01. Evolyran kapuja

*A suhogó hangot egyre közelebbről hallotta. Aztán egyszer csak valami lehullott az égből, letarolva a közeli fákat. A látványt kísérő robaj félelmetes volt. Szépség a fába kapaszkodva várta ki, hogy véget érjen a hangzavar, amibe szörnyű üvöltés is vegyült. Aztán csend ereszkedett az erdőre. Az égből még most is hullottak az ágaktól elszakadt levelek. Odalent hatalmas zöld kupac volt, melyből furcsa kék haj lógott ki. Szépség elképzelni sem tudta, minek lehet kék haja. Mert ő annak látta a fán kapaszkodva. Kék haj, melynek egyelőre nem látta tulajdonosát, mert azt halomnyi falevél, és ágasbogas ágak takarták.*
~Nem hallottam semmiről sem még, aminek kék haja lenne. Vajon mi lehet a levelek alatt?~
*Kérdését megválaszolandó, a levelek alatt fekvő állat megrázta magát, mire az összes levél letáncolt testéről, újabb helyet keresve maguknak a sárkánytól távolabb. Mert egy sárkány alakja rajzolódott ki a lány előtt. Egy sárkány állt tőle nem messze, melynek egész testén kék sörény futott végig. Szépség önkéntelenül sikoltott fel a rémülettől, ám azonnal be is tapasztotta száját. De, már késő volt. A sárkány feje feléfordult, és kékes-lila szemek kezdték mohón fürkészni az ágak közt megbúvó gyereket.*
~Mami... Félek... Nem akarom, hogy megegyen ez a sárkány!~
*Rettegve nézte, a sörényes sárkányt, mely mellett eltörpülni érezte magát. Most már bánta, hogy egyáltalán megállt ennél az erdőnél. Rettegett, de ugyan akkor csodálattal is nézte a bestiát. Még sosem látott sárkányt, és azt sem gondolta volna, hogy ennyire szép lehet egy sárkány.*

*Majd megállt szíve a félelemtől, ahogy az alatta köröző sárkányt nézte. Aztán a félelmetes állat egyszer csak megállt, és fejét felé tolva megbökdöste Szépség karját, aki hirtelen támadt halálfélelmében még a szemeit is becsukta, úgy várta a végzetes harapást. De a harapás elmaradt, s csak a bökdösődés folytatódott. Szépség csodálkozva nyitotta ki szemeit, és értetlen arccal bámulta a nagyra nőtt állatot. Aztán gondolt egyet, és kezét a karját érintő fejhez közelítette. A sárkány nem tett semmit ellen, így a lány megérintette a sörényes fejet. Még jobban felbátorodott, és már simogatni kezdte Nexus fejét, aki ezt láthatóan annyira élvezte, hogy még közelebb bújtatta kobakját a lányhoz.*
- Tehát nem akarsz megenni. Ha lemászok sem akarsz majd bekapni?
*Választ mivel úgy sem várt, óvatosan lemászott a földre. Onnan lentről még nagyobbnak tetszett a sárkány, melynek feje most újra hozzá hajolt, és taszigálni kezdte háta irányába. Szépség kezeivel megtámaszkodott egy erősebb lökés miatt a sárkány oldalában. Nexus jóleső morgással nyugtázta a gyerek érintését.*
- Á, értem már. Szóval azt akarod, hogy vakargassalak? Hát, akkor vakargatlak. Bármit, csak ne legyek a vacsorád.

*Szépség szíve hevesen kalapált. Szívének ritmusa emelkedésük ritmusát követte. Eleinte le se mert pillantani a magasból, de egyszer véletlenül sikerült lenéznie. Száját is eltátotta csodálkozásában. Lélegzet elállító látványban volt része, ahogy tekintete végig siklott az alattuk elsuhanó erdőkön, és mezőkön. Néha még egy-egy szarvast, őzet, és medvét is megpillantott odalent. A szeme elé táruló látvány elkápráztatta. Ilyen csodálatosat még festményeken sem látott eddig. Pedig már sok tájképet látott rövidke élete során. A sárkány nyakára hajolva már a szél sem csapott bántón arcába, s így még jobban szemügyre vehette Evolyrant a magasból. Házak, és várak sokasága tűnt el alattuk egy szempillantás alatt. Nexus gyorsan repült. Sokkal gyorsabban mint a madarak. Szépség már látta a távolban magasló hegylánc hósipkás csúcsait. Ekkor azonban a sárkány irányt váltott, és haladási vonalukon tartott arra, ahonnét indultak. Negyed órával később már afölött az erdő fölött jártak, ahol Nexus lezuhant. A sárkány óvatosan leereszkedett, lehasalt, s várta, hogy a kislány lemásszon. Erre nem is kellett sokáig várnia. A gyerek lecsusszant az oldalán, majd Nexus fejét megsimogatva köszönte meg különleges utazását. Igaz, szavaiból egy szót sem értett a sárkány, de Szépség tekintete beszédesebb volt minden szónál.*
- Köszönöm, hogy nem ettél meg. Azt is köszönöm, hogy felülhettem a hátadra. Most gondolom elmész, de nem baj, mert nekem is mennem kell. Evolyran vár engem. Szia kék hajú sárkány.
*Ezeket mondta a lány, aztán megvárta a sárkány távozását, s ő is folytatta útját. És közben meg is feledkezett vadászatáról is.*

*A története végére, már alig bír ébren maradni. Csak az érzés tartja életben, hogy egy ilyen kedvesen mosolygó lány mellett, nem illenék férfinak elaludni. A bejelentés, miszerint a farkas jól van, valamiért megnyugtatja. Most, hogy első dühe elszállt, talán még azt a leütést is sajnálja. Közben enyhén dülöngél a kimerültségtől.*
-Nem hinném, hogy bárhová is tudnék menni. De ettől függetlenül holnap muszáj lesz bemennem Chattalba. Be kell szereznem néhány dolgot…
*Mire ezt kimondja, elvágódik a „sátor” alján, és mély álomba merül.*

*A nap már déli útját rótta az égen, amikor Szépség elszánta magát az indulásra. Némi idejébe bele telt mire odébb költözött a sárkány balesetének helyéről, és újabb csapdát állított föl. Szerencsére most nem kellett órákig hiába való várakozásba helyeznie magát. Egy fácán alig fél órával később már bele is gyalogolt a csapdába. Következményképpen a madár kétségbeesett rikoltozás közepette lógott fejjel lefelé a fáról. Szépség oda lépett hozzá, kezében tőrével. Szemeit becsukta, amikor a pengét a tollas állat nyakához tartotta. Kezei remegtek, és sehogy sem akartak szófogadóan engedelmeskedni akaratának. Hirtelen zajt hallott fejük fölül, s mire szemhéja felpattant már csak a nyekkenő hangot kiadó madár mozdulatlan testét találta a földön. Egy vaskos ág nyomta halálra szerencsétlen jószágot. Szépség felnézett, s így látta már a letört ág lorábbi helyét a feje fölött. Szerencséje volt, hogy a madarat, és nem őt érte az ütés. Talán az istenek könyörültek meg az éhes gyermek vívódásai láttán? Ki tudja? Talán igen, talán csak a vak szerencsének köszönhető, hogy sérülés nélkül megúszta.*
- Akkor most nincs más dolgom, mint megkopasztani, és megsütni. Még jó, hogy eltettem a zsákomba azt a két kovakövet. Annak a sárkánynak köszönhetően, meg bőven van tüzifa. Leoldotta a kötelet a madár lábáról, majd nyakánál fogva sétált bentebb az erdőbe. Hamarosan egy aprócska erdei tisztáson állt. A tisztás közepén tábortűz maradványaira bukkant.*
~Tehát már járt erre más is. Legalább nem kell megcsinálnom a tűz helyét. Ez is tökéletes lesz tűzrakásra.~
Cuccait ledobálta, és elszaladt némi tüzifáért. Most persze sokkal könnyebben csiholt tüzet magának, és nem is olyan sokára, már a jól átsült fácán húsát eszegette a melengető tűz mellett ülve.*