6. Sephosyta

//Eloyah//

Mia az árnyékból lépett elő.Pár méterre állt meg a másik lánytól, akit először észre sem vett. Megszállottan bámulta a tengert. A habokban néhol aranyat és bíbort vélt felfedezni a szikrázó fényben, mintha csak otthon, a császár szigeteinek partjai közt hajózna. A színek elváltozásával magát a császárt is látni és hallani vélte, ahogyan az ő csendes magányának méltóságát meg nem zavarná, csak fürkészőn nézné, mint legutóbbi hajókázásuk alkalmával. Évtizedeknek tűnt ez a távolság, pedig alig egy esztendeje esett meg. Mia akkor már abban a hidegrázóan bizonytalan helyzetben tudta magát, hogy a császár számára nem közömbös és barátságnál jóval mélyebb és átfogóbb érzelmekkel fordul felé. A lány rá sem nézett akkor, mint ahogy most a hajó jókiállású férfi utasára, inkább nézte a tágas vizeket. A horizontról egyre közelebb úszva betöltötte látóterét a különlegesség, aminek a hírére ideutazott a világ végére. A szigetet kívánta feltérképezni, bebarangolni méltatlan, szörnyű romjait. Kín és halál csorgott le valaha a városának falairól. Bűn és a kegyelet szinte teljes hiánya iszonytató hírrel, visszataszítóan akarták távol tartani a fiatalnak és ártatlannnak látszó teremtést. De az ő szívében van egy rejtett zug, ahova ember még alig látott be,  egy hely, mely pont ilyen visszataszító és jeges félelmet keltő, mint eme szigetnek a rossz híre.
És lám, gyönyörű, buja mediterrán környezet bontakozik ki a partokon, álmodni is nehezen lehetne szebbet. Elképzelhetetlen, hogy továbbra is magányosan álljanak itt a fák, gondozatlanul fussanak az utak, és gyommal benőve burjánzanak ezer virágban a város falai.
Szinte kézzel foghaató a gyönyörű nyár és elképzelhetetlen a sok fájdalom és borzalom ami ott egykor végbemehetett. Változtatni kell ezen.
Itt tartott gondoltaban, amikor megszólította az idegen, legalábbis azt hitte, hogy őt szólítota meg. Mia hátán gyöngyözve gurult végig az izgalom, kissé ijedten szisszent fel a meglepetéstől. Először azt hitte a császár az, de nem.
Az idegen nem csak jó kiállású, de markáns és megnyerően jóképű volt. Fekete szemeiben elveszett az összes reményteli fény, ahogy a lány ráemelte hatalmas, gyermekien tiszta, őzike tekintetét. Minden felhő elkúszott a homloka mögül s halványan elmosolyodott, ahogy rájött, ez itt a jelen s nem is otthon van Mannahonban.
- Nem kéne így maradnia.- Biccentett a sziget felé.- Mégis olyan, mint egy mesebeli tündérország. Borzogatóan gyönyörű. Nem gondolja, uram?
Kisvártatva folytatta csak, mert rájött, hogy talán nem is hozzá szólt a férfi. megvárta, mit szól a másik lány, és mégis kíváncsian várta, mit gondol a férfi a szigetről. Mert ő határozottan ismerősnek látzsott ezen a vidéken.
- Ezt a szigetet jöttem bebarangolni. keresek egy botot a sétához és nekiveselkedem. De megvallom, egészen másra számítottam. A borzalom, amit a híre hordoz, a félelem, amivel tiszteletteljes suttogással beszélnek róla, nem mutat semmiféle párhuzamot a látvánnyal. Bevallom, megbabonázott! Tudja, sosem jártam még erre, nagyon-nagyon messziről jöttem, egy távoli szigetországból, ahol mindennapos e burjánzóan, gazdag látvány, de mindennapos a pusztulás is. Ez a sziget egy gyöngyszem! Múltja csak a helybélieknek jelent valamit. A gazdája viszont jónéven venné talán, ha nem maradnának a földjei így parlagon örökké. Bár ahogy hallom, semmi jó híre sincsen s emiatt teljesen értékét vesztette. A kíséretem megpihen és ragaszkodtam hozzá, hogy nélkülük tegyem meg ezt a hajóutat, hogy az ő vélemményük ne befolyásoljon. Ismeri ezt a helyet, uram?
Tekintett ismét végig a partokon, majd vissza a férfire. Nem rejtve véka alá, hogy az érdekli jobban, amit a férfi mondhat.