2. Az elátkozott labirintus

Tárgy: 2. Az elátkozott labirintus Csüt. Nov. 19 2009, 20:00

Valahol Evolyran közelében van egy kihalt, elhagyatott, sötét és ijesztő mező. Ennek a mezőnek a közepén áll egy ház, amit az emberek csak úgy emlegetnek, hogy az „Elátkozott labirintus”. Azt beszélik valaha egy boszorkány lakott kisfiával a házban, de egy napon mikor a kicsi fiú kint játszott, megjelent egy ember és elrabolta őt. Édesanyja mindenhol kereste, de már csak a halott kis testére talált rá. A boszorkány szörnyen mérges lett, elátkozta házát, hogy csábítsa maga köré az embereket, és miután bementek soha ne eressze őket. Így hát a ház egy óriási labirintussá vált, tele csapdákkal, életre kelő tárgyakkal és kísértetekkel. Úgy tartják a boszorkány is bement a házba, szelleme azóta is ott kísért, és várja, hogy egyszer fia gyilkosa is betérjen.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Tárgy: Re: 2. Az elátkozott labirintus Kedd Dec. 01 2009, 10:40

//Időntúli//
*Szinte bejárta már Evolyran minden csücskét, de emlékei mégsem akarnak előbukkanni a múltról. Az átváltozás az oka...ha azon a sötét éjszakán nem támadja meg egy vámpír és -ki tudja milyen okból- nem alakítja át, most más életet élhetne...talán szebbet...talán lenne családja...lennének barátai...na, azért azt mégsem, valahogy úgy érzi, azelőtt sem volt szüksége barátokra...most meg végképp...Talán a bizalom hiánya az oka...de mélyen benne lakozik egy ösztön, mely nem engedi, hogy megbízzon akárkiben is...talán ezért van még mindig életben...Múltjáról gondolkozva, melyet nem ismer(talán szerencsére...talán nem) egy sötét mező közepére téved, hol egy ódon ház állott. Megpillantva a házat, hirtelen olyan érzése támadt, hogy be kell mennie, fura volt ez az idegen, erőteljes valami, ami vonzotta a ház fele, de gondolkodni nem tudott, csak ment előre, míg az ajtóhoz ért. Itt már testrészeinek sem tudott parancsolni, keze önkéntelenül is az ajtó kilincsére tévedt, s kisvártatva benyitott. Bent sötétség uralkodott, de ez neki nem jelentett akadályt. Tett pár lépést a ház közepe fele, viszont nem látta a szemben levő falat még mindig. Pechére, nem nézett a lába elé..hisz egyébként sem az a fajta, ki folyton az orrát lógatva a földet kémleli(ez nem jelenti azt, hogy fent hordaná az orrát)...és a következő ami feltűnik neki, hogy lépcsők, illetve kőfalak suhannak el előtte fel az égbe...másképpen fogalmazva esett egy nagyot, s ő került le a mélybe...de nagyon messzire a kijárattól. Fizikai sérülést nem szenvedett, hisz vámpírból faragták, de csöppet meg volt lepődve, hogy mi történhetett vele...egyáltalán hová került. Gondolkodni nem volt ideje, mert kiváló hallása segítségével egy hozzá közel elsuhanó alakot vélt hallani...Most megállt, a háta mögött van, nem olyan közel..de lehetne távolabb is. Ki lehet az? Egy másodperc töredéke alatt cselekedett: Hirtelen megfordult és teljes erővel behúzott neki egyet. Az ismeretlen a falnak csapódott, de látszólag nem esett semmi baja...Ki lehet az? Csak most szagolt a levegőbe és mire felismerte a fajtársát, már szemeivel is sikerült azonosítania…Hopsz, talán előbb kérdezni kellett volna és aztán lőni…illetve ütni. Ez a meggondolatlanság nem jellemző Aldora...persze most tekinthetjük ezt kivételes helyzetnek…kivételes helyszínen. Erőltetett mosollyal az arcán lépett fajtársa irányába.*
-Te mit keresel itt? Egy órán belül kel a nap, nem kéne otthon lenned?
*Bocsánatkérés? Na nem, az nem az ő stílusa…inkább felülkerekedik a helyzeten és ő vonja felelősségre a „rosszul járt” vámpírt, ki az „útjába tévedt.”*

Aldo sebzése: 13+13=26

Cecilia védekezése: 10+4= 14

Cecilia: 10x12= -120 életpont

Sajnos bele kell kontárkodjak a hsz-be. Smile

Először is: Aldo magasabb szinten van, mint Cecília, így nem is harcolhatnak. Ha csak 1-el lenne feljebb, mint Ceci, harcolhatnának, de így nem. Nagy a szintkülönbség, s így egy támadással meghalna az ellenfél. :P Tudom, ez még nincs a szabályok közt, de be fog kerülni. Smile

Ezek után már mindenképp. Smile

Másrészt pedig Ceci-nek kellett volna a dobás után reagolni. Mindig így van. Egyszer az egyik kari, utána meg a másik kari ír. Ez itt sem változik, off-játék során. Wink

Megoldás: majd átgondoljuk ezt a 10-szerezést az off-ban, hogy akkor harcolhassanak azok is, akik között nagyobb a szintkülönbség. Smile

Már ha lejjebb visszük a szorzót. Smile

Aminek nagy a valószínűsége. Wink

Bocsi, hogy így belerondítottam, de muszáj volt.

Tárgy: Re: 2. Az elátkozott labirintus Kedd Dec. 01 2009, 10:40

The member 'Aldo Barras' has done the following action : Dices roll

#1 'SEBZÉS' :
[You must be registered and logged in to see this image.]

--------------------------------

#2 'VÉDEKEZÉS' :
[You must be registered and logged in to see this image.]

Tárgy: Re: 2. Az elátkozott labirintus Kedd Dec. 01 2009, 11:24

*Fajtársa, akiben Ceciliát ismerte fel, nem szólt...és nem is mozdult.*
~Csak nem esett valami baja? Kétlem, hogy bármi kárt is tettem volna benne...ő sem közönséges ember...De akkor miért nem reagál semmire?~
*Odasietett hozzá, s felemelte fejét a földről.*
-Hahó, Ceci! Szólj már! Tudom, hogy csak szimulálsz...Nem dőlök be neked.
*Bizony fajtársa nem szimulált, hiába is ébresztgette, pofozgatta, nem kelt fel fel a földről.*
~Teljesen kimerült, nem gondoltam volna, hogy egyetlen ütésemtől ennyi kárt teszek benne...Pech, kialussza magát...s pár nap múlva már kutya baja. Szerencséjére vámpír, s nem ember...~
*Felnézett a lépcsőkre, szemeivel próbálta keresni a kifele vezető utat, de egyelőre halvány lila gőze sem volt, hogy merre induljon. Viszont nem állhatott itt egy helyben, egy elvarázsolt ház közepén, mélyen a föld alatt...ráadásul egy eszméletlen vámpír társaságában...Nem ilyen végzetet szánt neki a sors, de ha mégis...hát küzd ellene, ő nem adja fel...soha. Rátekintett mégegyszer Ceciliára, s bármely érzelemnek a legkisebb jelét sem mutatva továbbállt. Otthagyta, na és? Talán magával kellett volna cipelje, míg megleli a kijáratot ebből az útvesztőből? Tud magára vigyázni Ceci, s ha netán valami baja történne ezen az elátkozott helyen...hát nem az Aldo hibája lesz...A ház lépcsőin megindult egyenesen felfele, s addig, követte a fokokat, míg végül egy ajtóhoz ért.*
~Végre, a kijárat!~
*De nem az volt. Kinyitotta és újra érezte a levegő suhanását... újra érezte, hogy esik lefele. Remek! Ez volt, álmai vágya, hogy egy elátkozott labirintusban ragadjon az idők végezetéig. Hátrafordult, hol Cecilia feküdt az előbb, de már nem volt ott. Mi történhetett vele?! Kissé kezdte nyugtalanítani az egész ház s a benne levő furcsaságok, de bízott magában, bízott, hogy megoldja a helyzetet, s nemsokára kijut innen...lehetőleg élve. Hirtelen újra suhanást hallott hozzá közel, és megdöbbenésére ugyanazt a suhanást.*
~Cecilia!~
*És igen, ott állt előtte a fajtársa, akinek az előbb szószerint nullára vitte le az életerejét.*
~Ez lehetetlen! Itt valami nincs rendben. Az ajtó...talán az ajtó csinálta vissza.~
-Üdvözöllek a pokolban! Mondcsak, mit keresel itt, fajtárs?

Tárgy: Re: 2. Az elátkozott labirintus Kedd Dec. 01 2009, 14:08

*Igen igen...megint érdekes helyen lyukadt ki...De nem is lenne önmaga ha nem ez történt volna. Pár órája még teljes boldogságában sétálgatott aztán valahogy rátévetd erre a mezőre...és valahogy betévedt ebbe a házba...és hát sikerült benne marhára eltévednie! Bosszúsan nyitotta ki az egyik ajtót, belépet és....puff! Megint a földön, remek! Amint mondtam már pár órája itt rostokol ebben az elátkozott házban ami inkább labirintus mint ház. Gyorsan felpattant a földről, mivel már egy jó ideje itt van megtapasztalta a ház más különös jelenségeit is. Az előző esésnél pl: majdnem elgázolta egy vízilovon vágtázó ember./Evolyranban ismerik a vízilovakat? xD/ Egyértelmű, hogy csak egy látomás volt mégis annyira valóságos...Annyira, hogy a kislábujja meg is sínylette a dolgot mivel "drága emberünk aranyos kis" hátasával végigment szegény Ceci lábán aki nem eszmélt fel időben. Miután sikerült elugrania úgy, hogy csak lába fájdult bele az atrakcióba a különös lovas eltűnt nyom nélkül...Volt víziló nincs víziló. Tehát gyorsan felugrott és egy újabb útvonalon indúlt el. Ahogy ment mendegélt egy ismerős szag csapta meg az orrát. Szemét a látomások át képesek verni de orrát semmi..mag persze a fülét sem. Elindúlt, sőt rohanni kezdett a szag és a hangok irányába. Hírtelen feltűnt maga előtt Aldo és...Cecília?! ~*Hékás! Mi a fene folyik itt?!~* Gyorsan behúzta a kéziféket és megállt. Nézte a két alakot, egyértelmű, hogy az a Cecília csak egy látomás de mégis...annyira hasonlít. Hallotta még Aldo előző mondatát, nagy szemekkel ránézett és úgy válaszolt.*
- Azt Én is tudni szeretném drága fajtárs, Én is tudni szeretném.

Tárgy: Re: 2. Az elátkozott labirintus Csüt. Dec. 03 2009, 17:45

Első gondolata az volt, hogy az időben ugrott vissza pár percet, amikor az ajtót kinyitotta…de ez az elmélet hamar megdőlt, amint rátekintett az újonnan érkező, újabb Ceciliára. Kikerekedett szemmel nézett rá, majd az előzőre, majd újra a másodikra…majd a lépcsőre…de nem, ő nem az a fajta embere, illetve vámpír, ki egy kis…na jó, nagy…zűrzavartól(főleg a fejében) elmenekülne. Fejéből megpróbálta elkergetni a zűrzavaros gondolatokat, felvette a nyugodt, gúnyosan/gonoszan mosolygó Aldo ábrázatot és megpróbált tisztán látni e káoszban.*
-Na jó, mielőtt bárki elmesélni, hogy mit keres itt…amire mellesleg nem vagyok kíváncsi, csak úgy kérdeztem…megszokásból…hadd tisztázzuk: Melyiketek az igazi Cecilia??
*Ugyanaz az illat, ugyanazok a vonások, ugyanazok a mozdulatok...még a végén megjelenik Aldo mása is...és akkor, hogy fog örülni majd mindenki még egy Aldonak…:P*

Tárgy: Re: 2. Az elátkozott labirintus Csüt. Dec. 03 2009, 18:19

*Aldo látszólag meglepődött azon, hogy fajtársából több van a kelleténél...bár mondjuk KI NE LEPŐDNE MEG EZEN?! Mikor meghalja a kérdést a két Cecília autómatikusan rávágják, hogy:*
- Természetesen Én!! *Bosszúsan ránéznek egymásra. Mindkettejük szeme vörösen lángol, fogaik fenyegetően tünnek elő rejtekükből. *
- Mégis ki a franc vagy Te?!
- Én az igazi Cecília vagyok! És te ki vagy?*Gyilkos szemekkel merednek egymásra aztán mindketten Aldohoz fordulnak és egyszerre kezdenek el ordítani.*
- Aldo, mond meg ennek a szabotőrnek, hogy én vagyok az igazi! *Megint egymásra néznek és már megint egyszerre beszélnek* / xD/
- Én vagyok az igazi Cecília és azt ajánlom tünj innen vagy különben véged!

Tárgy: Re: 2. Az elátkozott labirintus Szomb. Dec. 05 2009, 10:02

*Élvezi a lányok vitáját, szívesen hallgatná őket egész nap, megnézné ahogyan kitépik egymás haját…de nem egy elátkozott labirintusban. Szeretne már végre innen kikeveredni, Ceciliá(k)val, vagy nélküle, az mindegy...*
-Feltételezem, emlékeitek is azonosak a múltról…így hát hiába is kérdezném bármelyikőtöket, ugyanazt felelnétek.
*Szánakozó tekintettel, de szája szegletében megbúvó gúnyos mosollyal végignéz a két egyforma vámpíron, úgy tesz, mintha gondolkodna azon, melyikük is az igazi…de puszta ránézéssel ezt már elsőre sem lehetett megállapítani.*
-Na, de erre nincs időnk, majd eldöntjük, hogy melyikőtök az igazi…csak egyszer legyen meg a kijárat. Mindjárt hajnalodik és nem szeretném az egész napot itt tölteni…e kellemes helyen…e kellemes társaságban..
*Szavait be sem fejezte, máris elindult egy lépcsőn felfele. Hogy mi lesz Ceciliával, ha magára marad a másával, az már nem az ő baja…ki ő, hogy mindenkinek segítsen? Elég neki a maga gondja...jelen esetben az, hogy napkelte előtt kijusson innen, különben az egész napot itt töltheti.*

Tárgy: Re: 2. Az elátkozott labirintus Kedd Dec. 08 2009, 18:46

*Aldo elindúlt felfele. A másik Cecília utána ment de a mi Cecink inkább itt maradt. Összefonta maga előtt a karját és mérges tekintettel ácsorgott. Értelmetlen volt elmennie, tudta, hogy úgyis visszajutnak ide. Minden ajtó ide vezetett. Pár másodpercig ácsorgott de nem túl türelmes egyéniség, így hát elindult ő is a kijáratot keresve.*~Ha felfelé indulunk mindig itt kötünk ki...Lent a földön. Talán ha lefelé indúlnánk...fent találnánk magunkat! Bár ez nem hangzik túl logikusan, de mégis! Ez az egyetlen megoldás! ~ *Elhatározta, hogy véghez viszi tervét de ez közel se volt olyan könnyű mint ahogy gondolta. Főleg, hogy hírtelen mindent ellepett a vastag, gomolygó köd! *~Ilyet...köd egy házban...Ennek nem lesz jó vége.~*Egy pillanatra megállt. Nem mozdult nem is lélegzett(Bár neki nincs is rá szüksége, csak megszokásból vett levegőt) csak fülelt. Néma csönd...Beleszagolt a levegőbe...Semmi. Megkönnyebbülten sóhalytott fel és lépett egyet. És akkor...*
- Mi a franc ez? Víz? *Igen, víz. Lenézett de a nagy köd miatt még a saját lábát se látta de érezte...A víz emelkedett. Előbb még csak a cipőjét súrolta, most viszont már a térdét súrolta.*~Ez nem jó...Nagyon nem jó! ~*A következő pillanatban a víz már a derekát súrolta, megpróbált elfutni de a lábai nem mozdúltak. Mintha valami fogta volna őket. Nehezére esett, de tudta nincs más választása. Még mielőtt a víz teljese ellepte elkiáltotta magát.*
- ALDOOOO!!!*aztán blugy...blugy...blugy. Most már kifejezetten érezte, hogy valami fogja és annak a valaminek elég éles karmai vannak. Szoknyája alól kikapott egy tőrt és beleszúrta "kedves barátunkba". Az meg mintha misem történt volna úszik tovább. Mivel Izé/Jó név igaz?/ már elkezdett úszni. Olyan gyorsan úsztak, hogy a kislány a sodrás miatt ki se bírta nyitni a szemét. *~A francba! A francba! A francba!!!! Aldo te szemét! Hogy voltál képes csak úgy elmenni? És miért nem vagy már itt? Tudom, hogy nem igazán kedvelsz, meg megpróbáltalak párszor eltenni lábalól de akkor is! Az Isten szerelmére, a fajtársad vagyok! Kötelességed segíteni!~*Átkozódott magában Cecília. Persze tudta, hogy ez az egész az ő hibája. Viszont ezt semmi pénzért nem vallotta volna be.*

Tárgy: Re: 2. Az elátkozott labirintus Szomb. Dec. 12 2009, 13:03

*Csak az egyik Cecilia követte. Nem, tudni, hogy az igazi, vagy az ál…de akárhogy is, zavarta, hogy a háta mögött baktat egy szörnyeteg…ha valóban vámpír, hát azért, ha a ház egyik rossz „tréfája”, akkor meg végképp szörnyeteg…Akármi is legyen, az ilyenekben nem lehet bízni…nem mintha bízott volna valaha is valakiben…de jobb óvatosnak lenni. Felnézett a fejük fölé, és csak lépcsők sokaságát látta, melyek a sötétségbe vesztek bele valahol magasan fent. Beletelhet egy jó órába mire felérnek, de ha egyszer kijuthatnak innen, illetve ha ő kijuthat…most csak az számít…akkor biztos, hogy még a ház környékét is elkerüli, ha netán errefele tévedne. Eddig a falak mentén sorakoztak a lépcsők felfele, de egy pontnál nem lehetett tovább menni…a túlsó oldalon folytatódott a kijárat fele vezető út. Egy keskeny lépcsősor volt a két oldal között az egyetlen összekötő pont, viszont egyáltalán nem tűnt biztonságosnak…mintha a levegőben lebegne csak úgy magára, nem volt semmi stabil pont, ami a túlsó, illetve ehhez a lépcsőhöz rögzítené. Aldo Cecilia fele fordult és biztató hangon megszólalt.*
-Menj csak előre, hamarosan követlek…láttam valamit az egyik falon alattunk egy szinttel, visszamegyek és megvizsgálom…lehet, hogy egy jel volt, melyet nem kellett volna figyelmen kívül hagynunk, ha kiakarunk jutni innen.
*Elindult hát vissza, de csak a lépcső kanyarulatáig ment. Várta, hogy mi történik, ha a lány a „hídra” lép.*
-Na, menj, nem lesz semmi baj, mindjárt jövök utánad.
*Cecilia viszont láthatóan ugyanazokat a tulajdonságokat vette át a másik Ceciliától, nagyon úgy tűnt, hogy nem fog Aldo kérésének engedelmeskedni. Szembefordult Aldoval és makacsul közölte, hogy ő ugyan nem fog átmenni ezen a keskeny lépcsőn.*
-Ugyan már, ne butáskodj, mi bajod eshet?
*Visszafordult és odasietett a lányhoz.*
-Akkor gyere, menjünk együtt, majd én a nyomodban leszek.
*Belenézett Cecilia szemeibe, és ketten együtt tettek egy lépést a lépcső fele. Mielőtt felléptek volna rá, Aldo megnyugtatta Ceciliát az alábbi kijelentésével.*
-Menj csak, bennem megbízhatsz.
*A lány láthatóan felbátorodott egy pillanat erejéig, felemelte lábát, hogy ráléphessen a lépcső első fokára…de nem tette le…még nem….gondolkodott valamin. Aldot kezdte kissé idegesíteni a „kislány” makacssága és kezével „kicsit” megsegítette, hogy felmenjen végre arra a lépcsőre.*
-Na, látod, nem történt semmi…nem értem, mitől kellett volna tartanod.
*Mondatát be sem fejezte, fülsiketítő robaj tört elő valahonnan fentről…vagy alulról, nem lehetett megállapítani, csak azt lehetett érezni, hogy a föld mozogni kezd alattuk. Cecilia riadtan jött vissza az összekötő lépcsőről…az az, csak jött volna…de valami az útját állta…Pontosabban valaki…*
-Ne visszafele gyere, gyorsan, menj a túloldalra!
*Lehet, hogy visszafordult volna és megpróbálta volna, amit Aldo „kér”…lehet, hogy esze ágában sem volt a földrengés közepette a keskeny lépcsőn megindulni…nem tudni, mi járhatott a fejében…viszont egy biztos…a lépcső, melyen állt, kezdett repedezni, darabokra hullani, nem telik bele sok idő és az egészet elnyeli a mélység. A „kis” Cecilia görcsösen kapaszkodott bele Aldo dzsekijébe, lábaival még mindig az instabil felületen állt, míg Aldo a látszólag biztos talajon. A lépcsőnek már csak a fele volt meg, a túlsó fele semmivé lett, s vele együtt a kijárathoz vezető út is.*
~Más utat kell keresnem, de merre induljak?~
*Pillanatnyilag Aldot ez a kérdés foglalkoztatta a legjobban, míg Ceciliát az, hogy láb alól nemsokára eltűnik a lépcső. A vámpírlány kétszer-háromszor is megpróbálta arrébb lökni az élő falat útjából, de sikertelenül, Aldo úgy állt ott, akár egy oszlop. Látva, hogy semmi remény, elkezdte ökleivel Aldo mellét verni, szemeivel szinte könyörgött, hogy leléphessen a lépcsőről, de ennek hangot nem adott.*
-Mi az, csak nem félsz? Hisz vámpír vagy, mi bajod eshet? Max leesel…aztán újra feljössz…addigra viszont én már nem leszek itt, ugye megérted, hogy nem várhatlak meg…
*Még be sem fejezte mondanivalóját, Cecilia lábai alól teljesen eltűnt a talaj, egyedül kezeivel tudta tartani magát, de ha Aldo megválik a belé csimpaszkodó kezektől…akkor nagy esés vár rá. Haragjában megpróbálta belehúzni a mélységbe Aldot is, de sikertelenül. Ekkor Aldo megragadta kezeivel a „kislány” csuklóit, s próbálta lefejteni magáról az ujjakat. Közben végig a fajtársa szemeibe nézett zavartalanul.*
-Na, elég volt, nincs időm rád, menj oda vissza, ahonnan jöttél, akár az igazi vagy…akár nem.
*A vékony női kezek még mindig nem akarták feladni, de egy ponton muszáj volt…mert Aldo megálljt parancsolt nekik…ez a pont az volt, amint egy-egy mozdulattal eltörte Cecilia csuklóit. Cecilia hangtalanul tekintett rá és ugyanilyen csendesen nyelte el a lenti sötétség.*
-Viszlát!
*Gyorsan körültekintett és megindult lefele, keresve egy másik lépcsőt, melynek van folytatása a remélt kijárat fele. Még el sem indult a kiszemelt úton, odalentről máris hallatszott egy hangos kiáltás(az igazi Cecilia kiáltása, amint ellepi a víz).*
~Akkor leértünk…szívesen, Ceci…hehe~
*Azzal rátért egy szintén felfele vezető „útra”, de végig nem sikerült mennie rajta, mert az előbbi földrengés újra jelentkezett, s mostmár Aldonak sem volt kiútja a mélység hívása elől…*