EVOLYRAN


 
HomeCalendarGy.I.K.CsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
SzerzőÜzenet
Trisha Elric
Alakváltó
avatar

Hozzászólások száma : 12
Hírnév : 0

Beosztások, rangok
Nép: NJK
Beosztás: Vándor
Rang:

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Szomb. Márc. 05 2011, 16:58

*Már már ott tartott, hogy belevág, mikor egy egész furcsa érzés járta át s testét. Hírtelen erőt vett rajta egy idegen erő, és már nem tudta kordában tartani a végtagjait. Első gondolata a mágusfiú volt, talán vissza tudja rá hárítani a csapást, de láthatóan túl gyenge az előtte fekvő, nem úgy mint a vezér.*
~Tudhattam volna...
*De ekkor már jött is a következő csapás. Nem tudta kivédeni, a lábai és akezei nem engedelmeskedtek neki. Őrült dühbe gurult, de egy ideig semmit sem tudott csinálni. Aztán éktelen üvöltésbe kezdett és Findusz teste alulról felfelé egy másik személy alakját vette fel. Lassan nagyon lassan. Haragja csak fokozódott mikor tudatosult benne, hogy a baba is odalett, ám az alakváltással a varzs megszünt. Egy gyors ugrás, és már a kezében is volt a penge, de nem látszott a dühe, sőt, sokkal inkább mintha még mosolygott is volna.*
-Nah, ennyit a játékról, Arevoir! Ápolgasd a kicsikét, majd még meglátogatom!
*Ám szavai már a magasból hallatszottak csak. Fáról fára ugrálva tünt el a magasban a lentiek szeme elöl.*
Vissza az elejére Go down
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Szomb. Márc. 05 2011, 17:16

//az előző hszről maradt le...//
Spoiler:
 
*Remegett a fájdalomtól. Látni is alig látott, és a mágus szavai csak a távolból jutottak el hozzá. A combja körül elég gyorsan öszegyült egy tetemes vértócsa, és a bal karja sem festett túl jól. Csak az idegent látta, majd a baba az ő kezéből Dreamienébe került. Nem tudta, de kikövetkeztette, hogy ez csak a mágusvezér varázslatta lehetett, de a baba, hírtelen fellángolt és porrá lett. Nagyon megilyedt, arra várt, hogy most ő következik, de nem történt semmi.... szerencsére. Aztán éles fájdalom járta át a testét, pont mikor Trisha is üvölteni kezdett. Öszerándult, s bár próbálta nem bírta viszafolytani a kiálltást. Miután elmúlt már csak ketten voltak. Az idegen eltünt. Nem tudott a mágus szemébe nézni, ám pokoli fájdalma ellenére is beszédbe fogott. Szavai úgy hangzottak, mintha mindeneggyes az utolsó lenne, s ha teli szájjal beszélne. Ez a torkába ömlő vér miatt volt, s a száján is csurgott le egy nagyobb csíkban. Sajnos a baba nyomorgatása az ő testét is kikészítette.*
-Dreamien...öhh, sose tudtam, hogy kell szólítanom, ... én, szóval, azon az évben mikor, ki-rúúgtak, egy este megpróbáltam az anyám, ... a halott édesanyánkat, feltámasztani... de ami sikerült az, ... az már akkor halott volt...sajnálom, én nem vagyok olyan mint akinek hisz... én túl sok mindent... tettem......
*Hírtelen heves köhögés fogta el, de ez csak rontott a helyzetén. A lábában lévő kis szilánkok mélyebre fúródtak, s a mellkasa újfent égni kezdett.*
~miért, remegek,...ennyire?
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Kedd Márc. 08 2011, 17:23

*Dreamien kész a további csapások mérésére az idegenre, de úgy tűnik, lépései végre beváltak. Először is elsőként a támadó nem tudott lesújtani az alatt lévő mágusra.
Másodszor táncra is perdült, amin láthatóan feldühödött.
Harmadszor pedig a babát is elveszítette, ami végül a mágusvezér kezében köt ki.
Ezután azonban olyan játszódik le, ami még az isthart is meglepi.
Nem törték még meg ezt az átkát ilyen módon, s láthatóan a másik már ismét készen áll a harcra.
Másik meglepetése a kezében elhamvadó baba. Rémülten néz a védőkörön kívül heverő fiúra, de úgy tűnik, ez a jelenség már nem hat rá.
Amikor visszapillant az új alakot felvevő idegenre, az már fegyveréért ugrik.
Ismét meglepődik, milyen gyors is a támadó, csakhogy most a köddé válásban jeleskedik.
Nem tudhatja, hogy nem csel-e csupán a hirtelen mosolygós távozás, de elsőként Edwardhoz siet.
A mágus elég rosszul néz ki.
Dreamien odalép hozzá. Vér folyik az Elric-fiú szájából is és sebeiből is, méretes tócsában gyűlve össze alatta.
A mágus a fiú homlokára helyezi botját.*
- Most légy erős!
*Ahogy Dreamien lehunyja szemét, láthatóan erőteljes koncentrációba kezd. Jobb kezében tartja a botot, melynek fehér hegyikristály vége Ed homlokán nyugszik. A bot fokozatosan fénybe borul, majd a fény eltűnik a dartharban.
Hamarosan a bene lévő szilánkok nagy fájdalmak közepette kiemelkednek, majd egyenként kihullnak a sebekből.
Ahogy ez megtörtént, a mágusvezér kezével nyúl a sebekhez.
Tudja, hogy most elsődleges a vérzés elállítása, a többit már az ispotályban is el tudják végezni, de ebben az állapotban semmiképpen nem szállítható a fiú.
Minden sebnél elhangzik a „Fortis vica” ige, s a sebek egyenként hegednek össze, s kötések jelennek meg rajtuk.
Tifar csak most ébred rá, hogy az előbbi csetepatéra az őrség nem jelentkezett.
Egyetlen tagja sem.*
- Őrség!
*Reakció nincs. Talán mind halottak, de az istharnak nincs vesztegetni való ideje.*
- Tarts ki, fiú!
*Botját a derekán lévő övre rögzíti, majd óvatosan felemeli fiút és karjaiban fogva elindul vele.
Dreamien nem éppen gyenge férfi, jó pár harcot megjárt, s a vándorlás is és az állandó fizikai edzés is megkeményítette, aminek nap, mint nap kiteszi magát.*
- Amikről beszélsz, nem főbenjáró bűnök. Amikről az idegen beszélt, azok sem azok. Az én bűneimnél egyik sem súlyosabb…
Nem tudhatod, miket tudok rólad, vagy a szervezetről, azt sem, miket hiszek rólad.
És ez nem is az az idő, amikor erről beszélnünk kell.
*Végre kiérnek a palotából, s összefutnak az első őrrel. Hamarosan Tifar már átadhatja a fiút nekik, és ők végre az ispotályba viszik, ahol majd gondját viselik.
Azonban Dreamien nem tágít mellőle, amíg biztos kezekben nem tudja, s míg el nem mondja a gyógyítóknak, milyen bűbájt alkalmazott a hirtelen gyógyítás folyamán, mert a kötéseket egy hétig nem nyithatják fel, különben újraindul a vérzés.
Ezután elrendeli őrség állítását a fiú szobája elé, s be is ültet egy csatamágust, majd visszatér teendői közé.
Tudnia kell, mi is volt az, amivel találkozott, s erre csak könyvei adhatnak választ.*

_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Pént. Márc. 11 2011, 08:53

*Már nem volt tisztában vele, hogy mi történik körülötte, csak részben jutottak el hozzá a mágusvezér szavai. Egyre elviselhetetlenebb volt a gyötrő fájdalom, és végül az egész testét eluralta. Valami a homlokéhoz ért,... nem valami, a mágus bojának vége. Ekkor tudatosult benne, amit Dreamien modott. Szóval ki kell bírnia, nem hagyhatja el magát. Elsőre melegséget érzett a homlokánál, viszont utóbb a fény mellyett nem láthatott gigászi erővel nyomta ki a testéből a szilánkokat. Megvonaglott. Nem engedelmeskedett a teste a parancsainak, egyszer kifeszítette, majd görcsbe rántotta a fájdalom minden egyes porcikáját. Ráharapott az ajkaira, és nem üvöltött fel. Kibírta, mert végig akarta csinálni. Mikor az utolsó szilánk is kiesett még tartott a gyötrelem egy ideig. Csak arra gondolt hogy ne ájuljon el...semmiképp sem. Aztán megfordúlt vele a világ, s ahogy lassan kinyíltak a szemei, Tifart látta maga előtt. A karjaiban vitte.*
~Ennyire gyenge lennék...
*Sajnos jelen pillanatban be kellett ezt ismernie. Dreamien bíztató szavai elősszőr tényleg hatni látszódtak, de furcsa mód az erős, és büszke mágusfiú öszeomlani látszott. Megjelentek előtte édesannyja utolsó képei. Lehet hogy sokmindent ismer már a vezér az életéből, de ha ezt tudná... másképp vélekedne. Most azonban tudtára is akarta adni ezt, valahogy fel akarta nyitni a szemét, vagy csak bizonygatni saját bűnös voltát.*
-De én, ... amit én...
~tettem.
-...megbocsájthatatlan...
*Annyira szaggataott volt amit mondot ráadásul halk is, és el-el csuklott, nem csoda ha netán nem hallotta a férfi. Ám ha mégis hallotta volna, a kis alkimistán erőt vett a kimerültség és elmerült az eszméletlenségben, meghagyva Dreamiennek a kérdést, miszerint mi lehet az a "megbocsátjthatatlan".*
------------------------------------------------------------
*Miután a mágusok vezére megtette a megfelelő óvintézkedéseket Edward esetét kiemeltként kezelték a gyógyítók. Egy csapatot állítottak rá, s köztük a főorvos a város legjobb gyógyítója. Napok teltek el az eset óta, de hír nem jött még. Avagy talán most. Egy határozott kopogás hallatszott Dreamien ajtaján, s ha beengedte, egy cseléd jelentette az orvos kívánságát.*
-Uram, A főorvos úr szeretné ha eljönne az Ispotályba. A mágusfiúról van szó, akit pár napja hozott, azt mondja, ezt tudnia kell, uram.
*Ha minden igaz pár óra és az isthar a kórterem elött van, és mint így, újabb vendégeket láthatott meg. A főorvos egy padon ült lehorgasztott fejjel, mint aki vesztett, s ezt bizonyítván másokat is bevont a problémába. Tifar jöttére rögvest felállt és meghajolt.*
-Uram, sajnos rossz hírrel kell szolgálnom. Begyógyítottuk Edward úrfi sebeit, de nem tapasztalunk javulást. Ami azt illeti...*elöbb egy kis szünet, hogy maga is megrágja a szavakat*- Gyógyulnia kéne, de ehelyett napról napra rosszabbodik az állapota. Jelenleg is egy gyógyfű tudó kezeli bent, viszont így elvesztíjük. Kérem, ezért hívtam meg ezt a három úriembert, hogy győződjenek meg az állapotáról. Mr. Emiel professzor a Hullámvirág Egyetem gyógyító tanszékéről, Saki úr aki maga is foglalkozik alkímiával, és Mr Anon a sötét varázslatok szakértője, akarom mondani a megszüntetésük szakértője.
*Ezennel a három új személy akik már ezelött is áltak, előrrrébb léptek és mind meghajoltak a nevük hallatán. Anon rangját illetően elmosolyodott, és hozzátett az orvos szavaihoz pár nyugtatót.*
-Alapjában véve gyógyfűtudó vagyok,de semmi baj. Sokan öszetévesztik.
*Aztán Saki úr a középen álló kezdett bele a diagnózis ismertetésébe.*
-Mivel a hagyományos módszerek itt csődött mondtak, úgy véltük mielöbb meg kell találni a baj forrását, bármiféle kezeléshez. Ezért megvizsgáltuk a beteget...
-Hadd fejezzem ki itt, hogy egy kicsapott diákról van szó, aki megszegte az Iskola törvényeit, így nem cso...
*Talán modortalanul, talán értelmetlen rágalmazásból, de a professzor nem tudta tűrtőztetni magát. Meg aztán, úgy vélte ennek jelentőségge van a diagnózisban, ellentétben a másik kettővel. Viszont Anon, aki most ugye nem beszélt a vállára tette a kezét.*
-Ne most barátom. Most az élete a tét.
*A kis közjáték után Saki folytatta a mondókáját.*
-...Egyszóval a vizsgálat után arra a következtetésre jutottunk, hogy testileg a páciens teljesen meggyógyult, de talán lelkileg akarja a halálát.
-Azaz másszóval akkor menekülhet meg, ha élni akar,de jelen pillanatban ez nem áll fenn, és a beteg eszméletlen, így nem tudjuk meggyőzni az életről.-*Folytatta Anon a fejtegetést, majd megköszörűlte a torkát.*
-De ez csak feltételezés.-*vágott közbe Saki .*
*Majd újból Anon vette át a szót.*
-Megpróbáltam vele kapcsolatba lépni, de erős ellenállásba ütköztem. Az viszont világosan érezhető volt, hogy a darhtar erő miatt, és nem utolsó sorban az ismeretlenségem miatt húzódott vissza. Azonban sajnálatos módon, ezzel csak rontottam a helyzeten.
*Miután befejezték, az eddig duzzogó prof. is megszólallt.*
-Badarság, teljesen nyilvánvaló, hogy az idegen aki megtámadta, annak lesz köze mindehhez. Én amondó vagyok, hogy a lelkével semmi baj, a merénylőt kell megtalálni!
*Anon széttárta a karjait.*
-Amint látja nem vagyunk egy véleményen, de bármi is a helyzet. Nem ártana felkérnünk egy olyant, aki tényleg ért a lélek megtalálásához, nem úgy mint mi, mágusok.
*Bent a gyógyfűtudó nő szorgalmasan állítgatta Ed köré a különféle füstölőket, és kenegette a sérült részeket gyógynövényekkel. A feje is be volt kötve, úgy látszik a harc során kapott egy jókora ütést is. Agyrázkódásra gyanakszanak. A szoba ajtóhoz közeli végén a csatamágus ült, kezében fegyverrel. Az ágy mellett pedig egy páncél térdelt. Fogta báttyja fém karját és abban reménykedett talán erre felébred. Sírni szerett volna, de ez a test nem képes erre. Dühös volt magára, amiért nem kísérte el. Nem azárt, mert Ed gyenge lenne, nem. Tudta, hogy ha így el tudtak bánni a báttyával akkor ott nagy erők kavarogtak, és ő nem volt, hogy segíthessen. Félt, nagyon félt, hogy egyedül marad ebben a testben, ami nem képes varázslatra, se alkímiára. Teljesen egyedül.*


//Bocsi, hogy így előrre szaladtam, de megszállt az ihlet.//
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Pént. Márc. 11 2011, 14:08

*Az isthar még elfelé a szobából gondolkodott el a fiú megbocsájthatatlan bűnén. Nem tudott róla, bár a végtagjait helyettesítő fémek és a csupa páncél furcsa testvér, valamint a darthar szervezet sejtettek egy bizonyos képet, de nem tudhatott biztosat.
Dreamien a következő napokban minden szabadidejét olvasással töltötte.
Csak kevesen ismerik a mágusvezérek saját könyvtárát. Még Sephrio kezdte el oda gyűjtögetni a mágusok irodalmának ritka darabjait.
Tudvalevő, hogy a még mindig nagy népszerűségnek örvendő Elruhir mágus darthar volt, s hogy hogyan lett azzá, nem is olyan régen tudta meg Tifar is.
Aki a halálból érkezett vissza, az bizony járatos azon dolgokban, s az összegyűjtött könyvek, pergamenek, tekercsek arról árulkodtak, hogy Sephriot foglalkoztatták is ezen dolgok.
Tiltott könyvek, veszélyes írások, veszélyesebbek, mint amikkel Dreamien találkozott már korábban.
S ha már szellemi síkon járunk, azért Dreamien is járatos már bizonyos területein, s megvívta ő is a maga harcait.
Mikor a cseléd átadja az üzenetet, menten lóra kap és az ispotályhoz siet.
Az információk még mindig ott örvénylenek a fejében, de mikor megérkezik, már fontosabb neki, hogy a fiú állapotáról többet tudjon meg.
Az első hírek kimondottan rosszak, mert bár a sebek gyógyulnak, a fiú állapota nem javul, hanem folyamatosan romlik.
A mágusvezér hamar rájön, hogy egy rögtönzött konzílium kellős közepébe cseppent, habár halvány fogalma sincs róla, hogy miért épp őt hívták ide.
Azonban nem az a türelmetlen fajta, uralkodik kíváncsiságán, inkább figyel.
Emielt már ismeri a varázsiskolából, hiszen mikor átvette a stafétát Thraltól, első dolga volt a fontosabb intézményeket végig látogatni. A Hullámvirág Varázsiskola pedig kiemelt helyen van ebben.*
- Örvendek, uraim! Folytassák!
*Hangja nyugodt, de látszik, hogy nem a szokásos diplomáciai körökre kívánja fecsérelni az időt.
Már tudja, miért is csapták ki az iskola volt eminensét, így nyugodt tekintettel pillant a professzorra, de nem szól közbe, megteszi azt helyette más.
Miután végighallgatta a tájékoztatást, egy pillanatra elgondolkodott.*
- Mennyi ideje van még a fiúnak?
~Két lélek-kutászt is ismerek, egyik Ninquë, másikuk pedig Hiswa, de Hiswát nem tudom, mikorra tudnám elérni, Ninquë pedig nem gyakorolta mostanában ezt a területet, mivel Níra köti le idejét….~
*Hirtelen ötlet csupán, de azonnal ki is mondja.*
- Csak elméleti síkon….engem be tudna-e juttatni?

_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Pént. Márc. 11 2011, 14:54

*Az elcsüggedt orvos a konzultációt követően lerogyott a padra. Ez volt az ő feladata. Amit megkövetelt tőlle a mestersége, lelkiismeretesen elvégezte. A fiú lelkének megnyugtatása már nem az ő feladata, de sajnálta. Sajnálta mint páciensét, akinek a megmentésére nem látott kiútat. Még akkor sem nézett fel, mikor a mágusvezér kezdett beszélni. Talán nem is hallotta. Anon viszont annál inkább, társaival egyetemben. Az első kérdésre Saki felellt.*
-Azt nem tudjuk megmondani pontosan. Lehet, hogy hónapok telnek még el, de lehet, hogy csak pár hét.
*A második kérdés viszont meghökkentette, és el is gondolkoztatta a jelenlévőket. Még a főorvosunk is elcsodálkozott, és feszülten figyelt a válaszra. Egyértelműen Anon adhat erre választ, hisz csak ő képes erre hármuk közül.*
-Hmm, figyelembe véve, hogy az első próbálkozásom sikertelennek bizonyult, valamint, hogy ha nem is magamat, hanem egy harmadik személyt szeretnék kapcsolatba léptetni vele, akkor is érezhető a jelenlétem, .... nem, nem hinném.
Főleg azt nézve, hogy önnek sem veszélytelen ez az utazás. Könnyen meglehet, hogy elveszlik a fiú zavaros elmélyében, és akkor nem tudom kihozni... és ebből a helyzetből, kijutnia csak a fiú árán tudhat majd.
Illetve ha sikerül is, nem elhanyagolható az az esély, hogy megsérülhet a lelke.
Aztán ott van az, hogy nem ismeri fel önt, és maga ellen fordúlhat. Elvégre az emberi elme nem tűri meg a betolakodókat.
Az én mágiám pedig nem terjed ki ilyen szinten erre a területre, véthetek is a folyamat során, az pedig megjósolhatatlan következményekhez vezethet.
*Látszott rajta, hogy meg tenné is meg nem is. Próbál minnél több ellenérvet felhozni az ellen, hogy ezt megtegyék, hiszen nem ő akar a mágusok vezérének gyilkosa lenni, de a fiú halálát sem kívánja. Jobban szeretné, ha egy hozzáértő kezében lenne ez a kényes dolog.*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Szomb. Márc. 12 2011, 22:27

*Dreamien elgondolkodva hallgatja az okosok szavait. A mágusvezér azért egy kissé megnyugodott. Legrosszabb esetben is heteket adnak még Edwardnak az orvosok.
Anon próbálja megválaszolni az isthar kérdését.
A viselkedése és szavai egyértelműen jelzik, hogy nem is nagyon meri, de nem is akarja besegíteni Edward lelkébe a mágusvezért.
Bizony, Tifar is volt már megszállva, voltaképpen másnak a szelleme volt az ő testében, s igyekezett uralni, de ez már régi történet.
Sosem gondolta volna, hogy esetleg ő próbálna egy másik élőlény testébe bejutni, de a helyzet itt azért más.*
- Ismernek olyan hozzáértőt, akit tudnánk ennyi idő alatt mozgósítani?
Én sajnos nem.
Anon. A másik dolog, hogy megtanít arra, hogyan kell csinálni, s én magam próbálkozok.
Nemrég mentettem meg a fiút, és ismeretségünk sem most kezdődött. Talán lehet esélyem.
Abban, pedig, hogyan védjem meg magam szellemi síkon, van már némi gyakorlatom.
*Fut át egy árnyék egy pillanatra az isthar arcán az emlékekre.
Nem szívesen tenné meg ő sem, de Ninquëvel jelen esetben még nem olyan a viszonyuk, hogy ilyesmit kérne tőle, míg Hiswát éppenséggel nem könnyű elérni, mást pedig nem ismer, aki segíthetne.
Csupán ezért gondolt magára, mert nem akarna egyéb esetben sem kockáztatni, sem hősködni.
Gondolt még egy variációra, de fénymágiáját most nem érzi elég alkalmasnak rá, hogy bevesse a fiúban, s amellett a dartharban kárt sem akarna okozni.*

_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Vas. Márc. 13 2011, 00:01

*Az orvos újból lesütötte a szemét. Ennyi izgalom már túl sok a fáradt lelkének, a fiúról már amúgy is lemondott. Csoda kellene ahhoz, hogy megmeneküljön. Anon viszont elszántan kutatott az emlékeiben ismerős lélek-kutászokért. S néha egy egy szót félhangosan is kimotyogott az álla mögül. Nekidőlt a falnak és vésszesen dörzsőlve az állát gyötörte magát,hátha kifundálhat valamit. Saki is leüllt a padra, nem messze a főrorvostól, hogy könnyítse a gondolkodást, csak a jóöreg professzor nem tágított a a legelősszőr felvett pozíciójától, azaz a faltámasztós láb keresztberakós póztól.*
-Ismerős...talá Izumi, de ő is mágus, nem tudhatja...Aegish, de őt sajnos megtalálni lehetetlen, ha csak egy valaki...
-...vagy tanítsam meg.... * A földet bámúlta a darthar-gyógyfűtudó, s komolyan ráncolta a homlokát. Azonban Saki nem magába, inkább az isthar vonásaiba méllyedt bele. Sóhajtott egyett, s bocsánatkérőn állt fel, a mondatát megkezdvén. Emiel ezzel egyidőben szintén önnálósította magát, és dirrel-durral a maga módján, még kicsit szídva is a lelkes, filozgatást, kinyitotta az ajtót.*
-Vezér uram! A kedves neje a minden igaz egy lélek kutász. Ő talán a segítségünkre lehetne... azt hiszem jelen pillanatban ez az egyetlen lehetőségünk.
*Az ajtó azonban már nyitva állt, s a már eddig is mögötte álló meglepődött Alfonset fejbe ütötte a mondat utolsó fele. Tudta, hogy kiról van szó, és jól tudta mit ért a furcsa idegen azalatt, hogy "egyetlen lehetőség". Elámulva nézett Tifarra. Tette egy, majd még egy lépést felé, aztán hírtelen odaugrott és megragadta. Nem foglalkozott a proffal akit közben elsodort majdnem, és akinek írtóra ismerős volt a hangja. Könyörögni kezdett.*
-Uram. Kérem segítsen nekünk. Tudom jól, hiába akarják eltitkolni. A báttyám nagy bajban van, és ön az egyetlen aki segíthet, kérem ne hadja hogy meghaljon. Ő az egyetlen rokonom. Az egyetlen testvérem. Ha elveszíteném az életem tönkre menne, nem , nem tudom, mihez ... mindig, mindent eggyütt csináltunk. Nélküle nem vagyok egész! ...Kérem! KÉrem....
*A végén már nem fogta, lecsúszott, és térden állva a mágus elött könyörgött. A nagy páncél remegett félelmében.*
-Ahh, túl hagosak voltunk...-*jegyezte meg hallkan Anon.*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Kedd Márc. 15 2011, 00:43

*Dreamien tartott tőle, hogy előbb-utóbb előkerül majd a felesége, de kevesek által ismert okok miatt nem szándékozik bevonni az ügybe.
Első sorban mert őt jobban félti mind a fiúnál, mind saját magánál.
Emielre emeli tekintetét, de Alfonse annál hamarabb rontott ki a szobából, s vetette magát szinte a mágusvezér lábaihoz.
Tifar lenéz a fiúra, miközben felemeli a hatalmas páncélt. Nehezebb, mint gondolta, de azért elbír vele.*
- Al, mind azon vagyunk, hogy segítsünk! Állj fel kérlek. Nem hagyjuk, hogy Edet elveszítsd, s téged sem hagynánk egyedül!
*Dreamien a nevezett okosokra néz.
Bár nemrég lezajlottak már bizonyos események, hiszen a páncél, melyet még valamikor réges-régen – most éveknek tűnik, pedig csak hetek voltak – adott ki feladatba a két testvérnek hosszú ideig készült.
Az alatt csaknem elveszítette Ninquët. Az Etelével való találkozás után valamennyire rendeződött a viszony vele, de az Aryával elkövetett hiba talán mindörökre rányomja bélyegét kapcsolatukra.
A mágusvezér arcán korábban nem látott ráncok futnak össze, ahogy a sötét időkre emlékezik, melyek a mostani helyzethez vezettek.*
- Uraim, talán az iskolában nem értesültek a családomat érintő eseményekről, de annyit bizonyára tudnak, hogy a feleségem nem használta az erejét, mióta megszületett Níra lányunk.
Régen nem gyógyított, s a viszony, mely jelenleg köztünk van és oly törékeny sem biztos, hogy megengedné, hogy vállalja ezt a nehéz feladatot.
Természetesen én is tudom, hogy a tudása megvan hozzá, de nehezen kivitelezhetőnek tartom, amire gondolnak…


_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Kedd Márc. 15 2011, 09:19

-Nagyon ismerős....
*Ámul el Emiel, s hítrelen nem tudja hova tenni az eseményeket. Szerencsére egyenlőre nem esik le a könyörgő páncél és a kicsapott diák közti kapcsolat. Ám Dreamien beszédére mintha derengene valami. Azonban a jó öreg Emiel még ott tart, hogy nagyon ismerős ez a páncélba öltözött alak. Anon a kis közjáték után, s Dreamien szavai hallatára elöbb felegyenesedett, majd visszagörnyedt eredetei helyzetébe, aztán határozatra lépni látszott. Egyenesen a mágusvezér szemei közé nézett, egy csepnyi szemrehányással a tekintetében.*
-Akkor jöjjön.-*Elindúlt a szoba felé, s közben elment a férfi mellett is.*
*Saki visszaült a padra, a főrovos mellé, és mindentudón elmosolyodott. Ha sikerülhet, most sikerülni fog Anonnak. A darthar-gyógyfűtudó, viszont fél úton megállt.*
-Tudja, hogy a lélek-kutászok, miért tudnak baj nélkül belépni egy ember lelkébe? Mert képesek arra, hogy feltétlen szeressék. Akkor, abban a pillanatban azt a személyt mindennél jobban, még a saját vagy társai életénél is jobban szeressék.
Ön, képes lesz rá?
*Ekkor fordúlt csak meg és nézett újra az isthar szemeibe. Hiába isthar, a lánya és a felesége fognak az eszébe jutni. Nem gondolt a feleségre, mielött Saki meg nem említette volna, de most, hogy ilyen nyílvánvalóan viszautasította a vezér ezt a lehetőséget, kétségei támadtak az ügy sikerében.*
-Nem fogom megtanítani, fölösleges lenne. Elvégre gyógyfűtudó vagyok, nem darthar. Be tudom jutatni...
*Most minden azon múlik, hogy mit mond a mágus. A hátuk mögött, a földbegyökerezett páncél, lélegzetvisszafolytva nézte a jelenetet.*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Kedd Márc. 15 2011, 22:27

*Dreamien tisztában van a veszélyekkel, ám más választást nem lát. Nem kénre Ninquëtől ilyet, mert nála is fennáll a veszély a sérülésre, s ha már választani lehet, hogy az apja, vagy az anyja nem legyen esetleg a gyermek mellett, hát inkább az apa kockáztasson.
Az istharnak meg sem fordul a fejében, hogy esetleg visszakozzon.
Önzetlenül segített akkor is, amikor az idegen megtámadta őket, pedig akár nézhette volna ölbe tett kézzel a párharcot, vagy akár le is léphetett volna, s az bizonyára a fiú halálát okozta volna.*
- Tudhatja, hogy erre nem csak a lélek-kutászok képesek, hanem bárki, csak nekik ez könnyebb. Nem véletlenül vagyok isthar, nem csak játszom a fénnyel, az bennem is él.
*S erre a gondolatra Dreamiennek egy pillanatra elméjébe idéződik egy pillanat Soreley poklából, mikor az árnyjáró úgy tűnt, végleg magába kebelezi a mágust.
Akkor, ott megismerte saját erejét, azt a fényt, mely a szeretetből táplálkozik, abból, ami mindenki szívében ott él.
Bólint megértően Anon újabb kijelentésére.*
- Látom, kételkedik. Tudja, a hit csodákra képes…hegyeket mozgathat meg.
Bízzon a szeretetben, ahogy én is teszem és élem azt!
*Szólt nyugtatólag a férfihoz, de ezek a szavak a szobában tartózkodó többi személynek is szóltak különösen a páncélba bújt fiúnak.
Dreamien gondolatban felvértezte már magát az elkövetkezőkre, pedig maga sem tudhatja, hogy mi is vár majd rá odabent.
Sosem csinált még ilyet, s legjobb tudomása szerint még Ninquë sem.*

_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Szer. Márc. 16 2011, 19:48

*Anon csak bólint a válaszra, s az Ed melletti ágy felé mutat.*
-Készüljön fel, be fogom jutatni Edward Elric lelkébe.
*Közben a többiek is beljebb jönnek. A gyógyfűtudó asszony kiment, a csata mágus is a szoba ajtó elött foglalt helyet. Emiel azonban még mielött az egész herce hurca elkezdődne, leüllt volt tanítványa elé, s megvizsgálta még egyzser. Felvette a hallgatóját, megnézte Edward pulzusát, megtapintotta a homlokát, aztán csak ült. Belátta, hogy itt az ő tudománya vajmi kevés. Most, mikor már nem volt mire duzzognia, öszegörnyedt a látvány súllya alatt. Egyik legkedvesebb tanítványa, akiben annyi mindent látott. Azt hitte majd ő lesz a következő nagy mágus gyógyító, de azon a npon, mindent öszerombolt. Csalódottságában ő is a kicsapásra szavazott, de most már bánta. Úgy érezte ezzel keresztűl húzták egy ígéretes mágus, a fiú életét, és még esélyt sem hagytak rá, hogy megbánja. Saki ragadta ki emlékviharaiból, s csendesen arrébb vonúlt. Közben Anon előkészítette a helyet, és ha Dreamien lefeküdt, a homlokára tette az egyik, Edére a másik tenyerét. Egy pillanatra megrázkódott, majd behunyva a szemét, mintegy hídként átirányította az isthar szellemét Edébe. Tifar a kezdeti bizsergés, vagy netán rázzás után egy égő családi ház halljában találta magát. Rengeteg csukott ajtóval körülvéve. A lángok szinte égették az arcát, s nem is olyan messze egy holtsápadt, eszméletlen nő feküdt a padlón. Azonban amint megmozdúlt éles szúró fájdalmat érezhetett a fejében. Egyre növekvő tendeciával kezdett zúgni a feje, s a lángok is mindinkább nagyobbra és felé nőttek. Kívülről az orvosok azt tapasztalhatták, hogy az ifjú alkimista füléből piciny csíkban vér csörgedezett kifelé.*
-Elkezdődött.-*jelentette ki Saki.
-Erőlködik...*szólt közbe a főorvos is, hogy mondjon már valamit ő is.*
-Mi történik?-*kérdezte Al.*
-Most próbálja a beteg kilökni a vezért magából. Úgy kell legyőznie, a vezérúrnak, hogy ne sérüljön meg a fiú lelke.
-És ha nem sikerül?
-Akkor a fiú meghall.
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Szomb. Márc. 19 2011, 15:21

*Dreamien csak bólint. Sok készülni valója nincs neki. A napi reggeli meditáció valamennyire karban tartja szellemét, s ennél többet már jelen pillanatban nemigen tehet.
Várja, hogy Anon elkészüljön a hellyel.
Mikor ez megtörténik, a mágusvezér lefekszik és behunyja szemeit.
Hamarosan megérzi a homlokát érintő meleg tenyeret, majd ellazul, s felkészül arra, hogy engedje szellemét átjutni a fiúba.
Régi tapasztalatokból tudja, hogy élőt nem lehet a testétől teljesen elszakítani anélkül, hogy meg ne halna, így tudja azt is, hogy szelleme Edben is kötődni fog legalább egy láthatatlan szállal testéhez.
Hamarosan érzi is a szívó hatást, majd a bizsergést, s azt is, ahogy előbb végtagjainál, majd egész testében kilép fizikai testéből.
Nem telik sok időbe, hogy feleszméljen.
Első sejtése szerint a fiú elméjébe került, s az ő világában van éppen.
Az égő családi ház sejtet valamit azon beszámolókból, melyeket az Elric-fiúról olvasott, s így van fogalma arról, hol is van tulajdonképpen.
A csukott ajtókról úgy véli, azok a fiúhoz való kapcsolatot, illetve annak lezártságát jelzik, s a tűz, mely már égeti is az arcát, s a fájdalom is fejében arra utal, hogy Ed nem szívesen látja itt.*
~ Minden megvalósuló dolognak van egy szellemi eredete. Az idea, melyből végül megszületik.
S ha a gondolatoknak teremtő ereje van, akkor ideje az én gondolataimat is munkára fogni.~
*Csakhamar apró felhő jelenik meg előtte, csupán gondolatának hatására, s a felhőből hűsítő nyári zápor zúdul lefelé a lángokra. Tifart nem zavarja az sem, ha ő maga is elázik, jól esik neki. Testének közepén eközben fénylő pont jelenik meg, s mely tiszta fehér fényével besugározza egész szellemi lényét, s megtisztítja, így szüntetve meg a fájdalmat.*
Dreamien azonban nem tesz többet. A szabaddá váló női testhez siet, hogy megtekintse, él-e még, de amíg odaér sem tétlenkedik.*
- Edward! Barátom! Emlékezz rám! Dreamien Tifar vagyok! Azért vagyok itt, hogy segítsek neked! Kérlek, nyiss nekem ajtót!


_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Vas. Márc. 20 2011, 07:20

*A felhő, s a tiszta fehér fény hatásosnak bizonyult, ám ennyivel nem lehet megállítani egy háborgó lelket. A női alak amint a mágusvezér hozzáért szertefoszlott, és a szavaknak semmi foganatja nem látszott, sőt. Az előző lángok mintha dühösebben rontanának az égnek mint az elöbb, s hírtelen omladozni kezdett a mennyezet. Gerendák adták meg magukat az enyészetnek Tifar feje fölött. Aztán a szúró érzés is nőni kezdett, de ez most már nem ugyanaz a fájdalom volt mint a mielöbb. Nem az isthar volt a közvetlen cél, hanem a "darhar" aki idehozta. Talán ezzel azt remélve, hogy így mindketten kikerülnek innen. A mágusvezért émelygés foghatta el, s egyidejüleg úgy érezhette, mintha el akarna tűnni. Nem is állt messze az igazságtól, ám ha Anon most feladja, nehezebb dolga lesz viszajutni a testébe mint azt gondolná...netalán itt ragadhat. Közben ajtó egy szál se, de a falak, képek mind mind sorra égtek el a pusztító tűzben. Az egyik képen még mosolygós kisgyerekként álldogál anyja mellett, akire a megszólalásig hasonlít az elöbbi eszméletlen nő, s a karjaiban tartja a csecsemő Alt. Mellettük egy feltűnően elmosódott arcú férfi van. A kép eredetién biztos jobban látszana, de az elégett, s Edward emlékeiben csak így maradt meg. Hosszú szőke hajjal, nagy barna kabáttal, szakállal, sötét szemekkel. Valahonnan hátulról egy robbanás zaját lehetett hallani. A labor szólt ekkorát, s lassan az ott terjengő mérges gázok mindent ellepnek majd. Mindezen kívűl Anont nem kevéssé viselte meg a kis utazás fenntartása, mint, hogy az életével játszon. Valójában ennek a kis akciónak a sikerében van mindhármuk élete, s jelen pillanatban az isthar az egyetlen aki befolyásolni tudja.*
-Anon, jól vagy?-*Próbálta megkérdezni Emiel. Kissé meghökkent amikor társa minden átmenet nélkül vért köpött a földre.*
-Ahh.-*Ennyi volt a felelet. Az öreg orvos-mágus megpróbállta megérinteni, hátha segíthet, de Saki megállította.*
-Most nem segíthetünk.
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Csüt. Márc. 24 2011, 17:16

*Tifar tudva, hogy most nem fizikai testbe van zárva, hanem szellemként van egy szellemi jellegű világban, igyekszik is kihasználni annak nagyobb lehetőségeket adó törvényeit.
Mivel biztos benne, hogy minden részletnek jelentősége lehet Edward elméjében, ezért igyekszik pusztulása előtt megfigyelni a lehető legtöbb dolgot.
Az émelygés meglepi, hiszen ezek már anyagi érzések, talán épp saját fizikai testéből származnak, bár egészen hihetetlen, hogy még itt is utolérik.
A lángok is feltámadnak újfent, egyértelműen nem volt haszna előbbi „üzenetének”, más módot kell találni.
Láthatóan Elric elméje igyekszik elnyomni a betolakodót, s ez nem jó hír.
Pont azért, mert még mindig betolakodónak tartja.
A képen még felismeri az ifjú Edwardot, ahogy az előbb látott nő az édesanyja lehetett, s nem kell nagy intelligencia rájönni, hogy Al a kicsi.
A kép bontakozik kifelé, s bár jelentést már olvasott a kicsapott diákról, azért így látni a dolgokat teljesen más.
A robbanásra ő is összerándul. Bár ajtó nincs, a mágusvezér nem esik kétségbe.
Ujjával rajzol a falra, s a körvonalak egy ajtót nyitnak a szobából a labor felé. Indulás előtt azonban még megidéz egy újabb esőfelhőt, ami ha nem is olyan gyorsan, mint előbb, de idővel elnyomják majd a lángokat.
Tifar közben azonban újra megszólal.*
- Edward! Ezek szörnyű dolgok! Hadd beszéljek veled. Kérlek, mutasd magad! Emlékezz, már segítettem neked, segíthetek most is.
*Közben már úton van egyenesen a laborba, s hamarosan már be is lép a mérgező gázokkal teli helyiségben. A mágusvezér abban reménykedik, hogy a fiú végre megjelenik a szemei előtt.
Azért biztos, ami biztos, szellemi testének ruházatából köpenyét az orra elé tartja, de ha a fiú megjelenik, megmutatja igaz valóját.*

_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Csüt. Márc. 24 2011, 20:12

-Miért nem mész el?!
*Hangzott mindennünen a Nagy kérdés. Közben Tifar beért a laborba. Furcsa látvány fogadta, mivel nemcsak az égő lombikok és csészék hevertek a földön, hanem egy kisfiú is aki a megszólalásig hasonlított Edre néhány évvel fiatalabban, épp csak hogy a haja színe volt barna. Egy gerenda alatt feküdt, ájultan. A lábát biztosan szilánkokra törte az égő fa. Körülötte pedig tetemes mennyiségű vér folyt. Több mint amennyi egy ilyen kisfiúból elfolyhat. Lassan a távolban megjelent Ed is, habár pár évvel fiatalabban, mint most. Kissé átlátszó volt a teste, mintha nem ide tartozna, s keservesen fogta a fejét. Kínlódva emelte a fejét a mágusra, s dühösen kiálltott rá újból.*
-Miért?? Miért nem mész el!?!?!?!
*Leengedte a kezét, s tett egy lépést felé. A szemei áthatóak voltak, és a mintha a mágus testén átnézett volna velük.*
-Azt akarom, hogy menj vissza! Nincs semmi keresni valód itt!
*Hogy nyomatékosítsa is, meglendítette a fém karját hozzá. Egyszerre újabb robbanás hallatszott, de most már mindenünen lehetett hallani. Ed összegörnyedt a fájdalomtól, s újfent a fejéhez kapott.*
-Nincs...semmiii!!!
*Közben az ispotály szobájában Edward Elric aki eddig oly mozdulatlanul feküdt, most megrázkódott. Felhúzta a jobb karját, mintha el akarna hesegetni egy láthatatlan ellenséget, de ezzel egyidejüleg felsértette a halántékát, s nem is kevéssé. Lidérces álmában öszeszorította a fogát, s a bal kezével az ágyra csapott. Aztán hírtelen mintha megütötték volna, vagy valamilyen rohamon esett volna át, vért köhögött fel. Gyorsan történt mindez, s az ágy is pillanatokon belül vörösleni kezdett körülötte. Saki tudta, hogy ezzel elkezdődött az utolsó rész, most vagy soha. Ha Dreamien Tifar a fiú nélkül tér vissza biztosak lehetnek, hogy a fiatal alkimista nem ébred fel többé. Az ágyhoz lépett, és öszecsapta a kezeit.*
-Vászon darabok, vas szerkezet, engedelmeskedjetek, én hívlak titeket, fogjátok meg!
*Aztán az ágy korlátjára csapott, mire a lepedő megcsavarodott, és a mágus fiú kezei és lábai köré fonódott bele szorítva az ágyba. Ezzel megakadályozta a további sérüléseket. Alt ez viszont nem nyugtatta meg. Megragadta az alkimista gallérját és követelőzni kezdett.*
-Ne csak lefogja, segítsen is rajta! Ez így nem mehet tovább!
-Azon vagyunk, fiam, kérlek légy bizalommal.-*Próbálta nyugtatni,de nagyon nem lehet. Annyit azért elért, hogy viszaüljön a helyére. A laborban addigra már tombolt a tűzvész.*
-Eléééég! Hagyjál engem békén!
*Üvöltötte torka szakadtából a fiú, s hogy ennek érvényt is szerezzen, fém kardjával, karjával megrohamozta az isthart. Hiába volt fiatalabb, a mozgása ugyanolyan jó, sőt ez az ő világa, így eshetett meg, hogy egy pillanatra eltűnt, és már csak akkor vált újra láthatóvá, mikor a penge vége Tifar torkánál állapodott meg. Komolyan le akarta döfni, de újabb roham következett. Ez abban nyilvánult meg, hogy megdermedt s lassan a szája szegletén vér folydogált kifelé. Hihetetlenül dühös lett, de nem mozdúlt, a kard maradt a mágus torkánál. Belemeredt a semmibe, s láthatóan nem Tifarra öszpontosított. Pár másodpercre rá Anon újabb vért köpött a földre. Tifar, csak úgy mint a múltkor, erős émelygést érezhetett, mintha hívná a teste....a híd kezd megszűnni. Ám Ed is öszeomlóban van, ez nem kétséges.*
-Az a másik...megö...
*Halkan, de érthetően beszélt, ám mikor rájött, mire gondolt, úgy ugrott hátra mint akit megráztak. Ilyen nincs. Eldöntötte, hogy nem öl, erre... de hisz ők támadtak rá...! Megrázta a fejét.*
~Mi tröténik itt?
*Melletük egy gerenda eltorlaszolta a bejáratot. Edward addig hátrált míg bele nem botlott ájult öccsébe. Rémülten nézett hátra, majd reszketve lehorgasztotta a fejét. Nehezen is vete a levegőt, és a vérzés csaknem akart elálni.*
-Mit... mit akarsz tőllem?-*Kérdezte halkan, de akármilyen halkan is kérdezett a mágus jól hallhatta, és a kétségbeesést, és félelmet is ami benne volt.*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Pént. Márc. 25 2011, 12:40


*Az isthar végre meghallja a hangot, mintha betöltené magát teret és mindenütt ott lenne.
Aztán hirtelen megjelenik a laborban, s megpillant egy Edhez nagyon hasonló fiatal fiút. Az előbbi tapasztalatából kiindulva nem megy oda hozzá, nem szeretné, ha az ő érintésére tűnne el. A labor viszont mérges gázaival, a tűzzel maga a pokol.
Ekkor pillantja meg Edet. Igen feldúltnak látszik, de ez ismerve a történeteket nem is csoda.
Rettentően kínozza magát a megtörtént dolgokkal.
Dreamien szembenéz vele, de a szemek olyanok, mintha már nem is őt néznék, hanem mögötte valamit.
Mégis a szavak hozzá szólnak.
Dreamien itt is ugyanazzal kísérletezik, de az eső, mely eddig hatásos volt, most sokkal kevéssé hat a tűzre.
Ellenben a fiúra figyelnie kell, ez most létkérdés.
Látja, amint a Edward támadást indít ellene. A kard hegye vészesen közelít, s Tifarnak nagy erőfeszítésébe kerül megőrizni a hidegvérét, de eszébe jutnak a kint elhangzottak. A feltétlen szeretet, mintha lassítva látná a felé közeledő pengét, és az azt tartó fiút. Az ifjú életet látja benne, aki előtt még rengeteg minden áll, ha ő is akarja. A mágus szelleme nem mozdul, még akkor sem, amikor a kard a torkánál áll meg.*
- Nem vagyunk ellenségek, a „másik”segítségével vagyok itt. Azért jöttem, hogy segítsek rajtad.
Látod, meg is ölhettél volna, nem álltam ellen, segíteni jöttem.
*Pedig nem tudhatta, hogy mi lesz a vége, de abban azért reménykedett, hogy szellemét kevésbé könnyű megölni egy karddal, mint őt magát. Ha viszont a szellemi fegyver sebzi az ő szellemét, akkor ez komoly kockázat.
Barátságos, barna szemeit egyenesen Edébe szegezi, s eközben bizalmat és szeretetet áraszt magából, reméli, hogy a nyugalom és a szeretet elég ahhoz, hogy enyhítse a félelmét a fiúnak.*
- Azt szeretném, ha velem jönnél. Amit itt látsz, már megtörtént, nem kell ebben élned. Ahonnan jöttem, ott vár téged az öcséd és nagyon aggódik miattad.
*A mondat közben Dreamien ezúttal teljes egészében halvány, fehér fényt kezd árasztani magából.*
- Gyere, segítek eljutni hozzá, hogy megnyugtathasd. Alnek szüksége van rád.
*A fehér fényt mintegy vezetőt akarja használni, mely az emlékekbe záródott lelket kivezeti a napvilágra.
Jobb kezét nyújtja a fiú felé, remélve, hogy elfogadja azt.
Ha így tesz, a fény őt magát is beragyogja és folyamatosan nőve, feloldja a gázokat, a tüzet, a romokban heverő labort. Nem tünteti el, csak kiviszi a két szellemet abból az állapotból, ahova Edward vitte saját magát.*


_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Szomb. Márc. 26 2011, 09:57

*Könnyek jelentek meg a szemeiben. Csak a földet bámulta, s az isthar szavai mint kések hatoltak bele a szívébe.
~..."már megtörtént"...
*Újból megrázta a fejét és eltűnt, hogy Tifarral átelenben jelenjen meg. Zavarodott és tanácstalan arckifejezéssel nézett a mágusra.*
~Al...
*Az öccsére meredt, aki a padlón feküdt. Nem bírta visszafolytani a könnyeit. Meg is lepődött rajta. Bal kezével letörölte, és megint csak a gondolataiba meredt. Közben hallotta a mágus szavait is. Szinte fájt...*
-Te nem tudsz erről semmit!
*Csattant fel újfent.*
-Alfonse... hát nem érted! Alfonse, miattam...
*A labor közben kezdett öszeomlani. A tető egy része már ott tartott, hogy beszakad, és a kisebb nagyobb robbanások még nem értek véget. Ed megint csak a fejét fogta.*
~Mi ez az egész? Hol vagyok, mit csinálok???... Anyu!
*Hírtelen egy kép esett le a semmiből Tifar és az alkimista közé, oriási nagy robbajjal. Trisha képe volt az, és a kis fiú újra olyan gyámoltalannak érezte magát mint akkor. Már nem értett semmit, de nem kételkedett az isthar jóakaratában. Mikor újból feltekintett csak mérhetetlen szomorúság látszott rajta.*
-Ha nem akarsz elmenni, akkor meg kell tudnod az igazat.
*Jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Közben mögötte megjelent egy ajtó. Magától nyílt ki, és Edward háttal belépett azon. Az ajtón belül nem lehetett semmit se látni. Korom sötét volt, és az alkimista is eltűnt mögötte. Ha Tifar is belépett akkor minden világossá válhat a számára. Az az, hogy valójában belépve, kilépett a házból. Éjszaka volt, de csillagot egyetlent sem látni. Viszanézve már csak a leégett családi ház romjai látszottak. Lejjebb a földön ülve sírdogált egy szőke kisfiú. Nagyon gyermek volt még, nem volt több nyolc évnél. Azonban a jobb karja hiányzott, egésszen a válláig, mintha soha nem is lett volna. Csak a mérhetetlen sok vér jelezte, hogy mégsem születési rendellensség. A bal lábának is csak egy kis csonkja maradt meg. Keservesen sírt, már már levegőt is nehezen kapott közben. Nagyokat lélegzett, s néha néha felnyögött.*
-Én tettem...miattam van.... miattam halt meg.... Én vagyok a hibás, én...
*Felhúzta megmaradt lábát, és átkarolta a bal karjával. Amúgy is picinyke, de így még kisebb volt. Szőke fűrtjeit eláztatta a sár és a vér, az arcára pedig rászáradt. Régóta ülhetett itt. Előrre hátra dülöngélt, és nem nézett sehova. Emlékeiben még a tűz hevesen lángolt.*
-Én vagyok a hibás, én miattam történt, az én hibám, az én hibám...anyu,
-Apu...hol vagy? Apu....én vagyok a hibás...nem voltam elég, nem...., én... én...


//Am, az Al-t "Ál-nak" mondják... csak mondtam ^^//
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Hétf. Márc. 28 2011, 17:20

*A fiú nem fogadja el a felé nyújtott kezet. Tifar le is engedi, de figyeli a reakciót.
Látja a könnyeket, a fájdalmat, a szomorúságot és ez az érzés lassan rá is telepszik.
Aki már veszített el túl korán számára nagyon sokat jelentő családtagot, ismeri az érzést, s Tifar is ismeri.
Némán hallgatja Ed kitöréseit.
„Te nem tudsz erről semmit!” „Alfonse miattam…” Hiszen tudni nem tudhat mindent, ami az Elric-fiú, és teljességgel érteni sem érthet, de amije van, az a tiszta szív, melyben a fény lakozik. Ebből adhat cserébe, adhat figyelmet, meghallgatást, törődést, szeretetet.
Nem rendül meg a kép lezuhanásakor. Bár a ház lassan darabjaira hullik körülöttük.
Figyeli, ahogy Edward kitolat az ajtón a sötétbe, s bár nincs ínyére, hogy nem tudja, hova megy, mégis követi a fiút.
Bízik benne, hogy ha kell, majd a kint jelentkező problémákra is talál, vagy együtt találnak megoldást.
- Mutasd meg nekem, Edward!
*A csillagtalan, sötét égre emeli tekintetét, majd ismét a gyermekre. Látja a fém kar helyén a vállat, látja a bal láb csonkját is.
Tifar előresétál Edward mellé és letelepszik mellé a földre.
Óvatosan emeli kezét a zokogó gyermek felé, s megsimítja csatakos haját.
A fényhozó kezéből melegség árad, nem varázsol, ez csupán a szeretet, mely ott van mindenki szívében.
Halk, nyugtató hangon kezd el beszélni.*
- Ed…nyugalom. Már béke van. Nem vagy egyedül.

//Bocsánat a rövidségért...//

_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Kedd Márc. 29 2011, 21:47

*Ez a fiú őszinte, mindent kimond ami megfogalmazódik kicsi szívében. Nem úgy mint az idősebb énje, a 12 éves Ed. Most is a ház mellett a messszeségből figyeli a jelenetet, parányi kiváncsisággal és némi szégyenérzettel a tekintetében, hogy miért szégyelli kisebb önmagát? Maga sem tudja még, de érzi, nem kéne... A gyermek, a meleg kéz érintésére abbahagyja a sírást, hüppög még, de látni szeretné ki az ki ily gyengéden szólt hozzá. Felemeli az idegnere nagy, arany színű szemeit. Nem ismeri fel az isthart, csak a benne rejlő szeretet mi megfogja. Úgy érzi ennek a magas embernek kiöntheti a szívét.*
-Bácsi!...
*Hírtelen kitörésében térdre rogy elfelejtve, hogy csak egy lábbal érhet földet. Mindegy, belekapaszkodik ahogy csak bír, a nagy kedves mágusba. Ott folytatja a zokogást, de közben hol jobban, hol kevésbé elfolytva beszédbe kezd. Gyenge hangon, és reszketve mondja ki az első szavakat, ám tovább folytatva egyre jobban hadarni kezd.*
-Én miattam történt, bácsi... én, én veszekdtem vele , veszekedtem az öcsémmel!
Gyógyszert akart készíteni alkímiával anyunak, de én nem engedtem. Azt mondtam, hogy "nem adok olyat anyunak ami megölheti"...mintha máris hibás lenne...de nem tágított, és ... kiabáltam vele, én kiabáltam Al-al!
-Ha otthon maradok, tudtam volna vigyázni, vigyázhattam volna, hogy ne legyen baj... hiszen az én felelősségem volt, és én elmentem! Al meg egyedül csinálta... Tudja az anyukánk nagyon beteg...
*Erre elhalgatott egy rémisztő másodpercre. Öszeszorította a kezét ökölbe.*
~...volt...*megrázta a fejecskéjét*
- ... és még segíteni sem tudtam...nem tudtam megmenteni őket! Én, én gyenge vagyok.
*Szaporán kezdtek húlni újból a könnyei, ahogy felidéződtek a rossz emlékek.*
-Még csak segíteni sem tudtam!... semmit, Al miattam van kómában //egyszerűen ne tudom más szóval helyettesíteni scratch //
Soha nem fogom jóvá tenni...nem tudom... és most gyűlöl...mert tehetetlen vagyok, csak egy gyenge ember...
...én nem akartam ezt!...
*Kétségbeesve szorítota az inget, és rajta keresztűl a mágust. Al mindeközben mereven figyelte báttyát. Még egy ilyen páncél testben is érezte ahogy elszorúl a szíve...félt, de reménykedett is, és bízott Edben, mert ha nem tenné összeesne. Így esett meg az, hogy ő vette észre a könnyeket az alkimista arcán. Csöndesen folytak le lidérces álmában.*


//megbocsátok Wink huhh, rem. nem túlzom el Very Happy (de lehet, h mégis, hmmm) //
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Kedd Márc. 29 2011, 22:54

*Dreamient váratlanul éri a hirtelen kitörés, de mikor látja, hogy elesni készül a fiú, utána kap, így az könnyen belekapaszkodhat az isthar erős karjába.
A mágusvezér szíve összeszorul.*
~Túl nehéz ez egy ilyen korú gyermek számára….~
*Hallgatja a gyorsan pergő szavakat, melyeket csak apró szünetek szakítanak meg.
Tifar egyenlőre nem talál szavakat, így hallgat, s közben felemeli a fiút.*
- Nem menthetsz meg mindenkit, nem vagy mindenható…Al pedig már van olyan nagy fiú, hogy tudja, milyen következményei vannak, ha veszélyes dolgokkal foglalkozik. Te szóltál neki.
*Az isthar mély levegőt vesz, miközben tartja a fiút. Azután újra baráti hangon szólal meg.*
- Al vissza fog térni közénk és sosem fog téged gyűlölni. Te vagy a testvére, ezt sose felejtsd el!
Szeret téged, mindig is szeretett és szeretni is fog.
Ahogy anyukád is.
Én is elveszítettem a szüleimet, nem tudtam megmenteni őket, de tudom, hogy nem haragszanak rám, mert szeretnek és tudom, hogy vigyáznak, figyelnek rám, ahogy rád is az édesanyád.
Sosem leszel egyedül, mert mindig ott lesz melletted és még valami, amire fontos figyelni.
Az a dolog a szívedben, ami most fáj, de ami adhat erőt is. Ez a szeretet.


_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Szer. Márc. 30 2011, 21:48

*Jólesik, ahogy hozzászól a férfi és magához szorítja. Hallja a kedves szavakat. Közben próbál megnyugodni, de nem megy az olyan könnyen. Csuklik, és hüppög, de már nem folytogatja a sírás. Ám nem akarja felemelni a fejét, még belebújik a "bácsi" karjaiba.*
-... szeret?... hogyan... anyu... meghalt, ugye?
Sose fog visszajönni...
*Ekkor emelte rá csak a férfire a tekintetét. Aztán viszahanyatlott.*
-Köszönöm...
*Hallkan mondta ki a szavakat, s vele együtt a távolban várakozó fiú is. Ez a hely is, egyszerre mintha kezdene öszeomlani, de Ed örült annak, hogy volt itt valaki. Rámosolygott a nagy, kedves bácsira, és mégegyszer kimodta azt a szót, majd eltűnt.*
-Köszönöm...
*Végül az egész hely is eltűnt, majd Anon levette a kezét rólluk. Amint Tifar visszakerült a testébe, neki is nyugta lehet végre. Nagy nehezen felállt, és arrébb sétált. Elvileg a vezérnek semmi komoly baja sem lehet, habár zsibbadhatnak a tagjai. A háttérből azonban a páncél felkiálltott.*
-Miért nem ébred?
*Az ifjú alkimista nem ébredt fel. Meg sem mozdúlt, és ez teljesen kiborította az öccsét, egész érthető módon. Térdre rogyott, és egy másodpercnyi hallgatás után felemelte Edet.*
-Mi történt? Báttyó! ... hallod? Nehogy...már...
*Furcsa mód Emiel volt a leggyorsabb, aki odaért. Megfogta a homlokát, mire egyből utasításokat kezdett osztogatni a főorvosunknak.*
-Lángol. Valahogy le kell vinni a lázát...
Al, tedd le kérlek. Megvizsgálom.
*Na igen, rájött, nehezen de rájött, ezt majd kikérdezi az alkimistától, ha összekaparták. Feltűrve a polóját kis betegének, láthatóvá vált a vörös folt oldalt. Öszevonta a szemöldökét. Talán ezért ömlik a szájából a vér... a lábán is felszakadtak a varrások, de ezen már nem is csodálkozott.*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Pént. Ápr. 01 2011, 16:53


*Dreamien tudja, milyen, amikor egy gyermeket vigasztalni kell és védőn, nyugtatón öleli meg a kis Edet.
Csak bólint szavaira édesanyját illetően. Tudja, még a valós kutakodásiból, hogy az Elric testvérek édesanyja bizony meghalt.
Hirtelen kezd el a két köszönöm között a hely is megszűnni, ahol vannak. Tifar még tartaná a fiút, de eltűnik kezei közül, s hirtelen érzi a „köldökzsinórt”, amint húzza vissza testébe. Nem hirtelen zuhanásként éli meg, sokkal inkább, mintha vattába süllyedne, ahogy visszatér testébe, s bár maga kellemes érzés volt, végtagjai mégis furcsán bizseregnek. Felpillant és előbb a mozgást veszi észre, ha Anon ránéz, bólint is neki egyet, majd tekintete továbbsiklik Edwardra.
Nem örül annak, amit lát, mert a fiú egyáltalán nincs jó állapotban, azonban tudja azt is, hogy ő most nem tehet többet, mint amit tett.
Emiel azonban már kézbe is veszi az irányítást, s látható, hogy aggódik ő is a fiúért, s igyekszik minél többet tenni.
Tifar egyenlőre még erejét gyűjti a másik ágyon, mert azért nem csak Anonnak került ez rengeteg energiájába, hanem neki is.
Szelleme hosszú távolléte egy másik testben, ráadásul tulajdonképpen részben megszállva azt iszonyú erőket mozgatott meg benne, s még idő, mire a test ezeket pótolja.
A vér látványára egyből lenne egy mozdulata, egy varázslata, mellyel elállítja a felszakadt varratokat, de azért vannak itt az ispotály orvosai, s a professzorok, hogy elvégezzék azt a munkát szakmájukhoz illőn, ami a fiú megmentéséhez kell.
Dreamien nem veszi le a szemét Edről, csak egy pillanatra, míg öccsére néz, és ha az is figyel rá, meg is szólal.*
- Al, bízz az orvosokban és bízz a bátyádban is! Erős lelke van neki…


_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Szomb. Ápr. 02 2011, 08:50

*Emiel gondosan szemügyre vette a helyre rakandó részeket, és egyből munkához is látott. Elmormolt magában egy különleges varázslatot aminek hatására a keze körül hűsítő buborék jelent meg. Majd folytatta egy újabb alkalmazásával.*
-Virilus com!-*Ellentétben az alapszituval nem tette meg az általános mozdulatokat csak kiejtette míg a törött borda fölé helyezte a kezét. Aztán tovább ment a lábra és ott is kiejtette a szükséges varázsigét.*
-Fortis vica.
*Ennek hatására a seb öszezárulni látszott, s egy kötés idéződött meg, miután a régi lehullott. Közben Saki, Anon ellátása után a vezérhez fordúlt.*
-Úgy hiszem sikerrel járt, eme bíztató szavak hallatán.-*Aztán az alkimistára tekintve elhangzott egy sóhaj.*-Szabad tudnom mi történt odabent? Elég sokáig eltartott...
*Emiel ezalatt magához hívta a főorvost.*
-Elő készítek egy jeges fűrdőt.-*jelentette ki kezét Ed homlokán nyugtatva, majd elsietett. Az öreg prof nem hagyta abba a hűsítő bűbájt, így amíg az említett fűrdő elő nem áll legalább enyhítheti a lázat. Egy időre csendes lett a szoba. Al csak bámult maga elé a földön kuporogva, s a vezér szavaival nyugtatgatta magát. Nem telt bele sok idő, egy ápoló jelentette, hogy a folyosó végén kész a fürdő.*
-Saki...
*De Sakinak nem kellett mondani, tudta, hogy az öreg professzor nem bírja el a srácot. Meghajolt a vezér elött, felkapta a gyereket és elviharzott vele a kijelölt szobába. Már ott várta őket a főrovos az elöbbi ápolóval. Egyből a kád felé tartott. Előbb a lábát, aztán szép fokozatosan , de még mindig elég gyorsan belehelyezték teljesen a kis beteget. Végül pár másodpercre le is nyomták a fejét is. Így ment ez hosszú percekig, közben állandóan nézték, hogy hol tart a láz, lejjebb ment-e, illetve tartósan lejjebb ment-e. Úgy a harmadik vagy negyedik alkalommal Ed kinyitotta a szemét. Körbenézett, aztán viszacsukta. Saki elmosolyodott.*
-Most már visszavihetjük.
*Eltelt egy kis időbe amíg viszakerült, és Alnak ez a kis idő egy egész örökkévalóság lehetett, ám viszahozták. Mosolyogva. Báttya csurom víz volt, ( azért mégis száraz ruhában //*.*//). Az alkimista kezében tartva az ifjú "utódott", egy pillanatra megállt az ajtóban, majd tovább lépve Alhoz szólt.*
-Fel fog ébredni.
*Gondosan lerakta az ágyára, mellyen az ápoló szépen kicserélte az ágyneműt, míg kinnt voltak, és betakarta. Al megdermedt, egyetlen szót sem tudott kinyögni, csak várt... várt a megigért pillanatra. Kisvártatta azonban ez is megtörtént. Báttya előbb a bal kezét szorította ökölbe, majd öszevonta a szemöldökét, mint akinek nehezére esik kinyitnia a szemét hajnalok hajnalán, és végül voalá. Rámeresztette egyetlen öccsére nagy, arany szemeit. Nézte egy darabig, majd rámosolygott. Al előbb meghökkent, aztán rávetette magát.*
-Olyan hülye vagy!...ühühűűű, nagyon aggódtam érted, tudod? Soha, soha nem akarom ezt többet!
-Ohh...-*Hökkent meg az alkimista míg próbált levegőhöz jutni.*-Hehh, értem.
*Majd mintha eszébe jutott volna valami, a vezért kereste szemével. És mikor megtalálta örömmel szólította meg.*
-Dreamien... uram...Rájöttem mit kérjünk. Utazásaink során sok könyvtárban megfordúltunk, de szinte mindeggyikben volt olyan könyv, vagy részleg amihez nem volt engedélyünk. Szeretnénk ezekhez hozzáférést kapni.
*Mintha nem emlékezne arra ami akkor történt velük, mikor eszméletlen volt. Ugyanúgy beszélt, semmi sem változott a vezérrel kapcsolatban.*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Szomb. Ápr. 02 2011, 11:47

*Dreamien még mindig fekve figyeli, ahogy Edwarddal foglalkozik a professzor.
Mikor Saki megszólal, Tifar tekintete Anonra téved. A férfi elég megviselt állapotban van, láthatóan sokba került neki is ez a dolog.
Csak ezután néz vissza Sakira.
Nem tudja, mit is mondhatna neki, neki is az jött le, hogy sikerrel járt odabent, de nem szeretné elkiabálni a dolgokat, így csak a második mondatára reagál.*
- Bizonyára megérti, Saki, hogy bárkinek a lelkében zajló dolgok csak és kizárólag őrá tartoznak, így nem tudnék úgy beszámolni a történtekről, hogy nem adnám ki…
*Szeme visszatéved Edre és Emielre, majd tovább követi őket, ahogy Saki elsiet kezében a fiúval.
Csak ekkor szól ismét az ifjabb Elrichez.*
- Ne aggódj, jó kezekben van.
*Tifar nem tart velük, de mire visszatérnek, már felül az ágyban.
Megvárja, míg ő maga már nem szédül és csak akkor emelkedik fel állásba.
Ez már itt nem az ő dolga, így csupán szemléli, amint a fiút visszahozzák az ágyba és a többiekkel együtt várja, hogy végre magához térjen.
Elmosolyodik a két testvér reakcióin ébredés után.
Csendben meghúzódik a háttérben, s csak akkor lép elő, amikor Edward már őt szólítja.
Elgondolkodva hallgatja végig a fiút. Jól tudja, hogy Manun Lyrätben vannak azok a könyvek, amikre a fiú gondolhat, s azt is sejti, hogy miféle könyvekre gondolhat.*
- Azt hiszem, Edward, ennek nincs komoly akadálya. Tudnod kell azonban, hogy azok a könyvek csak a helyükön és felügyelettel tanulmányozhatók.
Elfogadod ezt?
*Azoknak a könyveknek valóban van egy levéltárosa, s az ő dolga, hogy felügyelje őket, ezt a szabályt pedig sem megszegni, sem megkerülni nem akarja a mágusvezér.*
- Természetesen előbb fel kell erősödnöd, hiszen komoly dolgokon mentél keresztül.


_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Csüt. Jún. 07 2012, 11:14

*Csillogó szemmel hallgatta Tifar bíztató mondatatait. Valójában kétféle érzés keringettt benne, a bizoyosság, hogy igen, megkapják az engedélyt és reménytelenség, hogy a múltjára hívatkozva "sahnálattal" de vissza kell utasítania a vezérnek.
Meg is lepődött amikor még csak említés szintjén se hozta föl.
És ekkor beütött a ménykü.
Emiel, aki olyan gondosan és hozzértően, na meg féltőn kaparta össze az elöbb, most megköszürülte a torkát, és érezhető volt, hogy nem helyesli Dreamien döntését.
Sajnos, vagy nem sajnos, köztudott, hogy az Egyetemi professzorok hajlamosak figyelmenkívül hagyni a rangokat. Ez történt itt is. Ahogy Tifar abbahagyta, szinte azonnal felszóllalt.*
-Nagyuram, egy nagyon fontos tényezőt kell ön elé tárnom még mielött elhamarkodná magát.
Én tudom a legjobban milyen tehetség lappang, sőt már már szinte kirobbani látszik ebben az ifiúrban, azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül amit pár éve tett, és amiért ki is kellett csapni a Varázsiskolából.
*Ed csak nyögött egyett. Al megmukkani sem tudott. Ismerte a profot, és tudta, ha elhatározza magát valamire, nehéz leállítani. Tulajdonképpen még sosem hallot még arról, hogy ne érte volna el a célját.
Saki, Annonal volt elfoglalva és habár hallotta az egész jelennetet nem igazán tehetett ellene semmit. A legkevsebb volt az, hogy kiküldte az ápolót, és az őrt kívülre, és megkérte a főorvost is, hogy távozzon. Ezek után, már csak a Főmágus, Saki, az elég rossz bőrben lévő Annon, a professzor és a lapító testvérek maradtak benn.
Emiel folytatta a beszédét, minden tekintet nélkül.*
-Úgy vélem ismer már részleteket az Elric fiúkat illetően, de az egésszét talán csak mi hárman meg Izumi profeszornő tudjuk.
Pontosan 7 éve és 2 hónapja, hogy leégett a fiúk háza ismeretlen okokból.
Az idősebb Elric fiú, akit most is láthatunk-*Itt Ed nyelt egy nagyot, és érezte, hogy legördül rajta egy verejtékcsepp*
-Elveszítette az egyik lábát és az egyik karját, öccse pedig ájultan fekszik a kórházunkban.
Varázslat tartja életben, és még most sem tudom, hogy ez a bádoglemez miért hívatja magát Alnak.
*Ekkor Al megmoccant, de báttya rátette a kezét, és lenyugodott.*
-Nem tudom mi történt akkor, de nem is ez volt a legnagyobb bűn ami történt.
Habár felettébb különös, hogy télen, hogyan éghetett le a házuk....
Azonban az amiért ki kellett csapnunk, az feketmágia használata.
Nem egysszerűen darthari eszközökhöz nyúlt, hanem az alkímia és a mágia ágán belül is olyan területre ami nem csak hogy veszélyes mindenkire, hanem visszafordíthatatlan.
Ilyet dagorladiak használnak!
És ha még nem lenne elég, a karján lévő jel a bizonyíték arra, hogy a kirúgás sem volt elég bűntetés a számára.
Folytatta azt az átkozott fajtáját a mágiának, amit elkezdett.
Halottakat kelteni, embereket áldozni, lelkeket megnyomorítani.
Én sajnálom a legjobban, hogy el kell mondjam, de tudnia kell, hogy kinek adja meg az engedélyt arra, hogy a mágusvilág legnagyobb és legértékesebb könyveihez hozzá nyúlhasson.
Lehet, hogy kedves fiú, de az eszközei ártalmasak, nem tudhatjuk, hogy mit tesz majd a tudásával,
akár Önakaratán kívül is!
*Ezzel leroskadt a legközelebbi székbe és szívta magába a szoba áporodott szagát.
Megviselte ez a kis előadás, kivörösödött, és nagyokat fújtatott, mint egy tüdőbeteg.*
-Pedig meg akartam tanítani mindenre....
*Nagyon hallkan morzsolta el ez utóbbi szavakat. Ed már nem is hallotta a szoba túlsó végében, de Tifar talán még igen.
Egy letört, gyenge, reményét vesztett embert mutatott most Emiel.
De köteleségének érezte ezt elmondani, még ha a szeretett diákjáról is van szó.
Ed nem szólt semmit. Lehajtott fejjel gubbasztott az ágyban.
Egyetértett a volt professzorával.*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Csüt. Jún. 07 2012, 14:14

*Dreamien végig csendben hallgatott, amíg Emiel beszélt. Talán azt gondolhatták, hogy most változik meg a véleménye, de az isthar megfontolt volt mindig is, s habár elhamarkodottnak tűnt az, amit az imént mondott, nem jelentette azt, hogy a professzor szavaival ebben a kérdésben pálfordulásra késztette volna.
Mikor Emiel leül, vár még néhány másodpercet. Végignéz a professzorokon, Annonon, Sakin és Emielen is, de nem néz a két testvérre.*
- Jól ismer engem már a mágusok népe. Tetteim igazolják, hogy nem vagyok elhamarkodott fajta.
*Itt ismét Emielre néz.*
- Aki tanított már mágiát, vagy aki használt már, mind jól tudja, hogy mire képes ez a csodálatos erő.
De nem szabad elfelejtenünk, hogy világunk nem az úgynevezett jó uralmán alapul, sokkal inkább az egyensúlyon, mely ugyanúgy szól az erők, és hatásuk, mint az őket használók szándékának hatásairól is.
És talán emlékszik még valaki arra, hogy a fekete szemű miként válhatott azzá, aki lett.
Nem a használt mágia vezette oda, ahová a rá bízott országrészt kormányozta, s a várost, melynek dolga lett volna őrizni a békét.
Saját vágyai hatalmasodtak el rajta, s élt utána olyan eszközökkel, melyek messzebbre mutattak a szívében munkáló irigységnél, vagy hatalomvágynál. Saját lelkét mérgezte meg.
Kérdem én, vajon ez a két fiú, s leginkább Edward, sötét vágyait kívánta valaha is megélni?
Ölni, pusztítani, szenvedést okozni akart? Meg is tették vajon? Megkérdezték valaha, hogy mi mozgatja Edwardot? Miért az iránt érdeklődik, amiről beszélünk?
A mágia önmagában egy erő, de ne felejtsük el a használóját! Annak lelkét, szívét, szándékait sem!
Én itt burkolt ítéletet hallottam, melyben temetik ezt a fiút, s kimondatlanul is a dagorladiak legromlottabbjaihoz hasonlítják.
Mintha feladtuk volna a hitet benne.
*Az utolsót már halkan tette hozzá. Szemét végighordozta a helyiségen, majd az Elric fiúkon nyugtatva folytatta.*
- Nem azt mondtam, hogy megnézheti a könyveket, kedvére garázdálkodhat közöttük.
Azt mondtam, hogy felügyelettel nyerhet betekintést.
Arról pedig még szó sem volt, hogy kik gyakorolhatják eme felügyeletet, kedves professzorok!
*Ezzel aztán tekintetét még mindig Edwardon nyugtatva szól ismét, immár hozzá.*
- Itt az idő, Edward, hogy te is nyilatkozz az elhangzottakkal kapcsolatban.


_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Csüt. Jún. 07 2012, 14:52

*Pedig olyan szép volt. Egy tündöklő fény a homályban. Reményt adott nekik, hogy hátha itt meglelik azt amire szükségük van.*
-Én...*kezdte félig ülve félig keve a kis ágyon.*-nem emlékszem tisztán.
Csak annyit tudok, hogy anya nagyon beteg volt, sokkal jobban mint azt bevallotta.
... és mi... nem, én nem vettem észre.
Már rágóta foglalkozunk alkímiával, szinte a beszéddel és a járni tanulással együtt tanultuk azt is. Apa, ... sokat foglalkozott ezzel, ő, alkimista volt.
Mikor elment sok könyvet hagyott hátra, és mi ezt olvastuk minden nap.
Al talált benne gyógyításra alkalmas alkímiát, de én elleneztem.
És végül nem voltam otthon, amikor anyu összesett és a testvérem magára maradt.
-De ez nem a bátyó hibája! A saját döntésemből próbáltam meg az alkímiát!
-Ne, hagyd! Kérlek...*intette le öccsét, hiszen ő az idősebb.*
-Akkor már egy éve jártam a Varázsiskolába, és ...
azután csak azért tanultam, hogy az egészet jóvá tehessem!
Én miattam halt meg anya, ha ott lettem volna, biztosan el tudom hívni a orvost, hiszen akkor már az iskola diákjaként...
*Ökölbe szorította a kezét, fájó volt előhozni ezeket az emlékeket amiket gondosan magába temetett.*
-Ott veszítettem el a végtagjaim, de ami mégfontosabb, majdnem bele halt az öcsém.
*Nyolc évesen mindezt megélni, olyasmit vés az emberbe a történtek, ami nem valóságos.*
-Vissza akartam hozni anyát!
*Csak most nézett fel. Emielre, aki a földet bámulta, Sakira aki megállt Annon gyógyításában, és Dreamienre, aki mindvégig kiállt mellette, habár talán soha nem fogja megérteni miért. Viszahanyatlott.*
-De most már tudom, hogy nem fog menni. Képtelen vagyok rá.
Azonban...-*ekkor újra felnézett, és a hallgatóság elé nézett, határozottan, megingathatatlanul.*-... az öcsém még él. Al még él, és nekem az a kötelességem, hogy visszahozzam abból az állapotból.
Egyszer már megpróbáltam, de ezek a darthar mágiák nem képesek egy embert visszahozni az életbe. Akit láttok most az Al, de csak a lelke. A páncélhoz van kötve, és úgy tud beszélni.
Egyelőre nem tudok jobbat, de megigértem neki, hogy visszaszerezzük az életét.
Be szeretném váltani az ígéretemet,
Csak ezért csinálom. Nem akarok több halált. Soha nem tudnék megölni senkit. ...
*Saki eddig figyelmesen várt, és hallgatta az eddig elhangzottakat, de most közbe vágott a kis alkimista szavainak. Mivel ő is alkimista részben felelősnek érezte magát a történtekért, és biztosítani akarta magának is, hogy az ifjú Edward tényleg oylan amillyennek Dreamien látja.*
-Még az ígéreted betartása érdekében sem?
*Edward rábámult, de egyből megváltozott az arckifejezése. "Nem. Még azért sem." De kimondani az öccse mondta ki a szavakat elöbb.*
-Nem! Úgy nem is kellene, hogy tudom, mások halltak meg érte.
-Igen. Nem ölünk embert, és darthar sem vagyok.
Nem érzem magam annak. Én...-*gondolkodott egy pillanatot, de végül kimondta*
-Én alkimistának árzem magam.
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Csüt. Jún. 07 2012, 21:55

*Dreamien hallgatni nagyon tud. Az Elric fivérek pedig beszélni kezdenek. Mint két igazi testvér, egymást váltva, de egymást kiegészítve.
A mágusvezér nem akar beavatkozni egyenlőre. Csak hallgat és figyel. Arcán már hagytak barázdákat az elmúlt évek, mind az Etelével folytatott bújócska, és harc, mind a házasságával történtek, mind pedig a mágusok népének irányításával való terhek.
Néha úgy érzi, sosem dolgozik eleget ahhoz, hogy ezt a népet tökéletesen kiszolgálja. Pedig legjobb képességei szerint teszi.
De bölcsessége kora folytán talán még mindig nem elég, hiába igyekszik.
Mikor a Sakinak adott válasz is elhangzik, Emielre tekint.
Szemei kérdők, s ha a professzor még ekkor sem szólal meg, megteszi ő.*
- Várom a kérdéseket a fiúkhoz és a véleményeket. Bölcs tanítók vagytok, számtalan képzett mágust adtatok népünknek. Szeretném hallani a véleményeteket és azt, hogy beszéltek a két fiúval.
*Ezt most mint a mágusok népének vezére mondja, mint egy bíró, kinek ítélnie kell.
Mégsem ítél, nem ítél el senkit. A történet egy része ismert előtte, a többire most derül fény.
Tekintete kérdőn jár végig a még mindig Saki kezei között lévő Annonon, Sakin, Emielen.
Aztán újra Edwardra néz és testvérére, mert a lélek, amely a páncélban van épp a lényege annak az Alnak, aki Edwardnak testvére.
Hiába nem saját testében lakozik, nem az anyagi burkot kell nézni, ezt Tifar is jól tudja.
Az isthar még tartogat a jelenlévőknek mondandójából, de szólni nem kíván.
Barna szemei egymás után néznek a bent tartózkodók arcára.*

//Bocs a rövidség miatt, de hulla vagyok...//

_________________
Mindenki lelkében ott a fény.

Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Edward Elric
Halott-keltő
avatar

Hozzászólások száma : 185
Age : 21
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   Pént. Jún. 08 2012, 15:41

*Emiel még Dreamien felszólítására is csak nyögdécselt. Egy darabig a fiúk beszámolója után csönd telepedett közéjük, majd Saki törte meg a csöndet. Felállt és odasétált az idősebb Elrichez. A homlokára tette a kezét, és nyugtatóan rámosolygott. Aztán lenyomta, határozottan de egyben óvatosan is, hogy feküdjön végre. Előszőr Edhez szólt.*
-Legelőszőr is, ahogy a Vezérünk mondotta neked pihenned kell.
Ez a legfontosabb.
*Majd felegyenesedett, és a többiekhez, de legfőképp Dreamienhez fordult.*
-Uraim.
Én vagyok az aki eddig is csak hallomásból tudott mindenről.
Mégha az Iskola tanára is vagyok, csak időközönként jártam be, és a kis Edet is csak mint egyet a sok diákom közül ismerek.
Ha igazán tudni akarnánk a részleteket, azzal a bizonyos esettel kapcsolatban Izumi professzornőt kéne megkérdeznünk.
*Habár folytatta a beszédet nem törődve semmivel, érezhetően megfagyott a levegő mögötte, a két gyerek között. Ahogy kimondta a rejtélyes nevet, az Izumit, Al páncélja remegni kezdett.Ed is falfehérré változott hírtelen, de ő jobban tűrtőztette magát a helyzetet tekintve. Várta, mi lesz az ítélet.... csak ne hívják ide Izumit...*
-Azonban jelen helyzetben szerintem ez felesleges lenne.
Ami fontos itt, most az, hogy a jövőben nem szándékoznak megismételni a múlt hibáit.
Én megbízom bennük, már eleget tanultak, és ha lehetséges, szívesen vállalnám is egy időre a felügyeletüket.
*Ekkor Emiel még mindig ülve, láthatóan idegesen felfigyelt. Elöbb Sakira, majd a fivérekre. Aztán fújt egyet és meglengedte a kezét mint aki beletörődni készül a dolgokba. Viszont mégis csak felállt.*
-Hadd kérdezzek még valamit.
Edward.-*fordult a fekvő beteghez.*-Tudod mit az a jel a karodon?
*Erre Ed a kis vörös szárnyas kígyóra nézett ami a felkarján égtelenkedett. Nem, vagyis van fogalma róla, de nem tudja miért kell. Más dartharok nem hordanak ilyet, legalább is úgy tudja. A beszédes arcvonásokból következtetve Emiel folytatta a mondandóját.*
-Ez jelképezi, hogy olyan darthar vagy amelyik használni tudja a legsötétebb technikákat is.
Nem sokan képesek rá, de akiket feljegyez a történelem, azok mind a fekete-szeműhöz hasonlóan elbuktak.
És jól tudom, hogy Sephiro nagyurunk is darthar volt, de nem olyan mint te.
Azt mondod inkább alkimista vagy, viszont a kettő nem zárja ki egymást.
...és még valami. Ez a jel nem csak figyelmeztetés a mágusoknak, hanem egy pecsét is.
Összeköt téged valaki másnak a testével, és lelkével. Nem tudom ki az, de az birtokolja az erőd egy részét.
Sajnálom Dreamien nagyuram, de akárhogy akarom, továbbra is fenntartásaim vannak a fiúval kapcsolatban.
*Azzal idegesen remegve kiment a szobából. Emiel régi águs volt, mát több száz éves. Még Eloyah árulásánál is jeln volt, és mikor visszavonult, hogy oktasson a legkevésbé sem vágyott egy újabb lehetséges Feketeszeműre.
Egy bölcs öreg aki fél, hogy a múlt megismétli önmagát. Hiszen Eloyah is rendes hazafi volt annak előtte.
Ekkor állt fel Annon, és halovány mosollyal, egy rögtönzöt bocsánatkérés közepette, hogy megzavarta a drámai hangulatot odament Edhez. Senki sem mosolygott de ő igen. Egyenesen bele a kis alkimista szemeibe. Majd megsimogatta a fejét, amolyan apásan.*
-Erős fiú vagy te. Hidd csak el.
*Edwardban zavaros dolgok kavarogtak, összekuszálódva a fantázia szüleményéével és emlékképeivel, vegyítve a viharos érzéseivel. Nem tudta mit higgyen sem magáról, sem a múltjáról sem pedig a jövőjéről. Eddig szilárdan vallotta, hogy Alért teszi amit tesz, de most, hogy hallotta Emiel szavait elbizonytalanodott. Azonban pontosan ezt érezte Annon mikor odament hozzá.*
-Ne add fel amit el akarsz érni.
Egy jó ügyért harcolsz, és szépek az elképzeléseid.
Ami pedig a professzort illető, ő csak aggódik.
Tudod, sok mindent kipróbáltál már eddig, és dartharként sem kell rossznak lenned.
Azonban vigyáznod kell, mert valóban létezik a mágiának egy olyan ága, ami kihozza az ember sötét énjét.
*Ugyan Edwardhoz beszélt, ezt hangosan tette, és úgy hogy mindenkihez szóljon. Elengedte a kis buksit és úgy állt meg az ágy végében, hogy mindenki jól hallhassa és láthassa őt.*
-Mindenkienk van sötét énje, és a fekete mágia ezt erősíti bennünk. Ettől kell tartózkodnunk.
Mert az egyensúlyba a rossz is beletartozik, de nekünk akik a fényben akarnak élni, ezt kell tovább adnunk.
Az erő használata az erő használóján múlik, hogy milyen lesz, de nem így a fekete mágiával.
Volt már vele dolgom, tudom.-*Ránézett a fiúra*-Ki lehet onnan jönni, de keserves az út. És habár az itt jelenlévők egyike sem fekete mágus, mindenkinek meg van rá a jó esélye, hogy azzá váljon. Még egy istharnak is, elnézést vezérem.
*Hajolt meg gyorsan, a rossz hasonlat miatt, hiszen a vezérük egy isthar.*
-Ugyan Edward sokat használt a darthari eszközök fekete ágából, még ha nem is tudatosan, de pontosan ezért kell őt támogatnunk.
*Ed szemei kikerekedtek.*
~Most támogat? Én ezt, ... ezt nem értem?
Azt mondták, hogy jó eséllyel lehetek fekete mágus, olyan mint Eloyah erre...
*Annon újra a fiú közelébe lépett, és rámosolygott.*
-És én nem hiszem, hogy ilyen erős akarat és elvek mellett azzá válna.
*Egyértelműen van fekete mágia, és ez a használóját előbb tönkre teszi, majd a rabszolgájává, de pontosan ezért nem szabad hagyni, hogy a fiú elkallódjon. Segiteni kell.*


//okéka nem baj, reagálni tudtam rá amint látod xD//
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: 6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája   

Vissza az elejére Go down
 
6. Manun Lyrät, a mágusvezér palotája
Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
EVOLYRAN  :: EVOLYRAN - A SZÖVETSÉG :: Mágus föld-
Ugrás: