4. Határföld

Tárgy: 4. Határföld Vas. Jan. 31 2010, 20:07

A Határ - csak így hívják a népek azt a területet, ami Darklon, Nelorad vára, illetve a környező földek között fekszik. Hegyek, völgy, hegyek... ebben a sorrendben követik egymást. Az északi hegyek mögött még a vámpírok az urak, de a déli hegyeken túl már Evolyran népei élnek.
A völgyben egy tó található. Furcsa módon úgy helyezkedik el, hogy megkerülni lehetetlen a mocsaras, lápos vidék miatt. Csak a vizen keresztül lehet átutazni. A völgyben állandó köd szitál...
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az itteni csendben az emberre kölönös nyomás nehezül. Sehol egy hang, egy apró nesz. Csak a víz hangja hallatszik, amint a csónak siklani kezd a tükörsima felületen.
Egy révész biztosítja a vándoroknak az átkelést - jelentős összeg ellenében persze. Soha nem hallották még beszélni, arcát is mindig csukja takarja. Ezer és ezer mese kering róla, vajon hogyan került erre az elhagyatott helyre, de még senki sem merte megkérdezni...

* Teljes feketeségbe burkolózva, hangtalanul siklunk a köd fedte tó vizén, akár az árnyak. Éjsötét köpenyem csuklyáját mélyen szemembe húztam. A révész némaságba burkolózik, akárcsak én. Egyikünk sem érez késztetést a csevejre. Vagy csak ilyen a természete. hullaszerű, sápadt arcát elnézve, értem már, kiről mintázták a Halál alakját.
A borsos árat napok óta fizetem a hajókázásért. Lassan-lassan reménytelenül vágyakozva...
És még mindig semmi. Napról napra nő bennem a feszültség.
A révészt nem érdeklik a miértek és a célok. A pénz, ó, az annál inkább, vagy csak a megszállottság, mely elfoghatja az embert ezen a kietlen, halott vidéken. Bár kételkedem benne, hogy a "sofőröm" ember lenne.
Minden nap megteszem ezt az utat. Minden egyes rohadt nap közelebb kerülök a megőrüléshez. Vagy legalább is a hisztihez.
De vámpír vagyok. Egy vámpír nem mutat érzelmeket, csak ha úgy tartja kedve.
Nos, én nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust.
~ Alex Morose, te szánalmas idióta, miért késlekedsz? Hol vagy? ~
* Arcomról vérvörös könnycsepp hullik alá.*

* Ül. És figyel. Ha valamihez, ehhez ő ért a legjobban. Bár nem csak ez a fő attrakció benne, de nem elhanyagolható tény, hogy még egy vámpír sem képes kiszagolni a jelenlétét. Főleg... a Farkas. Hát igen, már fiatalabb korában is megvolt az az idegesítő tulajdonsága neki, hogy szívesen vett a szárnyai alá idegeneket. Főleg ha az az illető engedetlen, aránytalanul magas öntudattal rendelkezik, és persze... szexi. Sokan vádolták már azzal, hogy a nők a gyengéi. Ő erre mindig csak legyint: Kinek nem?!
Persze gyorsan kiderült, hogy nem is olyan cuki teremtés, mint ahogy kinézett az erdőben, elhagyatottan, koszosan az avarban a farkasok között (meztelenül) fekve. No igen. Mennyit változik a világ. Seyla gyorsan kimutatta a foga fehérjét. Természetesen akkor már Frandor is megmutatta a sajátját. Szó szerint. Még szerencse, hogy a kislánynak akkor még nem voltak vámpírfogai.
De ahogy így elnézi a fáról; lent a csónakban a feketeségbe burkolózó alak egyáltalán nem tűnt már olyan tűzrőlpattantnak. Sokkal inkább úgy, mint ahogy a legeslegelső pillanatban: magányosnak. És valamiképpen fagyosnak. Mint akit már kikezdett az idő vasfoga. Tünde szemei azt is kiszúrták, amint a fény megcsillan arcán, bár igazából nem sütött se Nap, se Hold, sem más átkozott világosság ezen az istenverte helyen.
Leugrik a fáról.*

* Azonnal felpattanok a csónakban. A csónak alig érezhetően megmoccan, de csak picit. A révésznek ennyi is elég, hogy randa pillantással illessen. Jól van na, nyugalom. Nem volt szándékos - adom neki a bocsánatkéső boci-szemeket. Nem igazán hatja meg.
Sorry. Életemben is mindent elsiettem (a dühöm is ez okból csiholódik fel hirtelen) miért pont a halál változtatott volna ezen?!
Újból a fák irányába nézek. Nem, nem káprázott a szemem. Tényleg ott állt, kék szemei még a homályban is világítanak, rám irányul a figyelme. Én meg csak állok. (Oké, mi mást is tehetnék egy csónakban) A révész értette a dolgát, már irányba is fordította a csónakot, és most hangtalanul siklunk Alex felé. Már csak két méter választ el minket...
Még szerencse, hogy megkomolyodtam, mert rögtön a nyakába ugranék.
Már csak egy méter...
Vámpírként a puszi sem játszik.
Már csak ki kell szállnom.
Naná, hogy emberfeletti gyorsasággal vágom magam a karjai közé, arcomat a nyakába fúrom, érezve otthon-illatát. Ami nekem soha nem adatik meg.*
- Teljesen összevérezlek a könnyeimmel... - *szipogom panaszosan*

* Hangos kacagása éles kontrasztban áll az őket körülölelő hangokkal. Abban a pillanatban, hogy Seyla a nyakába veti magát, szorosan magához öleli és arcát a barna hajzuhatagba rejti.*
- Semmi baj, picinyem, semmi baj...
* Megnyugtató simogatása ki tudta, mennyit érhet már Seylának? Egyáltalán miért is itt, ezen az elhagyatott vidéken találkoznak, ahol a madár sem látja? Mint két szökött rab. Ami azt illeti, ő szökött is. Frandor elől. Ki tudja, miért, de a sárkány még mindig pipa a lányra. ( Na jó, ezt a részét megérti, de ennyi ideig tartani a haragot?!)*
- Mindent el kell mesélned! Hol, merre voltál, hol laksz, mi történt veled... Ja, És had tudjam már meg, milyen gyereket nevelsz is te pontosan?! Hogy képzeled, hogy nélkülem vállalsz babát, asszony! Még csak az kell, hogy beadd a válókeresetet!
* Na jó, talán kicsit nekitámadt. De csak egészen picit. Ez kell most a lánynak, hogy felolvadjon a dermedt csüggedésből, amiben van. Ezt rögtön megérezte rajta. Kell egy picit provokálni... másrészt, szeretni felhergelni. Jó nézni, ahogy pillanatok alatt bepöccen.*

* Nem tudok elfojtani egy gyenge kis nevetés-félét. Úgy nézek fel a hozzám képest óriás (jó, nálam ki nem magasabb?!) lovasra, hogy előtte kézfejemmel letörlöm könnyeimet, és a szemem is már viszonylag száraz.*
- Már megint elragadtattam magam... milyen buta vagyok.
* Aztán megrázom a fejemet... ez képtelenség. Legalább tudom, hogy megőriztem magamban némi emberséget. Mintha csak most kezdenék rádöbbenni, hogy vámpírként mennyire más lettem.
Ó, a vezetői tisztségekkel mindig együtt jár a felelősség. És... kezdtem hozzászokni, igen. Így volt. Elkényelmesedtem. Így visszagondolva, már terepre sem jártam ki. Szépen beültem a kis fotelomba (nekem van saját fotelom?!) és elolvastam a jelentéseket, ez volt a napi teendőm.
És akkor ez a nagy tolerancia. Nyugodt, megfontolt nő lettem. És sírok. Én! ...
Értetlenül hátrálni kezdek, két kezemre pillantva.
.. képes vagyok szemrebbenés nélkül kitépni bárkinek a torkát. Élvezettel...
Felpillantok Alexre.
... Előtte érzelmek nélkül, kikapcsolt aggyal gyilkoltam. A vadászat elégített ki, nem az ölés. Ezt is még ettől az embertől tanultam.*
- Édes Istennőm, mi lett belőlem?

* Két kezébe fogja a lány arcát, de hiába...*
- Dehogy vagy buta, te vagy a legintelligensebb ember, akit csak ismerek...
* ...de hiába, az elhúzódik Alextől. Mintha arra sem lenne érdemes, hogy megérintse... chh. Mi ez a viselkedés. Egyre értetlenebb. És ekkor...
"Mi lett belőlem?!"
Már mindent ért, legalábbis azt hiszi. Mert ennek a nőnek már volt egy ilyen kirohanása, már nagyon régen... igaz, akkor más volt a helyzet, és majdnem az lett a vége, hogy meghaltak. Ő, de még hogy emlékszik! Na, az tényleg idióta viselkedés volt Seyla részéről. Mintha nem tudta volna, hogy ha magát veszélybe sodorja, akkor ő ugrik utána. Frandor meg Alex után, és már kész is a haláli trió.
Csak akkor Seylának volt magához humorérzéke. Kezd félni, hogy ez a helyzet most véresebben komolyabb. Ajjaj.
- Seyla Vulfia! Add a mancsod, és fejezd be az önsajnálatot!
* Ez is egy olyan pillanat, amikor elő kell vennie az apai (ez esetben: parancsnoki) szigort, és keményen kézen fogja a lányt, és elindul vele egyenest az erdőnek.*
- Megyünk vadászni! Vita nincs!

* Leblokkoltam. Úgy istenigazából. Mással nem tudom magyarázni azt, hogy csak nézek ki a fejemből, és szó nélkül követem ennek az embernek az utasításait. Mi van velem?
Aztán, ahogy követem, eszembe jut, hogy tulajdonképpen ez örömet szerez nekem. Annak idején, azt a kislányt fogta kézen ugyanígy, aki voltam. Pedig ő "csak" egy lovas. Mit tudhat arról, milyen elveszíteni az emberi lényed feletti irányítást?! -gondoltam akkor.
Most viszont hiszem: ha ez az ember velem van, baj nem történhet. Minden meg lesz oldva, nyugalom Seyla.
És valóban. Nyugodt vagyok.
Nézzenek oda! Seyla, a kezesbárány.
Ez a gondolat megmosolyogtat.
Aztán mégis kirántom a kezemet a kezéből, a karját elkapva magam felé perdítem a fejét kétoldalt magamhoz húzva egy forró csókot lehelek a szájára.
Aztán elengedem, a bőrdzsekijén pihentetve tovább a kezemet.*
- Kösz a lelki segélyt Mogorva!

* Meglepetésként éri a puszi, ami nem is annyira puszi, de mosolygásra készteti Alexet. Ez a nő mindig meglepetést szerez neki. Kiszámíthatatlan. De gyakorlatilag csak magának róhatja fel, mint szabadelvű nevelést. Bár Frandor mellett nem is lehetett másképp csinálni.*
- Csak nem jóéjt-puszit kaptam? Már mész is? Egyébként szívesen, bármikor.
*Megfogja a kezeit, és egyenként egy-egy kézcsókot lehel rájuk, majd elengedi őket. Egy lépést tesz hátra, majd széles taglejtéssel mélyen meghajol előtte. A szemébe vigyorog. Így pont egy szintre kerültek, a magasságkülönbségből adódóan.*
- Szavad egy táncra, lady?
* Meg sem várva a választ, derékon kapja és megforgatja a tengelye körül és lassan ringatózva táncolni kezd vele.*
- Hm, még mindig erdő illata van a hajadnak, Vulfia!*

Tárgy: Re: 4. Határföld Hétf. Jan. 14 2013, 19:57

* Jó érzés táncolni. Főleg itt, kint. Most még az sem tud zavarni, hogy olyan furcsa-féle érzésem van a helyszínnel kapcsolatban, de miért is bánkódnék miatta? Jó érzem magam és vége a szokásos görcsnek a gyomromban.
Ha meghalok, ilyen érzés legyen.
Mily különös gondolataim támadnak mostanában!
Hiszen halott vagyok.
Sárkánylovasom szemébe nézek és folytatom az ilyenkor szokásos csevejt. Egyesek szemében idegennek és visszataszítónak tűnhet bájolgásunk, de hol érdekelt az valaha engem, hogy mit gondolnak mások! (Bár, mint ezek a szavak is bizonyítják, hogy valamilyen szinten érdekel...)
Megperdülök egyet a tengelyem körül, és tovább táncolunk.*
- Holnap telihold.