01. Evolyran városa

*Komolyan elcsodálkozott azon amit a férfi mondott. Megszeppenve hallgatta, végül őszintén elmosolyodott.*
- Köszönöm.*Most ő is elpirult, de csak egy picit, bár igazság szerint fogalma se volt arról hogyan csinálta mivel a halottak nem tudnak elpirulni, na mindegy. Ő is felnézett az égre. Álmodozva nézte és akkor se vette le róla a tekintetét miközben beszélt Rickhez.*
- Imádom nézni a csillagos égboltot. Teljesen elvarázsol.* Ránézett a férfira.*
- Igen, azt hiszem ideje menni. ~Hát az már az elejétől biztos volt, hogy akire én várok nem jön el.~
- Öhm tudod...Nagyon messze lakok. Nem szükséges elkisérned.*Kibújtatta Rick karjából a sajátját és hátrált pár lépést.*
- Köszönöm a szép estét, és, hogy megvédtél azoktól a tuskóktól, ha nem is az volt a fő célod. Vigyázz magadra, és kerüld a bajt! Nem akarom, hogy a következő alkalommal a temetéseden találkozzunk.*Elmosolyodott.*
- Viszlát Rick! * Intett neki aztán megfordúlt, de még mielőtt elmehetett volna visszaszaladt és egy puszit nyomott a férfi arcára.*
- Tényleg, köszi. *Ezzel megfordúlt és elsietett. Nem ment már az este vadászni, inkább visszabandukolt a menedékhez. Út közben összefutott tejmániás szobatársával is, így együtt mentek hazafelé.*

*Nos...Már megint itt. Cecília nem tehetett róla, imádott Evolyran utcáin sétálni, imádta nézni a fénylő csillagokat és imádta, hogy mindig akad egy kedves ember aki "megvendégeli." Ma is meghívták már vacsira, jóllakottan, elégedetten, sétálgatott.*~Hmm...kicsit unatkozok. Bár jönne vala...~*Ebben a percben ismeretlen szagot érzett. Leemelte tekintetét a csillagos égboltról és megállt. Előtte egy fiú sétálgatott, egyedül volt. Nem látta még, gondolta barátkozik egy kicsit, de valahogy nem jött ki hang a torkán. Csak állt, és nézte az egyre közeledő férfit.*

*A férfi kikerülte. Ez eléggé meglepte Cecit. Soha nem történt vele még ilyen, és ahogy most megtörtént a jelene, valahogy nevetnie kellett. harsányan felkacagott aztán megfordúlt.*
- Ejnye de udvariatlanok vagyunk.*Még mindig nevetett aztán szép fokozatosan abbahagyta.*
- Ilyet nem illik, az a legkevesebb, hogy köszönsz egy fiatal lánynak aki veled szembe áll. Aztán ha nagyon udvarias vagy, még azt is megkérdezed, mit keres kint ilyen késő este.*Nagyrészt ha férfi jön vele szembe, mindig ez történik. előre nyújtotta a kezét.*
- Örvendek Cecília vagyok, jegyezd meg jól, én nem birom, ha köszönés nélkül elmegy mellettem egy férfi, ha ismer ha nem.*Elmosolyodi, mintha csak egy vidám és kedves dolgot mondott volna. Bár igazság szerint volt oka ilyet mondani, hisz ő egy félelmetes vámpír, ha tudják, hogy az, ha nem, a legkevesebb, hogy köszönnek neki. *

*Melkasa fölött összefonta karjait, úgy hallgatta végig a férfit.*
- Örvendek Declan. Nem mondom, ritkán találkozok hozzádhasonló maguknak való figurákkal.*Elvigyorodott, két nagyobb szemfoga kitűnt a többi közül. Ceci teljesen megfeledkezett róluk, aztán mikor eszébe jutott, hogy*~hupsz, így nem kéne vigyorogni~*Azonnal be is csukta a száját.*
- Igen, nem vagy az apám. az már évekkel ezelőtt elment a csilagokhoz. de tudod, nincs kedvem se nosztalgiázni se itt veszekedni veled. Nem kezdhetnénk előről?*Újra kinyújtotta a kezét, most kedvesen és aranyosan mosolygott.*
- Cecília vagyok. Szeretek éjszaka mászkálni, és gyönyörködni a csilagokban. Elnézést, hogy előbb ilyen udvariatlan voltam.*Mondta kedves hangon.*

*Vidáman nézett Declanra.*
- Biztos boldog lehet.*Aztán ő is elnézett az égre. Hosszasan beleszagolt a levegőbe aztán elkezdte mondandóját.*
- Hogy miért szeretek? A csillagos ég miatt. Imádom a csillagokat, már kicsi korom óta. Úgy gondoltam, hogy mikor felnőtt leszek, angyallá válok, növesztek két szép szárnyat és felrepülök a csillagokig. Sajnos ez soha nem sikerülhet.*Elhúzta a száját és tartott egy kis szünetet, majd folytatta.*- Miután idősebb lettem, rájöttem, hogy nem lehetek angyal, de a csillagokat méginkább megszerettem, leginkább azért mert a mesterem azt mesélte, hogy miután meghalunk mi magunk is csillaggá válunk, és minél több jót teszünk annál fényesebbek leszünk. Elszomorított a gondolat, hogy nem lehetek angyal, de az, hogy egyszer belőlem is egy fényes csillag lesz sokkal jobb kedvre derített.~Bár valószínű, hogy én nem leszek túl fényes. Sőt...~*Arcáról eltűnt a mosoly, a múlton kezdett merengeni. Aztán visszatekintett Decre.*
- És, te szereted a csillahokat? Vagy tényleg nem szeretsz mást ezen a világon mint a hugodat?*Újra elmosolyodott, hangja játékosan csengett.*

*Érdeklődve hallgatta a férfit.*
- Egy szebb élet....Milyen jó is lenne az.*Számára minkét variáció jól hangzott, bár egyiket se tudta bizonyítani. Ő halála után nem lett csillag, és nem lett szebb élete. Itt ragadt ebben a földi pokolban. Mert számára az élet maga volt a pokol. Soha nem nőhet fel, hosszú élete miatt végig kell néznie barátai halálát és valószínüleg soha nem tudhatja meg mi az a szerelem...talán. Mikor Declan arról a lányról kezdett beszélni akit csak a csillagok alatt láthat. Áfutott a gondolat az agyán*~Talán vámpír a nő?~*Szívesen megkérdezte volna, de elég nagy bajban lenne a tévedne.*

*Kicsit kuncogott ezen a "menj aludni" dolgon. Ő ilyenkor nem alszik, ő ilyenkor éber, számára az éjszaka a nappal. A csillagok a nap, az emberek a....táplálék, bár ezt így nem szerette kimondani, hisz valaha ő is az volt.*
- Viszlát Declan! Ha találkozok a csillagok alatt megjelenő nővel átadom az üdvözleted!~Főleg, hogy valószínüleg egy fajtársamról van szó.~*Nyújtózótt egy nagyot. Szemei vörösen égni kezdtek.*
- Eljött az idelye, hogy megint meghívassam magam vacsorára!*Elégedetten összecsapta a kezét és elindúlt vadászni.*
//Ne kezd megint -.-" xD Egyb szivesen és én is köszi szépen MAGYARUL! xD :P Jóéjszakát! //

//Időntúli//

* Ez... igaz. Részben igen. A szerelme.*
- Frandor olyan... mintha az öszes férfirokont egybegyűrnéd sárkány alakba. Egy kicsit az apám, a bátyám, és egy kicsit, bár nem gondolnád, de mintha a fiam is lenne. A legjobb haver és társ. Maga a lovasság maga a szerelmem inkább.
* Kivezeti közben a terem közepére Lounyt, s maguk után húz még egy szőnyeget.*
- Azt hiszem, ez elég lesz... egyenlőre...
* Sejtelmesen rávigyorog Lounyra, s hirtelen a kezét, amelyet fogta eddig is, a másik kezével is elkapja, hátracsavarja, s lenyomja matracra. A lány mindebből bizonyára annyit érzékel, hogy egyszeriben a földön hever. Hacsak nem készül ezek után valami visszavágásra... tehát vár pár pillanatot, felkészülten. Érhetik az embert meglepetések. Ha nem, még jobb... legalább maga taníthatja be neki.*

-Hát igen! Valaki, akire mindig számíthatsz! Frandor igazi jó sárkány…., bár csak egyszer ültem a hátán, de akkor is…-
-Aztán vigyázz rá vagy inkább ő vigyázzon rád?- mosolygott Louny, ekkor Alex felsegítette, s pár pillanat múlva Louny a földön találja magát. Ez váratlanul érte. De, ha már játék, akkor legyen játék. Louny jelzi, hogy megadta magát, s kis csalással, mikor Alex már félig elereszti Louny hirtelen mozdulattal, megfordítja az állást. Most Alex érezheti közelről a matracot.*
-Na milyen voltam?- dicsekedett Louny.

*Cecília unottan sétálgatott Evolyran utcáin. Mostanság azért járja állandóan a várost, hogy mindetn pontosan kiismerjen. Lassan már minden sarkot, fát, boltot, és fűszálat ismert. Megérkezett a parkba ahol Mayaval ismerkedtek meg.*~Maya, vajon most mi lehet veled?~*Ebben a percben ismerős illat csapta meg az orrát, villámgyorsan megfordúlt és az illatot követve szaladni kezdett.*
- Maya!*Kiáltotta hangosan és barátnője nyakába ugrott aztán ő is leült. Szemei csillogtak a boldogságtól.*
- Örülök, hogy látlak! Tudod épp rád gondoltam! *Vidáman elmosolyodott.*- Mesélj, mi van veled? És Zsömi, hogy van?*Kérdezte, arcáról a mosolyt le se lehetett volna kaparni.*

*Maya hirtelen egy ismerőshangot hall meg, amely hang ráadásul az ő nevét kiabálja. Mire felnézett már Cecília a nyakába ugrott. Maya nagyon boldog lett, hogy Cecília az. Eleinte nem is hitt a szemének. *
-Cecília?-
-Ó Cecília, úgy hiányoztál már.- * Ekkor Cecília már leült a padra, s róla is, úgy áradt a boldogság, ahogy Mayáról. *
-Milyen különös én is pont rád gondoltam!- mosolygott Maya.
-Ezt a sors akarta így! Na de mesélj! Mi van veled?- kérdezte Maya Cecíliát izgatottan, de legfőkébb kíváncsian.

//Jégcsap//

*Kicsit elgondolkozott azon amit Maya mondott. "A sors akarata." Hát igen, lehetséges, hogy tényleg az volt, vagy csak puszta szerencse, de a lényeg, hogy most végre megint találkoztak.*
- Nincs semmi különleges. Élem napjaimat. Egyébként képzeld, már nem csak én és Margaret élünk a Sötét Oromban! Több vámpírral is összeismerkedtem mióta nem találkoztunk. Ők is rendesek. De nem csak vámpírokat ismertem meg! Sok más halandó barátra is szert tettem! Meg lett egy szőrös, tejfüggő lakótársam is. Egyre jobban kiigazodok itt Evolyranban!*Mesélte boldogan Cecília.*- Bár tudod, nagyon hiányoztál ám.

*Bólintott.* - Jól viselkedtem, bár volt egy két alkalom de haggyuk inkább....És nem felejtettelek, el! Nagyon sokat gondoltam rád!
*Kicsit morcosan nézett a nőre, úgy tett mintha megsértődött volna aztán boldogan elmosolyodott.*
- Igen. Az új szobatársam egy fehér kandúr aki odavan a tejért, és addig nem hagy aludni amég nem öntök neki tejet. Miután megitta felmászik az ágyra és szétkarmolja a lábamat, alszik kb egy órát utána felkel és addig nyávog amég nem öntök neki tejet. Elég idegesítő, éjszaka meg mindig eltűnik. Bár azért nincs szívem kitenni a szűrét, és már egész megszoktam, hogy ott van.

*Ceci elhúzta a száját.*
- Igen...aranyos....és karmolós...meg nyávogós...bár lehet, hogy csak így mutatja ki a szeretetét.*Ezen nevetett egy kicsit aztán rádőlt Maya vállára.*
- Zsömi sokkal édesebb nála. Egyébként nem is tudtam, hogy van nővéred, egyszer szívesen találkoznék vele is.*Sóhalytott egy nagyot és felnézett az égre. Csillaos égbolt, megint....De ennek Cecília csak még jobban örült. Soha nem bírta megunni a csillagok nézegetését. Bármennyiszer látta őket, elbűvölte a látvány.*
- Boldog...Talán. Az biztos, hogy sokkal jobb sorom van itt Evolyranban de tudod én már nem hiszem, hogy lehetek igazán boldog. Bár..azért reménykedek.*Elmosolyodott és továbbra is a fénylő kis pontokat nézte.*- Reménykedek...mert mást már nem tudok tenni.

- Igen igazad lehet, de azt hiszem megtudnám szokni a gondtalan életet. *Furcsa volt számára kimondani ezt a szót :"gondtalan élet". Talán még kisgyermek korában volt része ilyenben, mikor még édesapja fivérei és nővérei is éltek..és mikor még nem volt vámpír. Mikor meghallotta, hogy Maya megemlítette az édesanyját rápillantott. Látta a leguruló könycsepett. *
- Örülök, hogy így gondolod. *Megint az eget kezdte el nézegetni.*