05. Liget

Tárgy: 05. Liget Szomb. Aug. 21 2010, 16:34

*Evolyran városának szíve ad helyet annak a ligetnek, melyet annyira szeretnek látogatni az emberek.
A városba látogatók, és átutazók is előszeretettel tesznek egy-egy kisebb sétát a liget csodaszép virágai, és karcsú fái között.
Ez a hely a kikapcsolódást szolgálja. Ide hozzák gyermekeiket a hétköznapok nyüzsgésében megfáradt szülők, valamint a romantikára vágyó fiatal, s idős párok is becsábulnak a színpompás ligetbe.*

[You must be registered and logged in to see this image.]

*Odint a megszokott fogadóban hagyta, miután elköltött ott egy kellemes ebédet. Dreamien Tifar reggel érkezett meg Evolyran városába deres csődöre hátán. Ez az első útja, mióta azok a dolgok megtörténtek.
A férfi hátán megszokott kék köpenye fekszik, melynek szélét vékony aranyszövés díszíti. Bőr csizmába bújtatott lábát sötétbarna nadrág fedi, míg felsőtestét szintén kék mellény és hófehér ing óvja a hidegtől. Balján Calassë lóg, a kard, az igazság kardja. Baljában varázsbotját tartja, melynek végén a fehér hegyikristályon megcsillannak a nap sugarai.
A mágus a liget fái és virágai között sétálgat, hogy elüsse az időt, míg visszatér a Vezérek Házához. Az illatos, díszes hely szépségével megnyugtatja, kiszellőztetni fejéből a súlyos gondolatokat.
Néha még eszébe jutnak azok az idők, amikor Odin és Flow úgy hívta oda a fiatal fényhozót, hogy hallva vándorlásairól, feladattal bízzák meg.
Akkoriban Etelét és rabságában tartott feleségét üldözte.
A mágusvezér ajkát hangos sóhaj hagyja el. Mintha egy másik életben lett volna…
Volt ideje gondolkodni az események láncolatán, mik végül oda vezettek, ahova.
Nem lehet elvitatni egy bizonyos darthar érdemeit abban, hogy egy lány beférkőzött családja körébe, hogy végül ő maga csábuljon el és árulja el az esküt, melyet kedvesének, Ninquënek tett. Az isthar máig nem érti, mi vihette rá tettére, és nem is békél meg vele.
Ahogy az a drága, zöld szemű elf is bizalmatlan hozzá, bár szóvá csak a legritkábban teszi. ezt
Dreamien súlyos sérüléseket szenvedett a harcban, melyben megállította Etelét.
Ninquë értékeli azt, hogy életét is kockára tette érte és a kislányért, de ez nem mulasztja el a bizalmatlanságot, mely gyökeret vert szívében.
Tifar úgy érzi, hogy akkor valami megtört kettejük között, egy varázslat ért véget, és bár azóta is ugyanúgy szeretik egymást, sosem lesz már semmi ugyanaz, mint előtte volt.
Etele Barlon pedig kitörölhetetlen nyomot hagyott az ő és egész családja életében. Még ennyi gyűlölettel telt mágust nem ismert sosem.
A férfi addig jutott, amíg végül Dreamien megölte Morilindëben. Azt az éjszakát azóta is a dartharok éjeként emlegetik arrafelé.
Tifarnak több bordája eltört, több helyen súlyosan megégett bőre a harcban. Hosszú volt a gyógyulás, pedig a darthar átkai okozta sebeit nem egy gyógyító próbálta meggyógyítani.
Végül persze sikerrel jártak, de vannak olyan sebek, melyek nem a mágusvezér testén, hanem lelkében keletkeztek és nem tudni, azok begyógyulnak-e valaha.
Barlon egy dolgot elért. Tifarék életét megváltoztatta. Örökre emlékezni fognak rá.
Efféle gondolatok járnak a fényhozó fejében, miközben rója lassú útját a liget fái, virágai között és hallgatja a madarak énekét.*

*Nézte egy darabig a víz lassú fodrozódását tükörképének arcvonásain. Kezei erősen szorították a híd korlátját.
Számolgatta a tova sodródó faleveleket melyek forgolódva tűntek el a híd árnyékában.
Igazság szerint azért jött ide, hogy némi nyugodt pillanatot nyerjen végre az utóbbi idő megerőltető munkája után.
Jól lehet, a myrte mesteri pozíció csábítóan hangozhat másoknak mégis csak az a megmondhatója, mennyi bajlódással is jár az egész, aki ezt kénytelen napi szinten művelni.
Mégsem panaszkodna. Nem, hiszen Ő, Mitryas Hythamorys saját akaratából lett a myrték vezetőjévé Carme eltűnése után. A népének megbízható vezér kellett, s ők benne látták Carme úrnő jogos utódját. Nem utasíthatta el egy egész nép kérését.
Most mégis úgy érezte, hogy lassan túl sokat ad oda e célra erejéből, s önmagának alig hagy belőle.
Nem beszélve az utóbbi hónapok fárasztó éjszakáiról, melyeket annak a sok értelmetlen és kimerítő álomnak köszönhet. Nem is érti, miért vannak azok a rémes álmai.
Gondolataiból halk léptek zaja rángatta ki. Pillantása ismerős alakon állapodik meg. A mágus vezéren.
Lábai önállósulva indulnak meg Dreamien felé, majd pár lépésnyire tőle megállnak.*
- Üdv Dreamien! Kellemes kikapcsolódás a liget a fáradt léleknek. *némi hallgatás után folytatta csupán* - Mi járatban vagy ily távol a mágusok földjétől?

*A gondolatok olyannyira elterelték a figyelmét, hogy nem vette észre az egyébként meglehetősen színes alakot a közelben.
A közeledő léptek halk zaját hallotta ugyan, de tudatáig nem jutottak el, s csak a számára váratlanul elhangzó szavakra kapja fel fejét hirtelen.
Dreamien a myrte arcát nézi. A mestert ismeri már, hiszen volt alkalmuk találkozni. Ha nem így lenne, fel sem tűnnének neki a férfi arcán az apró jelek, melye fáradtságáról árulkodnak.
A meglepődés okozta zavarát gyorsan legyőzi.
A mesterben éles elméjű és szimpatikus vezetőt ismert meg, így saját gondterhelt arcára mosolyt erőltetve válaszra nyitja száját, miközben kezét is nyújtja a myrték vezetőjének.
Hangja a hosszas hallgatás után néhány szó erejéig még rekedtesen szól, de aztán kitisztul.*
- Üdv, Mitryas!
Áldottak a kezek, melyek ide tervezték és megteremtették e helyet. Ahogy a testnek, úgy a léleknek is jót tesz néha egy-egy pihentető óra a ligetben.
Népem vezetésének kötelezettségei néha távolabb szólítanak Minäril Calathtól. A Vezérek Házában akadt némi elintézni valóm. De ismerheted ezt te is, hiszen nálamnál hosszabb ideje szolgálod a myrték népét.
*Barátságos barna szemeit az isthar a mesteréibe mélyeszti.*
- Igaz is, Carmellyé sem közeli hely Evolyran városához…
*Hagyja nyitva a kérdést, miközben botjára helyezi át súlypontját, immár két kézzel támaszkodva rá. Abban biztos, hogy Mityas nem pihenni érkezett Evolyran ligetébe. Erre talán még alkalmasabb helyekre is találhat népe híresen szép területein.
Mitryas megjelenése eltereli gondolatait saját sorsának nehézségeiről, ahogy kicsit távolabb viszik népe ügyes-bajos dolgaitól is. Örül a mester jelenlétének és ez látszik is a mágusvezér arcán.*

*Mosolyogva bólintott arra a célzásra, amit myrte földre tett a mágus.*
- Valóban messze van a myrték földje, ám jó magam sem ok nélkül, s céltalan érkeztem Evolyran városába.
*Tekitete végig siklott a közeli fák lombján majd újra a vezéren állapodott meg.*
- Mylene húgommal volna némi dolgom, viszont őt keresni olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban. Minden esetre hagytam üzenetet neki pár helyen, ahol talán megfordult mostanság. Remélem, hogy hamarosan hallok felőle, mert én sem tölthetem itt a fél életemet. Két napig tudok csak várakozni, ha addig nem találom meg, akkor kénytelen leszek visszatérni a myrték földjére, hiszen nem maradhat a népem hosszabb távon vezető nélkül.

*A mágusvezér csendes szemlélésben maradt. A myrte előtte értékelte a földjükre tett jelzőt. Mi tagadás, arrafelé, ha nem is myrteföld szívében, de a myrték területeinek határán azért járt a mágus, még azokban az időkben, amikor Etele után bejárta szinte az egész birodalmat.
Régen volt.*
- Úgy hallottam, testvéred, szereti járni az országot, így nem is lepődök meg azon, hogy itt keresed épp.
Két nap alatt meglehetősen nagy területet be lehet járni lóháton.
*Gondolkodik el hangosan az isthar. Egy röpke pillanatig csendesen hallgat, élvezve a fák között fújó szél hangját, ahogy megsimogatja a leveleket, a madarak hangját, ahogy ott repkednek a közelben.*
- Megbocsáss őszinteségemért, de talán jót is tesz neked, hogy kissé távol vagy népedtől. Fáradtnak tűnsz.
*Enyhe mosollyal teszi hozzá.*
- Kedvesem ragaszthatta rám, hogy ha ismerőssel találkozok, rögvest lelkének rezdüléseivel is foglalkozok. Bár sosem leszek olyan hatékony ebben, mint egy lélek-kutász.
*Dreamien talán örül is neki, hogy mással foglalkozhat, így félreteheti magában a nehéz gondolatokat. Ninquë gondolata mégis eszébe juttatja azokat rövid időre, egészen addig, amíg Mitryas meg nem szólal ismét.*

- Nos, húgom ismert azon szokásáról, hogy egyik nap még akár itt van, másnap meg már Orod Ingor hegyei közt téblábol. Magam is nehezen akadok olykor nyomára. Bele gondolni se merek, mi volna ha netán nem éppen tisztességes életútra adná fejét. Meglehetősen sok fejtörést okozna a kézrekerítése.
*Vidám mosoly költözött arcára, majd némi szünet után újra megszólalt.*
- Lélek-kutászok... Volt idő amikor gyakran kértem segítségüket népem számára. Magam sem értem, hogyan bízhatok meg ennyire a mágusok eme csoportjában, hiszen nem szokásom bárkiket a földjeinkre engedni. Viszont olykor valóban hasznosak tudnak lenni. Igaz, harcban nem tartanám őket frontvonalban... mégis... mégis úgy érzem, hogy valami miatt megbízhatok bennük. De ne kérdezd az okát, hisz' magam sem tudom.
*És valóban. Mitryas nem értette, milyen okból is bízik meg a mágusok gyógyítóiban, hiszen korában sosem dolgozott velük együtt. Már csak azért sem mert saját népének is igen fejlett volt gyógyászati tudása. Mégis valami megfoghatatlan okból kifolyólag engedett a mágusok azon kérésének, hogy tudásukat megosszák egymással. Pedig erre korában sosem volt példa... Hogy egy myrte mester más néppel osztozzon azon, amit évezredek alatt elértek vagy megszereztek. Most mégis megtette. Pontosabban fél évvel ezelőtt.
Igaz, nem is lelte kárát a dolognak, mert sok hasznuk származott a kölcsönös együttműködésből már nekik is.*
- A fáradtságos dolgokról meg... A fáradtságomat vajmi kevéssé múlasztja el az ha menőkés testvérem után be kell járnom a fél világot.
Mitryas ellépett a korláttól és szembe fordult Dreamiennel.
- Hallottam hírét annak, milyen nehéz időszakodnak vetettél véget régi ellenséged legyőzésével... Remélem, minden rendben azóta a családodban.
*Furcsa érzés kerítette hatalmába amikor családról kezdett beszélni. De csupán egy röpke pillanatig tartott. Mintha valami hiányozna neki, ami pedig az övé volt. De elmúlt az érzés éppen olyan gyorsan, mint ahogyan jött.
Kissé fáradt ám nyugodt tekintetét függesztette a mágusvezérre várva annak válaszát.*

*A mágusvezér megértőn hallgatja Mylene szokásairól szóló kis megemlékezését a mesternek. Egyet kell értenie vele, de csupán halovány mosollyal felel rá. Igazat ad a myrtének abban, hogy testvére kézre kerítése komoly feladat lenne, ha más életutat választott volna. Hála legyen hát az isteneknek, hogy nem így történt.
A mester talán félreértette, hiszen a mágusvezér nem a pihenésről, mint alvásról, vagy semmittevésről beszélt, hanem a pihenésről úgy, mint új helyek látogatása, melyek a napi terhek szürke ismétlődéséből rántják ki a lelket. Erre pedig Mylene keresése kiválóan alkalmas.
Az isthar okos, barna szemei is Mitryasra vetülnek. Ő emlékszik arra a beszélgetésre, melyet azon téli bál estéjén, vagy inkább hajnalán folytattak Ninquëvel. Akkor, amikor még minden jó volt közöttük, de a hírek azt mutatták, hogy mások családját náluknál sokszorta nagyobb hatalmak törték szét.
Emlékszik Hiswára, s arra is, hogy miféle eget ostromló dolgokba avatta be felesége, miket látni engedett neki akkor a másik lélek-kutász.
Ahogy arra is, „nem avathatja bele közvetlenül a mester abba, amit az nem tud”.
Felesége szavai voltak ezek, s most igazat is kell adnia neki, ahogy a férfin egy pillanatra végighullámzó érzés jeleit látja annak arcán.
Azonban a megjegyzés, amit tett, rá és családjára vonatkozott, s erre bizony lassan, kimérten bólint csupán Tifar.*
- A nehéz időszakok edzik meg a testet, az elmét és a szívet is. Az a furcsa helyzet, hogy már inkább szánom csupán azt a darthart, ki jobbat nem bírt választani az istenek által felkínált sorsok közül, mint a gyűlöletét, mely a sötétség legmélyére sodorta.
Azonban oly éket vert ő családomba, melyet még nem bírtam kihúzni, s mely az én szívem éppúgy megsebezte, mint feleségemét.
Köszönöm érdeklődésed, Mitryas, a családom jól van, de félek, a csapások emlékét sosem fogjuk kitörölni, csak enyhülni fog majd, ahogy telnek az évek.
*Dreamien mély lélegzetet vesz, hogy aztán közelebb lépjen a mesterhez. Hangja mély és barátságos, de tekintete átható.*
- Ám te, Mitryas, ki oly régóta vezeted néped. Nem érzed, hogy hiányzik a teljes család oly melengető és erőt adó kebele?
Olyan érzés ez, amit nehéz eltitkolni olyanok elől, akik szintén ismerik azt.

- Azt a sötétséget magam is jól ismerem. Volt részem benne épp elég ideig Soreley védésénél.
*Emlékei úgy törtek felszínre, mintha mindig is ott kószáltak volna a felszín közelében. Emlékezett a dühre, amit harcosai és más népbeli társai pusztulása váltott ki belőle. Emlékeiben még mindig elevenen élt az érzés ami akkor fészkelte magát szívébe, s a látvány, melyet a kezein felkúszó fekete minták terjedése váltott ki belőle. Egyuttal a rémület is ott volt emlékei tárházában. Mert halálos rémületet is érzett a sötét erő miatt mi egész lényét kebelezte be azon az éjszakán.
Évezredes mende mondákat hallott világ életében azokról a hatalmas myrtekről, akik szívét elhomályosította a sok rossz, mely őket érte. De más dolog valamiről hallani, s megint más azt személyesen is megélni.
Attól a pillanattól kezdve, hogy testét teljesen átjárta a sebesen kúszó fekete "jel"... Onnantól vagy homályos vagy teljesen hiányos az emléke a harcok további történéseiről.
Nem érzett és nem gondolkodott. Legalábbis nem az a myrte gondolkodott ott és akkor, aki most Ő volt.
Végül valami megfoghatatlan dolog mégis visszarángatta a sötétség kényelmes és gondtalan oldaláról. Hallotta a hívó hangot. Egy szívének nagyon is kedvesnek tűnő hangot. Olyan távolról, mintha a világmindenség túlsó feléből szólongatta volna őt az a valaki. Végül engedett a hívó hang kérésének és minden figyelmét ráösszpontosította.
Utána nem volt más csak újra a jajveszékelések, a sírások, halálra vált kiáltások... És az a gigászi ellenfél mely ott hevert előtte a porban.
Nem értette a dolgot. Ott volt térdre rogyva a földön és zihálva szorított egy olyan kardot a kezében amilyet még csak nem is látott korábban. Volt ott még valami más dolog is amire felfigyelt.
Érezte, hogy valaki ráborult a hátára. A vállai előtt lévő karokat is észlelte. Egy nőé voltak ebben biztos volt. A karcsú és finom ujjak erre engedték következtetni.
Aztán hallotta ahogy valaki - egy férfi hang - valami ostoba cselekedetről morog valami teljesen nem oda illőt, s a súlyt jelentő nőt is lehámozta róla. Vagy lehúzta. Mert mintha halk puffanásként hallotta volna leérni a testet maga mögött. Maga mögött ahol egyébként minden csupa vér volt. Eképpen ő maga is.
Mire megfordult már nem volt senki a közelében. Se férfi, se nő, akinek esetlegesen még ott kellene hevernie mögötte.
Mitryas lesütötte szemeit, hogy visszatérjen emlékei sötétjéből a verőfényes nappali természetbe. A jelenbe.*
- Már eléggé régóta vagyok mester ez való igaz. Mégsem áll szándékomban újra családot alapítani. *maga sem értette a nyelvbotlást, hiszen hogyan alapíthatna újra családot, ha még sosem volt neki se felesége, se gyerekei* - Népem elég erőt és hitet adó számomra.
*Szája mosolyra húzódott, ahogy elnézett a távoli horizontra.*
- De ha mégis akad olyan nő a világon, akit képes lennék elfogadni egy életre, akkor nem fogok tépelődni a lehetőségeimen, hidd el Dreamien.
*Majd témát váltva folytatta némi hallgatás után.*
- Te ott voltál Soreley küzdelménél Dreamien... *kutató pillantással nézett a mágusra* - Emlékszem, hogy a fekete myrte átok eluralkodott rajtam. Ezt soha nem volt képes egyetlen myrte sem visszafordítani. Hogyan lehetek akkor én itt így? Most is ugyanolyan myrteként, ahogyan a világra jöttem. A feljegyzéseink szerint addig kellett volna mindent rombolnom magam körül, míg magam is bele nem pusztulok. A saját erőmbe... Ami lássuk be nem csekély, hiszen a myrték mestere vagyok. Fekete myrte még sosem változott vissza. Magától sosem ... Történnie kellett ott a faluban valaminek, ami visszahozott. Te ott voltál. Tudnod kell, ha történt velem valami.

*Soreley. Az a hely, ami oly hatalmas csatát viselt el, amekkorát még nem látott Tifar. Akkor, ott nagyon hiányoztak neki a mágus nép csapatai, hiszen egy mágussereg komoly erővel lett volna képes beszállni a küzdelembe és talán jóval kevesebb áldozata lett volna a harcnak.
Azonban mintegy véletlenül keveredett az eseményekbe, nem szokott komolyabb hadsereggel járni Evolyran útjain.
Az isthar emlékszik rá, mekkorát küzdött, sokszor az ellenség sorai kellős közepén, körülvéve csonkaszárnyúakkal, démonokkal, a sötétség mindenféle erőivel.
Nem beszélve az árnymágusokról, akiket végül legyőzött.
Arra is emlékezett, amikor a myrte és az emberektől érkezett erősítés is beszállt a harcba, amikor már a sötét úr is megjelent a színen.
Emlékezett Mitryas átváltozására, amikor testét ellepték a sötétség jelei.
De nem csak ezért maradt emlékezetes. Látta, ahogy Mitryas olyan erőket szabadít fel, bizonyára magában, amivel még a sötét úrral is felvehette a harcot.
Ezt Dreamien akkor magáról nem mondhatta el. Fáradt volt, tele sebesülésekkel, hiába tért vissza Hiswával és pihent erőkkel a harcmezőre.
Mégis, kiragadta magát az emlékek közül. Ezek az emlékek, hol éjjeli álmaiban, hol pedig nappal kísértik. A legyilkolt ezrek, az ellenség végeláthatatlan tömegei, a sötétség mindent elborító ereje, mely az ő fényhozó szívére is hatalmas terhet rakott akkor….mind-mind újra eszébe jutnak, s ezek az emlékek nem fognak elmúlni, ezt már tudja. Csak kopnak, és süllyednek elméje óceánjában, de ott maradnak és felbukkanhatnak majd újra.*
- Újra….?
*Néz kérdőn a myrte mesterre, pedig nagyon is jól tudja, mire is utalhatott a mester előző elszólásában. Jobban, mint maga a Mitryas.
Hirtelen nem tudja, hogy mit is mondhat el a mesternek, de végülis róla van szó. Csakhogy azzal is tisztában van, hogy volt ott egy a mesternél és a sötét úrnál is nagyobb hatalom, aki Hiswával is külön törődött. Sokat tud Ninquëtől, mégsem mindent.
Mitryas és Hiswa mindig is jó volt családjához, nem akar köntörfalazni, ahogy azzal sem akarja a kérdést kikerülni, hogy „annyi mindent történt ott”, „nem látta tisztán”, és így tovább.
Mert igenis látta, és azt is tudja, hogy kinek köszönhető az események menete.
Talán szerencsésnek mondhatja magát, de talán pont a tudás, amit most is elméjében őriz, veszélyesebb, mint a nem tudás lenne.
Csak most veszi észre, hogy lehajtotta a fejét. Felemeli hát ősz hajszálakkal átszőtt, sötét üstökét, hogy azok az egyenes, barátságos, barna szemek a mester szemeibe nézzenek.*
- Én nem ismerem úgy a legendákat a fekete myrtékről, mint te, de valóban nem te törted meg az átkot, Mitryas…
*Vajon visszatérne-e a mester emlékezete, ha elmondaná az igazat? Vajon Nibelon mekkora büntetést szabna ki a mágusok népének vezetőjére abban az esetben? Dreamien nem feltételezi, hogy nem derülne ki, ki volt az, aki beszélt, hiszen kevesen vannak, akik tudják, mi is történt, s nem saját magát féltené, hanem a családot, melyet nem akarna ő is elveszíteni, és a népet, melynek rövid időn belül ő már a harmadik vezetője.
De ha nem térnek vissza Mitryas emlékei, vajon nem gondolja azt a myrte, hogy az isthar meghibbant a családját ért csapásokra, vagy pedig a harcok alatt?*