1. Tolmen erdő

*Aredhel Narmolanya a gondolataiba merülve ballagott a szűk ösvényen. Előző este kissé túllépte a határokat, már ami az elfogyasztott bor mennyiségét illeti, így szinte elájult, egyenesen "szívbéli kedvence", Ivan Blackheart karjaiba. Hajnalban a férfi szobájában, sőt, az ágyában ébredt, tulajdonképpen Ivan horkolására. A szájhős az ágy mellé tolt karosszékben ült és teljes vehemenciával húzta a lóbőrt.*
~Minden ruhám rajtam volt, tehát nem tett velem semmit... ez volt eddig a legtisztességesebb cselekedete.~
*Amilyen halkan csak tudott, kisurrant a szobából. Persze egy üzenetet hagyott, a párnára téve. "Köszönöm, és ne haragudj. Aredhel Narmolanya." A nap továbbio részét gyűjtögetéssel töltötte, és most, hogy esteledett, valami jó kis helyet keresett magának, ahol egy kissé lepihenhet, hogy a hazaút utolsó része előtt még egy kis erőt gyűjtsön. Akkor pillantotta meg a szintén gondolataiba merült Casvét, amikor egy barátságos kis tisztásra érkezett. Halkan köszönt, hogy meg ne ijessze a lányt, aki zemmel láthatóan elmerült a fák közötti résen át látható felhők játékában.*
-Szervusz Casve.-

*Halk lépteket hallott. Nem foglalkozott vele, gondolta, majd kikerüli az illető. De az illető megállt. Sőt ismerős hangként szólt Casvéhoz.*
~Aredhel?~
*Felült hát és hátratekintett. Rámosolyodott.*
-Szerbusz! e rég láttalak Aredhel. Hol voltál? Merre jártál? Gyere, ülj le mellém.-
*Sikerült elég vidáman és mosolygósan szólnia a nőhöz, de utána már a szomorú mosoly lett úrrá rajta. Kíváncsian, bár nem túl vidáman hallgatta a nőt.*

*Csendes mosollyal ült le a lány mellé, de rögtön szemet szúrt neki Casve szomorúsága. Sajnos Ared sem volt éppen kirobbanóan jókedvű, így aztán úgy döntött, elmeséli a lánynak az utolsó hetek történésit.*
-Nagy utat jártam be, még el s hagytam a Birodalmat, hogy ellátogassak a szülőföldemre. sajnos nem tudtam bejutni oda, mert a sötét lovagok még mindig megszállás alatt tartják az a vidéket, de legalább híreket kaptam a családomról. így hát hazajöttem, és itt is kóboroltam egy kicsit, hogy feltöltsem a gyógyfű-készleteimet.-
*Halkan, megnyugtató hangon beszélt, ahogy általában szokott.*
~A többi maradjon az én titkom, nem akarom búsítani még a saját szívfájdalmammal is.~
-Az Ispotályba vittem éppen egy csomó készítményemet, amikor találkoztam egy ismerősömmel, aki segítségre szorult... Végül tegnap találkoztunk újra, átadtam neki egy kenőcsöt a sebére, és ott töltöttem az éjszakát a fogadóban. Most pedig hazafelé tartok.-
*Oldalra pillantott, hogy lássa, a hosszú elbeszélés meghozta-e egy kissé a lány beszédes kedvét.*

*Azt hitte nem lesz jó kedve, és morcos lesz. De Aredhel jelenléte kicsit megvidámította. Fontos neki ez a nő, hisz ő az első, aki beszélgetett vele, és ő ihlette meg azzal, hogy folytassa a barátkozást. Figyelmesen hallgatta a szavait. Majd komolyan szólalt meg.*
-Álomfalva. Igaz? És ugye jó dolgokat tudtál meg a családodról?-
*Majd kisebb csönd következett. Casve érezte, Ared rá vár, hogy ő is meséljen.*
-Hmm... amióta mi nem találkoztunk, rengeteg dolog történt velem.- *Igyekezett kicsit vidámabban beszélni.*
-Először is...- * Igyekszik visszaemlékezni.*
-Na igen. Hiswával találkoztam. Azt hiszem, ti ismeritek egymást.-*Hiswára gondolva felvidámult.*
-Rögtön meghívott egy fogadóba és ott vacsoráztunk. Szobát is kivett nekem arra az éjszakára.- *Eddig tartott a jó kedve.*
-De még az este találkoztam Aldo Barras-sal. Nem tudom. Ismered esetleg? Na ő meg megismertette velem a bort. Majdnem elaludtam. De aztán felmentem a szobámba. Ő felsegített. De aztán alig lehetett volna lekaparni magamról őt. Mindenféle ürügyet hozott fel, hogy mért nem kéne egyedül maradnom. Patkányok a szobában, rossz ablakzár, satöbbi. Aztán becsuktam az orra előtt az ajtót.-
*Most egy mély lélegzetet vett, új szakasza jön a kalandjainak.*
-Azután Hiswáék megengedték, hogy náluk aludjak egy darabig. Megismerkedtem a myrte mesterrel és az ikrekkel is. Nagyon aranyosak.- *Most kedvesen elmosolyodott. Kedvelte a lurkókat.*
-Azután találkoztam Riellel és Ayshával. Ismered őket? Azután Ayshával elég gyakran találkoztam.- *Muszáj nevetnie a kis tündérkén. Majd elkomolyodott. Mert komoly részhez ért a mesélésben.*
-Majd találkoztam Oliwer Keat-tel. Nem hiszem, hogy ismered. Vele jót tudtam beszélgetni. Egyszer sírva is fakadtam előtte Aldo miatt, mert akkor jöttem rá, hogy Aldo mit akart tőlem. Oliwer meg megvigasztalt. Nagyon rendes volt. Azóta nem is találkoztam vele.- *Most látni rajta, hogy a férfira gondol. Kicsit el is mosolyodik.*
-Azután egy hétig pihentem az erdőben. Utána egy lányt vezettem a városhoz, Akira Pain-t, mert eltévedt az erdőben. Majd a városban találkoztam Dyorával. Ő róla nem tudtam meg sokat. Csak este beszélgettünk egy padon ülve. Majd egy darabig csak Aishával találkoztam. -*hosszabb csönd következett. Mert most olyasvalakit kell felhoznia, akiről állandóan gondolkodik, és vegyes érzelmei vannak iránta, nem tud túl jutni rajta. Mély lélegzetet vett.*
-Majd a királynők lugasában találkoztam Chris-szel.- *picit elmosolyodik.*-és a sárkányával, Celestinnel. Ekkor láttam életemben először sárkányt. Ez azt hiszem két napja volt. Ugyanazon a napon megismerkedtem Melindával és Sonya Leevel. Másnap meglátogattam a temetőt. Elég hátborzongató hely. És ott is találkoztam Melindával. Majd a Tolmen erdőben Chrisszel, Melindával és Sonyával. Azután, tegnap... elmentem a sárkánylovasok fellegvárába. Nagyon érdekelt a hely, de az is nagyon sötét volt. Ott... újra találkoztam Chrisszel. Meghívott vacsorára. Finom volt a csirke.-
*Most csend következett. Casve most egyáltalán nem volt vidám.*
-És kint az utcán... megcsókolt.- *Síri csend következett. Este visszatértem az erdőbe, de Akirával újra találkoztam, a fellegvárba akart eljutni, így elkísértem. Tegnap késő éjszaka értem haza. Sokat aludtam.-
*Nem nézett Aredhelre. Kicsit el is pirult, a földet bámulta szomorúan. De most nem gyermeki arca volt. Felnőtt, érett arca volt.*

*Ared csak a fejét kapkodta a sok név hallatán.*
~Hűha, nem töltötte lazsálással az időt, ez elismerést érdemlő teljesítmény.~
- Nem Álomfalván voltam, hanem a szülőföldemen. A faluban csak hosszas vándorlás után telepedtem le. Gratulálok a sok új barátodhoz, Casve. Közülük igaz két személyt ismerek csak, de őket nagyon közelről, és örülök, hogy a barátomnak nevezhetem őket.... Álomfalvi ismeretség Hiswa, az éjtünde, az egyik legjobb barátnőm. Szerencsésen megmenekültek a faluból a támadáskor, és boldog vagyok, hogy jelen lehettem az ikrek születésénél. Jó nagyok lehetnek már a lurkók.-
*Elgondolkodva nézte egy pillanatig a felhőket, hiszen eszébe jutott, hogy szégyenszemre igen régen látogatta meg barátnőjét, s talán Hiswa haragszik is emiatt kissé rá.*
-A másik barátom pedig Aldo. Aldo Barras. És... ne haragudj meg rám, de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan viselkedhetett így veled. Bár hallottam a szoknyavadász természetéről egyet s mást, én teljesen más oldaláról ismeretem őt meg, s velem szemben mindig a legnagyobb tisztelettel viseltetett.-
*Kissé összehúzta a szemöldökét, mert nem értette, hogyan ragadtathatta el magát ennyire Aldo. Idegen lánykákat üldözni nem túl nemes dolog.*
-Riellel csak futólag találkoztam, ő Aldo kedvesének, Gloriennek a húga. Azt hittük, meghalt, de mostanában mintha hallottam volna ellenkező híreket is. Majd meglátogatom Aldót, hogy megtudjak valamit.-
*A csók említésekor Ared még komolyabb lett, s kutatva nézte Casve arcát.*
-A csók az egyik legszebb dolog az életben, ha szívből jön. De néha... tudod lehetnek elhibázott csókok, érintések és kapcsolatok is. Ne légy emiatt szomorú, Casve, inkább derítsd ki, mit akart azzal a csókkal. Néha csak úgy jön a dolog, s az a legjobb, ha az ember elfelejti. Néha azonban... ne ijedj meg tőle, mert ha elszaladsz, lehet, hogy egy nagy szerelem elől futsz.-
*Kissé szomorú arccal fejezte be a mondókáját, mert eszébe jutott újra Zothar, akivel szétváltak az útjaik. Talán csak az istenek tudják, miért.*

*Sajnálta, hogy Ared csak két embert ismert. Na jó hármat, mert Riellel is összefutott. Azon viszont nagyon elcsodálkozott, amit Aldoról hallott.*
~Nem értem. Mégis jó ember lenne? Mondjuk ő nem csókolt meg. Bár talán többet akart. De ha a feleségéről azt hitte halott, így... így talán megértem a tettét. Hihetetlen milyen kicsi a világ. Találkoztam azzal a nővel, aki a testvére Aldo feleségének.~
-Tudod... a csókkal kapcsolatban... nekem ez volt az első. És sajnos nem tudom Chris szándékát, de nem hiszem, hogy két nap alatt bárkibe is belelehetne szeretni. Én meg csak komoly kapcsolatot akarok. Sőt. Igazából ezen még nem is nagyon gondolkoztam, hisz a célom és a vágyam az, hogy minél több mindenkivel találkozzak. Barátokat szeretnék. Én Chrisben azt hiszem barátot találtam, de ezzel a húzásával elrontott mindent. A legrosszabb az egészben, hogy poénokkal akarta megúszni a dolgot. Ezzel nem lehet poénkodni.-
*Kissé haragosan beszélt.*
-Azt hiszem, egy darabig egy férfival sem akarok találkozni. Négyből kettő csak kihasznált, egynek felesége van, bár most kiderült, hogy Aldonak is az van, és egyetlen egy... az az egy nem akart tőlem semmi rosszat. És az Oliwer.-
*Kicsit el is fáradt a sok beszélésben. Látszott rajta, hogy gondolataiba merült.*

*Ared felkacagott, amikor Casvétól azt a kijelentést hallotta, hogy nem akar férfiakkal találkozni.*
-És egyszer majd eljön az a nap is, amikor mindennél fontosabb lesz számodra, hogy találkozzál eggyel, kicsi lány. És most még nem tudhatod, ki lesz az. Ezért aztán ne zárkózz el senki elől.-
~Ne tedd azt, amit én. S ha megsebzi is a szíved valaki, állj fel és mutasd meg a világnak, hogy azért még számolnia kell veled...~
*Előszedett lét almát a zsebéből és a lánynak kínálta az egyiket. Pár pillanatig csak a gyümölccsel törődött, aztán folytatta.*
-A viccelődés pedig a zavar jele is lehet. Néha az ember tesz olyan dolgokat, amiket nem tervez előre, amik még önmaga előtt is meglepetéssel szolgálnak... Ilyenkor a legkézenfekvőbb dolog a viccelődés. Én nem ismerem Christ, de talán próbáld ki, milyen újra találkozni vele. Ha nem akar többet, akkor nincs ellenére a barátságnak. Ha pedig igen... az csak rajtad múlik, Casve.-
*Komolyan nézett a lány szemébe, majd lassan felállt.*
-Mennem kellene hazafelé, esteledik. Merre tartasz?-

*Ared első mondatára Casve magában csak igent tudott mondani. Tudta, hogy igaza van. Csak hát csak egy darabig nem akar férfiakkal találkozni. Talán ideje lesz több lánnyal megismerkedni.*
-Tudod Ared, én úgy érzem, hogy Chris előre tervelte ezt a dolgot. Sokszor végignézett rajtam, sokszor eléggé túlzott bókokat mondott. és egyszer nagyon közeledett felém, és szerintem meg is akart csókolni, csak közbe megjelent Sonya. De egyébként kedves ember. Tényleg jó volna egyszer tisztázni a dolgokat. De még rendet kell tennem a fejemben. Kell egy kis idő. Lehet, hogy majd megint pihenek egy hetet. És egy hétig egy teljesen nyugalmas helyen leszek. Talán itt, vagy máshol. Esetleg tudsz egy békés helyet?-
*Majd a nő távozásra készülődött.*
-Menj csak Ared!- *mosolygott.* -Én itt maradok. Ez az erdő az otthonom. Örülök, hogy újra találkozhattam veled, és hogy elmesélhettem neked a kalandjaimat. És köszönöm, hogy meghallgattál.-

-A te döntésed lesz mindenképpen. Ha pedig tervelte a dolgot, akkor mondhatjuk, hogy szándékai vannak veled kapcsolatban, nem? Te csak ne görcsölj, Casve, csak a saját szívedre figyelj.-
*Kacsintott a lányra*
-Jó otthon az erdő, ismerem. szép helyet választottál. Nem kell megköszönnöd semmit, hiszen ez a barátok dolga, nem?-
*Mosolyogva a lány kezébe nyomott egy kis méhviasz gyertyát, majd egy kézlegyintéssel lángra lobbantotta azt. A lángocska ezernyi színben pompázott, hirdetve az isthar érintését.*
-Ha valamikor a Dél fertályban, Alcaringë közelében jársz, szívesen látlak az Otthonomban. A házamnál nyugalmasabb helyet keresve sem találsz. Rá fogsz ismerni.-
*Könnyű léptekkel elindult, kezében egy másik fénylő gyertyával. A tisztás szélén még megfordult és vidáman integetett Casvénak.*

//köszönöm a játékot!//

~Szép helyet választottam? Nem én választottam, hanem a Láthatatlan keze.~
*Majd Casve egy gyertyát kapott, ami fel is gyulladt. Majd Ared még mondott valamit, azután eltávozott. Casve csak egy mosollyal köszönt el a nőtől. Majd a gyertyához fordult és nézegetni kezdte. Már este volt. A csillagokon kívül csak a gyertya fénye adott egy kis fényt a sötétben. Casve sétálni indult, majd megtalálta azt a nagy fát, amin aludni szokott. Felfeküdt rá, a gyertya az ölében.*
~Majd fogok egy hetet pihenni, és gondolkodni. De az nem ez a hét lesz. Még sétálgatni fogok, barátkozni, és élem tovább az életemet. Majd jövőhéten. Elmegyek egy olyan helyre ahol egy élő sincs. Jól van, a temetőbe nem költözök, de talán egy sziget, vagy nem is tudom. Egy olyan hely kell, ahol semmi emberi szót, beszédet nem hallok, csak a madarak csicsergését, állatok ugrándozását. Nyugalmat akarok egy hétre.~
*Ezekkel a gondolatokkal, mosollyal az arcán, gyertyával a hasán elaludt...*

//Én is köszönöm! Smile

//

*Glorien rendkívűl ideges.Nem ért már semmit.Mennyire bolond volt.Hinni egy olyan embernek akinek a nők az élete.Undorítóan elbánt vele Aldo.Leül egy fa tövébe leteszi íjá, majd hátratámaszkodik.Nem bírja és újabb könnycseppek gördülnek le az arcán.Nem tudja felfogni ezt az egészet.Legszívesebben csak elásná magát ide a fa alá, de Galwor az ő egyetlen reménysége.Az ő kicsi fia.Csak benne bízhat...

*Végre utolérte Glorient az erdő mélyén. Ahogy megpillantja egy fa tövében, Aldo lépteit lelassítja és mély lélegzetet véve belekezd, hogy összerakja azt, ami szilánkokra tört egy félreértés miatt.*
-Drágám, szerelmem, csak nem hiszed el, amit az a lány mondott! Hiszen tudod, hogy Álomfalván is és itt is egyedül csak téged szerettelek mindig, még akkor is, amikor nem voltál velem...amikor azt hittem, hogy már nem élsz. Hidd el, az egész egy félreértés, nem éri meg eldobni az egészért a szerelmünket, hisz te vagy nekem az életem, te és Galwor...a mi fiúnk. Kérlek, felejtsd el az egészet, én szívemből szeretlek és tudom, hogy te is szeretsz.
*Lassan odalép a fához és lehajol, hogy megfogja szerelme kezét.*
~Ha tudnád, hogy miért mentem abba a fogadóba, biztosan nem kételkednél bennem. Átkozott legyen a helység és az a lány...miért történt ez velem, hogyan tudnám helyrehozni?~

*Glorien feláll és magával húzta felfelé Aldot.Belenézett a szemeibe.Neki soha nem tudott hazudni a férfi.Egyszer próbált meg akkor se tudott.Elfordult és elkezdett zokogni.Most értette meg, hogy tényleg félreértett mindent és, hogy valóban bolondot csinált magából.Szégyeli magát.Lehajtott fejjel megfordul.Nem néz Aldora és a földnek szegezi mondandóját.*
- Ne haragudj.Meg tudsz nekem bocsájtani?*szégyelli magát.a Sárga földig lealázta Aldot és nem is csinált semmit.*
- Meg sem érdemellek téged.Hisztis vagyok.Egy hisztis szánalmas nőszemély.*majd újra megfordul. és a fának beszél.*
- Nem tudok többet a szemedbe nézni...*

*Megkönnyebbült a szíve, amikor látta, hogy végre sikerült tisztázniuk a dolgot.*
-Ugyan már, ne mondj ilyet, én vagyok az, aki nem érdemel meg titeket, hisz folyton csak bajt keverek és ti vagytok azok, akiknek el kell viselniük a következményeit.
*Közel lépett Glorienhez, aki háttal állt neki, és átölelte.*
-Nem vagy hisztis, tökéletes vagy, te vagy álmaim asszonya. Kérlek, felejtsük el az egészet és menjünk haza.
*Magával szembe fordította szerelmét és szenvedélyesen megcsókolta.*
~A lánykérés mára elmarad.~

*Glorien mostmár megfordul.Életében nem szerette annyira Aldot mint most.Soha nem mondta még neki ezt.*
- Én is nagyon szeretlek.*Elment az egyik bokorhoz.Aldo nem láthatta.És onnan beszélt.*
- Én még nem szeretnék hazamenni.*mondja és kijön a bokorból.Nincs rajta ruha.Semmi sincs.Majd odasétál a férfihoz.*
- Tudod, így jöttem a világra.Így, ruha nélkül.Neked teremtettek, így ruha nélkül kapsz meg.*néz egyenesen a férfi szemeibe.*

*Szerencsésen megérkezett az erdőbe. a nap legmelegebb szakában gyalogolt, így eléggé kifáradt, melege volt, megszomjazott. El ment hát arra a helyre, ahol Oliwertől elbúcsúzott. A tóhoz, és a folyóhoz. Ivott is jósokat. Felfrissült. Érdekes, most nem volt kedve ücsörögni. Felkerekedett és eldöntötte, hogy bejárja az erdőt. Úgy ismeri mint a tenyerét, de valami miatt úgy érzi, meg kell látogatnia a rég nem látott helyszíneket is. Hisz ez az otthona. Örökre az lesz. Felmerült benne, hogy talán el kéne költöznie, de képtelen rá. Viszont egyre inkább megfogalmazódik benne az egyhetes pihenő. De azt nem az erdőben kellene töltenie. Talán egy szigeten, ahol senki sem ismeri, és ahol senkihez sem kell szólnia. Amikor úgy döntött, hogy tovább lép a Chrisszel történt eseten, akkor csak rosszabbra fordult a sorsa. Tönkre tette Aldo kapcsolatát szerelmével. Szegény Casve még nem is tud arról, hogy kibékültek, és hogy jól vannak. Csak annyit tud, hogy a férfi bosszút esküdött a lány ellen, amit Casve képtelen kiverni a fejéből. És most Casve éppen búcsúzik az erdőből. De miért? Ő sem tudja. Egyszerűen csak muszáj. De valahogy olyan hangulatban van, hogy úgy érzi, talán nem kellene visszajönnie. De lehet, hogy ez csak a meg akarok halni érzés, és ezért búcsúzkodik olyannyira. Elment arra a helyre, ahol az erdő őt megszülte. Ahol az első emlékei állnak és még mindig rá várnak. Casve lefeküdt pont oda, ahol annak idején felkelt. Lehunyta a szemeit és várt.*
~Fogadj vissza föld! Kérlek fogadj vissza! Nem kellek itt senkinek. Akárhova lépek csak boldogtalanságot hagy maga után a lábam. Meg sem kellett volna, hogy szülj. Nem kellett volna életben hagynod. Nem kellett volna ebbe a biztonságos erdőbe tenned! -*ugyanis Casve már tudott arról, hogy az itt élők varázslattal megakadályoztak ebben az erdőben minden vadállatot, balesetet, rablást, és minden egyebet. Ezért nem halhatott meg itt a kislány. Az erdő varázsa, vagy a Láthatatlan keze, esetleg mindkettő, de megvédték a leányzót a haláltól. Érdekes. Casve nem is tudja, hogy vajon mért hisz a Láthatatlanban. Hiszen senkitől nem hallott róla itt Evolyranban. Talán a valódi otthonában tanult Róla? Sosem fog ez már kiderülni. Szegény leányzó egyszer már belenyugodott, hogy nincs családja, de most újra feltört benne a hovatartozásának keserű reménytelensége, hogy soha nem lesz ő senkié. Ő csak az erdő szülöttje, egy magányos lány aki csak tévedésből született erre a világra. Ó szegénynek most meghalni volna jó. Ezért fekszik hát ott ahol megszületett, Hátha a föld visszafogadja... De semmi nem történt. Hiába várakozott, hiába könyörgött. A föld nem nyílt meg alatta. Az ég nem csapott rá, és egy fa sem dőlt rá, hogy a lány végre megszabaduljon fájdalmaitól. Szegény, amikor Aysha miatt úgymond "hazudnia" kellett egy másik tündérnek, akkor hatalmas lelkiismeret furdalása volt. Aysha természetesen ezt az egészet csak játéknak érzékelte. És egyszerűen nem tudta felfogni Casve érzéseit. És most, majdnem belerokkant amikor Aldo életét tönkre tette. De nem csak ez volt a szörnyű. Rögtön már akkor másképp viselkedett, amikor a férfi elé állt és számon kérte tőle a múltkori eseményeket. Az nem Casve volt. Ő soha nem kér számon senkit. Olyan más volt akkor a lány. Gonosz, kárörvendő, bosszúálló. Még maga a leányzó sem ismert magára. Onnantól kezdve már az egész rossz volt. Onnantól kezdve ez az esemény el volt átkozva. Casve sohasem hitte volna, hogy a szavaknak, vagy egy kis eltúlozásnak ekkora ereje, és hatalma van. Arra gondolt, hogy nem hagyja ennyiben Aldo a beszólását, de arra nem, hogy egy teljesen normális mondatot meghall a szerelme és azt félreértve otthagyja Aldot. Casve ahogy erre gondolt majd meghasadt a szíve. Már nem is félt a férfitól.*
~Bár itt lenne, megtalálna és megölne!~
*De most eszébe jutottak a barátai. Aysha, Hiswa és az egész családja. Na meg Chris... egyszerűen nem tud azon a férfin eligazodni. De hát Casve még nem ismeri ezeket a helyzeteket, neki ez új. Soha nem néztek rá még úgy, mint egy nőre. Ráadásul egész életében rá sem néztek, hisz nem is tudták, hogy ő létezik. Ismerkedése elején meg csak, mint egy erdei kislányra néztek rá. De Aldo... és Chris... úgy néztek rá mint nőre, és ez neki új volt. És idegen. És rémisztő. Ezért is kavarog a lelke amikor rájuk gondol. Egy új, furcsa érzést ismerhetett meg általuk. Végül is ezért az új érzésért hálát is ad nekik. Az, hogy mások nőként tekintenek rá, valamiféle hatalmat adnak ezzel Casvénak. Az, hogy ő nő, az hatalom. Ezt még csak érzi Casve, felfogni még nem tudja. De most újra a barátokra gondol. Aredhelre is. Ő volt az első, akivel beszélgetett. Ő az új életének a kezdő állomása. Vajon jobb ez az új élet, mint a régi? A régi gondtalan, teher mentes volt. Barátai az őz és a szarvas és mindenféle állatok, azok soha nem bántották meg. Viszont nem tudott velük olyan mértékben kommunikálni, mint az emberekkel. De ebben a másik életben megbántották őt, ő is megbántott másokat. Sokkal több fájdalmat élt át, mint régen. Viszont... sokkal több örömöt is. Hiswáéknál úgy érezte, családja van. Ami neki ez új és fontos érzés volt. Ayshában egy igazi barátnőt, cinkostársat talált meg. Aldoban a próbatételt, Chrisben az egyenrangúságot. Aredhelben a másban való megbízhatóságot, Oliwerbwn... a megnyugvást. Akirában... igen, benne azt, hogy fontos, és hogy jó valamire. Hisz egyszer az eltévedt Akirának ő mutatta meg a helyes kivezető utat. Valamint a fellegvárba is ő mutatta meg neki az utat. Tehát minden új kapcsolatában megtanult valami újat. Dyora mellett azt tanulta meg, hogy vannak fontosabb és nagyobb problémák, mint a megélhetés, vagy egyéb kis baj. Nem mesélt Dyora neki semmit, de az arcán látta, hogy nagyobb baja van, mint bárkinek.
Ahogy Casve a barátaira gondol máris felülkerekedik az az érzése, amit még nem tapasztalhatott meg magányos éveiben az erdőben. A hiányérzet. Hiányzik neki Hiswa, és a családja. Régen találkoztak. A szarvas barátja sohasem hiányzott neki, hisz vele mindennap játszott. Ahogy felkelt mellette volt, és mellette tért nyugovóra. Akkor még nem tudta, mi az, hogy hiányzik valaki. De most hiányzik neki, Ared, Hiswa, Mitryas, a gyerekek, Aysha, Oliwer, és Chris... na meg Celestin. drága végig ébren figyelt, míg Casve aludt. Most, hogy így rájuk gondolt, fekve a földön egy bizonyos béke vette át az uralmat a szívében. Melegséget érzett és nyugalmat. Felnyitotta a szemét. Egy ismerős és kicsit mintha fájó emlék ragadta meg. Élete első képe amit látott és most újra látja. Az égbolt. Pont azokkal a lombokkal és ugyanazzal az illattal. A lány felült. Körbenézett. Felállt, majd újra útnak indult. Tudta, tovább kell lépnie. Ared szavai csengtek a fülében.*
~Tovább kell lépned!~ *Valóban. Eldöntötte Casve, hogy továbblép és megvívja a neki szánt harcokat, tartani akarja a kapcsolatait. Újra találkozni akar a régen látott barátaival, és új barátokat akar szerezni. Ha lehetne, szívesen kibékülne Aldoval is. Hisz már régen megbocsátott neki, csak ott a fogadóban újra feltört benne a tőle kapott fájdalom. Pedig nem volt az olyan szörnyű dolog.*
~Viszont az egy hét ismeretlenre szükségem lesz. Megyek és megkérdezek valakit, tud-e egy nyugalmas szigetet.~
*Ezekkel a gondolatokkal továbbsétált és ellátogatott az erdőben minden helyre. Búcsúzkodott.*

*Egész nap gyalogolt. Persze egy nap alatt nem lehet bejárni az erdőt, de a legfontosabb helyekre el lehet látogatni. Casve is így tett, de mivel szinte megállás nélkül sétált így egy idő múlva elfáradt. Semmi érdekes nem volt a helyen ahol megállt, csak nagy, öreg fák álltak mindenütt. Casve leült az egyik tövébe, majd a Christől kapott csomagot felnyitotta, majd egy zsömlét kezdett magába majszolni. Így pihente ki a mai nap fájdalmait.*

*Valeria ráérősen lépkedett a fák között. Nyugodt, méltóságteljes léptekkel haladt, miközben gyönyörködött a fák lombja között átszűrődő fényben. Ismerte az erdőt, és amikor annak legöregebb részéhez ért, elámult a fák nagyságán és törzseik vastagságán.*
~Hogy halad az idő... akkor is itt sétáltam, amikor ezek a fák még csak fiatal csemeték voltak, négy-öt nyaras kis hajtások... más volt a világ akkor.~
*Valeria szeretettel simogatta meg az egyik fa törzsét, és emlékeiben felmerültek a régi napok örömei. Látta a rég meghalt emberek arcát, szinte hallotta az idők homályába merült hangjukat.*
~Nagyot fordult az idő kereke. Megöregedtek a fák, s velük én is.~
*Töprengései közepette szinte észre sem vette a csendben az egyik fa tövében üldögélő, falatozó lányt. Végül mégiscsak meglátta, Egy, a szél által megemelt, reppenő szőke hajfürt hívta fel rá a figyelmét. Valeria egyenesen a lány felé indult, hiszen mindig örömet okozott neki az ismerkedés az új nemzedékek sarjaival.*
~Milyen fiatal... még szinte kislány... de a szeme, a szeme bölcs, nem olyan, mint egy gyereké.~
-Üdvözöllek, halandó. Úgy látom, szinte egy vagy az erdővel, hiszen alig vettelek észre.-
*Szólalt meg nyugodt, zengő hangján.*

*Mióra Akirával találkozott, nem tett meg komolyabb távot másfelé, hiszen nem érezte szügségét. A lány furcsa módon eltűnt, s miután elbúcsúzott tőle, azóta nem is látta, s azt a halvány kapcsolatot is elvesztette vele, ami eddig létre jött közöttük. Érdekes érzések kavarogtak a sárkányban, hiszen ilyesmivel még nem volt dolga. Mintha már egy kisebb fajta bizalmat érezne a lány iránt.*
~ Nem!~ *Makacsul megrázta a fejét. Ez nem lehetséges. Ilyesmi vele sosem fog előfordulni, az élet a szabadsággal ajándékozta meg, melyet örökre meg akar tartani. Sosem adná fel, egy ember szívéért. Egy halandóért, ki nincs tisztában mekkora egy sárkány lelke, s nem tudja mire is van szügsége igazán. Mindegy is, gondolta, hiszen nincs szügsége senkire. Talán idegen sárkányokkal ismerkedne meg szívesen, de tudja magáról, hogy az ismeretlen nőstények mindig feldühítik, maga sem tudja miért, talán egy buta reakció. De kedvelte a harciasságot, s mindig makacskodott a barátkozókkal szenben. Most óvatosan kúszott a fák között, hiszen ha felállna rendesen, összetörné a fákat, s magát is megsebesítheti vele. Legalább is szárnyait egy kissé valószínű. De a törzsek így is szét roppantak lábai alatt, s hangosan recsegtek. Várta, hogy végre egy kis tisztársa érkezzen, ahol nincs ennyi fa. Sokáig bolyongott így, de szerencséjére a fák ritkulni kezdtek, s egy zöld fényben úszó mező felé tartott. Már tisztán látta, s kilépett a fák közül a magas fűbe. Fejét felemelte, s mélyet szippantott a levegőbe. Kilépett teljesen a fák árnyékából, s kinyújtóztatta szárnyait, s egyben végtagjait, majd egy kisebb csámcsogás kíséretében körbe tekintett. Néhány fa állt a kis mezőn, amik tökéletesek lennének pihenő helyre. Az egyiket kinézte magának, s felé tartott. De ahogy a fű egyre alacsonyabb lett, tekintetéve megpillantott két másik lényt. Messziről is felismerte fajtájukat. Lassan elindult feléjük, kiváncsi volt, miféle szerzetek tévednek erre felé.*

*Nagyban kajál, sőt, már be is fejezte és akkor lépteket hallott. Feltekintett és akkor egy elf hölgyet látott felé közeledni. Rámosolyog bár a halandó megszólítás furán hangzott, de hát érthető. Az elfek halhatatlanok. De várjunk csak! Honnan is tudja ezt Casve? Mindegy. Újabb titok a múltjából. *
-Üdvözöllek halhatatlan! Hmm... az erdő az életem része, talán azért is nehéz kivenni engem belőle.- *Mondja mosolyogva.*
-Téged még nem ismerlek. Merre fele laksz?- *Még csevegett volna tovább, de egy gyönyörű sárkányt vélt felfedezni a távolból. Nem ijedt meg, hisz már látott sárkányt. És mivel gonosz sárkányt még nem látott, így naiv módon egyáltalán nem is félt tőle.*

*Valeria finoman mosolygott, amikor látta, hogy milyen igyekezettel tűri be az utolsó falatot a lány. Amikor vidám és csengő hangján üdvözölte Valeriát, az elf már tudta, hogy különleges teremtéssel hozta össze a sors. A tündéknek van ehhez érzékük.*
-Turinquiban lakom pár száz éve. Az a hely éppen megfelelő nekem..-
*Kezdte volna mondani a nő, amikor megérkezett a sárkány. Valeria először csak a vörös villanást látta a szeme sarkából, aztán amint a sárkány hatalmas szárnyaival lustán csapkodva egyre lejjebb és lejjebb jött, már tudta, hogy kivételes élményben lesz részük. Már messziről látta a kecses nyak ívét és az erős mellkast.*
-Nézd csak, jeles vendég érkezik... Ez tűzsárkány, ha nem tévedek, s ráadásul a legpompásabbak egyike.-
*Valeria újra emlékezni kezdett, hiszen ő még ismerte az elsőt. Unílah, a fénysárkányt és Halderiont, a lovasát. Valeria szeme láttára született meg a sárkány és elf szövetsége. Azóta szívében örömmel és elégedettséggel látja a sárkányokat. Kecsesen meghajolt, és kezét a szívére téve üdvözölte a sárkányt.*
-Örömmel látjuk jöttödet.-

//innentől időn túli//

Akira Angel írta:
-Nem félek a haláltól!-*Eközben felállt, és legalább olyan komoly fejet vágott mint a sárkány.aztán, csendesebben folytatta.*-Már rég felkészültem rá. Nem érhet váratlanul.
*Az utolsó mondat olyan halk volt, hogy csak akkor hallhatta meg Narwyn, ha nagyon fülelt. Akira lehajtot fejjel beszélt. Már nem itt volt. Lélekben az otthonában volt, és újra lejátszódott elötte az a végzetes nap.*[/color][/b]

*Halkan berregett, miközben a lány beszélt hozzá. Csodálta, hogy nem fél a magasságtól, de a sárkány tudta, hogy fogalma sincs milyen a magasság. Számára csodálatos, de ember azért félne oda fent.*
~ A haláltól nem félni kell, hanem várni. Bármikor, s bárhol eljöhet értünk. De hát, mit is beszélek, négyszáz év elteltével is itt vagyok, bár meg kell mondanom, ez elég rövid időnek számít egy sárkány életében. ~ *Ezzel akarta bebizonyítani, hogy hallja amit a lány beszél, gondol. Furcsa, hiszen ilyen még nem volt vele, hogy egy ember gondolatait csak úgy meghallja, mikor nem is akar a tudatába férkőzni. De Akira valahogy más volt, ilyen szinten. Bár ezt Narwyn egyenlőre nem ismerte el. Jobban meg akarja ismerni a lányt, még mielőtt szorosabb bizalmat adna át neki. Ez is sokat jelent, hogy így képesek komunikálni, ahogy másokkal nem feltétlen, csak akarattal. Meglepte, s egyben megrémítette Narwynt. Ha a lány tudatában van ennek a kötődésnek, akkor idővel ő is képes lesz érezni azt amit a sárkány, és hallani amit gondol. De egyenlőre nem látta benne, hogy hallja a gondolatait. Csak ha azokat a lány felé irányítja, olyankor persze igen. Oldalról nézett a lányra, s lassan leereszkedett, majd lefeküdt, első két lábát kényelmesen előre nyújtotta. Karmaival a füves földet próbálta kaparászni, hogy oldja idegességét. Mindig olyan feszült volt, bárhol is járt. De most igyekezett elfeledni az ingerültséget, és a lányra koncentrált. Nem is érti, mi érdekli benne. De olyan másnak tűnt.*
~ Repültél már sárkányon? ~ *Szögezte Akirának a kérdést komolyan, s egy kis gúnnyal a hangjában.*

*Akira nem hallott semmit. A gondolatai, ébrenlét is oda vezették ahova nem akarta.*
"-Menj, el innen! Menekülj!
-Nem megyek sehova! Itt maradok veled és harcolni fogok!
-Hát nem érted?! EL KELL MENNED!
-NEM, NEM, NEM HAGYLAK ITT, APA!-*A férfi megragadja Akira két vállat és megrázza a lányt.*
-Ha nem mész el, nem vagy többé a lányom!-*Halkan, monoton mondja ki a szavakat. Gyötrelmet okoz inden hang amit kimond, de kimomdja.
-A..pa.*rökönyödik meg a lány. Apja ellöki magátol, és mégegyszer elkiálltja magát.*
-Menekülj!-*aztán megforul."*Akira ökölbe szorítja a kezét tehetetlen dhében. A "látomása" láthatóan kínozza őt. Szeme pillanatok alatt zöldbe vált, és összeszorítja a fogát, nehogy elkiálltsa magát. Lassan könnyezni kezd a szeme. Semmit sem haaalott narwyn beszédéből, még a kérdést sem.*

*Látja, hogy a lány egészen máshol jár. Szóval nem figyel rá. Akkor minek is vesztegeti itt az idejét? Az imént még reményeket fűzött a lányhoz, de most úgy tűnik valami baja van, hát tessék, ha nem kell neki egy sárkány társasága, akkor hagyja békén, hiszen eddig is egyedül volt. Akira azonban kissé megváltozott. Szeme valami láthatatlan dologra meredt, amit Narwyn akárhogyan keresett nem látott. Teste megfeszült, s nem szólt a sárkányhoz. Narwyn dühös lett, amiért fogalma sincs mi baja van vele. Kérdésében semmi sem volt bántó, sőt mi több próbált beszélgetni a lánnyal. Mérgesen nézett a lányra. De akkor valami furcsa érzés fogta el. Száját kissé kinyitotta, s az erdő eltűnt a láthatáron, helyét egy csata tér veszi át. Tűz ég mindenütt. Egy lányt lát, és egy férfit, körülöttük rohanó emberek. Katonák. A lány arca csupa kosz, haja nyúzott, akárcsak a férfié. Kiabálnak egymással. Narwyn tátott szájjal nézi az eseményeket, ahogy a lány apja eltaszítja magától a lányt. Majd elküldi, hogy fusson. Nem látta tisztán a lány arcát, pontosan nem ismerte fel, de mintha... Akira arca lenne. Megrázza fejét, biztos benne, hogy nem ő az. De a helyszín ugyan az maradt, s most már biztosra vélte, hogy Akira áll ott apjával szemben. Végül pedig elfutnak mindketten. Narwyn már becsukta száját, s tágra nyílt szemekkel kerül vissza az erdő csendjébe, a fák árnyéka alá. Le néz Akirára, majd kissé ismét kinyitja a száját, de be is csukja. Nem tudta, mit mondhatna. Ez egy látomás volt. Akira múltjából. De még is hogy lehet ez? Ő ezt nem láthatta, hiszen sosem járt arra, és nem is ismeri az apját sem. Akirát sem. És mégis megtörtént. De tudta, hogy a lány nem érezte, hogy Narwyn ugyan azt látta, amit nem rég Akira is. Nem csodálta már a lány különös viselkedését.*

*A lány üvölteni akart, kiabálni!
~Apa, apa.....miért tetted ezt?~
*De csak gondolja, nem mondja ki hangosan, bár ez semmit sem jelent. Hiszen hallotta a sárkány, ezt is. Aztán felnézett, és a csatatéren ott látta maga elött Narwynt. Nem illett a képbe. Ott sem volt valójában. Egyszerre visszatért a valóságba, szeme újra barna lett, bőre pedig falfehér.*
-Narwyn,....te, ...ezt láttad?*Összerezzent. Ezt senkinek nem mondta el, és most a sárkány megtudta, mert megnyitotta az elmélyét lötte. mindent hal és lát. Azt is amit nem kéne. Elősször dühös lett. Önmagára. Meg kellett volna oldania, vagy nem is. Meg kellett volna tartósztatnia magát.
-Sajnálom, hogy látnod kellett ezt. Most biztos elvettem a kedved.-*Letört volt és kimerült.*-Nem akartam. Ah, most biztos látni sem akarsz. Meg is értem. Nem kell a nyavajgás senkitől. Az fáraszt. Megyek is.
*Azzal felállt, könnyeivel kűzködve és elindúlt előrre. Nem akart a sárkány terhére lenni.

*Látta, hogy a lány elsápad, mikor vissza tér a valóságba, s rájön, hogy Narwyn is látta az egészet.*
~ Igen, láttam. ~ *Fejét egyenesen tartotta. A lány furcsa dolgokról kezdett el beszélni, amiket ő nem is gondolt volna. Hát ilyen sárkánynak tekinti? Mikor látta, hogy a lány elakar menni, felé vette az irányt, s ami Akirának több tíz lépés volt, neki három nagyobb elég volt ahhoz, hogy beérje a lányt. Elé állt, s testével elállta az útját, kissé a földre feküdt, s behajlította lábait, farkával pedig oldalról próbálta megakadályozni az elmenés lehetőségét. Mérgesen nézett a lányra. Dühös volt, amiért fogalma sem volt arról, hogy mit gondolt erről az egészről.*
~ Hogy gondolod egyáltalán, hogy ezek után még utálnálak is? Amit láttam, nem puszta véletlen volt. Látnom kellett nekem is, hogy végre tisztában legyek vele ki is vagy valójában. Persze ebből nem derült ki. De beleláttam a múltadba. Ez többet jelent, sem mint hogy azért, amit láttam meggyűlöljelek, ráadásul ok nélkül. Hiszen apád téged akart megvédeni. Tudta, hogy te pedig segítenél neki, de nem akarta, mert félt, hogy megölnek téged. Ezért történt az egész így. De nehogy magadat okold ez miatt.~*Eleinte felhevülten mondta a lánynak, végül pedig ellágyul a hangja.*
~ Ne haragúdj...~ *Őszintén mondta, s félre hajtott a fejét, majd semmitmondóan tekintett a fákra.*

*Akira végtelen hálát érzett.*
~Köszönöm. Köszönöm, hogy megértesz.~*Leült a sárkány mellé. Most már nem kellett hangosan beszélnie. Sokkal könnyebb volt gondolatban megbeszélni amit akart.*
~De ha már láttad ezt, el kell, hogy mondjak még valamit.*Mély lélegzetet vett, és kis szünet után folytatta.*
~Az akit apámnak hívtam, nem a vérszerinti apám. ő nevelt fel, és meghallnék érte, de sjnos, azt sem tudom, hol van, ahogy anyut sem, aki szintén a nevelőszülőm volt.*Itt megcsuklott a hangja, de végig akarta mondani. A sárkány nem engedte el, és ez azt jelenti, hogy érdekli a sorsa. Tehát joga van megtudni mindent.*
~A vérszerinti szüleimet nem ismerem. Az édesanyám még gyermekkoromban meghallt. ...értem, ..engem védett. Vele jutottam ell a nevelőszüleimhez. Az édesapám talán még él. Itt Evolyranban, és akkor meg kell találnom. Hát végérvényben ezért vagyok itt. Eredetileg. De most már egyre többminden köt ehhez a helyhez.-*Molyogva zárta le monológját. Az elöbb Narwynra célzot, és remélte a sárkány is értette.*

*Narwyn látta, hogy a lány hálás, és nem ellenkezett azzal, hogy nem engedi elmenni. Lassan ő is lefeküdt, egész testével közben körbe állta a lányt, akár egy falat. Persze részben hagyott neki menekülési lehetőséget, ahova már teste nem ért el. *
~ Nem gondoltam volna, hogy ilyen bonyolult is lehet az emberek világa. Az én szüleim is meghaltak, de ők még születésem előtt. Erről csak akkor hallottam, mikor kikeltem, s elmesélték. Így fogalmam sincs milyenek lehettek valójában. ~ *A földre nézett, de nem érzett kifejezetten szomorúságot. Nem is tudja, mit jelent pontsan hogy szülő, hiszen neki nem volt se apja, se anyja, aki tanította volna bármire is a sárkányok világában. Mindent magától kellett megtanulnia. Ezért lett talán belőle vad bestia.*
~ Örülök, hogy legalább boldog perceket is szerzel Evolyranban. ~ *Talán ez volt az első kedves mondata Akira felé, s őszinte is egyben. Értette, hogy a lány örül annak, hogy megismerték egymást. És Narwyn sem bánta. Most, hogy együtt voltak, itt, ketten az erdő csendjében, s olyat látott, melyet Akira sosem tárt ki mások előtt, s csak a sárkány látta mindezt, úgy érezte, a kapcsolatuk lassan erősödik. Olyan rövid idő alatt az események mindent megváltoztathatnak. Egy vad sárkánynak ki csak a szabadságért él, lassan megkedvel egy emberi lényt...*

//Fagy!//

Tárgy: Re: 1. Tolmen erdő Hétf. Aug. 03 2009, 15:59

*Akira egyre álmosabb lett. Nem csoda hiszen már jócskán beesteledett. Még mondott valami olyasmit, hogy sajnálja, de nagyon álmos lett. Aztán lefeküdt a kör közepén, ami nem feszélyeze egyáltalán, ahogy más esetben lett volna, a karját a feje alá tette párnaként és elaludt.*
*Másnap reggel Akira egyedül ébredt az erdőben.*
~Lehet, hogy elment és nem akart felébeszteni.*Valószínűbb volt azonban, hogy csak vadászni ment a sárkány, ebédet keresett.* Nah, megyek én is még van egypár elintéznivalóm.~
*Akira nem akart szó nélkül elmenni, így ha netán mégis visszatalálna Narwyn, írt egy cetlit melyben közölte, hogy Chattalba megy egy fontos elintézni való után. Egy követt tett rá, hogy a szél el ne fújja, de csak annyira hogy még észre lehesen venni.*
-Ha tud olvasni akkor jó, ha nem én nem tudok máshogy üzenni.-*Azzal útnak indult.

Tárgy: Re: 1. Tolmen erdő Szer. Aug. 05 2009, 15:43

*Glorien sétálgat egy kicsit az erdőben.Szép nap a mai, azonban az itt léte alatt még nem találkozott testvérével.Égett benne a vágy, hogy láthassa Rielt.Hisz annyi m mindent meg kell beszélniük.Így hát leült egy fa tövébe és nézte a messzeséget, remélve, hogy testvére itt rátalál.*

» 5. Setét erdő