2. Orod Ingor

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Kedd Jan. 11 2011, 20:55

*Tikina intelligensen bólogatott,azaz tudta a választ a kérdésre. És nem váratta meg a fiút,aki udvariasan bemutatkozott.Tikina így szólt.*
-Igen,tudom milyen messze van Orod Ingor.Innen nem annyira messze....csak néhány kilométer...-válaszolta,mivel tudta is,hiszen jár már itt.Nem is olyan régen,no meg most arra felé tart.Szóval...*
-Nos,úgy vélem,mivel te is Orod Ingor felé tartassz,mehetnénk egy darabig együtt.Mit gondolsz?-kérdezte felhúzott szemöldökkel,és mivel még a fiú nem mutatkozott be,de igen kedves volt,ezért Tikina ezt kérdezi.*
-És mi a neved,még nem tudom....-mondta elmosolyodva.Majd kezével az Orod Ingor felé vezető utat mutogatta.*

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Kedd Jan. 11 2011, 22:20

*A nő megmondta Lotharnak, hogy nincs messze Orod Ingor és ,hogy menjünk együtt oda.De a nő megkérdezte még ,hogy mi a neve Lotharnak.A férfi nem hezitált és mosolyogva válasz szól.*
-A nevem Lothar Von Falkenhause!hölgyem!Újból meghajol.*
-Nincs semmi akadálya annak ,hogy együtt menjünk Orod Ingorba.Fejezte be a beszédet Lothar és várja a nő reakcióját.

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Szer. Jan. 12 2011, 00:11

//Kicsit beszállok én is a játékba, ha megengeditek //

*Havas-földén a zord tél az úr, s bár az idő eddig éppenséggel tiszta volt, nem mindig kegyes az utazókhoz.
Így esik ez most is. Tikina és Lothár az örök hó csendje helyet távoli zúgást hallhatnak, miközben az első hópelyhek már be is köszönnek kinek-kinek orrára, kezére, arcára telepedve.
Bizony a hófehér csúcsok között nem akármilyen hóvihar közeledik, s ha a két utazó botor módon nem készült meleg ruhával, vajmi kevés esélye lesz, hogy egy kiadós megfázás nélkül átvészelje azt.
Sőt, igazán szerencséjük is lehet, ha átvészelik valahogy, hiszen a magas hegyekből nem csupán a hózápor fenyegeti a vándorokat, hanem a sajt súlyának okán meginduló hófergeteget, a lavinák is.
Jól teszik, ha elindulnak végre beljebb, Orod Ingor jeges városa felé, hiszen még most talán vezethetik Fäwe várának pislákoló fényei égbe nyúló tornyában, de ha a hóvihar teljes erejéből fog dühöngeni körülöttük, még az orrukig sem fognak látni.
Nem mellékes persze az sem, hogy talán már érzékelte is őket valaki, Orod Ingor határában, s eléjük óvakodik, hogy megtudja, miféle szerzetek akarják megzavarni a fagyos vendégszeretetükről elhíresült hóelfek városát.
A fehér hajú elf lábai alatt ropog a hó, ahogy közelít, de az egyre erősödő szélben jó, ha egymás hangját meghallják, nem hogy őt észreveszik.*

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Kedd Jan. 18 2011, 10:09

//Hát,ha már így ide írtál,szállj csak be,nyugodtan! Smile

//

*Tikina mosolyog,Lothár igen kedves és elfogadja az ajánlatát,hogy együtt folytassák útjukat Orod Ingorba.És még egyszer meghajol az ifjú idegen.....bár most már annyira nem is idegen. *
-Köszönöm,hogy eljössz velem.Nagyon kedves vagy és megtisztelsz.*fejezte ki háláját a nő.De ő nem hajolt meg.Amikor elindultak, a szél feltámadt,és erős hóvihar lepte meg a két "vándort".Sietősre fogták inkább,mert az idő kezdett egyre eldurvulni.....hóvihar volt.Tikina és Lothár együtt vonszolták magukat Orod Ingor-ba,a szembe széllel.Tikina a kezeit maga előtt tartotta,hogy így védje arcát.Alig bírt ránézni Lothár-ra,aki szintén ugyanezt tette.Majd Tikina kedvesen,mint ha már régóta ismernék egymást,belekarolt a srácba.*
-Remélem nem baj,ha a városig így megyünk?!*ordítania kellett,mert a saját hangját is alig hallotta.Lothár ránézett,és bólintott.Már nem voltak annyira messze,mert halványan kezdett kitükröződni a város fala.Igyekeztek.Elvégre senki sem akart halálra fagyni.....
Aztán,a semmiből egy fehér ruhás külsejű valaki haladt feléjük.....de alig lehetett látni,a hatalmas viharban.Hogy milyen gyorsan feltámadt ez a hóvihar.....Tikina azon csodálkozott,hogy mit kereshet erre felé egy másik valaki.....aki ráadásul a hóvihar közepén,éppen feléjük tart.....Tikina nem aggódott,talán csak egy kicsit,de ezt Lothár nem látta.Már egészen közel értek a városhoz is,meg a közeledő idegenhez is.....már csak pár méterre voltak egymástól.~Remélem nem hozzánk jön.....~agyalt kicsit Tikina.*

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Kedd Jan. 18 2011, 16:02

*Lothár a nővel együtt elindult Orod Ingor felé.Útközben nagy hóvihar támadt, mind ketten sietni kezdtek a várós felé.*
*Lothár maga elé tette a kezét, hogy védje az arcát mint a nő.Nem sokkal a belekarolt Lothárba és megkérdezte, hogy a városig mehetnek így.-Nem baj!-válaszolta Lothár.Menet közben már látszót a várós fala, ezért sietni kezdtek arra, de a semmiből egy fehér ruhás valakit ment feléjük.Alig lehetett látni a hóvihartól.~Remélem nem ellenséges szándékkal jön~Gondolta magában Lothár.*

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Kedd Jan. 18 2011, 17:20

//Köszi //

*Nemaya Orod Ingor kevés női őrszemei közé tartozik. Mint mindig, most is éberen figyelt, amikor észrevette a közeledő látogatókat. Nem volt nehéz dolga, jól látható öltözetben voltak a mindent beborító hó és jég birodalmában.
Nem csak őket vett észre, láthatta, amint a hegyek csúcsai között megszületik az újabb hóvihar és látta azt is, hogy nem fognak időben bejutni a városba.
Na nem mintha hótündeként olyan sokra tartaná a látogatókat, társaihoz hasonlóan nem kedveli őket különösebben, de nem is hagyja őket megfagyni a hóban.
Így hát előjük gyalogol, hogy bevezesse a férfit és a nőt a város falai közé. Ott majd lesz idő és mód arra, hogy kifaggassák őket céljaikról.
Hamarosan meg is jelenik előttük, immáron láthatóan.
Ő maga is megemelve hangját, némi mágiával el is mélyítve szólítja meg őket és míg karjait megemelve egyfajta ernyőt emel föléjük, ahol megtörik a szél és a hó áradata, int nekik.*
- Kövessetek!
*Sok erejébe kerül fenntartani a pajzsot, de nem hagyhatja, hogy szeretett hazája határában temesse be a hó őket.
Hamarosan látható is, ahogy gömb alakban egyre nagyobb hómennyiség gyűlik össze a fejük felett és a szél irányába eső oldalon. Karjait fenntartva halad előre, de még így is minden lépésért meg kell küzdeniük a tomboló viharban.
Nem is szól hozzájuk, míg a város óvó házai közé nem jutnak, onnan már kisebb a vihar ereje.*
- Nem biztonságos a csúcsok környékén járni, amikor ilyen akó az ég!

[You must be registered and logged in to see this image.]

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Kedd Jan. 18 2011, 20:01

*Mikor oda ér hozzájuk egy tünde,még hozzá egy hótünde //amikor lesz időm.....befejezem bocsi //

Kitartó igyekezettel szedte lábait a csigalépcsőn felfelé. Sietett, nagyon is sietett. Nem akart hinni a fülének. Miféle dolgok történnek mostanság? Csak akkor hiszi el, ha a saját szemével láthatja őt ide jönni.
Már nem is tudja pontosan, mikor is jöhetett Orod Ingorba látogatóba. Hogy most átutazóban van-e, vagy úti célja egyértelműen az ősi fevérelf város? Ki tudja? Sosem tudni, mit forgat fejében.
Zihálva ért föl a kilátó legfelső szintjére. Egy pillanatig megkapaszkodott az ajtófélfában, hogy újra rendesen tudjon venni levegőt. a végén már csaknem a tüdejét is érezte leszakadni helyéről. Mióta csak itt él azóta még egyszer sem tette meg ilyen lóhalálában a felfelé vezető utat.
Nem is tartott volna senkit épelméjűnek, ha ilyen hatalmas tornyot egy szuszra próbált volna végig rohanni. erre ő meg fogta magát, és mint egy eszelős úgy rohant fel a lépcsőkön.
Végül eltolta magát támaszától és a kilátó egyik lőnyílásához lépett. Előre hajolt, haját a lassan viharossá fokozódó szél zabolázatlanul tépázta hol jobbra, hol balra. Csak akkor húzódott bentebb, amikor már fájón érezte füleiben a szél sikolyát.
Nem számított, így is tökéletesen látta a távolban közeledő alak kontúrját. Ilyen messziről is egyértelmű volt számára, hogy ez bizony csak az lehet, akiről annyi hír terjengett az utóbbi napokban.
- Hát tényleg elvetődsz hozzánk.

A hóvihar egyre biztosabban lopta be magát a környezetébe. A jeges szél érintésétől azonnal összerezzent ahányszor csak kidugta valamiért ujjait a köpenye ujjából. Dideregve és vacogva. Így tette meg az utóbbi fél napnyi távot. Lovát, s jó magát is hőtartó felszereléssel védte a fagyhaláltól. Azonban nincs az az elf csoda sem, mely napokig tökéletesen védené viselőjét. Olykor kénytelen mindenki megállni ilyen-olyan okokból kifolyólag. Ezen okok közé nem tartozott az étkezése, hiszen Myl jobbára nyeregben kuporogva rágcsálta el kevéske, beosztásra szoruló ételtartalékait.
~Most visszagondolva mennyivel egyszerűbbnek és zökkenőmentesebbnek tűnik Formenya utazási előkészülete. Bezzeg vele nem kellett fagyoskodni. Valami fölött elsiklottam bizonyára, amire ő gondolt, de én nem.~
Nem is akarta tovább firtatni, hogy vajon mit is felejthetett el, inkább a látásviszonyok keretein belül próbált kipislogni csuklyája védelmező melegéből. ameddig a szem ellátott mindenütt csupa hó, és hó. Az égből mintha megállás nélkül szórnák szemei előtt a hópelyheket, melyeket még ide-oda kavargat is a fagyos szél. A hófüggönyön túl pedig hóbuckák, hódombok, hó akármik, és végül mégis csak ott állt merev csillogásában a tündék hófehér őrtonyának csúcsa. Legalábbis biztos volt abban, hogy a torony csúcsát látja. Tehát túlélte az utat, még ilyen hideg ellenére is, na meg magányosan.
Igaz, a negyedik napon önmagának is megkérdőjelezte ép elmeállapotát, hogy egymaga nekiindult ennek az útnak. Hiszen annyi baj történhetett volna. Bár, már mindjárt eléri célját.

Nem késlekedett tovább. Sebtiben pördült hátra és rohant egészen a torony bejáratáig. Ott szinte feltépte az ajtót, keresztül futott a nem is épp szűkösnek mondható utcákon, hol jónéhány elfet kerülgetve tudott csak eljutni Orod Ingor méltán híres városának gigászi kapujáig.
Megtorpanva nézett bele a sűrű hóförgetegbe mely alig engedett néhány méternyi látótávolságot még egy elf érzékeny látásának is.
Jobbról, balról őrök álltak, kik vele együtt fürkészték a fokozódó hóviharban sötétlő, s mégis egyre közeledő el-eltűnő alakot.
Egyértelműen bajban volt az illető. Fredar gyorsan körbenézett, s pillantása a járörözésből megérkezett, s pihenni készülő elfekre tévedt, kik éppen hátasaikat vezették száron az istállók irányába tartva.
Ismerte mindegyiket, mivel egykori rangjának köszönhetően nem egy alkalommal volt hozzájuk szerencséje.
- Haldor, Faervel! *kiáltására rögvest rászegeződtek az említettek szemei és hezitálás nélkül siettek Fredar elé* - Odakint rekedt egy jó barátom. Segítsetek!
- Ha barát, hát segítünk! *Haldor válaszolt, társa pedig beleegyezően bólintott miközben mindketten nyeregbe szálltak.*
Fredar kezével igyekezett útját állni a zavaró hópelyheknek, hogy láthassa amint a két lovas eléri a myrtét.

/Indőn túli játék Hiswával./

Megállította lovát a szembe kerülő őrjárat vezetőjének kézjelzésére. Nem is állt szándékában a helyiek akarata ellen szegülni. Nem tett volna jót érkezésének egy olyan affér, mely a tisztelet és együttműködés hiányát hozná föl ellene. Hát türelemre intette a mögötte poroszkálót is, aki a barlangban megismert elf volt.
- Azt hiszem, ez most az én dolgom lesz Hiswa. Várj kérlek!
Azzal előrébb léptetett néhány méternyit egészen az őrjárat vezetőjének lováig.
- Evolyran jókívánságait hozom Orod Ingor úrnőjének, s vele együtt a Nagytanács szándékát, mely a népeink közötti viszonyt óhajtja erősíteni.
Hangjában őszinte tisztelettel beszélt, s a szavait megfontolva az őr a mögötte várakozóra pillantott, majd eztán a nagyúrra.
- Legyetek üdvözölve Orod Ingorban. Úrnőm már napok óta vár nagyúr. Kövessetek!
Nem mondott erre semmit, csak beleegyező bólintással követte a megforduló őröket, s közben megkönnyebbült sóhajjal pillantott hátra az elf nőre intve bal kezével, hogy zárkózzon föl mellé nyugodtan.

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Szomb. Nov. 02 2013, 14:27

/NRT Orinnal/

Gondolkodás nélkül követte a férfit a fehér elfek városának gigászi kapuján keresztül. Szemei sarkából ösztönösen is a rájuk szegeződő, s nem feltétlen minden irányból kedves, barátságot sugárzó tekinteteket szem előtt tartva. Ismerte saját népét. Soha nem lesz belőlük igazán tárt szívvel álló fogadó bizottság. Legalábbis nem száz százalékosan. Mindig is akadtak olyan kivételes egyének, kik valamiféle szívbéli gyengeségnek köszönhetően szívesen látták más népek sarjait eme falak között. Hiswát ugyan nem érdekelte különösebben az itteniek vendégszeretete, hiszen csupán egyetlen okkal érkezett: magához venni gyermekét, ki igen csak hosszú ideig kényszerült nélkülözni szülőanyját. Természetesen a jelenleg is rá vigyázó dajkával egyetemben óhajtja elhagyni a jeges várost. Ugyan ezt már korábban lebeszélték írott formában, azonban a fehér elfeknél sosem lehet tudni, mi bujkál bensőjükben. Remélte azért, hogy nem fog történni semmi olyan, mi gátolná akár csak ideiglenesen is céljaiban.
Minden esetre most volt itt az ideje, hogy felhívja a jelenlévők figyelmét arra az aprócska, ámbár saját szemszögéből nézve igen csak fontos momentumra, hogy ő személy szerint nem az úrnőhöz érkezett, csupán véletlen találkozás eredménye ez az együttes érkezés.
- Elnézését kérem mindenkinek, jó magam saját dolgomra mennék, ha nincs ellenére senkinek. Orin nagyúr megtisztelő volt veled utazni Orod Ingorba. Ha megbocsájtasz, most az előttem álló ügyeket intézném.
Kissé nyugtalanul mocorgó hátasát féken tartva várta a férfi válaszát, ki remélhetőleg meg is magyarázza majd a helyzetet az őrségnek, ha történetesen szükség volna rá.

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Szomb. Nov. 02 2013, 18:25

// Időntúli Hiswával//

- Elnézését kérem mindenkinek, jó magam saját dolgomra mennék, ha nincs ellenére senkinek. Orin nagyúr megtisztelő volt veled utazni Orod Ingorba. Ha megbocsájtasz, most az előttem álló ügyeket intézném. *közölöte a nő*
Azonnal megállította lovát. Hátra fordult a nőhöz intézve szavait.
- Én kérek elnézést Hiswa. Az én hibám, hogy eltérítettelek utadról még akkor is, ha csupán rövid időre tettem ezt. *gyorsan vázolta a tényleges helyzetet az őrök felé, s mikor azok egyértelmű bólintással jelezték, megértették a hallottakat, akkor folytatta csak ismét a nőre pillantva* - Megtisztelő volna számomra, ha találkoznánk még valamikor. Ha az istenek Evolyran városába vezetnének, hát ne feledkezz meg arról, hogy örömmel venném látogatásod bármikor. Az istenek óvjanak Hiswa!
Elfek közt szokott gesztusként hajolt meg az elf nő felé, majd a nő távozásakor ő maga is folytatta útját a hótünde úrnő elé.

// köszöntem a kis találkát, majd még összefutunk úgyis vmikor, valahol Wink

//

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Csüt. Dec. 25 2014, 13:57

//Boszorkányok 3. szintű feladat: 1. feladat – Az olvadás//

Igazság szerint minden porcikája tiltakozott ez ellen az út ellen. Hogy miért? Fogalma sem volt róla. Talán valamiféle megmagyarázhatatlan ellenszenvet érzett a hely iránt. Pedig korábban már járt itt de, akkor nem érzett semmi furcsaságot. Viszont nem állt szándékában érzelgős dolgokkal lekötnie gondolatait. Igazából most volt annyira veszélyes helyszínen, hogy feszült figyelemmel lessen minden mozzanatot a tájon. Ez a hóelfek földje, itt nem bízhatta életét a véletlenre senki sem. Ő pláne nem. Hiszen a híre sok helyütt megelőzte. No de, ez az ára annak, ha valaki hírhedtségéről ismert fejvadász volt régebben. Ezen a híren csupán valamicskét enyhített a tény, hogy mostanra - nagyjából egy álló esztendeje - az elfek úrnőjének diplámáciai ügyeit intézi. Diplomáciai küldött ide vagy oda, ő attól még Hiswa maradt. Hiswa... a fejvadász, gyilkos Hiswa.
Hófehér köpenyét kissé szétebb nyitotta magán. Érezte, hogy kezd melege lenni elf köpenyében. Ez a tény rángatta ki gondolataiból, s még az is, hogy meglepő módon loccsanást hallott Ében nevű lova patái alatt.
Csöppet sem érezte természetes jelenségnek az egész helyet.
Megállította hátasát, s úgy nézett szét.

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Csüt. Dec. 25 2014, 14:27

Megütközve nézett előre. A távolban, hol Orod Ingor fagyos tornyainak látványa kellene, fogadja, ott most szinte hómentes kopárság látványa fogadta tekintetét.
Hiswa tekintete érzelmet nem mutatva siklott vissza a lova előtti latyakos területre. Már tudta a nő, hogy ez volt az a furcsa érzés, mely egészen bensőjéig hatolt, csak próbált ügyet sem vetni rá. Ez nem az az Orod Ingori táj, melyhez hozzá szokott.
Nem értette, mi történhetett itt, hiszen itt dermesztő hidegnek, sőt... örök hó és jég birodalmának kellene lennie.
Azonban ez nagyon aggasztotta. Nem feltétlenül csak az, hogy miféle helyzet is alakult itt ki hanem, sokkal inkább az, hogy legalább negyed órája úgy ügetett a határban, hogy fel se fogta tudatosan, mekkora baj is van körülötte. Ez pedig rá nézve halálos vétek is lehetne. Hányan is fenhetik fogukat az egykori fejvadász Hiswára? Erre nem állt szándékában megadni magának a választ, mert egyértelmű volt, hogy sok... nagyon, nagyon sok.
Erre ő úgy lovacskázik itt, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna.
Ennyire nem puhulhatott el az elfek között töltött idő alatt - gondolta magában.
Leszállt Ébenről, néhány lépést tett előre, majd leguggolva megérintette kezeivel az olvadt hó alól kikandikáló zöld növényzetet.
- Furcsa... Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.
Felállt és gyalog indult egyenesen tovább a tornyok irányába. Eben kérés nélkül is követte, kissé rosszalló prüszköléssel, amiért hátra hagyva kulloghat mögötte.
Végül megint megállt a lány, s meredten nézett a távolba. Éles elf látásával nem volt nehéz észlelnie a város körüli mozgolódást.
- Mint egy felbolydult méhkas...
Ezzel a megállapítással lépett vissza hátasához, szállt nyeregbe és indult meg vágtázva Orod Ingorba.

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Csüt. Dec. 25 2014, 14:56

Valóban felbolydult méhkasra emlékeztet - szögezte le saját gondolatában, s érdeklődve nézte a felé induló elf őröket. Nem volt oka felfordulást okozni, hát megállította lovát és várt türelmesen.
- Légy üdvözölve Orod Ingorban hölgyem!
Az elf férfiak köszönés képpen kissé meg is hajoltak előtte. Mindezt szemrebbenés nélkül nézte végig Hiswa. Máshogy nem is tett volna, mivel valójában hidegen hagyta, hogy köszön-e neki bárki, vagy sem. Ettől eltekintve fogadta köszönésüket egy viszonzott meghajlással. Már amennyire ezt egy lovon ülve tehette. Leszállni meg esze ágában sem volt.
- Orod Ingor úrnőjéhez jöttem Elyanor Paladyr megbízásából.
Szavait megerősítendő át is nyújtott az őröknek egy lepecsételt irományt, melyen felismerhetően az elfek úrnőjének jele volt. A két elf egymásra meg a levélre pillantott, na meg a pecsét számukra is ismert szimbólumára, majd felnézve a nőre vissza nyújtották neki a levelet.
- Minden elf úrnőjének írását nincs jogunk elolvasni. Diplomáciai küldöttként magad is átadhatod azt... Hiswa.
Nevének hallatán a hozzá beszélőre kapta tekintetét, majd szemeit kissé össze szűkítve szólalt meg.
- Legyen hát... Személyesen adom át úrnődnek.
Az őrök félre álltak útjából, s a már előbb szóló ismét megszólalt miközben lépésben elhaladt mellette az elf lovas.
- A kastély első emeletének bal szárnyában találod az úrnőt... Sok sikert.
Ez utóbbi kívánságot nem igazán tudta mire vélni de, nem is érdekelte senki szócséplése. Akkor is megtalálná Orod Ingor úrnőjét, ha nem igazítja útba egy túlbuzgó elf.
Háta mögött hagyva gondolatait is, így haladt egészen a szóban forgó kastélyig. Elvéteni se lehetett volna az irányt, hiszen a monumentális és számára hivalkodó építmény bizony majd kibökné bárki arra tévedő szemeit.
Lováról leszállt, elengedte a szárat, melyen máskor vezette, s felsétált a kissé nevetségesen hosszúnak vélt lépcsőkön.
~Szóval első emelet...~
Tényleg nem lehetett elvéteni a célt. Bár úgy gondolta, hogy vajmi kevés esélye lett volna a bejutásra, ha fejvadászként érkezik. Az őr szavaiból ítélve egyértelműen várták itt őt.
Bal szárny megvolt... aztán meglett az a bizonyos ajtó is, mely mögött minden bizonnyal az úrnő fogadóterme van. Fogadóteremre tippelt, mivel kétli, hogy bárki is a lakosztályában fogadna egy fejvadászt. Még úgy sem, hogy már pusztán a múltját képezi ez a cím.
Érzelmek most sem íródtak ki finom arcvonásaira, mikor határozott erőteljességgel bekopogott a dupla szárnyú ajtón.

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Csüt. Dec. 25 2014, 15:41

Választ várt bentről, hogy bemehet de, ehelyett inkább kinyílt az ajtónak mindkét szárnya, s szabad belátást engedett a helyiségbe, mely történetesen - és Hiswa nem kis megdöbbenésére - mégis csak az úrnő szobája lehetett. Már csak azért is, mert nem hitte volna, hogy hálószobának rendeznének be egy fogadó termet. Legalábbis kevés volt rá az esély.
- Lépj be nyugodtan ifjú hölgy.
Maga sem tudja miért, de kissé meglepte a felé intézett szavak kiejtésének lágysága.
Nem teketóriázott, belépett a melegséget árasztó helyiségbe.
Hát igen... Meglepő volna sokaknak, hogy a hideg, rideg környezeti viszonyokért úgy rajongó elf nép házain belül igen csak nyárias színeket, és melegséget sugárzó színösszeállítást láthat. Nem beszélve arról, hogy a kinti hideggel ellenben, itt bizony kellemes langy idő volt.
Az ifjú megszólításon meg azért nem ütközött meg, mert végtére is Ő valóban annak számított az elfek korát tekintve. Még hírhedt múltja ellenére is csupán alig lépett át az ifjú felnőttek korába.
Viszont ez sem hatotta meg. Inkább tisztelete jeleként meghajolt az úrnő irányába, pedig még nem is látta őt, mivel az egy fátyolozott ágyféleség túloldalán állt, s a lehellet könnyű függönyök jótékonyan eltakarták a szobába érkezők szeme elől.
- Köszönöm, hogy fogadtál úrnő. Gyanítom, nem szükséges elmondanom, ki és miért küldött hozzád.
Valóban nem volt szükséges, s erről meggyőzte az, ahogy az eddig csak sötétlő sziluettként látható alak most kilépett a függönyök takarásából, s egyenesen hozzá sétált. Alig egy lépésnyire állt meg a nála alacsonyabb Hiswa előtt, ki ekkor még lehajtott fejjel állt, ahogy azt minden elf uralkodónője lelkére kötötte. Gyengéden érintetté orod Ingor úrnőjének ujjhegyei a lány állát, s így Hiswa felnézett a tündöklően szép arcba. Tényleg csodaszép elf állt előtte de, volt benne mégis valami nagyon, de nagyon nyugtalanító is, mely arra ösztönözte a nőt, hogy soha az életben ne fordítson neki hátat.
- Jól gondolod gyermekem... *ajkain gyengéd mosoly suhant át, s ettől már-már természetellenesen bájos kisugárzás lengte körbe* - Add hát Paladyr úrnő levelét!
Hiswa úgy nyújtotta át a kívánt levelet, mintha megbabonázták volna. Nem gondolkodott, nem érzett, csak tette, amit kért tőle a nő. Ennyi erővel akár azt is kérhette volna tőle, hogy másszon fel a torony tetejére és vesse le magát a mélybe. Bizonyosan az ellen sem lett volna semmi kivetni valója. Ez borzalommal vegyes érzelmeket ébresztett benne, s emiatt kissé magához is tért. Ujjai rászorítottak a rózsa illatú, fehér borítékra, s el nem eresztve azt pillantott az úrnő szemébe.
Nem kérdezett még semmit, csak figyelte, ahogy lassan düh lesz úrrá a másikon. Pusztán azért mert nem engedte még el a levelet? Ez megdöbbentette. Hiszen a hótündék úrnéje sosem volt híres a szeszélyességéről. Nem bizony... Nem, mert az előtte állóval valami nem stimmelt.
Most jött csak rá, hogy míg ide tartott, addig folyton ez a rossz érzés kerülgette. érezte ezt az érzést, mégpedig innen, ebből a szobából.
- Add át!
A hang természetellenesen idegesen csengett fülében. Pedig a hótündéktől érzelem szegényebb népséget még nem hordott hátán a világ. Erre élő példa ő maga is, pedig csupán félvér a fehér elfek között.
Hiswa engedelmekedett és elengedte a levelet. Persze ez már koránt sem a bűvkörnek volt köszönhető, minek szertefoszlását talán még észre sem vette Orod Ingor úrnője.
Nyugodt tekintettel nézte, amint felnyitja a borítékot, s úgy gondolta eközben, hogy Paladyr úrnő valószínűleg nyomós okkal küldte pont őt ide. S, ha Elyanor tudott az itt történő dologról, akkor minden bizonnyal...
Eddig jutott eszmefuttatásában, mert a boríték kinyitása után, ahogy az úrnő ujjai megérintették a levélkét, hogy kihúzhassák azt... Abban a pillanatban ezüst fénnyel cikázó fénygömbök jelentek meg a nő körül, s láthatóan fájdalmasan megrázó élményben részesítették a levelet érintőt.
Hiswa érezte a mágia iszonyatosan nagy erejét. Tudta, ezt még ő sem volna képes kivédeni. Ez túl haladta az általa eddig tapasztalt elf mágia erejét. Na de, ezért Paladyr úrnő a vezetőjük... a legjobb minden szempontból. Ez ellen Hiswának sem lehetett szava.
Pillanatok alatt zajlott le az egész jelenet. Az egyik pillanatban még a áramütés szerűen rázkódó elf úrnő sikolyra nyitotta szépen formált ajkait, aztán már a másik pillanatban elnyúlva hevert a földön. Pont úgy, mint egy leterített zsákmány állat vadászat után.
Hiswa nem véletlen volt lélek-kutász. Nem esett így nehezére megállapítani egyetlen pillantásból, hogy a földön heverő bizony hosszú órákon át a gondolatmentes eszméletlenség csapdájában vergődik majd.
Lehajolt, kivette az ernyedt ujjak közül a levelet, mely mindezt okozta. Tudta, ez csak egyszer használatos védelmi igézet volt csupán, s benne nem fog kárt tenni. Mély lelki nyugalommal húzta ki a levelet a borítékból, széthajtotta és elolvasta.
Ahogy olvasta úgy ült ki arcára a harag. Végül összegyűrte a levelet és lehajította az ájult nő mellé a földre.
- Már megint csak felhasználható játékszernek néznek engem?
Dühös volt, ám mégis megindult az ajtó felé, bezárta azt, majd még nehéz bútorzattal el is torlaszolta. Az egyetlen menekülési irányt - az emeleti erkélyt - se hagyta szabadon. Úgy vélte addigra végez, mire bármelyik lehetséges bejáraton bejutnak, s ő akkor már úgy is végez dolgával.

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Csüt. Dec. 25 2014, 21:17

Néhány pillanatig az ernyedt, magatehetetlen testet nézve merengett az elkövetkezendő cselekedetének kimeneti lehetőségeiről. Végül a testhez lépett de, nem próbálta meg felemelni, vagy bármennyire is elmozdítani jelenlegi pozíciójából. Tudta, az negatívan befolyásolná a végeredményt, ha megbolygatná a mágia által keltett állapotot fizikai szinten. Egyértelmű volt, hogy az elf úrnő nem térhetne magához akkor sem, ha odébb rángatná eszméletlen testét, viszont Hiswa épp így óhajtott neki fogni annak, amihez a fejvadászaton túl a legjobban értett: lélek-kutászi képességeinek alkalmazásához.
Csendes léptekkel sétált át a földön heverő nő fejéhez, ott lehuppanva a földre, mindkét kezének ujjhegyeivel épp csak alig érintve a nő homlokát... lehunyta szemeit.
Légzését lassította és elnyújtotta. Egyre később és egyre lassabban fújta ki a levegőt tüdejéből, és ennek ütemében egyre hosszabban és egyre lassabban is szívta tele tüdejét levegővel. Egészen addig szoktatta testét a már rég megtanult légzés formához, míg végül a világ minden rezgésével egyetemben megszűnni tűnt körülötte. Zajok elmúltak, érzések elenyésztek. Nem volt se meleg, se hideg, se jó, se rossz gondolatok. Itt és most csak Ő és Ulca, Orod Ingor úrnője volt. Legalábbis a teste az az volt. Egy Ulca test, melybe a jelek szerint olyan dolog férkőzött, mely felborította az egész vidék spirituális és fizikai egyensúlyát.
Hiswa elméje teljes üresség látszatával férkőzött be az eszméletlen test tudatának homályos berkeibe. Nem első ízben volt része efféle utazásban. Ami azt illeti volt szerencséje megpróbálkozni egy olyan lélek visszatérítésével is, kinek már akkor át kellett volna lépnie a testi és nem testi lét közti határt örökre. Mégis vissza rángatta annak akarata ellenére. De hát akkor ezért fizették meg. No igen, vannak dolgok a múltjában, melyek meg nem bocsájthatónak minősülnének némely dologban. De ez a mostani épp a fordítottja volt.
Egyértelműen ismeretlen befolyásoltság alatt volt Ulca úrnő tudata, melyben jelenleg még csak nem is érezte a testet eredetileg birtokló tudat kisugárzását. Mélyebbre kell mennie, nem volt más választás. Ha nem halottidéző mágiával akadt össze, akkor még menthető a nő. Ha mégsem... Hát akkor nem lesz hosszú idő, és dolga végezetlen kell távoznia, s persze előtte végezni az ál úrnővel, ki már ki tudja, mióta nem önmaga.
Lassan sötétlő körvonalak rajzolódtak ki körülötte. Minden homály kezdett felszállni, s olyan könnyedén mintha fátyol leple lebbenne fel róla. Nézett... Igen, nézett Hiswa. Mintha valóban a szemeivel látna... Vagy mégsem?
Most az ablakokat látta, kissé oldalra fektetve.
Nem gondolt semmit a dologról, hiszen jól tudta, most nem éber állapotban van. Vagyis mégis... Éber, de nem ott, hol teste van. Csak a szoba külseje az, mit eddig is láthatott, s most rájött, hogy a padlón heverő test tudataként lát. Legalábbis egyelőre a test elhiszi, hogy felébredt, s még azt is, hogy senki sincs rajta kívül a szobában. A test tudata érezte, hogy felállt lábaira. Az ablakok és falak helyükre is kerültek szépen, ahogy az illik, miután függőleges helyzetből látja bárki azokat.
Hirtelen hagyta érezni önmagát annak az idegen tudatnak, mely most valójában Hiswa tudatával volt összekapcsolódva, vagy mondhatnánk úgy is, hogy egy lelki részének tudatos kivetülésével. De ezért ért az ő fajtája olyannyira a lélek rejtelmeihez, hogy használhassa annak korlátait feltárva és áthágva.
Érezte az irányítóban ébredt kétkedést.
- Nem tévedsz... Nem vagy egyedül.
Szándékosan, s csak lelkének világában mondta el ezt a lélek-kutász.
- Ki vagy te és, hogy merészelsz Orod Ingor úrnőjének gondolataiba mászni?
Hiswa válasza cinikus és rémisztően rideg kacaj volt erre. A tudaton érezte szinte a félelmet és egyben a felismerést is végig hullámzani.
- Tudom ki vagy! Az a nő vagy, aki azt... azt a levelet hozta...
Újabb felismerés érzet jött erre de, ez most tornádó erejével söpört végig a tudaton, mely Hiswa részét is képezte most.
- Ki vagy te, hogy csapdába próbálsz ejteni?
Hiswa nem reagált a kérdésre. Nem tett és nem gondolt, sőt nem is érzett semmit. Se örömöt, se bánatot, sem bárminemű késztetést arra, hogy reagáljon.
Sokkal inkább azzal foglalta le tudatának egy picinyke részét, hogy minden egyes szavát felidézze legerősebb varázslatának.
Elméje lassan ismételgetni kezdte a már régen és nagyon ritkán használt szavakat.
Mielőtt a másik lélek számára is hallhatóvá vált volna az igézet, engedte Hiswa, hogy a világ körülötte szó szerint elillanjon, s egy teljesen más helyszín keljen életre.
Nem mérte fel a helyzetet, mely árulkodó is tud lenni az irányító személyéről, inkább kimondta hangosan végre azt a bizonyos igézetet tudatának teljes erejével végig szántva az ellenfele tudatának legeldugottabb zugain is.
- Gond hroa!
Az igézet, mely a lelken át elhiteti a testtel, hogy bizony merev, súlyos kővé változott. A használó erejének függvényében még arra is képes lehet, hogy elhitesse ellenségével azt, hogy a szemei is kővé válva, vakon merednek a semmibe. Persze semmi esetre sem foglalkoztatta most a hatás ereje jelenleg, mivel azzal foglalatoskodott, hogy teljesen beférkőzzön ezen a leginkább lelki, vagy spirituális síknak nevezhető közegben az úrnő testét bitorló tudat legmélyéig is.
A bénító varázslatra azért volt szüksége, hogy a célszemély ne tudjon menekülni, vagy akár megoldásért indulni, hogy netán varázskönyveiben turkálva próbálkozzon vaktában az igék tömkelegével. Erre nem volt szüksége.
Érezte az irányító teljes lényének jelenlétét, s egyúttal az igazi úrnő haloványan derengő kisugárzása is észlelhető volt immár.
Megnyugvás meg hasonló érzelmek nélkül vette tudomásul, hogy az úrnő még életben van, s csak rosszindulatú mágia áldozata. Nem engedett semmiféle érzelemnek felébredni önmagában, mert az csak bajt hozhatna fejére.
Újra koncentrált, s ezúttal önmagán kívül még két másik tudatot is tovaráncigált egy újabb helyre.
Körülötte mintha a világ csupán a távoli csillagok milliárdnyi fényéből állna, ezt látta mindenütt. Azt se tudta volna megmondani, mi van lent és fent. Nem léteztek ebben a helyzetben irányok. Csak a puszta lénye, s másik kettőé volt itt. Az úrnő lényét szándékosan biztos távolban tartotta, ám az irányító hirtelen alakot öltött előtte.
Kínoktól őrjöngő tekintetét egyenesen Hiswa tekintetébe kulcsolta, s nem valódi karja, a szintén nem valóságos karddal azonnal lesújtott a lélek-kutászra. Hiswa rezzenéstelen arccal állt, vagy inkább lebegett a semmi kellős közepén, hol éppen egy karddal igyekezett ketté szelni őt egy mostanra kivetően darthar mágiát űző, középkorú mágusfajzat.
Hiswa testén úgy siklott keresztül a kard, mint vajban a kés. A lendület ereje a döbbent felismerésbe csapódott át a támadónál, hiszen a megtámadott nő bizony sértetlen létezett tovább előtte.
Az elf lány arcán mégis mintha halovány, és megértő mosoly suhant volna át, aztán megint az érzelem mentes ábrázat vette át helyét. A testnek tűnő alakzat nem mozdult, mégis érezte a támadó a nyakát fojtogató erőt, melytől a test is fuldokolni kezdett a fizikai világban. Hiswa lelki teste körül lassan fény kezdett megelevenedni,s mint örvénylő lény, s önálló akarat, úgy lendült a darthar testét halálos szorításba ölelni.
Hiswa közben a távoli tudatot kitaszította a közös világból, hogy az visszatérhessen a fizikai testbe, mielőtt ez, ahol most vannak megsemmisítené őt is. Eztán engedte teljesen átterjedni lelkének minden egyes kis erejét, energiáját, hogy uralma alá vonhassa a döbbent darthar tudatot.
Már tudta, amaz csupán vérmágiával erősített tudatirányító mágiát használt, így esélye sem volt egy lélek-kutász ellen. Ellene sem. Sorsa abban a pillanatban megpecsételődött, hogy Paladyr úrnő magához rendelte Hiswát. Tehát tudta az elf úrnő, hogy milyen probléma is áll itt fönt, s ennek tudatában választott ki egy lélek-kutászt a feladat elvégzésére.
A világot alkotó csillagmilliárdok ellobbanva tűntek el, váltak enyészetté, s végül nem maradt más, csak a fehérség, s halálos ölelés, s a fizikai világban egyre inkább üvegessé váló tekintetű darthar test.
Még utoljára haloványan felsejlett a fényességben egy halovány mása a dartharnak, s erőtlen hangján még megkérdezte:
- Ki vagy te? Tudnom kell, ki győzött le!
Hiswa tudata végül választ adott neki... a maga módján...
- Én vagyok... A HALÁLOD!
Ennyi volt, s darthar tudata megsemmisült a lélek-kutász tudatának szorításában. Nem maradt utána más, csak egy ernyedt, élettelen test, egy sötét , csupán gyertyával megvilágított, nyirkos helyiségben. A test úgy terült el a hideg kövezeten, mintha fájdalmas rángások közepette lehelte volna ki lelkét.
Nem tudta az elf, hol az a hely és nem is érdekelte a holléte. Az érdekelte, hogy elvégezte a feladatát, mellyel tudtán kívül Paladyr úrnő megbízta. Legalábbis így gondolta ekkor.
A világ lassan kúszott be eddig csendes tudatába, majd óvatosan felemelte nehézkesnek tűnő szempilláit. Még mindig ott ült az Orod Ingori úrnő fejénél, ki most már nem árasztotta magából azt a furcsa kisugárzást, melyet korábban érzett. Nem maradt más, csak a jól megszokott hideget sugárzó éne az úrnőnek.
Hiswa lassan feltápászkodott. Érezte kissé megrogyni lábait eközben. Egyértelműen sok erőt vesztett ezzel a húzásával de, nem volt más megoldás a problémára.
Végül az úrnő szemeit fedő pillák is felnyíltak. Hiswa segéd kezet nyújtott neki, melyet ő elfogadva felállt és tisztelettel meghajolt a lélek-kutász felé. Megingott teste, s Hiswa reflex szerűen nyúlt előre, hogy meggátolja az előre bukásban. Az úrnő visszanyerte egyensúlyát.
- Köszönöm, hogy visszahoztál. Az életemmel tartozom neked amíg csak lélegzem.
Hiswa nem szerette, s nem is értékelte sokra sosem az effajta gesztusokat. Neki senki nem tartozott, így nem is kellett felelősséget éreznie semmiért.
- Nem tartozol semmivel. Paladyr úrnő küldött segítségedre. *némi szünet után folytatta csak* - A rajtad alkalmazott mágia miatt zavarodott össze minden energia a környéken. Most, hogy újra önmagad lehetsz, hamarosan minden vissza fog térni eredeti állapotába. Ezen csak gyorsíthatsz azzal, ha minél többet használod mágiádat, mely ha jól tudom igen csak alkalmas a fagyos helyek helyreállításában.
Erre az úrnő egyetértően, s mosolyogva bólintott.
-Jól tudod lélek-kutász...
Hiswa újra megszólalt, s most már nagyon mehetnékje volt.
- Amennyiben rám már nincs szükséged, akkor távoznék is, hogy mihamarabb jelentést tehessek a történtekről úrnőmnek.
Engedélyért folyamodva hajolt meg a nő előtt.
- Volna még valami.
Ennek hallatán kissé gyanakvóan nézett rá Hiswa, mert tartott attól, hogy megint valami feladatot aggatnak nyakába akarata ellenére.
- Szeretném, ha elárulnád a neved, hogy tudjam kinek tartozok hálával az életemért.
A félig fehérelf néma sóhajtás után halkan mondta ki nevét.
- Hiswa vagyok és nem tartozol semmivel Ulca úrnő... Távozhatok hát?
Ulca úrnő engedékeny bólintása és kedves hangja volt erre a válasz.
- Köszönöm Hiswa... Természetesen szabadon távozhat, amikor csak kedved tartja. Add át hálás köszönetem Paladyr úrnőnek, amiért elküldött hozzám téged... Még egyszer köszönöm... Hiswa.
Ennyi volt hát végül, s tényleg elköszönhetett és távozhatott az úrnőtől, na meg ebből az ismét egyre fagyosabbá váló tájról.
- Átadom... Az istenek vigyázzanak rád és Orod Ingor népére.
Azzal kisétált Ulca szobájából, s remélte, ezzel együtt annak életéből is végérvényesen.
A kastélyból kilépve össze húzta magán hófehér köpenyét, csuklyáját mélyen arcába húzta, s megindult a fekete mén felé, mely türelmetlen kapálással jelezte neki, hogy máris indulhatnékja van.
Felült a lóra, sarkát oldalába nyomta, s Ében ügetve indult a kijáratot jelentő városkapu felé.
Hiswa pillantása még találkozott a kapunál még most is ott álló elffel, ki meghajolt, s még egy "köszönöm" szót is hallani vélt a feltámadni kezdő hófúvásban. A hideg mardosón kezdte újra meghódítani Orod Ingor környékét, s magát a méretes várost is. A fekete mén megállt, visszafordította egy kicsit lovasa. Hiswa a kuszán futkosó hópelyhek tömkelegén át is jól látta még mindig a város égbe törő, immár újra fagyos fehéren csillogó tornyait.
Pár pillanatig nézte még azt a helyet, honnan részben ő maga is származik. Aztán Ében megfordult és vágtatva rohant tova a legközelebbi térkapu irányába, hogy lovasával egyetemben mielőtt maguk mögött tudhassák ezt a fagyos poklot.

//Szintlépő 1. feladatának vége.//