1. Tolmen erdő

*Sokáig volt Dagorladban. Már hiányzott neki kedvese, Talion. A térkapun érkezett, hogy gyorsabban megérkezzen. A Tolmenen keresztül akart hazaérni. De ekkor valamire felfigyelt. A távolban négy lovast látott. Ebből három vágtázott egy irányba, a negyedik majdnem ütközött velük, majd az is követte a hármat. *
~Mi folyik itt? Lovas üldözés?~
*Fatima nem szokta beleütni az orrát más dolgába, de most eluralta a kíváncsiság. Na meg amúgy is arra ment. Mért ne vehetné fel a többiek tempólyát. Hamarosan utolérte őket. Fekete lova felágaskodott, mikor a többiekhez ért. Észrevette a fán álló leányzót, a másik nőnek jelzett. Nem avatkozott bele a dologba, leszállt lováról és egy fához ment. Az elf nő közelében van /Hiswa/, a harcolók nem látják őt. Figyeli az eseményeket.*

*Etele szeme sarkából érzékeli az érkező lovast. Fehér hajú elf nő. Arcán egy pillanatra számító mosoly fut át. Szemeivel Dreamient figyeli, miközben az idegen nőhöz intézi szavait. Hangjában meglepően őszinte remegéssel félelem hallatszik.*
- Segítség, meg akar ölni...! Én nem vagyok elég erős hozzá, hölgyem, ha tudnál, nem segítenél ki egy kicsit?
Meglásd, hálám nagy lesz....
*Közben azonban látva, hogy Dreamien nem figyel egy pillanatra, botjával megakasztja egyik lábát, mire az ishtar elterül a földön, nem kell sok neki, hamar emeli is bal kezét, majd a földön heverő férfi felé csap vele.*
- Flamma pila!

*Dreamien háttal állt az érkezőnek, és a nagy üldözésben másra nem is figyelt, csak az előtte lévőkre, így fel sem tűnt neki, amikor Odinnal elszáguldott a fák közt egy lovas mellett.
Most azonban egy pillanatra, csak egy pillanatara elkapja tekintetét, hiszen ha hisznek Etelének, talán onnan is támadásra kell számítania. Ez hiba volt! Etele pedig gyorsan kihasználta.
Már a földön fekszik, Etelére emeli szemét. Ismeri a mozdulatot, oldalra hengeredik, helyére pedig egy tűzgömb csapódik be. Kardját elejtette az esés közben de botja felé vetődött és az újra kezében volt.*
- Kérlek ne higyj neki! Ez a mocsok midenem elvette! Szüleim legyilkolta, miután kirabolta és felgyújtotta otthonukat, majd ezt tette a mi házunkkal is...
Azon a lovon a kedvesem ül, őt elrabolta tőlem...Kérlek szabadítsd ki, míg én Etelével foglalkozom...
*Tarisznyájából egy kis üvegcsét húz elő, ami még apjáé volt. Varázsital. Egy hajtásra megissza, és már érzi is, ahogy árad ereiben, szívében, lelkében az erő...*

*Egyfolytában azon volt, hogy kihámozza a hallottakból, hogy mi a fene is folyik itt. De mindkét mágus nagyon meggyőző volt. Viszont, Hiswa a lelke legmélyéig is megérzi ha egy olyannal van dolga, kinek a halál csupán egy kéjes kitérőt jelent. Tudja milyen érzés, amikor a gyilkolás élvezetté fajul valakinél. Hogy ne tudná, hiszen maga is megtapasztalta ezt a sötét vágyat mások életének kioltására, amikor fejvadász volt. Ennek fényében, emelte föl most lótaglózó íját, s felajzotta azt. De nem a dartharra célzott, hanem az istharra. S ha már célba vette, hát szól is pár szót hozzá.*
- A gonoszság oly könnyedén férkőzik be, s lapul meg a halandók szívében...
*Szavai ridegen csengtek az erdő fái között.*
- Talán, de csak talán!... Ügyesen elpalástolhatja mások elől szíve romlottságát... Feltéve, ha nem épp egy olyannal akad össze, ki maga is megízlelte már a gyilkolás tébolyult szerelmét...
*Ennél a résznél íja hegye lassan Etele irányába mozdult, majd a szívére mutatva megállapodott.*
- Mérföldekről érezni a benned lakozó romlottságot darthar! Mert az vagy, igaz? Egy darthar... Én meg lélek-kutász!
*Majd hirtelen megfontolás után leengedte íját, s tegezébe helyezte nyilát.*
- Ahogy kívánod isthar! Foglalkozz a mágussal... én foglalkozok az elffel.
*Azzal elballagott a küzdőfelek túloldalára, s leszedte a nem túl jó bőrben lévő nőt a lóról.*
- Hiswa vagyok... Engedd, hogy segítsek.
*A nő nem ellenkezett, így Hiswa gyorsan véghez vitt egy állapotfelmérő bűbájt. A végén halvány mosoly suhant át arcán.*
- Nincs semmi komoly bajod, csak a kimerültség feszegeti a bíróképességed határait. Egy kiadós pihenés, és helyre is jössz.
*Azzal felállt a nő mellől, s két mágusra fordította figyelmét. Közben rámosolygott, s kacsintott Casvera, s jelezte, hogy maradjon csak ott. Ott legalább biztonságosabb, mint idelent. Futó pillantást vetett a túloldali fákra is, s látta a fák árnyékában megbújó elf alakját.*

*Ninquë kimerülten ült már a lován. Nagyon hosszú ideje volt már lovon és aggódott is nagyon.
Fáradt mosollyal fogadta el az idegen nő segítségét. Valahogy ismerőst látott benne. Talán mert ő is lélek-kutász. Állapotfelmérés közben szemeivel csak sugallt Hiswának, hogy ne szóljon és látta, hogy arcán egy kis mosollyal válaszolt rá.*
~Megértettél, jól van. Most nem tudhatja meg...még nem.~
*Követte a nő tekintetét fel, majd a fák közé és látta a két alakot is, akik kívülről figyelték a két mágus csatáját. Halkan felsikoltott, mikor látta férjét a földre kerülni.
Közbe lépett volna, de túl gyenge volt. Megszédült.*

*Casve majdnem ordítani akart Hiswának, hogy nehogy elhiggye, amit a darthar mond. Mert ő ismeri Tifart, tudja, hogy nem tenne semmi rosszat. És mesélt is a feleségéről. Hisa jelzett neki, hogy maradjon fent, pedig már úgy lejönne segíteni. Körbenéz. Meglát egy másik elfet kicsit távolabb. Az úgy nézi az eseményt, mintha egy műsort nézne. Látható, hogy nem akar közbeavatkozni. *
~Persze. Itt vagyunk egy csomóan, simán legyőzhetnénk a férfit. Elegem van ebből.~
*Durcásan leül egy ágra.*

*Figyeli a nagy harcot. Izgalmasnak ígérkezik.*
~Mi ez? Bosszú? A darthar elrabolja az isthar feleségét... vajon mi lehetett az előzmény?~
*Fatima mindig is kíváncsi volt, de sosem mutatta ki ezt az oldalát. Épp hogy inkább az ellenkezőjéről ismerték meg. De ő inkább végiggondolja a dolgokat, vagy megfigyel, minthogy kérdezzen. A kérdezés nem az ő kenyere. Rátekintett a fán lévő lányra, az kicsit mintha megvetően nézett volna rá.*
~Érthető.~
*Fatima arca komoly volt és merev. Ugyanilyen rezzenéstelen arccal odament a két elfhez. Ekkor már a többiek is biztosan észrevették. Nem tudott ott maradni. Hisz neki vannak gyógyitalai, amit ha megitat a fáradt nővel, akkor az sokkal jobban lesz. Nemesi mozdulatokkal közelített a nőhöz. A harcos nőnek biccentett a fejével, a fáradthoz lehajolt és elővette a gyógyitalát. Kedvesen és halkan szólalt meg. De arca nem változott.*
-Fatima vagyok. Üdv! Kérem ezt igya meg!-
*Majd feltekintett a háborúzókra.*

*Érezhető, sőt majdnem hogy tapintható a feszültség a jelenlévők között. S ez nem csak a két mágusra értendő. A viaskodás akaratlan szemtanúiban is egyre erőteljesebben feszül az ingerlő tenniakarás. De egyelőre még nem lépnek közbe. Hiswa szerencsésen a jó oldalra állt, s mágiájának köszönhetően gyorsan felmérte az elf nő állapotát.
A faágak rejtekében megbúvó Casve lemondóan huppan vissza helyére. Talán benne fokozódik leginkább a tettvágy. De még ő is visszafogja magát. Fatima a sűrűben lapulva szemlélődik tovább. A feszültség elviselhetetlenné váló pillanataiban Fatima hirtelen meggondolja magát, s felfedi ottlétét. Immár csak egyetlen rejtett szemlélődő van.
Továbbra sem avatkozik be senki... Ki tudja, mi volna a helyes. Talán hagyni kell, hogy a két mágus egymás közt intézze el a dolgot? Vagy netán szükséges volna a közbelépés, s sok lúd disznót győz alapon, s a számbeli fölénnyel élve kellene legyűrniük a darthart? Ezt még nem tudja senki. De a dolgok egyre gyosabb ütemet vesznek föl. Hol az egyik, hol a másik mágus kerül fölénybe. Nem látható még, hogy csupán azonos volna erejük, vagy valamelyikük még tartogat meglepetést a tarsolyában?*

*Etele gúnyos mosolya hamar elenyészik, mikor az elf nő folytatja mondandóját és az ishtar helyett őrá emeli íját. Talán ennek is köszönhető, hogy egy pillanatra ő dermed le. Csak egy pillanatra, ám ez elég ahhoz, hogy Tifar megigyon valamit. Ki tudja, mit, de határozottan erősebbnek tűnik tőle. Közben látja, hogy a fehér hajú nő Ninquë-hez megy.*
~Ennek már a fele sem tréfa! Hagyd őt! Ő az enyém!~
*Mérgében újra Dreamien felé fordul, kardját az ishtar felé dobja, és bár az közben talpra állt, nem tud olyan gyorsan kitérni, hogy ne sebezze meg bal karját. Látja is a mély sebből előbuggyanó vért. Kissé el is mosolyodik, miközben már újabb támadásba lendül. Most varázsbotjával sújt le Dreamien lábára. Az ishtar féltérdre ereszkedik. Gyors mozgással elindul még közelebb Tifarhoz.*

*Dreamien még épp csak talpra áll, kissé megzavarta a belsejében történő átalakulás. Annyira mindenképpen, hogy ne reagáljon elég gyorsan a felé repülő kardra. Izzó fájdalom járja át a bal karját. Érzi, ahogy az erő elszáll onnan. Még fájdalmával van elfoglalva, amikor bal térdét is támadás éri. Fájdalmában féltérdre rogy.
Látja, hogy Etele elindul felé. Eszébe ötlik egy varázslat, melyet még varázskönyvében olvasott. nem tudja, hogy apjra varázsitalával is elég erős-e hozzá. Tudja, nagyon nehéz varázslat.*
~Nincs más választásom...~
*Fogát összeszorítva emelkedik fel a földről, varázsbotjával már szinte megböki Etele homlokát, olyan közel ér hozzá. Gyors a mozdulat, jobb keze még ép és a bot abban van. A fehér hegyikristály megcsillan a fényben, majd megállapodik a levegőben.*
-Huss!!!!
*Etele, mintha egy nagy erő emelné fel játszi könnyedséggel a rét túlfelén lévő fának vágódik. Dreamien még reccsenést is hallani vél és az biztosan nem a fából jön. Látja, Etele elterül és köhög. Feláll és elindul Eteléhez. Lassan, bicegve lépeget a földön heverő alakhoz, akinek botja félúton van a rét közepén. Tifar ütésre, vagy varázslásra készen tartja botját jobb kezében, ám bal kezéből minden lépésnél cseppen a vér a fű közé.
Megáll Etele fölött. Látja, hogy az oldalát fogja, lélegezni alig bír, tekintetében félelem van.*

*Ösztönösen tesz egy lépést előre, amikor Tifar egy komolyabb sérülést szed össze. De aztán mégis a helyén marad, mivel látja, az isthar sem várat magára a támadás viszonzásával. Hiswa egy kicsit még meg is lepődik, hogy Dreamien ilyen nagy távolságra képes volt eltaszítani ellenfelét. Ez arra engedte következtetni, hogy a férfi olyasmi szinten állhat, mint ő maga. Hiswa el is gondolkodott egy kicsit ezen. De aztán látta az elf nő férjén eluralkodó indulatot, melyet jól tükrözte arca is. Egy szempillantás alatt kapcsolt is, hogy itt most a férfi nem igen fog kegyelmezni ellenfelének, így gyorsan utána iramodott.*
- Ne tedd! *kiáltotta futás közben az istharnak.*

-Köszönöm. Ninquë vagyok, az ishtar felesége.
Miközben megissza a gyógyitalt, Ninquë aggódva figyeli a két mágus csatáját. Az előzőt nem láthatta. Akkor tért magához, amikor egy lóra kötözve vitte őt Etele.
Az izgalom nagyon sok már neki.
Újra megszédül és nekidől az egyik fának. Annyi hónapon át kitartott, ellenállt a lélek-fosztó darthar hatásának, miközben éjt nappallá téve menekültek keresztül-kasul az országon. Látja, hogy Dreamien megsérül. Arca elfehéredik, és elkezd lecsúszni a fa mentén a földre. Csak ezután vesz erőt magán és áll fel újra. Néznie kell. Közben fordult a kocka. Látja, hogy Hiswa elindul, hogy megakadályozza a férjét.*
- Hiswa...várj!
*Kiált utána.*

*Casve amikor látta, hogy a darthar kezd elég jól állni, tudta, hogy el kéne terelni valamivel a figyelmét, hogy Dreamien vissza tudjon vágni. De nem kellett semmit sem tennie, Tifar reagált is. Hiswa megszólal, hogy ne ölje meg a férfit. Casve sem szeretné, mert ez már nem önvédelem volna. Gyorsan leugrott a fáról és a férfihoz rohant.*
-Tifar ne tedd! A bosszú nem old meg semmit.-
*Megállt a férfi mellett. Majd Etelére tekintett, aki igen csak szenvedett. Mondhatni megsajnálta őt Casve, mert most tényleg nyomorultan nézett ki. De tudta, hogy gonosz. De remélte nem kell meghalnia vétkei miatt.*

* nő is bemutatkozott, majd megitta a gyógyitalt. Remélte majd hatni fog. Ekkor felgyorsultak az események. Először Dreamien állt vesztésre de hirtelen megfordult az állás. *
~Meg akarja ölni. Hát csak tegye. Megérdemli az a féreg.~
*Össze is szűkítette a szemét, hirtelen haragot kezdett érezni Etele iránt. De Hiswa közbelépett. Ekkor meg Ninquë lépett közbe. De utána a leányzó lépett a színre.*
~Most mi fog történni?~
*Fatima rájött, hogy talán tényleg nem bosszúval kellene megoldani ezt a helyzetet. Furcsálta is, hogy ő hidegvérrel meg tudta volna ölni azt az embert. Na most kiderül, hogy mi lesz.*

*Ha valaki azt hinné, hogy pusztán ennyivel le is írhatunk egy darthart... Nos, az tévedett. Dreamien épp csak egy pillanatra bizonytalanodik el Hiswa, és Casve kiáltásától, s ebben a pillanatban a sötét mágus ajkaira torz vigyor ült ki. A lélekfosztó darthar kezével az ellenfél feje felé nyúlt, majd markát össze szorította s végül mutató ujjával annak szeme felé bökött, miközben elsuttogott egy igét.*
- Hein hallir!
*Ezek voltak az átok megidéző szavai, melynek hatására Dreamien zsibbadást kezd érezni az agyában. A zsibbadás egyre erősödik és egyre mélyebb szorongást kelt az istharban.
De Etele sebesült, s ennek következtében nincs ereje teljében. De a meglévő ereje is elég ahhoz, hogy kellően összezavarja ellenségét. S, hogy meddig képes fenntartani az ellenfelénél ezt az állapotot? Talán valaki észbe kap, és segít a koncentráció megzavarásában, hogy az isthar leküzdhesse fájdalmát legalább addig, míg harcképtelenné, vagy halottá nem teszi a sötét mágust.*

*Etele a légszomjjal és a fájdalommal küszködve emeli kezét és nyögi a varázsszót. Bizony nem volt sok ideje. Dreamien szemébe nézve nem sok jót olvasott ki. Látta is, ahogy az ishtar megtorpan, fejéhez kap és hátrébb lép egyet. Torz vigyor terül el erre a darthar arcán, de minden erejét össze kell szednie, hogy tartani tudja a hatást Dreamienben. Nincs ereje figyelni a többiekre.*
- Nem...kapod meg őt...sohasem!

*Dreamien óvatosan jött, bár botja távol volt Etelétől és látszólag erőtlenül fulladozva feküdt a fa mellett, nem becsülte alá.
Ishtar létére azonban nem ismerte ezt az átkot, apja könyve sem írt róla. Agyában érzett zsibbadást hamarosan páni félelem kezdte kísérni. Arca eltorzult, belül érzi, hogy nem szabad engednie a hatásnak. Etele nincs már ereje teljében. Valahogy le lehet győzni. Mégse bír még vele. Lassan egyre kisebbnek és gyengébbnek érzi magát. A félelem átjárja testét.
Hiába próbál küzdeni. De nem adja fel...harcol ott állva, bár lassan magába roskad, mégsem adhatja fel. Ha másért nem, halott szüleiért, Ninquë-ért. Harcolni kell.*

*Mire odaért már rá is ébredt, hogy kissé megkésett. Látta, ahogy Dreamien kínlódva megtántorodik, s fejét markolássza görcsösen, minthavalami odabentről kínozná.*
- Vedd le róla az átkot, és életben hagyunk!
*Ezekkel a szavakkal fordult a földön szenvedő dartharhoz, de az csak tébolyodott kacagással mutatta ki azon véleményét, hogy egy pillanatig sem gondol az átok levételére. Az elf ösztönösen nyúlna íjáért, de a mozdulat elején leesik neki, hogy bizony ott hagyta Ninquë mellett az íját, s csak a tegeznyi nyílvessző maradt hátára csatolva. Tehát a sakkban tartás elmarad emiatt.*
- Küzdj ellene! Már nincs sok erő a mágusban.
*Csak remélni tudta, hogy szavai eljutnak az isthar tudatáig. Viszont, hogy ne a darthar megölésén agyaljon, jobbnak látta, ha sebtiben felidéz egy ide illő varázslatot. Hátha legalább megkönnyítheti valahogyan Dreamien dolgát. Bár a szóban forgó bűbájt nem éppen úgy szokás alkalmazni, ahogyan ő azt most fogja, de talán jobb a semminél.*
- Akkor improvizálunk... *azzal lekanyarította magáról köpenyét, s az isthar fejére dobta, s közben már mormolta is az igét, mely a rémálmok elűzője, s talán hatásos lehet az átokkal szemben.*
- Moryäthe hiyre!

*Ninquë kínlódva figyelte, ahogy Dreamien megtántorodik fájdalmában. Az elf lány szemeit behunyta. Most rajta a sor.
Erősen kellett koncentrálnia. Nagyon fáradt volt már. Lassan, ahogy a család barátja tanította, elkezdett befelé figyelni. Csak a légzésére gondolt. Hamarosan könnyűvé vált és mint egy tollpihe elindult kifelé a fényre. Mindig meglepődött, mennyire többet lehet így látni, mint a testből figyelve a világot. Látta a mellette álló elfet, határozott, csendes harcos, mégis nőies és a szíve mélyén szerető, a másik lélek kutászt, amint épp egy varázslatot hajt végre Dreamienen, látta a másik lányt is a fáról, aki szintén megállt férje mellett, mindketten jók a maguk módján, az ember lány szívében látta a szerelmet, az elfében a családot, ám nem ők érdekelték. A két mágust kör vette körbe. Dreamien lelke körül fényes pajzs, melyen befurakodott Etele sötét köréből egy darab. Látta férje szenvedését, látta, hogy Hiswa bűbája segít neki, de nem eléggé. Odasiklott mellé, szeretettel nézte a fájdalom barázdálta arcot, és benne a szenvedő lelket. Kezét gyengéden a másik lélekre helyezte, és minden maradék erejét átadta neki. Szeretete minden fényével bevilágította és látta, hogy a lélek új erőre kap és látta, hogy gyengül a sötétség, mely eddig körbevette.*

*Ninquë kinyitotta szemét, majd egy pillanat múlva be is csukta. Nagyon erős fáradtságot érzett. Csendben lecsúszott a fa tövéhez.*

*Casvénak ez már sok volt. Meg akarja akadályozni, hogy Dreamien megölje Etelét, de most mégis Dreamien van bajban. Sok minden egyéb is történik. Hiswa egy varázslatot mond el, és mintha jobban lenne Tifar. De ez nem elég.*
~Nem elég!~
*Egyszerűen nem is tudja miért, de Etele mögé szökken, előveszi a tőrét és hátulról átkarolva a nyakához nyomja.*
-Na jó! Kezdem ezt unni. Vagy vedd le a varázslatot, vagy átsegítelek a túlvilágra! Így is úgy is meghalsz! Tégy utoljára jót!-
*Mereven tartotta a pengét Etele nyakán. Számított arra, hogy talán a darthar ellene is bevet valami varázslatot. De akkor abban a pillanatban elvágja a torkát. Eddig nem akarta, hogy megöljék, de egy ilyen gusztustalan alaknak nincs helye az élők között.*

~Hmm... nem véletlen gyűlölöm azt a férfit. Hátulról leszúrós típus. Nem igen kedvelem az effajtát.~
*Gondolta segítenie kellene valahogy, de nem tud mit tenni. Végül is ez az ő harcuk, nem avatkozhat bele. Legalábbis ő maga nem ölheti meg Etelét. Ez Tifar feladata. Mert hát elővehetné íját, és fenyegetőzhetne. De nem teszi. Nem teheti. De a többiek cselekszenek. Legalábbis Hiswa. De a fáradt nő még inkább rosszul lesz, és lecsúszik a fa tövéhez. Fatima Utána kap és megtartja.*
-Tartson ki!-
*Mondta halkan a nőnek. De ekkor megint mozgolódás történik.*
~Mégis mit csinál az a lány? A szíve után megy. Nem valami sokat gondolkodik. Mégis... lehetne tőle tanulni.~

*Dreamien nagy szerencséjére mindkét lélek-kutász elf bevetette amit éppen csak tudott jelen helyzetben. Ez elég is volt ahhoz, hogy a darthar átka meggyengüljön. S ha mindez nem volna elég Etelének, hát rögvest érezheti is a torkának nyomódó hűs pengét. A fiatal lány pedig nem tűnik olyannak, mint, aki teketóriázna ha a torka elvágására kerülne sor. Etele cselekedetén múlik további sorsa.
Közben Dreamien sikeresen leküzdi az átkot, vagy az átok hagyja el őt... ezt már nem tudhatjuk meg. A lényeg, hogy megkönnyebbülten lélegezhet föl istharunk, s körülötte lévők.
Viszont ettől kezdve Casve-n kívül Dreamienen is múlik Etele sorsa.
Vajon hogyan tovább? Keblére öleli a halál a sötét szívű mágust? Vagy az Evolyrani bírák előtt fog felelni tetteiért? Az biztos, hogy innen csak út közül választhat. Az egyiken az árnyvilágból távozik, a másikon a bírák elé vezetik.*

*Etelét meglepte a kés a torkán. Ha nem lett volna minden erejére szüksége ahhoz, hogy az átkot tudja tartani, elintézte volna ezt a kislányt is.
De nem így volt. Ereje már végleg elfogyott. Gondolatai akadoztak, talán a saját átka tért vissza rá. Felnéz a kés mögül. Még mindig hörögve lélegzett. Felállni, ha hagyták volna sem tudna, hiszen több bordája eltörött és a szájában érzett vasas, sós íz sem az egészség jele. Szűkölő félelem vesz erőt rajta Nem kétséges, a tőr nem remeg meg, ha arról van szó. Felette ott áll Dreamien. Veszített.*
~ Hol rontottam el?~
*Gondolatai csak egyvalami körül forognak, amit végképp meg akart szerezni. Ez mozgatta őt végig, miután rájött nem sokkal Ninquë elrablása után, hogy gyermeket vár. Erre utalt minden reggeli rosszullét, a fáradékonyság, és a többi tünet is. Később már látható nyomai is voltak, ahogy elkezdett lassan gömbölyödni. Ezért nem ölte meg Ninquët, amikor pedig megtehette volna, ezért hurcolta magával, kockáztatva, hogy elárulja, hogy Tifar utoléri. Egyetlen dolog, amikről senki nem tud, csak ő és Ninquë. Erre a gondolatra végül sötét lelke összeroppan.*
~Ő AZ ENYÉM...nem lehet másé....~
- A gyerek....

*Dreamien érzi lassan, hogy elmúlik a szenvedés. Melegség önti el a szívét, sejti, hogy ezt nem csak a fehér hajú elf nőnek köszönheti. Sokkal inkább Ninquë szerelmének. Tudja, hogy nélküle nem lenne most itt. Botját újra felemeli. Közelebb lép Eteléhez, aki láthatóan kezd összeroppanni. A lány szorongatja, aki a fáról ugrott közéjük. Ismerősnek tűnik, találkoztak már.*
~Persze, ő vezetett a láphoz...~
*De gondolatait a darthar ragadja magához. Lenéz rá. Nem akarja, hogy bárkinek árthasson. Nem akar még egy esélyt adni neki, hogy akár rá, akár másra átkot mondhasson. Nem tűnik már képesnek rá, de az előbb sem tűnt annak. Botját felemeli. A hegyikristály egy csapásával a halántékára megölhetné. Ám leengedi a botot.
Nem tudja megtenni. Ekkor Etele egy szót mond ki, amitől Dreamiennel megfordul a világ.*
- Gyerek...
*Belenéz Etele halálra vált szemébe. Nem. Most nem hazudik. Fordul, szemeit már könnyek homályosítják, de így is megtalálja akit keres, a fa tövében. Odabiceg, amilyen gyorsan csak tud. Ép karjával magához szorítja és csak öleli, csókolja, ahol éri. Nem szól, tudja, szavakra nincsen szükség. Csak a szeretetre. Nem érdekli, ki látja, hogy sír, ezek az öröm könnyei. Ninquë-t öleli, és ahogy a bő ruhán keresztül magához öleli, érzi is a kis gömbölyödő pocakot.*

*Teljesen összezavarodik a hallottaktól. Hallotta, ahogy a darthar valami gyerekről fecseg, aztán már Dreamient látta, ahogy visszabotorkál feleségéhez. Azután ridegen végig pillant a földön heverő máguson.*
- Ne örülj! Lehet, jobban jártál volna, ha meghalsz. Evolyran sok kínt tartogathat még neked.
*Mondta csöppnyi érzelem nélkül a férfinak, aki csak rápillantani bírt, de válaszolni nem. Végül Hiswa magához hívta hátasát, s Ében nyerítve galoppozott a kis csődülethez. Az elf elő halászott nyeregtáskájából egy tekercs, jó minőségű kötelet, s fanyar mosollyal a száján lépett vele Etele elé.*
- Tudod szívemre venném, ha idő közben meglépnél, s újabb rémtetteken törhetnéd az agyad. Ezért aztán nem sajnálom tőled népem egyik kis apróságát.
*Lassan engedte kibomlani kezében a kötelet, melyet aztán rá is tekert a férfi csuklóira.*
- Megpróbálhatsz megszabadulni a kötéltől, de akkor számolj azzal az aprósággal, hogy minden egyes kísérletednél mélyen a húsodba fog égni.
*Ezt valahogy nem bírta volna kihagyni. Ahogy elnézte a mágus ábrázatát, amint ráébredt, hogy nem közönséges kötéllel van dolga, hanem az elfek népének egy trükkös kis találmányával, szemeibe rögtön beköltözött a rémület.*
- Ennyi volt. Itt ért véget utad darthar.
*Azzal faképnél hagyta a férfit, s felült Ében hátára. Komótosan léptetett Dreamien mellé.*
- Vigyázz a feleségedre, és a babára! Aggodalomra nincs okotok. Ha az anyuka igazán kipiheni magát, a gyermek is vissza nyeri erejét.
*Aztán Casve felé fordult.*
- Szervusz Casve! Hamarosan erre fog vinni megint az utam... Akkor majd találkozunk. Most ég veletek! Az istenek óvjanak benneteket!
*Azzal megugratta lovát, s Ében nyerítve vágtatott el a többiektől.*

//Köszönöm a játékot! Smile

//

*Ninquëben tartotta egy kicsit a lelket Fatima, épp annyira, hogy ne ájuljon el és még figyelemmel tudja kísérni a dolgokat. Látta, amint Dreamien ütésre emelte botját. Látta, hogy nem tette meg és azt is, hogy hirtelen felé fordul és odaszalad hozzá. Csak ekkor jött rá, hogy már tudja.
Közös gyermeküket hordozza a szíve alatt. Ő akarta elmondani a férfinak, ha véget ért a harc. Ezért kérlelte tekintetével Hiswát, amikor vizsgálta, hogy ne árulja el. Félt, ha elmondja, Dreamien nem fog tudni Etelére figyelni.
De most érezte, hogy minden rendben. Az erős karok között végre elgyengülhetett. Annyi hónap után érezte, hogy hazatért. Mindegy hol vannak, ha együtt vannak, akkor ott és akkor otthon vannak.
Neki is eleredtek könnyei. Átölelte Dreamient és csak sírt a vállán.
Odakiáltott Hiswának egy köszönömöt, majd mindenkinek, hiszen az ő segítségük is kellett ahhoz, hogy egymásra találjanak ők ketten.*

//Köszi a játékot!//

~Gyerek... egyre izgalmasabb~
Tifar elfut feleségéhez, Hiswa pedig megkötözi Etelét, így Casve leveheti a kést a nyakáról. Csak állt és nézte a további eseményeket. Közben gondolkodott.*
~Vajon... ha ellenáll... meg mertem volna tenni a könyörtelen gyilkolást? Annyira furcsa. Nem remegett a kezem. Úgy érzem képes lettem volna rá. De örülök, hogy nem kellett megtennem. Igazából még... nem is öltem. Csak vámpírokat meg zombikat.... de azok végül is... már nem is élők. De ez a férfi... Éreztem a teste melegét, a szívverését, a lélegzését. Egy élő hús és vér. Egy ember. Csak úgy elvágni a torkát... fú... de jó, hogy nem kellett megtennem. ~
*Hiswa elköszönt.*
-Isten veled!-
*Majd Tifarék is búcsúzkodtak. Casve akár ott is maradhatna, hisz akárhova mehet, ez mind az ő otthona. De most mennie kell.*
-Örülök, hogy jól vagytok.-
*Mondta mosolyogva a Tifar családnak. Majd megfordult és elsétált.*
//cenkjú dö gém! Smile

//

*Minden kezd rendbe jönni. Ennek örült Fatima, de ez arcán nem volt látható. De az látszott, hogy békés az arca. Dreamien átvette a nőt Fatima karjaiból. Így az éjtünde már nem érezte fontosnak magát. Ideje távozni. Az elf nő megköszönte mindenkinek a segítséget, erre Fatima csak biccentett a fejével. Megfordult és fekete lova felé vette az irányt. De még egyszer visszafordult.*
-A dartharról meg ne feledkezzenek!-
*Majd felült a nyeregbe és elviharzott.*
//Köszönöm én is a játékot!//

*Etele összetörten ült a fa alatt. Bordáiban lüktető fájdalomnál csak az volt rosszabb, hogy látta a Tifarok boldogságát. Ezt nem akarta. Az a gyerek őt illeti. Megharcolt érte. Megfizetett érte. Egész életében. De majd ha összeszedte magát, akkor végez velük. Mindkettővel. És a gyereket magához veszi.
Ekkor lépett elé a fehér hajú elf nő. Bizony nem jó hírekkel. A kötél, melyet a csuklójára kötött, tényleg olyan, amilyennek mondta. Megfeszítette egy pillanatra, de a fájdalom pokoli volt.
Aztán hirtelen mindenki elment és magára hagyta őt, meg a turbékoló szerelmes párt.
Etele köpött egyet.*
- Átkozottak....

//Köszönöm a játékot!//

*Dreamien az öröm első hulláma után már kissé nyugodtabban ölelte kedvesét. A világért sem nyomná, vagy szorítaná meg. Ninquë most a világot jelentette számára.
Még elköszönt a távozó segítségtől. Hálás volt nekik.
Lassan mindenki elment. Ninquë-t feltette az egyik lóra. Óvatosan, finoman segítette fel.
Közben még lágyan megsimogatta haját és gömbölyödő pocakjára is lehelt egy finom kis csókot.
Ezután fordult Etele irányába.*
~Hát vele meg mihez kezdjek? Itt nem hagyhatom, szabadon nem engedem, meg nem ölöm...Bár csak fél füllel hallottam, mintha az elf nő, aki segített az átoknál bíróságot emlegetett volna.~
*Eddig jutott gondolataiban, mikor lovasok zaja verte fel a csendet. Csakhamar evolyrani katonai őrjárat jelent meg az egyik ösvényen.
A tiszt látásból már ismerte az ishtart, hiszen az utóbbi időben gyakran megfordult a városban és miután a mágus röviden elmondta neki a történteket, örömmel vitte magával a darthart. Dreamien még ígéretet tett, hogy ha kell, vallomásával a bírák elé járul. A katonák távozta után lassan el is indultak a szerelmesek is, bár egyenlőre még nem tudták, hogy útjuk hova visz, hiszen otthon nem várta őket.
Azonban itt voltak ők egymásnak és most ez is elég volt.*

//Köszönöm a játékot mindenkinek! Smile

//

» 5. Setét erdő