Barlangodúk - a sárkányok és lovasaik házai

*Bizony Caius lecsüccsen Casve mellé az ágyra és lassan mesélni kezd Chisről. Annyira nem ismeri a fiút, hiszen nem sok időt töltöttek együtt, mégis a srác állt Caiushoz a legközelebb. Még a húga és a szülei sem tudtak annyit Caiusról, mint unokabátyja. Casve-hez fűzött kérdésére a férfi nem kap választ, de ezt nem is bánja. Nem akarja megismerni a lányt teljes valójában, hogyha tényleg odúkban töltötte a fél életét. Szíve szerint megkérdezni, hogy hol is járt eddig, hiszen Caius több mint 3 hónapot Casve-re várt. Persze eltöltötte az időt és sok új emberrel ismerkedett meg, így nem rójja a lány szemére a dolgot, de mégis érdekelné, hogy hova is ment. Majd eszébe jut a kis levél, amit Casve hagyott itt. Lassan előbányássza a zsebei közül és újra elolvassa. Oh! Majd Casve felé int vele.*
- Ezt itt találtam és elolvastam. Tessék! *adja vissza a lánynak a levelet, hiszen neki baromira nincs szüksége rá és inkább Casve-nél legyen emlékbe. Úgy tűnik, hogy a kis motyogást meghallotta Casve. Caius felnéz a lány szemébe, majd sóhajt egyet.*
- Chris nagy nőcsábász volt. Ezért először el sem hittem, hogy tényleg megtalált téged. Megszelídítetted, az a helyzet *jelenti ki Caius és ismét vág egy apró fintort, mintha ez nem tetszene neki. De végül is most már amúgy is mindegy, és korábban sem volt beleszólása a fiúnak Chris életébe. *
- Sellyről is mesélt. Akkor is teljesen el volt varázsolva. De nem számítottam hosszú kapcsolatra, hiszen Chris soha nem telepedett le egyvalaki mellett *jegyzi meg kissé lenézően a fiú és Casve szemébe pillant.*
- Aztán ugye jött Celestin, a sárkánya… *folytatja a kis történetet Caius és érződik a hangján, milyen gúnnyal ejti ki Celestin nevét. Soha nem szerette a sárkányokat és Celestin-t sem zárta a szívébe. Az a helyzet, hogy talán féltékeny is volt Chris-re. Ezért utálta meg az olyan sárkányokat, akiknek lovasuk van. Szánalmasnak tartja őket, mint egy egyszerű lovat. De ezt persze nem osztja meg Casve-val, főleg itt a barlangodúkban.*

*Caius átadta a levelet, amit még Casve írt Chrisnek. Úgy nézett arra a levélre, mint valami vírushordozóra. De mégis elvette és újra elolvasta. Félhangosan maga elé motyogta.*
-Azt hittem... elolvasta...-
*Forogtak benne a gondolatok.*
~Akkor talán nem is érezte azt, amitől annyira féltem, hogy újra elhagyom. Nem is tudta, hogy elmentem. Azt hitte itt várok rá. Én meg mentem és éltem a boldog kis életemet, miközben ő azt hitte, várok rá. Pff... szánalmas vagyok! Nem érdemlem meg őt. Nem érdemlek meg senkit!~
*Dühében összeszorította az öklét, így a levél is meggyűrődött. Szemét is erősen lehunyta. Majd vett egy nagy levegőt és ellazította magát. A levelet az ágyra, maga mellé tette. Majd Caiusra nézett. Hallgatta, amit mond. Felháborodott a hangnemen. Dühösen felállt az ágyról és Caiusra nézett. Ha a szemekkel lehetne ölni, Caius már rég lángolna.*
-Idefigyelj! Ha neked semmi kedved ehhez az egészhez... nem is kedvelted őt, se a sárkányát... A sárkányát?! Celestin fantasztikus volt! Nem érdemel lenéző hangnemet! Senkitől! Tőled sem! Akárki vagy!!!-
*Mondhatni ordibált a férfival.*
-És érzékeltem a hangnemedből, hogy lenézőnek tartod azt, hogy egy erdőben éltem. Hát tud meg! Veszítsd el az emlékezetedet! Ne tudd a múltad, se hogy ki az apád vagy az anyád, hogy egyáltalán van-e valakid! Az legyen az első emléked, hogy egy erdőben ébredsz és nem tudsz szinte semmit magadról! Élj úgy, hogy nem ismersz senkit, élj félelemben, élj 11 évet egyedül egy erdőben, úgy hogy közben senkivel sem beszélsz! Élj úgy, hogy semmihez sem értesz, de magadnak kell megszerezned a táplálékot és az alvóhelyet! Egyszer próbáld ki, akkor legyél lenéző!! Megértetted?!!!-
*Úgy tűnik ez volt a kitörés, amire Caius várhatott. Casve arca enyhén bepirult, szemei lángoltak a dühtől és egész teste zilált a lelkes beszédtől.*

*Caius átadta a levelet Casve-nak, amit itt hagyott Chris-nek. Szegény srác nem tudta már elolvasni, de ez Caius-t cseppet sem érdekli. eléggé kőből van a szíve és nem igazán hatja meg az itt lejátszódó jelenet. Habár mesélt Casve-nek Chris-ről, roppant mód nem tudja érdekelni és elképzelni sem, hogy min megy keresztül most a lány. Szinte fütyörészni támadna kedve, de inkább hanyagolja a dolgot, hiszen mégsem akar ennyire pofátlan lenni. Ő már túl tette magát Chris halálán, de úgy tűnik, hogy Casve-nak kell még egy kis idő, mire felfogja a dolgot. Caius ezen gondolkozva mesél a srácról, majd mikor befejezi, Casve kiakad. Üvöltözni kezd Caius-szal, aki a füle botját sem mozdítja és kifelé néz a barlangból, mintha nem is figyelne a lányra. Mikor Casve végül elhallgat, Caius sóhajt egyet és először néz Casve szemébe.*
-Befejezted? *kérdezi halk, unott hangon, majd sóhajt egyet.*
-Soha nem szerettem Chris-t. Nem örülök, hogy meghalt, de különösebben nem hat meg a dolog. De itt kell maradnom veled. Viseld el! *jelenti ki a fiú ellentmondást nem tűrő hangon, majd lassan feláll és a barlang széléhez sétál. Majd halk kuncogást hallat és megjegyzi:*
-Ja, és semmi kedvem átélni azt, amit te éltél át *jegyzi meg flegmán a fiú és visszafordul Casve felé.*

*A "Befejezted?" kérdés tőrként hatolt a szívébe. Meg sem tudott moccanni. Szemei kikerekedtek, lélegezni is elfelejtett. A folytatás sokkolóbb volt. Még inkább meg sem tudott szólalni. Lángoló gyűlölettel nézett a férfi után, ahogy a barlang szájához sétál, majd még mond egy mondatot lenézőn, majd megfordul. Casve térdre rogy. Lehajtja a fejét. Ajka remeg a haragtól. Öklét össze szorítja az ágyon.*
~Van ilyen kegyetlenség?! Van ilyen ember, akinek ennyire nincs szíve?!~
*Úgy visszakiabált volna, de akkor ő lett volna a kis naiv csitri. Biztosan ő veszítene. A férfi meg csak élvezné a dühkitöréseket. Így csendben van. Csak elfojtott hangon mondja az ágyat nézve.*
-Befejeztem...-
~És ezzel kell itt maradnom?! ~
*Ráül az ágyra, háttal a férfinak.Hosszabb szünet következik, majd csendesen, tiszta, nyugodt hangon szólal meg.*
-Ha nem kedvelted őt, nem kell betartanod a kérését. Hagyj elmenni! Nincs miért maradnom. És neked sem kell ezt a kellemetlen feladatot teljesíteni.-
*Háta meggörnyedt a fáradságtól és a bánattól. Nem akart a férfira nézni. Gyűlölte most őt, teljes szívéből.*

*Caius még mindig a barlang szájánál áll és hallja, hogy Casve lerogy a földre. Hátranéz a válla fölött és megfordul. Már épp odamenne, hogy segítsen a lánynak felállni, mikor az csak suttogva közli, hogy befejezte. A fiú biccent egyet, majd lassan mégiscsak odasétál a lányhoz, elkapja a karját és felállítja.*
-Nem kedveltem Chris-t különösképpen, de a kérését megtartom, mert sokat tanultam tőle*jelenti ki komolyan a srác, majd az ágyhoz sétál és leül.*
-Nem, nem a csajozásról...*teszi hozzá vigyorogva, habár tudja, hogy Casve most aligha fogja venni a poént, ő azért jól elszórakozik.*
-Mit akarsz csinálni ezután? *néz a lány hátára Caius, merthogy Casve háttal van tőle. Különösképpen nem érdekli a fiút, de azért jó lenne, ha kicsit többet megtudna a lányról.*

*A térdepelésből Caius állítja fel. Gyilkos szemekkel pillant a férfira Casve. Majd az megszólal. Casve nem felel, megvárja, míg leül a férfi. A vigyorgós félmondatra Casve reagál egy gúnyos vigyorral.*
-Ehh...-
*Majd ő is leül ugye, és ekkor van háttal a férfinak. *
-Chh... mit számít? Semmit... Miatta jöttem haza. Nem mintha téged bármi is érdekelne.-
*Gúnnyal felelt, nem nézett a férfira. Majd hirtelen megfordul és a férfira néz. Végleg megkeseredett gonosz vigyor ült az arcán.*
-Hmm... mégis mit tanultál Christől? Biztos nem az udvariasságot, mert hogy nem érsz el addig, amíg ő, az biztos... Soha!-
*Mondta ki határozottan, de nem kiabálva. Majd felállt és Celestin "ágyához" ment és oda ült le.*
-Ne aggódj! Csak itt kell lenned. Nem kell felsegítened a térdepelésemből, nem kell beszélgetned velem. Ha jót akarsz tenni, hagyj békén! ...Egyébként is! Éhes vagyok! Csak nem gondolod, hogy egész nap itt fogok gubbasztani azt éhen halok...-

*A gyilkos pillantásra Caius nem reagál. Kit érdekel? Nem fél a lánytól, főleg hogy varázsereje sincs. Legalábbis Chris elmondása szerint a lány ember, nem mágus és nem is elf. így csak nagy erőkifejtés és gyakorlás árán tudna varázsolni - vagy talán még akkor sem. Caiusnak pedig elég lenne egy apró gondolat és máris felgyulladna a leányzó. Nem akarja megijeszteni Casve-t így nem is mutatja meg, hogy mit is tud. Caius kérdésére Casve ismét kissé harapósan reagál a dolgokra. Caius elgondolkozik, hogy talán kicsit bunkó volt, jobban, mint ahogy eltervezte. Elhatározza, hogy innentől kicsit jobban odafigyel a viselkedésére és egy kicsit szelídebb lesz a lánnyal. Hiszen mégis valamiféle rokonok lettek volna, vagy mi a szösz, nem árt ápolni egy kicsit a kapcsolatot. Caius kérdésére Casve igen furcsa választ ad és a srác kezd megijedni, hogy a lány pontosan azt fogja csinálni, mint amitől Chris félt: nem fogja tovább élni az életét, hanem csak bánkódni fog miatta. Caius sóhajt egyet, majd mikor a lány szembefordul vele és gúnyosan teszi fel a kérdést, Caius nem mosolyodik el, csak kissé lágyabban néz a lány tekintetébe.*
-Sok varázslatra tanított meg, tőle tanultam meg hogyan forgassan a kardot és íjászatot is tanított nekem. Lovagolni is az ő segítségével tanultam meg és ő hozta nekem Jason-t is *kezdi el sorolni a férfi a dolgokat és felrémlenek benne az emlékek, ahogy Chris kineveti, hogy eljeti a kardot, vagy mikor éles karddal harcoltak és éles vágást ejtett Chris vállán. Majd Jason felé pillant és lágyan elmosolyodik, ahogy a lóra néz. Ezt Casve is észreveheti és elgondolkozhat rajta, hogy Caiusnak mégis van szíve, csak épp nem mindenki láthatja meg. Majd visszafordul a lányhoz. Meghallgatja a kis keseredett beszédet, majd lassan feláll.*
~Udvariasság, mi?~*morogja a srác, majd a karját nyújtja a lánynak.*
-Kisasszony. Meghívhatom ebédelni? *teszi fel lovagiasan a kérdést Caius és egy apró mosoly jelenik meg a szája szegletében.*

*A férfi felsorolja, hogy mire tanította meg Chris.*
~ Chö... és még ezek után nem kedvelte? Nem lehet, hogy itt irigység van és nem sima érdektelenség?~
*Észre vette a mosolyt a ló irányába, de ez csak dühítette a lányt. Nem arra gondolt, hogy még ennek is van szíve, hanem arra, hogy ez nem szereti az embereket, csak a lovát... Így megint leírta magát a férfi a nő szemében. És bármit is fog tenni Caius, Casve olyan hangulatban van, hogy mindent a visszájára fog fordítani. Úgy érzi, soha nem fog tudni Caiusra úgy tekinteni, mint emberre. Csak mint valami szemétládára. Így el is csodálkozik a meghíváson és a stíluson.*
~Te aztán tudod hogyan kell levenni a nőt a lábáról... ha akarod... de ez csak álca. Te kis köpönyegforgató! Engem nem versz át. Csak nem valami apró lelkiismeret furdalást érzékelek nálad?~
*A lány komolyan nézett a férfira. Semmit nem válaszolt, csak beletette a kezét a férfiéba, hogy vezesse a fogadóba, had egyenek valamit. Nem mintha éhes lenne a lány, elég nehezen tud arra gondolni, hogy ennie kellene, főleg hogy Chris halott... Mégis hogy merészel Casve bármit is enni?! Felállnak. A lány egy szót sem szól. Csak legszívesebben előhúzná egyik gyilkát, ami most a ló nyergénél van, nem hozta fel magával, és kinyírná a pasit. Nem mintha ölt volna valaha embert, de úgy érzi, most ez nem volna akadály. Egyébként is, sokkal jobb harcos lett az otthoni nyaralása idején. Kardot nem tanult meg forgatni, de gyilkot annál inkább. Még Aldo miatt vette Anno a gyilkokat... de most egyre inkább kezd csábítóvá válni az a gondolat, hogy ismét meglátogassa a férfit. De most már nem azért, hogy vissza szerezze a tőrét. Inkább, hogy megkérje, vegye el az életét. Ezzel Aldónak is jót tenne. Végre valaki, akivel valami jót tenne.*

*A kis ebéd nem igazán úgy sikerült, mint ahogy Caius szerette volna, de végül nem lett semmi galiba a beléjük kötőkkel. Ha meg lett... Nos, Caius ott sem volt, Casve sem emlékszik semmire... Hogy is emlékezne, mikor épp hogy le nem esik a lóról. Habár Caius erős karokkal szorítja a lány derekát, mégis fél, hogy hogy fog felmenni a leányzó a meredek barlangutakon. Habár Jason-nel már fellovagoltak a barlangokhoz, kétes, hogy Jason ezt plusz egy súllyal is meg tudná tenni. De persze nem akarja elvesziteni a tiszteletét, igy neki is indul. Küszködik egy sort, de nem sokáig jutnak. Caius leszáll a lóról és Casve-t is leveszi.*
-Gyere utánunk! *jelenti ki Caius halk hangon a lónak, majd a karjába kapja Casve-t és felsietnek a barlanghoz. A leányzó közben elalszik, meg sem mukkan, csak szép egyenletesen veszi a levegőt. Caius tekintete egyre gyakrabban pihen meg a lány arcán, mire szidni kezdi magát, hogy Casve is csak egy nő, aki nem érdemel semmit és még hozzá be is van rúgva, mint egy undoritó, alkoholista parasztember. Megcsóválja a fejét, majd mikor beérnek a barlangba, a lányt leteszi az ágyra. Casve suttog valamit, mire Caius arca megmerevedik. Betakarja a lányt, majd leül az ágy szélére és kis idő múlva az ágy mellett, a hideg kövön alszik el ő is.*

*Szemei kinyílnak. Nem lát mást, mint az érdes plafonját a barlangnak. Megmozdul és nyújtózik egy jó nagyot, közben elereszt egy kellemes ásítást is. Felül, de azonnal kezével a homlokához is kap.*
-Uhh..-
~Jaj, de fáj a fejem.~
*Kissé fájdalmas arcot vágva körbenéz. Észreveszi, hogy be van takarva. Majd folytatja a kutatást a szemével. Meglátja Caiust, aki valószínűleg előbb ébren volt már, mint a lány. Casve habár nehézkesen, de a lényegre emlékszik. A támadásról is vannak emlékfoszlányai, szóval annyira nem durva a helyzet. Csak ne fájna ennyire a feje. A barlang szájára tekint, majd Caiusra.*
-Mennyit aludtam?-

*Caius a földön foglalt helyet és habár nemvolt túl kényelmes a dolog, azért elvackolta magát és Jason nyergén hajtotta álomra a fejét. Ahhoz képest, hogy rettentő kényelmes volt az "ágya", elég sokáig aludt és bizony Casve-t is túl aludta. Nyikorgásra, majd egy halk, elég határozatlan hangra ébred fel, a másnaposság hangja. Lassan kinyitja a szemét, oldalra fordul és felnéz a lányra. A szeméből igen hamar kipislogja az álmot, nem valami nagy hétalvó, hamar fel tud kelni és frissülni, ha kell. Most is ez történik, pár perc alatt teljesen kitisztul a feje és lassan felül a nyergen és Casve arcára néz. Mélyen belenéz a lány szemébe, majd ki a barlangból.*
-Ahogy nézem dél körül lehet. Úgyhogy egész sokat. Még épp sötétedett, mikor felhoztalak *jelenti ki Caius határozott hangon. Majd lassan felállés a kancsóhoz sétál, amibe friss, hideg vít van. Kiönt egy kicsit egy álba, megmossa azarcát, majd a ányhoz viszi a kancsót és a tálat is.*
-Mosakodj meg és igyál egy nagy pohár vizet. Akkor enyhülni fog a fejfájás *jelenti ki Caius. Hangja monoton, arca pókerarcés egyáltalán nem látszódik rajta, hogy azért csinálná ezt, mert aggódik a lány miatt. Mégis Casve érezheti, hogy Caius már nem olyan hideg vele, mint az előző napon, hiszen mégiscsak együtt vannak két napja vagy mi a szösz. Talán a fiú is kezd meglágyulni... Ki tudja.*

~Tényleg sokat aludtam...~
*Gondolta magában, amikor a férfi közölte, mennyi lehet az idő. A lány egy kicsit még mindig bágyadtan nézi, ahogy a férfi megmossa az arcát, majd közelít felé a tállal. Átveszi a tálat, komoly arccal biccent egyet, majd megmossa az arcát. Óvatos mozdulatokat tesz nem csak a fejfájás miatt, hanem mert kicsit fura, hogy egy idegennel van kettesben. Igen. A férfi számára még mindig idegen, hiába vannak együtt már jó ideje. A lány sehogy sem tudta megkedvelni. De ezt most nem akarta kimutatni. Egy pohárba is töltött egy kis vizet, majd megitta. Kisebb csend következett. Majd végül Casve szólalt meg csendesen.*
-Azt hiszem, letelt az a bizonyos egy nap, hogy felügyelned kellene rám. A teher immáron le van véve rólad. Mehetek is a magam útjára.-
*Feláll, a takarót összehajtogatja, majd Caiusnak nyújtja.*
-Köszönöm...-
*Mondta érzelem kimérten, komolyan, mégis volt valami hála a tekintetében, de nem sok. Majd megfordult, hogy távozzon.*

*Casve lassú mozdulatokkal mossa meg az arcát, mit Caius figyel. Majd lassan leül az ágy szélére és úgy nézi a lány. Casve még mindig nem bízik benne és még mindig nagyon elkeseredettnek tűnik, de hát milyen legyen, amikor most vesztette el a párját? Habár nem sokat beszélgettek Chris-ről, Caiusban él a gyanú, hogy Casve igen keveset tudott párjáról. De végül is mindegy, sajnos ez van. A leányzó megissza a pohár vizet, majd közli, hogy letelt az egy nap és hogy Caius mehet amerre akar és hogy Casve is megy. Caius egy hirtelen mozdulattal feláll és elkapja a lány karját. Gyengéden, mégis határozottan. Maga felé forditja és Casve szemébe néz. Egy ideig csak nézi, majd halk, határozott hangon megszólal:*
-Remélem, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget. Chris sem szeretné, ha követnéd *mondja a srác komoly hangon, majd elengedi a lányt és komótos léptekkel visszaül az ágyra, eldől rajta, kezeit a tarkója alá rakja és úgy nézi a barlang plafonját.*
~Hát itt a vége. Mehetek haza ~*gondolja kissé savanyúan a srác és sóhajt egyet.*

*Éppen ment volna, amikor Caius megragadta a karját. Egy pillanatra a lány megijedt, de aztán csak komolyan figyelte, mit mond a férfi. Ő elmosolyodott úgy, mintha semmi gond nem lenne.*
-Ó, ne aggódj, csak egy régi jó barátomhoz megyek!-
*Majd pá-t int a férfinak és le is megy a lovához. Megsimogatja az orrát, majd a nyereg alól előveszi a két gyilkát. Nézegeti. Most nem helyezi őket a combjára. Egyet visszatesz a nyereg alá, egyet meg a felső ruhája alá bújtat.*
~Na Aldo! Itt az ideje, hogy találkozzunk! Csak nem úgy, ahogy te sejtenéd... és nem úgy ahogy én valaha sejtettem...~
*Gondolja határozottan, mégis szomorkásan, majd felül a lovára és elvágtázik. Evolyran felé halad, ott van nagyobb valószínűsége, hogy találkozhat a vámpírral. Igen, most már biztos benne, hogy Aldo vámpír. Főleg, hogy Declan vámpírvadász lett, ő maga is tanult sokat azokról a lényekről, így bármikor felismeri őket. Vágtázás közben egy valamin jár az agya.*
~Chris... hamarosan találkozunk...~

//Köszönöm a játékot! Very Happy

Sikerült valakivel nagyon megutáltatnod magad :P //

*Caius figyeli a lány arcát. A kis mosoly sejteti a fiúval, hogy nincs minden rendben és bizony a leányzó valami olyasmire készül, amitől Caius meg akarta védeni a lányt. Kezd aggódni Casve-ért, igy elhatározza, hogy követi a lányt és ha valami olyasmit akar tenni, amit nem lenne szabad, akkor megakadályozza. Másrészről viszont eszébe jut, hogy lehet, hogy a lánynak tényleg könnyebb lenne az élete, ha véget vetne neki. Hiszen igy csupa fájdalom az egész leányzó. Caius ezen gondolkodva figyeli, ahogy Casve kisétál a barlangból, ott hagyva őt és lovát, Jason-t.*

//Én is köszönöm a játékot!//

*Kábultan ébredt fel. Chris barlangjában volt.*
~Hogy kerültem ide? Jah, már tudom. Rögtön ide jöttem, mikor megérkeztem, hogy lássam Christ.~
*Elmosolyodott, alig várta, hogy lássa szerelmét. De mosolya arcára fagyott.*
~Mi ez az érzés? Meghalt... meghalt? Honnan tudom, hogy meghalt? És miért nem csak érezem, hanem miért tudom, hogy meghalt? Honnan tudom, hogy meghalt?~
*Könnyek szöktek a szemébe.*
~Mi folyik itt? Mi történt?~
*Teljesen eluralta a bánat és a magány. Ott feküdt egyedül Chris -ami már Caiusé- barlangjában és sírt. Ugyanakkor valamiféle béke is volt benne. Nem úgy érezte, mintha most tudta volna meg, hogy halott a szerelme, hanem mintha már évek óta tudná. Csak a magányt érezte oly nagyon. Valami félelmetesen belenyugvó reménytelenséget érzett. Sötét és sivár volt a lelke. Nem emlékezett Caiusra. Így nem is tudott arról, hogy ebben a barlangban már lakik valaki. Kissé vöröses szemmel feküdt éberen az ágyban, a nap már felkelőben volt, bevirított a barlang száján.*

[Casve]

*Hosszú utakat tettünk meg Jason-nel, sok emberrel találkoztunk és sok kalandot éltünk meg együtt. De persze ami a legszörnyűbb volt, az a Casve-val való találkozás volt. Hát persze, hogy lehetett volna jó, mikor halálhírt közöltem a lánnyal? Lassan rajtam is eluralkodott a magány, így eszembe jutottak a szüleim és arra az elhatározásra jutottam, hogy ideje lenne haza térnem. Habár szabadabb volt az életem, mióta elhagytam otthonomat és persze rengeteg izgalom jutott ki számomra, mégis valahogy emberek társaságára vágytam. Nem sűrűn esik meg vele ilyen, hiszen egy magamba forduló, undok ember vagyok. Voltam. Sokat változtam, mióta elkerültem otthonról, arról a helyről, ahol gyakorlatilag ki volt nyalva a seggem. A magam ura lettem és valljuk be - nem igazán nyerte el a tetszésemet. De persze ez mindenkivel így történt volna. Elhatároztam hát, hogy visszatérek Chris barlangjába és néhány napot pihenéssel töltök, mielőtt hazatérnék, igyekezve még jobban megismerve Evolyran és Elroan városát. Sok kalandom volt egy fél kezű gyerekkel, egy vámpírral, egy tündével és egy sárkánnyal is találkoztak. Talán épp elég volt ezekből a kalandokból és lesz is mit mesélnem otthon a húgomnak és a szüleimnek. Mégis kicsit sajnálom, hogy haza kell térnem és habár még nem eldöntött a tény, igen csak annak az irányába billen a mérleg nyelve, hogy haza kell térnem. Ahogy a sziklákon felfelé mászok, ezen gondolkodva érem el Chris egykori barlangját, ami még mindig kicsit sárkányszagú, de most már kezdem megszokni a dolgot. Jason azonban sóhajos nyerítéssel ad hangot utálatának a sziklamászás iránt.*
- Itt vagyunk már... *simítom meg a ló orrát barátságosan, majd hamarosan be is fordulok a barlangba, ahol Casve-t pillantom meg. A Nap már igencsak felkúszott az égre, hiszen napfelkeltekor indultunk el egy jó 2 órányira lévő tisztásról. Olyan reggel 9-10 óra felé lehet. Ahogy meglátom a lányt az ágyamban, egy pillanatra megáll a szívem. Nem tudom, hogy mit keres itt a lány, de örülök, hogy él és virul. Vagy ha virulni nem is, de élni elég élénken él, ahogy hullámzó mellkasát nézem. Elaludt talán? Csak úgy tudhatom meg, hogyha beljebb sétálok, így Jason kantárát elengedve lassan beljebb lépdelek és megállok az ágy mellett, úgy nézek a lányra.*
- Casve? *teszek fel egy igen hülye kérdést, hiszen nyilvánvalóan a lány az, csak nem tudom, mit kereshet itt.*

*Casve egy pillanatra elszundikált. Inkább aludjon az ember, mint sírjon. Nem is hallotta Caius közeledését. Majd megszólították. A lány felnyitotta a szemeit és rámeredt a fiatalemberre. Nem Chris volt. Bár egy cseppet hasonlított rá. De a hirtelen érkezett "vendégtől" annyira megijedt, hogy egy pillanatra felsikított, nagyot szökkent hátrafelé és legurult az ágyról. Majd hirtelen felugrott, elővette a titkon háta mögé dugott tőrét és a férfi felé tartotta.*
-Ki maga?! És mit keres itt?! Ez itt Chris barlangja! Semmi keresni valója itt!!!-
*Gyilkos tekintettel nézett mereven a férfi szemébe, de a szemben álló láthatta, hogy fáradt, kisírt szemek néznek rá reménytelenül. Casve agya zakatolt és mérhetetlen sebességgel szálltak a gondolatai. Először is. Vajon ki ez az ember itt előtte? Akkor... honnan tudja a nevét? Egyáltalán mit keres nála //Casvenél// az egyik tőre, amikor emlékszik, hogy mindkettőt lent hagyta a lovánál. Egyre furcsább dolgokra lett figyelmes, amelyekre nem tudott válaszolni. Így inkább igyekezett megtisztítani a gondolatait és a férfira koncentrált. Hátha ő tud felelni pár kérdésre.*

*Belépve a barlangba Jason megáll a barlang szélénél és lehajtja a fejét. Úgy tűnik, hogy igen csak elfáradt, igy gyanitom, hogy lassan elszundit. Ami azért vicces, mert hogyha esetleg el kell mennünk, akkor fel kell ébresztenem és Jason akkor elég hisztis szokott lenni. De hát sajnos az élet kegyetlen és nem mindig pihenhet annyit az ember, amennyit szeretne. Ahogy odalépek az ágyhoz, ahol a lány alszik, megszólitom, hiszen nem igazán hiszem el hogy ő itt és hogy mit is kereshet itt. Hogyha úgy nézzük, ez a barlang az én tulajdonom, hiszen Chris és Casve nem voltak házastársi viszonyba. Igaz, hogy a srác meg akarta kérni Casve kezét - amit amúgy még mindig nem hiszek el - de mégsem tette, igy elvileg semmi közük egymáshoz. De persze meg lehet érteni, hogy a lány először ide jött. De hogy miért tért vissza ide? Nos, azt nem tudom felfogni, igy elhatározom, hogy a végére járok a dolognak. Habár nem váltunk el valami szeretetteljesen a lánnyal, igyekszem kárpótolni és kissé kedvesebb lenni vele. De úgy tűnik, valami hiba csúszik a számitásaimba, merthogy Casve nem ismer fel. Talán megbomlott az elméje a lánynak a hatalmas fájdalomtól? Lassan közelebb lépek hozzá és ha engedi, megfogom a vállát, közelebb hajolok hozzá és a szemébe nézek:*
- Casve! Caius vagyok, Chris unokatesója. Már találkoztunk, nem emlékszel? *kérdezek rá a dologra és egy ideig szorosan tartom a lányt, hogy a szemembe nézhessen, de gyanitom, hogy nem lesz könnyű, igy hamarosan hátrébb lépek, még mielőtt megsérülnék.*

*A férfi közelebb lép, mint ha abszolút nem tartana a felé irányuló gyiloktól. Casve hátrál egyet, de akkor Caius megfogja a vállát. Először el akarja lökni magától, de aztán félbehagyja a mozdulatot, ugyanis megtudta, hogy Chris rokonával áll szemben.*
~Mi van?~
-Találkoztunk? Mikor? Nem emlékszem.-
*Kérdezett és felelt zavartan a lány. Ő már nem értette ezt az egészet. *
-Mi folyik itt Caius?-
*Kérdezte, mintha a férfi bármiről is tudna. Könnyek szöktek a szemébe, de nem fakadt sírva. Így nézett bánatosan a férfi szemébe.*

*Casve igen csak zavartnak tűnik, mikor közelebb lépek hozzá. Valóban egy gyilok van a kezében, de tudom, hogy nem bántana. Legalábbis nagyon remélem. Habár úgy tűnik, hogy nem emlékszik semmire, ami igen csak furcsa, mert talán pár hete volt, hogy ugyan itt, szinte ugyan igy találkoztunk és elmondtam neki a rossz hirt, illetve átadtam neki a levelet. Talán valahol még nála van, de az is lehet, hogy itt hagyta a barlangban, arra már nem emlékszem De végül is mindegy, hiszen nem az én dolgom, hogy ápolgassam a leányzó lelkét. Ennél a kis gondolatnál felgyullad egy piros lámpa, miszerint dehogyisnem! Hiszen én vagyok a kapocs közte és Chris között. Nekem mesélt a fiú róla rengeteget és én ismerem legjobban Chris-t, talán még jobban, mint a kis szerelmes lány. Mikor közlöm Casve-val, hogy már találkoztunk, értetlenül néz rám és megjegyzi, hogy ő bizony nem emlékszik rám. Igen csak humoros a dolog és azon kívül rémisztő is. Valószinű valaki vagy valami törölte a lány memóriáját. De vajon meddig? Mert, hogy úgy néz ki, arra még emlékszik, hogy hős szerelmes volt Chris-be. A lány teljesen zavartnak tűnik, én pedig elgondolkodom rajta, hogy tényleg az én feladatom vigyázni a lányra és segiteni neki. Na meg, egy jó oldala is van ennek az amnéziának: nem emlékszik, milyen bunkó voltam vele legutóbb, igy talán meg is kedveltethetem magam vele. És ki tudja, hogy mire lesz még jó ez a szerencsétlen teremtés. Lassan, óvatosan leülök az ágyra Casve mellé, majd a gyilokra nézek.*
- Ezt tedd le, oké? Nem akarom, hogy bárkinek is baja essen és hidd el, nem kell tőlem félned *jelentem ki és lágyan megpróbálom kivenni a lány kezéből a gyilkot. Hogyha engedi, akkor lerakom a földre, magunk elé és kicsit bele is rúgok, hogy távolabb kerüljön tőlünk. Majd a lány felé nézek.*
- Most pedig mond el szépen, hogy mire emlékszel és hogy hogyan kerültél ide *kérem a lányt kedves, lágy hangon és mélyen a szemébe nézek, remélve, hogy megbizik bennem.*

*Casve miután feltette kérdéseit, zavartan leült az ágyra. Majd Caius is így tett. A férfi a gyilkot igyekezett kivenni a lány kezeiből. A szorítás először nem akart engedni, de tudta lány, hogy jobb, ha engedi elvenni tőle a fegyvert. Bár nem tudhatja, mennyire bízhat meg ebben a férfiban. De úgy tűnik az ő emlékeivel vannak gondok, mert Caius határozottan emlékszik rá. Casve megszeppenve nézte, ahogy a férfi arrébb rúgta a fegyvert. Majd egymásra néztek. A lányt egy kicsit zavarta a férfi közelsége, és hogy ennyire meg kell benne bíznia, pedig nem is ismeri. És az is nagyon zavarja, hogy hasonlít Chrisre. Valahogy... egyszerűen csak zavarba ejtő az egész. Félénken néz a férfira, úgy hallgatja a kérdést. Majd az ölében összekulcsolt kezeire tekint.*
-Az az utolsó emlékem, hogy eljöttem egészen a távoli otthonomtól ide Elroanig, hogy visszatérjek Chrishez. Lent hagytam a lovamat, betettem mindkét gyilkomat a nyereg alá, majd feljöttem. De nem volt itt Chris. Láttam, hogy el sem olvasta a levelemet...-
*Körbenéz.*
-Tényleg, hova lett a levelem?-
~Nem emlékszem, hogy elmozdítottam volna a helyéről.~
*Visszafordul a keresgetésből és folytatja.*
-Mindegy. Mivel estére érkeztem ide, úgy döntöttem lefekszek, hátha megjön az éjszaka közepén. Majd arra emlékszem, hogy most felkelek és érzem, sőt tudom, hogy Chris meghalt. De nem tudom, honnan tudom. Ráadásul az egyik gyilok elvolt rejtve a hátam mögött. Pedig határozottan emlékszem, hogy mindkettőt a lovamnál hagytam.-
*Zavartan megrázza a fejét.*
-Fogalmam sincs mi történt. Vajon kimaradt volna az életemből pár nap?-
*A végén rátekint a férfira, de nem mer a szemébe nézni.*

*Az ágyon ücsörögve nézünk egymás szemébe és látom, hogy Casve igen csak meg van zavarodva. Biztosan történt valamit, csak épp nem rértem hogy mi. Hiszen amikor összevesztünk és a lány elrohant, nem mondta hova megy, de nem is jött ide vissza egy darabig. Aztán nekem el kellett mennem megmentei egy hölgyet Edwarddal és mire visszaérkeztem, Casve ismét itt csücsül a barlangban, ami jelen állások szerint már az enyém. Legalábbis a mi törvényeink szerint. Persze lehet, hogy ez a Sárkánylovasoknál máshogy van, elveszik a tulajdonjog, másnak adják oda a barlangot vagy ilyesmi. Bár a kis véset a barlang mellett örökre ott marad és jelzi, hogy Chris és Celestin lakja volt egykoron ez a kis barlang. Kérdés, hogy kerülhet-e a véset alá egy újabb? Elkalandoznak a gondolataim, de hamarosan ismét a lányra koncentrálok, hiszem esélni kezd, hogy mit is csinál itt, hogy került ide és talán ami a legfontosabb: mi a legutolsó emléke. Figyelmesen hallgatom a lányt, majd elgondolkodom.*
- Tehát úgy emlékszel, hogy nem is jártál itt ezelőtt? *kérdezek vissza, bár sejtem, hogy ez az igazság, hiszen a lány válaszából ez derül ki, de persze jó, ha biztosra megy az ember.*
- Ez igen érdekes. Ugyanígy találkoztunk, és odaadtam neked egy levelet, amit Chris írt. Ezek szerint az sincs nálad? *kérdezem a lánytól és a ruhájára pillantok. Úgy tűnik, mintha stírölném, de eszemben sincs, egyszerűen csak jelezni akarom neki, hogy esetleg kutassa át a ruháit. A kérdésre, melyben Casve saját levelét keresi, megvonom a vállam.*
- Fogalmam sincs, hogy hova lett a te leveled, azt hiszem azt is elvitted magaddal. Vagy talán a párna alatt rejtőzik. Nem sokáig voltam itt, mikor elmentél *szólalok meg kissé bizonytalanul és a párna felé vándorol a tekintetem. Casve közben ismét kicsit aggódva magyarázni kezd, én pedig igyekszem figyelni rá, de a gondolataim máshol járnak.*
~ Ki törölhette ki Casve emlékezetét? Talán nem tudta, hogy én szóltam neki? Mert ha tudta, akkor tudnia kellett, hogy Casve visszajön ide, és ismét itt talál. Mit tegyek most?~ *gondolkozom és kezdek kétségbeesni.*
- Mit szólnál, ha lemennénk és ennénk valamit? *állok fel és a lány szemébe nézek. Igyekszem bíztatóan nézni és jelezni a lánynak, hogy bízhat bennem, habár az kétszer sem biztos, hogy bizni is fog és velem is tart a lány.*

*A visszakérdezésre, ő csak bólintott egyet. Majd valami levélről hablatyol a férfi, és Casve ruháját lesi. A lány zavartan nézegette a ruháját, de nem talált semmit. Arra nem is gondolt, hogy a dekoltázsába tette volna a levelet. Valószínűleg majd ha levetkőzik, csak akkor veszi észre. A másik levelet meg megnézte, hogy a párnája alatt van-e, de nem volt.*
~Jah, már rémlik. Mikor megjöttem, már akkor sem volt itt.~
*Gondolataiból felébreszti egy találó kérdés. Casve gyomra megkordul. Majd félénken bólintott.*
-Rendben, menjünk enni.-
*Szól csendesen. Majd feláll, hogy bemehessenek a városba. Miközben mennek, a lány feltesz egy kérdést.*
-Eszembe jutott, hogy mikor ide megérkeztem, már nem láttam azt a levelet, amit Chrisnek írtam. Talán te megtaláltad? Egyébként biztos vagyok, hogy az amikor megérkeztem és lefeküdtem aludni, az akkor történt, amikor otthonról jöttem ide. Ha azóta találkoztunk, akkor elvileg másnap vagy az este jöhettél, átadtad Chris levelét, én nem tudom, hogyan reagálhattam, majd valami történt, megint lefeküdtem aludni, és most ébredtem fel. Szóval onnantól, hogy először elaludtam, egészen most reggelig elvesztek az emlékeim. -
*Mondja. Majd lassan megérkeznek egy fogadóhoz.*

//Egyébként az a levél, amit Casve írt Chrisnek, valószínűleg kirepült a szél miatt a barlangból... mert ugye az ágyra lett letéve...//

*Nagyon úgy tűnik, hogy Casve-val tényleg történt valami és hogy valami nagyon nincs rendben a fejével, ami azért egy kis aggódásra ad okot. Nem tudom, hogy mire emlékszik vagy épp mire nem, de úgy tűnik, hogy a kis találkozásunkra nem. Talán ez még jól is jöhet nekem, de ezen ráérek később gondolkodni. Jason közben hangosan felhorkant, amire odakapom a fejem, de látom, hogy a lovam elaludt. Hát igen, hosszú volt az út, bizonyára elfáradt és az igazat megvallva én is igen fáradt vagyok, de nem túrhatom ki a leányzót az ágyból, majd max. kiveszek egy szobát a fogadóban. A szüleim igen sok pénzzel megpakoltak az utam kezdetén, és persze most hogy Edward-dal megmentettük azt a kis hölgyecskét, kaptunk néhány aranyat, ami persze járt nekünk. De most jobban koncentrálok a lányra és kérdezgetni kezdem, hogy mi is történt és hogyan is történt. Megemlitem Chris levelét, ami nem jutott el a hölgyhöz és ezek szerint arra sem emlékszik, hogy odaadtam és hogy mi állt benne. Átkutatja a ruháit és nagyon úgy tűnik, hogy nincs ott. Erre kicsit elszontyolodom, de végül is nekem totálisan mindegy, hogy Casve mit érez Chris iránt és hogy hogyan tudja vagy épp tudta meg a halálhirét. Casve levele is szóba kerül, amit a lány meg is néz a párna alatt, de nem találja meg. Talán kifújta a szél a barlangból, vagy ilyesmi. De most hogy megbeszéltük a levelek sorsát és megismerkedtünk - ismét, itt az ideje, hogy együnk is valamit, hiszen igen csak éhes vagyok, hosszú volt ez az éjszaka és rm fér egy kiadós ebéd. És ahogy hallom, Casve is éhes, így lassan, de biztosan felállok és segítek a lánynak is, hiszen ki tudja, hogy milyen állapotban van szegény. Megsimítom Jason fejét és a fülébe súgok valamit, mire a ló csak horkant egyet és alszik tovább. Elmosolyodom és Casve láthatja, hogy milyen gyengédséggel pillantok a lóra és simítom meg utoljára, lágyan az arcát. Talán senkire nem nézek ilyen tekintettel, csak Jason-re. Úgy nézek a lóra, mint egy férfi imádott szerelmére és Casve-ban talál felébredhet a gondolat, hogy ez a tekintet hasonlít Chris tekintetére, csak épp Chris a lányra nézett így, ahogy én a lóra. Lassan elindulunk a sziklákon lefelé a fogadóba, miközben ismét kérdezgetni kezdem a lányt:*
- És merre voltál? Mármint hogy ugye Chris úgy tűnik, nem tudta, hogy Te elmentél, hiszen hagytál neki egy levelet *magyarázom meg a kérdésem és nem tudom, hogy kapok-e rá választ, de végül is annyira nem is érdekel, csak nem kukák módjára akarok lesétálni a fogadóba, ahova hamarosan meg is érkezünk.*

//Kövi hsz a fogadóba menjen! Köszi!//

//Theodor Drakon//

A lány jól ismeri a hegyoldalt, számtalanszor mászta már végig gyerekkorától. Minek is menne a néhol észrevétlenül belesimuló ösvényen? Inkább úgy kerülgeti a sziklákat, mintha eltévedt volna. S talán valóban úgy is van.
Néhol egészen lapos felületen mászik függőlegesen felfelé. Ahová tart, ott szokatlanul ritkásak a barlangnyílások. Nemes urak és úrnők, tisztek szállásai azok. Azt beszélik, a kényelmük semmivel sem különb a többi lovasénál, csak néhány szobával nagyobbak. Sosem járt még hasonlóban, nagynénje annak idején megelégedett egy egyszerű otthonnal. Doat mégis jól tudta, mit keres, hiszen ismert és sokat emlegetett lovas lakása volt, csak már rég jött fel így ide.
Éppen három ujjbegyével kapaszkodott és lábujjain támaszkodott, így azért más a Fellegvár képe, mint sárkányhátról. De legalább eltereli a gondolatait a kínos eseményről. Bimbó, a sárkánya ugyanis megint madarat fogott. Annyiszor mondta már neki, hogy nem fognak vele játszani. Ráadásul az új klánvezérnek hozott volna levelet a madár... Irtó ciki... Fogalma sem volt, hogy fogja ezt kimagyarázni. Szerencsére nem sérült meg a holló, csak úgy megzavarodott, hogy nem tudta merre szálljon, vagy az is lehet, hogy nem akart elrepülni. Végül is a finisbe ért már. Ahogy ő is.
~ Ez lesz az!~ Gondolta, miközben feltornázta magát az avatatlan szemek elől védett ösvényre. Na, eddig legalább elterelte a gondolatait Drakon nagyúrról, de most. Hideg verejték kúszott le a gerincén a tarkójától, pedig melegen sütött a nap rá s meg is izzadt. Mégis már csak a megaláztatásra tudott gondolni, ami vár rá. Az őrparancsnok maga utasította, hogy személyesen hozza el a madarat úgy, ahogy van, gyűrűstől, levelestől. Látta a szemében a megvetést. Egyáltalán hogyan is gondolhatta, hogy valaki vállalja a Vezérnek való beszámolást helyette? Á, igazából csak azt hitte, valahol máshol van Drakon. Ő egy roppant elfoglalt harcos. De nincs szerencséje. Lesül a bőr a képéről, miközben esetlenül belecsimpaszkodik a csengő zsinórjába. Odabenn zajos mozgolódás. A sárkány lehet az. Valami morranó hang tessékeli be. Belépve a nagy nyíláson, semmi szokatlant nem lát. Csak az elnyúló feketeség morog még egyet egészen halkan. A sárkányt ismerve ez fenyegetőbb, mintha be se engedné. Hiszen ő dönti el, kiengedi-e. Doat nyelt egyet. Valami üdvözlésfélét mondott a sárkánynak, miközben az fejével udvariatlanul biccentett a következő helyiség felé. Ez volt a fogadószoba.
Belépve rögtön megpillantotta a parancsnokot. A helyiség elég nagy volt, Doat zavartan torpant meg. A jeges csepp utat talált magának a hátán. Gombóc kúszott fel a gyomrából. Tisztelte ezt a férfit, de félelmetesnek találta. Volt benne valami, amitől ez az első négyszemközti találkozás és a mibenléte is eltörpült. Igen. De túl kell esnie ezen.
Köszönésre nyitja a száját:
- Jó napot parancsnok úr!

//Doat//

Drakon a jól ismert térkép előtt állt. A legendáriumban a családokat és az öröklésekről szóló feljegyzéseket vetette össze azzal, amit a mai erőviszonyokról és nemesi házak ma élő örököseiről és a valódi hatalmat tudtával és számításai szerint valóban birtokló, befolyásos személyekről feljegyzett.
Egy akkora könyvet böngészett éppen, melyet egy hatalmas állvány tartott meg. Hallotta a csengetést, de nem foglalkozott vele. Majd Daronar beengedi.
Háttal állt a könyv fölött, amikor a hívatlan vendég belépett, hangtalanul. Ő mégis tudta, pontosan mikor.
Egyszerre szólalt meg vele:
- Üdvözöllek Doat! Tedd csak le az asztalra!
Jegyzetei között egy üres lapot csapott föl, majd kisvártatva így folytatta:
- Hiba volt zsákba tenned. Így teljesen elvesztette a tájékozódását. Most már magam veszem ki, hogy ha kell visszafelé feltalálja az utat. Remélem, nem merült ki túlságosan?
Beszéd közben a lúd tollat a tintába merítette, írni kezdett vele, aztán elengedte és a toll magától folytatta.
Akkor Theodor Drakon szembe fordult a felderítővel. Fiatalnak és kissé zavartnak látta.

~ Meg se fordult! Jó szagú sárkányfing!~ Ismerte fel Doat.~ Gyorsan kapcsolsz~ Gúnyolta magát.
Körülnézve több asztalt is látott, sok funkcióval. Fogalma nem volt, melyikre tegye. Odalépett a legközelebbihez. A parancsnok még mindig háttal. Azzal levette a zsákot a hátáról és tovább álldogált zavartan. Kivegye?
Mire Drakon kapitány kioktatta.
- Kapitány úr! Akkor nem veszem ki.
~ Szent Sárkányvér! Ezt honnan tudja?!~
- Hát...Igyekeztem hamar megnyugtatni...ahogy...észrevettem, Kapitány úr. - A hideg a hátán futkosott. Az arcát pedig pír öntötte el, nem tudott tenni ellene. Ó, mit nem adott volna, ha bármi másért kellett volna találkozniuk! Hiszen remek felderítő volt. Ez meg olyan kínos, és most jön a hideg zuhany.
Theodor Drakon végre megfordult.

Odalépett az asztalhoz a felderítővel szemben. Ügyet se vetve rá, kioldotta a zsák száját, kivette a nagy madarat. Gyakorlottan egyik kezével tartotta, a másikkal pedig kihúzta a gyűrűből a levelet. Fogta, elengedte s a karját tartotta a hollónak. Az kisvártatva felröppent rá. Drakon egy kalitkát nyitott számára, amibe magvak voltak s víz. A holló beröppent. Az ajtót nyitva hagyta a férfi.
Feltörte a pecsétet s kitekerte a levelet. Gyorsan elolvasta, nagyon rövid volt.
- Számítottam erre. Pont itt az ideje. Köszönöm, elmehetsz!
Azért még egyszer jól megnézte a ritka félvér lányt, hogy emlékezetébe vésse. Ifjú reménység volt, kiváló felderítő hírében állt, és ugyanolyan jó kém válhat belőle.
- Csak még egyet! A sárkányodat neveld meg! Jól tudod, a sárkány pont olyan zabolátlan, mint a lovasa.
A levelet a gyertya fölé tartotta, míg lángot fogott, s egy cserépbe dobta. Visszalépett a térképhez és egy apró, evolyrani lobogót tűzött a vezérek házát jelölve meg vele. Majd ismét belelapozott a könyvbe.

//Köszönöm a játékot!//

Sokkal magasabbnak és erősebb alkatúnak emlékezett Theodor Drakonra. Az arca és a hanghordozása összhangban voltak a szigorával. A tekintete nyílt, mégis magának való. Csak a szája árulkodott valami furcsaságról. Mintha kifelé játszana neki. Mintha olyan kimondhatatlanul jó dolgok járnának a fejében.
A pillantása elégedettséggel nyugtázta a levelet. ~ Na, legalább nem valami rossz hír! ~
És csak úgy elbocsájtja!
- Igenis Kapitány úr!
Doat sehogyan sem értette. Hogy tud egyszerre vérfagyasztó és ilyen megnyugtató lenni? Mintha mindent tudna...persze biztosan nincs így, hiszen akkor nem lenne szüksége könyvekre és felderítőkre.
Hogy lehet, hogy hiába várta a fejmosást? Hoppsz, halkan, de éllel utánaszól. Visszafordulva várja végig a rítust a levélégetéssel. Vajon mindig így szokta, vagy csak a tartalma miatt? Felszabadult, hogy mehet innen, ahol olyan tágas a tér, mégis fojtogat a levegő. Ám még nincs kint.
Még hogy ugyanolyan zabolátlan...? Még hogy megnevelni...? A Fekete morrant a homályban, ahogy elment mellette. Mert ő talán ugyanolyan jól nevelt, mint Drakon kapitány. Persze tudta a válaszokat. Hogyne lenne jól nevelt. Drakon maga is az. Egyébként pontosan ugyanígy visszafogja magát, mint a sárkánya.
Hirtelen roppant kíváncsi lett a furcsa vezérre. Hiába, mégiscsak ő az új parancsnokuk. Vajon milyen lehet valójában? Mit rejt a nyers felszín? Igazak-e a mende-mondák róla? Valahogy a fejébe fészkelt a gondolat, hogy Drakon maga kreálja a viselkedésével azt a légkört, ami a szóbeszédet is övezi. Mire lefele mászott, borzasztóan kíváncsi lett.

// Smile

//

» 06. SÁRKÁNYOK