Északi Végvárság kapuja - térkapu

Tárgy: Re: Északi Végvárság kapuja - térkapu Szer. Feb. 16 2011, 00:08

*Azt a sprintet, amit most levág, máskor ritkán teszi meg.
Csatában nincs rá sem lehetőség, sem szükség. Dardanosz lélekszakadva lohol a zuhanó sárkány irányában, de természetesen képtelenség, hogy tartsa vele az iramot.
Végül meg is áll. Lihegve rajzol egy kört varázsbotjával a földre, s ejti ki uralkodva még légvételén is a szót.*
- Moradheryë!
*Csak pillanatok telnek el, míg megjelenik az idézett haláldémon.
Ehtar azon nyomban ki is adja a parancsot, s rövid idő után már az örvénylőn suhanó démon hátán kapaszkodik.
Tudja, hogy a lény gyorsabb és kitartóbb is, mint ő, de most erre van szüksége.
A démon hátán száguld, s mintha hallaná is a sárkány landolásának hangját.
Zuhant az előbb is már, így jó esélye van rá, hogy meg van gyengülve, s ha így van, akkor lehet keresnivalója a hatalmas test mellett.
Persze lovasa is lehet, de ilyen landolás után már jó eséllyel ő is megviselt állapotban lehet.
De Mikor már egészen közel jár, leszáll a démon hátáról, s onnan megy tovább futólépésben*

Tárgy: Re: Északi Végvárság kapuja - térkapu Csüt. Feb. 17 2011, 12:32

-Alex!
*Hiába üti, hiába a sok kérdés, a fiú nemhogy nem válaszol, de olyan furcsán is kezd viselkedni. Ezt már nem bírja tovább a lány. Őrült düh, harag és gyülölet fogja el. Hogy mire? Az egész világra. Mindent gyülöl és mindenkit. Most nem jutnak eszébe barátok, szerelem, család, vagy istenek. Csak a fájdaom maradt és a kétségbeesés...aztán alázuhantak. A következő pillanatban, legalább is Akira számára, mindannyian a földön fekszenek egy kisebb sárkány nagyságú kráter köezpén. Ám akkora már odaért a darthar is. Valamiért, valahogy még mielött meglátta volna érezte a jelenlétét. A gyógyító szer is hatott annyira, hogy tudja használni a karját. Nem fájt annyira mint gondolta.... de gondolt egyáltalán erre? Aligha. Csak azt látta, hogy ő az aki talpon van az őket fenyegő veszély ellen egyedül. Eddig rá kötözött kardját marokra fogta, és Etharra szegezte átható tekintetét. Egész lényéből sugárzott a küzdeni akarás, a gyűlölet, bárki legyen az ott. Ám az eddig vaskos nehéz penge, a hatalmas kétkezes kard, az elnagyolt lányhoz nem illő fegyver, megváltozott. Vajon mi ez valójában. Hogy varázskard azt bárki kiszúrhatja egy kis tudással a birtokában, ám eddig Akira Angel csak egy szerencsés ember volt, akinek megadatott, hogy használhassa ezt a páratlan fegyvert. De nem csak ennyi...valami különös dolog történik most. A lány, dühös zölden szikrázó szemeiből ugyanez az erő áradt, majd végül az egész testéből, szinte felparázslik körülötte a levegő. A betolakodó felé szegezi az immár teljesen új, szépmívű kardot. Az írás ugyanaz, de még annak is megváltozott a külalakja. Ha eddig páratlannak vélte a vizsgáló, most még érdekesebb. A markolata bőrből van, melyet arany színű, fakó selyemmel csavartak be, ám ez a selyem túl lóg a a markolaton, és hosszú csíkban lóg le használója lába elé. Maga a penge jelen alakjában inkább egy egykezes csodára hasonlít, ami nemcsak, hogy ezüst fénnyel csillog, de mintha a felső része arany színben játszana a fényen. Az írás, mely egyértelműsíti kilétét, ott van az arany részben. Akkor láthatja az ember ha a fényre esik a penge, ha egyáltalán bírja a szeme, hogy ránézhessen: "Gyermekem védelmére: Akirám". Igen, birtokos jező van rajta, nem csupán Akira.*
-Véged van, te féreg!
*Még ki sem mondta a szavait, már szélsebesen repült a férfi felé, hogy levágja, mint azt a bizonyos organizmust szokás elpuszítani. Lehet hogy kimerült, ám nagy erő van a birtokában és úgy látszik mostanra kezd kibontakozni ereje igazi valója. Nem szabad lebecsülni a védtelen női alakot.*

//Utóirat, ha valakit megrémítene a kedves adminok közül, a kardom ugyanúgy csak a fény játszadosávál bír, elvakít, ám amit a hszben sejtettem az annyi, hogy, lassan elárulom Akira vérvonalának, és különleges szemeinek a titkát.

jah és Ethar te még akár láthattad is Akirát Sephositában, (és akkor lehet hogy nem fordúl meg a fejében az igazi szülőföldem...hmmm) hiszen Dylan hadát erősíteted akkoriban.//

* Fáj... először csak valami nagyon-nagyon távoli érzések azok, melyek tudata felszínén úszkálnak. Mint az az érzet, amikor a legmélyebb, álmatlan álmodból csak lassan kezdesz felébredni, és megéled, amint a tudatod visszacsúszik bétából alfába. Valami egészen különleges utazás ez. Főleg akkor, ha a fájdalom az, ami először eszedbe jut. Első lépésben csak maga a fogalom. Aztán már tapasztalni is kezded. De csak felszínesen. Mert ezek nem a te fájdalmaid. Ó nem, te még a boldog tudatlanság állapotában vagy.
Valahogy így érezte ő is. És érezte a kétségbeesést is, hogy tennie Kell valamit, bármit, de még a szemét sem tudta kinyitni. De az esze még többé-kevésbé a helyén volt. Az rendben, hogy mindig hülye, de koránt sem akkora idióta, mint amennyit mutat...*
~Frandor...~
~Ezt nem hiszem el...~
~Ó, hála az istennek~
~Hála neked, te idióta! Te szemétláda! A nyavalya vigye el az idétlen gondolataidat! Azt a láncos,lobogós teringettét....~
~ Frandor!!!!! ~
~ Csodálod, hogy ki vagyok akadva?! Itt mellettünk nagyban folyik a csata (Au...jaj ez fáj) én meg mozdulni sem tudok. Egyszer nekem is jogom van kiakadni!!!! Simán eljutottunk volna a várig, ha... ~
~HARC?!~
* Erre már rögtön kinyitja a szemét... és látja, amit lát... (Igen, az Istenekre, de jó dolog elnézni...) Úgy tűnik, folynak a dolgok nélküle is. Így sem tettek volna Eleget?! Ideje van a jól megérdemelt pihenésnek... azaz erőgyűjtésnek, mert megmozdulni se nem tud, se nem fog, az fix.*

*Nincs kifulladva, hála a haláldémonnak. Miért is lenne, hiszen az futott helyette, őt csak elhozta idáig. A démon kissé lemaradva követi.
A mágus óvatosan közelíti meg a krátert. Nem őrült meg, a sárkányokkal még akkor is vigyázni kell, ha félholtak.
Azonban ennek a sárkánynak vannak utasai is, akik közül az egyik hamarabb tápászkodik fel, mint ahogy arra számolni lehetett volna.
Na, nem mintha Dardanosz egyből gyilkolni akart volna, a démon is diszkréten a háttérben marad, parancsát várva.
Ehtar megáll tisztes távolságban, nem akarva máris felfedni kilétét.
Ő ugyan megmarad egy vándornak, még ha katonás is tartása és mozgása. A gyűlölt evolyraniak közé nem épülhet be, ha másképp viselkedik, mint ők.
Dardanosz karjait felemeli a béke jeleként. Botját nem teszi le, de támadó pozícióba sem tartja.
Nem akar harcolni.*
- Ácsi, kislány! Nem vagyok ellenség!
*Mikor a nő támad, Dardanosz kitér előle, miközben szemét le sem veszi a kardról. Van ideje félrehajolni, s egyvalamiben előnyben van. Ez pedig az, hogy kipihentnek számít a nőhöz képest.
A haláldémon már nem ilyen szerencsés, mivel Dardanosz mögött helyezkedik el, így a száguldó amazon őt találja el és meg.
Ehtar végignézi, ahogy a démon elenyészik éktelen sikoltás közepette. Eközben a mágus pajzsot emel maga köré, hogy óvja is magát, ha újabb támadásra kerülne a sor.*
- De ha nem kell segítség, odébb is állhatok!

*Az volt a felltett szándéka, hogy egy csapással kinyírja az idegent. Biztosan dagorladi, ez nem kétséges, hanem az gyorsabb és ami a fő, kipihentebb volt nála.
Akira nem az idegent, hanem a mögötte álló démont ölte meg. Akkora hanggal múlt ki, hogy a lány ösztönösen a fejéhez kapott és hátrálni kezdett.
Ezután azonban, hogy ne váljon célponttá a lehető leggyorsabban akart újból támadni.
Azonban ez nem fizikailag teljesült be, hanem a hihetetlen akarat hatására a kard aktivizálta magát.
Akkora erővel tört ki belőle a vakító fény, hogy a napsütötte napnak ellenére percekig az egész területet elárasztotta a belőle áradó vakító fény.
Aki belenéz elvakulhat.*

* Nem lát mást, csak a fél panorámát betöltő szárnyat -valószínűleg Frandorhoz tartozik- illetve egy... kardot(?), Akirát, egy... valamit, meg egy mágust. Fasza. Tehát még mágiával is számolni kell. Ilyenkor mit tehet az ember fia? Behunyja a szemét és alszik tovább.*
~ Alexi...~
~ Ne most, Frandor. Éppen kivonom magam a forgalomból.~
~ Azért ezt még megnézheted. A csajszi éppen most nyír ki egy haláldémont ~
*Nem volt mit tenni, ki kellet nyitnia a szemeit. Éppen elkapja a pillanatot, amint a haláldémon egy olyan fájdalmas rikoltás közepette döglik meg, hogy a füle csengeni kezd tőle. Erre már megmozdul, fülére szorítja a kezét. Még szép, hogy a szemét is becsukta, mert a szemhéjain át is érzi a meleget, a fényt...
A következő percben tudja, hogy Frandor megmozdult. Majd elismerően mordult egyet.*
Mikor kinyitja a szemét, miután újra sötét lett a szemhéjai alatt, csak azt látja, ahogy Akira a seggén csücsül, tőle egy méterre az újra normálissá vált kardja, a mágus pedig lihegve a földön fekszik (nem sok életkedvvel). Ötlet híján, Frandorra néz.
Az meg vissza rá.*
~ Jól van na, nem volt jobb ötletem. ~
~ Mutasd! ~
* És már látom is sárkányom szemén át a történteket. Egy tűzben edződött lényt ugyebár nehéz elvakítani. A lényeg, hogy a mágus felhúzott magának egy erőpajzsot, így a fény nem igazán bánthatta. A harcnak véget kellett vetni. Drága egyetlenem pedig a nyers erőszakot választotta megoldásképpen. Elég volt egy szárnycsapás. Míg Akirát a légáramlat legyintette meg, addig a mágust buldózerként eltarolta.*
~ Te jössz, te idióta... ~
~ Én is szeretlek, Frandor ~
* Hiába szeretne még heverészni, feláll, míg sárkánya kényelembe helyezi pofiját a mancsain.*

*A fény valóban nem árthatott neki, de az a légroham már ledöntötte a lábáról, amit a sárkány művelt.
A mágus a földön heverve nyúl botjáért, amit csak estében engedett el, így még mindig a kezében van.
Szúrós szemekkel bámul a sárkányról leszálló harcosra, és vissza a lányra.
Hitetlenkedik egy sort, de sok ideje nincs. Az a sárkány mégsem gyengült le annyira, amennyire kellett volna.
Mindegy, mert eddig sem akart harcolni. Ahhoz túl sokan vannak.
Még ha csak a lovas és a sárkány lennének, és a sárkány kellően súlyos sebesüléseket szerzett volna, akkor talán leölhetné, de minden jel arra vall, hogy van még erejük harcolni, s azzal a karddal együtt túl sokan vannak.
Feltápászkodásra nincs idő, így kissé még kótyagos fejjel inkább a lehető leggyorsabban talpra is pattan. Mivel pedig a sárkánylovas sem épp a leggyorsabban mozog, van is ideje egy kört rajzolni a földre botjával.*
- Firytaë!
*A megjelenő tűzdémonnak már mutogat is sebesen egymás után különböző pontokra a földön.*
- Tüzet akarok, oda, oda, meg oda is! Csináld!
*Tudja, hogy ezzel a szólított démonnal nem veheti fel a harcot a három evolyranival, de nem is ez a célja.
A fellobbanó lángok pillanatok alatt az ég felé törnek, s míg a bottal és szabad kezével mutogat, látható is, hogy félkörívesen fedezi a démon-szólítót a tűz mind a lány, mind a lovas, mind a sárkány oldaláról, mintegy közöttük lobogva.*
- Hát ti mind megbolondultatok! Az ember idejön, hogy segítsen, erre neki támadtok! Akkor legyetek meg saját magatok!
*Ezzel a tűzdémon által szabadon hagyott hátrálni is kezd. Az irány mind távolabb viszi a sárkánytól és a két evolyranitól is.*

*A fény amit spontán küldött, még csak nem is a saját gondolata volt. Egyszerűen csak megtörtént, és ebből adódóan alakult úgy, hogy ő is belenézett a mérhetetlen fénycsóvába, ámde a tomboló düh, ami felébredt benne, előhozta belőle a zöld szemét. Így történhetett az, hogy hiába a vakító fény, neki valahogy nem ártott.
Eddig is feltűnt, hogy nem bántja szemét a nap, de amikor a szeme zöld színben pompázik, minden hirtelen más lesz. Annyira erővel teli.
A pajzsot is, és a sárkány közbelépését is teljesen jól látja.
Azonban ekkora annyira fáradt volt már, hogy ott ahol volt, a fenekén csücsülve, nézett ki a fejéből egy darabig.
Amikor a tűz megjelent fel akart állni, de már nem bírta a lába, így csak egy nyögésre, és arra futotta hogy fenékről, hasra essen.
Majd nagy nehezen újra a hátára gurult, és az immár visszaváltozott kardot elengedte a kezéből.*
~Nem akarok elájulni... most nem...
~Alex!
*Ha más nem, ez az utolsó szó biztosan eljutott Alex tudatába is. Mintha a sárkány szólt volna neki a közös csatornán, csak hogy ez most Akira volt, mielőtt eszméletét vesztette volna.*

- A jó büdös életbe... ~Miért mindig én végzem a piszkos munkát?!~
* Nem várt választ a költői kérdésre. Nem is kapott. A szárnyaska kiütötte magát.*
~ Nyííííílvááánvalóóó, hogy egyedül is el tudom intézni, -jegyzi meg epésen- te csak heveréssz nyugodtan, mint aki jól végezte dolgát...~
* Tudta jól, hogy csak magának zsörtölődik. De ha egyszer olyan jól esik. Nem számít, közben azért feltápászkodott. Érezte, hogy valami csiklandozza tudata szegélyét, be akar férkőzni az aurájába. Nem szándékosan, csak olyan célirányosan neki szánva. ismerős tudat (hang?!) volt, de (egyrészt) képtelen volt összpontosítani rá és (másrészt) hogy őszinte legyen, nem különösebben izgatta. Az meg a másik dolog, hogy ki tudja, barát-e, bár nem érzett hátsó szándékot benne. De mindez csupán egy másodpercnyi ideig tartott, nem tovább.
De már fel is álltam, és kezeimet a magasba emeltem. Mégiscsak kapitány lennék, vagy mi a szösz, azért egy ártó és egy védekező szándékot még felismerek. Vagy már halott lennék. Biztos ami biztos, megerősítettem magam körül a védelmemet. Szemem sarkából láttam, Akira már használhatatlan. Kedves, hogy meg akart védeni.. mindenkit, és persze saját magát. De néha ezzel ártunk a legtöbbet. Nem jó dolog felhúzni egy démon-mágust.
Így hát a Seylától ellesett dathar-mágia nyelvén szólaltam meg.*
- Benvinguda! No fan mal els uns als altres! Relaxar!
* Azaz: "üdvözöllek, ne bántsuk egymást, nyugi". Istennő segíts, csak értse meg.*

*A lány végre elájult. Eggyel kevesebb gondja maradt a mágusnak, de még így is nagyobb volt a túlerő. Ez sárkánnyal, aki egy szárnycsapásával le tudja dönteni a lábáról, ugyan hogy szállhat szembe?
Csak az általa felkavart szél elegendő volt ahhoz, hogy elmenjen a kedve a sárkányöléstől.
Aztán még itt van a lovasa is.
Végre benne felleli az evolyraniak stílusát. Egy olyan harcos, akivel nem kell egyből a védekezésre, vagy támadásra gondolnom. Persze, hogy megérti a szavait, hiszen maga is darthar mágus volna, de szavait mégis inkább az ő nyelvén intézi hozzá.
Ha már titkos küldetésre küldték, hadd legyen számító kicsit.*
- Szükségtelen ezen a nyelven szólnod. Nem akartam eddig sem harcolni, jöttem, mert láttam, hogy lezuhantok.
Gondoltam, hátha kell segítség, de ez a nőszemély nekem rontott. Nem maradok itt tovább, oldjátok meg a gondjaitokat, ahogy tudjátok!
Engedelmeddel…
*Ezzel talán kissé merev mozdulattal int szabad kezét megemelve a harcosnak. A sárkányt szándékosan figyelmen kívül hagyja, miközben folytatja a tűzgyűrű fedezékéből való hátrálást.*

// Akira még K.O. Smile

//

* Ránéz a távozni készülő mágus arcára.
Azért nem hülyült meg teljesen, még ha a csaj is emelt kardot először az idegenre, és ha az állítólag tényleg segíteni jött nekik, akkor sincs oka rá, hogy megbízzon benne. Nem bizalmi alapon vált kapitánnyá. Arra ráér később is. Inkább felveszi a maszkot. Csak úgy süt róla a nyugalom, ajka féloldalas, megnyerő mosolyra húzódik, merő barátságosság, kedvesség és kedély az egész sárkánylovas lénye. Ez kell most ide. Ám ez a hám olyan gyorsan le is kophat róla, mint ahogy azt már ébredésekor felvette. Az adalék hozzá egy csepp veszély. Erősen reméli, hogy minderre nem lesz szükség. Lehet, hogy sokan szoknyapecérnek, komolytalan alaknak tartják, de ha ők ezt mesélik be maguknak, hát legyen. Nem fog rácáfolni. De azért valamiért mégiscsak tartanak tőle és szó nélkül követik az ő, és sárkánya parancsait.*
- Sajnálom, ha a fogadtatásunkkal kényelmetlenséget okoztunk egy barátnak. -*szabadkozik kezét kitárva, derékban meghajolva. Szemét le nem veszi az idegenről. Egész lénye az ártatlansgot sugallja. Ez a célja. De őszintén. Nincs szükségük most még egy összetűzésre.*
- Nevem Alex, és megtisztelnél vele, ha elárulnád nekem, ugyan kinek is felyezhetem ki őszinte bocsánatomat...
* Akira testére néz. Nem mer odamenni hozzá, bár hihetetlen nagy késztetést érez arra, hogy azon nyomban odaugorjon, és tudja, hogy minden rendben van-e vele. de nem teheti meg. még nem.*
- ... a társam nevében is.

Tárgy: Re: Északi Végvárság kapuja - térkapu Csüt. Aug. 02 2012, 10:40

*Nem felejti el, hogy egy evolyrani elitosztagos, nevezetesen egy sárkánylovas áll előtte. Nem bízik meg benne sem, elvégre a sárkánya éppen az imént seperte el egy légrohammal, amit nemes egyszerűséggel, a szárnyával csapott.
Nem, Dardanosz figyelme élesen irányul Alexre.
Álságosnak érzi a másik szavait, beléültették gyermekkora óta a gyanakvást az evolyraniakkal szemben. Dagorlad nem feledi, hogyan győzték le, legalábbis szerintük, az előző háborúban.
Ehtar nem akar megbízni a férfiban, ekképpen egy nevet mond, ami eszébe jut.*
- Koran Merdevich vagyok. És a bocsánatkérést elfogadom, de láthatóan nincs szükségetek rám. Az istenek legyenek veletek!
*Ezzel, mintegy tisztelgésképpen, fejéhez emeli botja végét, s azzal int Alexnak, az alélt lánynak, valamint a sárkánynak is.
Ha nem tartóztatják, akkor még mindig a lángok fedezékében folytatja a hátrálást.
Komolyan elment a kedve attól, hogy ezzel a sárkánnyal és a lovasával, meg az őrült lánnyal csapjon össze. Nem mellesleg ezzel mindkét küldetését veszélybe is sodorná.
Akkor pedig inkább a feladat, mint hogy értelmetlen harcba keveredjen.*

Tárgy: Re: Északi Végvárság kapuja - térkapu Csüt. Aug. 02 2012, 19:19

*Álmosan kászálódik fel a földről. Mint aki aludt egy jót... na jó azt azért nem. Egyelőre azzal van elfoglalva, hogy fáj a feje, de miért is?.... Passz. A "mi történik", meg "hogy kerülök ide" melett még sok hülye kérdés megfogalmazódott benne, de szerencsére egyiket sem mondta ki hangosan. .... Aztán feltápászkodott.*
~Mi történik itt?
*A kardról még mindig sejtelme sincs... talán sokkot kapott.
Aztán meg lát egy férfit. .. azaz kettőt, de utóbbi elég nehezen kivehető, hogy milyen az alakja, mert egy lángoszlopal vagy mivel takarja magát.... egyszóval nem érdekes, meg amúgy elég hátborzongató fivkónak tűnik.
Az a másik viszont!... Felemeli kissé sajgó kezeit, amire amúgy ügyet se vet. ... Jaaah, hogy vérzik a feje? Ugyan már, kit éredekel ha a közelben van egy totál helyes srác???
Odabaktat, nem... odabotorkál,.. ez sem megfelelő leírása... oda szökkel (?) a tünemény fiúúúkához, és átkarolja. .... Valahogy, egyre erősebb a gyanú, hogy jobban beütötte a fejét, mint kellett volna.
Amikor pedig megszólal, az már csak a hab a tortán.*
-óóh, hercegem! ölélj át szorosan és ne engedj el soha .... soha soha soha.
*Mintha víszhangozna a hangja.... meg furcsa kiejtéssel, kissé nyávogós magas hangon beszél.... mint egy kisgyerek.... vagy valamilyen színészi dráma darab főhősnője.... mindegy, most így érzi magát... jól.... vagy mi.*

//Am, hogy felldobjam az esetet...amúgy a csajszi nem sokat csinálna pattogás meg siránkozáson kívül.. de majd jön az ne féljetek XD//

* Gyerünk, így tovább fiúk-lányok! Nem elég, hogy magához kell térnie (meg a sárkánynak is) most elölről egy veszélyes mágust, hátulról meg egy láthatólag elmebeteg kislányt kap a nyakába. Hogy mászol ki ebből a helyzetből, Alex Morose?! Néha nem hiszem el, hogy...*
~ Drágám! -* hallja meg fejében a sárkánya erőltetett, idétlen akcentusát, amitől a falra tudna mászni. Még ez is...*
~ Igeeeen? -* most még pátyolgathatja ezt a nagyra nőtt gyereket is. Ennyi erővel elmehetett volna tanítónak is, nem pedig katonának. Egy és ugyanaz. Nem egy várudvar méretű csirkével lenne összenőve...*
~ Hé! Mit mondasz? Hallom ám...!
~ Semmit... -* Persze, hogy hallja. Olyan a füle mint egy bagolynak...*
~ Mit mondasz?
~ Semmit...
~ Baromarc...
~ Na, pont egy várudvar méretű madár szólal meg...
~ MIVAN?! KIKÉREM MAGAMNAK...
~ Bocs.
~ Na azért... csupasz majom.
~ Fulladj meg a füstödben! Büdös dohányos! Ezt pont egy máglyafüstszívó sárkány mondja, aki képes végigkutatni a fél királyságot, csak hogy boszorkányégetést találjon?!
~ Te beszélsz?! Hányszor szedtelek össze részegen, amikor kengurunak képzelted magad? He?!
~ Hé, az egyszer volt!
~ És amikor majdnem megfulladtál egy fehérnép mellei között???
~ Jujj... az tényleg durva volt.
~ És akkor még újra is akart éleszteni.
~ Ja, és ledugta a torkomon az ujját...
~ Fujj....
~ Inkább ne beszéljünk róla.
~ Egyetértek.
* Szóval adott egy mágus, akit inkább nem engedek el. Lehet, hogy Evolyran ellensége, és én szabadon elengedem?! Aztán meg itt Akira. Aki annyira beverhette a fejét, hogy ha itt helyben akarom...*
~ Alex, passzold ide Akirát! Lefoglalom, amíg te rendezed a gondolataidat, mert a folytatást nem akarom hallani.
* Mi mást lehet tenni, mint a lányt eltolni magától, és a varázsló felé fordulni. Hallhatóan Frandor már felállt, és nem tesped tovább a kráterében.*
- Kérem, mivel győzhetném meg, hogy ne ellenségként tekintsen ránk? -*kérdezi a varázslót*

*Valami történik, de a lángok magát a mágust is akadályozzák a kilátásban.
Dardanosz szemei kikerekednek. A sárkány talpra áll.
Már egyértelmű, hogy hiba volt ide jönnie. Szépen tovább kellett volna osonnia, egészen Evolyran szívéig. Most azonban már késő bánat.
Ellenben legalább az elit sárkánylovast lefoglalja a nyakába csimpaszkodó lány.
Még sebesebben kezd távolodni, s ha már így van, akkor legalább méltósággal tegye.
Elvégre mégiscsak Dagorlad katonája.
Botjának végét hátrálás közben érinti a földhöz szinte minden lépésnél, mintha nehezére esne tartani, s inkább afféle vándorbotnak, vagy sétapálcának tartaná csak.
A katona szálegyenes tartása egy pillanatra kiválik a tűzből, ahogy a szél hatására a lángok szétnyílnak egy rövid időre.*
- Nem én keresek itt ellenséget! Az az őrült nőszemély támadt nekem!
Annyi a legkevesebb, hogy ha már segítő szándékkal jöttem, legalább békében távozhatok.
*Ha nem lenne az önuralma, amit már régen megtanult, most mérhetetlen harag venne erőt rajta. Evolyraniak elől hátrál.
Legszívesebben inkább leölné mindet, de nem teheti.
A feladat egyébként is fontosabb annál, tehát mennie kell. Minél hamarabb, annál jobb.*

*Amíg lehet addig ölelgeti kissé béna kezeivel Alexet. Olyan jó érzés volt... erre, olyan hidegen félre tolják. Félre tolja Alex! Ott áll egy darabig, míg a férfi megszólal a mágus felé, és csak néz ki a fejéből. Aztán hirtelen elsötétül a szeme, és gonosz zöldességgel villan meg. Felemeli balját, a jobb valamiért nem úgy mozog ahogy kéne. Egyszóval felemeli a balját és egy precíz ütést mér a férfi, .... a gonosz hideg férfi tarkójára, hogy ha nem is ájul el, de beleszédül, s a következő pillanatban a földről kéne újra egyenesbe szednie magát. Ezt érdemli az aki ilyen durván eltaszította magától. A mágust meg sem hallja...., majd kikerekedik a szeme, és magához szorítja azt a kezét, amivel a műveletet hajtotta végre.*
-Ááú, ez fááááj!
*Majd jobb alkarját a homlokára helyezi, (még mindig nem foglalkozik a mögötte tornyosuló sárkánnyal, láthatóan még nem tért magához....vajon mikor fog?), és az égre tekint. Egy de "fáj a fejem is", grimaszt vág le, csak úgy magának, majd a kardja felé pillant, de nem úgy néz ki mintha észre is venné, csak arra felé nézelődik.*
-Hová is tettem a kardom?....
*Úgy néz ki tényleg nem látja. Tesz egy-két fél lépést arra felé, aztán mégis csak szemet szúr neki a mágus. Rámereszti zöldben úszó szemeit, aztán....(talán ez hozta vissza), egy sokkoló felismerés tükröződik vissza róla.
Az arca furcsán, holtan elnyúlik és pillanatok alatt lett falfehér, majd ugyanakkor izzó vörös a dühtől. Rámutat bal kezével, de ebben látni azt is egyben, hogy például nem tudja behajtani a csuklóját, vagy fogni az ujjaival.
Valószínűleg ellenfél se lenne ha a mágus rájuk támad. Ennek ellenére vádlón és felsőbbség teljesen beszél.*
-Te!
Dagorladi! Láttalak, ott voltál Sephositában is!
Árulj el valamit.
*Ez most a legfontosabb. Kivallatni a feltehetően jóval erősebb idegent. Tipikus Akira reakció.*
-Hol van a Sárkányúr!
*Azonban a kiállása, hiába harcias, megtépázott, sőt. Reszket. Összeszorított fogain is érezni, hogy ez bizony a fájdalom miatt van. Talán elmúlt a szer hatása? Nem valószínű. Inkább az a löket, amit Alex adott neki, a szer talán még nem is fejtette ki egészen a hatását.*

* Egyértelmű, hogy itt mindenki ütődött. Vagy gonosz. Vagy csak szimplán a "rossz oldalon" áll. Most kell nagyfiúnak lenni.*
~ Frandor, azt mondtam, foglald le...
* Na tessék, hiába beszél az ember egy sárkánynak. Egy pillanatra téveszti szem elől ezt a nőt, és az máris hátbatámadja. No de kérem, milyen viselkedés ez? (Az meg a másik dolog, hogy nem szereti, ha mások mondják meg, hogy mit csinál. Sehol, semmilyen körülmények között nem tolerálja!) Mit vétett, hogy össze kell esnie a rá mért ütéstől?! Aztán tápászkodhat fel... kikéri magának, na.
~ Kislány, kislány jössz te még az én utcámba...~
Szóval, készülj Akira, a kölcsön kenyér visszajár.
Csak először rázzuk le a mágust. Nem kell ige galiba. Csak nyugalom, mindenki. Ő nyugodt is volt, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem hallja a Sephosita - szót.
Aj-jaj.
Csak évszázados összeszokottságuk mentette meg őt és sárkányát attól, hogy le ne bukjanak: ők bizony csak most kezdenek Igazi érdeklődést mutatni a jövevény iránt. Azonban zöldfülűek nem lévén, a pókerarc uralta a jelenetet.
Azaz Frandor sárkányhoz méltón letottyant a seggére, ő meg össze próbálta szedni valahonnan Akira kardját.
Nevezetesen a sárkánya hátsója alól
~ Felejtd el, hogy felállok! ~ -*hőbörög a nevezett.
Néha elég nehéz egy sárkányal vitázni, ha közben arra kell ügyelni, hogy megvédj egy bajos személyt. Ja, és ha mégis áll a bál, akkor cselekedni is kell.
Akkor már inkább egy jó hideg mézsör. *
- Hé, te! -*kiált vigyorogva a varázslónak*- szereted a sört?
~ Neee... -*horkant fel szárnyasom*- Te most komolyan leülnél vele inni, amikor lehet, hogy... ?
~ Őőő... Ja.

- Gőzöm sincs, miről beszélsz! Mi az a Sephosita?
*Mereszti szemeit a mágus. Még jó, hogy a lángok és a sötétség elegye rejti, amint arcából egy pillanatra kifut a vér. Hát felismerték. Pedig még szinte be sem jutott Evolyranba, máris beazonosították.
Nem lesz ennek jó vége.
A sárkány ott tornyosul a nő mögött, miközben a lángok között Dardanosz folyamatosan hátrál tovább. Ő ugyan nem hagyja abba.
A nő azért az elit harcost minta a földre küldené, de hamarosan a lángok újabb játékának köszönhetően már megint látja és áll.
A sárkány azonban mélyebbre került, hogy lekushadt, vagy lefeküdt, vagy csak valami ülő pózt vett fel, arról fogalma sincs. A tűz még mindig hol felfed, hogy elrejt előle az egyre kisebb alakokból.
Igen, már kiabálniuk is kell, hogy hallják egymás hangját. Hamarosan elé távol lesz, hogy egy újabb démont megidézve eltűnhessen előlük, hiszen a talán a harcos kivételével mind sérültek.*
- Nemrég még meg akartatok ölni. Nem fogok a gyilkosaimmal baráti iszogatásba!
*Kiáltva vissza a válaszát a mágus. Botját már készenlétbe helyezte, hogy végre elhúzzon erről az átkozott helyről a sárkány és barátai társaságából. Talán más körülmények között majd megleckézteti őket, persze fejjel rövidítve mindet, de most nem. Legalábbis így gondolkodik.*

*Csak egy valami járt a fejében. Hogy a fenébe mondhatta ezt Alex? Meghívni teázni... azaz mindegy mire az ellenséget? Ha rajta múlik már ketté vágta volna, erre a srác sörözni akar vele? Hitetlenkedve fordult felé és olyan zöldesben úszó gyilkos pillantásokkal meresztgette rá a szemeit ami eltéveszthetetlenül küldi a jeleket.*
~Te nem vagy normális! Most faggatom ki!!!
*Habár a mágus egyetlen mondattal hárít, azért ő úgy érzi van itt még esély bőven, főleg hogy nem őrült meg. Ezt az alakot látta amellett az akasztófára való mellett, akit valakik Úrnak is hívnak. Dagorlad. Ki más hívna egy többszörös gyilkost Uramnak? Valószínűleg annak még lelke sincsen, nem hogy értelme. Csak a vért látja, meg kell ölni. Azonban mielőtt bármit mondhatna akár a távolodó dagorladinak akár Alexnek, valami mintha megroppant volna benne.
Egyetlen érzés kerítette hatalmába. Összerándult a hirtelen jövő fájdalom és reflex miatt, ahogy érezte a felfelé törő akármit.... akármit...
Vadul a szájához kapta még mozgó bal kezét, mert már egy ideje furcsán lóg a jobbja, azonban baljával se tudta eléggé eltakarni a száját, és a réseken mély vörösre festve talált magának utat a drága vér.
Nem elég. Térdre rogyott ahogy tovább öklendezve egy újabb egész adag vért köhögött fel. Befestette előtte a homokot is és a kráter szélét.
Egyetlen pillanat leforgása volt, de ezek után szakadozott, sűrű levegő vétele elárulta állapota súlyosságát. Hogy felejthették el?
Hiszen Akira a temetőben halni készült most pedig a pattogás megbosszulja magát. A mellkasához kapott és szorosan tartotta a kezét rajta, de gyorsan érezte elszállni a végtagjaiból az erőt. Egy pillanatra fel akadt a tekintete ahogy a földre zuhant és félő volt, hogy ott már nem fog tovább levegőt venni.
Hanem a csoda, vagy talán a lány mérhetetlen élni akarása megint csak jeleskedett.
Azonban nincs mit kertelni.
Egy nagy adag vér mellett feküdt, összeroskadva, minden izma feszülten, olyan kicsire húzva a lány testét, amennyire csak lehet. Az idegek játéka? Ő nem érzi. A karjai is mintha máséi lennének. Csak a mellkasába szúró éles fájdalom van.
Az egész vékonyka test, most erőtlennek tűnt és valószerűtlennek.
A vér, amely színéből ítélve a tüdejéből szakadozott fel, még mindig szivárgott a szája sarkán...és mintha valamit mondani akarna. Fel le mozgott a szája, de hang nem jött ki.*
~Nem...kapok...levegőt...

* Ó, igen. Ez a pillantás egyértelműen gyilkos. Ha ölni tudna vele. De Akira nem tud, szerencséjére. Szóval csak megvonja a vállát, amolyan "Mi van? Talán csaptam volna le, csak mert neked nem tetszik a fazon?!" -válaszként.
A mágustól meg nem is várt mást. Teljesen bizonyos folt felőle, hogy elutasító választ fog kapni. Hát, ő mindent megpróbált.*
- Hát, igazán sajnálom... -*tárja szét tehetetlenül a karját.
A helyzetet már nem lehet tetézni, hiszi ő naívan.
Pedig mekkorát téved!
A következő pillanatban Akira... nos, vele történik, ami történik. Természetesen azonnal odafutna hozzá, ha levehetné a szemét az ellenséges dragorladiról. Nem ide, gyors, egyszerű megoldás kell. Szóval még azelőtt cselekszik, hogy Akira végleg tehetetlenné válna. Már akkor, amikor meglátta, hogy mi színezi vörösre a lány száját...
Csak egy pillanat kell hozzá, annyi sem... Összenéz Frandorral, aki a következő másodpercben már talpon van, és szétvetett szárnyakkal (ezzel eltakarva őt és a lányt) teli torokból üvölt a mágusra Méghogy barátságtalan lenne a fogadtatás?! Nem mindegy már? Ő pedig karjaiba kapja Akirát, akiről pillanatok alatt megállapítja az élénkvörös vér alapján a tüdővérzést. Nem igazán tesz most jót neki a rázós út, de nincs mit tenni, ha meg akarja menteni, és az ő ereje is már lenullázódótt, arról nem is beszélve, hogy ha idáig életben tartotta, nem most fogja megölni; szóval nincs mit tenni, három lépéssel felszökken a sárkánya hátára, aki élesen lesi az alkalmat, hogy ha a mágus tüzet merne küldeni rá, ő ellentűzzel válaszoljon.
Zárójelesen megjegyzi magának, hogy Akira kardját már Frandor talpra ugrásakor felkapta és és eldugta a kabátjába, de ezt senki nem láthatta, legkevésbé a lány.*

*Figyelemmel kíséri a történéseket. Talán mégis sebezhetőbbek lennének, mint mutatják magukat? Minden evolyrani álnok, ők sem kivételek. Bár lenne mellette még egy osztag katona, vagy éppen csak még három másik mágus! Azokkal elsöpörné a sárkányt, az őrült fruskát és az elit katonát is.
A nő már körülbelül nem lehet ellenfél, a sárkány azonban megjelenik, amikor a lángok felfedik a látványt, akkor már csak a sárkányt látja. Az üvöltés messziről jön, de a hang és valami orrfacsaró bűz, minden bizonnyal a sárkány lehelete, utol is éri.
Sötét tekintettel mered a sárkányra. A pajzs, amit még korábban emelt, még mindig fent van, de nem támad.
Értelmetlen lenne most megtámadni őket, holott talán még esélye is lenne. A sárkány nemrég zuhant le, a nő sem lehet túl jó állapotban, tekintve, hogy az imént ájult el.
A katonát is megviselhette a zuhanás, így mi marad? Három legyengült ellenfél.
Azonban Darkmen küldetése lebeg szemei előtt. Nem támadhat, nem kockáztathat.
Így megáll a tűz mögött, ami épp a sárkány üvöltése miatt vált ketté egy pillanatra, de már újra ott lobog, ahol korábban is.
Dardanosz fekete botját két marokra kapja, úgy les ki a lángok között, hogy a sárkány vajon csak fenyegetésből tárta szét a szárnyait, vagy repülni is tud?*

*A sárkány üvöltése távolról éri el. Nem hallja, nem látja, csak a fájdalom létezik.
Azt sem érzi, hogy ölbe veszik. Nem hagyják a földre esni végleg.
Vagy mégis? Ahogy Alex kézbe kapja, amennyire lehet, hozzá bújik.
Fázhat, s a férfi melege jóleső érzés.
Azonban ha megszólítanák sem válaszolna.
Egyfajta éber álomban van, s itt is van meg nem is.
... de inkább nem.
Sietniük kell.*

//Huhh, a végén addig nyúzzuk, míg a csajszim kidől.
Én ezzel búcsúzok Ethar, a kövit már sztem Elroanba fogom írni.
pápá, még találkozunk, és akkor beváltom az ígéretem ^^ hehe....//

* Gondolatban felírja NAGY piros betűkkel a képzeletbeli teendői listájára (amit igazából Frandor tart észben, és figyelmeztet), hogy utána kell nézni ennek a mágusnak. Ha az ösztönei nem csalják meg, és miért is tennék, akkor datharral van dolga. Eleget látta már, hogy egy bizonyos személy használja a démon-mágiát... nos, ez nem különbözik tőle. És aki valaha is értett ehhez a bűvészkedéshez, az tudni fogja, hol érdemes szaglászni. Ideje kihasználni az ismeretségeket.
Ami a lányt illeti, elkeserítő állapotban fekszik a karjaiban. Azaz már Alex előtt, a nyeregben.
Egy utolsó pillantást még vet a varázslóra, majd Frandorral kommunikál.*
~ Ideje indulni öcsi.
~ Szerencséd, hogy nem öreganyádnak szólítottál!
* Ezzel a végszóval felemelkednek a levegőbe, a sárkány végig védve magát a támadásoktól, melyek, jól tudják, bárhonnan érkezhetnek.
Eltűnnek a felhők között.*

// Köszönöm a játékot! //

*Dardanosz még látja, amint a hatalmas sárkány a levegőbe emelkedik. Felnéz az égre, ahogy távolodik. Elszalasztott egy alkalmat, de Darkmen küldetése fontosabb.
Ajkába harap, majd sötét tekintetét körbehordozza a lángokon. Akkor nincs miért tovább a fedezékükben maradni. Szabadon folytathatja útját az evolyraniak területeinek szíve felé.
Amerről hátrált, arra indul most vissza és hamarosan már csak a hátát világítják meg a lángok. Hamarosan ki is alszanak majd.
Jó tempóban halad a birodalom belsejének irányába. Fejében feljegyzi, a lány felismerte. Nem gondolta volna, hogy Sephosita esetleges túlélői közül épp itt és épp most fut bele egybe.
Továbbá az elit harcosban sem bízhat, lehet, hogy keresni fogja. Időszerű lesz eltűnni a birodalom forgatagában. A tömeg elrejti majd, s ahova megy ott lesz tömeg.*

//Én is köszönöm a játékot!//

» 1. Északi véglet kapuja - térkapu
» 2. Namarre kapuja - térkapu
» 5. Darkloob kapuja - térkapu