat. A látóhatáron már a Ragyogó Tölgyes lombjai látszottak.*