02. Chattal

*Míg Chattal felé tartottak Zariza magába mélyülten hallgatott. Tudta valami örökre megváltozott. Az ezüst amulett amit a folyóban talált (és a zsákjába rejtett indulás előtt) elhúzott egy reteszt ami sorsa egyik titkos folyosóját zárta eddig el. Belépett a folyosóra és többé már nem lehet Zariza a déli táncosnő, a kisstílű tolvaj, szánalmas trükkökkel. Mindig is érezte hogy valahogy más mint a többi gyerek a lelencházban, a többi lány a Táncok Termében, vagy a tolvajklánbeli társai, de mindig könnyelműen átsiklott ezek felett a gondolatok felett. Furcsa, számára is érthetetlen dolgai: az ájulásai, megérzései, ellenfeleinek megmagyarázhatatlan balesetei, amit mindig vérének kiserkenése előzött meg most új megvilágításba helyeződtek. Hogy mágikus hatalma van, amit vére segítségével hívhat elő az egyetlen magyarázat a folyóparton történtekre és a többi eseményre. *~Már csak az nem világos mi köze ahhoz a félelmetes alakhoz akit gyermekkori lázálmaiban látott, és most az amulett által okozott transzban újra? Amikor odaát volt abban a másik világban miért érezte úgy nagyon régen ismeri már őt, szoros kapcsolat van közöttük?~ *Gondolatait vadászkürt hangja szakítja félbe. Megérkeztek. Ez már Chattal. *

- Köszönök mindent Hiswa. Kísérjen az égiek kegye!
*A gyógyító ajándékát a zsákjába teszi, néhány pillanatig még követi tekintetével a lovast aztán, elindul hogy felderítse a falut. Habár nagyobb településre számított ahol inkább otthon érezné magát, de ez is megteszi, főleg ha annak a fogadónak vannak puha ágyai, és fürdődézsája. Miközben figyeli az utcán futkározó gondtalan kölyköket, a pompás lovaikon ügető aranyhajú helyiket, a vidám színekben pompázó kis faházakat, ápolt kerteket a félelmeiről és gondjairól is megfeledkezik. A fogadó nem tűnik valami előkelőnek, de pontosan megfelel most neki. Elvonulni, pihenni, rendbe tenni magát, pontosan megfelel.*

*Könnyen lépkedve szelte a métereket, távolodva a hajóktól minden egyes lépéssel. A nap forrón égette bőrét, de egy kellemes szellő átfújta hosszú haját, mely össze vissza szálldosott a levegőben.Hátra fordult, s a most már távoli vizet bámulta. Egy- egy hajó épp indulni készült, mások befutottak a partra. Az a hajó amelyikkel Ned'rila érkezett, már fél úton járt a láthatáron, de még mindig látta ahogy az emberek a fedélzeten a hajó vitorláit lassan kibontják, s a kapitány a kormánynál hangosan vezényelve utasítja matrózait. A hajó sebesen suhanni kezdett a víz tetején, s hamarosan már csak egy elhomályosodott pont volt kivehető belőle. Ned'rila élvezettel bámulta ahogy elment, eltűnt,talán örökre. Lassan vissza fordult az ösvény felé, s folytatja útját. A földet nézte, ahogy lábával minden egyes lépéssel felkavarta a port. A homokos út lassan földes, füves területen folytatódott, s itt már a levegő illata is megváltozott, már nem az a sós, nyirkos levegő, hanem száraz, friss illatok kavarogtak. A növények szép világos színűek, a zöld itt is mindenütt dominál. Bár Ned'rila tudta, hogy ez a fajta zöld nem olyan sötét, mély szín, mint amilyet szülőföldének erdeiben látni. Körbe nézett, majd az út lassan fás területre vezette, de nem bánta, jól esett neki az árnyék alatt gyalogolni, s közben magába szívta a fák illatait. Egy egy bokor bogyóit letépve, majd belekóstolva, érezte az édes zamatát, a lédús húsát. Nem igazán kedveli a ragadós, édes és hasonló ízeket, jobban ragaszkodik a fűszerek savanykás, pikáns ízéhez. De most jól esett neki rágcsálni a friss apróságokat, s bár elég langyos volt a nagy meleg miatt, mégis kissé lehűtötte. Elővette az utazás során már kissé elkopott táskájából a kulacsát, melyet nagyon szeretett magával hordani, mindig is élet mentő volt a hőségben. Szerencsére az édes íz hamarosan megszűnt, s buzgón nyelte a vizet, nem bánva azt se, hogy végig folyik a nyakán egészen a ruhája alá. Még jól is esett neki. Elemelte a kulacsot a szájától, előre nézett, az ösvényt figyelve, s rájött már elég sok ideje jöhetett úgy, hogy észre se vette, hiszen már látja a fák nélküli füves dombokat. A kulacsot eltette, s hirtelen bánta, hogy nem hozott magával térképet, bár reménykedik, hogy az ösvény végén talán eligazodik. A fák kezdtek ritkulni, s a bokrokon is egyre kevesebb volt a termés. A fény egyre növekedett, s pár lépés után újra forró napsugarak sütötték bőrét, s meleg levegőt fújt a szél. Sajnos a sors alacsonyabb testtel áldotta, avagy verte meg, mint általában a tündéké. Nem sokkal kisebb, általánosságban 10 cm -ről van szó, de ez a másik féltől függ, hogy épp milyen magas. Nem látta át az egész területet, ezért egy tőle nem messze nyugvó sziklára próbált felmászni, s bár egyszer megcsúszott, végül magasabbról pásztázta a terepet. Érdekes módon mást látott mint amire várt: hegyeket, melyek egyre többen voltak, ahogy végig nézett rajtuk. Ahogy a szél ismét a hajába kapott, rádöbbent fogalma sincs merre felé kéne mennie. De valami azt súgta a hegyek talán elvezethetnek valamerre. Egy könnyed lépéssel leugrott a földre, s eldöntötte, hogy tényleg a hegyek felé veszi az irányt. A távolság nem volt túl nagy, körülbelül egy-két óra gyaloglás szükséges, legalább is így tippelte. Érdekes módon először itt látott madarat, s most eszébe jutott, hogy a kis erdőben nem látott egyet se. Furának találta, de végül nem foglalkozott vele. A kis madár hevesen csapkodta a szárnyait, majd hirtelen berepült a magas, száraz fű közé. Ned'rila csak mosolygott egyet, s megrázta a fejét, majd maga is a fűbe gázolt, persze csak az utat követve továbbra is. Itt alig volt árnyék, csak egy két fát látott, egy-egy dombocska tetején, de nem kívánt megállni. A nap egészen fent volt már, talán most sütött a legjobban, amióta itt van. Hirtelen megállt. Valamit hallott. A száraz fű megzörrent, s arra felé nézett ahonnan a hang jött. Nem csupán egy madár lehet, futott át gyorsan az agyán, de szinte semmire se gondolt, csak figyelt, és várt. Egy perc se telt el, a zörgés abba maradt. Ez bosszantotta Ned'rilát. Íjával semmit sem kezdett, csupán egy mozdulattal megigazította vállán a táskával együtt, s lassan megtette az első lépést befelé a magas fűbe. Kiváncsi volt mi lehetett az, de mire odaért nem volt ott semmi. Csupán egy kitaposott rész, amit alig lehetne észre venni, de ő tudta hol kellett keresnie. A földet nézte, hát ha hagyott valami lábnyomot az állat, de nem tudott kivenni semmit se belőle. Majd felkapta fejét, és egy pillanatra látott elsuhanni egy fekete alakot. Nem tudta rendesen megfigyelni, de mintha nem lett volna teljesen fekete. Az egész csak egy pillanat volt, így nem tudott mit kezdeni a látottakkal, persze tudta, hogy ebben semmi különös nincs, az állatok is kiváncsiak akárcsak mi, két lábúak. Vissza ment az útra, majd ismét nekivágott az útnak, most már csak néha-néha körbe nézve.*

/Húha, lehet kicsit sokat írtam...:s/

* Egy percet sem aludt egész éjjel. A pultnál maradt, s a fogadóssal beszélgetett, s kérdésekkel záporozta.*
-Szóval Chattal - ben vagyok... Még sose hallottam róla, de most már szinte minden megtudtam.-
*Egyetlen korsó édes italt ivott még mikor tegnap este megérkezett, most pedig csak egy pohár vizet iszogatott.*
- Kérhetnék egy térképet? - *Jutott eszébe gyorsan, s összeszűkítette a szemeit.
- Persze, adom is!- *egy pillanatra lebukott a pultos, majd egy gyűrött lappal tért vissza, és Ned'rila elé csapta.*
- Igazán kö...- *majd hátra fordult, és kinézett az ablakon, mert valami zajt hallott. Szinte mindenki felfigyelt a hangokra, de nem állt fel senki se a helyéről. Kicsit kinyitotta a száját, majd egy karddal kivont férfit látott, amint üldözőbe vesz egy előle futó embert.
Vissza fordult a pultoshoz, majd ismét az ablakhoz, végül megkérdezte mivel tartozik, de a pultos csak a fejét rázta, s intett a kezével.*
- Hagyja Hölgyem, hiszen egész éjszaka itt virrasztott a pultnál. Ráadásul szinte alig beszélget velem valaki. - *a pultos elmosolyodott, majd Ned'rila vissza mosolygott, s meg köszönte a "vendéglátást". Azzal felállt a székről, s ki ment a fogadó elé.
Lassan lépkedett, majd a szemével két futó alakot keresett. De senki sem futott semerre, nem látott senkit aki kicsit is igyekezne valahova, csupán három személyt látott kicsit csapzottan. Egy nő is volt közöttük aki egy lovat tartott, a másik férfi aki kicsit távolabb állt tőle, pedig kettőt. Nem látta őket rendesen. És azt se tudja, hogy lovat hol tudna szerezni, pedig szüksége lenne egyre, nem csak lovaglás céljából. Így hát elkezdett hosszú léptekkel feléjük sétálni, majd megszólította mindhármukat.*
- Üdvözlet Nektek! -

// Nem azért mondom, de csak este tudok ismét fent lenni holnap, meg hát most is, szóval ha nem bánjátok, akkor valahogy próbáljunk meg este fele írni. Mert az úgy hülyén jönne ki, (ha szóba elegyednek Ned'rilával) hogy ti elmentek mondjuk, ő meg még mindig a köszönésnél tart. Remélem, nem okozok ezzel próblémát, de ha mégis akkor folytassátok csak. //