*Hátrébb repül, hogy a szemébe nézhessen. Huncut mosolya nem hagyja el, és tetszik is neki a lány reakciói.*
-Akkor életemben előszőr örülhetek a méretemnek!
*Vallja meg férfiasan, hogy biza jobban örülne ha nem lenne ilyen kis picurka.
A kérdésre, miszerint vannak e még többen, megint csak ingatta a fejét.*
-Egy ideig biztosan nem.
És talán ezután se, ha nem járok sikerrel. Habár ki tudja.
*Majd összecsapja a kezét*
-Tudod ám, hogy én tanultam kardot forgatni?
*Majd, hogy bemutassa tett pár szabályos mozdulatot egy képzeletbeli karddal a levegőben. Majd őszinte nevetésben tört ki.*
-Csakogy a dagorladiak ezt nem tudták, és fogpiszkálónak használták a kardom...
Eztán Aldo merő véltelenségből rálépett...
*Újabb nevetés.*
-Szerintem észre se vette. Csak azal foglalkozott, hogy a madárka(!) *itt mutatott hevesen magára*-Az ő tulajdonába kerüljön.
így visszagondolva, még vicces is, volt, aahogy erőlködött, hogy a várába szerezzen végre egy szolgát...
valami olyasmitmondott, hogy még nincs senki.
Noh, de nekem küldetésem van!
*Húzta ki magát újra, és ide oda ingott a kis történet mesélése közben. Vérbeli tündér volt, nem csak a megjelenése de a viselkedése is azzá tette.*
-Szóval ki kelett hagynom ezt a nagyszerű alkalmat.