02. Chattal

*Declan felnevet majd ránéz Chrisre és Seylára.*
-Na. Akkor indulhatunk? Ja... a kardod!.- *És át is nyújtotta Seylának. Felültek a lovakra, természetesen Declannak ébenfeketéje van, majd ránézett kérdőn a nőre, hogy mutassa az utat. Hisz egyedül csak ő tudja, merre kell menni. Declan a távolból meglátja a másik nőt. Sikeresen tudott venni egy lovat. Majd szépen elindultak a háromnapos útra.
~Vadállat ez a nő. Jobb lesz majd kordában tartani.~
-Hé, te!- *Szólt a nőnek.* - Te Evolyranban élsz?

* Biccentve visszaveszi a kardot s visszacsatolja az övére. A két fiú már lestoppolta a két telivért. Hh... de legalább van szemük a lovakhoz. A magukéhoz.*
- Na, gyere pajtás, egymásra maradtunk! De gyönyörű buckskin vagy!
* Tényleg gyönyörű. A szőre aranybarna, a farka és sörénye fekete, ugyebár.*
- Jól ki fogunk mi jönni, nem igaz?
* Közben fejéhez lépve megsimogatja, s jól meglapogatja a nyakát. Máris szereti!*
- azért majd pár trükköt tanulunk az útonállók ellen, jó?! -*suttogja a fülébe, kuncogva.
Azért ideje lenne indulni. Három nap hosszú idő. Kivezeti a lovat a főútra, s fellendül a hátára.*
- Majd valami nevet is kitalálok neked, csak kéne egy kis ihlet. -*mondja a lónak, s várakozásteljesen hátranéz a másik kettőre.*
- Mikor hol. Most pl. Evolyran lesz egy ideig az otthonom. Már laktam ott. *válaszol, igaz kicsit késve*

*Áthaladtak a városkapun is. Egy darabig csendben mentek. Declan nem beszél annyit, ha nem kell. Tud nagyon csöndes is lenni. Bár néha beszél megállás nélkül. Hangulat függő. Nem néz senkire, csak követi Seylát. Christ néha a szeme csücskével meglesi, de aztán koncentrál tovább az útra. Chris néha megszólal. Nem tud sokáig csendben maradni, hisz szangvinikus. Most épp azt adta tudtára mindenkinek, hogy éhes.*
-Ki nem az!- *Szól rá. És meg is kordul a gyomra.*
~Valóban meg kéne állnunk enni. Nekem van kajám. De vajon ők gondoskodtak erről? Biztos. Nem olyan hülyék!~
-Hé, Seyla! Falnunk kéne!-

- Kérődzzetek! Van fű!
* Őt per pillanat jobban lefoglalja az a rohadt szar érzés, ami hatalmába kerítette. Valami nagyonnemjó közeledik. Meg is állítja a lovát. Aki szintén nyugtalanul kaőparja a földet. Mindent szemügyre véve pillant körűl, de semmi gyanúsat nem észlel.*
- Visszamegyünk! -*jelenti ki, s megfordítja a lovát.*- Ha nem akartok, mennyetek csak tovább. Én aztán egy tapodtat sem megyek tovább. Ha meggondoljátok magatokat, van egy fogadó a városkaputól keletre.
* Ügetésre serkallja a lovát, mert rossz érzése csak nöttőn-nő. És az a tény is visszafelé húzza, hogy a táskában csak szárazkaja várja.*

*Végre megáll Seyla. De amint körbenéz, Declan is figyelni kezd. Na meg Chris. Declan nem érez semmi furát. Ránéz hrisre, de semmit nem tud leolvasni az arcáról.*
~Rossz érzés, mi? Mi a .... van itt?~
-Áhhh.- *Mérgelődik egy kicsit. csak egy órája mennek, de úgy tűnik semmit nem haladnak. Declan kérdőn néz Chrisre, az is pont úgy vissza.*
~He... nélküle nem mehetünk sehova.~
-Na menjünk. Talán betojt! Sebaj. Majd a fogadóban eszünk meleg kaját. Ebéd megoldva!-
*És most már ő is vágtázni kezdett a nő után. Chris unalmas fejjel iramodik utánuk.*

------

*Visszaérkeztek. Bementek a fogadóba. Újabb csend. Most nem csak Declan miatt, hanem amiatt is, mert két ember volt a társaságában. És hát olyan furák. Meg hát két órája mentek el. Minek jöttek vissza? Hát ezt Declan is szeretné tudni. Odamegy a pincérhez.*
-Sült csirkét sörrel és kenyérrel.-
*Majd leül. Most nincs kedve a körettel bajlódni. Éhes... és hát... enni akar. Leült egy üres asztalhoz és várakozott.*

* Belép a fogadóba, s rögtön megcsapja a tömegek jellegzetes szaga. Biztos csak nemrég lépett le a "csúcsforgalom", mert most alig tartózkodott valaki bent.
Chris rögtön lelép. Kivett egy szobát, biztos fáradt. A kaját meg odarendelte. Könynű neki. És jóval drágább is. Úgy kell neki.
Sword meg rögtön kaját rendel és leül egy üres asztalhoz. Szép kis társaság jött itt össze!*
- Úgy látszik egyedül maradtam...
* De rögtön fel is vidul, amikor meglátják egymást a fogadóssal. Meleg öleléssel köszöntik egymást és máris nincs is lelkifurdalása, hogy visszafordult. Leül a pulthoz egy magasított székre, s hallgatja a serénykedő fogadós beszámolóját a legújabb helyi dolgokról. Ő is megemlíti neki a Gyűjtőt. Kiderül, ideje volt hogy már valaki móresre tanítsa. Igazságszolgáltatás? Itt?!*
- Köszönök mindent. Akkor hozd azt a nagy adag vadpörköltet!
* S ezzel odalépdel Swordhoz, hátha érdeklik a történtek. Ha.
- Van pár hírem. -*mondja, s lehuppan mellé a székre.*

*Remélte Seyla rögtön csatlakozik hozzá, de az leállt a fogadóssal ölelkezni.*
-hah...pf...- *Ennyi volt a véleménye. Chris meg felment egy szobába.*
-Még egy ilyen lusta lajhárt!!-
*A pincér végre meghozta a csirkét. És a sört. Declan megfogta a korsót és egy lendülettel félig kiitta. Hát szomjas volt. Mit lehet tenni, mint inni. Megtörölte a száját majd megszólalt.*
-Kössz!- *Ennyi volt a köszönöm szépen, hogy kihozta a rendelt ételt. Elkezdett enni. Persze néha odapillantott Seylára, hogy nem akar-e már csatlakozni. Meg a lépcsőre is nézett, hátha jön Chris. De egyik sem jött. Nagyban evett tovább. Aztán végül Declan csodálkozására (ami persze nem látszott meg rajta) leült hozzá Seyla.*
-Hírek? Jöhetnek.- *Mondta olyan semmilyen stílusban. Egyszerre hangzott szavaiból a kíváncsiság is, és a kit érdekel is. Néha rápillantott a nőre, de evett tovább.*

- Namármost... kezdem a jobbal.
* Lelkesen vigyorogva előrehajol az asztalhoz.*
- Először is, nem tudom, hogy csináltad, de a lovaink, amelyeket vettél, (nem fogod elhinni) még egyenesen Álomfalváról lettek átmenekítve, az egyik legjobb tenyésztőtől. A fogadós rögtön felismerte őket. A lényeg, hogy ők bírják a legjobban a hosszú vágtát. Így az utunk lerövidül (kapaszkodj meg) háromról egy napra!
* Közben megjön a kajája. Máris összefut a szájában a nyál a szájában a tényleg hatalmas adag vadpörkölt láttán.*
- Kösz Steve! -*villant rá egy mosolyt*- Hoznál nekem egy üveg bort? Tudod, abból a vanília utóízesből, amit a múltkor ajánlottál?
- Köszi!-*suttogja, s máris visszafordul Swordhoz*
- Neked Sword a teljes neved? Így szoktak szólítani?

~Álomfalváról? Hm... ott is jártam. De akkor már minden kihalt volt. kerestem a hullák közt... á, hagyjuk.~
*Hagyta, hagy mondja el egy szuszra a mondanivalóját. Mikor már befejezte és nekilátott az ételnek, akkor szólalt meg.*
-Ez jó hír.- Mondta semmilyen stílusban. De most csak a szörnyű emlékek miatt volt ilyen a hangulata. Steve kicsit furcsán nézett a lányra, hogy hogyhogy Declannal eszik? Hisz neki nem volt szimpatikus. Declan észrevette, de nem foglalkozott vele. *
-Egy nap jobb, mint három... Álomfalva...- *Az utóbbit már csak maga elé mormogta.*
-Hogy mi?- *Ébred fel gondolataiból, mikor a nevét kérdezték.*
-Nem. Ez csak a családi nevem. Declan vagyok. Vagy Clive. De az... Szóval Declan.-
~Casve hívott mindig Clivenek. Casve! Remélem életben vagy!~
--
*Elmeredt gondolataiban. Visszaemlékszik, ahogy az ötéves kislánnyal futkározik a villa kertjében. Emlékszik lobogó szőke hajára, gyermeki kacajára. És mikor 7 éves volt. Igen. "Clive! Hova megyünk?" kérdezte mindig. "Egy hajóútra Casve." Elmentek hát a hajóútra. Ó de minek...! "Clive! Mi az a nagy hajó?" ."Nagy hajó?". Igen. A kalózok.*
~Azok a rohadékok...!~
---
*De máris feleszmélt. Ugyanis Seyla megszólította. Látszott, gondolataiban egészen máshol járt.*

- Ühm... szóval Declan... -*rámosolyog, noha nem érdemelné meg, amilyen bunkó néha*- Legalább ezentúl nem "Swordozlak" le!
* Elkezdta enni végre a pörköltjét. Mennyei volt. Úgy látszik, a konyhában Marie is kitett magáért. És az a kenyér... nyamm.
Fél szemmel azért észrevette, hogy a mellette ülővel nincs minden rendben. Kezdett aggódni érte.
Elvégre, nem minden nap lát az ember maga elé meredő, hófehér egyéneket.
~Nini! Hótehénke!~
Na jó. nem gonoszkodunk.
Csak egy picit.
Viszont már tényleg aggódott érte. Ritka jelenség, ugyancsak. *
- Sword... Declan! DECLAN!
* Megérinti a karját, éppen arra készül, hogy belecsípjen. Talán nem álmodik.*

-Hogy, mi? Szóltál?- *Kicsit megmozdul, hogy tényleg felébredjen gondolataiból. Ez a hely maradt. Ha itt sincs, akkor sehol. Akkor halott kell, hogy legyen. Declan rákönyökölt az asztalra és fogta a fejét.*
-Sajnálom!- *Mondta halkan. Majd felült, elmosolyodott és Seylára nézett.*
-Látom ízlik a kaja. Ismered az ittenieket? Mert hát ahogy látom bírnak téged. - *Majd a fogadósra nézett. De az kicsit gonoszan nézett vissza így Declan hozzá tette.*
-És látom engem nem nagyon.- *Majd visszafordul és elneveti magát.*
-De nem is az a fontos, hogy szeressenek. Nem igaz?- Bár ez a "nem igaz" kicsit szomorúnak hangzott. De Declant most nem ez érdekelte. Bár őszintén szólva szerette volna, ha ez a nő itt előtte megkedvelné. Legalább lenne valaki, aki nem utálja. És legalább kellemesebb lenne az út Evolyranba. Chris buráját is bírja. Szeret vele vitázni és versengeni. Reméli, majd Chris is megkedveli őt.*
-Hogyan tovább? Itt alszunk, vagy megyünk. Tegnap éjjel itt aludtam. Elég fura lenne, ha itt maradnék, amikor már egyszer elindultam. Bár még csak a napnak a felén járunk. Messze még az este. De ha most pihenünk egy kicsit. Aztán egy napig sietünk, akkor már holnap ilyenkor ott lennénk és annak én nagyon örülnék. Szeretnék minél hamarabb Evolyranba jutni. És hát te is oda igyekeztél nem? Akkor szerintem pakoljunk össze és menjünk. Azt a Chris gyereket meg majd leinvitálom onnan.-
*Kicsit sokat beszélt egyszerre. Persze, ez csak zavara miatt volt. Sajnálta, hogy így eluralkodtak rajta a gondolatai. Itt kell maradnia a valóvilágban.*
~Meg kéne kérdeznem, hogy ismeri-e. De ha mégsem, akkor... gyengének fog tartani. Nem árulhatom el, mért vagyok itt! Nem árulhatom el..!~

- Semmi baj. Mindenki szokott gondolkodni. Tudod, tipikus emberi vonás. Bár, sokan nem képesek rá.
* Meglepte a Dec megjegyzése, és követte a tekintetét. A fogadós. na igen. El is nevette magát.*
- Áh, dehogy. Csak eleve mindenkivel vigyáznak, akivel együtt látnak. Kicsit talán féltenek is.
- Általában nem jól szokott elsülni a dolog.-*teszi hozzá nevetve, de nem akarja részletezni.*
- Három hónapja itt dekkolok, egy balszerencsésebb eset után. Azt mondták, örülhetek, hogy nem bénultam le az után a vágás után. Elég csúnya a vágás a hátamon... Ja, a kaja ingyen van, a ház ajándéka.-*teszi hozzá*- Még neked is.
* Megeszi a maradék kaját, ami előtte van. Közben megérkezik a bor is.*
- Egy ideig nem megyünk ki az utcára, vihar közeleg. Szerencse, hogy időben visszafordultunk. Majd még egyszer lefoglalom neked a szobádat, emiatt ne fájjon a fejed. De szerintem Chris már nem jön velünk. Sárkánylovas.
* S várja szavai hatását. Figyelmesen.*

*Általában amikor bepörög és sokat beszél, hirtelen újra csendes lesz és alig lehet kihúzni belőle egy szót is.*
-Ingyen kaja.- *Mondja elgondolkodva.
-Vihar?- *szintúgy*
-Akkor itt fogunk dekkolni. A szállás mindegy. Majd kiveszem megint a szobát. - *Hosszabb csend következik. Declan megint elgondolkodott. Nagyon fáradt volt. De igazából még ő sem tudta miért.*
~Az a hülye vihar! Rég úton lehetnénk! Evolyranban akarok már lenni! Nem hiszem el, hogy semmi sem sikerül!~
*Látszott, hogy dühös, de egyben próbált nyugodt fejet vágni. Sokáig fel sem fogott mindent, amit Seyla mondott neki.*
~Vágás~
-Vágás van a hátadon?- *kérdezte aggódva. De aztán lehajtotta a fejét. Nem akar aggódónak tűnni. Inkább marad a jellemzően flegmatikus hangulatában. De most nem tud. Halkan, csöndesen együtt érzően megkérdezi.*
-És jól vagy?- De aztán az asztalon lévő kezére ráhajtja a fejét.*
~Érdekel jól van-e, de most... most... olyan fáradt vagyok...~
*És elaludt. Pedig semmi nem történt a mai napon. Este igaz nehezen aludt el és úgy, mint akit leütöttek. Talán az izgalom, hogy hamarosan Evolyranban lehet. Vagy az, hogy vissza kellett jönniük. A sok idegeskedés miatt fáradt el. Persze, ha tudná egyedül az utat nem érdekelné a vihar. Csak vágtatna előre és előre. De most patt helyzetben van. Nincs út se előre, se vissza.*

* Hírtelen Sword igen elcsendesedett. Eddig se beszélt sokat, de akkor is. Ettől szokot felmenni benne a pumpa. Na de nyugi Seyla.*
- Aha -*bólint* - Egy kis összetűzésbe keveredtem az egyik vendégnek nevezett barommal.
* Mondja, mondja, blablabla... Minek nézi ez őt?! Papagájnak? ha kérdez valamit legalább figyeljen!*
- Igen, jól vagyok. És elhiszem, hogy fáradt vagy, én is az vagyok, de lehetne annyi emberség benned, hogy akkor inkább eltűzöl. Áhh...
* Csak az idejét pocsékolja. Dühösen felveszi a villát, s piszkálni kezdi vele az ételmaradékot.*
- STEVE! VÉGEZTÜNK!
* S ezzel nagy csattanással kivágja maga alól a széket. Magyarul feláll. A szék sínyli meg.*
- JÓ ÉJSZAKÁT! -*ordítja az alvó fülébe, s igencsak verekedős kedvében van.*
~ Hogy miért is kell nekem mindenen felhúznom magam?!~

*Hirtelen felébredt, amikor Seyla a fülébe kívánta a jó éjszakát. Declan elég rosszul érezte magát. Sajnálta, hogy így megbántotta. Nem érti, hogy aludhatott el. *
~A franc! Hm... majd holnap bocsánatot kérek.~
*Ránézett a fogadós. Declan felállt és egyenesen felé indult. Keményen, mintha haragudna rá. A fogadós kicsit berezelt.*
-A tegnapi szobát kérem!-
*Az pedig szó nélkül odaadta neki. Declan felkapta a kulcsot, felment a szobába. Lent csak annyit lehetett hallani, hogy egy ajtót becsaptak. Declan dühösen feküdt az ágyára. De abban a pillanatban el is aludt...*

* Csak levegőért tudott kapkodni. Ez... Lehet, hogy belül, valahol nagyon mélyen egy érző szív van elrejtve, csak ügyesen titkolja. Nagyon is jól. Tahóságból kitűnő. Csillagos ötös. És illendőségből... 8meg másból is) ...színtiszta elégtelen alatt. Fényévvel.
Nem elég, hogy nem köszön, de még a fogadóssal is bunkó.
Oké. Ideje, hogy valaki a jóra is megtanítsa. Már úgy is nagyon viszketett a tenyere.*
- Remélem, reggelre idehívod a takarítóbrigádot. -*mondja kedvenc fogadósának, amikor elmegy mellette, feltrappolva a lépcsőn.
Tisztán látja (és hallja) Melyik Sword szobája. Egyszerű: kövesd a horkolást. Meg egy picit az egyik szobalány is segített az arckifejezése láttán.
Be az ajtón.
Talpéllel.*

// FOLYTATJUK//

*Épp megköszönte volna az információt a férfitól, de az elhadarta gyorsan, majd se szó se beszéd elment a nővel. Megrántotta a vállát, majd elindult arra fele, amerre mutatta az utat a kereskedő felé.
Nem szólt semmit, csak egyszerűen bebújt az első karámon amit látott. Három ló volt kikötve. Mindegyikhez egyenként ment oda, külön-külön. Az első egy szürke mén volt, szinte hó fehér, kivétel hogy az orrán egy fekete trapéz alakú jegy tündökölt. Körbe járta, megnézte a lábait nincs-e valami gond velük, majd megsimította a homlokát. A másik kettővel is hasonlóan tett. A következő egy pej kanca volt, elég vékony szegény, látszott rajta hogy nem volt valami jó helye ahonnan elhozták. Tovább sétált a harmadikhoz. Egyik sem nyerte el igazán a tetszését, persze mindegyikben látott valamit, ami megfogta.
Körbe ment, három karámot megnézett. Nem talált semmit. Már épp fordult volna vissza az első karámhoz, hogy kiválasztja az első fehér mént, mikor hangos nyerítésre lett figyelmes. Tulajdonképpen inkább őrjöngésnek lehetett volna nevezni. Megfordult, majd elindult a hangok felé. Két karám között el ment, majd a végén, a karámon kívül egy kötél volt erősítve a fához. S az végén egy fekete ló idegesen lépkedett jobbra-balra. Össze vissza csapkodta a farkát, s vadul kapált a lábával. Próbált ágaskodni, de nem tudott, a kötél túl rövid volt hozzá, s a nyakán is kezdett szoros lenni. Oda ment hozzá lassan, majd csitítani próbálta.*
- Ssss... ssss, nyugodj meg kedves, nincs semmi baj. -
*A ló felemelte egy pillanatra a fejét, ránézett, aztán ismét elkezdte rángatni a kötelet, s kapált maga alatt. Ned'rila próbálta a kezét rátenni a nyakára, de a ló elhúzódott, így nem fért hozzá. Szemügyre vette a ló felépítését. Izmos testalkatú, erős lábakkal rendelkezett. A szügye eszméletlenül erősnek tűnt, pedig Ned'rila már rengeteg lovat látott. Kanca volt. Mikor megnézte a nemét, rátette a kezét a ló hátára, és csak utána vette észre, hogy a ló most nem csinált semmit. Ránézett, s fényes, tűzzel teli szemek néztek rá. Szinte szó szerint értendő. Végig nézte a nyakát, oda ment, közben a kanca reakcíóját figyelte, de az most nem tett semmit, csupán hátra sunyta a füleit, és kissé izgett mozgott, de nem volt vészes. Furcsa dolgot látott a sörényénél. A szálak vége vörös volt. Fel se tűnt neki messziről. Megpróbálta a körmével lehúzni a szálakat, bizonyára festékről van szó. De nem jött le semmi. Ez volt a ló sörényének az egyik árnyalata. Két métert elhátrált, majd szemügyre vette. És igen télleg látszik, sőt. Szembetűnőbb, mint bármi rajta. De hogy nem vette észre eddig? Most, hogy nézte a farka is ilyen volt. Egyszerűen gyönyörű, gondolta Ned'rila. Ugrott egy kicsit, majd megfordult, s a kereskedőt kezdte keresni, aki ott állt nem messze tőle.
- Mennyit kér a fekete kancáért ott hátul? - *Vettette oda a kérdést.
- Az nem eladó. - nem is nézett rá a kereskedő.
- De én megveszem, mondja mi az ára. -
* A kereskedő ránézett, majd azt mondta.*
- 1000 aranyat kérek érte. - bökte oda gondolkodva.
1000 arany? Ki kér egy ló ért 1000 aranyat? Na mindegy, gondolta Ned'rila. 2000 aranyat hozott magával összesen, így 1000 bőven volt számára. Elővette a táskájából, majd gyorsan oda adta a kereskedőnek, s vissza rohant az új lovához.*

*Seyla betöri az ajtót. Nem lehetett erre nem felkelni. Declan felült az ágyban és fogta a fejét.*
~Nem nyugszik. Mért nem érti meg, hogy aludni szeretnék?!~
*Körbenéz.* ~Na tessék! Az ajtót is betörte. Ennyit a nyugalmas alvásomról.~
*Declan nagyban várja, mi fog történni. Nem néz Seylára. Csak csendben ül.*

* Hangosan (talán még a pokolban is hallották) bevágja maga mögött az ajtót, elvégre nem kell hogy a fél város hallja a nézeteltérést. nagyon-nagyon-nagyon pipa Swordra. Nem, nem azért, ahogy az előbb vele viselkedett. (na jó, csak egy kicsit) , hanem ezért, ahogyan a fogadóssal. Elege van az ilyenekből, egytől egyig.
Kész, vége.
Neki kampec.
Nem tud mit mondani. Egyáltalán felfogná azzal a mogyorónyi agyával?! Még egy tyúknak is több esze van nála!
Mindig is könnyen felkapta a vizet, bárkire. Főleg, ha futólag ismeri is az illetőt. Miért vele tenne kivételt?!*
- Declan-Clive Sword! Elhiszem, hogy fáradt vagy, mint bármelyikünk. De egy icipicit is felfogod, hogy hogyan viselkedsz másokkal? Azt már megtanultam rólad, hogy egy tahó vagy, de muszáj mindenkivel így bánnod? Főleg, ha az miattad gürcöl naphosszat a pult mögött? Hogy az ilyen barmokat kiszolgálják?

*Csendesen hallgatta végig. De a Clive-ra felfigyelt. De aztán újra előrehajolt. Amikor Seyla befejezte egy kis csend következett.*
-Nem kértem, hogy értem gürcöljön.- *Mondta csendesen és nyugodtan, nem nézve a nőre. Kisebb csend után hozzátette nagyon halkan.*
-Ne nevezz Clivenak!- *Ennyit felelt összesen. Nem volt kedve veszekedni, hisz iszonyat fáradt volt. Most tört ki rajta minden izgalom, minden reménytelenség, minden fájdalom, minden kétségbeesés. A 4 éves utazásba most fáradt bele. Pont a végén. Szóvl nagyon fáradt volt. De érezte, ha még folytatja vele a kiabálást Seyla, nem fogja annyiban hagyni.*

- Neeem? Nem kérted?! Akkor meg mi a jó büdös francért vagy még mindig itt?! És mér kérted el a szobakulcsot?! Nem kéred, de persze elvárod, hogy a trottyos gatyáidat mossák? és bevessék a pihe-puha ágyat?
* Na jó, ez tényleg durva volt. De bepöccent, na.*
- Mii? Aztán miért ne? Clive! Clive! Clive!
* Észre sem vette mostanáig, hogy közben már Clive előtt csípőre tett kézzel áll. És úgy szórja a szeme a villámokat. Tényleg, a botját nem is használta, már kitudja mióta! *

*Ez már neki is betett. Felállt hirtelen és a lányt a két vállán fogva a falhoz tolta. Elkezdett vele ordítani.*
-ÉN ILYEN VAGYOK! BUNKÓ! HA NEM TETSZIK, EL LEHET MENNI, ÉS NEM KELL VELEM TÖRŐDNI! ÉN IS MEGLESZEK NÉLKÜLED! TALÁLOK MÁST, AKI ELVEZET EVOLYRANBA. SŐT MEGKÉRDEZEM ÉS MÁR INDULOK IS. NEM ÉRDEKEL A VIHAR. NEM KÉRTEM, HOGY MOSSÁK KI A SZENNYES GATYÁMAT ÉS NEM KÉRTEM, HOGY ÁGYAZZANAK BE NEKEM! ANNYIT KÉRTEM, HAGYJANAK BÉKÉN! ÉS HA AZT MONDTAM, NE NEVEZZ CLIVENAK, AKKOR NE MERJ CLIVENAK NEVEZNI! CSAK EGY VALAKI NEVEZHET ANNAK, ÉS AZ NEM TE VAGY! KI VAGY TE, HOGY DIRIGÁLJ NEKEM ÉS MEG MONDD, MIT CSINÁLJAK?! NEKEM SENKI NEM PARANCSOL! NEHOGY AZT HIDD, NYARALNI JÖTTEM IDE. ÉS ÉLVEZNI AZT, HOGY PISZKÁLOK MÁSOKAT. FONTOS ÜGYBEN JÖTTEM ÉS NEKEM ÉLETCÉLOM AZT BETELJESÍTENI. VAGY KÜLÖNBEN NINCS ÉRTELME AZ ÉLETEMNEK. SZÓVAL HA EZ NEKED NEM TETSZIK, AKKOR EL LEHET MENNI. DE HÁT HOGY LEHETEK ILYEN? ÉN MEGYEK EL! NEM IS ÓHAJTOM LÁTNI EGYIKŐTÖK POFÁJÁT SEM!-
*Felkapja a kulcsot, kinyitja az ajtót és kimegy rajta. De még hátra szól csak már sokkal nyugodtabban.*
-Öcsém, csak aludni akartam volna végre valahára!-
*Lement a lépcsőn. A kulcsot letette az asztalra*
-Kössz, hogy itt lehettem! Csókoltatom Christ!- *Mondja olyan semmilyenül, majd kimegy az ajtón. Dörgött az ég. De Declan felült lovára és elkezdett száguldozni a semmibe. Fogalma sem volt, merre kell menni, de ez már nem számított. Dühös volt, és csak Evolyranba akart jutni. Hatalmas vihar közelgett...*

* Tömören össze foglalva: uhh. Félelmetes. és valamiképp, mégis oltárira feldobottnak érzi magát. Végre Kiugrasztotta a nyuszit a bokorból. Épp ideje volt.
Azért a háta egy kicsit belesajdult. De legfőképp a csontjai sínylették meg a találkozást a fallal. Mint amikor mágia-gyakorlaton a taszítást próbálgatták egymáson. Az sem volt éppen kellemes, jól megizzasztotta őket.
Visszatérve, örült, hogy Clive(!) végre egy másik arcát is megmutatta.
Azért egy esernyőt tarthatott volna maga elé.
Beleharap az ajkába, s titkolatlan vigyorral figyeli az ablakból, ahogy Clive kicsörtet az udvarra, s elszáguld a lovával. hagy neki időt, hogy lenyugodjon. Valamiért érzi, hogy még jól jön neki ez az ismeretség, úgyhogy úgy sem hagyja annyiban, hogy csak így elmenjen.
- Öt perc egérút elég neki, nem igaz? -*ül fel a lova hátára immár a fogadó előtt, s Dec után vágtat.
Igaza volt, alig egy perc alatt beéri. Még mindig száguld. Szerencse, hogy a rövidebb utat választotta.*

*Elkezd szakadni az eső. Eljött a vihar ideje. A föld csúszóssá vált. Villámlott! De Declan csak vágtatott tovább. Nem foglalkozott semmivel.*
~Ez bolond ez a nő! EZ BOLOND!~
*Mintha még egy ló vágtáját hallaná. Declan hátrafordul. *
-Te meg mit akarsz?! Hagyj békén! Magamtól is odatalálok!-
*Ordította Seylának. És csak vágtatott tovább.*
~Levakarhatatlan kis pióca! Most röhög a markába, hogy végre kihozott a sodromból. Hahahaha. Röhögj csak! Nem érdekel.~
*De újra hátrafordul.*
-Nem hallod? Hagyj...-
*És hirtelen sötétség. Declan ahogy hátrafordult, véletlen a kantárt is meghúzta. A ló hirtelen kanyarodott, de megcsúszott. Declan hatalmasat esett. Elájult. Mindene csupa víz, csupa sár. Sőt... már vér. A ló nem tudott hirtelen megállni, így egyszer át ment Declanon. De aztán ott várt a ló, és várta a fejleményeket...*

* Clive észrevette. Begyorsított, s őrültek módjára kezdett a tomboló viharban ordítozni. Persze, hogy egy kukkot sem értett. Úgy látszik, agyára ment a sok idegesség. Szegényke!
~ Csak tudnám, miért van az az érzésem... ~
Milyen érzése? Maga se tudja. Ez a Clive még egy fontos láncszeme lehet valaminek, de még maga sem tudja minek...
És az események közben gyorsan peregnek. Az az idióta leesik a nyeregből és a ló átmegy felette.
~ A hülyéje ~
A lovat gyorsan mágiával "megköti" ő maga meg leugrik a nyeregből, és szemügyre veszi, mennyire életképes a fickó.*
- Clive...! -*megfigyelte, erre jobban felfigyel*- Hallasz engem? Fel tudsz állni?
~ Tökfilkó~

*Seyla szólongatja, hall valami visszhangot.*
~Clive?~
*De aztán eltűnik a visszhang és csak a sötétség marad. Declan nem ébred fel. Nem tud. De nem is akar. Most végre pihenhet. És senki sem zargatja. Ahogy leesett a lóról a fejét nagyon beverte. Folyik is a vére a feje alján. Ha felébred, lesz fájdalma bőven. A ló is szépen átgázolt rajta. Csoda, ha nem tört el egy csontja sem. Bár vele történtek már csodák...*

* Uhh, peche van. Szépen eltüntette magának az eszméletét. Kénytelen lesz valahogy visszajuttatni a városba (ami már nincs is a látóhatáron) . De akár itt is hagyhatja...
Áhh, eleve bukott ötlet. A végén még lecsukják cserbenhagyásos gázolásért (ez esetben szándékos idegbepöccentésért).
Varázslatot nem használhat, túl messze vannak már. És túlságosan kifáradna, hogy ő maga is visszajusson épségben. Viszont a vihar meg egyre közelebb ér.
Egy füttyentéssel parancsot ad a lónak, feküdjön le, és rácibálja Sword tetemét.Amint ezzel végez, fel a lóra, s spuri a fogadóba!*

*Declan egy pillanatra magához tér, amikor a lova hátán vágtat fekve. De moccanni sem bír. Nagyon fáj mindene.*
~Nem hiszem el, hogy semmi sem sikerül! nem hiszem, el, hogy nem sikerül! Nem hiszem el! Nem hiszem el! Inkább meghalnék.~
*Egy pillanatra kómás fejjel rápillant megmentőjére. Valami hálaféleség tükröződik a szemében. De aztán újra sötétség. Megérkeztek a fogadóba. A fogadós és a vendégek furcsán néznek. A mai nap már kétszer elmentek, de már megint itt vannak. Persze Chris minderről mit se tudva alszik a szobájában.*

* Be a fogadóba. Gyorsan! Az ablakokat már bereteszelték. Már sötétedik. Nem, még a fogadós ott vár rá az ajtóban olajlámpást tartva. Gyorsan...
Mit művel?
- Seyla! Mi...? Az emeletre! Mi történt..? A másik társatok az előbb az előbb ment el... Hozzatok vizet! Montam, hogy az emeletre...!
* Az események lávaként folynak el a szemei előtt. Csak hangok sokaságát hallja, amint egymás szavába vágva beszélnek. Mit csinál...?
- Marie... Steve...
* De hiszan Dathar, az isten szerelmére miért van még itt?!*
- Megoldom, mennyetek csak...
* S kitessékel minenkit a szobából. Egyedül marad az eszméletlenül vérző Swordal.*
- Szerencséd, hogy egykoron Ishtar mágiát tanultam...
* letérdel mellé az ágyra, s mindenekelőtt leönti az odahozott tál vízzel. Hogy tisztán lássa a sebeket. Előveszi a botját, s felébreszti.
Fájjon csak. Tudja csak meg, mibe keverte magát.*

*És hirtelen felébred. Újra az ismerős szobában volt. De most már az sem érdekelte. Hihetetlen nagy fájdalmat érzett. Lüktetett a feje. És a teste is nagyon fájt. Az a pár milligrammos ló nem egy lócitrom volt csak. Nem bírt mozdulni. Bármit csinált Seyla, ha megmozdította, Declannek ordítani lett volna kedve. De nem tette. Összeharapta a fogát. És hang nélkül tűrt mindent. Bár néha felnyögött, mikor jobban megmozdították.*
~Megakarok halni! Már nincs értelme! Hé te, hagyj békén... hagyj békén... hagyj meghalni, kérlek... nélküle nem mehetek vissza. Ha ő már nincs, akkor én sem kellek a világnak... hagyj meghalni.~
*De megszólalni nem tudott. Ha megpróbálta volna, akkor fájdalmában Seyla fülébe ordított volna. Így csak annyit tehetett, hogy nézte, mit csinál a nő. Figyelte minden mozdulatát. Legalább eltereli a figyelmét a fájdalomról.*
~A francbaaa! Nagyon fáj!!~
*Hát úgy tűnik az elterelő hadművelet nem jött be. De bejött a fogadós és megkérdezte, segíthet-e.*

» 04. Chattal kapuja - térkapu