09. Fehér Vadkan fogadó

*Hyp egy fehér fényt lát, majd ahogy kinyitja a szemét és Fogadó hangos zaja üti meg a fülét.*
~hol lehetek?~*néz körbe. Kilép egy oszlop mögül és beleütközik egy hölgybe.*
-Oh, ne haragudj!-*kér bocsánatot a lánytól. Ahogy megnézi látja, hogy nem myrte és nem is elf.*
~biztosan ember~*gondolja a myrte. Körbenéz és egy tágas, fényes fogadót pillant meg.*
-Ne haragudj, de meg tudnád mondani, hogy hol vagyok? Azt hiszem egy varázslat miatt kerültem ide...-*kérdezi Hyp és az utolsó mondatot csak motyogja. A lánytól függ, hogy hallotta-e vagy nem. És ha igen, Hyp reméli, hogy nem nézi hülyének.*
~ahol emberek vannak az nem lehet se tündefölde, se a myrték otthona. Igy biztosan valami emberek lakta helyre kerültem...~*gondolkozik tovább a myrte és ismét körbetekint a fogadón. Ablakot nem lát, igy kifelé nem tud nézni.*

*Casve amint kilépett a mosdóból, nekiütközött egy férfinak. Ilyen szerzetet még nem látott.*
-Ó. Semmi baj! Hát... most a városban van a Fehér Vadkan fogadóban. Jól érzi magát?-
~Ennek meg mi a baja? Varázslat? Miféle varázslat? Itt ilyen is van? Egyáltalán honnan tudom, hogy mi a varázslat?~
*Most egy kicsit értetlenkedett saját tudatlansága miatt, de ez most nem számított.*

*Hyp egy kicsit szédül, és biztos benne, hogy ez attól az erős fehér fénytől van, ami idehozta. A lányelég idétlenül néz rá.*
~de hát mit is gondolhatna? idepottyanok és megkérdezem, hogy hol vagyok...~gondolja Hyp reménytelenül. Ez a reménytelenség ki is ül az arcára.*
-Városban? Milyen városban?-*kérdez vissza ismét a myrte.*
~legalább egy Fogadóba cseppentem. a hely nem rossz...~*gondolja és egy reménytelen mosoly suhan át az arcán. Kezében természetesen ott van hegyikristályos varázsbotja.*

~Ez aztán tényleg nem tudja hol van! Még én is tudom, pedig nem vagyok az a világjáró típus.~
-Evolyran városában van. A központban. Még sosem járt erre? Egyébként ön micsoda? Ilyet még nem láttam, mint maga? És mi az a kezében? Nagyon érdekes. Megnézhetem?-
*Ímé, újra megjelent a nagy kérdés eső, ami minden új ismerős fejére rázúdul. Talán Aldo kicsit örül is, hogy Casve késlekedik, mert annak is annyi kérdést vágott a fejéhez, hogy idő kell míg magának megválaszolja. Casve jellemző gyermeki kíváncsiságával és mosolyával tekint a titokzatos idegenre.*

*Hyp látja, hogy Casve elég idiótának nézi. Vagy legalábbis furcsának. Ahogy megbámulja, a myrte kezd rájönni, hogy bizony egy sima, egyszerű emberrel találkozott, aki nem valami jártas a mágiában. Erre akkor jön rá, amikor a botjára kérdez rá, hogy bizony az micsoda. A myrte gondolkozni kezd:*
~lehet, hogy nem lenne jó, ha rázúdítanám, hogy egy másik népből való vagyok és mellesleg illúzionista. De hazudni meg nem szoktam... *~gondolkozik a myrte. Elég tanácstalan és ez az arcára is kiül, amit Casve vehet úgy, hogy bizony most gondolkozik, hogy mi is az az Evolyran. De a myrte nem ezen tanakodik. Sőt! Igazából örül, hogy itt lehet, hiszen már régen meg akarta nézni ezt a hires várost.*
-Oh. Evolyran. Értem. Köszönöm a felvilágosítást!-*biccent egyet a lánynak és elmosolyodik. Ahogy megnézi, rájön, hogy nem lehet több 20-25 évesnél a lány.*
-Nos, én egy... vándorelőadó vagyok -*mondja a myrte azt, ami eszébe jut. És végtére is igaz is, hiszen ebből él, hogy illúziójával elkápráztatja a népet.*
-Ez egy varázsbot -*mondja egyszerűen. Úgy döntött, hogy nem fogja a lányt becsapni.*

-Ó egy vándorelőadó! Nagyszerű!- *Örül mint egy kisgyermek* -Ööö... az mi?- *A félreértés elkerülése végett a vándorelőadóra értette a kérdést.*
*Kisebb hatásszünet következik.*
-Varázsbot? És mit lehet vele varázsolni?-
*Úgy néz a botra, mint egy tíz éves kisgyerek, aki valami olyat néz, amit meg szeretne érinteni, de nem teheti. Nagy, kíváncsi szemekkel nézi a gyönyörű kristályt és a karcsú botot.*
~Hm... nekem is kell egy ilyen!~

*A myrte elneveti magát a kislány naivságán és tudatlanságán. *
-A vándorelőadó egy olyan ember...
~vagy myrte~*teszi hozzá gondolatban*
-...aki szórakoztatja az embereket különféle trükkökkel vagy varázslatokkal -*kacsint a lányra és titokzatosan elmosolyodik.*
-Nézd!-*mondja, majd botjával koppint egyet. A kristály fényleni kezd, majd a lány kezébe megjelenik egy sárga rózsa.*

*Ő is nevet egyet a "bácsival". Tudja, hogy gyerekesnek tűnhet, de hát mit csináljon ha 7 éves kora óta az erdőben nevelkedett... ráadásul egyedül élő embert csak távolról látva. Emiatt nem túl okos szegényke. Csak a megérzéseinek élhet. Figyelmesen hallgatja a férfit. Majd a varázslatra igazán elcsodálkozik, az ajándéknak pedig nagyon örül.*
-Ó! Köszönöm szépen!- *De aztán elkomolyodik és kitekint az asztalokhoz. Látja Aldo már egy kicsit türelmetlen.*
~Valóban, kicsit megvárattam. Talán majd megért. Remélem nem bántottam meg.~
-Nagyon örülök, hogy találkoztunk, remélem még fogunk! csak most már vár Aldo és nem szeretném nagyon megváratni. Viszlát! -
*Mosolyogva integetett, majd visszaült Aldohoz, a helyére. *
-Bocsáss meg... Kicsit elhúzódott. De hallgatlak. Én még emlékszem, miket kérdeztem tőled.-
*Huncutul mosolygott majd gyorsan felitta a maradék bort, amit talán nem kellett volna, mert hirtelen nagyon elálmosodott. Rákönyökölt az asztalra, tenyerébe tette a fejét és egy kicsit elbóbiskolt...*

Köszönöm a játékot Hyp! Smile

//Teljesen fagy:)//

*Látja, hogy a lány nagyon elcsodálkozott, de örült is a kis ajándéknak. Hyp elmosolyodik, majd mikor a lány elköszön, sóhajt egyet.*
-Nos remek. Most akkor találjuk ki, hogyan is juthatnék vissza...-*motyogja, majd elsétál a lány és Aldo asztala mellett, rámosolyog a lányra, majd kisétál a fogadóból.*

//Én is köszi! :o) //

//Olvad//

*Nem szívesen válaszolt erre a kérdésre, hisz szüleire visszagondolni majd oly fájdalmas, mint néhai szerelmére, Glorienre. Szerencsére Casve-nek dolga akadt még mielőtt Aldo belekezdhetett volna. Hosszan nézett utána, míg eltűnt a mosdó ajtajában, pár pillanatra a külvilág, a zajongó, mulató emberek körülötte elhalványultak és belemerült gondolataiba,*
~Ez lenne a végzetem, hogy ilyen szerencsétlenül, magányosan éljem le életem? Szerelmes többé nem leszek ő utána…elég volt a sok szenvedésből…Biztosan másként alakult volna minden, ha szüleim még most is élnének. Oh, ha huszonöt évvel ezelőtt nem jön az a támadás...a Fekete Lovagok, nem rombolják le városunkat és nem ölik meg szeretett szüleimet…talán…biztosan nem lennék ilyen ember, amilyen most vagyok…Emlékszem még, négy éves voltam akkor, apámmal rögtön végeztek, anyámat és engem pedig elhurcoltak magukkal. Több hónapig nem láttam egyebet csak a tömlöc négy sötét falát, s a velünk raboskodó foglyok rémült arcát…nem tudhattuk, mikor jönnek értünk, azt azonban éreztük, hogy minden egyes sötét nappal közelebb kerülünk az örök sötétséghez…a vérpadhoz. Az alatt a pár hónap alatt, bár négy éves voltam, megértettem mi az a szenvedés, a kín, melyet addig nem tapasztaltam soha…Egyszer aztán nyílt a tömlöc ajtaja, belépett néhány fekete lovag, kituszkoltak mindnyájunkat a főtérre, hol már álltak a különböző kínzó és kivégző eszközök. Rémisztő volt, a körénk gyűlt tömeg irtózatos üvöltése: “’Halált rájuk! Pusztuljanak a nyomorultak!... ”, a hóhérok fagyos tekintete….tudtuk akkor már: itt a vég.
...Anyámat szemem láttára akasztották föl, abban a pillanatban éreztem, hogy szívem kettétörik, az egyik fele vérzett, fájt, de a másik fele örökre megkövesedett…Minket, gyermekeket megkíméltek a kivégzéstől, -talán jobban tették volna, ha velünk is végeznek- és folyamatos kiképzésben részesültünk, hogy szolgálhassuk a Sötét sereget, mely ahol megjelenik, szenvedést és halált hagyott maga után...Alig voltam kilenc éves, amikor ébredezni kezdett bennem az öntudat és a hatalmas méreteket öltött a gyűlölet, melyet éreztem…de nemcsak a fekete lovagok, hanem az egész világ iránt. Nehezen jött össze, de végül is egyszer sikerült kijátszanom éberségüket és megszöktem a városukból. Sötét éj volt, csak a hold világított néha…éreztem, hogy milyen egyedül vagyok a világon, szerettem volna belevetni magam a legelső folyóba, de a bosszúvágyam, a gyűlöletem erősebb volt, s tudtam, míg célomat véghez nem viszem, nem nyugodhatok: meg kell bosszuljam őket, még ha az az utolsó dolog is, melyet életemben véghezviszek.................
……..A hosszú évek alatt egyszer sem éreztem olyat, mely gyengéd érzelemként megdobogtassa félig halott szívemet egészen addig a napig, amíg nem találkoztam vele. Gyönyörű volt és kihívást éreztem, hogy meghódítsam…az azelőtti szeszélyes hódításaim után ő lett volna a trófeám…de végül is ő tört be engem….és ennek így kellett lennie…~
*Szemeit lehunyta és maga előtt látta egyetlen szerelmét, Glorient.*
~Te voltál a fény az életemben, megmutattad a világ egy másik oldalát, melyet addig nem ismertem…újra éreztem, hogy lüktet ott valami belül és tudtam szeretni az életet.~
*Mély sóhajtás, szemei lassan kinyílnak.*
~Mily kegyetlen is a sors…ő, aki soha életében nem ártott senkinek, most a föld alatt nyugszik, én meg, egy velejéig romlott, sötét múltú alak a boldogság, a megváltás küszöbéről visszakerülök a ide, a földi pokolba, s ki tudja meddig kell még éljek, szenvedjem nap, mint nap az emlékek miatt…Amikor véget ért az álomfalvi csata, s nem találtam őt, újra éreztem azt, amit egykor, anyám akasztófájánál…csak most nem egy darabja dermedt meg szívemnek…hanem az egész, itt belül, érzéketlenné vált…s talán örökre így marad. Nem vagyok más, mint lélek test nélkül…csak bolyongok e világban, de a boldogságot soha nem fogom újra megtalálni…ez az én büntetésem…s ebbe bele kell hogy törődjem….~

-------

*Felpillantott egy percre, s ez elég is volt ahhoz, hogy visszakerüljön a való világba, s gondolatai a múltról megszűnjenek, hisz ma esti prédájára látszólag másnak is fájt a foga.*
~Ki lehet ez a myrte és mi dolga van Casve-vel? Remélem nem fog ’megörvendeztetni’ személyével, hisz tönkretenné az estémet~
*Szerencsére Casve egyedül tért vissza, így Aldo nem érezte fontosnak, hogy elkezdje a lányt a myrtéről faggatni. A kérdésekre, melyek még a levegőben lógtak, elég szűkszavúan válaszolt:*
-Szüleim rég meghaltak, már nem is emlékszem rájuk..
*Szólt, s hamar másfele terelte a témát.*
-Látom, kedves, álmos vagy, gyere, szívesen elkísérlek a szobádba.
*Felállt, megsimogatta a lány arcát és várta, hogy álljon fel ő is.*
~Ne aludj…hisz ma este még sok dolgunk lesz…~

*Casve felegyenesedett, amikor a myrte elment mellette és köszönt. Rámosolygott és ő is köszönt. Majd vissza helyezkedett eredeti pózjába. Majdnem elaludt.*
~hm... meghalt... meghalt.... HOGY MI?~
-Ó, Aldo, nagyon sajnálom, ami a szüleiddel történt! Tényleg!-
~Ez meg mit simogat?~
-Köszönöm. Igen, szívesen mennék már aludni.-
*Majd felmentek a lépcsőn a szoba ajtajáig.*
-Köszönöm! Örülök, hogy találkoztunk! Viszlát! -
*Majd kinyitotta a szobaajtót...*

*Érezte, hogy célegyenesben van. Az egyetlen nehézség, vagyis a szobaajtó volt hátra még...de ha azon is túljut, akkor már nincs visszaút...Casve számára.. Amikor odaértek, Aldo látta, hogy Casve nem nagyon vágyik most társaságára...de természetesen ez az apró tényező nem változtatott semmin.*
~Ha nem hívsz be, akkor behívatom magam...~
*Arcán megjelent a kedves mosoly, melynek hátterében persze semmi kedvesség nem volt, s belefogott a lány ostromlásába.*
-Ha megengeded, benézhetek a szobádba?
*Még mielőtt Casve megkérdezte volna Aldo kérésének okát, Aldo máris szolgált a válasszal.*
-Tudod, pár nappal ezelőtt, amikor itt szálltam meg, én is ugyanezt a szobát kaptam, de az az éjjel, amit itt töltöttem, egyszerűen rettenetes volt. Képzeld az éj közepén arra ébredtem, hogy patkányok szaladgálnak a szoba közepén, s egész reggelig le sem hunytam a szemem. Felhívtam a fogadóst, ráparancsoltam, hogy tegyen már valamit, de egy hét sem lett volna elég ahhoz, hogy kikergessük azokat a dögöket a szobámból. Egyszerűen alig volt szabad hely a padlón, ahová le tudtam tenni a lábam....Aztán arra az éjjelre kaptam másik szobát, de azóta mindig megvizsgálom, hogy milyen szobát juttatnak nekem.
*Ami az egész kitalált története illeti, Aldo remélte, hogy beválik. Megragadta az ajtót, melyet Casve résnyire már kinyitott és kihasználva az alkalmat, gyorsan belépett.*
-Ha nincs ellenedre, körbenézek a szobában, nem szeretném, ha te is úgy járnál, mint én.
*Azzal elkezdett a szoba falai mentén fel-alá sétálni és benézett minden sarokba, úgy tett, mintha valóban patkányokat keresne....pedig csak arra várt, hogy Casve belépjen és becsukja maga mögött az ajtót...*

~Hmm... patkányok? Errefelé ez nem ritka.~
-Ó csak nem aggódsz értem?- *Érezte, hogy ebben kicsit több van mint aggodalom. Nem tetszett a szitu neki. De nevetve figyelte ahogy Aldo járta a szobát. Nem lépett be az ajtón.*
-Úgy látom most nincsenek patkányok. Köszönöm, hogy megnézted. Bár én egyáltalán nem félek a patkányoktól. Az erdőben nem ritkán akadtam olyan alvóhelyre, ahol másnap patkányok szaglásztak. Elintézem őket egy csettintésre!-
*Majd elnevette magát. De megint nagyon álmosnak érezte magát így nem tudott másra gondolni csak az ágyra.*
-Ó Aldo kérlek ne haragudj! De már tényleg nagyon fáradt vagyok és szeretnék aludni. Örülök, hogy találkoztunk! Jó éjt!-
*Majd arrébb állt az ajtóból, hogy a férfi ki tudjon menni.*
~Vicces ez a figura. De mit ólálkodik állandóan körülöttem! Á... ágy! Már csak ez kell nekem. Ah... melegem van...~

*Látta, hogy Casve nem tágít az ajtó mellől, s csak arra vár, hogy ő távozzon. Azonban ha már egyszer bent volt, megragadott minden lehetőséget, hogy ne valljon kudarcot. Elindult az ajtó fele, de az ablaknál hirtelen megállt.*
-Egy pillanat, megyek is, már én is nagyon álmos vagyok, csak megszeretnék győződni arról, hogy nyugalmadat nem fogja zavarni semmi. Meg is nézem ezt az ablakot, a múltkor elég lazán állott a zárja.
*Azzal megragadta az egyik fogantyút és egyetlen, erőteljes mozdulattal letörte. Sajnálkozva Casve-re nézett, s megszólalt.*
-Hopsz, úgy néz ki ez eddig bírta...Még szerencse, hogy nem az éj közepén esik le, hisz akkor észre sem vetted volna és ki tudja...mi történik reggelre, hisz egyáltalán nem biztonságos nyitott ablaknál aludni...
*Kezéből eldobta a fogantyút, majd a lányhoz lépett.*
-Esetleg felajánlhatom az én szobámat ma estére? Tudod, nekem is ki van véve egy...és szívesen átadom neked...én majd az egyik széken fogok aludni, te meg megkaphatod az ágyamat. Nos, mit szólsz hozzá?

*Casve naiv volt, de nem ostoba.*
~Még hogy sajnálja? Az a fogantyú nem törik le csak egy kis mozdulattal. Hiswa vette ki nekem ezt a szobát. Bízok benne. Csak nem vesz ki nekem egy rossz szobát. Túl sok rosszat mond a szobáról Aldo, hogy igaz legyen. Ahoz meg már túl fáradt vagyok, hogy egy másik szobába menjek. Főleg ezzel az alakkal itt. Nem tetszik. Túl kedves és túl béna. Nem... biztosan direkt törte le a fogantyút. Mért nem akar távozni? Pedig azért már jeleztem neki párszor, hogy már nem kívánatos. ~
*Rámosolyog a férfira.*
-Köszönöm az ajánlatot, de erre az egy éjszakára nem megyek át. Nem lesz semmi gond. Én mindig is a szabadban aludtam, ott sem támadott meg senki. Most sem fog. Ha meg mégis? Mit vehetne el tőlem? Semmim sincs. Se pénzem, se semmim. Szóval...- *És kihasználva, hogy Aldo kiment a szobából, helyet cserélt vele és csak a küszöb választotta el őket egymástól.* - most akkor alszok! Jó éjszakát!- *Majd becsukta az ajtót Aldo orra előtt, majd bezárta azt. (Mármint az ajtót. Nem Aldo orrátt:)) Körbenézett, nem volt semmi gond. Az ablakhoz is odament. Annyi baja volt, hogy letört a kallantyú. Kinyitni nem lehetett, de benyitni sem. Így jóérzéssel rádőlt az ágyra. Majd elaludt...*

//Köszi a játékot! De már mennem kell:)//

*Kissé meglepődött, amikor Casve becsapta orra előtt az ajtót. Érezte, hogy nincs formában, számított a visszautasításra és fel sem dühödött, mint szokott, amikor visszautasítják. Glorien után ez volt az első próbálkozása egy másik nőnél, de valahogy nem tudta úgy beleélni magát a csábításba, mint azelőtt. Azelőtt érzett is valamiféle kihívást, mikor csábításról volt szó, most viszont szinte érzéketlen maradt egész este, a találkozásuktól az elválásukig. Nem tudta úgy becézgetni, nem bírt olyan kedvesnek, odaadónak látszani mint régen…az az Aldo meghalt…most már örömét sem leli abban, ha egy nő a társasága….Mélyet sóhajtott, aztán megindult szobája felé, s mielőtt lefeküdt volna, gondoskodott arról, hogy ne legyen nyugodt éjszakája új ismerősének…varázstudománya, és démonidézési képessége szerencsére még a régi volt…*

//Én is köszönöm//

*Casve álmosan ébredt. Szinte semmit nem tudott aludni. Rossz álmok gyötörték, amit persze nem tudott Casve, hogy Aldo küldte rá ezt az átkot. Egész éjszaka forgolódott és minden árnyékban démont látott. Persze Casve ezt annak tulajdonította, hogy most aludt először falak között és nem a szabadban. kicsit bezárva érezte magát. Hisz ő mindig az erdőben a fák lombjai között vagy kisebb barlangokban éjszakázott. *
-Legalább ezt is kipróbáltuk. Hm...-
~Jó volna találkozni Hiswával. Meg akarom neki köszönni még egyszer és azért érdekelne, hogy ő hallott-e erről az Aldoról.~
*Felfrissítette magát egy lavór vízzel, majd elhagyta a szobát. A fogadósnak átadta a kulcsot.*
-Mindent köszönök, minden jó volt!- *Elindult, de aztán megfordult.* -Ja, igen! Azt hiszem, az ablakkal van egy kis gond...-
*Aztán el is hagyta a fogadót.*
~Első kaland: pipa!~

//Mágus 1. szintlépő feladat: A varázskönyv megreparálása (részfeladat)//

* Álmosan felül az ágyán, s körülnéz, nem mintha nem tudná hol van. De azért jobb a bizonyosság, ugyebár. Ahhoz képest, hogy kívülről ez a fogadó milyen lezüllött kócerájnak látszik (legalább is számára), egész jól működik. Kaja, szoba jó, és hát az a sör... Összefut az ember szájában a nyál.
Lekászálódik a lepedőről, s elhúzza az ablak előtt a függönyt.*
- Ó, hogy az a...
* Rögtön húzhatja is vissza. Látását vesztetten pislog, hiszen mégis csak az erős déli napfénynel nézett az imént farkasszemet.
~ Azta! Madnem tizenkét óra alvás... ~
Odalép a könyvesszekrényhez (igen ilyen is van itt) és körülnéz valai könynű olvasmány után.*

* Hohó, álljon csak meg a menet! Először látnia is kellene az olvasáshoz, nem?! De.
Odalép a tegnap hanyagul az ágy végébe dobott feneketlen (tényleg az) hátizsákjához, s unottan turkálni kezd benne. Szinte biztosra veheti, hogy soha nem azt találja benne, amit keres.*
- Jé, itt a kabátom! -*vagy*- Hh... egy ceruza. Előbb is a kezembe akadhattál volna... -*továbbá*- Áu... hülye tőr! Bezzeg amikor kellett volna...
* Már szép kis kupac gyűlik fel neki a takarón, amikor végre megtalálja azt, ami után voltaképpen kutat. Diadalittasan hátralép, s magasba emeli a varázskönyvét.*

* S ekkor, mindenki legnagyobb örömére, az iromány szétesik. Kaput, ennyi volt, s már nincs.
Egyszerre csak arra eszmél, hogy egyedűl a keményfedeles borítót tartja a kezében. Semmi többet.
Ja de, mégis. Egyetlen kis lapocska még a meglehetősen kopottas bőrkötésben ragadt. Úgy kell neki! Azt is kiszórja. A földre a többi közé. Elnézegeti a röptét, egészen a landolásig.*
- Nna! Nem különcködünk!
* Mielőtt összeszedné a szétszóródott lapokat, elhúzza a függönyt, mert hát sötétben mégse lát, nem denevér. A szemét ezúttal kíméli, elővigyázatosabb. Szemhéjait szorosan összezárja.
Győzelem! Nem vakult meg!!!*

* Miután legalább látott is valamit, s hozzászokott a világossághoz, ránéz a bőrkötésre.
- Totál trapa... *sóhajtja, csak úgy, magának.
Leguggol a borítóval a kezében a szétszóródott oldalakhoz, s miközben összerendezi azokat, értetlenül mereszti a szemét.*
- De hiszen, ez... Ne már...
~ Hiszen ezeket alig lehet elolvasni, úgy megfakultak! Jah, itt még foltos is...(biztos az egyik fiola tört össze, amikor földhöz vágtam...) Nincs mit tenni. Ezt hivatásoshoz kell vinnem. Legalább, ha megtalálnám, azt a búbájt, ami helyreállítja...! Ja, nem. El se tudnám olvasni. ~
* Nagyot sóhajtva feláll, s a (volt) könyvet a kezében tartva hátára veti a táskát, letrappolva az emeletről a fogadósnál kifizeti a szobát, s nyakába veszi az üzletek sorát Evolyranban*

//köv hsz... Evolyran városa...//

*Aysha ismét nem került haza. Ahogy elrepült a Sárkánylovasok lakhelyétől egy újabb várt pillantott meg - Evolyrant. A lányka még nem akart hazamenni, igy a város felé repült.*
~úgysem vár otthon engem senki. szerintem észre sem vették, hogy nem is vagyok ott... Vagy talán annyiba, hogy nem voltam senkinek a lába alatt~*gondolja a kislány és morcos arccal nézelődik. Rosszul esik neki, hogy ennyire semmibe veszik a lánykát. De hát ez van. Nem is nagyon szeret otthon lenni. Ezért úgy gondolta, hogy nem is megy haza, repked még egy kicsit, körbenéz. Végül is a röpke 20 éve alatt nem sok mindent látott a világból - és ezt sajnálja is. Ahogy berepül a hatalmas kapun, elmosolyodik. Errefelé már járt. Itt tréfálta meg egy apró bűbájjal az egyik ház lakóit azzal, hogy eloltotta a gyertyájukat. De mióta az a pék meg akarta venni, kicsit óvatosabb, igy most is inkább a sötétben repked, elbújva az emberi szemek elől. Valahonnan friss hús illatát érzi és finom salátát. Összefut a szájában a nyál és a gyomra is megkordul. Egy Fogadót pillant meg. Kicsit kockázatos lenne oda bemenni, de most nem bánja, hiszen egész nap nem evett semmit. Berepült az egyik kisebb ablakon és egy kis asztalra szállt. Az egyik gyertya mögé bújt és körbenézett. Szerencsére annál az asztalnál nem ült éppen senki. De egy tál saláta illatozott az asztalon. Aysha a veszéllyel nem törődve belevetette magát a tálba és enni kezdett. Remélte, hogy senki nem veszi észre a Fogadóba. Vagy ha mégis, nem akarják majd eladni vagy elfogni...*

//irjatok a helyszínre aki még akar jönni 10 percet várok aztán írom a kezdő hsz-t\\

*Amara lassan lépkedett a városban. Úgy döntött, ellátogat ide. Volt egy kis dolga, még régről, amit most szeretett volna rendbe tenni. És a Vadkanban beszélte mega találkát is. Ezért betért ide. Biccentett egyet a fogadósnak, majd leült az egyik üres asztalhoz, s fáradtan végignézett az alakokon, akik a szomszéd asztalnál ültek. Mind részeg volt. Amara megrázta a fejét, majd fáratan dőlt hátra. ~Még nicns itt....pedig még késtem is...~ Aggodalmaskodott, majd lehunyta szeeit, hogy pihentethesse őket.*

*Egy hétig pihengetett az erdőben. Jól esett neki Oliwer társasága, de az nem tud a fenekén maradni hosszú ideig, így továbbvándorolt. De Casve ott maradt a gyönyörű tónál és egy hétig abban gyönyörködött. Az elmúlt hetegben sok minden történt vele. Sok új ismerősre tett szert, sok kalandban volt része, ki kellett ezt pihennie. De most arra gondolt, folytatja a kalandos életet. Így bejött abba a fogadóba ahol jó és rossz emlékei is vannak. Hiswa a jó és Aldo a rossz emlék. De Casve erre már nem akar gondolni. Sikerült kilábalnia belőle Oliwer segítségével. Leült ahhoz az asztalhoz, ahol a múltkor ült. Középen volt egy tálka. Sokáig csak ült és csak jó idő múlva hallott a tálkából kis zajokat. Hát megleste és egy régi ismerőst vélt felfedezni benne.*
-Aysha! Hát te?- *Kiált fel meglepődve örömében.*

*A terem most eléggé csendes csupán pár ember ül bent a jelenlévők közül. Törpe kovácsok pár tünde a csapos és egy érdekes kinézetű férfi. Félmagas olyan 170-180 centi hosszú köpenybe. Látszik hogy távoli utazó . Az asztala mellett egy régi kőrisfa bot van, látszólag morfondírozott valamin úgytűnik eléggé rossz kedve van , viszont amikor meglátja a betérőket lassan eléjük áll. Látszatra olyan mágusféle méghozzá a vándormágusok családjából. Köpenyén és csizmáján meglátszik a hosszú út pora.*
-Áh szóval önök lennének akiket küldtek. A nevem Grender Whorlan, remélem akiktől kapták a parancsot részletezték az utitervet*mondja olyan hangsúllyal mintha már valami lebeszélt dolog lett volna. Hogy kivel vagy mikor titok. Kérdés hogy erre a jelenlévők hogy reagállnak.*

* Nem, most nincs olyan, hogy "szokásához híven". Ugyanis most nem úgy esik be a fogadóba. Hanem határozottan lenyomja a kilincset és benyit. Vigyorogva. Jó kezdet. Épp ideért még. csak egy picit késett... Talán lesz ideje még bekapni valamit.
Körülnéz a nyitott ajtóból, s látja, hogy már jó sokan összegyűltek. Pizsiparty, hajrá!
Meglát pár ismerős arcot, s már siet is feléjük, hogy üdvözölje őket.
Balszerencséjére egy asztal útját állja. Hülye asztal! hogy mindig az ő útjában állnak! Hallatlan!
Nagy robajjal keresztülesik rajta, s magával sodorja a díszítést. Meg terítéket. Meg kaját.*
- Pardon!

*Aysha lassan teletömi a hasát salátával. Ekkor hallja, hogy valaki leül az asztalhoz. Próbálja eltüntetni magát a salátával, de nem nagyon tudja és zajt is csap. De ekkor Casve hangját hallja meg és kireppen a tálból.*
-Nahát! Szia Casve!- köszönti mosolyogva a lányt és leül elé az asztalra.*
-Öhm. Hát erre tévedtem és éhes voltam és hát... -*bűnbánóan a tálra néz, majd Casvere. Ekkor belép még egy hölgy és odalép hozzájuk egy mágusszerű valaki. Aysha egy pillanatra megijed és a tál mögé bújik, onnan kukcskál és hhalgatja a szavakat. Nem nagyon érti miről van szó, igy kérdően Casvere és a másik lányra néz.*

*Miután Ayshát, a kis tündért haza vitte, úgy döntött Evolyran felé veszi az irányt. És nem telt bele pár napba, már ott is volt. Most ott állt, egy fura nevezetű fogadó előtt, ráadásul Evolyranban. Ki hitte volna, nem rég még csak hallott róla, most meg már itt van. Furcsa dolgokra képes egy utazás, nem tudhatod sohasem merre fogsz ki kötni.
~ Fehér Vadkan...Ááá igen. Még jó, hogy ilyen feltünő.~*
Hiszen ide tartott, Evolyranban ezt mondták neki, hogy minden képpen ide kell jönnie. De nem mondtak semmit sem arról, miért, vagy egyáltalán bármit is. Ezért eleinte nem is akart eljönni. De úgy sem volt semmi dolga. Benyitott a fogadó ajtaján, s csak pár pillanat telt el, már is az útját állták. Egy férfi volt az, de nem egyedül. Még jó páran álltak mellette, körülötte. Különös alakok, emberek, tündék... Felvonta egy kicsit a szemöldökét, de úgy hogy ne legyen feltünő. Nem tudta, mit mondhatna, ezért csak bólintott.*

\\Tisztelet a kivételnek de aki nem tette meg légyszi olvassa el a mesélő hsz-t és reagálni kéne arra mert ez így tök olyan mintha figyelembe se vette volna. Köszi \\

» Fakó ló fogadó
» 1. A vámpír fogadó
» 05. Hullócsillag Fogadó