EVOLYRAN


 
HomeCalendarGy.I.K.CsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Cobhan tó

Go down 
SzerzőÜzenet
Mesélő
Játékmester
avatar

Hozzászólások száma : 816
Hírnév : 13

Beosztások, rangok
Nép: NJK
Beosztás: Mesélő
Rang:

TémanyitásTárgy: Cobhan tó   Vas. Feb. 12 2012, 10:50

Ez a tó az ország legészakiabb tava, és egyben a legnagyobb is, mint egy kis tenger az ország szívében. Hívják Dagorlad tüdejének is, tiszta, iható vize, tükörsima felülete, de leginkább a kiterjedése miatt is. Egy arra járó Sárkánylovas vélte felfedezni a hasonlóságot először. Olyan az alakja, mint egy tüdőnek. Két nagy területre osztható, melyet egy félsziget választ ketté északon, délen pedig a Cobhan folyó és a mellette elterülő város. A félszigeten egy erődítmény áll, Dagorlad leghíresebb várbörtöne. Ide szállítják a legveszélyesebb bűnözőket. Mágusokat, Sárkánylovasokat. Olyanokat akiket nem lehet, vagy nem akarnak elpusztítani, mert vagy az erejük, vagy a tudásuk még az ország hasznára válhat, ám addig is, elkülönítve tartják, nehogy bajt okozzanak.
Nyugatra a irodalom hatalmas gyűrődéses hegyláncolata szegélyezi a tavat, és egy onnan eredő folyócska táplálja, észak nyugaton, pedig Ysbad folyója ömlik bele, a vetődéses északi hegységből.


Vissza az elejére Go down
Helena
Démon-szólító
avatar

Hozzászólások száma : 128
Hírnév : 0

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: Cobhan tó   Szer. Ápr. 23 2014, 12:45

/Kandrad folytatása/

Helena békésen szemlélgette a kocsi üléséről az erdőt. Több napja már, hogy eljöttek Kandradból. Már nem a ponyvával fedett szénában utazott, hanem a gazda mellett elől. Egyedüliként a legnagyobb bánata, hogy a gyúlékony rakomány miatt nem engedte az égő fáklyát. Így minden reggel a tábortűzből kellett életre keltenie az őrzés java részét magukra vállaló tűzdémonokat. Most is ott sétált az öt védő tűzlény a kordély körül, mikor az út mellett megzörrentek a bokrok és öt karddal felszerelt alak állta el az útjukat.
A vörös boszorkány a lovak elé parancsolta pokoli szolgáit, az öt ember nem tűnt a legvészesebb ellenségnek számukra. De nem szeretett volna kockáztatni. Leemelte hátáról az íjpuskát és erősen megmarkolva lövésre készen vállához emelte.
-Álljatok félre, különben támadunk! -hangja rideg, mindenre elszánt volt. A csapat közepén állóra szegezte fegyverét, de szemei még mindig az út széli leveleket pásztázta gyors odapillantásokkal. A vele lévő földművesnek csak egy furkós botja volt, de így mégis csak hét az öt ellen a felállás, ezt látniuk kell.
-Ne! -ocsúdott fel a meglepetéséből az útitársa- Csak széna van a kocsin, értéktelen. Nem éri meg harcolni. Kérem! Eresszenek tovább!
Az útonállók látták is az erőkülönbséget, de a következő percekben nagyon sok fordulat állt be az erőviszonyokban. Sorrendben az első ezen váratlan események között a fák közül kilépő alak, aki fegyvertelenül állt, épp csak egy varázsbotja volt a kezében. A zsoldos munkában járatos nő nagyon reménykedett azért, hogy ne egy magasan képzett mágus legyen! Sok bosszúságot tud okozni egy kezdő mágus tanonc is, de nem hiányzott neki semmi meglepetés. Nagyon jól belevésődött az emlékezetébe a Hullámvirág Varázsiskola olyan neves mágusainak a legendája, mint Drendom, a sárkányölő, akinél csak egy tőr volt, mikor a híres összecsapásában legyőzte az óriási méretű ellenfelét. Sosem szabad lebecsülni az ellenfél varázstudását!
Helena nem is becsülte le, amikor az tárgyalás nélkül mormolni kezdett, rászegezte a fegyverét. Ám elkésett.
-Aqalë. -hangzottak el a szavak, miközben a botjával a földet ütögette. Hirtelen erős sodrású víz tört elő a hegy oldalából, az egymás mellett álló öt démon felé irányítva őket. Megbánta nagyon a démon-szólító, hogy az összes őrt egy helyre, előre összpontosította. Gondolt rá, hogy hagyni kéne egy-két védőt hátul is, félve a még a sűrűben bujkáló esetleges többi bandita miatt. Akkor nem lett volna ilyen egyszerű dolga hullámsírba küldeni a lángoló teremtményeket. A dolog alig néhány pillanat alatt lezajlott és a folyamot már a lovak felé fordította a vízfakasztó, mikor a nyílpuska ravaszát meghúzták a nő vékony ujjai. A megbokrosodott lovak miatt, akik engedve a sodrásnak az út széli lejtő felé rántották a kordélyt nehezebb volt célozni, de így is mellkason találta. Csak remélni tudta a boszorkány, hogy a hamarosan bekövetkező vérveszteség miatt nem lesz már ereje újra varázsolni.
De a vándornak volt más gondja is jelenleg. Az öt kardos mintegy jelre támadásba lendült, miközben a kocsi felborult nem sokkal ezután, ahogy a jószágok megpróbáltak menekülni a baljós varázslat elől. Így a gazda és a darthar a hegy lejtőjén bukfencezve egyik fától a másikig csapódott, hogy egy baráti kéz egyszer csak megrántsa a vállát és végre meg tudjon maradni.
Nem volt sok idejük, hallották, ahogy a gazemberek utánuk eredtek és az avaron csúszkálva a vízözön keltette sárban, átkozódva egyre közelednek. Nekik is menekülniük kellett, ahogy csak tudnak. A gazdálkodónak, aki mellette futott nem ment túl könnyen, a nőt pedig lassította, hogy újra megtöltse a puskát. Hamarosan utolérte őket az első két fosztogató és nem volt más választásuk, harcolniuk kellett. A fegyverek összecsapása nem tartott sokáig, a vörös hajú boszorkány gyorsan újabb lövést engedett meg az egyik ellenfelükbe, de ez nem segített túl sokat a helyzeten. Akit eltalált, épp markolatig járt a barátja testében a kardjával. Csak annyi öröme lehetett, hogy így legalább elég jó célpont lett, mert a paraszt megragadta a baljával a kezét, így nem tudott kitérni a nyílhegy elől.
Nem kellett sok a mágusnak se, azonnal megeredt újra lefelé. Ha nem teszi, hamarosan négy támadó rohanná le őt. A szénaárus másik támadója máris a nyomában loholt, miközben egy harmadik társuk oldalt rohant el, hogy megkerülve a másik oldalról állja el az útját. A varázslónő félig oldalt felé futott, hogy igyekezzen kitérni a kerülő úton érkező elől is, míg sikerül újabb nyílvesszőt rakni a sokat látott fegyverébe. Ahogy a mellette egyre közelebb rohanó egyik kis megcsusszanása egy falevélen alkalmat adott a jó célzásra, azonnal leszedte egy halálos lövéssel.
De a megmaradt három üldözője már csak pár lépésnyire volt tőle. Harcedzett volt, de ilyen meredek, csúszós hegyoldalban ritkán mérte össze erejét bárkivel is. Ha mégis, megpróbált inkább mindig ő lenni felül, hogy a támadói lassabban érjék el őt fegyvereivel, de a visszatámadások közben ki tudja használni a hely adottságait a gyorsabb és erősebb szúrásokra, vágásokra.
Most viszont nem reménykedhetett abban, hogy könnyű szerrel elrohan mellettük, ha megfordulna és sikerül kényelmes pozíciót felvenni. Egy reményt tudott csak, ami a fejében járt. Kandrad sikátorában mutatott módon előre vetődött, hogy félre fordulva minél messzebbről lőhessen egy utolsót, majd rögtön két kézzel a feje fölé emelte, hogy hárítsa vele a másik férfi felé suhanó kardját. Féltérden állva dühösen lökte ki oldalra a pengét abba az irányba, ahonnan a harmadik érkezett volna, hogy így kettejük közé rekedjen.
~Egyszerre csak egy! *gondolta némán, de nem volt sok ideje. Előrántotta kését, és amint megpillantotta az előbbi támadója háta mögött a még mindig élő társát azonnal bele vágta a nyakába egy szép dobással.
~Most, hogy kerülök ki élve ebből? Az utolsó fegyverem, de egy tőrrel nem sokra mentem volna két kard ellenében.
*Tényleg nem jutott eszébe semmi használható. Az előbb támadó kard újra a levegőt szelte széles ívben és ő ismét csak az íjpuska aljával tudta hárítani. Stabil testhelyzetet vett fel, hogy egy ideig még kivédje a támadásokat, amíg bírja, de legnagyobb meglepetésére a vas most nem mozdult visszafelé, hanem megkötötte a fegyverét. Elkapta az azt tartó kezet, ahogy a másik is az övét. Most kellett a fél évezred alatt kidolgozott izomzat, de ebben híján volt a lány. Hiába próbálta magától távolabb tolni a kékes-szürke fényben csillogó fémet, az egyre közelebb jött és ő hátrálni kényszerült. A férfi jóval erősebb volt nála és egyre inkább úgy tűnt, nem rögtönöz. Főleg akkor volt ez az érzése, amikor a háta hirtelen egy fa törzsét érzett meg. Teljesen beszorította és a fáradság -vele ellentétben- legkisebb jelét sem mutatta. A kard már szinte érintette a nyakát, amikor megszólalt mély hangon.
-Add fel! Könnyű szerrel kifilézlek, ha nem maradsz nyugton. Ha jó kis lány leszel és nem rúgkapálsz, komolyan gondolkodom azon, hogy életben hagylak és magammal viszlek.
-Hogy is ne! -kiáltott fel, miközben a térde mélyen belemélyedt a pasi ágyékába egy láblendítés következtében. A fájdalomtól megvonaglott az arca és a boszorkány kibújt a szorult helyzetéből. A menekülés útja villant fel a tudatában és világította be fényével pár pillanatig, amíg a derekára rá nem kulcsolódott egy büdös kéz.
-Én mondtam, hogy legyél jó kis lány. Akkor kevésbé fájt volna. -sziszegte a helyzettől felajzott pasi. A fekete mágus kétségbeesetten igyekezett a még mindig kezében szorongatott íjpuskáját a férfi kardja és maga közé nyomni, mert miközben igyekezett testét védeni az aljas támadással szemben, az a penge mindig igyekezett csúnyán megközelíteni őt hátulról és több karcolást is összeszedett az ügyetlen hárításokból. Viszont nem volt sok választása, minden porcikája tiltakozott az elkövetkezendők ellen, de egyetlen szúrás a lábába leteríti és végleg a férfi alá dönti. De az sem lett volna jobb, ha fentebb szúrja meg vele és erős vérveszteség közben kéne kirángatnia magát az erős karok szorításából.
Miközben segítségért ordított hiábavalóan, egy nem várt pillanat következett be. Csak egy pillanat volt, amikor a kard lapjára taposva csizmájával a szörnyű ember kénytelen volt elengedni fegyverét és kibillent az egyensúlyából. Ő pedig egy pillanatra hirtelen biztos szilárdan érezte a földet a lábai alatt. Ez volt az a pillanat, amikor újból a lába közé rúgott és immáron végleg ki tudta szabadítani magát támadója kezei közül.
~Húúú... Spurizás föl az útra! Ki tudja, mi történne, ha nem jutok messze ettől a pacáktól?
*És futott, mert örült, hogy megúszta a történetet. Az istenek óvjanak, hogy meg kelljen tudni! Ahogy kapaszkodott a lejtőn arra felé, ahonnan jött, egyik sebesült támadója állta el az útját. Még nem telt el sok idő... talán egy perce sem volt, hogy látta holtan összeesni azt a kedves embert, akivel jött. Majd egymás után sebesítette vagy ölte meg a gazembereket. De úgy tűnik, nem minden lövése volt olyan hatásos, mint ahogyan ő gondolta. Elkeseredve tért ki az útjából oldalra, miközben hagyta, hogy a már sebtében bekötözött sebű ürgét tovább vigye a lendülete a háta mögött. Mögötte nem sokkal még hallotta a férfit, aki megpróbálta lerántani a földre. Átkozódott és bosszút fogadva kiabált, miközben nyögve kapaszkodott fölfelé. A két mély rúgás talán lelassítja őt annyira, hogy egérutat találjon magának.
A menekülés amellett a zsivány hullája mellett vitt el aki megpróbálta megkerülni és most holtan fekszik előtte a földön. Szeme megakadt az övében lógó tőrön, gyorsan kirántotta és eltette magának. Az övé még mindig az utolsó áldozatában ázik a vértől, valószínűleg talán soha senki nem is fog rátalálni. A banditák, ha ő el tud szökni, jobban teszik, ha elfutnak, mielőtt értesíti a katonákat. És senkinek nem lesz többé eszébe, hogy letérjen az útról és halottak után kutasson a sűrűben.
Ahogy mászott vissza, egy másik rabló is életben volt. A tüdejéből kiálló vesszővel, száján vörös vér szivárgott, de felült és nézte őt. A démon-szólító jobbnak látta, ha kicsit kitérve az útjából biztonságos távolságból kerüli meg.
Amikor végre felkapaszkodott a hegyi ösvényre, meglepetten látta, hogy a vízfakasztó sehol sincs. Nem hiányzott neki, még azzal is megelégedett, hogy csak kettőt sikerült megölni a hatból. Jelenleg az egyetlen, ami érdekelte, hogy jól hallhatóan egyre távolabb került a még mindig nyomában lévő két alak. És ez így volt jó. Ezért is döntött úgy, hogy tovább folytatja a futást Cobhanig és csak a városfal előtt nem sokkal fog lassítani, hogy kicsit rendbe szedje magát.
Vissza az elejére Go down
 
Cobhan tó
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
EVOLYRAN  :: DAGORLAD :: Dagorladi birodalom :: Cobhan-
Ugrás: