1. Főtér, Szökőkút

Elsgaroth egyik legszebb helye. Hogy miért a főteret tartják annak? A szökőkút miatt, ami télen-nyáron folyik anélkül, hogy vize megfagyna, vagy túl meleggé válna. Egy díszesen faragott szoborból áll, mely a birodalom nagyurát ábrázolja, amint épp kardjával döf át egy evolyranit. Az áldozatból azonban nem vér, hanem a szökőkút vize ömlik elő. A főteret szokták használni piacnak is. Gyakran fekete árusok is betérnek Elsgaroth városába és kirakják lopott és drága termékeiket. Néha-néha egy különleges sátor is megjelenik. A jósnő sátrában megtudhatod jövőd, függetlenül attól, hogy jól alakul, avagy rosszul. A szökőkút mentén gyakran megfordulnak járőrcsapatok, mivel Dagorlad állandó készenlétben van és a fővárosra ez éppúgy igaz, mint a legkisebb falura. A járőrök bárkit bármikor megállíthatnak, és jaj annak, akit kémkedéssel gyanúsítanak meg.

A nap lenyugvóban volt. Shade magabiztosan lépett ki Lumyer utcáira a közeledő, oldalmazó sötétség jöttének tudatában. Vacsoraidő közeledett. Az egyik szűk kis utcában várta meg, míg előbújnak az árnyak, s a nap utolsó sugarai is elhalnak. Míg várakozott volt ideje kiszemelnie legújabb prédáját, ki étkéül szolgál majd ezen az estén. A tér zaja lassan lecsendesült, az emberek hazatértek otthonaikba. Elérkezett az éjszaka, a pihenés ideje., de Shade számára a vadászat ideje volt. A sötét égboltot ezer és ezer csillag fénye borította. A tér kiüresedett, csupán egyetlen lélek járt arra, egy fiatal lány, ki épp korsóját merítette meg a kút vízében. Shade néhány percig a távolból figyelte őt, leste mozdulatait, majd nesztelenül suhant hozzá a téren át, és lépett hirtelen a lány mögé. Szemei vörösen csillantak meg. Halk sóhaja jelezte jelenlétét. A lány rémülten dobta el korsóját, s néma sikoly hagyta el ajkait, mikor Shade karjait megragadva szorosan magához ölelte, és hegyes fogait lágy bőrébe mélyesztette. Shade teste élettel telt meg ismét, ahogy áldozatának vérét lassan magába szívta.

*Raissat feladata hozta Lumyerbe, így igyekezett beolvadni, ami az ő kiképzésével nem volt nehéz. Az este közeledtével egyre könnyebb volt elvegyülni, viszont egyre jobban kellett figyelnie. Hosszú csuklyás köpenye elrejtette a testét és a fegyvereit is a kíváncsi szemek elől. Kecses járásán nem látszott, hogy oldalán kardot visel.
Az éj leple már ráborult mikor elérte a főteret. Raissa érezte, hogy Alexander magasan a felhők felett kering és egy pillanatra sem veszíti szem elől. Ez megnyugtatta, azonban ez elé táruló látvány így is döbbenettel töltötte el. Egy vámpír fosztotta meg éppen vérétől gyanútlan áldozatát.
Raissa fékezve ösztöneit nem mozdult csak némán figyelt. Ezen a helyen nem volt otthon, és a vámpír…nos ő csak azt tette, amit kiszabott rá a sorsa.
Keze a kardja markolatára siklott a köpeny alatt, ami megnyugtatta kicsit és segített neki tisztán gondolkodni. Raissa tudta, hogy a lányt már nem mentheti meg, hiszen vére már a vámpír ereiben kering és ezen neki nincs hatalma változtatni. *

Shade szorosan testéhez szorította a fiatal lányt, hogy mozdulni se tudjon. Próbált küzdeni, de esélye sem volt. A lány kezében lévő korsó a földre hullott, és a macskaköves utat érintve apró darabokra tört, némi zajt keltve a kihalt főtéren. Ahogy édes vérét magába szívta, érezte, hogy a lány testét lassan elhagyja az élet, s ezáltal ő új erőre kap. A lány már nem ellenkezett. Nem is lett volna sok értelme, sorsát már nem kerülhette el. Shade érezte, ahogy a prédája átadta magát végzetének, s tudatosult benne, hogy életét vérével együtt egy vámpír veszi el. Shade tudta, nincs egyedül. Időközben társasága érkezett, de ez mit sem zavarta. Úgyis épp végzett a vacsorájával. Lassan kihúzta szemfogait áldozata nyakából, s engedett kezei szorításán. Egy határozott mozdulattal maga mellé vetette a lányt, kit előbb még a karjai között tartott. A lány, mint egy szalmabáb...úgy zuhant élettelen teste a földre lábai elé. Shade végighúzta kezét a száján, s letörölte a lány vérét ajkairól. Még egy utolsó pillantást vetett a kövön heverő halott lányra, mielőtt a mögötte álló idegen felé helyezte volna tekintetét.

*Raissa az arcába húzta a csuklyáját, így rejtve el az arcvonásait az immáron felé forduló vámpír elől. Figyelte, ahogy a lány élettelen teste a hideg köre zuhan, majd a vámpír letörli ajkáról a vért. Morbidnak tűnt Raissanak ez az egész helyzet, de a férfi számára valószínűleg ez mindennapos esemény volt, akár egy vacsora.
A Hold fény a férfi arcára vetült, mire Raissa ajkát halk sóhaj hagyta el…a vámpír nem más volt, mint a férfi, akivel Chattalban találkozott kevesebb, mint egy hete. A furcsa szemű férfi, aki már akkor is felkeltette Raissa kíváncsiságát. Megérezte, hogy a férfi nem egészen…emberi.*
~Alex! Maradj közel!~ *Az hogy a férfi most itt van, akár árulás is lehet vagy követhette is. Raissa jobbnak látta, ha a dolog végére jár, ha pedig rosszabbra fordulnak a dolgok, akkor távozik a városból még pirkadat előtt.*

Tekintetét a csuklyás idegen felé fordította. Átlépett a lábai előtt fekvő prédáján, kinek élettelen teste a hűvös kövön hevert mozdulatlanul, s tett egy lépést a nő felé. Mozdulatában nem volt semmi, mely fenyegetően hatott volna. A vacsora megvolt, jól lakott, ezért nem volt oka újra vért ontani. Shade ritkán gyilkol élvezetből, inkább a szükség az, mi ráveszi, hogy elvegye mások életét. Ezért nem állt szándékában a csuklyás nőre támadni, legalábbis addig nem, míg a helyzet úgy nem hozza. A téret ismét a csend járta át. Némán figyelte az ismeretlent, ismerősnek tűnt neki a lány. Az illata elárulta őt. Eltűnődött, hogy hol látta már, hol érezte már ezt az illatot, majd eszébe jutott. ~Chattalban, a fogadóban.~
-Micsoda véletlen - törte meg egyszer csak a csendet. Shade nekidőlt az egyik kőoszlopnak, mellkasa előtt keresztbe fonta a kezeit, és úgy nézett a lány felé.
-Téged láttalak Chattalban is, nemigaz? - kérdezte a lánytól pedig, Shade jól tudta, hogy ezt a lányt látta azon a délutánon a fogadóba. Chattal-ban érezte, hogy a lány nem volt egyedül, volt vele egy sárkány is. Talán a társa. Minden bizonnyal most is itt tanyázik valahol. Körültekintően mérte fel a környéket, hátha rábukkan a közelben lévő szárnyas állatra.

*Figyelte ahogy elindul felé a vámpír, akivel néhány napja, már volt szerencséje találkozni a fogadóban, és most a véletlen vagy ki tudja mi más ismét összehozta őket. Raissa tekintete még egy pillanatig a földön heverő lányon pihent, majd a férfi felé fordult.
Raissa ösztönei azt súgták, hogy a férfi vagyis a vámpír nem fog rátámadni. Már eltelt a fiatal lány véréből, és nem tűnt éppenséggel vérengzőnek, aki élvezetből gyilkol. Raissa eddig nem sokszor csalódott még az ösztöneiben, így nem tétovázott most sem, hogy hallgasson a belső hangjára. A férfi szavait hallva Raissa hátralökte a csuklyáját, és zöld szemeit egyenesen a férfi tekintetébe fúrta.*
-Úgy bizony…furcsa véletlen. Igen, valóban velem találkoztál. *Raissa óvatosan felelt, hiszen feladat hozta ide, és nagyon nem volt pozitív fordulat egy ismeretlen ismerős éppen most. Azonban, ha már így hozta a sors, akkor ideje megismerni az idegent, ha már másodjára is összesodorta őket a sors furcsa fintora.*
-Raissa vagyok. *Mutatkozott be, miközben néhány lépést tett a vámpír felé. Kíváncsi volt rá, hogy ki ő és mi hozta éppen ide ezen az estén. Ha valóban rossz szándékai volnának, akkor később is ráér még megölni őt. Raissa nem szeretett életet elvenni, de már megtanulta, hogy ez is része egy lovas életének. Nem volt már zöldfülű, így már a halál sem volt neki újdonság. Azonban a mai estén nem tartotta valószínűnek, hogy harcra kerülne sor…de hosszú még az éjszaka, és sokminden suhan ilyenkor az utcákon.*

/E/1-be váltok Very Happy

/

Kellemes szellő suhant át a téren keresztül magával hozva a kút előtt holtan fekvő lány vérének illatát. Eszembe jutott, hogy talán arrébb kellene húznom a hullát, mielőtt valaki kiszúrná és jajveszékelve, kissé sokkos állapotban felverné itt a fél várost. Más sem hiányozna. Körbepillantottam, hogy felmérjem a terepet. A tér számos lehetőséget nyújtott számomra, hogy a vacsorám nyomainak nagy részét eltüntethessem az emberek szeme elől. Dobhattam volna a tetemet egyszerűen a kútba, vagy akár az egyik bokor alá húzhattam volna. Voltaképpen lényegtelen, a lánynak már úgyis mindegy. Nevezhetjük óvatlanságnak, de valahogy abban a pillanatban nem volt kedvem ezzel foglalkozni. Későre járt már, kevés esélyt láttam arra, hogy éjnek éjjelén valaki erre sétáljon és lefüleljen minket. Sokkal inkább érdekelt a lány, akivel Chattalban futottam össze. Kezeimet zsebre vágtam, és lassú léptekkel közeledtem az ismerős lányhoz. Tőle mintegy másfél méternyire álltam meg. Se nem túl közel, hogy megijedjen tőlem, se nem túl távol, hogy barátságtalannak tűnjek. Sejtésem beigazolódott, valóban ott találkoztunk. Halvány mosollyal konstatáltam, hogy ő is emlékszik rám.
-Örvendek Raissa, én Shade vagyok.- feleltem nevemet elárulva. Végigmértem a lányt, meglehetősen csinos volt. De ami még ennél is feltűnőbb volt számomra, hogy cseppet sem tűnt gyengének. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon melyik faj tagja lehet. Azt rögtön leszűrtem, hogy egyszerű ember az biztos nem. Számára nem volt titok, hogy vámpír vagyok. Pont akkor érkezett a térre, mikor áldozatom finom vérét szívtam magamba.
-Ha nem vagyok indiszkrét, megkérdezném, mit keres egy ilyen csinos, fiatal lány egyedül, az éjszaka közepén az utcákon? - érdeklődtem. Bár jól tudtam, hogy nincs egyedül, ahogy azon a délután sem volt Chattalban. Éreztem a sárkánya jelenlétét, de túl sötét volt, így nem láttam merre van az a jószág.

*Kíváncsian figyeltem a vámpírt, aki néhány pillanatig tétovázott még áldozata teste felett, majd zsebre tett kézzel felém indult. Ujjaim a zsebemben pihenő apró tőr köré fonódtak. Kard nem volt nálam csupán csak néhány tőr, hiszen most csak a felderítés volt a feladatom, és a beolvadást nem sűrűn segítette elő a kard, főleg nem egy fiatal nő oldalán.
Egyébként is jobban kedveltem a tőrt és az íjat, valahogy jobban kézre álltak nekem. A tőrnek pedig még meg volt az a plusz előnye, hogy az ellenfél egészen addig nem vette észre, míg át nem metszette a penge a torkát. Nem szívesen öltem, nem is volt a feladatom, de sajna így is többször kényszerültem rá, mint szerettem volna.*
- Én is örvendek Shade. *Nem kerülte el a figyelmemet, hogy végigmért, de mivel én magam is így az imént így nem volt okom zsörtölődni. Már megvacsorázott, így nem nagy esélyt láttam rá, hogy a vérem ízét latolgatná.*
- Feladatom van. *Feleltem egyszerűen, és talán egy kicsit hűvösen is. Még mindig gyanakodtam, hiszen a véletlen az én szótáramban egyet jelentett a veszélyessel és a csapdával.
Éreztem, hogy Alex egyre alacsonyabban rója a köröket az égen, és nem nagyon tetszik neki a kialakuló helyzet. Alexander nem kedvelte a vámpírokat, de legjobb tudomásom szerint a vámpírok sem rajongtak a sárkányokért, így mondhatni egálban volt a dolog.*
~Rai!?!~ *Csendült a fejemben izgatott kérdése, és tudtam, hogy egyetlen percnyi tétovázás, és képes lecsapni a nyílt utcán, így gyorsan feleltem neki.*
~Semmi baj Alex! Maradj odafönt, még bajba keversz mindkettőnket.~ *Erélyesen szóltam, mert tudtam, hogy most másképpen nem hallgatna rám. Éreztem, ahogy egy percig tétovázott, majd újra emelkedni kezdett a felhők közé.
Ismét a vámípr felé fordultam, és kíváncsian mértem végig.*
- És ön mi járatban van errefelé, vagy csak a csinos, fiatal nők jelentenek meglepő látványt az éjjeli utcákon. *Szavaimban nem kevés pimaszság volt, de sajna természetem ezen vonásán hosszú évek kemény kiképzése sem tudott változtatni.*

Éreztem magamon kíváncsi tekintetét, ahogy közeledtem felé. Épp oly kíváncsian méregetett, mint én őt.
Testének apró rezdüléséből levettem, hogy ujjai ruhája alatt lapuló fegyvere köré fonódtak.
Magamban elmosolyodtam. Gyanakvó volt. De ezt nem vethettem szemére és nem is akartam, hiszen a bizalmatlansága nem volt alaptalan. ~Okos lány!~ Állapítottam meg magamban.
Egy idegen városban az éjszaka közepén, ahol egy lélek is alig jár ilyen késői órákban, jobb is az óvatosság, soha sem lehet tudni, mi vagy ki lapul meg az éjnek sötétjében. Vámpír vagyok, és pont a szemei előtt végeztem áldozatommal, nem a legidálisabb szituáció, hogy elnyerjük valaki bizalmát. Hát így alakult. Másrészt ki tudja, ha hamarabb érkezik, lehet ő lett volna a vacsorám. ~Kár lett volna érte.~
A hideg levegő szokatlanul kavargott felettem. Jól tudtam, hogy az idomított háziállatka odafent van, és onnan figyel bennünket. Minden eltelt másodperccel lentebb és lentebb ereszkedett. Nem szeretem a sárkányokat, sohasem szerettem. A fenntartásoknak, amit irányukban érzek és az ellenszenvnek, nincs különösebb oka, ez olyan ösztönös dolog lehet.
A sötét égbolt felé emeltem tekintemet, és vörös szemeimmel kémleltem a felhők között repkedő jószágot.
Eleinte csak halk, majd egyre erősödő suhanásszerű hangokat hallottam, ahogy a föld felé közeledett, majd lassan a szürke fellegek között kirajzolódott a sárkány alakja. Ám mielőtt egészen láthatóvá vált volna, ismét a magasba emelkedett.
Meghallottam Raissa hangját, figyelmemet így felé fordítottam.
-Úton vagyok. Üldözök valakit jóideje. - adtam választ kérdésére.
-Ez a te sárkányod? - kérdeztem, amint az ég felé mutattam, bár a választ már úgy is tudtam.

Óvatosan figyeltem a felém közeledő vámpírt, és bár tudtam, hogy fokokkal nagyobb biztonságban vagyok, mint az a szerencsétlen lány volt, én azért mégsem szavaztam bizalmat Shadenak.
Figyeltem, ahogy az éjszakai égbolt felé fordítja a tekintetét, és tudtam, hogy Alexandert figyeli. Ugyan miért is hallgatott volna rám a sárkányom…fogalmam sincsen, de jó lenne, ha néha elhinné, amit mondok neki. A távolban fények jelentek meg, és halk hangfoszlányok ütötték meg a fülemet. Őrség…hát ilyen az én szerencsém, még akkor is bajban vagyok, ha nem engem keresnek. Eszembe jutott, hogy talán a vámpírt keresik, azonban ezt gyorsan elvetettem.
Ahogy felém fordul, és megfeleli a kérdésemet elgondolkodom, hogy vajon kit is üldözhet már jó ideje. Valami azt súgja, hogy ma este nem ő lesz a legnagyobb gondom, így elengedem a tőröm markolatát.
-Tehát vadászol? A vámpírok nem csak a vacsorájukra vadásznak? *Kérdezem minden rosszindulat nélkül. Találkoztam már vámpírral, de velük nem igazán beszélgettem el hosszabban.
Közeledik az őrség.*
-Igen az én sárkányom. *Felnéztem, és még éppen láttam Alex emelkedő alakját. Még éppen időben határozott úgy, hogy hallgat rám.*
-Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én nem szeretnék bemutatkozni a közeledő őrségnek. *Meg sem várom a válaszát, az arcomba húzom a csuklyámat és futva indulok a sötét utcák felé.*

A tér kihalt volt. Nem volt más csak ő és én, na és persze a sárkánya, aki felettünk szelte a levegő "hullámait". Néha-néha felpillantottam rá. Hol közelebb, hol távolabb repült. Féltette a gazdáját ebben biztos voltam. Elmosolyodtam alig láthatóan. Nem kell a sárkánynak tartania, a vacsorám meg volt mára.
Végignéztem a lányon. Láttam rajta, minden eshetőségre fel van készülve. Kezei mélyen, a zsebében lapultak. Biztos voltam benne, hogy tőrét szorongatja. Elsőre feltűnt, hogy nem hétköznapi ember. Ahogy figyeltem őt, közben meghallottam a közeledő léptek zaját. ~Felénk közelednek~ Álltam nyugodtan, és nem zavart a tény, hogy emberek tartanak felénk. Gondoltam hátha elkerülnek bennünket.
-Általában igen, de ez most más - feleltem kérdésére. A zajok egyre hangosabbá váltak. Oldalra pillantottam a bokrok felé. A lány, akinek vérét vettem ott hevert élettelenül. Elhúztam a számat. Nem kellene, hogy észrevegyék. Ekkor szólalt meg Raissa. Jobb lenne elrejtőzni. Igaza volt. Nem szívesen futottam volna össze a városi őrséggel, így követtem a sötétbe a lányt. Ahogy ő, úgy én is, csuklyámat mélyen az arcomba húztam, és az egyik szűk utca fel indultam meg. Vonásainkat hamar elnyelte a sikátor sötétje. Régi épületek sötét falai vetették ránk biztonságot nyújtó árnyékaikat. Mikor kellő távolságba értünk hátamat a falnak támasztottam, és úgy pillantottam ki a bokrok ágai közül a holdfényben úszó térre. Néhány perc. Ennyi telt el csupán, mikor is az őrség a térre ért. Nem kellett sok idő, hamar áldozatomra találtak. Várható volt.
-Miért menekülsz az őrség elől? - fordultam Raissa felé kíváncsian. Hogy én miért léptem le, az érthető volt. Kellemetlen lett volna megmagyarázni mit is keres a bokorban az a lány. Még a vak is láthatja hogy szegény pára egy vámpír áldozatává vált. A nyakán lévő fognyomok eléggé árulkodóak.

*Szerencsére a vámpír nem akadékoskodott, és velem együtt futott a sötét utcácskák felé. Az őrség valóban nagyon közel járt már hozzánk, és nem sokon múlott az sem, hogy észrevétlenül be tudjunk húzódni egy sikátorba.
Hallottam az őrség kiabálását, ahogy felfedezték a lány holtestét, akiből nemrég a vámpír táplálkozott.*
~Hogy tudok én mindig a kelleténél is nagyobb bajba keveredni?~
*Tettem fel magamban a kérdést, de egy mély hang rögtön válaszolt is rá, mire majdnem felugrottam meglepetésemben.*
~Mondjuk azért, mert soha nem hallgatsz rám.~
*Annyira tudta, hogy ezt utálom, de most valóban nem tudtam vele vitatkozni. A feladatom egy fél órája elvégeztem, és már régen el kellett volna hagynom ezt az átkozott várost, de megint csak hagytam magam elragadni az ösztöneim által. Tényleg jobb lenne néha Alexanderre hallgatnom.*
~Hogy jutok ki a városból leggyorsabban?~
~Indulj észak felé a sikátorban, egy falhoz jutsz…a másik oldalon várlak, és eltűnünk innen.~
~ Sietek!~ *Összehúztam magamon a köpenyemet, majd a vámpír felé fordultam.*
- Az titok, legyen annyi elég, hogy nem kellene itt lennem. Mennem kell. Örvendtem. * Mosolyogva búcsút intettem neki, majd futásnak eredtem a sikátorban észak felé. Nem csaptam zajt, hangtalanul mozogtam, mint egy macska. Nem soká elértem a falat, és a lehető legkisebb zajjal átmásztam rajta.
Alexander csúnyán nézett rám, de szó nélkül emelkedtünk a magasba. Tudtam, hogy még sokáig hallgathatom majd a zsörtölődését, de azt már megszoktam.*

//Köszönöm a játékot! Játék vége!//

Tárgy: Re: 1. Főtér, Szökőkút Kedd Aug. 17 2010, 17:39

*Az idő igen szép, még itt Dagorlad fővárosában is, Elsgaroth-ban. Nem mintha érdekelne, csak gondoltam megemlítem, na meg észre is veszem. Egy fekete fűzőt viselek és egy fekete bőrnadrágot, melyhez egy fekete csizmát is hordok. A csizmámban tőrök lapulnak, valamint az oldalamon egy kard függ. Nem mintha sokat használnám, hiszen igyekszem mindig mágiához folyamodni. Sötét mágiához. A szüleim, akik szintén mágusok voltak erre tanítottak, és szerettem őket annyira, hogy bizony be is tartom azt, amit tanítottak nekem. Hosszú, fekete hajamat most egy lófarokba kötöttem össze, de így is játszadozik vele egy-egy kósza szellő. A fogadóból, ahol megszálltam gyakran sétálgatok a városba. Tanulni jöttem ide, úgy van, tanulni. Jellemirányító vagyok, de még csak első szintű, így nem árt, hogyha kicsit kikupálódom, hiszen bármikor rátörhetünk Evolyranra, vagy épp ők jöhetnek ide és talpon és résen kell lennem. Habár mindig is használom a mágiát, minden apró és cseprő fortélyát megtanultam, mégsem érzem magam igazán erősnek ahhoz, hogy harcolhassak és persze a különleges képességemen sem árt csiszolni. Ezért is fordultam Dagorlad legnagyobb Jellemirányító mágusához, hogy tanítson engem. Kérdés, hogy elvállal-e. Nem találkoztam még magam fajta emberrel, így talán pontosan ezért fog tanítani engem, mert ilyen ritka képesség az enyém és megéri kamatoztatni a tudásomat. Legalábbis ezzel a kis reménnyel indultam útnak otthonomból, hogy ide jöjjek és megkeressem a Mestert. Tegnap este érkeztem és most még pihenő napot tartok. A fő téren átlovagoltam természetesen, de nem nézhettem meg mindent, hiszen fáradt voltam és éjszaka is volt, nem volt itt semmi. De most megannyi árus és sátor foglal helyet itt, és mérget, fekete port, tőröket és halálos bájitalokat árulgatnak. Nini, ott egy vén banya is, aki jóslást ajánlj. Kit érdekel, mit hoz a jövő? Engem biztosan nem. Lassan a szökőkúthoz sétálok és szemrevételezem az igen ízléses, habár kissé morbid szobrot. A szobrász bizony jó munkát végzett, hiszen minden kis izom és arcmimika csodálatosan ki van dolgozva. Tökéletesen látszik, mennyire fél az evolyrani - mert biztos vagyok benne, hogy akinek szívéből áll ki a hatalmas úr kardja, az ellenség. Sóhajtok egyet, majd leülök a szökőkút karimájára. Jól esik a kis vízpermet, melyet a szél a tarkómra fúj, így csak relaxálok egy kicsit és közben nézelődök is.*

Tárgy: Re: 1. Főtér, Szökőkút Csüt. Aug. 19 2010, 13:02

*Szűkre húzza szemhéjait, mikor kilép a városháza kapuján. A hirtelen szemébe tűző fény elvakítja. A pergamenek közül az egyiket sürgősen el akarja égetni, s mi sem lenne egyszerűbb ennél, mint egy kis varázslat, de itt, a tömeg szeme láttára semmiképpen nem teheti.
Csizmája alatt nem kopog a kövezet. Jobban szereti a puhább talpú lábbeliket, melyek nem csapnak zajt. Ez a fekete bőr példány a lábán éppen ilyen.
Nem kedveli különösebben a tömeget itt, a téren. Katona, s mint olyan neki ez fegyelmezetlen csürhe, aki mind a saját célja után rohan.
Elvegyülni jó közöttük, de Dardanosz az a fajta, aki szereti tudni, hogy ki van a közelében. Erre pedig itt nincs lehetőség. A folyton kavargó, nyüzsgő, változó lények tömege megismerhetetlen. Nem tud róla, hogy bármi veszély fenyegetné, hiszen itthon van,
Mégis mogorva arccal, éles tekintettel nézeget körbe. Fekete köpenyét kiengedi, mert bár a hűvös épületben szükség volt rá, itt, a napon csak nyűg. Sötét egyenruha fedi testét, rajta a negyedik légió jelvényével. Ugyanez díszíti köpenyét is.
Nem tagadja, büszkén viseli. Katona, aki az országért harcol és áldozza életét is, ha kell.
Előre sajnálja, hogy új küldetésében ebből semmit nem mutathat. Úgy kell beosonnia az evolyraniak területeire, mintha mindig is ott élt volna.
Már előre irtózik az érzelmes, dekadens csőcseléktől, akikkel a sors összehozza majd.
Hihető álca kell, hihető történettel, s bár nem figyelemfelkeltő, de nem is visszahúzódó megformálása új életének. Mindkét véglet veszélyes lehet, s míg feladatát, vagy akár mindkettőt el nem végzi, nem fedheti fel valódi énjét.
Megáll a kút mellett. A folyton cserélődő víz tiszta.
Kezeit ujjatlan fekete kesztyű fedi, ujja hegyeivel ízleli meg a vizet, majd megbizonyosodva annak tisztaságáról kulacsát is megtölti vele.
Látja a kút karimáján egy fekete ruhás nő ül. Mindössze egy pillantásra méltatja, míg kulacsát tölti, aztán visszatér a művelethez.*

Tárgy: Re: 1. Főtér, Szökőkút Csüt. Aug. 19 2010, 17:12

*A kútból kellemesen hideg víz folyik és tökéletes hűtést biztosít a nyakamnak. Hosszú, egyenes szálú, fekete hajam van, mely melegíti a nyakamat még így, lófarokba kötve is. De nem tehetek ellene semmit, levágni nem fogom, hiszen nagyon szeretem. Helyette megpróbálom elterelni a figyelmemet és a teret nézem. Elég sok ember mászkál itt, de ami a legfeltűnőbb, hogy szinte mindenki sötét ruhába és mindenkinél van fegyver. Ez persze gondnak nem gond, sőt! Inkább csak jó, hiszen evolyran emberei bármikor betörhetnek ide, habár Dagorladnak vannak kémei a birodalomba. Ezeket biztosan tudom, hiszen én is tudok kémkedni és hallgatóztam. Na meg Jellemirányítóként néhány gyengébb elmébe is betekintést nyerhetek. Legalább az érzelmeiket érzem. És ez nagy szó és rettentően szórakoztató. Ahogy az árusokat nézegetem, a Városháza ajtaja nyílni kezd és egy katona lép ki. Egyből megismerem, hiszen a látásom még elég jó és ruhája egyenruha, valamint ott van rajta a katonák jelvénye.*
~Felvágós...~*gondolom morogva és sóhajtok is egyet. Minek kell ennyire kimutatni, hogy ki ő. Fölösleges. Itt mindenki szereti a hazáját és mindenki megtenne bármit Dagorladért, nem csak a katonákra van szükség és nem csak ők védik az országot. De persze a katonák mindig is el voltak telve maguktól. Talán ez a férfi is. Ahogy végigjártatom rajta a szemem, hosszú haján állapodik meg a tekintetem. Katona, hosszú hajjal? Érdekes egy fazon lehet. Ahogy a kúthoz sétál és belemártja ujjait, elmosolyodom. Őt nézem és tekintetünk találkozik is. De a férfi tovább ügyködik a kulacsával, így azt hiszem muszáj lesz nekem megszólalnom, hogyha egy kis információt szeretnék megtudni Evolyranról vagy épp a hadseregről.*
-Látom katona. Szép állás *jegyzem meg és ha a férfi rám néz, láthatja, hogy nem gondolom komolyan, egyszerűen csak ugratni akarom őt. Persze semmi bajom nincs a katonákkal, egyszerűen csak nem szeretem őket. De sajnos ez van. Megpróbálok a férfi szemébe nézni és annál kicsit mélyebben, hogy megtudjam, mit is tervez, de csak aggályokat és komolyságot, katonaságot érzek. A férfi érzelmei. Hát persze, mi mást érezne egy katona?*

Tárgy: Re: 1. Főtér, Szökőkút Szomb. Aug. 21 2010, 01:13

*Látta a lány mosolyát, de hidegen hagyja. Csak vízért jött, s ha végzett, megy is tovább. Legalábbis így tervezi. Sok elintézni valója van még, mielőtt elhagyja az országot.
A lány újra megszólal, ha jól érzékeli, inkább csak azért, hogy magára vonja a figyelmet.
Dardanosz rá is néz, s látja, hogy némileg megveti a katonaságot. Nem lényeges, hiszen nem neki kell bizonyítania. *
~Lelke rajta.~
*Gondolja. Ám ekkor furcsaságot érez. Szinte megszédül, ahogy valaki próbál beférkőzni az elméjébe. Csak a lány lehet elég jó helyzetben ehhez. Botor próbálkozás, hiszen ilyesfélékre is kiképzikk a börtönben.
Szikrázó tekintettel néz ismét fel, miközben kulacsát lezárja és visszateszi az övére.*
- Távozz az elmém közeléből! Nem tudod és nem is fogod feltörni.
Ellenben ha túl sokat ugrálsz, még bajod eshet…
*Közbe megigazítja magán a köpenyt és már menne is, de valami visszatartja. Igazít egyet a köpenyén, s elkészül.

Tárgy: Re: 1. Főtér, Szökőkút Szomb. Aug. 21 2010, 11:10

*Az idő még mindig elég meleg és nem ártana, hogyha valami olyan helyre húzódnék, ahol nem égeti a fejemet a nap, különben igen könnyen napszúrást kaphatok, a végén még elájulok és itt fogok fetrengeni a Fő tér közepén, ami azért elég kínos lenne, lévén, hogy van nálam fegyver és pénz is. Valószínű, hogy hamarabb vinnék el az összes rongyomat, mint hogy valaki orvost hívjon, így lassan körbenézek, hogy hova is mehetnék, de végül a fogadót választom, hiszen ott szálltam meg és azt a helyet ismerem. De most a katona a figyelmem középpontja és őt figyelem. A kis megjegyzésemre nem reagál, talán tényleg túl sok volt benne az irónia és még sértésnek veszi a férfi. Végül megpróbálok betörni a férfi fejébe és pár érzelemfoszlányt sikerül is elkapnom, de nem sokáig, mert a határozottság, a katonás rend hirtelen eltűnik és hatalmas harag gyülemlik fel a férfi elméjében. Szinte pirosan látok és én is érzem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa, így ki is szakítom megfigyelő csápjaimat a férfi elméjéből. Lihegek egy párat, majd a férfi szemébe nézek, mely tényleg csak úgy forr a dühtől. Egy kicsit meg is szédülök a hatalmas mennyiségű haragtól. Ekkorát még sohasem éreztem. Ez vagy azért van, mert a férfi rettentő dühös, vagy azért, mert nagyobb mágus, mint ahogy gondoltam. Végül is teljesen mindegy, hiszen a férfi rám is szól. Erre lágyan elmosolyodom, majd bólintok.*
-Rendben! *közlöm egyszerűen, hogy békén hagyom az elméjét. De a kis fenyegetés kíváncsivá tesz. Lassan felállok a kút karimájáról, pont mikor a férfi is felegyenesedik.*
-Bajom eshet? Mire gondol, tisztelt katona uraság? *kérdezem pimaszul és egy kis gúny is van a hangomban, de épp hogy észrevehető. Nem akarok nagy balhét, hiszen a férfi haragja majdnem leszédített a karimáról. Talán a varázsereje még nagyobb. Mert hogy van neki, azt ilyen közel érzem.*
-Nem mesélné el nekem egy ital mellett, hogy mire is gondol pontosan? *teszek fel egy kis hatásszünet után egy pimasz és hízelkedő kérdést és a fogadó felé intek, hátha nem tudná a férfi, hogy hol is gondoltam az ivást.*

Tárgy: Re: 1. Főtér, Szökőkút Vas. Aug. 22 2010, 19:40

*Jól sejtette hát! A nő okozta a pillanatnyi zavart! Jól látható a lihegéséből s az arcáról lassan eltűnő dühről, melyet még az ő elméjéből szívott át.
Úgy kell neki. Legközelebb majd meggondolja, hogy vele packázzon.
A lány pimaszságára már eltűnik a harag a szeméből, s újra hidegen és méricskélőn figyeli az előtte felegyenesedő nőt.
Kivételes bátorságra, vagy alapból elmebetegségre vall, hogy előbbi tette után még italra hívja meg.
Dardanosz jól tudja, hogy Dagorladban katonaként vagy ő, vagy az, aki elméjébe tör és onnan katonai információkat lop, vagy mindketten súlyos büntetésre számíthattak volna, ha az kitudódik.
Márpedig itt még a falnak is füle, sőt szemei is vannak.
Ámbár az ital kivételesen jól esne neki. Nem kimondottan ezzel a nőszeméllyel, de ha állja a számlát, éppen még arról is lehet szó.*
- Ha te fizeted, akkor egy ital erejéig benne vagyok.
~Még egyszer nem engedem az elmém közelébe. Ha megtudja, milyen feladattal bíztak meg, végem van.~
*Karjait összefonja mellkasán és úgy mered a vele szemben álló lányra. Jobban megfigyelve nem tűnik még túl korosnak, de ebben az országban a kor nem számít semmit.
Ha képességei megfelelőek, éppen magasabb rangban is lehet, mint ő maga.
Jó lesz vigyázni vele, hiszen könnyen lehet, hogy a nőt már a nyomába küldték, hogy figyelje a munkáját.*
~Minden esetre akkor az első próbán átmentem.~

//Rheia időntúli //

*Sötét van, pedig a nap magasan jár...elméletileg. Nagyjából délután lehet, bár ezt a hatalmas felhők próbálják cáfolni. Minden erejükkel azon vannak, hogy eltakarják a fényes korongot az égen. Sikerrel is jártak. A vámpírok ezért is ragaszkodhatnak inkább dagorladhoz, itt bármikor útra kelhetnek a nap nem jelent akadályt. Ennek ellenére Én mégis inkább Evolyran mellett maradnék, édes otthon...Amúgy csak megjegyzem nem ok nélkül mászkálok errefelé, de csitt. Ez még titok.
Sötét köpönyegembe burkoltam arcomat, nem vágyom arra, hogy bárki megismerjen. Pedig nem lehetne belőle probléma, mégis ez nem az az idő mikor felesleges konfliktusba kéne kerülnöm. Ha úgy nézzük, ez itt most Aldo területe és bár én fölötte állok a rangsorba-túl jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, számára ez nem jelent semmit. Ne értsen félre senki! Nem félek tőle, csak a mostani állapotomban nem lenne könnyű dolgom. Ha végre sikerül befejeznem ezt a munkát, a sok évi fáradozás meghozhatja gyümölcsét.
Hirtelen megtorpantam, rám tört a köhögés. Gyötrelmes érzés amit évek óta nem tapasztaltam. Kezemet szorosan számhoz tapasztottam, tisztán éreztem a vér ízét a számban. Az én vérem ízét... Lassan abbamaradt a fuldoklás és újra tiszta levegő tölhette meg tüdőmet, bár nem volt rá szükség. A rossz élmények után végre felfedeztem az ulticélom. A szökőkúthoz siettem majd megpördültem és az arcokat kezdtem kutatni. Minden ember szemében csak a gyűlöletet vettem észre, olykor kedvemre való de most nem épp ezt kerestem. Az illatok és szagok között se találtam meg azt amit akartam. Úgy tűnik megint rossz nyomon járok, pedig már csak ez az egyetlen egy "dolog" hiányzik. Gondolataimból érdekes hangok ébresztettek fel. Egy lány aki úgy tűnik nem a legjobb módját választotta a pénzszerzésre. Gonosz mosoly húzódott végig arcomon, majd óvatosan követni kezdtem.*