3. Thy'lorian kőpalotája

Tárgy: 3. Thy'lorian kőpalotája Hétf. Jan. 12 2009, 19:02

THY’LORIAN KŐPALOTÁJA

Átellenben Morilindë városával, a Mynnaräll patak bal partján nyúlik fel Thy’lorian hegye, melynek mélyén áll az éjelfek otthona, a Kőpalota.

A hely állandó félhomályban van, kivéve azt a részét, ahol az éppen útját járó nap át tud bújni a hatalmas kőoszlopok között.

Az éjelfek házai azonban a Kőpalota legmélyén, egy tárnaszerű mélyedésben állnak sorban egymás mellett, ahová a napsugarak soha nem érnek el.

*Lassú léptekkel haladt a barlang felé. Lovát már kikötötte a nem messze található erdő szélén az egyik magas fához. Akira is ott volt vele, aki szintén kikötötte lovát. Amara mosolyogva fordult barátnőjéhez, majd így szólt.*
-Nos, valóban szeretnél velem jönni? Mert még mindig meggondolhatod magadat. De ha leértünk...már nem lesz választásod.
*Ugyanis az volt a nagy helyzet, hogy még Morilindë-ben megbeszélték, hogy eljönnek egy kis felfedezőútra az éjtündékhez. Mivel az éjtündék már hónapok óta jelet sem adtak arról, hogy élnének. Ezt Amara nagyon is furcsállotta, ugyanis volt egy ismerőse, aki éjtünde volt. Ő szinte mionden nap fel szokott jönni Morilindë-be egy-két társával. De gyakran előfordult az is, hogy az éjtündék nagyobb számban lovagoltak Morilindë-be. Viszont ez egy ideje megszűnt. Amara már vagy öt hónapja nem látta ismerősét. Kezdett aggódni. Így hát úgy döntött, leereszkedik a barlangban és megnézi, hogy mi történik Thy'lorian kőpalotájában. ~Talán a dagorladi kémeknek sikerült a hatalomra juttatniuk egy dagorladiakkal szimpatizáló tündét?~ Ez egész elképzelhető volt, hiszen az éjtündék köztudottan elég "sötétek" voltak. Értsük ezt arra, hogy szerették a sötétet és nem vetették meg a fekete mágiát sem. Tehát Amara jó okkal gyanakodott arra, hogy talán a dagorladiak oldalára álltak. ~Bár akkor talán már megtámadták volna a Birodalmat...~ Gondolta, majd Akirához szólt ismét.*
-Lehetséges, hogy ellenséges erőkbe ütközünk. Úgyhogy légy készenlétben! Nálam itt van az íjam és a nyilaim, valamint két tőr a csizmám szárában. Ha esetleg harcra kerülne sor...
*Azzal a barlang bejáratához lépett, s Akirára várt, hogy vele tart-e vagy sem.*

* Hatalmas barlang előtt álltak , na nem mintha ez fennakadást jelentett volna. Amara felszerelte magát bőségesen nyílvesszővel , Akiránál meg ott volt hűséges társa:
Zantetsu.
Hatalmas kard volt bőrbe bugyolálva amit a hátán átvetve hordott. Régen sok ilyen barlangott kitisztított , most sem ilyedt meg.*
- Tőlem mehetünk.
* Majd a bőrt letekerte a kardról. A felesleges rongyot a vállán átdobta , majd a fekete kardhüvelyt markolva bólogatott , hogy már felkészült bármire.*
- Jöjjön aminek jönnie kell.

*Látva, hogy Akira teljesen fel van készülve, bólintott egyet. De amikor a kardról lekerült minden és Akira a kezébe vette, Amara elvigyorodott és a fejét csóválta.*
-Akira, azt hiszem, hogy talán később is elég lesz elővenned a kardot. Talán nem karddal és íjjal a kezünkben kéne lemennünk, mert akkor biztosra veszem, hogy nekünk rontanak. De ha csak a hátunkon visszük őket, akkor nem fognak megtámadni. Feltéve, ha még velünk vannak...
*Mondta, majd a barlangba nézett. Egy darabig el lehetett látni, de semmi sem volt ott, csak a sok kő. Amara sóhajtott egyet, majd így szólt.*
-Talán mégis jobb, ha a kezedben tartod a kardodat. Én bármikor elő tudom kapni az íjat, ha szükség van rá. Remélem, nem lesz galiba...bár szeretek harcolni.
*Mosolyodott el ismét, majd mélyen Akira szemébe nézett, azután elindult, be a barlang belsejébe. Ahogy haladtak előrébb, egyre világosabb lett ahelyett, hogy sötétedett volna. Pár kanyar megtétele után a barlang is szélesedni kezdett, s elértek egy hatalmas kiterjedésű területre, a barlang belsejében. Óriási kőoszlopok álltak itt, amik a menyezetet tartották. Közöttük a nap sugarai sütöttek a két elfre. Amara értetlenül nézte az irdatlan nagy oszlopokat, s a napfényt.*
-Hogyan süthet idelent a Nap?
*Kérdezte hangosan, majd előrébb haladt, hogy megállapíthassa, honnan is jön a fény. Hatalmas "kapuszerű" nyílásokat pillantott meg, amik beerestették a napfényt a hegy oldaláról. Amara Akirához fordult, s így szólt.*
-Bocsáss meg, kicsit elméláztam. Menjünk tovább. A város odalent van. Még sosem jártam ott, de már meséltek nekem róla. A palota is ott lesz. Oda kell mennünk. Az úrnőt kell meglátogatnunk...
*Azzal elindult egy mélyebbre vezető úton, ami egy olyan helyre vezetett, ahova a napfény már nem jutott el.*

* Akira elcsodálkozott a barlangi város hatalmas és monumentális látképén. Hihetetlen mik vannak. Kardját azért nem tette el habár a hüvelyböl nem húzta elő.
Fülei folyamatosan jártak , ahogy a neszezésekre figyelt.*
~ Gyíkok mindenhol , meg csúszómászók.
* Szemével Amarára nézett de nem fordult felé és halkan megjegyezte.*
- Nem tetszik nekem ez a nagy csönd.
- Senki sem védi a bejáratot?
- Ez rossz ómen.
* Végig az apróbb zajokra koncentrált , habár igencsak nehéz volt a cseppkövek csöpögése miatt és az apró állatok neszezése miatt.*
- Mellékesen ki itt az uralkodó?
- Remélem nem az a tipikus hatalomtól megrészegült zsarnok , tudod azzal a tipikus zsarnok röhögéssel...
- Meg lehet , hogy már varázsgömbön is figyel minket.
* Kicsit viccesre vette a figurát , ne legyen az a kínos csend , persze azért ezt is halkan jegyezte meg. *

-Igazad van. Ez a csend...és itt valóban őröknek kellene állniuk. Vagy talán csak valamiféle ünnep van? Bár nem hiszem, hogy akkor nem lennének őrök. Jobb lesz, hogyha odafigyelünk.
*Mondta, majd tovább lépkedett szép lassan, minden kis lukba, s mélyedésbe, kő mögé benézve, hátha lesből megtámadják őket. Közben hallgatta Akira vicces mondatait, amik remekül elszórakoztatták. Mosolyogva fordult hozzá, majd így szólt.*
-Ki tudja? Lehetséges, hogy pont egy olyan zsarnok az uralkodó, mint ahogy te körülírtad! Habár akiről én hallottam, az kedves és igazságos. Persze mindez csak az éjtündék mértékével nézve. És hát...ha a dagorladiak megnyerték őket maguknak, könnyen lehet, hogy már észrevettek minket és figyelnek. Talán már rég kikültek ellenünk egy kisebb csapat éjtündét, akik észrevétlenül körbevettek és épp ránk céloznak íjaikkal. Vagy esetleg támadásra készülnek hatalmas kardjaikkal. Sosem lehet tudni, Akira.
*Azzal kuncogva továbbindult. Nem gondolta maximálisan komolyan, amiket mondott, de valóban számított ilkyesmire is. Elvégül idegenek és "betolakodók" is. Már annál fogva, hogy fegyverekkel értkeztek és talán támadni akarnak. Legalábbis ezt is le lehetne venni a megjelenésükből. Ahogy haladtak egyre beljebb, megjelent előttük egy hosszú, ámde kevésbé magas kőfal, ami körbevette az egész várost. A házak e mögött sorakoztak. Amara és Akira pár perc elteltével már a kapuban is volt. Amara bekopohgott a kopogtatóval.*
-Van itt valaki?
*Kérdésére csak egy morgással válaszoltak, majd egy kis résen, amin csak a másik szemét lehetett látni, kiszólt egy mély és öblös hang.*
-Ki merészel Thy'lorian városába lépni?
-Két lombtünde jött az úrnőhöz látogatóba. Mondd, még mindig Elsyl az úrnőtök? *Kérdezte Amara.*
-Nem...Elsyl sajnálatos módon elhalálozott. Ylmendar urunk és parancsolónk már majdnem fél éve! No, de ne erről fecsegjünk, gyertek beljebb, ha békés szándékkal jöttetek.
-Azzal jöttünk...
*Így a mély, öblös hang tulajdonosa kitárta előttük a kaput. Egy hatalmas, ámde öregedő éjtünde állt előttük. Amara biccentett egyet, majd Akirával az oldalán belépett a falakon belülre, majd megindult egyenesen a kőpalota felé.*
-Akira, maradj szorosan mellettem. Ylmendarról sokat hallottam..de enm valami jó dolgokat. Lehetséges, hogy csatára kerül majd sor...
*Mondta, azzal tovább haladt egyenesen a kőpalota irányába, ami már nem is volt olyan messze.*

* Amikor meghallotta Amara ötleteit , hogy íjászok céloznak rájuk meg hasonlók akkor egy picit megállt.*
~ Nagyszerű.
* Lassan odaértek a hatalmas falhoz . Rövid szóváltás egy nagyon mély hanggal és már ki is nyílt a kapu. Nem nagyon esett orra a " mennydörgő hang " trükktöl , régen ezzel ő is sokat szórakozott , itt a barlangban meg kifejezetten könnyű volt megcsinálni. Viszont amikor meglátta az öreg tündét kicsit kikerekedett a szeme.*
- Hogy lehet egy tünde ekkora durung?
* Kérdezte suttogva amikor beléptek. Habár Akira alapjáraton kistermetű volt , az éjtünde meg amugy is magas volt így lehetett ilyen szembeötlően hatalmas. Nem félt tőlük csak a nála jóval nagyobb tündékkel mindig fenntartásai voltak egy kicsit. Vagyis elég sokkal.*
- Fogadjunk , hogy az uraság egy dagadég aki belenőtt a székébe és tele van aggatva aranyakkal és amikor belépünk pont a szerény 14 fogásos reggelijét fogyassza és tiszta zsír a szája meg a keze.
- Boáá..
- Pont mint az embereknél , tudod...
* Azért reménykedett benne , hogy ez csak poén marad és nem trafál pont bele a valóságba. *

*Nevetve fordult Akirához, aki igen vicces dolgokat mondott a nagyúrról.*
-Nos, ahogy hallottam, egészen harcedzett, és a legkisebb mértékben sem dagadt. Valamint azt is mondták, hogy egyszer legyőzött egy egész csapat orkot egyes egymaga. Ő volt még régebben a főkapitány. De ezek szerint uralkodó lett belőle... Nem támogattam volna az ötletet, ha korábban megtudom. Ugyanis mondtak olyat is, hogy kegyetlenül bánik az embereivel, s nem foglalkozik az életükkel, csak a sajátjával. Ha jól tudom, akkor ötven fős testőrsége van. Csak tudod, nem értem, minek. Ha olyan erős, nem tudja magát megvédeni?
*Kérdezte, majd fejcsóválva indult tovább. Hamarosan elértek a kőpalota bejáratához, ahol hasonló beszélgetésen kellettt átesniük, mint a város kapujánál. De ide is beengedték őket, bár kissé vonakodtak az őrök a fegyverek láttán, mégis beleegyeztek, hogy magukkal vigye a két lombtünde őket. Már éppen az uraság fogadóterme előtt sétáltak, mikor két nagydarab éjtünde eléjük állt, s fegyvereik letételére kényszerítették őket. Amara Akirára tekintett, majd bólintott egyet, jelezve, hogy cselekedjen úgy, ahogy a katonák kérik. Midőn ezt megtették, s fegyvereiket arráb ledobták az ajtó mellé, beengedték őket a hatalmas terembe, minek közepén egy magas emelvényen maga Ylmendar ült személyesen. Amara a barátnőjéhez hajolt, majd a fülébe súgott.*
-A tőrök nálam vannak, ha kellenek. És ha szükség lesz a többi fegyverre, szaladj ki értük, míg fetartom Ylmendart. Persze csak ha valóban ellenség...
*Azzal szép lassan az emelvény aljához sétáltak, ahol megálltak, és köszöntötték az uraságot.*
-Légy üdvözölve Ylmendar, éjtündék ura! Békés szándékkal jöttünk hozzád...

//Átteszem időntúliba Wink

//

* Akira idegesen lépkedett a cél felé , nem szerette az ilyen kiszolgáltatott helyzeteket. De legalább a fegyvere nála volt amit végszükség esetén használni is tudott.
A következő megálló után már annyira nem volt bizakodó ugyanis ott le kellett tenniük a fegyvereket. Beértek az uralkodó termébe. Amara elég rossz híreket közölt vele , az esélyeiket illetően. De lagalább volt még 2 tőr tartalékban.*
- Ha valóban akkora ereje van mint mondják nem hiszem , hogy egyedül fel tudnád tartani..
* Súgta Vissza majd igencsak óvatosan szedte a lábait. Nem tetszett neki a helyzet nagyon nem.*
- Szégyen a futás de hasznos tudod van ez a mondás.
- Én nem értek vele egyet de alkalmazni fogom ha ugy hozza a lépés.
- Szerintem tedd te is ezt.
- De addig reméljük a legjobbakat.
* Majd lassan a trón elé értek mindketten ahol már várta őket az uralkodó.*

*Elgondolkozva hallgatta Akirát, aki a menekülésről, jobban mondva a futásról beszélt neki. A tünde lány jól átgondolta a dolgot, de végül nem szólt semmit sem Akirához, hisz közben már köszöntötte is a nagyurat. Ylmendar végigmérte a két lányt, majd elégedetten mosolygott, s így szólt.*
-Lám lám! Két lombtünde itt, a vendégségemben! Már régen láttunk lombtündéket errefelé. Különösen ilyen szépeket!
*Kacsintott a lányokra a fiatalnak tűnő éjtünde, aki valójában már jóval öregebb volt mindét lombtündénél. Amara legszívesebben hányt volna ettől a könnyen átlátható mondattól. De arcára nem ült ki semmi fintor, tovább mosolygott a férfira, miközben így szólt.*
-Nos, Ylmendar, köszönjük kedves vendégszeretedet! Én Amara Lynessa vagyok, ő pedig itt Akira Pain. Tudod, szeretnénk kifejteni neked abbéli szándékunkat, hogy jöttünk oka nem más, minthogy megláthassunk téged, kit oly erősnek mond az egész éjtünde nép, s ki a legerősebb az elf nép közül, de talán minden faj közül.
*A férfi még egyszer végigmérte a lányokat, amjd így szólt még ravaszabb mosollyal.*
-Nos, ez nagyon hízelgő kedves Amara. És szívesen látlak titeket, mint már mondtam. Gondolom, tovább is szeretnétek itt maradni velem. Mondjuk egy ejszákra, kettőre...mit gondoltok?
*Amara oldalra pillantott barátnőjére, majd látván, hogy ő elég tanácstalan, ismét felnézett a nagyúrra.*
-Nagyuram, úgy véljük egy éjszakát maradunk csak itt, mert szólít a kötelesség. Sajnos otthon van pár elintézetlen dolgunk és nem maradhatunk soká távol. Bocsásd meg, amiért ily rövid időt töltünk csak szerény személyed társaságában. De most engedelmeddel elvonulnánk, hogy a fogadóban bérelhessünk szobát magunknak.
*Ekkor Ylmendar felállt, s így szólt.*
-Nem, ne menjetek sehova! Majd én adok nektek szobát itt, a palotában. Szolga, kísérd őket a lakosztályomba!
*Azzal egy szolga elkísérte a két lányt a nagyúr lakosztáláyba, majd sebtiben el is távozott. Amara a barátnőjéhez fordult.*
-Nem tetszik ez nekem. Vagy gyanakszik ránk és azért rakott ide minket, vagy az ágyasaivá akar tenni...Nem is tudom,melyik lenne a rosszab. Én inkább a börtönt választanám...
*Nevetett fel.*

* Mikor meghalotta az uralkodó szavait , rendesen kidülledtek a szemei. Nem hitt a fülének. Egy ilyen idős tündének bölcsnek és megfontoltnak kéne lennie. Legalábbis a nagykönyvekben mindig így van megírva. Azonban ez a tünde egyáltalán nem volt egyik sem. Még az is idegelte , hogy pont egy ilyen kéjenc birodalmába sétáltak teljesen önként és dalolva. Mikor felvezették őket a szobájukba egyből le is huppant az ágyra. Legalább jó kényelmes volt.*
- Most amugy jól halottam az öreget vagy már a fülem se a régi ??
- Ez tényleg komolyan gondolja , hogy majd jön és szétaláz minket???
- A vén sz..r !!
- Gondolj bele , levennénk a ruhákat és elvinné valami szívroham.
- Utánna meg mindenki ugy tudná , hogy aljas módon lemészároltuk a bölcs vezetőt.
- PFf...
- Á szerintem nem gondolja ő sem komolyan a dolgot...
- Megmár eleve halott ötlet az egész..
* Majd végigdölt az ágyban ammi teljesen beszippantotta. Majd azért viccesen hozzátette.*
- Habár ilyen kényelmes ágyon...

*Jót mulatott Akirán. Remek volt vele jönni, hiszen olyan szórakoztató, hogy még a szorult helyzetekben is jókedvre deríti a tündét. Amara mosolyogva huppant le Akira mellé.*
-Nos, igazad van. Egész kényelmes kis ágy. De akkor is kizárt, hogy egy ilyen öregemberrel feküdjek le. Nem tudom, hogy képzelte. De megpróbálhatjuk. Már a levetkőzést előtte. Hátha valóba szívrohamot kap az öreg.
*Nevetett fel, majd Akirára nézett, s így szólt.*
-Te, tudod, most érzem csak igazán, hogy hiányzik az életemből valaki. Egy férfi, aki mindentől megvéd és gyengéden szeret és...de talán csak a férfi hiánya mondatja velem. A testi vágy...Hát ez van. Tény, hogy már nagyon rég voltam együtt férfival. Már nem is nagyon emlékszek a dologra. Te hogy vagy ezzel?
*Amara még csak nem is aggódott a kialakult helyzet miatt. Már hogy ez az őrült, kéjenc Ylmendar berendelte ide őket, s most nem tudják, hogyan bírják ki másnapig. Jobban esett neki ez, hogy ilyen lányos témákról beszéltek. Próbált visszaemlékezni eddigi élete utolsó szeretkezésére, de nem nagyons ikerült neki felidézni a dolgot. Nagoyn rég volt már az. S Amara azóta is vágyakozik egy férfi után, aki képes kielégíteni hatalmas vágyait. Természetesen ezt nem úgy kell érteni, hogy szabályosan vadászta a pasikat, de várt arra, hogy összefusson eggyel. Gondolataiból kiszakadva ismét Akirához szólt.*
-Mondd csak, neked nincs senkid sem? Bár ez buta kérdés, hiszen akkor bizonyára vele lennél és nem pedig egy ilyen őrült libával, mint én.

* Akira pont egy gyümölcsöstálat nézett ki magának. Legalább valami finomság. Letette az ágyra a tányért , fogott egy almát és beleharapott. Mikor meghalotta hogy Amara milyen hiányokban szenved az alma megakadt a torkán. Köhögni kezdett..*
- Már miért kéne annyira egy férfi minden nőnek?!
- Ez hülyeség.
- Simán el lehet lenni nélkülük is , nekem nem hiányoznak az biztos.
- A testi vágyakat meg el lehet nyomni máshogyan is.
- A pali csak rádakaszkodik és kiszivja a véred. Süssél , főzzél ilyenek..
- Neeem ez nekem nem vonzó kilátás.
* Majd ismét harapott de az is a torkán akadt. Köhögés és fuldoklás megint.*
- Hogy én mikor..khh.. utoljára????
- Nemtudom , de nem is hiányzik én utálom a palikat.
- Nem kell egy púp a hátamra , meg az majd gyereket is akar majd meg házasság meg cselédélet..Böáááá...
- Nem stílusom , nekem nincsenek ilyen kislányos ábrándjaim.
* Majd ismét beleharapott az almába. Sikeresen meg is tudta enni anélkül , hogy megfulladt volna. Közben az elmondottakat is rágta fejben és nem volt biztos benne , hogy nem mondott valami hülyeséget megint. Habár már úgysem szívhatja vissza. Amarát figyelte , hogyan reagál a dolgokra , majd ismét fennhangon megejtett egy gondolatot.*
- Habár ki tudja...
- Lehet az öreg ekkora léccel rohangál...
* Majd kezét ökölbe szorította és könyökénél behajlította a kezét. Ezen jó nagyot röhögött magában , az almát is majdnem kiköpte.*

*Akira reakciói nem éppen voltak olyanok, amire Amara számított. Így hát kissé nagy szemekkel nézett barátnőjére, de egyelőre nem szólt semmit sem. Hagyta, hogy végigmondja, amit akar. Miután befejezte, csak akkor szólalt meg.*
-Nos, nem tudom. Én úgy vagyok vele, hogy jó lenne egy férfi az életembe. De hát...eddig is megvoltam nélküle, eztán is megleszek, ha muszáj lesz.
*Megvonta a vállát és ő is vette gy almát a gyümölcstálról. De még bele sem harapott, máris kiejtette a kezéből. Akira vicce egészen morbid volt. És hát Amara tudvalevőleg egészen vizuális alkat, így érthető, miért dobta el az almát. Lehajolt érte, felvette, megtisztogatta, a közben ezeket a szavakat intézte a másikhoz.*
-Nos, ami azt illeti, én még akkor sem lennék képes vele ágyba bújni. Mást lehet, hogy feltüzel a gondolat, de engem ugyan nem!
*Azzal beleharapott az almába, s egészen addg meg sem szóalt, míg meg nem ette azt. Azután jobban körülnézett a szobában, majd elszörnyedva kezdett el Akirához beszélni.*
-Jaj, ne! Ez így nem lesz jó....nem lazsálhatunk itt. Idenézz! A falak legtetején. Azok ott...mind az ő volt ágyasainak trófeái lehetnek. És a legtöbb az lombtünde. Biztos nagyon gerjed a népünkre. De nem hagyhatjuk, hogy belőlünk is ilyet csináljon! Ki kell szöknünk! De másfelé nem lehet, csaka rra, amerre jöttünk. Így hát kell egy terv.
*Mélyen gondolataiba merült, hogy kiagyaljon egy tervet, amivel kijuthatnak innen. Nem telt bele fél percbe, s máris megvolt a terv.*
-Akira...a tervem annyiból áll, hogy visszamegyünk Ylmendarhoz, én egy kicist eljátszogatk veel, te addig visszazserzed a fegyvereinket, s füttyentesz egye, vagy valami jelet adsz, s akkor egy jó érvvel távozok a nagyúrtól, hogy hozzád csatlakozzak, s együtt kiszökjünk a városból. Nos, mit szólsz?
*Tény, hogy egy nagyon felületesen megtervezett terv volt ez, de legalább volt valami értelme. Legalábbis Amara szemében.*

* Meghalotta Amara tervét és bizony nem kicsit fordult meg vele a világ. Miután ő is igen vizuális alkat volt már le is játszotta fejben a jelenetet. Többször is. Érezte , hogy megint kezd elmenni a hangja ezért többször is megköszörülte.*
- khmm...játszogatás?
- Mármint úgy ahogy gondolom?..khmm..
- Nem is tudom az az igazság mit is mondjak erre az ötletre.
- Nem mondom , hogy nem jó ötlet de elég átlátszó lehet az idióta őrök majd megállítanak.
- Nem mintha én a falrol szeretnék figyelgetni de lehet jobb lenne leütni az öreget és mondván hogy elfáradt a nagy hancúrban most pihennie kell addig mi nézelődhatünk a palotában.
- Persze ilyenkor egyből lécelnénk is.
* Majd ismételten belegondolt az előző felvetésbe. Sosem volt semmi jó elrontója , mindenkinek megadja az esélyt. De nem ilyen környezetben volt erre a legmegfelelőbb pillanat. Pláne , hogy a fejükkel játszottak. Majd azért halkan hozzátette.*
- A te ötletedre is visszatérhetünk persze ha szeretnéd.

*Akira a lehető legjobban értettefélre az egész tervet. Amara inkább csak nevetett az egész félreértésen. Mulatságosnak vélte. De aztán kioktatta barátnőjét.*
-Nem Akira. Rosszul értetted. Én úgy gondoltam, hogy elterelem a figyelmét. Csupán rossz volt a szóhasználatom. Ennyi az egész. Tehát a következő a helyzet. Ötvözzük a két tervet. Úgy megkapjuk a tökéleteset. Tehát. Én elterelem az öreg figyelmét...jobban mondva idecsalom a szobába. Aztán szépen bezárom, majd az őröket is szépen "leszerelem", majd bemegyünk a fegyvereinkért, s szépen kisétálunka vából, majd a városból, minth ami sem történt volna.
*Mondta mosolyogva. De látta Akira arcán ismét azt a rándulást, mitn az előbb, így hozzátette.*
-Az őrök leszerelése alatt érts annyit, hogy körbelengem őket, majd szépen megrúgom őket ott, ahol nagyon fog nekik fájni.
*Kacsintott Akirára, majd felállt az ágyról, s megfogta az ajtókilincset.*
-Nos, akkor jössz vagy nem? Szerintem minél hamarabb kezdünk neki, annál hamarabb jutunk ki innen.
*Azzal kinyitotta az ajtót, s kilépett rajta, megvárva Akirát is, majd be sem csukta az ajtót, hanem úgy indult el Ylmendar felé.*
-Te most bújj el valahova. És ha az öreget becsaltam a szobába, irány az őrök helye, ahol a fegvyereinket őrzik, aztán ott ketten elintézzük a két őrt az említett módon, aztán fegyverek fel, és uzsgyi haza. Rendben?

* Kicsit elszégyelte magát amikor Amara közölte , hogy mennyire másfelé kalandozott el. Nem kicsit. Persze azért nem ellenkezet volna annyira látványosan a saját felfogású terv ellen de ez nagy koppanás volt. Megint. *
- Szerintem az öreget nem nagyon kell csalogatni , jön az magátol.
- Viszont ha elbújok nem fog gyanut , hogy hova tüntem?
- Mondanám hogy lecsapom hátulrol amikor belép de akkor zajongani kell egy ideig , hogy ne legyen gyanus.
- Ugyis utálom az ilyeneket.
- Szerintem hozd ide a tatát ahol én már várni fogom az ajtó mögött.
-Az őrök meg már nem zavarnak annyi vizet.
- Kiderül mekkora harcos is valójában.

*Amara kezdett fáradni. Akira mindig másfelé akarta terelni a tervet. De Amara nem hagyta magát, csípőre tette kezét, s úgy mondta Akirának.*
-Figyelj csak. Annyit mondok neki, hogy elmentél fürdeni. Nem fog gyanút. Túlságosan el lesz foglalva a vágyaival. És akkor bezárom. Aztán azért ütjük le az őröket, mert nem szeretnék harcba bocsátkozni. Bírnám meg minden, de sokan vannak és nem szabad feltűnést keltenünk. Bár így is azt fogunk, de legalább míg kiérünk, addig legyen nyugalom a városban. Mert utána visszatérünk Morilindë védő szárnyai alá, s elmeséljük Elyanor úrnőnek azt, hogy az éjelfek átálltak az ellenség olfdalára. Tehát Ylmendart le kell váltani, s egy velünk szövetséges elfet kell az éjtündék élére állítani. De most ne szórakozzunk már a tervezgetéssel, hanem csináljuk.
*Azzal megindult Ylmendar felé, rázva magát, ami egészen nehezére esett, mert sosme szokott így járkálni. Szép lassa, csábosan az öreg helé ment, majd mikor odaért, felment a trónra, s a kezét nyújtotta az öregnek.*
-Drága nagyúr. Legyen szíves és jöjjön be egy kicsit a szobába. Akadt némi kis problémám, amin csak maga segíthet.
*Mondta, majd megnyalta szája szélét, s kacsintott egyet Ylmendarra. Az öregnek nem kellett kettőt szólni, máris felállt, s vigyorogva mondta.*
-Ezer örömmel, kedves Amara!
*Így hát Amara és Ylmendar megindult a háló felé, miközben a tünde remélte, hogy Akira valami jót tervelt ki közben, mert ha ezt elronták, akkor nekik annyi. Ylmendaron látszott, hogy már ki van éhezve egy nőre, így Amara eléggé megrémült, de hitt abban, hogy képes lesz bezárni a "nagy erejű" nagyurat.*

- Pedig a tervezés az fontos....
* Mondta az üres szobában. Nagyot fújt. Kicsit rápihent a dologra majd a gyümölcsöket kivette a tálból és beállt az ajtó mögé. Áldotta a kovácsot amikor ilyen nehéz fémből csinálta a tányért. Füleit megint hegyezte és kis idő múlva már halotta a lépéseket is. Nagy levegőt vett amikor nyílt is az ajtó. Megvárta amíg Amara belép , majd amikor az öreg hátát megpillantotta , belőkte az ajtót és teljes erőböl lesújtott az uralkodó fejére. Hatalmasat kongott a tányér és a hatalmas harcos hírében álló uralkodó azonnal a földre esett. Biztos ami biztos még egy jópárszor megkínálta a tányérral.*
- Nesze , nesze vén perverz állat.
/ kong /...
- Még hogy dugás veled??!!
/ kong /
- Itt van !!
/ kong /
- Ezt tuti nem felejted el egy életre.
/ kong /
* Amara ugrott oda , hogy elég lessz már , mert igencsak felkeltheti az őrök figyelmét a sok kongás. Az öreg ott volt a földön még a szemei is felakadtak a sok ütéstöl. Akira leengedte a tányért és gyorsan zsebre vágott egy - két almát , majd megvonta a vállát.*
- Kell szuvenír is..

*Mikor beért a szobába, meglátta Akirát, aki azt a anagy tálat tartotta a kezében. Amara értette, mi a szitu, így csak haladt tovább előre és hagyta, hogy Akira leüsse az uralkodót. Ez megvolt, simán ment minden. Persze Akira elragadtatta magát, így Amarának kellett közbelépnie, nehogy barátnője szétverje úgy az öreget, hogy az belehal. Miután ezt is sikeresen elintézték és Akira megelégedett egy-két almával szuvenírként, Amara így szólt.*
-Nos, ha ez neked elég lesz, akkor végre mehetnénk is. Ugyanis nem hinném, hogy az őrök erre nem lettek figyelmesek. Szóval mihamarabb induljunk kifelé.
*Azzal kifele menet még belerúgott egyet a földön heverő Ylmendarba, majd átlépte, s megindult a felé a kis épület felé, ahol a fegyvereiket tárolták. Amara csábos tekintettel nézett az őrökre, akiknek még a nyáluk is csorogni kezdett a két lány láttán.*
-Sziasztok fiúkák! Ugye nem gond, ha elvisszük a fegyvereinket?
*Szólt csábosan, majd az végigsimított az egyik őr arcán. Az elpirult, s hirtelen zavarában össze-vissza kezdett beszélni, de végül beleegyezett a dologba. Miután Amara kihozta íját és nyilat, s Akira is elhozta pallosát, Amara integetett a két őrnek.*
-Sziasztok fiúkák....aztán jók legyetek ám! És....talán jobb, ha megnézitek, mi történt az öreg Ylmendarral. Kissé "kimerült" a hancúr közben.
*Kacsintott rájuk, majd nevetve nézte, ahogy az őrök lélekszakadva szaladnak a nagyúr szobálya felé.*
-Na, ezeket is elintéztük. Most uzsgyi kifelé, mert ezek sem annyira hülyék, hogy ne jönnének utánunk!
*Azzal megindult, egyenesen ki a várból, majd az egyik félreeső utcába, ment, hogy továbbhaladva kijuthassanak ebből az átkozott városból.*

* Miután megpakolta zsebeit látta , hogy Amara még belerúg szegény öregbe. Fejét ingatni kezdte , hogy ez bizony nem szép dolog de amikor távoztak még gyorsan kétszer belelépett az öregember dicsőitett férfiasságába. Kaján vigyor , majd erős kar rántotta ki a szobábol. Rendesen húzta a folyosón Amara és végig mondogatta , hogy sietni kell és nincs idő ilyesmire.*
- Dehát vannak dolgok amiket ne szabad kihagyni...
*Odaértek az őrökhöz akik ránézésre sem voltak lángelmék így nem volt nehéz túljárni az eszükön. Habár Akira inkább csenben maradt , mert botrányosan rossz szinész és hazug volt , ugyhogy biztosan lebuktatta volna az egész tervet. Inkább csak kedvesen mosolygott , mert az ment. Miután magukhoz vették a fegyvereket Amara még hátraszólt , hogy nézzék meg az öreget , mert elfáradt..Természetesen ezt nem lehetett kibírni egy suttogó hozzászólás nélkül..*
- És miután az öreg Ylmendarral nem elégült ki általunk , így jobb ha ti tesztek a kedvére.../ kaján vigyor /
* Majd ismét sietős lépkedés , egy kis osonkodás és megint sietés és már el is hagyták a várat. Végre.
Akira úgy érezte , hogy ide nem fog visszatérni az biztos.*

*Mikor kiértek a városfalak közül, Amara megkönnyebbült, de még nem szólt semmit sem. Csak szótlanul ballagott Akira mellett, aki szinten csendbe burkolózva haladt mellette. Miután napvilágra értek, Amara feléllegzett, s most már teljesen megkönnyebbült. Akirához fordult, majd így szólt.*
-Nos, nem gondoltam volna, hogy ez lesz. De...élveztem a dolgot. Vicces volt, amikor elintéztük az öreget. Na meg a tökkelütött őreit. De többször nem szeretném meglátogatni őket, az már biztos! Ide többet nem jövök...ezt biztosra tudom. De tényleg jól éreztem magam. Még az amúgy félelmetes részeknél is fel tudott vidítani a humorod. Nélküed mindez nem emnt volna Akira! Köszönöm szépen, hogy velem tartottál. Azt hiszem, ideje hazatérnünk, majd megírnunk Elyanor úrnőnek a történteket. Muszáj értesítenünk a vezetőséget, különben ezek még képesek és utánunnk jönnek.
*Mondta nevetve, majd fújt egyet, s barátnőjére mosolyogva így szólt.*
-Nos, akkor tényleg mehetnénk. Gyere Akira! Otthon jól megfürdünk és pihenünk! Ránk fér ezek után.
*Ezután útnak indult, s nem is nézett hátra. Olykor-olykor Akirára mosolygott, mígnem hazaértek otthonukba, Morilindë városába.*

//Köszönöm a játékot Akira! Very Happy

//

*Flow apró, csillogó fényként szállt sebesen át az éjtündék sötét tárnáin. Nem félt, még csak meg sem rebbentek pillái az időnként hihetetlen gyorsasággal elé lépő tündék látványától. De nem volt nekik okuk a tündérek úrnőjének feltartóztatására. Hogy is lett volna, amikor éppenséggel az ő invitálásukra érkezett ide. Az éjelfek kőpalotájából szányalt sebesen kifelé Flow. Látszatra semmi nem is volt nála. Aztán egyszer csak meglátta az aranyló fénykört, mely a barlang száját ölelte körbe. Boldogan suhant el néhány éjtünde őrszem mellett, akik a bejáratot őrizték.
Odakint hét ágra sütött a nap. Az úrnő szemellenzőként tartotta szemei fölé kezeit, s úgy igyekezett megállapítani, mennyi időt is tölthetett odalenn a félhomályban.*
~ Már csaknem elérte a napkorong a horizontot. Az elmúlt órák megbeszélése igen csak kimerített. Már azt hittem, sosem látom viszont a napfényt...~
*Váratlan hang szakította ki gondolataiból, mely a háta mögötti árnyas barlang felől érkezett. A tündér megpördült, és hunyorogva nézte a sötétség, és fény köztes világában álló alak körvonalait, melyek lassú hullámzással törtek meg hol az árnyak között, hol a fény bűvkörében. Az egész hihetetlen furcsa látványt nyújtott a tündérnek. De csak vidáman biccentett megszólítójának, ki azt mondta előzőleg: "- Vidd véghez úrnőnk akaratát úrnőm!". Aztán a tünde kontúrja elenyészni látszott, de a tündér tudta, hogy csupán vissza húzódott megszokott világába, a sötétségbe.*
- Úgy lesz... Szavamhoz hűen úgy cselekszem.
*Azzal magasra röppent, s szárnyai milliárdnyi színben tükrözték vissza a nap sugarait. Édes hangja aztán fülbemászó csilingeléssel söpört végig a tájon, kisebb szélrohamot idézve. Az ég egyik hófehér felhője megrezdült, hogy aztán gyors alakváltásba kezdve fehér galambbá változzon. A fehér galamb alázuhant az égboltról, s sebes szárnycsapással kormányozta magát az úrnő felé, majd egy szempillantás alatt már ott lebegett a tündér előtt. Flow egyetlen érintésekor a madár egyik lába aranylón felfénylett, s a galamb máris egy a lábához erősített levélkével lett gazdagabb. Flow szemeit lehunyva kezdett suttogni.*
- Szél Szárnya vidd el végre üzenetem myrte földre! Felhők nyomában add át e levelet Hiswának!
*Ebben a pillanatban a madár újra felhővé alakult, s sebesen felszökött vissza égi társaihoz. Flow úrnő édesen mosolyogva figyelte az égen ringó felhők vonulását. Hisz már egyikük egy fontos üzenet hordozója. Némi sütkérezés után elröppent a tündér, s bele veszett az erdők sűrűjébe.*

Tárgy: Re: 3. Thy'lorian kőpalotája Vas. Nov. 15 2009, 19:29

*Gondolataiba mélyedve sétálgatott már egy ideje a palota kertjében. Mert bizony a kőpalota kopár, s kietlennek tűnű külseje burjánzó életet rejteget falain belül. Az egyik rózsalugas alatt haladt keresztül Hiswa. Lábai alig hallhatóan érintették a talajt. Meglehetősen szokatlan látványt nyújtott fajtársai körében. Míg a palotában élő éjtündék igen csak nagyobb magassággal büszkélkedhetnek, s alkatuk sem nevezhető törékenynek, addig Hiswa, népe tökéletes ellentéteként, nem túl magas, s már-már törékenynek ható alkatával igen csak kirítt a kertben sétálók közül. Világos bőréről, hófehér fürtjeiről, na meg légiesen könnyed járásáról már nem is beszélve. Olykor vissza mosolygott a ráköszönőkre, de aztán hirtelen elfelhősödött tekintete. Nem a kőpalota falain belül járt lélekben. Ezt bárki megmondhatta volna, első ránézésre is.*
~ Már csaknem három hete rostokolok itt, teljesen feleslegesen... Nem értem... Ha az úrnő csupán a Főtanácsosság miatt kéretett ide, akkor miért várat engem már három hete?~
*Fehér ruhája ritmikus hullámzással lengedezett lábai körül, ahogy haladt előre, gyakorlatilag minden cél nélkül. Időnként felpillantott a feje fölött vöröslő rózsákra, aztán előre nézett, s még mindig olyan érzete volt ezalatt a lugas alatt, mintha egy örökkévalóságig tartana kiérni alóla. De végül mégis vége szakadt a rózsalugasnak, s egy szépen faragott kő szökőkúthoz ért. Már sokadjára tette azt, amit eztán cselekedett. Egyszerűen fogta magát, és leült a kút peremére. Hangos sóhaj kíséretében támaszkodott kezeire, s fejét hátra döntve csodálta a föntről beszűrődő fénysugarak játékát.*

Tárgy: Re: 3. Thy'lorian kőpalotája Vas. Nov. 15 2009, 20:00

*Szürkehát kimérten lépkedett a barlang bejárata felé haladva. Kissé meg volt rémülve. Nem volt még sosem ezen a helyen, s ráadásul még egy kőbarlangban sem volt soha. És ez valamiért megrémítette a lovat. Már annak a tudata, hogy most egy zártabb helyre készül bemenni, s ez a hely számára ismeretlen, barátságtalan. Nem olyan, mint a karám vagy bármely más tákolmány, ahol már járt. A hátán ülő férfi igyekezett megnyugtatni az állatott, kevés sikerrel. Az állat csak még inkább lassítani kezdett, ahogy a férfi próbálta nyugtatgatni. Persze megvolt rá az oka. Hisz ezt a férfit, aki most a hátán ült, nem is ismerte. Legalábbis azt hitte. Ez a férfi egyáltalán nem hasonlított a gazdájára, a myrte mesterre. Még korántsem. Ez a férfi félmeztelen volt, s a bal oldalán a derekától egészen a válláig tetoválás díszítette, valamint a bal alkarját is. Ki tudja, talán a tetoválás folytatódik is a férfi lábán, de ezt eltakarja a nadrág, amit visel, így nem tudhatjuk biztosra. Hosszú, szőke haja néhány helyen sötétebb színekkel van "díszítve". Haja körülbelül a háta feléig érhet. Feldőteste szabadon...csak így látszódhatott a tetoválása. Bal oldalán egy különös kardot viselt, aminek hosszúkás markolata csodaszép mintákkal volt telefestve. Valahogy így nézhetett ki:

Viszont ez csupán a külső. Igen. Ugyanis ez bizony Mitryas volt, senki más. Csupán a teste más alakot öltött. Ezt maga a mester akarta így, hogy jobban elvegyülhessen a tömegben, lent a kőpalotában. Csak hát Szürkehát volt olyan balszerencsés, hogy nem tudta felfogni, mi történt a gazdájával, s hogy az valójában ott ül a hátán. Mindenesetre most egy kissé lenyugodott, s engedelmesen belépett a barlang száján. Még beletelt pár percbe, mire a ló megszokta a "bezártságot", s utána már nem is volt probléma vele. Úgy haladt az úton, mint még soha. Nagyon hamar odaértek a kőpalota bejáratához. Ott leszállt a mester, aki egy lombtündének nézhetett ki, majd köszöntötte az őröket, akik kérdőre vonták,mi járatban erre. A férfi mosolyogva válaszolt.*
-Egy vendéget jöttem meglátogatni. Úgy tudom, hogy már egy jó ideje itt tartózkodik. De ez lényegtelen. Van is rá engedélyem Elyanor Paladyr úrnőtől, hogy meglátogassam. Nézzétek, itt is van.
*Azzal előkapta a pergament, amire rá volt írva az az engedély, amit valóban Elyanor úrnőtől kapott a mester. Az őröük eztelolvasva azonnal beengedték őt. Mitryas felvágtatott lovával a palota tényleges bejáratáig, majd ott kikötötte, s megsimogatta Szürkehátat, mielőtt elindult volna a dolgára. Úgy tűnt, a ló rendben lesz, így hát a mester elindult, hogy megkeresse, amiért valójában jött.
~Hiswa drágám. Remélem, nem esett semmi bajod. Nagyon nagyon ajánlom az úrnőnek, hogy nyomós okkal tartja itt Hiswát, különben nem is tudom, mit csinálok...~
*Hirtelen haragja oly hamar elszállt, mint ahogy jött. A szellő lágyan fújt, miközben a férfi az ajtóhoz ért, s kitárta azt maga előtt, hogy beléphessen a palotába. De alighogy belépett, máris belebotlott egy alakba. Mitryas bocsánatot kért, amiért majdnem fellökte, majd így szólt.*
-Elnézésedet kérem, de nem tudnád nekem megmondani, hogy merre találhatom Hiswa Hythamorys-t, a vendéget, aki már lassan három hete itt tartózkodik a vendégségetekben? Fontos ügyben jöttem hozzá. A családjáról hoztam neki híreket.
*Az elf igencsak barátságosnak, s segítőkésznek tűnt. Viszont nem tudta megmondani pontosan, hol is lehet Hiswa. Csupán annyit mondott, hogy ilyenkor általában a palotakertben szokott sétálgatni. Mitryas-nak nem is kellett több. Megköszönte az útbaigazítást, majd ment is, hogy a palotakertben bóklászva ráleljen kedvesére, akit már oly rég láthatott.
Hamar rátalált a palotakertre, s onnantól már szinte gyerekjáték volt eljutni Hiswáig. Főleg, hogy alig sétált még öt perce, máris szembetalálkozott gyönyörű feleségével, aki persze nem ismerte fel ebben aza lakban, s csak egyszerűen elhaladt mellette. Mitryas csak elmosolyodott ezen, majd megfordult és követni kezdte a tündét. Egészen odáig követte, amíg le nem ült egy kút peremére, s el nem kezdte nézegetni a fellegeket. A mester odasétált a kúthoz, majd köszöntötte a nőt.*
-Üdvözöllek!
*Mondta mosolyogva, majd meghajolt, s elkapta Hiswa kezét, aztán megcsókolta azt. A köszöntés után helyet foglalt a tünde mellett, majd mosolyogva beszélni kezdett.*
-Sokszor látlak téged errefelé. Minden nap. És mivel nem vagy ismerős számomra, úgy döntöttem, megkérdem, ki is vagy te? Remélem, nem veszed rossz néven.
*Mosolygott még mindig, miközben magában jót nevetett, hogy így "letámadta" kedvesét, ebben a testben, amiben meg sem ismerheti.
~Nem sokáig fogok játszadozni...hamarosan leleplezem magam, amint köszönt ős is és beszédbe elegyedik velem.~
Gondolta, majd a nő szépséges arcára vetette tekintetét.*

Tárgy: Re: 3. Thy'lorian kőpalotája Vas. Nov. 15 2009, 20:21

*Szemeiben tükröződött a felhők, s a fény játéka. De hirtelen összerezzent a nő, amint a csöndet megtörete a nem várt féfi hang. Hiswa előbb csak meglepetten pislogott rá, és még oldalra is nézett, hátha nem is neki köszönt az illető. De ekkor a fickó elkapta az egyik kezét, és gyors csókot lehelt rá. Ettől egy pillanatra sikerült is kibillennie aegyensúlyából. Az elf nő görcsösen kapaszkodott meg másik kezével a perem szegélyében.*
~Egek... Még jó, hogy nem csúsztam be a vízbe...~
*Azonban ebből a kis egyensúly vesztésből nem biztos, hogy észlelt is a másik valamit, hiszen a nő villámgyorsan uralta ismét testének mozdulatait. Bár továbbra sem fért a fejébe, hogy mit is akarhat tőle ez az elf, de az illem úgy kívánta meg, hogy ő is köszöntse a másikat.*
- Üdvözöllek... *hadarta el a köszönést, majd kissé összébb húzott szemekkel figyelte, ahogy a férfi letelepedik melléje* - Különös... Nem tűnik az arcod ismerősnek. Pedig nap, mint nap itt sétálok, de téged még nem láttalak.
*Elgondolkodva fürkészte a mellette ülőt, s gyanakvó pillantását még csak nem is próbálta leplezni. Hiszen ez a viselkedés forma nem éppen megszokott ebben a palotában. Próbált a nő rájönni, hogy vajon milyen pozíciót tölthet be ez a férfi de, valahogy egyet sem sikerült hozzá illőnek találni.*
- A palotán kívülről jössz, igaz? *a férfi csodálkozó tekintetét látva, már biztos is volt benne, hogy jól gondolta* - A lombtündék népéhez tartozol... Mi dolga egy lombtündének Thy'lorian kőpalotájában? Komoly okkal érkezhettél, ha beengedtek a belső falak közé is.

Tárgy: Re: 3. Thy'lorian kőpalotája Vas. Nov. 15 2009, 20:39

*Mosolyogva nézte még mindig a nőt. Kissé viccesnek találta a helyzetet. De már nem szándékozott sokáig megjátszani magát. Főleg, mert már alig várta, hogy újra meg újra megízlelhesse kedvese ajkait, s tapinthassa formás testének minden egyes pontját. Egyszóval már nagyon vágyott a hitvesére. De még egy kicsit meg kellett magát játssza, akármennyire snem akarta már ezt. Kissé értetlen képet vágott, mikor megkérdezte Hiswa, hogy a palotán kívülről jött-e, s ezzel máris elárulta magát. Legalábbis azt, hogy igen. Zavartan mosolygott, s közben beszélni kezdett.*
-Nos, valóban kívülről jövök. És híreket hoztam a családodról. De előbb hadd mutatkozzak be. Mert voltam olyan faragatlan,s azt elfelejtettem.
*Azzal felállt, majd meghajolt Hiswa előtt, s közben elmondta azt a nevet, ami hirtelen eszébe ötlött.*
-Darcel Fryndad vagyok, szolgálatodra. A myrte mester, bizonyos Mitryas Hythamorys küldött, hogy elhozzak egy fontos üzenetet. Mindjárt meg is keresem...
*Azzal tapogatni kezdte a nadrágját, de valójában tudta, hogy nincs is nála semmi sem. Jobban mondva van, de az nem éppen egy levélféleség, hanem sokkal inkább modható üzenetnek. Egy kis cetli, amira ez a pár sor van firkantva:

Szerelmem...az a férfi, az elf, akit magad előtt látsz, az nem más, mint én magam. El kellett rejtenem mások szeme elől, hogy ki vagyok valójában, mert másképp nem jutottam volna be ide mások tudta nélkül. Már nagyon hiányoztál. Örülök, hogy láthatlak. Most halgass rám..a tündére, s tedd, amit mondok.

Szerelmed, Mitryas

A mester átnyújtotta ezt a kis pergamendarabkát a tündének, majd mosolyogva várta, hogy a tünde végigolvassa azt. Mikor látta, hogy ez megtörtént, megfogta kedvese kezét, felsegítette, majd hagyta, hogy belé karolhasson.*
-Jöjjön velem, szépségem! Nem messze innen van egy kis hely, ahol négyszemközt is el tudunk beszélgetni.
*Kacsintott Hiswára, aki kissé furán méregette őt. Nem csoda, hiszen teljesen másképp nézett ki, mint Mitryas, hiába volt ő mégis a mester. Sokkal inkább hasonlított a mágusok vezérére, mint a myrték mesterére. De Hiswa vele tartott, eglszen addig a kis tákolmányig, ahol aztán el tudtak rejtőzni az emberek szeme elől. Ott aztán Mitryas nem habozott, azonnal eltűntette magáról az illúziót, s immáron valódi alakjában állt ott szerelme előtt...mígnem rá nem vetette magát. Csókolta, mintha még sosem csókolta volna, Oly erősen szorította magához, mintha százan vagy inkább ezren akarnák elszakítani őket egymástól. Nem hiába, hiszen már idestova három hete, hogy látták egymást, s csókolhatták jakaikat, érinthették testüket. Heves csókcsatát vívtak hosszú perceken át...alig bírtak betelni egymással.*

Tárgy: Re: 3. Thy'lorian kőpalotája Vas. Nov. 15 2009, 21:02

*Elvette a papírt, és átfutotta ami rajta állt. Aztán még vagy négyszer átfutotta, s minden egyes átolvasás után összezavarodott pillantásokkal méregette az elf férfit. Szívverése sokszorosára gyorsult. Azt hitte, menten kiugrik a helyéről, ahogy felfogta, amit olvasott.*
- De hiszen...
*Csupán ennyit bírt kinyögni, s kezei, a bennük tartott cetlivel együtt az ölébe hullottak. De a férfi gyorsan felhúzta a szökőkút pereméről, és egy eléggé rejtett, és árnyékos helyre vezette őt. Hiswa pedig úgy ment mellette, mintha megbabonázták volna. Időnként párjára sandított, de valahogy nem tudta elképzelni, hogyan lehet valaki képes ennyire hatásosan megtéveszteni bárkit. Hiszen a keze érintése is olyan volt most, mint egy elf ujjainak érintése. A hangja, az illata... Mind, mind tökéletesen lemásolták volna egy valódi elf testfelépítését? Nem tudta a választ. De azt igen, hogy ez a férfi valóban a férje. Ezt akkor érezte meg csak igazán, amikor egymás mellett haladtak. Aztán Mitryas, vagyis az ál elf behúzta egy sötét kiszögellésbe, s egy szempillantás alatt át is alakult myrtévé. Az ő myrtéjévé, akit már annyira, de annyira hiányolt ezekben a magányos hetekben. Érezte, ahogy szemei megtelnek könnyel, de sírni nem kezdett.*
- Mitryas... szerelmem...
*Többet nem is suttogott maga elé, mert máris betapasztotta ajkait a férje szája. Hiswa karjai önálló életre kelve fonódtak rég nem látott párja nyaka köré, és mohón viszonozta a méznél is édesebb csókokat. Percekkel később engedett csak a férfi a szorításon, de még így sem eresztette el feleségét.*
- Annyira hiányoztál... *suttogta Hiswa, miözben fejét a férfi mellkasára hajtotta* - Már kezdtem azt hinni, hogy soha többé nem is láthatlak....
*Szemeiből ettől a gondolattól csordult ki az első könnycsepp, melyet még jó pár további is követett.*

Tárgy: Re: 3. Thy'lorian kőpalotája Vas. Nov. 15 2009, 21:24

*Szerelmes tekintettel nézett le kedvesére, aki éppen sírni kezdett. A mester tudta, hogy ezek az öröm könnyei. Így hát hagyta, kedvese hadd sírja ki magát a karjai között. Persze nem állta meg, hogy közben ne törölgesse hitvese gyönyörű arcáról azokat a könnycseppeket. Élvezte, hogy érintheti Hiswa selmyes bőrét, magához szoríthatja tökéletes testét, s érezheti szerelmét iránta. Ő is könnyezni kezdett, s azoin kapták magukat, hogy mindketten sírnak, miközben törölgetik egymás könnyeit, s még szorosabbra fonják egymás körül az ölelést. Hosszú percekig voltak így, mígnem mindketten abba nem hagyták az örömkönnyek hullatását. Ekkor leült, majd megszólalt Mitryas, kedvesét az ölébe ültetve.*
-Ha tehettem volna, előbb is jöttem volna. De sajnos az ikrek éppen megbetegedtek, s úgy nem hagyhattam ott őket más felügyelete alatt. Nem bírtam volna elviselni a tudatot, hogy pont most, a legnagyobb betegségükben hagyom őket magukra. De persze mindvégig a szemem előtt voltál te is, s azon voltam minden erőmmel, hogy meggyógyítsam, meggyógyítassam a gyerkőcöket. Ez sajnos több, mint egy hétbe telt, így igencsak megkésve tudtam elindulni ide. De a lényeg, hogy az ikrek jól vannak, s biztonságban. Én pedig itt, veled...és a kis Hythamorys-szal odabent.
*Mosolyodott el, majd Hiswa hasára tette a tenyerét, s gyengéden simogatni kezdte azt. Közben újból megcsókolta Hiswát, s hagyta, hogy most ismét csak a cselekedeteik beszéljenek a szavak helyett. Beletúrt kedvese gyönyörű, hosszú hajába, s úgy csókolta, miközben kezével a nő hasát simogatta. Aztán elszakadtak egymástól ajkaik, s a mester halkan, szerelmesen suttogva megkérdezte Hiswát.*
-Szerelmem..hogy van a kicsi odabent? Tudom, hogy még nem lehet megmondani igazán, de te csak jobban érzed, mint én. Hisz benned növekszik szerelmünk újabb gyümölcse, mint annak idején Alya és Thalion.
*Szerelmes sóhajtások közepette hajtotta fejét Hioswa fejére, s úgy ültek ott, egymás ölében, minden másról megfeledkezve, ami körülvette őket. Így pihentek vagy fél órán keresztül, mígnem a mester megtörte a csendet.*
-És mondd csak, édes...miért tart itt ennyi ideig az úrnő? Egyszerűen nem értem,mi olyan fontos dolog, hogy három éhtig itt tartsanak miatta. Hiányzol otthon. Nagyon...a zikreknek is. Myl-nek is..mindenkinek. Azt szeretnénk, hogy gyere haza mihamarabb. S azt ígértem, nélküled nem megyek haza.
*Mosolyodot el még jobban, majd megcsókolta kedvesét, s óvatosan ringatni kezdte, mint egy kisbabát szokás. Minden mozdulatából áradt a szeretet ls asenvedély. Érezni lehetett, hogy alig bír felülkerekedni testi vágyain. De még kordában tudta magát tartani egy kis ideig, bár nem sokáig. S ezt láthatólag Hiswa is észrevette rajta.*

//Fagy... Smile

//

Tárgy: Re: 3. Thy'lorian kőpalotája Kedd Nov. 17 2009, 16:07

*Hiswa érzéki gyengédséggel simított végig kedvese arcán.*
- Fogalmam sincs, miért nem hivatott még magához az úrnő. Azt azonban tudom, hogy pillanatnyilag halaszthatatlan ügyek tartják távol a palotától. Viszont...
*Azt utolsó szót szinte lehelte férje ajkai közé, s alig néhány milliméternyi távolságból sóhajtotta a myrte meleg ajkaira az ezt követő szavait.*
- Jó magam az úrnő teljes bizalmát élvezem, míg a palotában tartózkodom.
*Jelentőségteljes pillantást igyekezett vetni a mesterre.*
- Ennél fogva... Olyan helyiségekbe is beléphetek, hová mások még a legvadabb álmaikban sem...
*Ábrándozó tekintete egyfolytában a myrte szájának finom kontúrján kalandozott, s olykor fentebb is tévedt... a férfi sötétlő szemeinek pillantásához. Mielőtt újra megszólalt volna, kezei ügyesen besurrantak a mester inge alá, s élvezettel kezdte cirógatni az alatta megbúvó, kemény hasfalat.*
- Volna kedved elkísérni egy szegény... védtelen... és igen csak kiszolgáltatott hölgyet egy kis sétára?
*Az utolsó szavakat úgy ejtette ki, hogy ajkai lehelet finoman érintkeztek a férfi szájával.*