EVOLYRAN


 
HomeCalendarGy.I.K.CsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 1. Havas-földe

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
SzerzőÜzenet
Ned'rila Olveti
Vérlobbantó


Hozzászólások száma : 260
Age : 237
Hírnév : 0

Beosztások, rangok
Nép: Elfek
Beosztás: Boszorkány
Rang: Elf boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Pént. Júl. 31 2009, 23:38

*Nem legyintett, de elfordult Akirától. Leplezi, hogy fájdalmai vannak, hát nem hibáztatja. Ő sem mutatná magán. Felállt, majd lassan elindult, s felmászott a kis dombon, ahol nem rég lova hátán volt. Megállt, majd szemét becsukta, s megpróbálta megkeresni Vedui elméjét. Pár pillanat múlva a kanca nyerítve rohant Ned'rila felé, majd mikor már megfelelő távolságra volt tőle, lassan megállt. Megsimogatta a lovat, s végig mérte, nem-e esett valami baja, esetleg nem sebesült meg. De szerencséjére nem. Mindent rendben talált rajta, így nem sokat várt, felszállt a hátára. Leereszkedtek a dombon, majd Akirához ügetett. Bevárta míg elkészül, s ismét az útra tértek. Akira kérdése meglepte, bár tudta, elég feltűnően bánta tettét. Félre nézett, miközben válaszolt.*
- Kérdésed jogos, hiszen tulajdonképpen ők támadtak ránk. De tudod, mikor belegondolok abba, hogy annak a sárkánynak még annyi szabadon eltöltött perce lehetett volna az életben. A tünde pedig valószínűleg a barátja volt, még ha nem is a lovasa. De ezt nem tudhatjuk. Legyen elég ennyi. - *Azzal gyorsabb iramra váltott, eleinte ügetésbe, majd vágtába. Most nem foglalkozott azzal, hogy Akira beéri, vagy sem. Nem csalódott benne, hiszen tudta, hogy a lány mindenáron a saját életéért küzdene csak. És persze, megint csak magára kellet ismernie. Rájött, hogy egyben önző dolog tőle. De aztán az is eszébe jutott, hogy ha igazán megszeret majd valakit, azért az életét is feláldozná.*
Vissza az elejére Go down
http://www.shadow-anna.deviantart.com
Akira Pain
Tőrvető
avatar

Hozzászólások száma : 193
Age : 108
Hírnév : 0

Beosztások, rangok
Nép: Elfek
Beosztás: Harcos
Rang: Elit harcos

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Szomb. Aug. 01 2009, 00:00

* Akira szemei kikerekedtek amikor Ned' elviharzott mellőle...~Csak nem valami roszatt mondhattam? - Gondolta de akkor már késő volt. Habár ennek is megvolt az előnye
legalább sziszeghetett és höröghetett ha belehasított a fájdalom , nem kellett álcáznia magát. A nagy harcikönyvben is megvan írva , hogy bármi is fájjon sose mutasd ki.
Márpedig neki ez a könyv volt az élete iránytűje eddig. *
- Ne menj el....
- Annyira messzire..
- Hmm...
* Majd eszébe jutott , hogy valószínűleg a kérdésével dühítette fel. Nem ugyanúgy nevelkedtek ez már biztos. Majd ha beéri akkor biztos ami biztos bocsánatot kér. Persze ebben a lassú tempóban nem fogja beérni pár perc alatt , pláne , hogy lovagló tudása is elmaradt Ned'-étöl meg a sebe is kezdett tágulni. Letekerte a kardrol a bőrt és az oldalát betakarta vel. Egyre hidegebb volt , még a fogai is kocogni kezdtek. Nincs mese sietni kell , nehogy jéggé fagyjon. Majd fogát összeszorítva megugratta a lovát és vágtázni kezdett.*
Vissza az elejére Go down
Ned'rila Olveti
Vérlobbantó


Hozzászólások száma : 260
Age : 237
Hírnév : 0

Beosztások, rangok
Nép: Elfek
Beosztás: Boszorkány
Rang: Elf boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Vas. Aug. 16 2009, 22:39

*Hallotta ahogy Akira lovának patája dübörög a talajon. Már több órája csak a két hátas trappolása járt a fejében. A másik tünde kissé lemaradt mögötte, de mindvégig igyekezett megtartani a távot, hogy beérje, legalább is annyira, hogy ne veszítse el a nyomát. De Ned'rila egyszer sem fordult hátra. Bízott benne, hogy a lány jólvan. Mihejts megérkeznek Evolyranba lekell ápolniuk a sebét. Elég mélynek tűnt emlékezetében, de ha annyira rossz lett volna a helyzet, akkor azért a tünde nem hagyta volna így elindulni Akirát. Néha-néha ez merült fel benne, de többnyire nem gondolkozott semmin vágtázás közben. Haját egyenesen fújta hátra a szél, s az vastag, s vékony szálakba csapódva szálldogált. De ideje volt végre észbe kapni. Ahogy kissé oldalra nézett, látta, hogy eltűnt a hó a talajról.*
~ Mi? ~ *Értetlenül nézett körbe a vágtázó ló hátán. A fák szárazak voltak, s az idő megenyhült. Sőt mi több, jóval melegebb volt, mint eddig. Hátra fordult, hogy lássa Akira még ott van-e. Látta, hogy mögötte van, de kissé lemaradt. Hát mégis követte egész idáig. Meghúzta lassan a szárat, jelezve Veduinak a megállás szándékát. A kanca ügetésre váltott, majd lépésre, s megállt. Fejét a magasba kapta, s oldalra fordult, majd vissza szembe Akirával, s lovával. Mikor eléjük értek, Akira is megállt, hisz mit tehetett volna. Bizonyára neki nem volt olyan egyszerű, ennyi lovaglás után beállhatott mindene. Ki tudja mióta jönnek pontosan. Amint Akira kábulata kissé enyhült, Ned'rila beszélni kezdett.*
- Elhagytuk Havas földét, de fogalmam sincs hogyan. Nem jöhettünk ennyi ideje... Vagy mégis? - *Az utolsó mondatot halkan mondta, s közben felnézett a lombkoronákra.*
Vissza az elejére Go down
http://www.shadow-anna.deviantart.com
Akira Pain
Tőrvető
avatar

Hozzászólások száma : 193
Age : 108
Hírnév : 0

Beosztások, rangok
Nép: Elfek
Beosztás: Harcos
Rang: Elit harcos

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Vas. Aug. 16 2009, 22:53

* Akira már eléggé rosszul volt akkor amikor észrevette , hogy Ned már ott áll előtte. Világát se tudta és azt sem hogyan került már ide. A hó eltünt sehol semmi. Végülis ez nem volt baj , mert legalább haladt és megszünt az időérzéke. Még az elején minden lépés fájdalmas volt de már nem is érezte. Halotta , hogy szólnak hozzá de nem igazán értette. Olyan eltorzult volt most neki minden. Száját szóra nyitotta de szavak helyett csak egy tövid sóhaj jött belőle. Fejét is csak lassan forgatta. Látta , hogy vére már átaztatta a helyben összecsapott kötést. Lassan már a lábán folyt le. Felszakadt csúnyán. Azért lassan összeszedte magát és valahogy kipréselt néhány szót.*
- Rhemehhkk , mhár itt is vagyunkhh....
- Biztos sokathh jöttünk..nemtudom mennyit...
- Igazábol nehm figyeltem..
* Fáradt mosoly ült ki az arcára, szemeit is becsukta kicsit de amikor érezte , hogy húz a föld felé gyorsan feleszmélt.*
- Ott a sárkánynál valami rosszat mondtam talán?
- Nem tudtalak utolérni...
- Ugyhogy majd meghívlak valamire engesztelésül...
Vissza az elejére Go down
Ned'rila Olveti
Vérlobbantó


Hozzászólások száma : 260
Age : 237
Hírnév : 0

Beosztások, rangok
Nép: Elfek
Beosztás: Boszorkány
Rang: Elf boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Vas. Aug. 16 2009, 23:11

*Ned'rila nem csodálkozott Akira viselkedésén. Érthető, hogy a lány kába, a sebe miatt is, s egyben a tudatlan idő múlás miatt. Előre léptette lovát, közelebb Akirához, hogy megnézze a sebet. A vér átáztatta az anyagot, amit Akira oda kötött. De már alvadt volt. Nem volt olyan friss vér piros, mint mikor a sebet szerezte. Kissé aggódott, de ez nem ült ki az arcára.*
- Nem, csupán nem szeretném tovább firtatni a dolgot. Az ölés nem kenyerem, főleg ha olyan lényeket kell meg ölnöm, akik az erdők, mezők, hegyek, tájak lakói. Ráadásul fajtám bélit még inkább nem szándékoztam volna megölni. De meg kellett tennünk... - *Elhallgatott. Remélte Akirának ez a válasz elegendő volt.*
- Nem kell tenned semmit. Nem te vagy a hibás érte. Ez az én ügyem-bajom, amit természetemnél fogva igyekeznék betartani, ha tehetném. De néha szügség van kivételekre. Meg aztán... tudod, hogy nem igazán lehet étellel örömöt szerezni nekem. - *Elmosolyodott. Kedves szándéknk szánta Akira, s ő még ha nem is akart élni vele, megpróbált hasonlóan reagálni rá. Pár pillanatig hagyta, had pihegje ki magát, majd egy utolsó pillantással előre fordította Veduit, s elindította ismét. A vágtázás ismét megindult, remélve, hogy hamarosan kitalálnak az erdőből, bárhol is legyenek pontosan.*
Vissza az elejére Go down
http://www.shadow-anna.deviantart.com
Akira Pain
Tőrvető
avatar

Hozzászólások száma : 193
Age : 108
Hírnév : 0

Beosztások, rangok
Nép: Elfek
Beosztás: Harcos
Rang: Elit harcos

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Vas. Aug. 16 2009, 23:28

* Akira örült hogy kiderült: nem bántotta meg. Habár azért figyelte , hogy arca kicsit elhidegül. Valami nagyon a fejébe van. Ismerős ez neki. Mindenkinek megvannak a titkai és van akinek kevésbé vidám vagy egyenesen sötét titkai vannak. Ezek néha megkövetelik, hogy az ember ne ugy cselekedjen ahogy szeretné. Nála is igy van.*
~ Remélem nem emészti fel semmi...
* Majd ismét vágtába fogtak. Minél hamarabb egy fogadót kell találniuk , mert már igencsak érezte , hogy nagy baj lesz rövid időn belül. Sok vére kifolyt és vágta közben mindig felszakad.
Sietősre fogta az iramot bizott benne hogy ez amolyan végső roham ami után már békében lefekhet.*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 08:39

*Dreamien gyorsan túljutott a Carcaras középhegységen, miután ott sem találtam eg, amit keresett. Szeretett hitvese és otthonuk lerombolója után folytatott hajszája tovább folyik. Most itt baktat Havas-földe hófödte tájain. Köpenyét szorosan összhúzza magán bal kezével, míg jobbjával botját markolva halad előre a hideg szélben. Haja és szakálla már deres a hidegben. Talán jobb lett volna az utolsó lakott helyen mégis vennie egy bundát. Nagyon hideg van és a fehérség csak még fagyosabbá teszi az amúgy is fagyos tájat. Lovát már rég leadta, így aztán a gyaloglással úgy érzi, nem is jut sehova.*
~ Lassan nem is tudom, merre kell menni. Olyan egyhangú ez a fehérség, sehol egy ösvény, sehol egy változatosság. Csak a hegyek ott elől. Azt mondják, Orod Ingorban a hótündék valami titok birtokosai. Hátha ők közelebb visznek a kedvesemhez...~
*Dreamien lábai alatt ropog a hó, mikor valami zajt hall ami nem tőle származik. Gyorsan körbefordul. Érte már elég meglepetés vándorlásai során, mikor túl óvatlan volt.*
Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Akira Angel

avatar

Hozzászólások száma : 427
Age : 29
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Emberek
Beosztás: Harcos
Rang: Talpas

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 08:51

*Akira a setét erdő után az orra után ment. Hiába volt vele térkép, nem használta. Eszébe sem jutott, hogy van. Csak ment amerre a lába vitte. Közen meg-meg állt egy kis harapnivalóért. (gyümölsök), és egy kis vízért. Így nem is sejtette merre kajtat. Az a találkozás Alexel felkavarta az érzéseit. Mindent meg akart vele osztani. vele együtt akart harcba szállni, de .... . De megtanúlta az életben, hogy ne bízzon meg senkiben. SENKIBEN. Nagyon elfárasztotta az apja utáni hiábavaló hajsza, és a fagyos levegő nem az ő ruhájának volt való. Leült a hideg hóba és összekuporodva várt. Nem volt már tudatánál, újra a harc borzalmait élte át. Teste átfagyott, szeme az ürességbe meredt. Mikorr egy idegen ért oda, a fölödte lévő fáról egy kupac hórétg hullodt rá, teljesn elfedve.*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 09:50

*Dreamien ahogy körbefordul, először nem lát semmit.*
~ Ehh, fránya hó, teljesen megzavarja az ember látását! Lehet, hogy már paranoiás is vagyok.~
*Gondolja, és lassan menne volna tovább, mikor az egyik fára pillant. Gyanússá válik, hogy az ágak egy részét nem takarja hó. Jobban megnézi, alatt egy terjedelmes kupac fekszik.*
~ Mintha megmozdult volna. ~
*Sietve beledúr a hóba.*
~ Ez alatt ember van!!!~
*Mostmár teljes erőből kotorja félre a havat. Egy lány kuporog a hó alatt. Már alig lélegzik. Szederjes bőrén alig látszik az élet, de Dreamien felfedezi még a szikráját benne.* Izgalmában és a munkában, amivel kiszabadítja a lányt a hó alól egészen kimelegszik. Kicsit távolabb viszi a lányt a fától. Csak egy ötlete van, hogy mit tehetne. Bal kezét a föld felé nyújtja, tesz egy toló mozdulatot.*
- Flamma pila...-
*Mormolja, majd kezét felemelve a fa felé csap vele. Tűzgömb jelenik meg és csapódik a fába, ami bár havas, hamar lángra lobban. Kellemes meleget árasztva maga köré. Dreamien a lányt mostmár közelebb húzza, saját köpenyébe is betakargatja, majd ezen keresztül elkezdi dörzsölgetni a lányt. *
Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Akira Angel

avatar

Hozzászólások száma : 427
Age : 29
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Emberek
Beosztás: Harcos
Rang: Talpas

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 09:56

*Akira még mindig nem tér észhez, de félájultában motyog dolgokat. A harcról, arról ami történt, de mégis nem azok az "élmények" a legerőssebek benne. Megbántotta Alexet, és nem hagyja nyugodni. Míg a többit csak maga elé mormolja, addig ezt a nevet hallhatóan mondja és közben kinyújtja a kezét mintha akit hív az elötte lenne.*
-Alex!-
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 10:06

*Ahogy Dreamien próbálja visszahozni a lányt az életbe, látja, hogy lassan kezd helyreállni a vérkeringése. Látja, hogy nincs magánál, talán delíriumban van. Motyog, majd a kezét nyújtja valami felé és egy férfi nevét mondja. Ez az első szó, amit Dreamien ért.*
~ Hm...nem csak én vagyok erre az egyetlen sebezett szívű lény. Ki tudja, hogy a lány milyen tragédiákat élt át.~
*Dreamien egészen elfeledkezik saját gondjáról. Úgy látja, hogy a lánynak most nagyobb szüksége van segítségre, mint neki. Már sokkal jobb állapotban van, de aggasztja, hogy ápoltja még mindig nem tért magához. Tarisznyájából tiszta poharat vesz elő, tölt belőle kulacsából és megpróbálja megitatni belőle a lányt. Közben aggódva tekint fel a fára, de az még teljes erejéből lángol.*
Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Akira Angel

avatar

Hozzászólások száma : 427
Age : 29
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Emberek
Beosztás: Harcos
Rang: Talpas

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 10:14

*Felemelik a fejét, erre kinyitja a szemét és észreveszi a fölötte gugoló férfit. Egy poharat tart a kezében tele vízzel. a mozdulatából Akira azt következteti le, hogy talán neki szánja. Elég erősnek érzi magát arra, hogy felüljön, de miközben elveszi a poharat a keze megremeg. Szemében kérdés tükröződik. Miközben felül meglátszik balján lévő nagy kardja. Arany színű markolata és a hüvely. Ez is és maga a penge is, melyet az elöbbi eltakar vésetekkel teli. Álomfalvi vésetekkell, mely a gyakorlott szemnek elárúlja, hogy varázslattal teli.*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 10:24

*Dreamien ahogy a poharat nyújtja a lány felé, úgy látja, hogy az magához tér. Jó jelnek véli, hogy elveszi a poharat. Nem kerüli el a figyelmét a lány megremegő keze sem. A víz szerencsére nem dől ki, így a lány meg tudja inni. Látja, hogy erőlködik és hogy felül végre. A mozdulat közben elővillan a kardja. Nagyon szép mívű kard, és mivel Dreamien mindig is szerette a kardokat, meg is tudja állapítani, hogy nem Evolyranben készült. Ha nem mágusnak születik, talán ő is harcos lett volna, gondolja. Szeme végigsiklik a véseteken, melyek a hüvelyt borítják.
~ Varázskard! Biztosan az van benne. Innen érzem, hogy milyen erős!~
*Látja a lány kérdő tekintetét.*
- Hogy érzed magad? Idd meg nyugodtan, jót tesz. Tudsz beszélni?
*Ő is kérdőn néz a lányra, jó lenne tudnia, van-e még más sebesülése a hidegen kívül. Bár amennyire látja, látható sérülés most nincs rajta, de ha mégis lenne, azt el tudná mondani.*
- Maradj nyugodtan ülve, még nem melegedtél át teljesen.
Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Akira Angel

avatar

Hozzászólások száma : 427
Age : 29
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Emberek
Beosztás: Harcos
Rang: Talpas

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 10:35

*A férfi kedvesen szól hozzá, és ez egy kicsit meg is nyugtatja. Eszébe jut milyen nagy csacsiságot követett el.*
~Ha nincs itt ez a férfi, biztosan keményre fagyok. Hogy lehettem ilyen elővigyázatlan?
*Hálásan néz vissza rá, és megissza a pohár tartalmát. Egy cseppig, nagyon szomjas lehetett. jólesően hűvös víz volt benne. *
-Akira vagyok.-*gyenge mosoly*-köszönöm a segítséget, nagyon hálás vagyok érte. Aszthiszem ha ön nics itt, biztosan meghalok.-*A szavak nehezen jöttek az ajkára, de akaratos lány révén mindegyiket kipréselte. Nem akart ülve maradni. Megpróbált felállni, de a lábai nem engedelmeskedtek. Dühös lett.*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 11:05

*Dreamien megkönnyebbülve figyeli, ahogy Akira megissza a vizet. Megint csak jó jelnek veszi, hogy bemutatkozik, bár láthatóan nehezére esik a beszéd. Látja, hogy Akira nagyon elszánt, de a lábra állás nem megy még neki.*
- Dreamien Tifar vagyok. Maradj nyugodtan, még gyenge vagy, de rövidesen rendbe jössz.
~ Remélem a kihűlésnek nem maradnak maradandó nyomai.~
*Dreamien óvatosan megérinti Akira homlokát, de nem tűnik lázasnak. Reménykedik, hogy később sem lesz gond.*
- Akira. Nagy gond lenne, ha tegeződnénk? Nem vagyok ám én olyan öreg.
*Mosolyodik el. Reménykedik, hogy a lány nem veszi tolakodásnak. Minden magázódás azt érezteti vele, hogy a tragédia súlyától őszülő haja miatt idősebbnek látszik a koránál.*
~ Vajon mi vitte rá arra, hogy egyedül ebben a hidegben járja a hómezőket?~
- Tényleg veszélyes dolog volt egyedül ebben a hidegben útra kelni.
Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Alex Morose

avatar

Hozzászólások száma : 188
Age : 169
Hírnév : 10

Beosztások, rangok
Nép: Sárkánylovasok
Beosztás: Harcos
Rang: Elit harcos

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 11:14

* A Vadon-földe tájain bóklászva veszi észre a két alakot. És... a kettőjük közül az egyik Kirara. Ismételten. Ám most valahogy... sokkal rosszabbul néz ki. Már csak ez hiányzott. Ahogy feléjük siet, úgy tudja egyre jobban kivenni a hangokat, így pont fültanúja lesz az utolsó pár mondatnak, amit váltanak.*
- Jó napot... Jézusom, mi történt veled?!
* Letérdel Akira mellé, közben bemutatkozik a férfinek, s kezet nyújt neki.*
Vissza az elejére Go down
Akira Angel

avatar

Hozzászólások száma : 427
Age : 29
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Emberek
Beosztás: Harcos
Rang: Talpas

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 11:21

~Már megint? Ez az ember követ?
*Egy darabig ámultan néz Alexre, majd becsukja a szemét és úgy válaszol.*
-Semmi bajom, hála Dreamiennek....de te mit keresel itt? Csak azt ne mond, hogy a véletlen hozott össze minket újra.
*Tudta, ha megint találkozik vele el kell mondania, de legalább is valami elfogadhatót kell válaszolnia, és több időre lett volna szüksége.*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 11:26

*Dreamien meglepődik, hogy nem vette észre az idegent, de aztán rájön, hogy valószínű, hogy Akirával volt elfoglalva, így kerülhette el a figyelmét. Kezet fog az idegennel és bemutatkoznak egymásnak. Aggódva figyeli a változásokat Akirában Alex feltűnésére. Aggódik, hogy túlságosan felizgatja magát, mert az idegen láthatóan nagy hatással van rá. Csendben figyeli kettejük beszélgetését, kicsit a háttérbe húzódva. A mögöttük alló fa lángjai, amit még ő gyújtott fel, hogy Akirát fel tudja melegíteni egyre erőtlenebbül melegítenek. Kezd lassan fázni. Köpenye még Akira hátán van, de nem is nagyon foglalkozik vele, hiszen nem szeretné, ha megfázna.*
Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Alex Morose

avatar

Hozzászólások száma : 188
Age : 169
Hírnév : 10

Beosztások, rangok
Nép: Sárkánylovasok
Beosztás: Harcos
Rang: Elit harcos

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 11:35

* Felnevet. Hát persze, hogy kéte4lkedik...*
- Természetesen Frandornak köszönhető. Valami hegyi-akármit támadt kedve enni. Én meg utálom ezeket a beszámíthatatlan hegyi széllöketeket.
* Hálásan ránéz Tifarra. Hoppá. Látja, hogy fázik... akkor Akirán az az ő köpenye.*
- Köszönöm... Tudja, legutóbb Akira segített rajtam.
* Nem részletezi. Viszont, leveszi Akiráról Tifar köpenyét s odaadja a gazdájának. A sajátját adja Akirára. Magyarázkdásba fog.*
- Melegedjen csak fel... nehogy maga is megfagyjon itt. Még csak az hiányzik...! Ez sárkánybőr, Akira, gyorsabban felmelegszel tőle... Mondd csak... tegnap... hallottad?
Vissza az elejére Go down
Akira Angel

avatar

Hozzászólások száma : 427
Age : 29
Hírnév : 12

Beosztások, rangok
Nép: Emberek
Beosztás: Harcos
Rang: Talpas

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 11:50

*A lány elszomorodik.*
~Igen hallottam. De kérlek ne kérdezd.
*Felállt, sokkal jobban érezte magát. A sárkánybőr kabát tényleg jót tett. Úgy érezte nem lenne jó mégegy embert belevonni ebbe a szörnyűségbe. Fájón, de mégis szeretettel nézett a fiúra.
-És most te fogysz megfagyni.-*Elmosolyodott, de még ez sem volt valószerű mosoly. Alex beszámolójára, hogy nemrég ő mentette meg, érdekes képet vágott. Nem tulajdonította megmentésnek azt ami a sárkánylvasoknál történt. Narwyn érdeme volt az egész. elővette kissé gyűrött térképét, és bogarászni kezdett rajta. majd mutatott a többieknek egy rövid utat egy közeli falu felé, hogy ne aggódjanak miatta.*
-Alex köszönöm a köpenyed! Viszlát.-*A fiú kezébe nyomta a kabátját, és egy kedves mosolyt küldött mindkettőjük felé. Majd futásnakk eredt.*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 11:58

*Dreamien hálás Alexnek, hogy visszaadta a kabátját. Lovagias gesztusnak tartja, hogy a sajátját teríti rá a lányra. Egyértelmű, hogy történt köztük valami, de az is, hogy nem akarja őt is beavatni a dolgokba. Tiszteletben tartja az akaratát. Örömmel látja, hogy jobban van, és egészen meglepődik, hogy már el is indul. Nagyon gyorsan rendbe jött. A fa sem lángol már, csak elszenesedett csonkja mered feketén a fehér tájba. A hó is esni kezd közben, mintha el akarná tüntetni a nyomaikat. Dreamien kérdőn néz Alexra.*
- Akkor a falu felé tartasz?
Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Alex Morose

avatar

Hozzászólások száma : 188
Age : 169
Hírnév : 10

Beosztások, rangok
Nép: Sárkánylovasok
Beosztás: Harcos
Rang: Elit harcos

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 12:08

* Visszaveszi magára a kabátját, s nem szól. Egy szót sem. Csak hagyja elmenni. Majd... talán legközelebb. Nem aggódik már Akira miatt, tudja, hogy erős, el fog jutni épségben a faluig. Hogy fut, még talán jobb is. Hosszasan néz utána, majd Tifarhoz fordul. A fejét rázza.*
- Nem. A sárkányom amint végez a vadászattal, értem jön. Addig viszont jobb lenne, ha én is ennék valamit.
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 12:16

*Dreamien csendben figyeli Alexet, ahogy néz a lány után. Valahogy az ő szíve is nehézzé válik. Újra eszébe jut, miért is jött erre a kietlen tájra, eszébe jut felesége, akit keres. Orod Ingor a hely, ahova tart. A hótündék birodalma. Felfigyel a fiatalember szavaira.*
~ Sárkány...akkor ő sárkánylovas. Hallottam már felőlük, de sosem láttam őket. ~
- Sok vadat nem láttam errefelé, egy sárkány biztosan könnyebben talál zsákmányt. Van némi fagyott nyúlhús a tarisznyámban...
*Körbenéz, nem lát a közelben túl sok fát, csak ami mellettül áll elszenesedve.*
- Meghívnálak rá, de tűzet már bajosan tudnék csinálni.
Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Alex Morose

avatar

Hozzászólások száma : 188
Age : 169
Hírnév : 10

Beosztások, rangok
Nép: Sárkánylovasok
Beosztás: Harcos
Rang: Elit harcos

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 12:29

- Nagyon köszönöm, de visszautasítom. Ideje mennem. Érzem, hogy közeledik... és itt elég bajosan tudna leszállni. Majd eszek valamit Evolyranban.
* Persze, ugorhatna, és Frandor elkapná. De ezek a hegyi szelek... inkább nem kockáztat. A végén még a sárkány neki menne valaminek.*
- Hát akkor... minden jót! -*nyújt kezet*- Ha bármit tehetek érted, Elroanban megtalálsz. A legközelebbi viszont látásra!
* Ezzel elkezd felfelé menni, felkapaszkodni a hófedte csúcsok irányába. Arrafelé látott egy nagyobb kiugrót, ami így, látásra elbírja egy sárkány súlyát is....*
Vissza az elejére Go down
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Hétf. Aug. 24 2009, 12:35

*Dreamien sajnálattal veszi tudomásul, hogy Alex is távozik. Jó volt ezen a sivár tájon emberekkel találkozni. Kezet ráz a férfival.*
- Köszönöm, nem felejtem el. Elroanban. Örülök, hogy találkoztunk. A viszont látásra!
*Kicsit még nézi, ahogy Alex halad a csúcsok irányába. Szívesen megnézte volna a sárkányával. Sokat hallott már a sárkánylovasok és a sárkányok legendás kapcsolatáról.
Az ő útja más hegycsúcsok felé visz. Ismét összébb húzza magán a köpenyét, csuklyáját a fejére húzza, de még így is utat talál alá a hideg szél. Lassan elindul ő is a hófödte csúcsok felé.*


//Köszi a játékot!//
Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Csüt. Szept. 17 2009, 13:51

*Dreamien reggel óta úton van az Oleänsi magasföldről. Egy ideje a havas csúcsok egyre közelebb értek. Lassan a magasföld arany színeit felváltja a hó világa. Dreamien összébb húzza magán a meleg kabátot. Odin hátán valamivel gyorsabban és könnyebben halad a csekély vastagságú hóban. A szürke ég nagy havazást ígér. Ennek nem örül annyira. Mégsem fogja lovát gyorsabb menetre. Takarékoskodik az erővel, hiszen a legnehezebb része az útnak még hátra van. Az örök hó országában a jeges, havas hágókon keresztül egészen a csúcsokig feljutni. nem kis feladat. Embert s lovat is kellően igénybe vevő. Tudja, hiszen nem először jár már e tájon. Lova talpa alatt ritmikusan ropog a hó ahogy a paták bele-beletaposnak. Botját keze ügyében tartja. Aggódó pillantásokkal figyeli az eget.*
~Hát egy hóvihar egyáltalán nem hiányzik.~
*Pedig a jelek erre utalnak. A metsző szél az imént támadt fel és egyre nagyobb erővel vágja arcába a havat. Odin is vonakodik tovább menni, de Dreamien tudja, hogy a legrosszabb, amit most tehet, ha megáll a pusztában megvárni a vihar elálltát. Leszáll Odin hátáról, hiszen elég nehéz a haladás az ő súlya nélkül is. Kantáron fogja és fogcsikorgatva haladnak tovább.*
~Mit nem adnék most egy kis faházért, benne kandallóban ropogó tűz, kellemes forró tea....~
*Dreamient álmodozásából a hirtelen meginduló havazás ébreszti fel. Pillanatok alatt belepi kabátjának csuklyáját, az az alól kilógó szakállát, majd szépen vastagszik egész alakjukon. A szél már üvölt, szinte nem is lát előre semmit. Szerencséjükre talál egy nagyobb sziklakiszögellést, mely védelmet nyújt a vihar java része ellen. Ez alá húzódnak be.*
Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Dreamien Tifar
Mágus vezér
avatar

Hozzászólások száma : 1188
Age : 37
Hírnév : 63

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Isthar

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Csüt. Szept. 17 2009, 16:34

*Dreamien a hóvihart arra használja fel, hogy erőt gyűjtsön. Eszik egy keveset, megpihen kicsit. Közel marad Odinhoz, bár a ló sem tudna hova menni, de testmelege azért jól jön. Órákon át tombol a vihar, de azért lassan csak alább hagy. Lassan felcihelődik és elindul tovább, most már fel a hegyekbe. Szűk, kacskaringós ösvények, vékony szerpentinek visznek fel. Mindet hó, jég borítja és mivel kevesek járnak erre, nem ritkák a szakadékok, lyukak sem a hó alatt. Tifar varázsbotját használja, hogy időben felfedezze őket. Maga előtt deríti fel vele az utat. Nem egy alkalommal kell kerülőutat tenniük, mert az út veszélyessé válik előttük. Egyre magasabbra haladva a hegyekben mind hidegebb és hidegebb lesz. Itt már nincs nyoma a hóviharnak, az inkább lejjebb dúlt. Tisztává válik az ég itt-ott, de Dreamien tudja, ez csak rövid időszak, aztán újra elborítják a felhők. A fehér hegyek jól ellensúlyozzák a komor, szürke eget. Rendesen elfáradva érnek el az Orod Ingor csúcs közelébe. Jó sokat jöttek felfele, kifáradt Tifar és Odin is. Egy pillanatra megpihennek mindketten, mielőtt tovább indulnak a hótündék fővárosába.*
Vissza az elejére Go down
http://evolyran.hungarianforum.net/
Akira Pain
Tőrvető
avatar

Hozzászólások száma : 193
Age : 108
Hírnév : 0

Beosztások, rangok
Nép: Elfek
Beosztás: Harcos
Rang: Elit harcos

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Kedd Szept. 22 2009, 22:52

*Akira már egy ideje járta a végtelen havast. Mindenfelé csak hófehér hó , ráadásul eléggé vakított is. Lehetőségeihez mérten megóvta magát a hidegtöl. Vagyis lábait felhúzva görnyedt a nyeregben , kabát nyakig felhúzva , és mindkét poktócot magára tekerte. Messziröl inkább tünt egy púpos manónak. Már igencsak hüvös volt és a vihar még csak most közeledett. Zan kényelmesen sétálgatott melette , néha felkuncogott..*
- Mondtam már , hogy most mire hasonlítasz?
- Még a nézésed is olyan , mint egy manóé...
- Muhahaha....
- Kékül az orrod...
- De nyugi. Mintha látnék egy kis házikót fentebb..igencsak belepte a hó....
- Sőt...ugy néz ki mintha egyenesen a hegyre egy részébe lenne beleépítve...
- Menjünk csak oda..hátha van ott valaki aki beenged..
* Majd a lovat arra irányítva megindultak a házikó felé. Akira nem látta de bízott Zan sokkal jobb szemében. Egy jó órás menetelés után már tényleg kirajzolódott valami házféle. Igazábol csak az ajtó látszódott, azt is félig belepte már a hó..Mikor odaértek megpillantottak egy dudort a hóban. Akira lepattant a lórol , combig bele is merült. Kardját kihúzta és meg is bökdöste az ominózus buckát. Semmi. Elkezdte kiásni majd gyorsan abba is hagyta amikor egy emberi test rajzolódott ki. Mintha az ajtó felé tartott volna. Alapos vizsgálódás után arra a feltevésre jutottak , hogy az illető pont a háza ajtaja előtt fagyott halálra. Milyen irónikus. Kezében még ott volt az ajtó kulcsa. Kitartó próbálkozásokkal sikerült kivenni a kezéből a kulcsot. Mikor a zárba beleillesztették csak egy hatalmas erölködés kellett és kinyílt az ajtó. Benn még hidegebb volt mint kinnt. A kandalló mellett ott volt a fa csak be kellett gyújtani. Az még igencsak sok idő lett volna mire meleget ad. Persze jobb későn , mint soha alapon remegő kézzel elkezdtek tüzet csiholni. Akira már teljesen remegett és a keze is elfagyott már. Mikor már pislákolt a tűz addigra a helyzet már tarthatatlan volt , hatalmas kínjában elindult szétnézni a házban. Megtalálta a hálót. Hatalmas ágy jó vastag takarókkal. A falakon mindenhol bundák lógtak ezzel nagyszerüen szigetelték a meleget. Gyorsan le is rántotta a takarót ami igencsak nagy súlyú volt. Nehezebben de már egy réteggel vastagabban tovább ment. Megvan az éléskamra is. Tele volt kávéval és dohánnyal. Nameg több élelemmel is de a kávé és a dohány volt az ami elsőre megfogta. A kávé volt talán az egyetlen amit a teán kívül meg tudott csinálni. Gyorsan össze is rakta a főzöt és kiment vele a kandallóhoz. A tűz felett egy rúd volt , erre lehetett akasztani a főzőalkalmatosságokat. Már csak percek kérdése volt , hogy elkészüljön. Jó sok perc , mert a tűz még csak most kezdett éledezni. Akira figyelmét egy másik ajtó keltette fel. Mi lehet még ebben a házban? Odament és kitárta. Elhült amikor meglátta mi van a túloldalon. Egy forrás.
Egy forró vizzel teli tavacska . Az ajtó egyből ebbe a kis barlangba nyílt. Bárki is építkezett ide nagyon okos lehetett. Nem bírt ellenállni és sietős léptekkel elindul a forró víz felé. A takarókat ledobta a földre , megpróbálta az övét kibontani de a keze még mndig el volt fagyva. A forró víz pedig nagyon jó lett volna de ez az öv kifogott rajta. Egyre mérgesebb lett majd amikor a cérna végleg elpattant , fogta magát és begyalogolt a tóba. Miintha ezer tű szúrta volna egyszerre de mégis olyan jó volt. Beleereszkedett teljesen úgy ahogy volt ruhástol a vízben. Mikor már teljesen átmelegedett el is feküdt benne. Furcsa érzés volt így ruhában a vízben de mindenképp jól eső.
Percekig áztatta magát , nem is akart kijönni. Csak ugy heverészni ez a víz ugysem hül ki sosem.
Zan lépett be mellé. Szintén ruhástul.*
- Te meg mit keresel itt?
- Te nem fázol..
/Pár perc néma csend/
- Nem is a hideg miatt jöttem be....
/ A többi az adultban/
Miután a tűz is már jól befűtötte a házat és a kávé is felforrt Akiráék is kipihenték magukat a vízben. Utána levetköztek , mégsem volt jó csurom vizesen közlekedni. Egy bundát tekert magára ugy sietett ki a fortyogó nedüért. Kitöltötte a kávét és amig az hült addig előkereste a dohányt. Fogta kedvenc pipáját és jóóól megtömte. Legnagyobb meglepetésére talált egy bundábol készült mamuszt is. Gyorsan beleugrott és kinézett az ablakon. A vihar teljesen elmult. Ennek örömére fogott egy adag mosolyfüvet és belegyömöszölte a pipájába. Zan még szöszmötölt benn egy kicsit. Bekiáltott , hogy kicsit kinéz a friss levegőre. Kezében a pipával és a kávéval kiment a szabadba. Nem volt hova leülni ezért egy széket is kivitt. Lecsüccsent . Kellemes volt itt a legnagyobb hidegben üldögélni. Teljes nyugalomban. Szabadon. Teljesen meztelenül , csak a bunda volt rajta , most végre tökéletes szabadságot érzett. Hátra is dölt egy kicsit. Úgy érezte ez lesz az a hely ahol le szeretné élni a maradék életét. A végtelen hómező látványa a legmegnyugtatóbb volt amit valaha látott. Nameg ez a csend. Hihetetlen. Mintha már meg is halt volna és végre megtalálta volna a nyugalmát. Mélyet szívott a pipába és azon gondolkozott , hogy bizony ide beköltözik. A régi gazdájának már ugysem kell. Ismét szívott egyett , majd ekkor eszmélt , hogy valahol itt van a hulla. De bizony nem volt ott. Ekkor egy hatalmas szőrös test töltötte be a látómezejét. Lassan felnézett. Egy hatalmas két lábra állt medve volt az. A medve szemrebbenés nélkül figyelte az előtte pipázó , törékeny kis elfet aki ledermedt azonnal. Az állat hóna alá csapva ott volt az előző házigazda megmerevedett hullája. Viszont ez az állat más volt , mint a többi. A tekintete is más volt. Ez a medve már sokéves rutinnal rendelkezett a házban lakók kezelését illetően. Majd megszólalt.*
- Brumm !!
* Mancsával kivette Akira kezéböl a csészét és egy hörpintésre kiitta a kávét. Szemével végig a csodálkozó lányt figyelte. Majd miután végzett a mozdulatlanná meredt elf kezébe visszatette az üres csészét. Miután megnyalta a szája szélét mancsát ismét kinyújtotta és most a pipát vette el. Hatalmas szívásokkal elszívta a teljes pipát. Visszatette azt is. Miután teljesen meg volt elégedve a kiszolgálással odahajolt és vigignyalta Akira teljes arcát. Utána hátat fordított és komotosan elsétállt. Percekig tartott a dermedt csend. Zan lépett ki az ajtón , ő is bundába burkolózva. Ránézett a mozdulatlan barátnőjére aki meredt szemekkel nézett vissza rá.*
- Bazz....
- Jött egy igazi brutál medve...
- Látszott , hogy ide van szokva...
- Ez a medve teljesen elit veterán...
- Megitta a kávémet...
- Meg elszívta a füvemet...
- Aztán benyalta az egész fejem...
* Zan csodálkozva nézett ki a fejéböl. Ez egy olyan váratlan dolog volt amire nem tudott mit mondani csak nézett és nézett..
Majd pár perc erős gondolkodás után megoldásra talált amit azonnal közölt is Akirával.*
- Gyere be kicsim , túl sokat szívtál...
- Feküdjünk le , látom nagyon fáradt vagy...
Vissza az elejére Go down
Akira Pain
Tőrvető
avatar

Hozzászólások száma : 193
Age : 108
Hírnév : 0

Beosztások, rangok
Nép: Elfek
Beosztás: Harcos
Rang: Elit harcos

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Szer. Szept. 30 2009, 00:08

* Már régóta járta a havas , hegyes vidéket. Lova tekintéjes málhákkal volt megpakolva. Elég hideg is volt de ezúttal már felkészült. Kábát , sál meg szőrmecsuklya volt rajta. A sálat az arcára tekerte. Nézte ahogy a lovat is rázza a hideg , valami megoldáson gondolkodott. A lónak kell valami fedett helység mert halálra fog fagyni és kár lenne éérte. Ennek több oka is volt. Lóval kényelmesebb és gyorsabb a bejárás az erődbe ha vásárolni kell. Drágába fájt az állat és elég strapabító is volt. Nameg már egy ideje a hátán ült , teljesen megszokta pedig nem rajongott a lovakért. Lassan kivette a háza alakját. Megint belepte a hó. Még jó negyed órát menetelt mire hazaért. Levette a csukját és leugrott a lórol. A málhákat lepokolta és kinyitotta az ajtót. Benn a jó meleg fogadt.*
~ Helyes , figyelt a tűzre..
~ Legalább ezt megcsinálta...
- Hazajöttem !!!
* Kis matatás a fürdőböl majd nyílt az ajtó és Zan lépett ki rajta. Csurom vízes haját törölgette épp.
- Mi tartott eddig?
- Jó sokat maradtál.
- Mit hoztál ? Mit hoztál?
* Majd kíváncsian nézelődött a batyuk felé. Fehér köntös és bundamamusz volt rajta.Hosszú haját kihúzta a köntös alol és tovább szárította. Akira sejtelmesesn mosolygott , majd szépen sorba ki fogja pakolni a meglepetéseket. Viszont előbb kiment és a lóvat a gyeplővel behúzta a házikóba. Zan szem kidülledt. Alig fért el az állat az nem neki méretezett helyen de itt legalább meleg volt. Kinyitotta a fürdőt és behúzta oda is. Elvitte az üreg végére . Vitt be egy vödröt is ami tele volt hóval. Megmmártotta a forrásban is kicsit , hogy a felolvadt hó iható vízzé változzon. Letette a vödröt meg egy másikat is amiben zab volt.*
- Itt ellakhatsz és nincs hideg se.
* Kibattyogott a főhelységbe látta , hogy a zsákokat még nem bojgatták meg. Zan ott ült az asztalnál , a kávé már fel is volt rakva. Odament a zsákokhoz , lassan elkezdet belőlük kipakolni.*
- Na mit hoztaaam..????
- Egy szakácskönyvet !!!
* Majd kirántott egy vaskos könyvet amin egy fakanál volt rávasalva. Zan szemöldökét felvonva nézett. Értetlenül oldalra billentette a fejét.*
- Nem is tudsz főzni !!
- Há-hááá..!!! Most megtanulok...!!
- Jó lessz hidd el.
* Majd még előhalászott egy csomó kis apróságot. Néhány új edény , a szivartartó , a tűzgyújtó , fél tucat ruha , gyümölcsök meg úgy minden amit a keze ügyébe tudott kaparintani. Fogott egy ruhát és maga elé lógatta.*
- Van már pizsama is .
- Szeriinted melyik legyen?
- Itt ez a kék , ez tök jó csak szükebb mint a másik ami zöld de melegebb.
* Pár perc csend. *
- Legyen a kék.
- De minek? Úgyis lehúzom rólad../ kuncog /
* Akira szeme összeszűkült majd egy határozott mozdulattal Zan arcába dobta a pizsamát. Még percekig pakolt csak , úgy bukkantak elő az új holmik. Lassan megtelt az asztal.*
- Na megvan minden , szépen kicsinosítjük a kérót , mert elég lepukkant.
* Majd váratlanul jobbnál jobb szeszes italokat vett elő. Sosem szokott inni de soha sem volt saját lakása és most teljesült élete egyik legnagyobb vágya. Főleg , hogy már kezdett belülröl csinosodni.
Elkezdte levenni a csizmát , át szándékozott öltözni az új pizsibe. Elvégre otthon nem lehet a napi ruhákban tenni-venni. Felhúzta a pizsamanadrágot. Majd éles füttyhangott halott maga mögül. Egyböl rájött miért javasolta Zan a kéket. Kicsit szűk volt főleg fenékben. A felső rész is rövidebb volt a kelleténél a fél hasa kilátszott. Húzott szemekkel hátranézett. Az ablakban egy sötét árnyat látott aki kitágult szemekkel bámult be az ablakon. Valaki kileste.*
~ Óhogyazajókur....
~ Most verem szét az agyad !!!
- Gyorsan odaugrott a piásüvegekhez és megfogott egyett. Gyorsan magára kapta a bundát és a bundamamuszt és kirontott az ajtón. Egy hatalmas szőrös falba ütközött..Felnézett. Ott állt az elit medve. Szeme ismét rezzenéstelen volt. Monoton és mély hangon megszólalt.*
- Brumm !!
* Majd mancsát az üveg felé nyújtotta. Akira nem szándékozta a rendkívül drága nedüt odaadni ezért óvatosan benyúlt a bunda alá. Nemrég varrtak közösen egy zsebet a belsejébe. Hosszú munka volt ez a művelet révén , hogy azt sem tudtak. Viszont most kifizetődő volt. Váratlanul előrántotta a zsebben lapuló és mintegy véletlenül odakészített nyúzó és zsigerelő vadászkést.
A medve szemrebbenés nélkül nézte végig a mozzanatot. Másik mancsát lassan felemelte és kipattintotta az egyenkét kb 15-20 centis karmait. Szebben csillogtak azok a karmok mint a kés. Ráadásul több is volt belőle és látszott , hogy alaposan karban vannak tartva. Pár másodperces hatásszünet. Akira kezéböl kifordult a kés. A medve kivette a kezéböl a brosüveget és kiharapta a dugót. Egy húzással kiitta mindet , majd elégedetten brummantot. Majd , hogy közölje mennyire meg van elégedve a kiszolgálással hatalmasat büfögött. Csak úgy hullámzott a teljes feje akkora volt. Ekkor a házbol Zan hangja hallatszott.*
- Ez igen !!!
- Ez derekas volt !!
* Majd a szörös test lassan elballagott. Pár perc után már el is tünt a havas buckák között. Zan kilépett a házbol. Meglátta a kiürült borosüveget és a kidülledt szemű kicsi elfet aki még mindig értetlenül nézett maga elé..*
- De...hát....hát....
- A medve megint jött....
- Megitta a boromat.....
* Zan kételykedve nézett vissza. Egy szót sem hitt el az egészböl. Majd Akira nagy fülét elkapva elkezdte behúzni a házba aki fájdalmas sziszegésekkel , botladozva ment be.*
- Aha persze a medve...
- Aki elszívja a füvet , megissza a kávét és már a borra is rákapott..
- Nameg akkorát büfög , hogy egy lavinát elindít...
- Peeeerszee....
- Gyere csak már látom megütött az a cirka fél liter bor amit 1 perc alatt megittál....
Vissza az elejére Go down
Etele Barlon
Lélekfosztó
avatar

Hozzászólások száma : 237
Age : 37
Hírnév : 0

Beosztások, rangok
Nép: Mágusok
Beosztás: Vándor
Rang: Darthar

TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   Kedd Okt. 06 2009, 17:14

*Etele határozottan tör előre a hóban. Gyalog van és egyedül. A nővel áttörtek Norb Lutham erődje mellett. Okosan kikerülgette a kóbor őrjáratokat. Külön ügyelt rá, hogy az erőd tornyának őrszemei figyelmét se vonja magára. Gyorsan haladtak. Etele többször elgondolkodott a mocsárban látott idegenen. A hideg is kirázta tőle. Nem az a fajta, akivel szívesen találkozik. Rajta nem fogtak a kis trükkjei. Nem sokkal később elérték Havas-földét. Itt már óvatosabb vclt, hiszen a fehér hómezőkön bárki figyelmét magukra vonhatták. Talált egy hideg erdőséget. Annak mélyébe vették be magukat. A lovakat otthagyta az asszony körül, hogy melegen tartsák, hiszen mozogni a kötelékektől nemigen tudott. Most itt baktat, hogy valami vad után nézzen, de ezen a kopár, fagyos vidéken nincs semmi, csak hó és jég. Tekintete egy hófajdra téved. Óvatosan kerül közelebb a félénk állathoz. Egy alkalmas pillanatban vetődik rá, ám az állat kisiklik kezei közül. A mágus elterül a fehér havon, mint egy béka. Felpattan. Mérgében egy tűzgömböt idéz meg és a menekülő állat után vágja. Kissé elszenesedett, de Etele felveszi.*
- Így szórakozz velem!
~ A semminél ez is több. Ínséges idők vannak. ~
*A fajdról kapargatva a kormot elindul visszafele az erdő irányába. Legalább a vacsorájuk megvan.*
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: 1. Havas-földe   

Vissza az elejére Go down
 
1. Havas-földe
Vissza az elejére 
3 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
EVOLYRAN  :: EVOLYRAN - A SZÖVETSÉG :: Vadon-földe tájai-
Ugrás: